Fő a lojalitás

2010.12.14. 19:02

A legmesszebbmenőkig igazat kell adnom Orbán Viktornak, aki ezúttal is az igazat, a színtiszta igazat mondva állította azt, hogy a magyar médiatörvénynek nincs egy főbb paragrafusa sem, amely ne szerepelne más európai szabályozásokban. Azoknak is van például első, második meg harmadik paragrafusuk, és így tovább.

Sőt: Orbán Viktornál is tovább megyek: a magyar médiatörvénynek egyetlen betűje sincs, amely ne szerepelne más országok médiatörvényeinek a szövegében. Azok is ugyanezeket a karaktereket tartalmazzák, igaz, más sorrendben. E tekintetben tehát a hazai és az európai médiaszabályozás kétségkívül egy és ugyanaz, aki pedig ezt megkérdőjelezi, azt a fentiek fényében bizony teljes joggal kötelezi helyreigazításra a Szalai Annamária.

Hanem érdekes dolgokat mondott ez a Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója. Azt találta mondani, hogy a közszolgálati újságíró nem lehet a kormány ellensége, és nem kérdőjelezheti meg a szabadon választott kabinet hatalmát. És mindehhez még hozzátette azt is, hogy egy közszolgálati médium legyen lojális a kormányhoz és tisztességes az ellenzékhez.

Mondjuk nem egészen értem, hogy miért vannak ezen olyan sokan felháborodva. Végülis csak a Debrecenben már jól bevált bevált modellt terjesztik ki országos szintre. Merthogy a cívis városban hasonló módon viszonyult és viszonyul a helyi önkormányzati média a bizonyos körökben csak a debreceni Berlusconinak nevezett Kósa Lajoshoz - amely összehasonlítás persze megintcsak egy érthetetlen és ordas nagy csúsztatás, mert Berlusconi például már plasztikáztatta az arcát, Kósa Lajos pedig még nem.

Szóval mire is gondolhat Belénessy? Például a debreceni modell alapján arra a praktikus gyakorlatra, hogy ha az ellenzék tart sajtótájékoztatót, akkor arról úgy kell beszámolni - már persze ha egyáltalán -, hogy rögtön egy cinikus viszontválaszra fel is kérjük a kormány képviselőit. Az így tisztességes. Meg úgy, hogy ha a kormány képviselője nyilatkozik, akkor azt egy az egyben közzétesszük, merthogy az a lojalitás szempontjait figyelembe véve ugyebár eleve igaz, tehát további ellenzéki kommentárt nem igényel.

Vagy Belénessy szerint ha a kormányzati prominens mondjuk komplett hülyeséget beszél - ami, lássuk be, Szijjártó Péter munkásságának fényében azért nem egészen elképzelhetetlen -, akkor a jövőben egyszerűen nem lehet majd visszakérdezni, hogy és akkor ezt így most hogy. Vagy egyáltalán: nem lehet a jövőben kérdezni, mert ha kérdeznek, az olyan kényelmetlen dolog, és mert csak úgy kérdezni már öngamában is tiszteletlenség. Lojális közszolgálati sajtómunkásként a jövőben nyilván meg kell várni majd a kinyilatkoztatást.

Jó, mondjuk nem mintha a kiegyensúlyozottság és a valós kérdések jellemezték volna eddig a közszolgálati médiát, hogy a kereskedelmi tévék híradóiról már ne is beszéljek, mert ott meg többnyire a butaságból és a felkészületlenségből eredő pontatlanság süt a hírekből. Tisztelet persze a kivételnek, de a magyar sajtóban elvétve találni kérdezni tudó és akaró újságírót. És aki még kérdezni mer és kérdezni tud, az ebben a mai médiában bizony meglehetősen tiszteletlennek tűnik.

Mindenesetre készüljünk fel a legrosszabbra: a csapból is egy gyönyörű, boldog, nemzetiszín pántlikás, rózsaszín vagy még inkább narancssárga Orbán-Barbie-világ hírei folynak eztán. A sorok között, meg a szavak közti csendben pedig ott üvölt majd, hogy a mélyben rohad ez az egész.

És a szavak közti csend félelmesebb lesz és sokkal, de sokkal erősebb, mert azt nem tudja majd megregulázni a Szalai Annamária sem.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr182515986

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vége van a jogállamnak? 2010.12.16. 10:29:47

Szerző:  Ténytár Mostanában elég sokat hallhatunk, olvashatunk arról, hogy a friss törvényi változások nyomán már a jogálla

Trackback: A sajtószabadság vége? 2010.12.15. 19:01:36

Ténytár A “médiaalkotmánynak” nevezett törvény jelentősen átalakítja a magyar elektronikus médiumok rendszerét, változtat

Trackback: A kuss szabadsága 2010.12.15. 07:45:50

Ha egy ország kormánya erős hatalmi dominanciával bír a többi hatalmi ág rovására, a kormányerőnek nem illik beleszólnia a demokratikus ellenőrző mechanizmusok személyi és szerkezeti kérdéseibe.Az utóbbi évtizedek médiatevékenysége persze valóban komol...

Trackback: Médiatörvény - bagoly mondja verébnek 2010.12.14. 22:24:28

Mottó: 1. számú (fiktív) felmérés: 100 emberből 80 ellenzi az új médiatörvényt.2. számú (fiktív) felmérés: 100 emberből 10 tudja, hogy miről is szól az új médiatörvény.Bevallom, én a 2. számú felmérés során a médiatörvényt nem ismerő 90 ember közé tart...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

flort 2010.12.14. 21:50:09

" egy gyönyörű, boldog, nemzetiszín pántlikás, rózsaszín vagy még inkább narancssárga Orbán-Barbie-világ" - hát ez nagyon jó.
Milyen kár, hogy itt élünk.

Tapogatott Kukorica 2010.12.14. 21:50:32

Szeretem a Fideszt. Ezek jo torvenyek. Tisztelem es becsulom a magyar nep Kedves Vezetojet.

(moderalva, PartNet)

legeslegujabbkor 2010.12.14. 22:06:57

És mindez az erőfeszítés teljesen fölösleges. Ezt Orbán Viktornak is tudnia kell. Ha még emlékszik a fiatalkorára.

infuriated 2010.12.14. 22:27:27

Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem emlékszik.

dr kíváncsivagyok 2010.12.14. 22:59:50

Na,.....most már lehet félni......ezeknek már mindent szabad....és ami a félelmetes, BELÉPETT A KORMÁNYZÁSBA A JOBBIK !!!!!! Őrület .

dr kíváncsivagyok 2010.12.14. 23:01:18

A Fidesz , -az elfogadott médiatörvény tükrében most már nyugodtan mondhatjuk- a Jobbikkal karöltve egymás után veri a szögeket a koporsójába.... !
A 20 % . os rendelet értelmében ( mármint hogy depressziót okoz a sok negatív esemény közlése..!! sic.) ad 1 .: nem az volna dolga a kormánynak , hogy olyan rendeleteket , törvényeket hozzon,, amelyeket nem rossz hírként értékel a polgár és kevesebb búbánatot okozzon ?! ad 2.: a fentiek miatt meg fog szűnni pl. a Kék fény (is) ?!

1kívülálló 2010.12.14. 23:01:18

A baj csak az, hogy ahogy a kommunizmusra rament mondjuk 2 generacio elete, ugy erre körre is ramehet egy (vagy ket) mostani generacioje. Mondjuk nyilvan nem olyan mertekben, el azert meg nem visznek..

Menekves azonban nincs, ezen a tanulasi folyamaton at kell esnie a magyar nepnek. Ezek a sracok akik ma hatalomra kerultek, ugy nottek fel, hogy sosem lehetett igazuk, folyton baszott arra mindenki, hogy mi van veluk, igy megragadtak abban az allapotban, hogy mint egy dacos keteves osszevissza akarnokkodnak. Most eppen, lassuk be, a nep vegtelen ostobasagabol, tovabba a felhozatal silanysagabol kifolyolag, sokharmados tobbseggel teszik ezt. Negy ev mulva takarodnak a valasztasokon, az igazan nem 40, mint a komcsiknal...

Szerencses lenne, ha addigra alakulna egy uj part, amelyiknek lehetne eselyt adni a lejart regi faszok helyett. Lehet nem lesz ilyen...

De legalabb izgalmassabb lesz a blogolas, ilyen torvenyekkel ;)

Neménvoltam! 2010.12.14. 23:01:18

Milyen szép is lesz, amikor gyönyörű, széles aranyszínű búzamezők mellett a Kedves Vezető kezében sarlóval kalászt morzsolgatva megtekinti a termést, majd patyolat pékségben maga dagasztja a pékkel együtt az új kenyeret.

Óh jajj, de romantikus...

döncike1 2010.12.14. 23:52:48

hogy is volt 2001-ben:" A nemzet rakétája most kezd el felemelkedni". És elkezdődött az osztogatás.

dr Sör Kálmán · http://orangeorder.blog.hu 2010.12.14. 23:54:12

Szép is a sajtószabadságról elmélkedni néhány moderált komment között.

jani74 2010.12.14. 23:54:12

@1kívülálló: Amire Te gondolsz, az "csak" szocializmus volt, a kommunizmus valamivel rosszabb. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az jó volt. Ami meg az itt létrejövő pártokat illeti, hát... valóban sok jóra nem lehet számítani, mert akik létrehozzák, csak az elődök példáját látják, hogy ebből munka nélkül meg lehet élni, és őket is csak az érdekli. Csavargók ezek, ráadásul a rosszabbik fajtából, a nép meg ezek közül választ. Az írott sajtóba pedig, a tények mellet az újságíró megírja a gondolatait, na a jövőben ezt nem szabad, tehát a gondolat szabadsága is büntethető. Ha a homlokomat ráncolom, az azt jelenti, hogy valamivel nem értek egyet, ha meglátja a "megfigyelő" , minimum a seggberúgás jár. Az utóbbi időben a "házba" a "vezér" állandóan ráncolja a homlokát, valakit mögé kéne állítani.

gramercy 2010.12.15. 06:41:38

inkabb szaz berlusconit mint akar csak 1 kosat vagy orbant

berlusconinak legalabb van stilusa, van benne elet

ezekbol csak a hullaszag arad

Megdobbent 2010.12.15. 06:43:27

"üvölt majd, hogy a mélyben rohad ez az egész."

Nem-nem, ez a hulla ott oszlik-buzlik a felszinen, az egesz nyugati civilizacio az orrat befogva nezgeti (nem mellesleg a fejlett balkani allamok is erdeklodve pislognak, legfrissitoket fujkalnak), es bizony hamarosan elkezdik olyan tempoban piszkalni botokkal, hogy a gyilkosoknak irmagja sem marad, a hullat pedig olomba ontik es elassak.

kisa 2010.12.15. 06:47:23

Istenem, de szép is lesz, hogy minden nap arról halljuk a híreket, mennyit is léptünk előre a (szoci)kapitalizmus út-ján.
@jani74: Kommunizmus sose volt, mindig csak a szocializmus út-ján haladtunk előre.

Roy 2010.12.15. 07:57:24

Szép, új Rákosi korszak.
Az külömbség, hogy ez most nem vörös, hanem narancs színű.

torró 2010.12.15. 07:59:53

Volna egy ötletem csak nem tudom meg merné e csinálni a média. Szerintem egy -két hetet kellene rááldozni ,aztán majd meglátjuk. Az ötlet: minden híradás a" Nagyvezír" méltatásáról szólna.Mint pl é-k Korea! Meddig bírná a néző? Persze lehet hogy naív vagyok, de szerintem valami hatása csak lenne!

Studt 2010.12.15. 07:59:54

CSERÉLJÜK KI ŐKET---adjuk Orbánt és Kósát egy Berlusconiért!!!!!
--DE SZÉP IS LENNE MI?:)

nemecsek ernő áruló 2010.12.15. 07:59:54

Jajj, hát nem vagy ideológiailag elég fejlett. A kormányhoz lojálisnak kell lennie, de csak akkor, ha ő rájuk szavazott.

@dr Sör Kálmán: Ja, mert a köcsög bloggazda nem akar PÉNISZ növelő kommenteket, van ez így... Persze tudom, ez korlátozza a sajtó szabadságot, de akkor mi van a kiskorúak védelmével? Mi van, ha meglátják leírva a PÉNISZ szót, és tönkre megy az életük, soha nem gyógyulnak fel. Te is igazi gyökér vagy, aki előbb ír, aztán utána sem gondolkodik.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.15. 08:35:32

Nyugdíj: állásával játszik az a köztisztviselő, aki marad?

További eszközökkel igyekszik nyomást gyakorolni a kormány azokra, akik azt fontolgatják, hogy maradnának a második nyugdíjpillérben. A kitartók számára előírt nyilatkozatokat a pénztárak fiókjaiban nem lehet megtenni, az pedig a többek közt a közszférában dolgozóknak okozhat fejfájást, hogy az állami rendszerre nemet mondó döntésükről értesíteniük kell munkahelyüket.

A fideszes pofátlanság határtalan!

Meddig tűrjük még?

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.12.15. 09:00:36

@1kívülálló: tök igazad van.

Ha végiggondoljátok, ez az ország 1848 óta nem vette kezébe a sorsát: 1956 csak egy dühödt fellángolás volt (sajnos csak az), mert aztán gyorsan jöttek a ruszkik, 1989 meg nem rajtunk múlt, mert gyorsan MENTEK a ruszkik... A lényeg: nem azért élünk 1990 óta demokráciában, mert ezt akartuk. Ezt akarta helyettünk a demokratikus ellenzék - csupa rendes, tisztességes ember mind egy szálig, de NEM a nép.

A nép most diktatúrát akart. Megkapja. És aztán majd, remélem, fellázad, és megcsinálja a SAJÁT demokráciáját, forradalommal, talán (sajnos, de szükséges) véráldozatokkal. Akkor kell majd észnél lenni, hogy ne a szélsőség domináljon.

Meglátjuk. Illetve ti meglátjátok, mert én (remélem) nem leszek addigra magyar állampolgár. Ez van, nem vagyok forradalmár típus... Pesszimista típus vagyok.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.12.15. 09:20:12

A "szabad" szó még megvan az újbeszélben, de csak az ilyen megállapításokban használható: "Ez a kutya szabad (mentes) a tetűtől", vagy " Ez a rét szabad (mentes) a gyomtól" Nem használható azonban a régi, "politikailag szabad" vagy "szellemileg szabad" értelmében, mivel a politikai és szabadság fogalomként sem létezik többé, tehát szükségszerűen névtelen.

1984 - George Orwell

Selli69 2010.12.15. 09:25:25

@torró: Az ötlet brilliáns. De ebben az országban ekkora összefogást nem találsz. Ha megcsinálnák, ha meg akarnák, ha meg bírnák csinálni....na, akkor lehetne itt reménykedni bármiben.
De itt mindig lesz, aki gyáva, vagy aki úgy gondolja, hogy én ebből kimaradok és akkor én leszek a jógyerek, vagy aki nem hajlandó összefogni egy közös - és jó! - cél érdekében az ellen.....ségével. Ez Magyarország - bár nem szeretek ilyet mondani, mert közhely és nekem is röhögnöm kell azokon ezt mondogatják - de igaz.

azokazemberek · http://azokazemberek.blog.hu 2010.12.15. 09:25:41

@kíváncsivagyok: dehogy szűnik meg a Kék Fény, de csak 20%-ban fog bűnügyi híreket bemutatni, 80%-ban vidám iskolások fognak énekelni Narancsvidék-indulót és _tényszerű_ híradások lesznek arról, hogy jobban élünk, mint négy éve, még akkor is, ha kevesebb pénzed, és több adód van!

-d(-_-)b- 2010.12.15. 09:45:48

Azt magyarázza meg valamelyikőtök, légyszi, hogy a 2006. októberi tudósításokban miért hívta az összes angol nyelvű riporter "state television"-nek az MTV-t?

Pedig akkor még teljesen szabad volt a sajtó, és a közszolgálati média simán lehetett a kormány ellensége is, ha akart.

dr Sör Kálmán · http://orangeorder.blog.hu 2010.12.15. 10:22:02

@gramercy: itt a legjobb a műsor:-(

@Gerzsonka: érdekes, más, nem moderált blogokon nem szoktam spam kommentekbe botlani. Sebaj, kutyaeledelnek ledarálva még jó lehetsz, más hasznot a társadalomnak te már nem nagyon hajtasz :S

nemecsek ernő áruló 2010.12.15. 10:31:54

@dr Sör Kálmán: Látszik, hogy nem vagy üzemeltető. :)

Másfelől a trollok kiszűrése miért baj? Azért, mert a minimális konstruktivitást mutató hozzászólások, mint például a "kinyírlakgeci", és a többi ilyen full értelem nem jelenik meg, az nem a sajtószabadság korlátozása! Szerintem. De magyarázd csak félre a moderált blogot, nyilván mindenki magából indul ki, így számodra az előzetes moderáció csakis az ellenvélemény szó nélkül való eltiprását jelentheti, és ahogy látom, a te hozzászólásod sem jelent meg. :P Mert ez a csúnya előzetes moderáció sérti a szólásszabadságot, hát még ilyet... :)

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.12.15. 10:32:49

@dr Sör Kálmán: Tisztelt Doktor Úr! Ha már a moderálás kapcsán megszólíttattam, engedtessék meg néhány gondolat.

Először is se pénisznövelőt, se szerencsejátékot, se a témához távolról sem kapcsolódó weboldalt nem szeretnék reklámozni.

Másodszor nem szeretnék itt cigányozást, zsidózást, buzizást, valamely politikus halálának az óhajtását és más hasonló megnyilvánulást olvasni - azt gondolom, hogy az nem szólásszabadság, hanem szólásszabadosság lenne. Én nem szeretem az ilyesmit, úgyhogy engedtessék meg, hogy a saját blogomon szűrjem.

Harmadszor: ha valaki enge szid, azt beengedem. Sőt: beengedem a sokak által trollnak nevezett hozzászólókat is. A célom az, hogy a posztokkal vitát - lehetőség szerint értelmes vitát - indítsak el. Éppen ezért az se zavar, ha valaki nem ért egyet velem, a lényeg az, hogy hozzászóljon, vitázzon, érveljen.

Negyedszer: erősen gondolkodom azon, hogy a jövőben csak a témához szorosan kapcsolódó, értelmes érveket és a vitát előrevivő gondolatokat tartalmazó kommenteket engedjek be - függetlenül attól, hogy a vitában pro vagy kontra érvelnek. A te kutyaeledeles metaforikus képed szerintem például nem az értelmes és előrevivő hozzászólások közül való - és akkor még nagyon finom voltam és udvarias. Mert az nem érv és az nem vita, ahol egyszerűen hol durvább, hol még durvább formában lehülyézzük a másikat. Annak ugyanis nincs az égadta egy világon semmi értelme.

dr Sör Kálmán · http://orangeorder.blog.hu 2010.12.15. 10:56:17

@Michael Knight: trollokon kívül hozzászól itt bárki is? A mélyen tisztelt kommentelők nagy részének még a helyes központozással is gondjai vannak, kb minden 200. kommentnek van hozzáadott értéke. Igazándiból az egész blognak sok értelme nincs, néhányan itt eresztik ki a gőzt, és közben azt hiszik hogy ők a XXI. századi Che Guevarák, mert kurvaanyázhatnak néhány összeollózott indexes cikkre. Vita meg érvelés hogy lehetne úgy, hogy a kontextus és az összefüggések megértése, de különösen a háttértudás hiányzik? Ha a médiatörvényről akarok vitázni: birkanep.blog.hu/2010/12/04/a_birka_es_a_sajtoszabadsag de itt nem érzem azt, hogy te elolvastad volna a törvényt, és nem csak mások által a szádba adott érveket visszhangoznál. Helyette búvárkodsz egy kicsit az indexen meg itt-ott, aztán az alapján már mehet is ki a következő anyázás.

Persze ez nem baj (én is imádok trollkodni, ha másért nem, a BBS-es idők iránt érzett nosztalgia miatt), csak fölösleges moderációval erőlködni, mert a lényeg veszik el. Olyan, mintha beléptetőrendszert raknál a trollbarlangra.

A spames kamázást meg hagyjuk, blog.hu-n nem nagyon találkoztam még spam kommentekkel nem moderált blogokon sem.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.12.15. 13:35:37

@dr Sör Kálmán: te leírtad a blogolás lényegét. A blogkészítők általában nem újságírók, hanem a saját véleményüket osztják meg másokkal, akikre a kommentelők - akik nem szakértők, hanem egyszerű emberek, válaszolnak. De mivel ezek az emberek együtt adják a társadalom egy részét, ezért én például örömmel olvasgatok sok véleményt. Néha vitázom is.
Persze mindig akad sok fura ember, aki egyszerűen kutyaeledellé darálná azokat, akiknek más a véleményük. Érvek helyett. Te tudod.
A kontextus és összefüggések kérdésében pedig jelenleg kis hazánkban sajnos néhány blog többet tud felmutatni mint a végletesen elfogult nyomtatott sajtó jelentős része.

legeslegujabbkor 2010.12.16. 06:26:05

@dr Sör Kálmán: Jól látod, hogy ezen a blogon nem a paragrafusokról vitatkoznak, hanem a törvény jövőjéről. Hogyan is lesz betartva és betartatva, és vajon ezt a lehetetlen szóval lehet-e legjobban leírni.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.12.16. 09:22:03

@dr Sör Kálmán: én elolvastam a törvényt, pedig 175 oldal. Ha szerintem szar (még egy rendes fordulat sincs benne, a vége el van kenve, a karakterek meg egysíkúak), akkor én melyik köcsög vagyok?

Ja, egyébként meg arról szól, hogy innentől a szalaiannamari mondja meg, mi lesz médiailag. Tehát végső soron azt is, hogy Michael Knight kit/mit fog moderálni elsejétől a SAJÁT blogján. Akkor te most mijafaszról beszélsz?

dr Sör Kálmán · http://orangeorder.blog.hu 2010.12.16. 23:25:37

@Humperdickk: hát hallod, te még az itteni roppant alacsony színvonalat is mélyen alulmúlod :D

@Legelő Őse: olvasd el mire reflektáltam, szted arra lehet érvelni? :) Meg ahogy mondtam, én is csak trollkodni járok ide, mint a kommentelők 99%-a meg az OP. Nekem nem ér? :)

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.12.17. 08:55:15

@dr Sör Kálmán: jóvvan, kiscsíra, Húzzál vissza akkor homokozni, mert az ilyen lehengerlő érvekkel, miszerint én alacsony színvonalú vagyok, porig aláztál. Küldetés teljesítve, napitrollkodás megvolt. Pihennyé kicsikét mosmá. Léciléci.

dr Sör Kálmán · http://orangeorder.blog.hu 2010.12.17. 09:57:02

@Humperdickk: mondom, egyszerű vagy mint annó a fakockám. Csak kevésbé szórakoztató:-)
süti beállítások módosítása