Zavar az erőben

2010.07.02. 11:13

Ámokfutás, vagy másként mondva baki baki hátán. Nagyjából így jellemezhető a kormányzati kommunikáció elmúlt egy hónapja. Pedig erősen élt bennem az az emlék és illúzió, hogy a Fidesz legalább ebben jó. Hát a jelek szerint ebben biztosan nem.

Gyanakodtam én már a legelső kormányszóvivői sajtótájékoztatón elhangzott füllentésnél, hogy valami itt nem működik, hogy homok van a gépezetben. Aztán ugye meglehetősen furcsa volt az OMG-s kormányzati önhekkeléses partizánakció is - elképzelem, hogy mekkorát nézett az az amerikai kormányzati tisztviselő, újságíró vagy ne adj' isten, befektető, aki a kormányzati honlapok helyén ezt a viccnek is rossz feliratot találta volt. Éreztem én már akkor, hogy valami nem lesz itt jó.

És jött a csontvázazás - és vajon hol vannak azok a csontvázak? Bizonyára a biológiaszertárban maradhattak, merthogy egy komolyan vehetőt se mutatott be azóta a Szijjártó-Varga kettős. Mondjuk hallgatnak is a gazdasági tényfeltárásról rendesen. Egy kicsit Fletóra emlékeztet ez engem: akkoriban is jó esetben csak heteket éltek meg a reformhevület lendületével bejelentett, nagy és átfogó intézkedések. És a többi néma csend...

Aztán jött a két kommunikációs zseni emlékezetes, árfolyamrengető megnyilatkozása, aminél nagyobb böszmeséget - Fletót is beleértve - ember még nem követett el a magyar politikában. És a sor messze nem ért véget...

Kiderült, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményével ellentétben mégsem Veres János nevezte ki annak idején az APEH elnökének a földijét - milyen kínos ilyen téves tényközlést olvasni a gazdasági csúcsminisztérium hivatalos közleményében! És én vajon elhihetem eztán a havi GDP-adatokat?

Pali bácsi kommunikációs sziporkái már egészen szórakoztatóak voltak, de komolyan, mintha a Showder Klub legjobb pillanatait hallgatná az ember. Hiába no, színes egyéniség. Lázár János őszinteségi rohamát viszont már nem tudtam hová tenni...

És aztán jött megint a kormányszóvivő asszony, a szocializmus legszebb pillanatait idézve, kész tényként bejelentve a még csak tervezett kormányzati intézkedéseket...

Azon meg, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának sajtóreferense - a saját minisztériumának nevében sem egészen biztosan - helyreigazítást kér egy humoreszkre... Hát, ez már önmagában is humoreszk! Úgy tűnik, a kormányzati kommunikációs korifeusok - csak az alliteráció kedvéért - a humorban nem ismernek tréfát. Vagy értik ők a tréfát, csak nem szeretik. Vagy mittudomén. Mindenesetre szólhatott volna nekik valaki, hogy a médiaalkotmány még nem lépett hatályba. Bár a kormányszóvivő legutóbbi produkciója alapján én már ebben sem vagyok biztos...

Egyszóval, valami nagyon nem jól van itt, és kellően nagy a szervezetlenség. A debreceni csodacsatár, Kósa Lajos titkos fegyvere, az aranyszájú Kovács Dzsungelharcos Zoltán egyelőre úgy tűnik, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A kormány kommunikációja egyelőre többet árt a kormánynak, mint amennyit használ.

Hogy úgy mondjam: zavart érzek az erőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr702124947

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Játék a tűzzel 2010.07.05. 17:34:29

T/589. Ez nem a legújabb Terminátor-modell sorozatszáma. Ezen a számon vették nyilvántartásba a szocialisták "A Nemzeti Együttműködés Rendszerét Megtestesítő Személy iránt érzett szeretet, hűség és hála kifejezéséről" című törvényjavaslatát. ...

Trackback: Tort ül a hülyeség 2010.07.03. 13:34:13

Tort ül a hülyeség az országban. És mindezt még az Alkotmányba is foglalják. A zember már nem is tudja, hogy röhögjön vagy sírjon az egészen.Az elmúlt két nap őrülete - a kormányszóvivő hazudozása, a blog-helyreigazításos agymenés és a Nemzeti Együttmk...

Trackback: Jobbegyenes 2010.07.02. 22:30:58

 Egyenesen az arcunkba, pontosabban arcunkon lévő két érzékszervünkbe. A szemünkkel látjuk, a fülünkkel halljuk a híreket, mit is jelent a gyakorlatban Fidesz-kotmányzás, vagy ahogy ők hívják, a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Eddig is sejtettem,...

Trackback: Szobám falán... 2010.07.02. 22:12:02

A jövő tehát elkezdődött. Épül már az új rendszer rendszer, lesz itt jobboldali kultúra és lesznek jobboldali ünnepek is. És a vezetők portréi jönnek ezután, országszerte a tantermek és a rendelők falán, szépen retusálva, és lesz biztosan majd felvonul...

Trackback: Pravdácska, vodkácska, szakszervezeti könyvecske, ... 2010.07.02. 20:34:40

Örömteli (!) hír - ha máshol nem is, legalább nemzeti kulturális ökörségünk felvirágoztatása érdekében haladéktalan lépéseket tett a kormány. Ez az első terület, ahol TÉNYLEG haladunk. Ami nekem a Kádár korszak óta hiányzott, az a politi...

Trackback: Kultúrharc 2010.07.02. 20:11:59

Ami már volt:  Istenre hivatkozni egy törvényben  „Deo gratias! Isten a történelem ura!” – mondta Semjén Zsolt 2010. április 29-én, a választási győzelemre utalva. Nem is telt el egy hónap, és az idézett ki...

Trackback: A Fidesz (titkos) 30. pontja: a Hírcsárda helyrerakása 2010.07.02. 19:24:39

A Fidesz helyretette a Hírcsárdát, avagy a hónap legnagyobb öngólja. A Hírcsárda egy kamuhíreket halálos komolysággal megjelentető oldal, és egyszerűen zseniális. Nézzünk meg pár "hírt" az elmúlt napokból, valószínűleg ezek is mind megtéves...

Trackback: Hoffmann Rózsa hülye - állítja az Egyenlítő TV 2010.07.02. 18:48:46

Érdekes időket élünk. A kormány vicclaptól kért helyreigazítást. A teljes sztori itt olvasható. Szerkesztőségünk rövid kupaktanács után úgy döntött, hogy ezentúl mi már cikkeink megírásával egy időben helyreigazítjuk magunkat, ezzel időt és pénzt takar...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bundili 2010.07.02. 20:27:20

Szerintem pedig nem rossz ez a hölgy, aki a kormányszóvívő. Sokkal jobb, mint az előző kis Bernadett, aki úgy mondta a magáét, mint egy gép. Nem látok semmiféle zavart, sőt inkább azt látom, hogy a szocialisták és bérkommentelőik megpróbálnak bolhából elefántot kreálni.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.02. 20:28:44

@Szolgálati Füldugó: @Húsleves: Drága Barátaim, egy kicsit barátságosabb hangú párbeszédet kérnék. Anyázzák egymást rendesen nagyjaink, nem is jutnak egyről a kettőre. Legalább itt legyen kicsit moderáltabb és érdemibb vita! Köszönöm.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.02. 20:33:43

@Bundili: Nem tudom, hogy figyelted-e, hogy a Bajnai-kormány utolsó bő fél évében már Szollár Domokos volt a kormnyszóvivő. Egyszemélyben. Lehetett őt kedvelni vagy utálni a stílusát, de egy biztos: mindig úgy tűnt, hogy képben van és felkészült.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.02. 20:36:27

@Húsleves: Köszönöm :-D
Tudod, lehet, hogy néhány dologban nem értünk egyet, még az is lehet, hogy sok mindent teljesen másképpen látunk és értékelnünk, de az a lényeg, hogy erről érdelmesen és lehetség szerint indulatok nélkül tudjunk beszélni. Szerintem pl. ez hiányzik úgy egészében a közéletből.

Húsleves 2010.07.02. 20:42:45

@vénkujon: mivel látom, hogy Michael Knight (szerintem teljesen jogosan) nem személyeskedést szeretne olvasgatni a blogon, ezért elengedem a fülem mellett az ostobázást, és az állításra reagálok. Kósa a valós helyzetet mondta. Mit kellett volna mondania? Hazudjon, hogy megnyugodjon a "piac"? A piac egy absztrakt dolog, nem a piac érzékeny, hanem azok a személyek, akiknek maga az új kormány nem tetszik. Soros György a spekulációival valóban meg szokta rengetni a piacot. Görögországban pedig sokáig "nyugtatták a piacot", ezt most többek között a háromszor-négyszer szegényebb Szlovákiával fizettetik meg. Hamisak ezek az érvek.

hajnalka és nagyon szőke 2010.07.02. 20:51:09

A kormányzati kommunikációval az a baj, hogy semmire nem ad egyértelmű választ. Minden bejelentés után elkezdődik a találgatás, hogy ez vajon mit jelentetett. Példként említeném a végkielégítések és egyéb (nem igazán körülhatárolt, de mindenképpen a jó erkölcsbe ütköző) kifizetések 98 %-os kölönadóját. Elég régóta kommunikálják már ezt a tervet, de számomra még most sem világos, hogy mit is akar ez jelenteni. Sőt a mai szóvivői nyilatkozat után még zavarosabb.
Különadót ugyanis a már meglévő adókon felül szoktak kivetni. Namármost a bérjövedelmeket jelenleg terheli egy 17 illetve 32 %-os személyi jövedelemadó, ha ehhez hozzáadok 98%-ot akkor már majdnem130 %-nál tartok ez már a szupebruttósított adóalapot is meghaladja, és még nem fizettem meg a mindösszesen 17 % egyéb levonást (nyugdíj, eü járulék, stb). Szóval nem tiszta, hogy mi lesz ennek a különadónak az alapja.
A szóvivő ma példaként azt említette, hogy, ha 3 milliós végkielégítésre számít valaki ,az csak 2 millió 20 ezer forintot fog kapni.
Hogyan? Nettóban? mert azzal szerintem mindenki kiegyezne, hiszen a fent leírak miatt ennyit 3 millából a jelenlegi szabályok szerint sem kap meg az ember. Ez utóbbi feltételezést tudjátok be a szőkeségemnek.

Lesből Támadó Szárítókötél 2010.07.02. 20:54:19

@Húsleves:

Pedig pontosan a te hozzászólásod az ékes példája.

Teljesen jogos a kritika a kormány kommunikációs tevékenységéről, mire te előadsz valami zavaros agymenést arról, hogy ez az egész valójában a komcsik hibája, ami csak azért érdekes, mert a felsoroltak kviétel nélkül a FIDESZ pártfunkcionáriusainak és az új kormány aparatcsikjainak az érdeme.

UrsaMajor 2010.07.02. 20:54:42

@Húsleves:

"Kósa a valós helyzetet mondta."

Nem, nem azt mondta. Hülyeségeket beszélt.
Ez így jó ugye? Nem személyeskedés, hanem "érv".

UrsaMajor 2010.07.02. 20:56:50

@hajnalka és nagyon szőke:

"A szóvivő ma példaként azt említette, hogy, ha 3 milliós végkielégítésre számít valaki ,az csak 2 millió 20 ezer forintot fog kapni."

Ezen én is csodálkoztam, pedig nem kellett volna. Mint tudjuk, a számok és matematika úgy, ahogy van kommunista ármány.

vénkujon 2010.07.02. 20:57:07

isten ments, hogy elengedd a füled mellett.:)
várom a további marhaságaid...

Húsleves 2010.07.02. 20:59:17

@UrsaMajor: nem érv, mert a valós helyzet nem jó. Most te következel, mondd azt, hogy de igen, a valós helyzet jó.

Húsleves 2010.07.02. 21:08:45

@Lesből Támadó Szárítókötél: a 90-es nyitás után szinte nem létezett jobb oldali média. Amelyik az volt, az túlságosan is. Mivel nem történt meg az elszámoltatás és a volt kommunista közszereplők kizárása a közéletből, mint a környező országokban, ezért a baloldali médiákhoz kerültek a jó kommunikációs tudással rendelkező emberek. A jobb oldalnak azóta kellett ugyanezt felépíteni, de ma sem érte a baloldalt utól abban, hogy kell jól tálalni a dolgokat. Ez viszont nem jelenti azt, hogy maga a tevékenységük rosszabb. Sőt. A dicsőséges távozókénál csak jobb lehet.

NemoKapitany 2010.07.02. 21:09:06

Milyen kár, hogy azok akik valóban értenek az államigazgatáshoz és valóban tudnának is valamit csinálni - a dicső postolo és társai - el vannak mással foglalva.

pl. taxit vezetnek, étteremben szakácsok, fodrászok stb.

Hiába nincs igazság a földön.

UrsaMajor 2010.07.02. 21:09:24

@Húsleves:

Ez nem volt valami acélos,

Ui. én nem mondom, hogy a valós helyzet jó. De Kósa nagymester se azt mondta, hogy "nem jó" a helyzet. Hanem hazudott. Ráadásul olyan témában és olyan módon, amire a minket pénzelők (pfújj) ugrottak.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.02. 21:10:34

@Michael Knight: Na ezért érdemes bennetek olvasgatni és néha belekotnyeleskedni...

thehandsomest (törölt) 2010.07.02. 21:15:27

@Húsleves:
A valós helyzet nem jó. De államcsőd sem fenyeget, ez az amit nagyon sok viktoriánus nem tudott felfogni; ha Kósa azt mondja az országnak alig van pénze, tartalékai, a fiskális/monetáris szférában nincs mozgástere, akkor a piacok nem rendülnek meg. Ezt mindenki tudja és egyetért vele; igen még én is, aki kedvelte Bajnait.

Az államcsőd és a jó helyzet között a skála minimum milliós fokozatú.

Húsleves 2010.07.02. 21:27:15

@UrsaMajor: a "minket pénzelők" nem minket pénzelnek (ha az országra gondolsz), hanem azokat a korrupt elvtársakból lett korrupt liberálisokat, akik a saját magukat nevezik szerényen "piac"-nak. Ők riasztották a dollárpapákat, hogy hisztizni kell. Megvannak hozzá a kapcsolataik, a Paul Lendvai és Soros György félék.

gyilkos fűegér 2010.07.02. 21:27:32

@Húsleves: Ha jól értem kommentjeidet, akkor a komcsik tehetnek arról, hogy a szóvivőitek, meg az úgynevezett erős embereitek (ha már se szépek, se okosak nem lehetnek) baromságokat beszélnek...
A forint pedig Kósa hülyeségeitől gyengült, elmagyarázzam, hogy a piac mindenre reagál? Nyugodj bele, még a végén agyvérzést kapsz, és akkor kin fogunk röhögni?

ddrum77 2010.07.02. 21:27:42

@Húsleves: hehe, jogos, de nem eltávolítanak, hanem épp bevesznek a buliba 1-2 jóelvtársat, szembeköpve a szavazókat. na ezért nem szavaztam sehova

ember100 2010.07.02. 21:27:59

@Húsleves:
Helló ! Mi köze a baloldali-jobboldali médiának , a kormányszóvivő közleményihez, hogy milyen zagyvaságokat mond ??? vagy ez is valami ottmaradt csonváz , vagy micsoda ?

torró 2010.07.02. 21:36:15

Én csak azt nem értem hogy az elmúlt nyolc év kommunikációját miért nem feszegette senki?Vagy az természetesen teljesen oké volt? Persze értem én arra volt igény. Mondjuk elég karcsú igény ,de hát kinek a pap, kinek a papné. Nekem a lánya! Most meg ez van!
Egyébként engem speciel az izgat jobban hogy ki tudunk e ebből a szarból kecmeregni. És most mindenki azon szurkol ,hátha belebuknak. Csak akkor aztán tényleg nagy gáz lenne! Úgy hogy csontváz ide kommunikésön oda "várjuk a holtak feltámadását és az örök életet, ammen! " Vagy inkább a jobb életet? Ezt a" jobb " szócskát kéretik nem félre érteni!

vénkujon 2010.07.02. 21:38:24

mint a filmek béna magándetektívjei, akik fordítva tartják az újságot, úgy buknak le abérkommentelök is..ugye Húsleves?:)
napok óta ez a szentírás nekik, hogy sorost teszik felelössé azér, amit ez a szarjancsi kósa csinált.

ostván 2010.07.02. 21:39:52

@Húsleves: Magyarországon az állampolgárok (átlagban) egész jól élnek. Alig lehet elférni az utcán a gépkocsiktól, ezek az autók fiatalok és drágák és általában egy ember ül bennük (jut autó a családtagoknak!). A házak jelentős része (kívülről is) jól láthatóan felújított (új tető, új ablak-ajtó, hőszigetelés, stb), még falun is, sok az új építkezés. Sokkal több, mint a versenytársainknak számító Csehországban.
Az államnak is van pénze (nézd meg a középületeket, útépítéseket, stb). Viszont a költségvetés olyan, hogy SZABAD pénze nincs a kormánynak. Egyenlőre azt kell folytatniuk, amit az előző parlament a költségvetési törvényben megfogalmazott, megszavazott. Akkor a FIDESZ nemet mondott, ahelyett, hogy megpróbált volna együttműködni (nem lehetetlen, bár - Magyarországon - szokatlan).
Szóval Kósa NEM MONDOTT IGAZAT.
Az, hogy nem vagyunk olyan gazdagok, mint szeretnénk, nem jelenti azt, hogy szegények vagyunk. Az, hogy egyesek akkor is szegénynek érzik magukat, amikor jól mérhetően nem azok, az az ő hibájuk.

Húsleves 2010.07.02. 21:43:03

@thehandsomest: nem értek ugyan egyet, de a tied azért már sokkal értelmesebb hozzáállás, mint amiket eddig olvastam. Valóban így van, fokozatok vannak. Az államcsőd lehet hogy eltúlzott kommunikáció, de 1. akik legjobban ordítoztak, hogy Kósa kommunikációja káros, azok juttatták oda az országot, hogy az emberek tudatosan korlátlan felhatalmazást adtak egy pártnak. Tudatosan, mert mindenki tudta a választásokkor, hogy itt már csak a két harmad a tét. 2. Bajnai és Gyurcsány közé én sem teszek egyenlőségjelet, de Bajnai sem hozott rendbe mindent, amit az elődei elrontottak. Az IMF hitelt pedig az előző kormány kapta, és a következőnek kell visszafizetni. 3. Korrupció mindenütt, szétlopott állami vállalatok, külföldi kézre adott szolgáltatók (amelyekről jó részéről kiderült, hogy nem jobb gazda, mint az állam), pusztuló közművek, utak, tömegközlekedés, középületek, stb.
Rossz kommunikációval, meg hasonlókkal lehet támadni a kormányt (melyiket nem?). Senki sem várta hogy hibátlanok lesznek, de az előző kormány sokkal rosszabb volt.

Húsleves 2010.07.02. 21:44:50

@gyilkos fűegér: azt te meg a hasonlók csak szeretnék. Nekem nem kell elmagyaráznod semmit, de talán kislányoknál bevágódhatsz ilyen szöveggel.

Húsleves 2010.07.02. 21:47:01

@torró: igen, pontosan ez nem tetszik nekem sem. Vannak akik azért szurkolnak, hogy rosszabb legyen. Persze nem mindenkinek, van egy réteg, amelyik úgysem merül el, mint az a bizonyos dolog a víz felszínén.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.02. 21:54:00

@Húsleves: Csak most nem róluk van szó! A többi stimmel...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.02. 21:57:55

@hidroponi: Gyönyörű lesz I. Viktor kacagányos és koronás fényképe mellett! Megható...

vénkujon 2010.07.02. 22:09:23

@Húsleves: egy szájbakúrt világgazdasági-válságot is csapj már oda a kommerkormány mélyrepüléséhez...ha lehet.
amúgy mit szósz a nemzetiegyüttmüködési kijáltvány falragaszként való alkalmazásához?:)

csárli hárper 2010.07.02. 22:13:29

és itt a másik bődületes marhaság fideszéktől, kifüggeszteni "központi helyre" a nemzeti zagyvaságukat! gyönyörű!! már várom a spontán felvonulásokat és a több ezres élőképet a szeretett vezető és a párt nagyságának dicsőítésére.....elmehetnek ezek is az halál faszára

Húsleves 2010.07.02. 22:18:24

@vénkujon: összekavarodtak az idősíkjaid. A szájbafúrt (remélem nem írtam el) világgazdasági válság előtt derültek ki a Gyurcsány-kormány dolgai.

Húsleves 2010.07.02. 22:35:25

@ostván: bár egyszer már válaszoltam, úgy látszik valahol elveszett, mert nem látom. Szóval: elég megnézni Baló műsorát a cigányokról, ha még nem mozdultál ki Gazdagrétről. Magyarországnak van egy másik arca, mint amit azok látnak, akik burokban élnek. Azt megkérdőjelezni, hogy itt jelentős embercsoportok dél-amerikai szintű szegénységben élnek, kb. ugyanaz a vakság, mint az, ha valaki tagadja, hogy léteztek koncentrációs táborok. És nem csak szegényeknek érzik magukat nagyon sokan, hanem valóban azok. És ez csak az egyik dolog, a másik, hogy a középrétegnek sem megy jól. Vidéken nagyon sok régióban nehéz (vagy egyáltalán nem lehet) munkát kapni, ha kapsz, akkor nevetséges fizetésért, nem bejelentve, stb. Amit írtál, azt mutatja, hogy neked fogalmad sincs a valóságról.

Kivancsi 2010.07.02. 22:46:43

Most senki nem ugat vagy pofazik hogy miert olyan magas az Euro meg a Frank??

Most a fityesz kussban van es megis elszall az arfolyam..
remeghetnek a devizahitelesek...
Koszonhetik a Romanoknak...

ostván 2010.07.02. 22:48:13

@Húsleves: Borsodban élek és olyan a munkám, hogy bejárok cigány családokhoz is. Szóval fenntartom, amit előzőleg leírtam. Tapasztalatok alapján.
Igen, vannak családok, akik komolyan szegények. De a többség nem az. És szegények mindig voltak, lesznek is.
De: aki ma szegénynek tartja magát, az több vagyont birtokol, mint egy közepes jövedelmű munkásnak volt a 70-es években. Ezért mondom azt, hogy ez az ő hibája!
És főként ne a társadalom legyen ezért a felelős. Az elmúlt 8 évben a magát jobboldalnak nevező politikai erő még rásegített arra, hogy minél többen érezzék magukat szegénynek. Hát most tegyenek valamit. De ne az én adómból!
Merthogy az erre fordított minden forint pocséklás a tudat átformálása nélkül.

Húsleves 2010.07.02. 22:49:40

@ostván: te így látod? Akkor javaslom, hogy ne a romantika tévét nézd, hanem a híradót. Az utak nem jók, kátyúk vannak. A középületek leromlottak. Te valahol burokban élsz, nem ismered a magyar állapotokat. Nézd meg Baló műsorát a cigányság helyzetéről.

Szarazinda 2010.07.02. 22:51:59

@Húsleves: Higgadj már le. Először is, pont te voltál az, aki az első kommentedben minősítgettél mindenki mást, magadról állítván azt, hogy normális országban akarsz élni, szemben azokkal, akik nem hozzád hasonlóan gondolkodnak. Akkor kimondom explicite, ha másképp nem vagy képes felfogni: más is normális országban akar élni.

Másodszor: Amiket te kőkemény érvekként aposztrofálsz, azok valójában elképesztően leegyszerűsítő, és demagóg ökörségek. Te axiómaként kezelsz olyan bődületes baromságokat, amelyek lehet, hogy részei a jobboldali folklórnak (a nemzetközi pénzpiacokról és a magyarországi médiáról), csak éppen a valósághoz nincs semmi közük. A nemzetközi pénzpiac nem Soros György, Soros György nem azt és nem úgy csinálja, ahogyan te azt gondolod, ésatöbbi, ésatöbbi. Ez a baloldali médiatúlsúly meg egyenesen szánalmas.

Harmadszor: azt is jó lenne, ha felfognád, hogy azért az is harmatgyenge érvelés, és a választások után két hónappal lassan le kellene szokni róla, hogy teljesen mindegy, mit csinál a Fidesz, az ultima ráció mindig az, hogy, aki kritizálni meri, az kommer bérkommentelő, akit semmi nem érdekel, csak a Fidesz kudarca, akár az ország romlása árán is. Az elmúlt nyolc évből azért ismerős lehet neked is a szitu, csak a fordított felállás miatt most neked valahogy nem tűnik fel. Mégis, szerinted mikortól lehet kritizálni a jelenlegi kormány munkáját. Meddig kell szerinted mindent szó nélkül hagynunk nekünk, nem normális országban élni kívánó, megveszekedett Fidesz győlölőknek? Szólsz majd, ha már lehet, vagy mostantól az idők végezetéig el kell ismernünk, hogy pártunk és kormányunk egyszerűen tévedhetetlen?

Negyedszer: lehet, hogy magadból indulsz ki, de hidd el az emberek többsége (legalábbis azok, akik gondolkodni is képesek) nem bináris módon működnek, azaz csak azért mert kritizálják a mostani kormány néhány tényleg hajmeresztő akcióját, még nem komcsik, nem Gyurcsány fanok, és ugyanúgy kritizálták az előző kormány munkáját is (igen, a szerinted balos mainstream sajtó is).

Na tehát, most, hogy mindezen végigmentünk, elkezdhetsz valóban érvelni. Az már most látszik, hogy nehezebb lesz mint gondoltad, mert abba a csapdába meglepően könnyű beleesni, hogy összekeverjük az érveket a hitvitával.

ostván 2010.07.02. 22:54:43

@Húsleves: Nézz szét pl. Szlovákiában, vagy Romániában is! Azután már nem biztos, hogy olyan rossznak látod az itteni utakat, középületeket.

Szarazinda 2010.07.02. 23:01:43

@ostván: Hagyjad Ostván, Húsleves csak érvel: ő eldönti, hogy ki lakik Gazdagréten és ki Borsodban. Ki nézi a Híradót (hoppá Baló hirtelen milyen legitim médiaszereplő lett a szemében) és ki a Romantika tévét (vö.: panelproli).

Szóval Húsleves érvel. Kőkeményen, rettenthetetlenül, mi csak vergődünk itt, érveinek súlya alatt elkerülhetetlennek látszik az összeroppanás :-)

Húsleves 2010.07.02. 23:02:17

@ostván: a többség alatt akik nem szegények több mint 51%-ot értesz? Mert úgy talán igaz, de a "vannak szegények és azok is maguk tehetnek róla" nem igaz. Abban igazad van, hogy nem olyan képmutatóan kellene kezelni a szegénységet, mint az előző kormány tette. A cigányokat betelepítették kistelepülésekre, munkát meg persze nem adtak nekik, aztán bemutatták a nagy csodálkozást a Szólás szabadságában "irígység vagy előítélet" címmel, mivel az embereknek természetesen nem tetszett, hogy ők lettek azok a kiválasztottak, akik az integrációval felemelnék magukhoz a szegénységi bűnözésből élőket.
"Az elmúlt 8 évben a magát jobboldalnak nevező politikai erő még rásegített arra, hogy minél többen érezzék magukat szegénynek.". Ez is nagy realitásérzékre vall. Ha azelőző 8 évért az akkori ellenzéket hibáztatod, akkor a mostani bajodat kérd számon a baloldaltól.

Bergeroth 2010.07.02. 23:04:58

Remélem mindenkinek kezd feltűnni, hogy amit most csinál a fidesz, az nem más mint a kommunizmus újraértelmezése a 21.-ik században.
Ha még lesznek szabad választások 4 év múlva, illetve ha nem fogja a fidesz megbundázni a választást 4 év múlva, akkor most boritékolni merem, hogy a következő választáson akkorát fognak bukni mint a ház.
Öröm lesz nézni.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.02. 23:06:04

@Szarazinda: Hááát, igen.... Hasonló minőségű érvelést és nem mellédumát kérünk "húsleves" elvtárstól is! Köszönjük!

Húsleves 2010.07.02. 23:11:06

@Szarazinda: sajnálom hogy idejutottál :-) És a te érved hol van? Mert csak fikázást láttam tőled. Egyébként tényleg érveltem, ahogy mondod, annak ellenére, hogy aki a luxusautókból arra következtet, hogy az átlag jól él, sokan nem érvelnének. Pontosan az a ti bajotok, hogy fogalmatok sincs hogyan él az átlag, ezért féltek attól, hogy valami változik.

Szarazinda 2010.07.02. 23:13:28

@Bergeroth: Szerintem önmagában nem lesz öröm nézni. Sem azt nem lesz öröm nézni, ha megbundázza, sem azt, ha nem, de akkorát bukik mint a ház anélkül, hogy lenne alternatíva. Akkor majd megint Szili Katalin, meg Lendvai Ildikó, Meg Mesterházy Attila, meg ezek lesznek az alternatíva. Na az aztán baromi jó lesz.

Amúgy egyetértek, a magyar ember azt nem képes felfogni, hogy valójában Horthy óta ugyanabban az állameszményben hisz és akar élni, csak a mez színe változik. Ami most folyik, az ugyanaz, mint a kommunizmus, vagy azelőtt a félfeudális Horthy rendszer.

ostván 2010.07.02. 23:14:36

@Szarazinda: Értem. És egyetértek. De nem baj, ha a címzett nem is érti, azért - remélem - az olvasók többségének sikerült olyat mondanom, amin elgondolkodnak.
Jó éjszakát!

Szarazinda 2010.07.02. 23:19:17

@Húsleves: az eredeti poszt arról szól, hogy a Fidesz milyen elképesztő kommunikációs bakikat követett el. Nekem, hidd el, vannak érveim minden felvetett témában, de ezek a felvetett témák a te hitelveid tárgyát és ne pedig a megvitatandó posztét képezik.

Megismétlem: te az első posztodban egyértelműen minősítettél és kategorizáltál mindenkit, aki kritizálni meri a Fidesz munkáját. Ezután kikérted magadnak, hogy veled személyeskednek. Végig képtelen vagy kitörni abból a logikából, hogy mindenről a komcsik (akárkik is legyenek azok) tehetnek, bárki, aki kritizálni meri a Fideszt, az csak a bukásában érdekelt.

Húsleves 2010.07.02. 23:27:11

@Boli: elég jól ismerem már azt tőletek, hogy amikor nem tudtok mondani semmi értelmeset, akkor azzal próbálkoztok, hogy megpróbáljátok a másik személyét degradálni.
"Hááát, igen.... Hasonló minőségű érvelést és nem mellédumát kérünk "húsleves" elvtárstól is! Köszönjük!"
Ebben hol volt bármiféle érv?
Azt pedig fenntartom, hogy aki nem tudja milyen szegény vidékek vannak ma Magyarországon, az hasonló szint, mint a holokauszt tagadás. Aki ilyet mond, az vagy elfogult, vagy nincs tisztában a valósággal.
Ja, és a Gazdagrét, amibe belekapaszkodtatok: olvassátok el a többi (Hírcsárdával kapcsolatos) blogot , ott éppen azokat fikázzák a liberális barátaitok, akik nem értik a szarkazmust.

Devil 2010.07.02. 23:27:37

@hajnalka és nagyon szőke: Amit mondanak, azt nem kell komolyan venni.
Az nem egy kormányprogram, hanem egy mosóporreklám, szlogenek gyűjteménye amivel el lehet adni valamit - mosóport vagy pártot egyre megy (és ezt ők maguk mondták ki pár éve!) - a közölt adatok is kb. annyira pontosak mint a liposzómák meg az illatkapszulák.
Nem kell rajtuk gondolkodni mert ők sem gondolkodtak rajtuk; csak azért mondják mert ameddig nem lesz totálisan egyoldalú minden média, ameddig nem fog minden sarokról a nemzeti egyetértés rád mosolyogni, el kell terelni az emberek figyelmét valami látszatcselekvéssel, a befektetőknek (ameddig szükség van rájuk) azt kell hinniük hogy a kormány tényleg csinál valami értelmeset is.
Ezek patyomkin-nyilatkozatok, ez egy patyomkin-kormány, nem kell komolyan venni őket.

Szarazinda 2010.07.02. 23:28:10

@Húsleves: "Pontosan az a ti bajotok, hogy fogalmatok sincs hogyan él az átlag, ezért féltek attól, hogy valami változik."

Igen Húsleves, beletrafáltál valóban. Belátom, győztél.

Nem volt bukta a kormányzati OMG kampány, nem volt bukta az államcsőd emlegetése, nem volt bukta a helyreigazítási kérelem (már, ha tényleg igaz, nekem még mindig van egy érzésem, hogy ez is a poén része).

Üdvözlettel,

Egy az emberek valós helyzetével tisztában nem lévő, ezért a változástól félő, a Fidesz bukásán előre kárörvendő komcsi bérkommentelő. Ja, és persze Gazdagrétről, honnan máshonnan, itt legalább van kábeltévé, lehet fogni a Romantikát.

szalaif 2010.07.02. 23:28:32

Még az érdekelne, hogy miután Orbán Viktor vagyonnyilatkozatának első oldaláról lehagyta Ráhelt, a kicsit, később, ki írta be a nevét...? Még emlékszem a hiányosra, ezek az új betűk pedig, bíz nem az eredeti betűk... Tényleg, ki írhat bele...? Biztos jó ez így...?
www.kim.gov.hu/misc/letoltheto/DrOrbanViktor2010.pdf

szalaif 2010.07.02. 23:28:50

Még az érdekelne, hogy miután Orbán Viktor vagyonnyilatkozatának első oldaláról lehagyta Ráhelt, a kicsit, később, ki írta be a nevét...? Még emlékszem a hiányosra, ezek az új betűk pedig, bíz nem az eredeti betűk... Tényleg, ki írhat bele...? Biztos jó ez így...?
www.kim.gov.hu/misc/letoltheto/DrOrbanViktor2010.pdf

Húsleves 2010.07.02. 23:30:10

@Szarazinda: te pedig látom kitartasz amellett, hogy hitelvem tárgyát képezi amit írok. Nem így van, protest szavazó vagyok. És arról írtam, hogy ezek a kommunikációs hibák bár valóban azok, jócskán fel vannak fújva. Popper Péter azt mondta a rádióban (az utolsó riportjában), hogy nem elég valamire nemet mondani, valamire igent is kell. Én sem gondolom, hogy a FIDESZ hibátlan lenne, de azt igen, hogy nem tudok alternatívát. Te tudsz? Többet szerepelnek az előző kormányzó pártok tagjai a bűnügyi rovatokban, mint a híradóban. Amit az oktatással, egészségüggyel, közbiztonsággal tettek, az katasztrófa. Úgyhogy nem hitkérdés ez az egész, hanem konkrét dolgok nem tetszenek.

Rob67 2010.07.02. 23:31:50

@Húsleves: 'eltakarítsák a közéletből a szarkavaró fajtátokat, mert veletek ellentétben normális országban szeretnék élni'

A stílusodból kiindulva ennek a legnagyobb kerékkötője te magad vagy, a 'fajtáddal' együtt baromarcukám :)
Mi lenne ha elmennél Albániába, akkor lehetne jobb a helyzet itt...

Szarazinda 2010.07.02. 23:34:07

@Húsleves: Huh, de nem érted.

"Azt pedig fenntartom, hogy aki nem tudja milyen szegény vidékek vannak ma Magyarországon, az hasonló szint, mint a holokauszt tagadás."

Ki nem tudja???? Hogy jön ide a holokauszttagadás??? MIndannyian tudjuk (én konkrétan meglehetősen jól), hogy milyen mélynyomor van ebben az országban. Hogy jön ez ide? Még mindig a Fidesz kommunikációs ballépéseiről szól Michael Knight cikke, bármennyire is próbálod (egyébként nem is sikertelenül) más irányba elrángatni a topikot.

Húsleves 2010.07.02. 23:34:29

@Szarazinda: akkor te bátor bérkommentelő, írd már be ide, de ne vicces formában: tehát szerinted nincs nálunk komoly szegénység egyes térségekben? Írd be nyugodtan amit gondolsz, ezzel részemről a vita lezárva, mert ebből mindenkinek világos lesz, mennyire látod a valóságot.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.02. 23:34:47

Drága Barátaim, egy kicsit barátságosabb hangú párbeszédet kérnék. Anyázzák egymást rendesen nagyjaink, nem is jutnak egyről a kettőre. Legalább itt legyen kicsit moderáltabb és érdemibb vita! Köszönöm.

Szarazinda 2010.07.02. 23:34:58

@Rob67: Már majdnem ugyanezt becopypasteltem Húslevesnek, de látom, már megtetted :-)

Húsleves 2010.07.02. 23:36:19

@Rob67: igen, Gyurcsány is azt mondta, hogy el lehet menni. Az viszont logikátlan hogy te most írod ezt, mert most már új kormány van, és én jobban bízom ebben, mint a szocikban. Ez eddig nem derült ki számodra? Ha más is van amit nem értesz, szólj, szivesen segítek.

Devil 2010.07.02. 23:37:44

@Szarazinda: Az én oldalamat is furdalja hogy kik azok a komcsik??? Mert itt minden bajnak ők a forrásai, miattuk nem volt rendszerváltás meg megtisztulás meg lehet hogy a válságot is ők csinálták - na de kik???
Mert ugye fel lehetne számolni a szocializmust meg a Kádár-renszert úgy is hogy egyszerűen nem csináljuk tovább... már ha ez a cél, mert a Kádár-renszert tényleg a komcsik csinálták, legalábbis az elején, de hogy most miért folytatják a nem-komcsik az végképpnem értem.
Lehet hogy az emberek félnek ettől a változástól, nekik gondoskodó állambácsi kell, aki most már meg is mondja nekik mi igaz és mi nem és megvédi őket a megbűnteti a rossz... komcsiktól, akiket majd jól megbűntetünk (elvesszük a fizujukat meg majd kapnak 8 évet 50 milláért)? és akkor minden jó lesz, aki meg mást mond az is komcsi és majd jól meg lesz bűntetve az is!

Devil 2010.07.02. 23:40:00

@Húsleves: És az hogy egyes térségekben szegénység van, miben indokolja a Fidesz _bármelyik_ eddigi lépését?
Mert az hogy te mit gondolsz egyes kommentelőkről csak téged érdekel, de engem az érdekel hogy a Fidesz tetteinek mi a franc köze van ahhoz emiben tényleg élünk?

Szarazinda 2010.07.02. 23:40:19

@Húsleves: Ha hiszed, ha nem, én is jobban bízom ebben a kormányban, mint az előzőben (annak ellenére, hogy nem szimpatikusak és nem szavaztam rájuk). Én valahogy úgy gondolom, hogy a Fidesz kétharmada a legkisebb rossz, ami történhetett. Ebben nyilván nem értünk egyet, de ez nem is baj, a poszt nem erről szól. Hogy mi a baj a hozzáállásoddal, arra én is, mások is rámutattak itt, de valahogy nem akarod megérteni.

Szarazinda 2010.07.02. 23:42:30

@Devil: egyetértünk, egyetértünk

Húsleves 2010.07.02. 23:42:49

@Szarazinda: "MIndannyian tudjuk (én konkrétan meglehetősen jól), hogy milyen mélynyomor van ebben az országban. Hogy jön ez ide?"
Úgy jön ide, hogy ahol mélyszegénység van, ott nem túl jó az ország állapota. Ugyanis a blog témája (amelyről nem szeretnéd ha elterelődne a szó), a FIDESZ kommunikációs zavarai, többek között az az állítólagos kommunikációs zavar, hogy Kósa szerint rossz állapotban van az ország.
A következő kommentedbe tegyél már több kérdőjelet a mondatok végére, mert 4 felett könnyen átsiklik a szemem.

Húsleves 2010.07.02. 23:47:00

@Devil: pontosan arról van szó, hogy a FIDESZ még alig kezdett el kormányozni, így a tetteinek (egyelőre) nem sok köze van ahhoz, ahogy élünk. Ezért hiszem el nehezen, hogy akik máris vehemensen támadják, azok nem elfogultak.
A másik: az, hogy mit gondolok egyes kommentelőkről szerintem sem érdekel senkit, de van egy olyan felvett szokásom, hogy mindenkinek hasonló stílusban válaszolok, mint ő nekem.

Bergeroth 2010.07.02. 23:52:31

@Szarazinda:
Nos igen, nekem is ez a problémám. Ha 4 év múlva bukik a fidesz (márpedig ha nem lesz újra szocializmus, akkor bukni fog), akkor nem lesz más normális alternatíva. Marad egy mszp, ha lesz még addigra, marad egy jobbik, akiktől a Jóisten mentse meg ezt az országot és marad az lmp. akiket nyugodtan tekinthetjük az szdsz utódpártjának.
Sehogy sem jó ez ami most van, én nem akarok egy ilyen országban élni. Akkor már inkább én is elmegyek innen jó messzire.

Devil 2010.07.02. 23:54:50

@Szarazinda: Hát ebben nem értünk egyet.
Lehet hogy egy 2/3-os többségnek lenne lehetősége valódi reformokra - de ezt a Fidesz nem valódi reformokra használja hanem arra hogy mindent az ellenőrzésa alá vonjon.
Én egyáltalán nem bízom bennük, mert még emlékszem mit csináltak az előző kormányzasuk alkalmával, és csak abban tévedtem hogy most sokkal szervezettebben és hatékonyabban sajátítják ki maguknak az államot mint akkor.
Szerintem a Fidesz 2/3-a elég nagy rossz ami történt, bár lehettek volna roszabb forgatókönyvek is, de ez ettől még rossz maradt. Talán a rendszerváltást is elkúrtuk, de mindenki együtt, közösen, mert senkinek sem érdeke tényleg felszámolni az előző rendszert.

Szarazinda 2010.07.02. 23:57:04

@Húsleves: "Úgy jön ide, hogy ahol mélyszegénység van, ott nem túl jó az ország állapota."

Nem mondod?

"hogy Kósa szerint rossz állapotban van az ország."

Ezzel szemben Kósa ilyeneket mondott: "a kényszerhelyzet miatt bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg", meg "szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét, a helyzet ugyanis sokkal rosszabb, mint hittük"

Részben ennek hatására elkezdett gyengülni a forint, valamint, és erről kevesebb szó esik, a magyar állampapírok CDS prémiuma az egekbe szökött.

Ez még akkor is irtózatos baki, ha elismerjük, mert az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezekhez sok más nemzetközi dolog is hozzájárult, a belpolitikai diskurzus felfújta, idővel megértették a nemzetközi piacok, hogy a politikusok mondanak marhaságokat, ha érdekeik úgy kívánják, valamit azóta ennek hatása elmúlt.

De attól még irtózatos baki, ilyet felelős politikus nem mond, a fent említett hatásokhoz pedig igenis hozzájárult. Ennyi. És akkor még nem beszéltünk a posztban taglalt többi bakiról.

Ennek pedig a mélyszegénységhez semmi köze.

ui: hogy mi a CDS felár, annak meg majd akkor nézz utána, ha hajlandó vagy elfogadni, hogy a nemzetközi pénzpiac nem a szivarfüstös hátsó szobákban spekuláló Soros György.

Ha csak a kérdőjelek számán siklana át a szemed, előbbre járnánk.

Szarazinda 2010.07.02. 23:58:06

@Devil: Mindettől, amiket írsz, én is félek, de még reménykedem, hogy nem következik be. Teljesen egyetértünk, csak bennem még van egy kis bizakodás.

Devil 2010.07.03. 00:01:47

@Húsleves: Ezek szerint eddig a Holdon, annak is a másik oldalán éltek, még sohasem láttak se kormányt, se országot, úgy vágtak bele.
(Megj.: persze tényleg a saját álomvilágukban éltek ahol a komcsik [nem a bűnbánók akik beálltak hozzájuk, hanem azok aki nem, azok mind komcsik] tehetnek mindenről, ami meg nem koncsi az automatikusan jó, de ezt ne feszegessük.)
Mert ha én mondjuk elvállalom hogy házat építek, nem, nem országot hanem csak egy sima házat, akkor először megnézem a terepet, megtervezem mit kell építeni és hova, és nem kezdek el vaktában alapozni meg falazni oda ahova nem is kell alap meg fal... lehet hogy nem is arra a telekre... mert akkor hülye lennék és kiröhögnének meg elcsapnának.

Bergeroth 2010.07.03. 00:02:37

@Devil:
Egyetértünk. A 2/3-ot nem azért kapták meg, hogy mindenhol kiépítsék a saját kis klientúrájukat, hanem, hogy reformokat hozzanak létre és végre történjen valami előrelépés az ország javára. A 2/3 volt az egyik legrosszabb forgatókönyv, ami megtörténhetett.
Korlátlan hatalmat adni, egy vérig sértett és diktátori hajlamokkal megáldott egoistának!??
Ez bizony el lett kúrva, nem kicsit, nagyon.

Devil 2010.07.03. 00:05:09

@Szarazinda: Én max azokban bízom akik majd az orrukra koppintanak, és réábreztik őket hogy ez így már nem megy, ez már nem az az ország.
De egyenlőre az.

Húsleves 2010.07.03. 00:09:40

@Szarazinda: nem arról van szó, hogy nem értem amit írsz, hanem nem értek vele egyet. Egyébként ha te ennyire súlyosnak látod ezeket a bakikat, és ennek ellenére mégis azt mondod, hogy te is jobban bízol a FIDESZ-ben mint az előző kormányokban. akkor beírhatnád ide azt is, hogy miért. Akkor tényleg előbbre járnánk.

Szarazinda 2010.07.03. 08:08:10

Amúgy állítólag az új kormány megalakulása után már két héttel érezhetően javulnia kellett volna a közbiztonságnak. Én itt Gazdagréten eddig sem éreztem annyira szörnyűnek (de hát Gazdagréten, a komcsi elefántcsonttorony akolmelegében ez nem is meglepő).

Valaki esetleg meg tudná mondani, mit kellene éreznem? Húsleves, valami ötlet?

SzaGyu 2010.07.03. 08:11:16

A FIDESZ kormány kommunikációjában az a legnagyobb hiba, hogy amikor ellenzékben voltak és Gyurcsány, Bajnai kormány valamit nyilvánosságra hozott, utána alig telt el kis idő és a FIDESZ rögtön reagált. Mindegy volt mire és mit reagált, de reagálni kellett mert a NAGY VEZÉR kiadta utasításba.
No ennek egyenes következménye volt, hogy legtöbb akkori reagálásuk egy NAGY HÜLYESÉG volt!
Mindig-mindenre reagáltak, még arra is amit bölcsebb lett volna szó nélkül hagyni, de nem. Ők reagáltak , mi emberek meg már jót nevettünk rajta és nevető örömünkben megválasztottuk őket kormányozni.
Hát igen! A szokás és a hatalom nagy úr!
A Szokással nehéz felhagyni, a HATALOMMAL meg könnyű visszaélni.
Az a gyanún, hogy ha a FIDESZ kormány így folytatja, és az ellenzék észnél van (lesz), újabb 16 év ellenzékiség vár a FIDESZ-re.
Talán a FIDESZ azt gondolja, hogy amiért ennyire sokan rájuk szavaztunk, az azt jelenti, hogy ekkora a valóságos tábora?
No NEM. Azért szavaztunk nekik bizalmat, mert nem volt más alternatíva! Ez azonban nem jelenti azt, hogy: ENYÉM A HATALOM, ENYÉM AZ ORSZÁG!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.07.03. 08:11:19

@Húsleves: Imádom a z ilyen kitérő válaszokt adó embereket...Tipikus pédája az óvodai de Pistike is bántotta a Nórikát típusú megmondásnak. Véleményem van : Röhej ami odahaza folyik, még szerencse, hogy időben léptem, és nem segítettem ezeket a szavazatommal... ( mielőtt egybitesen gondolkodna valaki: nem , a baloldalt sem segítettem..)

Szarazinda 2010.07.03. 08:11:20

@Húsleves: ja és még valami: mi az, hogy nem értesz vele egyet. Tehát valójában nem gyengült a forint, nem ment fel a CDS felár, az országna valóban szűk az esélye arra, hogy elkerülje Görögország helyzetét annak ellenére, hogy semmilyen gazdasági, pénzügyi, államháztartási, finanszírozási indikátor nem ezt mutatja és erről többé kevésbé szakértői konszenzus van, bel- és külföldön?

Ez sajna nem egyetértés kérdése. És akkor, mint utaltam már rá, a többi kommunikációs baklövésről még nem beszéltünk.

Értem én, hogy szereted a Fideszt, legyen. De egyszerűbb előbb figyelmesen elolvasni a posztot és kétszer meggondolni, hogy kommentelj-e. Nem kioktatni akarlak hidd el, de miután most a Fidesz van kormányon, ilyen helyzetekbe rendszeresen bele fogsz futni a következő években. Próbálj kicsit kitekinteni a jobboldali folklórból, és abból a kissé leegyszerűsítő világképből, amit az jelent, Sorosostul, komcsistul, Holokauszttagadás műanalógiásostul, baloldali médiatúlsúlyostul.ű

És ami a hab a tortán: észre fogod venni (és ezt halál komolyan, tényleg minden cinizmus nélkül mondom), hogy ez nagyon felszabadító érzés lesz. Először bizonytalannak tűnik az a világ, ami egy nagyságrenddel bonyolultabb, mint addig gondoltuk, de a gondolkodás öröme, a komplexebb összefüggések felismerésének az öröme meglepően hamar kárpótol. És ismétlem, ezt most tényleg komolyan mondom.

Jó hétvégét.

szalaif 2010.07.03. 08:11:21

Úgy kormányoznak, mintha nem tudták volna, hogy Ők fognak kormányozni. Gazdasági egyeztetéseket tartanak (3 nap!), egyeztetés nélkül benyújtják tervezeteiket, ami nagy tévedés visszavonják, vagy csak azért sem, úgy tűnik, mintha tényleg nem lett volna programjuk, ahogy az MSZP mondogatta, tényleg, mintha nem lett volna - nem is kellett akkor, hiszen elég volt mindenre nemet mondani - , most viszont cselekedni, kell, és azon kívül, hogy cserélgetik az embereket - elképesztően tervtelenül, elképesztően koncepció nélkül, - én nem látok sem Tervet, sem Cél, legalábbis nem koncepcionálist... Elkeserítő. Magam is a 2/3-ad mellett mondtam - ha nem is szavaztam rá,- jólegyen meg, had csinálják..., de hát nem csinálnak semmit, eddig én csak a kárt, főleg az érték kárt látom, de lesz ebből anyagi is... Gazdasági résztevevőink bizalmatlansága, kicsiben csinálta ezt Kósa és Szijjártó, a lappangó, sokkal mélyebb lesz, mikor a pénzügyes veszi észre, hogy úgy ül valaki vele szembe, hogy nincs elképzelése - mint az új rendőrfőkapitány, hogy "nincs elképzelésem"- ....
Ja, és vajon mit mond a szóvívő az apjának a kartell ügy miatt..., "na de apu...?! nekem ez nagyon kellemetlen, mit mondok majd Viktornak..."

Szarazinda 2010.07.03. 08:11:21

@Húsleves: nem, semmi értelme beírni, hosszú lenne, és nem tartozik a tárgyhoz. Legyen elég ennyi, hogy aközött, hogy ezeket a bakikat nagyon súlyosnak látom, és aközött, hogy a magyar társadalom állapotát, jelenlegi politikai elitjét és attitűdjeit figyelembe véve a jelenlegi felállást tartom a legkisebb rossznak (ismétlem, nem ideálisnak, nem szimpatizálok a Fidesszel és az egész kormányzati stílusával, állam és kultúrafelfogásával és még sorolhatnám) nincsen semmilyen ellentmondás. Miért lenne? Mondtam már, a gondolkodó ember, és magamat annak tartom, nem bináris módon gondolkodik.

Húsleves 2010.07.03. 08:11:22

@Devil: a példád jogos lenne, ha igaz lenne, de erre viszont határozottan emlékszem, hogy ezt nem így kommunikálták (ezek a nagyon rossz kommunikátorok). Azt mondták, hogy számos területen azonnali tűzoltásra van szükség, de a részletes tervekhez előbb fel kell tárni, hogy mi igaz abból amit az előző kormány átadott, és mi nem. Azok után, hogy Gyurcsány maga mondta, hogy hazudtak éjjel-nappal, ez érthető óvatosság. De az is indokolt, hogy vannak területek, ahol azonnal tenni kell valamit. Ilyen például a közbiztonság és az oktatás.

nestrot10 2010.07.03. 08:11:47

ROHADT ORBÁN ÉS BANDÁJA! LE A DIKTATÚRÁVAL ÉS MEGFÉLEMLÍTÉSSEL! NEM FÉLÜNK! JÖHET AZ IGAZI FEGYVERES FORRADALOM!!!!
A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS BÓVLIJUK a20. századi magyar történelem legrosszabb korszakait idézi"

" Ez a szar kormány tulajdonképpen hűségnyilatkozatot követel a független állami intézményektől", ami szerintük "nem az együttműködés, hanem a félelemkeltés rendszere".

nem1rem1 2010.07.03. 09:03:58

@Húsleves:

"Eszed, amit az agyad meghagyott,
Nem gondolkozol, tehát nem vagy ott..."

nestrot10 2010.07.03. 09:48:19

Éljen A Párt Éjen az állam ÉLJEN AZ ÚJ PÁRTÁLLAM!!!
A jövő bizonytalan de a múltból okulhatunk! Tanuljunk a mesterektől és modernizáljuk az általuk lefektetett alapelveket!
Sztálin, Rákosi, Kádár, Orbán! Háromszoros Hip-Hip Hurrrá!
Szeretnél a szakmádban elhelyezkedni? Légy Párttag!
Szeretnél állami megrendelést? Légy Párttag!
Szeretnél túlélni? Légy Párttag!
Szeretnéd a közalkalmazotti vagy köztisztviselői állásod megtartani? Légy Párttag!
Szeretnéd a gyereked jó iskolába iratni? Légy Párttag!
Szeretnél a kórházban 2 ágyas szobát? Légy Párttag!
Szeretnéd, hogy ne kelljen gondolkodnod? Légy Párttag!

22 év után Ismét Hódít a Kommunizmus Újraélesztett Szellemvasútja!
Gyerekek nézzetek be, aztán ha nem döglötök bele, legalább másoknak jó lesz!
NEM KELL A DIKTATÚRA!
EZ A HARC LESZ A VÉGSŐ::::"

Gest anyó férje 2010.07.03. 10:03:09

Azt a mércét, amit Gyurcsány és azóta már outolt szóvivője állított fel, magasan veszi a mostani kormánykommunikáció. Nyálhabosítás ez az egész

pazola 2010.07.03. 10:03:09

@ Húsleves 2010.07.02. 19:47:16

Te melyik orszagban elsz, te szerencsetlen? Ezeket a dolgokat, marmint hogy ezek _vannak_, nem mi talaljuk ki: ezek tenyleg hulyek! Olvass egy kicsit utana, jo lett volna, ha figyelemmel koveted a gazdasagot, politikat akkor is, amikor Kosa, Szijjarto meg a tobbi beavatott kozeli baratai, ismerosei oriasi penzeket forgattak meg short-tal.. Es ez soha nem fog kiderulni.

Erdek nelkul azert ezek sem hulyek.

Csontvazakat hetek ota varunk, nincsenek ( pedig mar legalabb ket hete ovi asztalan van a jelentes, amit Varga szemelyesen adott oda azzal a draga ket kezevel ). Minden - eddig legalabb reszben fuggetlen - intezmeny elere partkartonak kerulnek, a parlementi vita - mint olyan - megszunt ( csoda, hogy meg uleseznek, de hatha visszaterunk majd a kethetenkenti ulesezeshez, vagy nem is kell ), a forint folyamatosan gyengult ( nezd meg a chfhuf-ot aprilis ota ), ami nemcsak a chf-eur-hiteleseknek szar, hanem az onkormanyzatoknak is, mert azok is abba adosodtak el.. nem kellett harom honap ahhoz, hogy annyit romboljanak, mint a maszop 8 ev alatt.. mindezt azert, mert elkepzelesuk sincs, mit kezdjenek a hatalommal.

A The New York Times nem szarral gurigazik, es nem mindig elony, ha egy orszag az online kiadasanak cimlapjan tanyazik. A The Economist sem egy nevtelen organum: hvg.hu/vilag/20100702_economist_orban_viktor_magyar_belpolitika

Ezeket nem mi talaljuk ki. Attol, hogy korabban szar volt, most nem kellene annak lennie - minden adott ahhoz, hogy barmi _jot_ csinaljanak. De ketharmaddal barmi rosszat is tudnak csinalni. Itt a baj.

Ugyhogy huzd ki a fejed valakinek a seggebol vegre, es nezz szet!

egyenlítő 2010.07.03. 10:03:10

@Húsleves: Én viszont arra emlékszem, hogy "a Fidesz programja 2007 óta készen van, azon egy betűt sem kell változtatni." A csontvázas szöveg csak a választási győzelem után jött. Talán nem ártott volna még egyszer átolvasni 2009 végén, 2010 elején az a programot, akkor nem most kellene ötletelni.

na4 2010.07.03. 10:03:10

Misi lovag ezt csak Te látod így, a választások óta nőtt a Fidesz népszerűsége. Szánalmas, ahogyan itt az apokalipszist vizionálod. Miért nem azokkal foglalkozol, akik 8 év alatt 12 ezer milliárd Ft-tal eladósítottak bennünket? Ez percenként kb. 3 millió Ft, még akkor is, amikor aludtál. Jelenkori nyomorúságunkat a vörösöknek köszönhetjük, egyre másra derül fény még ma is a vörös panamákra. Ahelyett, hogy azért szurkolnál, hogy sikerüljön, és végre jobb legyen az országunknak, fikázol mindent, és ellendrukker vagy. Szánalmas.

AnnaKarenina 2010.07.03. 10:47:56

@na4: Szerintem nem az ellendrukkerségről van szó. Nagyon sokan gondolták úgy, hogy a Fidesz valóban rendelkezik olyan kivitelezhető tervekkel és szellemi kapacitással, ami - miután az ellenzék ténylegesen sok vizet nem zavar - a gazdaság dinamizálásához vezet. Helyette ötletelések vannak, sokan a rég dédelgetett rögeszméiket valósítják meg, vagyis profizmus helyett gagyiság van. Valószínűleg nem fog más segíteni, csak a világgazdaság normalizálódása. (Mondjuk, ezt is lehetett sejteni már korábban is.)
És ezen nem pláne nem segít az újabb gyöngyszem: bizonyos közintézményekben kötelező lesz a nemzeti együttműködés nyilatkozatát kifüggeszteni (máshol meg ajánlott:), ami tényleg Rákosi elvtárs-pajtás legszebb időszakait idézi. Vagy a másik igen fontos rendelkezés: a háztartási alkalmazott (= cseléd) foglalkoztatásához elegendő lesz egy minimális reg. díj megfizetése. (Ami nyilván azzal jár, hogy az ebből élő embernek ebből nem lesz sem eü. biztosítása, sem nyugdíja. Bravó.)
Nemzeti együttműködésre akkor lehetne számítani, ha a zemberek látnák, éreznék, hogy a kormány valóban a kormányzással foglalkozik, látnák a logikát és az egymásra épülő elemeket, amiken ez megvalósítható. Helyette azt kapjuk, mintha a Fidesz még mindig ellenzékben volna, holott övé a tér.

egyenlítő 2010.07.03. 11:33:36

Levezetés:
- akinek nem tetszik a kommunikáció, az Orbán Viktort bírálja;
- aki Orbán Viktort bírálja, az a három harmadot támadja;
- ettől kezdve már az a kérdés, hogy öt év, vagy nyolc.

Devil 2010.07.03. 11:33:43

@Húsleves: Azonnali tuzoltasra pld az alkotmanybirosagon, az orttben, a "szolasszabadsag" teren. Igen, azt hiszem Gorogorszagban is ezzel voltak sulyos gondok, meg a jelzalogpiaci valsag is emiatt pattant ki, sot, a foglalkoztatottsag is ettol alacsony nalunk.

Húsleves 2010.07.03. 11:45:29

@nem1rem1:
"Eszed, amit az agyad meghagyott,
Nem gondolkozol, tehát nem vagy ott..."
Én ugyan nem ismertem ezt az idézetet, de rákerestem, és megtaláltam a zeneszoveg.hu-n. Ahogy a szövegkörnyezetéből kiragadtad, látszik, hogy mennyit értesz ebből a dalszövegből.

Húsleves 2010.07.03. 11:56:52

@egyenlítő: én meg arra emlékszem, hogy az előző választásokkor, amikor már kiderült, hogy az MSZP meghamisította az állam állapotára vonatkozó adatokat, az Európai Unió számomra eléggé érthetetlen módon elszalasztotta a számonkérést a választások utánra, amivel közvetve a Gyurcsány kormányt támogatta. Még a "baloldalibb" elemzők is azt mondják, hogy a legutóbbi választásokon lényegesen kevesebb túlzó ígéret volt, mint a korábbiakon, és az MSZP még nagyobb túlzásokba esett. De nem is kell messzire menni, közelednek az önkormányzati választások. Én az MSZP-re szavazok, mert ingyenes lesz a BKV! És te?

Húsleves 2010.07.03. 11:59:20

@Devil: Görögország a legrosszabb példa amit felhozhattál, ott ugyanis pontosan azt csinálták, amit ti a FIDESZ-től üdvösnek tartanátok. Sokáig elhallgatták, kozmetikázták, meghamisították a valós adatokat (akárcsak a Gyurcsány-kormány). Átfogalmazhatjuk úgy is, hogy "nem akarták nyugtalanítani a piacot". Ez addig működött, amíg a csipketerítővel letakart pöcegödör akkorára nem nőtt, hogy nem lehetett tovább takargatni. Talán Görögországban is az új kormány okozta a jelenlegi állapotot azzal, hogy feltárta az igazságot? Az Unió reakciójából, amivel a jövőben az ilyen hazugságokat próbálják kivédeni, nekem nem így tűnik.

egyenlítő 2010.07.03. 13:53:38

@Húsleves: "sem az Európai Unió, sem az Európai Unió Statisztikai Hivatala (Eurostat)a Magyarország által kiküldött EDP jelentésekkel szemben nem emelt kifogást. Az Európai Uniónak benyújtott előzetes EDP jelentések - melyek nyilvánosságra hozatalát a Fővárosi Bíróság elrendelte - nem tartalmaznak sem erre vonatkozó megállapítást, sem pedig több információt, mint amit a Pénzügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Központi Statisztikai Hivatal, illetve az Eurostat kiadott. Így sem a korábbi, sem pedig a most megismert jelentések nem tartalmaznak a költségvetési, államháztartási kiadások és bevételek utólagos tologatására, a költségvetési adatok manipulálására vonatkozó állításokat, utalásokat vagy megjegyzéseket."

Hány századik helyreigazítása is lesz ez a MaNemnek?

mizrolist 2010.07.03. 22:44:30

@na4: ha jól emlékszem, erről egyetlen közvélemény-kutatás jelent meg a Mediántól. Ugyanők arról is leközöltek egyet, hogy a magyarok szerint jó ötlet volt Sólyommal szemben Schmitt Pált megválasztani köztársasági elnöknek.

Valahogy egyik kutatásnak sem tudok hinni... és az is fura, hogy a többi közvélemény-kutató cég nem tett közzé semmit a választás 2. fordulója óta.

divatar 2010.07.04. 08:05:50

Iszonyúan furdalja az oldalamat a kérdés, hogy annak a pártnak, amelyik olyan böszen komcsizik és utódpártozik 20 évvel a rendszerváltás után, vajon mit keres a legbelső köreiben Pozsgay Imre?
süti beállítások módosítása