Lázár-lázálom

2011.03.19. 20:58

Meglehetősen sokan kiakadtak Lázár János legutóbbi kinyilatkoztatásán, amelyben - hogy is mondjam - furcsa és nem éppen erős szociális érzékenységről tanúskodó véleményt fogalmazott meg a szegényekkel kapcsolatban. Pedig nem ez volt a legmegdöbbentőbb kijelentés a Fidesz frakcióvezetőjének szájából...

Nem ez az első eset, hogy Lázár polgártárs meglehetősen érzéketlennek mutatkozik a segítségre szorulók helyzetét illetően: tavaly nyáron például azzal borzolta a kedélyeket Hódmezővásárhelyen, hogy kitetette az önkormányzat honlapjára azoknak a névsorát akik - úgymond - visszaéltek a szociális segéllyel. Például úgy, hogy aljas módon nem ették meg az igényelt ingyenebédet. De ez már egy régi történet.

Lehetne most még luxusautózni is egy kört - és hozzáteszem: e kontextusban és a legfrissebb lázári nyilatkozat fényében még csak nem is lenne nagyon demagóg és populista az okfejtés. Csak egy kicsit, de azt meg úgyis megteszi a politika. Inkább csak azt jelezném, hogy a nyilvánosságra került felvétel második fele szerintem sokkal kínosabb, mint a frakcióvezető úrtól már-már megszokott, érzéketlen megnyilatkozások.

Lázár János ugyanis azt ecsetelte, hogy akik az elmúlt időszak árfolyam-ingadozásai közepette ügyesen manővereztek, azok igencsak jól jártak. Az Index cikke szerint a frakcióvezető elejtette azt az infót is, hogy gyermekének is van "svájci betétje", és ha kamat és a forint-euró árfolyam jól alakul a következő években, néhány év múlva jó parti lesz az ifjabbik Lázár a dél-alföldi városban.

Khmmm... Akkor gondoljuk ezt most végig. Lázár polgártárs esetében tehát az a kitétel, hogy "a kamat és a forint-euró árfolyam jól alakul a következő években", az nem jelent mást, mint hogy a frakcióvezető úr reményei szerint a banki kamatok emelkednek, a forint pedig számottevően gyengül az euróval szemben. Ekkor jár ugyanis jól az, akinek euró- vagy svájcifrank-megtakarítása van.

A devizahitelesek meg szívnak keményen.

És akkor ezek után higgyem el azt, hogy Lázár frakcióvezető úr komolyan gondolja, amikor a deviztahitelesek megsegítésének fontosságáról nyilatkozik?

És ezek után higgyem el azt, hogy az elmúlt hónapok kommunikációs bénázásnak vélt, forintrengető fideszes politikusi nyilatkozatai hátterében nem egy-egy szolid shortolás állt? Higgyem el, hogy nem azért mondták azt, amit, mert közülük jó néhanyan néhány nap alatt igen komolyan kerestek a devizamegtararításaikon?

Lázár János szerint akinek nincsen semmije, az annyit is ér.

Szerintem meg aki úgy viselkedik, mint egy Janus-arcú, kettősbeszédű és érzéketlen paraszt, az meg annyit.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr22754142

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kétharmad „kirúglak, ha ellentmondasz” ámokfutása elérte Esztergomot is 2011.03.23. 17:30:49

   Történt ugyanis, hogy miközben Tétényi Éva Gödöllőn részt vett egy konferencián, távollétében Baloghné Mezei (Ágacska, mert a Tuskó Hopkins név már egy világhírű klasszikus regény hőseként foglalt, a bunkó titulus még túl korai lenne ...

Trackback: A demokrácia diadala 2011.03.22. 09:33:11

  Mert mi másnak nevezhetnénk azt, hogy a Földrajzinév-bizottság nem a kormány által javasolt „Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér” elnevezést javasolta a repülőtér nevének, hanem a "Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, ...

Trackback: Lázár János lett a falu kapitalistája 2011.03.21. 11:23:30

Nagyjából eddigre sikerült végigolvasni a legújabb Lázár-gate kommentárjait, és nem tudok szabadulni a kétségbeeséstől, mennyire könnyen dobunk máglyára embereket ebben az országban; pláne nem tudom szó nélkül hagyni, mennyire torz és képmutató sokak é...

Trackback: Előre a Lázári úton! 2011.03.21. 08:15:50

  Ma kissé félve ültem le a gép mögé, mert honnan venném én a nagy senki azt a bátorságot, hogy bármit is írjak a nagy Lázár Kaparjkurta Jánosról és hasonszőrű társairól. Mert én egy senki vagyok, nincs mire büszkének lennem. Nincs legalább 1...

Trackback: Tüntetés a Fidesz-székháznál Lázár János ellen 2011.03.20. 17:28:52

A Facebookon tüntetést szerveznek a politikus sértő kijelentése kapcsán. A Lázár-ügy hullámai kiszámíthatatlan helyzetet idézhetnének elő egy demokratikus érzékkel bíró országban....

Trackback: Tüntetés a Fidesz-székháznál Lázár János ellen 2011.03.20. 17:28:51

A Facebookon tüntetést szerveznek a politikus sértő kijelentése kapcsán. A Lázár-ügy hullámai kiszámíthatatlan helyzetet idézhetnének elő egy demokratikus érzékkel bíró országban....

Trackback: Tüntetés a Fidesz-székháznál Lázár János ellen 2011.03.20. 17:28:51

A Facebookon tüntetést szerveznek a politikus sértő kijelentése kapcsán. A Lázár-ügy hullámai kiszámíthatatlan helyzetet idézhetnének elő egy demokratikus érzékkel bíró országban....

Trackback: Tüntetés a Fidesz-székháznál Lázár János ellen 2011.03.20. 17:28:50

A Facebookon tüntetést szerveznek a politikus sértő kijelentése kapcsán. A Lázár-ügy hullámai kiszámíthatatlan helyzetet idézhetnének elő egy demokratikus érzékkel bíró országban....

Trackback: NEMHUNYT LÁZÁR JÁNOS - ÁLHALÁLHÍR 2011.03.20. 15:35:33

Lázár János(1975 – 2011) Hódmezővásárhely gyászol. Rapcsák Andrást követően (akinek az elhunyt egykor személyi titkára volt) egy hasonlóan fajsúlyos polgármesterük is elhalálozott.- A választópolgári kicsinyes filléreskedés végzett Jánossal! &nda...

Trackback: Lázár újabb hazugsága 2011.03.20. 14:51:50

Blogunk fotósa buktatta le januárban Lázár Jánost, a lézerblokkolós Audi A8 luxuslimuzin fotója bejárta a teljes hazai médiát. Kóka János a botrány kirobbanása után egy ideig még pökhendi módon próbálta védeni a védhetetlent, majd lecserélte a verdát e...

Trackback: Idézet ismét a költőtől 2011.03.20. 13:55:12

Lázár János, a hódmezővásárhelyi közgyűlésben arról beszélt, hogy "akinek nincs semmije, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér".Ennek kommentálását hagyjuk is most a francba.Lázár János elnézést kért, mert nem a szegény emberekről...

Trackback: Schmitt Pál és küldetése 2011.03.20. 13:06:37

Schmitt Pál nem hülye – sietek ezt mindjárt az elején leszögezni. Amikor a minap kipattant ál(l)amfőnk legújabb nyelvi ámokfutásának híre, sokan nem így gondolhatták. Kéretik revideálni ezt az ítéletet! Schmitt Pál csak a dolgát végzi: amikor boh...

Trackback: Lázár: "akinek nincs semmije, az annyit is ér" 2011.03.20. 12:45:59

Előkerült egy hangfelvétel Lázár Jánosról. A Fidesz frakcióvezetője a következőt találta mondani a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén:"Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen, abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen...

Trackback: Lázár "Murváspöcsû" János elnézést kért 2011.03.20. 12:29:21

 A Fidesz frakcióvezetője azt állítja, hogy a buzi megélhetési politikusokról beszélt azon a nyilvánosságra került hangfelvételen, ami 2008-ban (vagy 2010-ben) készült a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén. Mégis bocsánatot kért azoktól, akiket ...

Trackback: Kétségek - Lázár és az álamfő 2011.03.20. 11:30:53

Csak nekem tűnt fel, hogy a "Lázár és a Schmitt-ügy" nem a közelmúltban történt?Előre leszögezem, nem mentem fel a két politikust, sőt, tegnap Lázár tőlem is megkapta a magáét, meg is érdemli. De két érdekes dolgot jeleznék:Schmitt Pál 2010. ...

Trackback: Lázárnak igaza van 2011.03.20. 11:04:03

 Aki sokáig tűri, hogy megalázzák, az ne csodálkozzék, ha egyszer a pofájába vágják, hogy rongy ember.     Akinek eddig kétségei voltak a FIDESZ arroganciája és a nép iránti alázatának teljes hiánya felől, annak most a frakcióvezető...

Trackback: Lázár képviselő és a munka 2011.03.20. 11:03:38

Lázár mondá: "Én soha nem szégyeltem, hogy mim van, dolgozom keményen. Abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyelni. Az ember gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs...

Trackback: Néhány demagóg, de jogos kérdés 2011.03.20. 10:06:01

Az öngondoskodás fontos polgári erény, és mint tegnap kiderült, Lázár János szorgalmasan műveli is. Úgy látszik ő is belátta, hogy a nyugdíjrendszer általuk felgyorsított összeomlását csak így lehet túlélni, és szülőként azt is megértem, hogy mindent m...

Trackback: Lázár János kivágta nálam a biztosítékot 2011.03.20. 06:36:37

  Elszámoltam tizenháromezer-nyolcszázötvenhétig. Most már kicsit megnyugodtam, talán le tudok írni néhány sort úgy, hogy a kötőszavakon kívül ne kelljen mindent kipontoznom. Hogy mi bőszített ennyire fel? Lázár János eme nyilatkozata: &...

Trackback: Ez meg az én véleményem 2011.03.20. 03:09:02

 A cím voltaképpen reagálás a ma nyilvánosságra kerülő Lázár féle megnyilatkozásra. Ő elmondta az övét, én meg most az enyémet. Ő persze nem fogja olvasni az enyémet, dehát ki bánja, van az a mondás: A vélemény olyan mint a seggluk, mindenkinek va...

Trackback: Kettős megszorítás 2011.03.20. 00:50:07

A kormányfő bejelentette a pénzpiacokat megnyugtató és bizakodásba szárnyaltató februári nemmegszorítását.Úgy tűnik, a klasszikus neoliberális megoldás maradt nekik. Miután a meghitt megszorítások – a közvetve, multikra rótt adók által fölvert ár...

Trackback: A múlt elkezdődött 2011.03.20. 00:49:21

p { margin-bottom: 0.21cm; }Némi mélázást követően alighanem egy közepesen virgonc agyú macskatáp-készítő kisiparos is könnyed eleganciával leli meg, milyen kitörési pontok mutatkoznak az egyre nyomorúbb gazdasági és még pokolibb mentális állapotba s...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.20. 10:30:13

Egy fideszesnek hinni? Előbb hiszek egy papnak...

(már megint egy cenzúrázott blog szerzője rinyál? Ej, ej...)

Molenaaar 2011.03.20. 10:30:13

Lázárnak mennie kell. Nézzük meg a politikán kívül, hogy dolgozik. khmm Mennyit is ér?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2011.03.20. 10:30:13

Nem az a baj, hogy momentán drukkol a forint ellen (bár éppenséggel a forintnak is drukkolhatna, csak ugye arrafelé kisebbek az esélyek, meg a rendelkezésre álló eszköztár).
Az a baj, hogy ez így gyakorlatilag egyértelmű beismerése annak, hogy tavaly jól megszedte magát, amikor bedöntögették a forintot. Ez véletlenül igencsak nehezen jöhetett össze, ergo megáll az aljas szándékból, bűnszövetségben kategória... Normális helyen már rég leperecelték volna, aztán az utolsó fillérig magyarázhatná a drága kisfia megtakarításait...

kormányzó 2011.03.20. 10:30:13

Érdekes gondolat! A kormánypárt frakció vezetője,a nemzeti valuta mélyrepülésében érdekelt!Vajon a pártjából még hányan érdekeltek?Csak a második feles után merem kérdezni,vajon a kormányban is vannak érintettek?Vannak olyanok,akik szerint ez már súrolja a hazaárulás szintjét Ön mit gondol,1.igen,2.nem,3.Erre is felhatalmazást adtam.

igényes 2011.03.20. 10:30:13

Sajnos a vagyonnyilatkozatában Lázár nem említi meg vajon honnan a fia pénze, mert ugye nem kereső a titán?

spontan · http://erdekessegek.info 2011.03.20. 10:30:14

Jani életfelfogása nem igazán kompatibilis a fidesz eddig populista, kisemberpárti szlogenjeivel. Nem hiszem, hogy ezek után a helyén maradhatna frakcióvezetőként.

Müller őrmester 2011.03.20. 10:30:14

Hmm. Lázár János megcsókolhatja a seggemet.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.20. 10:30:14

de továbbolvastam és így most már értem:

" kitetette az önkormányzat honlapjára azoknak a névsorát akik - úgymond - visszaéltek a szociális segéllyel. Például úgy, hogy aljas módon nem ették meg az igényelt ingyenebédet. De ez már egy régi történet.

Lehetne most még luxusautózni is egy kört - és hozzáteszem: e kontextusban és a legfrissebb lázári nyilatkozat fényében még csak nem is lenne nagyon demagóg és populista az okfejtés"

schmittpál 2011.03.20. 10:30:14

maradjunk inkább az anus-arcúnál.

zsombordeak 2011.03.20. 10:30:14

A másik probléma, hogy miért Svájcban tartja a megtakarításait. Azt tudomásom szerint arra szokás használni, hogy el lehessen rejteni a vagyont és jövedelmeket (ld. német botrányok, Kadhafi, stb.). És mivel nem EU, talán még durvább is, mint a ciprusi cégek, amiket a Fidesz nagy mellénnyel támad. Ez így elég durva, de teljesen beleillik a Fidesz jellemtelen politikájába.

kubatov_kommunista 2011.03.20. 10:30:14

Ott a pont.
Ellenérdekelt x millió emberrel.
És közli, hogy keresztbe is tesz nekik gondolkodás nélkül.
Politikai hulla.

Következő dobása ezek után ennek a buckalakónak az lesz, hogy adakozni fog azoknak akiket tönkretesz. Esetleg hitelez.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.20. 10:30:15

utólagos engedelmeddel rekviráltam pár nagyon jó gondolatod

mimindannyian · http://wmiki.blog.hu/ 2011.03.20. 10:30:24

Az ellenszenvet jobbról-balról igyekszik megindokolni a post, de amúgy nulla a hírértéke. Szánalmas.

xboxer 2011.03.20. 10:34:16

Fogadjunk, hogy most 11-kor (sajtótájékoztatót tart) csak tovább ront a helyzetén.
Vagy lemond minden tisztségéről.
Persze ahhoz gerinc kéne.
Az meg a férgeknek nincs.

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2011.03.20. 10:36:04

szociális érzéketlenség...
az igazi szociális érzéketlenség az, h ilyen kijelentések után nem dobáljuk meg ezt a f@sz parasztot, és nem hajtjuk el a nagy Dunáig! Pedig kéne...

nyomasek 2011.03.20. 10:36:04

Ilyenkor ugye felmerül hogy miért vannak pártlisták és miért nem visszahívhatók a képviselők.

xboxer 2011.03.20. 10:36:12

Fo@mimindannyian: tévedsz. Ha Lázár faszságainak nem lenne hírértéke nem ezzel lenne tele a sajtó. Persze a Magyar Nemzeten erről nem fogsz olvasni...

nemecsek ernő áruló 2011.03.20. 11:12:37

És akkor most gondoljuk csak végig, hogy amikor a forint csak egy icikepicikét megkapaszkodna, jön valamelyik baromarcú, és gyorsan belengeti az államcsődöt. Hogy is hangzott a kampányuk?

CSAK A FIDESZ!

Hát azt elhiszem...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.20. 11:12:37

Igaz, hogy 2007-es, de aktuális... :)

A hangneme, hát, hogy is mondjam, olyan, mintha egy politikus mondta volna!

fido.freeblog.hu/archives/2007/01/31/Tisztelt_valasztopolgar/

T. Köcsög magyar választópolgár!
Úgy érzem, hogy az elmúlt napokban nyilvánosságra került adatokkal kapcsolatban, egy-két kérdés tisztázásra szorul. Az sejlik, hogy 17 évvel a rendszerváltás után, még mindig nem vagy tisztában a demokrácia játékszabályaival! Igen, 299 Ft-ért ebédelek, és 18 millió a benzinpénzem. És? Egyrészt faszközöd van hozzá, másrészt meg ez nekem (legálisan) jár.
Hallom a rikácsolásod a társadalmi igazságosságról, meg az elosztásról, meg a sok bugyuta, idealista blablád, hogy nekem miért igen, neked meg miért nem. Azé' bazmeg, mert Te egy fingszita kis pöcs vagy, én meg az elit. Azé' bazmeg, mert én hozom a törvényeket! Magamnak. És ha megszopod, -mert én úgy gondolom, hogy meg kell, hogy szopd - akkor így jártál.Majd négy év múlva szavazol, anyádra. Mit cincogsz? Visszahívás? Te kis fasz! Hát azt a telibabaszott alkotmányt is én írtam, gondolod, hogy megtettem neked azt a szívességet, hogy beleírtam, hogy visszahívhass?Négy év, kis köcsög! Négy év. Ez a rendszer a négyéves diktatúrák sorozata. Buktam már meg az elmúlt tizenöt évben, egyszer is? Tessék? Láttál Te már időközi választást, ebben a kurva országban? Nem figyelsz, kis fasz!
Tényleg, kire szavaztál tavasszal? A komcsikra, vagy a Fideszre? Tudod miért kérdezem? Mert még azt sem vetted észre, hogy ez is kurvára mindegy. Én bazmeg, ha megyek szavazni, beviszem a fülkébe a kutyám, rászaratom a szavazólapra és azt adom be. Mert mindegy, hogy ki mellé húzod az ikszet, érvényes-e a szavazatod vagy sem. Mindenképpen rám szavazol. Mert egyedül belőlem választhatsz. Én egy vagyok. Az elit.
A Z E L I T ! Szociáldemokrata, liberális, szocialista, meg konzervatív. Ezt a szart is meg lehet veled etetni? Öcsém, hogy Te mekkora fasz vagy! Szerinted a büfében van jobbos és balos szendvics? Ugyanazt a kenyeret zabáljuk, ugyanazt a tehenet fejjük, csak a székházra teszünk ki más-más logót, hogy tudjad, éppen melyikünk szónokol, napirend előtt. A világ nem vízszintesen van felosztva, jobb és baloldalra, hanem függőlegesen, fentre és lentre. Ja, a fent én vagyok, a lent meg Te, Te kis paraszt. "A törvény szerződés, gazdagok és szegények között." -azt hitted vicc, mi? Még pofáztol, hogy elkúrtuk, elkúrták az országot? És gondolod, hogy nem szarok bele vastagon? Engem addig érdekel a szaros hazád működőképessége, amíg az képes kitermelni a benzinpénzem, meg az illetményem. Az meg egyelőre nincs veszélyben. Zsé van, főnök és kontroll nincs. Ergo, szarunk bele!
Tudom, neked ez most nagyon nem tetszik. Há' nyazsgem! Vagy tudod mit? Menj le tüntetni! Azt nem szarjuk le, gondolod? Menj le és rázd a nyálad a Kossuth téren, de ha nem tud elaludni tőled a gyerek, ígérem, szétbaszatom a fejed a Gergényivel. - Mellesleg, utálom ezt a seggnyaló csókát, de hát minden házba kell valaki, aki leviszi a szemetet. - Visszatérve a benzinpénzemre, kurvára utálom ha a zsembe turkálnak. Igen, öt milliárdot basztunk el, majd' négyszázan. A vizitdíj meg 10 millió emberen hoz vagy másfél milliárdot. Igen bazmeg, spórolni kell! Gondoltad, hogy majd én kuporgatok? Ne kezdj el rinyálni, hogy a nyomorult nejeddel, és a két kibaszott kölyköddel éltek 120 nettóból! Unalmas. Közölöm veled, hogy kurvára beleszarok. A két szaros gyereked is csak annyira érdekel, hogy ne dögöljön éhen. Hogy legyen majd, akivel tíz év múlva is magamra tudok szavaztatni. Egyébként meg mit ugatsz? Nem tetszik a proliélet? Neked is áll a zászló, lehetsz Te is politikus! Ha nem, akkor meg kuss! Te választottad, szavad nem lehet.
Négyszázan. Igen, ennyien vagyok. Emlékszel még, hogy ezt a kampányt is (mint mindegyiket) úgy kezdtük, hogy most aztán kisebb parlament lesz? Lett? Na látod! Hogy a saját munkahelyemen csináljak létszámleépítést? Miért, szerinted mi a faszt kezdenék a Laci fiammal, ha nem tudnám betolni képviselőnek? Legyen prolimunkásköcsög, mint Te? Viccelsz, ugye? Szóval, Kedves Köcsögmagyarválasztópolgár! Sajnálom, hogy ilyen módon és ilyen stílusban kellett tudomásodra hoznom, amire magadtól is rájöhettél volna. Mivel nem csak birka, hanem barom is vagy, erre a megoldásra miattad kényszerültem. Nem akartalak megbántani, és az önérzeted sem akartam agyonbaszni, de minekután Te akkora pöcs vagy, hogy képtelen voltál a tények segítségével a valóságos helyzeted meghatározni liberális demokráciánkban, így ez a levél nem más, mint a Te nyelvedre lefordított helyzetelemzés.
Most, hogy tudod már, hogy hová sorold magad, szeretnélek megkérni, hogy a fentiek figyelembevételével a pofádat evésre használd, és most húzzál vissza dolgozni, köcsög!
2007 Budapest, Európa
Tisztelettel: A politikai elit.
(Dr. Áder János,Ágh Péter,Alexa György,Alföldi Albert,Almássy Kornél,Dr. Ángyán József,Arató Gergely,Dr. Aszódi Pál,Dr. Avarkeszi Dezső,Babák Mihály,Bagi Béla,Dr. Baja Ferenc,Dr. Bakonyi Tibor,Balla György,Balla Mihály,Balog Zoltán,Balogh József,Balogh József,Dr. Balogh László,Dr. Balsai István,Bánki Erik,Bányai Gábor,Barabásné Czövek Ágnes,Dr. Bárándy Gergely,Dr. Baráth Etele,Básthy Tamás,Bebes István,Becsó Zsolt,Bedő Tamás,Béki Gabriella,Bencsik János,Bernáth Ildikó,Bíró Ildikó,Dr. Bóka István,Bókay Endre,Boldvai László,Borenszki Ervin,Dr. Boross Péter,Borsos József,Dr. Bóth János,Botka Lajosné,Dr. Botka László,Dr. Bőhm András,Dr. Braun Márton,Burány Sándor,Dr. Buzás Péter,Dr. Csákabonyi Balázs,Dr. Csáky András,Csampa Zsolt,Dr. Csapody Miklós,Császár Antal,Cseresnyés Péter,Dr. Cser-Palkovics András,Dr. Csiha Judit,Csizmár Gábor,Csontos János,Czerván György,Dr. Czinege Imre,Dr. Czira Szabolcs,Czomba Sándor,Dr. Dancsó József,Dr. Dávid Ibolya,Deák András,Deák Istvánné,Demendi László,Demeter Ervin,Dér Zsuzsanna,Dr. Deutsch-Für Tamás,Domokos László,Donáth László,Dr. Dorkota Lajos,Ecsődi László,Ékes Ilona,Ékes József,Dr. Eörsi Mátyás,Erdős Norbert,Érsek Zsolt,Dr. Faragó Péter,Farkas Flórián,Farkas Imre,Farkas Sándor,Dr. Fazekas Sándor,Fedor Vilmos,Fehérvári Tamás,Fetser János,Filló Pál,Firtl Mátyás,Dr. Fodor Gábor,Fogarasiné Deák Valéria,Dr. Fónagy János,Font Sándor,Földesi Zoltán,Frankné dr. Kovács Szilvia,Fülöp István,Dr. Gál Zoltán,Gál J. Zoltán,Dr. Garai István Levente,Gazda László,Geberle Erzsébet,Dr. Géczi József Alajos,Dr. Gedei József,Dr.Gegesy Ferenc,Godó Lajos,Dr. Gógl Árpád,Gőgös Zoltán,Göndör István,Dr. Gruber Attila,Gulyás Dénes,Gulyás József,Gúr Nándor,Gusztos Péter,Gy. Németh Erzsébet,Gyárfás Ildikó,Dr. Gyenesei István,Dr. Gyimesi Endre,Gyula Ferencné,Gyurcsány Ferenc,Hadházy Sándor,Hagyó Miklós,Dr. Hajdu Attila,Hajdu László,Halász János,Halmai Gáborné,Dr. Hankó Faragó Miklós,Dr. Hargitai János,Harrach Péter,Hárs Gábor,Dr. HeintzTamás,Dr. Hende Csaba,Herbály Imre,Herényi Károly,Dr. Hiller István,Hirt Ferenc,Hock Zoltán,Dr. Hoffmann Rózsa,Horn Gábor SZDSZ,Horn Gyula,Horváth Csaba,Horváth István,Dr. Horváth János,Dr. Horváth Klára,Dr. Horváth Zsolt,Dr. Horváth Zsolt (Veszprém),Dr. Hörcsik Richard,Dr. Ipkovich György,Dr. Iván László,IváncsikImre,Ivanics Ferenc,Jakab István,Dr. Jánosi György,Járvás István,Jauernik István,Dr. Józsa István,Juhász Ferenc,Juhász Gábor,Dr. Juhászné Lévai Katalin,Káli Sándor,Dr. Kálmán András,Dr. Kapolyi László,Kárpáti Tibor,Dr. Karsai József,Karsai Péter,Katanics Sándor,Dr. Katona Béla,Katona Kálmán,Dr. Kékesi Tibor,Kékkői Zoltán József,Dr. Kelemen András,Keleti György,Keller László,Dr. Kerényi János,Kis Péter László,Dr. Kis Zoltán,Kispál Ferenc,Kiss Attila,Kiss Ferenc,Kiss Péter,Kocsi László,Dr. Kóka János,Dr. Kolber István,Dr. Kontrát Károly,Kontur Pál,Kormos Dénes,Korózs Lajos,Kósa Lajos,Koscsó Lajos,Koszorús László,Kovács Ferenc,Kovács Kálmán,Kovács Tibor,Dr. Kovács Zoltán,Dr. Kozma József,Dr. Kökény Mihály,Dr. Kövér László,Kránitz László,Kubatov Gábor,Kuncze Gábor,Dr. Kupper András,Kuzma László,Laboda Gábor,Lakos Imre,Dr. Lamperth Mónika,Dr. Lanczendorfer Erzsébet,László Tamás,Lasztovicza Jenő,Dr. Latorcai János,Lázár János,Dr. Legény Zsolt,Lénárt László,Lendvai Ildikó,Lengyel Zoltán,Lezsák Sándor,Lombos István,Dr. Lukács Tamás,Lukács Zoltán,Mádi László,Dr. Magda Sándor,Dr. Magyar Bálint,Mandur László,Manninger Jenő,Márfai Péter,Márton Attila,Dr. Matolcsy György,Dr. Mátrai Márta,Mécs Imre,Dr. Medgyasszay László,Meggyes Tamás,Dr. Mester László,Mesterházy Attila,Dr. Mikola István,Mohácsi József,Dr. Molnár Ágnes,Molnár Albert,Molnár Béla,Dr.Molnár Csaba,Molnár Gyula,Dr. Molnár Lajos,Molnár László,Molnár Oszkár,Dr. Molnár Zsolt,Móring József Attila,Dr. Nagy Andor,Dr. Nagy Gábor Tamás,Dr. Nagy Imre,Nagy István,Nagy Jenő,Dr. Nagy Kálmán,NagyLászló,Nagy Sándor,Dr. Navracsics Tibor,Németh Zsolt,Nógrádi László,Nógrádi Zoltán,Nyakó István,Dr. Nyitrai Zsolt,Nyitray András,Dr. Nyul István,Dr. Ódor Ferenc,Dr. Oláh Lajos,Dr. Orbán Viktor,Dr. Orosz Sándor,Örvendi László József,Paizs József,Pál Béla,Pál Tibor,Dr. Pálinkás József,Pánczél Károly,Papp József,Páva Zoltán,Pelczné Dr. Gáll Ildikó,Dr. Perjési Klára,Dr. Pesti Imre,Dr. Pető Iván,Pettkó András,Podolák György,Pokorni Zoltán,Dr. Pósán László,Potápi Árpád,Puch László,Dr. Puskás Tivadar,Püski András,RábaLászló,Rácz István,Rácz Róbert,Rákóczy Attila István,Dr. Répássy Róbert,Révész Máriusz,Rogán Antal,Rónavölgyi Endréné,Rózsa Endre,Dr. Rubovszky György,Dr. Salamon László,Sándor István,Dr. Sándor Klára,Dr. Schiffer János,Schmidt Ferenc,Dr. Schvarcz Tibor,Schwartz Béla,Dr. Selmeczi Gabriella,Dr. Semjén Zsolt,Dr. Simicskó István,Dr. Simon Gábor,Simon Gábor,Dr. Simon Miklós,Soltész Miklós,Sós Tamás,Dr. SpiákIbolya,Dr. Steiner Pál,Dr. Suchman Tamás,Szabados Ákos,Szabados József,Dr. Szabó Erika,Dr. Szabó Éva,Szabó György,Szabó Gyula,Szabó Imre,Szabó Lajos,Szabó Vilmos,Dr. Szabó Zoltán,Dr. Szabóné MüllerTimea,Dr. Szakács Imre,Dr. Szakács László,Szalay Ferenc,Szántó János,Dr. Szanyi Tibor,Szászfalvi László,Szatmáry Kristóf,Dr. Szekeres Imre,Dr. Szép Béla,Szijjártó Péter,Dr. Szili Katalin,SzirbikImre,Szűcs Erika,Szűcs Lajos,Tállai András,Tasó László,Tatai-Tóth András,Teleki László,Tellér Gyula,Dr. Tilki Attila,Dr. Tittmann János,Tóbiás József,Dr. Toller László,Dr. Tompa Sándor,Tóth András,Tóth András,Dr. Tóth Bertalan,Tóth Ferenc,Tóth Gábor,Tóth Gyula,Dr. Tóth István,Tóth József,Dr. Tóth József,Tóth Károly,TóthTiborné dr.,Török Zsolt,Tukacs István,Dr. Turi-Kovács Béla,Dr. Ujhelyi István,V. Németh Zsolt,Dr. Vadai Ágnes,Varga József,Dr. Varga László,Varga Mihály,Varga Zoltán,Varju László,Dr. Vas János,VécsiIstván,Végh Tibor,Dr. Veres János,Veress József,Dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi,Vigh László,Vígh Ilona,Dr. Világosi Gábor,Vincze László,Dr. Vitányi István,Vitányi Iván,Dr. Vojnik Mária,Warvasovszky Tihamér,Dr. Wiener György,Winkfein Csaba,Wittner Mária,Zatykó János,Dr. Zombor Gábor,Zsigó Róbert)

Ibis · http://ibis.blog.hu 2011.03.20. 11:12:37

@xboxer: Szerintem Lázár igenis gerinces ember a maga koordinátarendszerén belül...
Az egyetlen őszinte ember a Fideszben. Az egész kormányzás eddig arculköpések sorozata volt, diadaljelentéseknek és nemzeti együttműködésnek álcázva. Ezekből edig is tudható volt, mennyibe vesznek minket a politikusaink.

nemecsek ernő áruló 2011.03.20. 11:12:37

@mimindannyian: Megy az erőlködés a Lendvai utcában, mi? ;)

Dr. Bélus___ 2011.03.20. 11:12:37

A kamat emelkedése hülyeség, ha a forintkamat emelkedik, akkor a kis lurkó rosszul jár; ekkor ugyanis forintban lenne érdemes a pénzt tartani.

tomwar 2011.03.20. 11:12:38

@nyomasek: Es milyen erdekes, ez a "rendszervaltas" ota van igy...elotte visszahivhatoak voltak a kepviselok...

Ezek a tolvajok - mind, aki ott volt, van - mar akkor tudtak, kinel lesz a teli zsak....

Alibenqka 2011.03.20. 11:12:38

A tekintete mindg is sunyi volt. A neve alapján örmény. De lehet, hogy más vér is van benne...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.03.20. 11:12:38

Lázár Jani szemétségeit nem felejtjük

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2011.03.20. 11:12:39

@mimindannyian:
megindokolni? szerinted ez indoklást érdemel?
Nem tudom eldönteni, h te egy unatkozó troll, v egy barna nyelvű fidesznyik huszár vagy-e. De végül is nem mindegy?:)

dr.pupak30 2011.03.20. 11:12:39

az ilyenek miatt voltam kénytelen elhagyni az országot. innen is üzenem neki, hogy jobb ha a luxusautójából ki sem teszi a lábát, mert ha szembejön velem az utcán amikor ott vagyok, úgy szájbaverem, hogy azt is elfelejti két percel azelőtt mit mondott.

bájgúnár 2011.03.20. 11:12:39

Nó épp az ilyen megnyilvánulásokért nincs visszahívási lehetőség.Ha hülyét választottál viseld a következményét.
Kb ekkora a külömbség az elitünk és a pórnép között.Nemcsak anyagilag hanem megitélésben is.Azegész fidesz egy baloldali eszmét valló de magát jobboldalinak hazudó MSZMP-MSZP-SZDSZ gyűjtőpárt!Tele ügynökökkel.Amig nekünk Nagy Imre a padlássöprő moszkovita az 56-os hősünk és Szili,Pozsgai az alkotmány irónk addig marad a rági rendszer más csomagolásban!Ébresztő!

2011.03.20. 11:16:58

Sajnos a svájci betétes levezetés korrekt.
Ez az az egész és ami mögötte van egyszerűen RETTENET!!

igényes 2011.03.20. 11:19:36

Orbán Viktornak, ha most lenne egy kis esze, választhatna egy új köztársasági elnököt. A Való Világban láthatjuk, hogy Alekosz Mindig minden körülmények között az igazat mondja, és IQ-ja bőven meghaladja a Schmittét (91 talán), ez gondolom értékekkel magasabb a Paliénál. Láthattuk, hogy nagy arányban győzött már két alkalommal is.

escéhá 2011.03.20. 11:22:11

@ClearWater: Jaja! Egy másik blogon valaki elkezdett "cserébe" Apró-villázni, s nekem pont ugyanez jutott eszembe, hogy ez azt is jelenti, hogy az ő gyereke egy senki lesz.

Amúgy szerintem nem Janus-, hanem anus-arcú.

NA YA! 2011.03.20. 11:22:11

@xboxer: "Persze a Magyar Nemzeten erről nem fogsz olvasni..."

Miért mondasz ilyeneket?! Direkt megnéztem a hír tv 11 órás híradóját, tele volt a lázer üggyel, meg rácskai filipposszal, hogy ilyen, meg olyan felháborító ez!
Na jó, csak vicc volt! Ott ez tényleg nem hír, meg kell óvni a zemberek nyugalmát!:)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.20. 11:26:05

@igényes: Tesztelni kéne azért előtte. Ha le tudja írni, hogy "Első államfői látogatásom első állomásán" című kis primitív mondatot, akkor máris több klasszissal jobb lenne a jelenleginél...

Jucuska 2011.03.20. 11:50:47

nem tudom, mennyi ideig moderáltok, de leírom még 1x, mert szerintem semmi sértő nem volt benne: nem az a gond, hogy van ez a Lázár a FIDESZ-ben, meg kell tőle szabadulni, oszt jó napot. A gond az, hogy másik legalább 300 ül még a Parlamentben, akik csak abban különböznek tőle, hogy tudják tartani a szájukat.

Jucuska 2011.03.20. 11:50:47

Lehet, azért nem jelenik meg a kommentem, mert túl jó a helyesírásom? Igazatok van, nem engedhető meg, hogy egy mezei ember lepipálja az álamfőt

bertrollnok 2011.03.20. 11:50:47

Rájöttem!

Lázár Jani egy spekuláns offshore-huszár!

regress 2011.03.20. 11:50:47

@mimindannyian: ez a kifejezés inkább rád illik.lázárra meg az,hogy szar "ember",menjen a k.anyjába.meg az is aki védi

Hertelendi 2011.03.20. 11:50:47

Gondoltam irok én is valamit erről a majomról, de aztán elvetettem. Remélem ez is olyan hamar eltünik a történelem süllyesztőjében, mint cuslag! Hallod orbán??? Ezt kéri a Magyar Nemzet!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.20. 11:50:48

@igényes: Egyébként olyan dolgot kérsz számon, ami nincs... :(

Dr Kangörény 2011.03.20. 11:50:48

@mimindannyian: érdekes fideszes reakció - nem történt semmi érdekes

szánalom a köbön, te agyatlan fasztarisznya

Jucuska 2011.03.20. 11:50:48

Az még a kisebbik baj lenne, hogy van a Fideszben egy ilyen ember, meg kell tőle szabadulni oszt jónapot. A nagyobb baj az, hogy másik legalább 300 ül a parlamentben, akik csak annyiban különböznek tőle, hogy vigyáznak a szájukra.

igényes 2011.03.20. 12:03:00

@Boli: A Lázár János féléből kellene szerintem vagy tíz!

popocatepetl 2011.03.20. 12:03:01

@pupak30: Ja, a túl kevés c-t használók mindig veszélyesek voltak.

igényes 2011.03.20. 12:05:31

@Boli: Sajnos a Lázár félékből 10 000 van!

M, az állat 2011.03.20. 12:17:44

Hogy idézzek végre egyik kedvenc nótámból: "Jók a meglátásaid Michael! Helyesek az észrevételeid Michael!"

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.20. 12:17:45

Michael, kiváló az elméleted, de a Lázár beszéd 2008-ban (Zöld Baloldal szerint 2010 tavaszán) hangzott el, úgyhogy itt van egy apró bibi a sztoriban.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.03.20. 12:27:40

@Droli: Szerintem ha tényleg shortoltak, akkor alapvetően mindegy, hogy 2010 tavaszán vagy 2008-ban mondta. Arról szól a dolog, hogy tulajdonképpen személy szerint drukkol a szarabb forintárfolyamért meg a magasabb kamatokért (és itt az euró- meg svájcifrank-kamatokról beszélünk), mert azon tud kaszálni. És amint hatalomra kerültek, felelős pozícióba, sorra jöttek a - hogy is mondjam - furcsa nyilatkozatok. Nem állítom, hogy a kettő között összefüggés van, csupán a tény: a fideszes nyilatkozatok kedvezőtlenül hatottak a forintárfolyamra, Lázár János pedig nyert az árfolyam alakulásán, és miközben a devizahitelesek megmentéséről beszél, anyagilag ellenérdekelt a forintárfolyam erősítésében.

M&Ms (törölt) 2011.03.20. 12:27:52

A legdurvább ebben az egészben az, hogy míg egy normális pártból az ilyet egyből kib...nák, vagy legalább mélységesen elítélnék a nyilatkozatait, addig itt annyi van, hogy mond valami pökhendi, szánalmas magyarázatot az egészre, és megy tovább minden. És ez már a második bicskanyitogató húzása az AB jogainak csorbítása után.

carlo68 2011.03.20. 12:40:25

Most délben volt a rádióban,hogy amit én saját fülemmel halottam az nem igaz és hülye vagyok.Teljesen más hangbejátszást adtak le (valószínüleg ma délelőtt készült,Kubatov elvtárs irányításával)és szó sem volt az eredetileg elhangzott felvételről.Ennyire hülyének néznek mindenkit!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.20. 12:44:53

@Michael Knight: A bennfentes kereskedés simán megállna, 20 év kőbányában, kenyéren és vízen a parasztjának. Szánalmas politikai elit, szánalmas kis pitiáner magyarázatokkal. Szarrágó társaság mindegyik!

ClearWater 2011.03.20. 12:52:34

Na, kiderült. Lázár úr amit mondott, azt a politikusokra és nem a tisztességes emberekre mondta. (igen így, ebben a kategorizálásban)

Mondjuk ez így már tök világos - aki annyira élhetetlen barom, hogy még politikusként sem tudja megszedni magát, és svájcban tartani a költségtérítést, miközben 30 milliós szolgálati autót fizettet magának (mert neki oda kell érnie!) az nem érdemli meg hogy éljen. És ez nagyjából azt gondolom le is írta a mai politikai elitet.

És ez nem Fidesz, nem MSZP, nem LMP, nem JOBBIK kérdése. Ezek ott úgy egyben, a mai magyar képviseleti demokrácia megtestesítői. Persze most Lázár szólta el magát, de bármelyik lehetett volna.

bioLarzen 2011.03.20. 12:52:34

@Ibis: "Szerintem Lázár igenis gerinces ember a maga koordinátarendszerén belül..."

Szia,
ugyanúgy volt őszint, mint Gyurcsány Őszödön: kis, belsős csapat előtt megmondani a frankót, az őszintét - ez nem gerincesség. Kiállni vele ELEVE a nyilvánosság elé, majd bátran felvállalni azt - na az a gerincesség - legalábbis szerintem.

Gyurcsány bukott emiatt. Lázár természetesen nem fog - ilyen malőrért politikus nem nagyon bukik meg - legalábbis, nem közvetlenül. Gyurcsány sem mondott le, Zuschlag sem a zsidózás miatt szop...

Ja, és még valami: ha Lázás azt mondja, hogy nem a szegényekről, munkanélküliekről, stb. beszélt, hanem a megélhetési politikusokról, akkor miért kér elnézést?

bio

ClearWater 2011.03.20. 12:54:08

@Boli: Annyiban pontosítanék, hogy bennfentesen kereskedni csak papírokkal (részvényekkel) lehet. Tehát ha az urak akár bele is mondják a kamerába, hogy hehe, úgy nyilatkoztunk hogy aztán a pénzpiac nekünk dolgozzon, akkor sincs semmi.

KenSentMe 2011.03.20. 12:54:08

Csak az jutott eszembe, hogy a Laudator blogon is volt, hogy Janus-arcúnak nevezni a köpönyegforgatót helytelen, mivel Janusnak mindkét arca egyforma volt..

regress 2011.03.20. 13:06:12

ez a mocskos tetű rátett egy lapáttal,most délelőttt

harmincas 2011.03.20. 13:06:12

Hmmm... szóval Lázár svájci dugipénze gyarapodását az árfolyamváltozásoktól várja. Mi is volt egy-két évvel ezelőtt a Fidesz aktuális szitokszava? Emlékezzünk:

"A ROHADT SPEKULÁNSOK"!!!!

escéhá 2011.03.20. 13:10:15

@harmincas: De mint ma délben megtudtuk, ezt 2008-ban mondta, tehát pont akkor, amikor ez volt a szitoxó.

Kulminaator 2011.03.20. 13:13:18

Lehet nem is véletlen, hogy ennyire szar a forint? Lehet nem voltak véletlenek az "elszólások" ?

Átvitel honvéd 2011.03.20. 13:13:18

Kár, hogy nem beszélt arról, hogy akinek nincs vagyona, az szar ember, ahogy bennfentes kereskedésre sem utalt.

A beszélgetés komolyságát kb. a következőképp lehetne jól szemléltetni: egy csoport balliberális érzelmű fiatal vitatkozik egy kétes kiegyensúlyozottságú hírportál hírén, melynek alapja egy illegális szélsőjobboldali hírportál által kiszivárogtatott, ma délelőttre pontosan ismerten hamis, megvágott videó. ...Komoly homokvár-csata a homokozóban.

El kellene olvasni a felvétel készültekor íródott jegyzőkönyvet.

gyilkos fűegér 2011.03.20. 13:17:46

@Droli: "Michael, kiváló az elméleted, de a Lázár beszéd 2008-ban (Zöld Baloldal szerint 2010 tavaszán) hangzott el, úgyhogy itt van egy apró bibi a sztoriban."

Sajnos nincs, sőt, ha a beszéd 2008-as, a helyzet egy kicsit még rosszabb. Ez esetben ugyanis az "aljas indokból, anyagi haszonszerzés céljával elkövetett shortolás" tényállását kiegészíthetjük azzal, hogy "előre megfontolt szándékkal".

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.03.20. 13:21:58

@gyilkos fűegér: Egyébként tényleg kíváncsi lennék, hogy mikor mondta - csak azért, hogy ebben igaza mond-e. Ő ugyanis azt állítja, hogy 2008-ban. A Független Hírügynökség információi szerint (www.fuggetlenhir.hu/cikk/950/) viszont 2010 tavaszán.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.03.20. 14:01:23

Már elnézést kért, úgyhogy minden meg van bocsájtva! Hahahahhaha!!!

Dr. Verőköltő 2011.03.20. 14:02:28

@Michael Knight: Egyébként már az botrány, hogy nem lehet tudni ez a faszkalap mikor mit mondott!! Olyan nehéz ezt kideríteni??

Dubito 2011.03.20. 14:02:53

Lázár for president! Hiszen ő a legjanibb a bagázsban. Ott, ahol a kétszínű hazudozás, gátlástalan nyomulás és az állampolgárok mélységes megvetése a mérce, kétségtelenül Jani nyújtja a legjobbat.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.20. 14:12:44

test.kesigomu.hu/video/1344-kabare-lazar-janos.html

Kabaré és Lézer János....

trurl (törölt) 2011.03.20. 14:16:39

Egy őszinte politikus őszinte beszéde.
Én kérek elnézést, amiért elnézést kér.
Mire számítottunk...

samba pa ti 2011.03.20. 14:25:26

azt mondja,hogy az egész 2008-ban történt.
egy másik képviselő állítja,hogy 2010-ben.
tehát újfent hazudik a Janó.
svájci bankszámla: APEH budai gyuszi mikor úszik rá a dologra?

matyesz007 2011.03.20. 14:47:05

@MMs drazsé: "A legdurvább ebben az egészben az, hogy míg egy normális pártból az ilyet egyből kib...nák"

persze, persze

matyesz007 2011.03.20. 14:54:49

Mostmár mindegy, mi van mögötte, számára a lényeg ebben az, hogy ezzel elvágta a karrierjét és ezt gondolom tudta az első percben, mikor ez kipattant.

moncayo 2011.03.20. 14:54:49

Recept:

- Végy egy FIDESZ közeli, nagyobb számlapénzzel rendelkező vállalkozót. (Lehetséges megoldások: volt bankár, jelenlegi bankár, volt nemzeti bank elnök, gyáriparos, stb.)
- Készíttess 24 óra alatt egy off shore céget
- Tolj ki 1-2 milliárdot az off shore cégbe.
- Egy külföldi bróker cégnél shortolj a forintra, közeli időpontra, szokatlan értékre, melyet pillanatnyilag semmi körülmény nem indokol
- Szóljon meg a pártfőtitkár helyettes meg a főtitkár (elnök) szavának vivője, hogy csőd előtt állunk.
- Bedől a forint, mert erre semelyik nemzetközi nagybefektető az adott pillanatban nem számitott
- Vedd fel a 6-8 milliárd nyereséget
- Oszd el a pajtások között. A kezdeti tőke (+ajándék) vissza a tőkét hiteleőpnek, a többi meg svájci bankba.
- Számold ki, hogy a fiad hozománya mennyit nőt
- Szarj le mindenkit, akik a forint zuhanáson bukott.

Themisz 2011.03.20. 15:29:08

"Schiffer András a Fidesz-frakcióvezető vasárnapi sajtótájékoztatójával kapcsolatban úgy fogalmazott: értékelni kell, hogy Lázár János siet bocsánatot kérni egy ilyen botrányos szöveg után. Azt az apróságot azonban elfelejti, hogy az embereknek azért fogyott el a bizalma, mert az elmúlt húsz évben azt látták: akik hatalomhoz jutottak, később autójukkal, cégükkel kérkedtek, miközben több százezren attól félnek, hogy mikor viszik el a házukat a fejük felől."

www.fn.hu/belfold/20110320/lazar_oszinte_volt/

A Lázár-védőknek tájékoztatásul, ha még mindig nem értik mi is a probléma...

lüke 2011.03.20. 16:24:30

@Themisz:
gazdag ügyvédnek semmi se drága
még a szó se

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.20. 16:26:45

@moncayo:
- Aki pedig ezt szóvá meri tenni, az csakis rohadt kommunista lehet!!!

:)

no-grady 2011.03.20. 16:26:46

és álljon itt a nemzeti sajto hivatalos véleménye:

„Elnézést szeretnék kérni Magyarországtól” + Videó
Lázár és a szegénység: manipulált felvétel miatt tört ki a botrány
2011. március 20.

Az ellenzéki sajtó és pártok célkeresztjébe került Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. Lázárt egy, a hódmezővásárhelyi önkormányzat ülésén elhangzott beszéde miatt bírálják, ahol a szegényeket „megalázó” és „sértő” kijelentéseket tett. Az internetre felkerült beszédről az MNO birtokába jutott dokumentumok szerint kiderült: megvágták, így az más értelmet nyert. Vasárnapi sajtótájékoztatóján Lázár János elnézést kért a városi közgyűlésben 2008-ban elhangzott – mint mondta – félreérthető mondatai miatt

és itt pedig az álmom: az első sorban állva csápolni ennek a szemét bandának és mérethibás vezérüknek az akasztásánál!

Don Quixote de la Ferko 2011.03.20. 16:26:46

Nem értem, mi a gond!

A csöpögő szemű ajvékoló fideszgárdisták eddig is tisztában voltak azzal, hogy a kegyeltjeik mit gondolnak róluk, hiszen erősen meg lettek támogatva az "adórendezéssel".

Akiket meg a Jana lenéz, és semmibe vesz, azokat az ajvékolók sem veszik emberszámba.

Ennyi.

Kétharmad.

Amit nagyon egyszerűen lehet demonstrálni:

Emelje fel mindenki a kezét. Mutató, középső, és gyűrűsujj felfelé, kisujj, hüvelykujj behajlítva.
Eddig egyszerű. Most mindenki hajlítsa be a mutatóujját. Ez a kétharmad egyik fele. Ezután mindenki hajlítsa be a gyűrűsujját. Ez a kétharmad másik fele.

Ami maradt, az meg azoké, akikről a 10%-os Jana beszélt.

Van még kérdés, elvtársak?

becsoccsent 2011.03.20. 16:26:46

@bioLarzen: te tenyleg ugy gondolod, hogy nem a szocik szivarogtattak ki az oszodi beszedet?

lazarrol pedig: oszinten remelem, hogy egyszer kutyakkal kell megkuzdenie az utolso falatert. es azt is, hogy nem o fog nyerni. valamint azt, hogy ezt valamilyen formaban - de szigoruan eloben! - meg is nezhetjuk.

papas 2011.03.20. 16:26:47

Ez mekkora nagy pofára esés már a fidesz hívő agymosottak társaságának. Miközben évek óta az öszödi beszéden lovagolnak, most azzal áltatják magukat, hogy janika ezt nem úgy gondoltak, de úgy, meg különben is összevágták. szegények, szerencsétlenek, meddig bírják még a ledőlő szobraikat saját testükkel megtartani? meg a narancs liget után, hova, melyik párthoz mennek majd?

janika, meg simán hazaárulást csinált kósával és petyával együtt, persze ezt másként hívják, ha jól tudom bennfentes információkkal való visszaélésnek. Remélem lesz majd egyszer olyan bizottság, ami a tavaly nyári tragikus, de ezek szerint tudatos politikai megnyilvánulásaikat fogja vizsgálni.

"Élősködő hitvány férgek tűnjetek a szemem elől."

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.20. 17:28:07

Azért ezt a Lázárt a Jó Isten sem keltené újra életre az tuti:)))))

midnight coder 2011.03.20. 17:30:03

@papas: Nem igazán látom hogy mi a baj azzal amit mondott ?

Elvtársak, a cuculizmusnak úgy 20 éve vége. Ezt tudomásul kellene venni. Márpedig utoljára a cuculizmusban hazudták azt a népnek hogy az utolsó gyári szalagmunkás egyenlő a cég vezérigazgatójával. Persze ez így ebben a formájában már akkor sem volt igaz, a kettő közt kb. az ég és a föld volt a távolság.

Most viszont senki sem gondolhatja komolyan hogy az utcán fetrengő hajléktalan bármilyen téren is egyenrangú lenne Pl. Fletóval. Objektíven nézve nem ugyanannyit ér, másképp viszonyul hozzá mindenki ha bemegy egy szállodába, étterembe, ha beteg lesz más egészségügyi ellátást kap, nagyon másképp lakik étkezik, és általában véve a társadalom teljesen más arcát mutatja felé - azaz másképp értékeli. Fletót nagyra, míg a hajléktalan semmire sem. Ez a társadalom ítélete, ez alapján lehet elmondani azt, hogy valóban annyit érsz mint amit összehoztál magadnak.

Ettől persze egyedileg, Pl. egy másik hajléktalan szemszögéből nézve érhet többet az adott hajléktalan, de a társadalom szemszögéből nézve bizony Fletó értékes - elvégre ezért kapja meg azt a luxust amiben él, míg a hajléktalan értéktelen.

withoutus 2011.03.20. 17:30:04

@lüke: Így van, főleg, ha ennek a gazdag ügyvédnek a vagyona ugyanúgy első fillértől az utolsóig közpénzből keletkezett. Nyilván ez a helyzet, vagy dolgozott valamelyikük bárhol máshol, mint a politikában? Tehát a Lázár-Schiffer párhuzam kiváló...

Táskás Tóni 2011.03.20. 17:30:04

@Bélus___: Ezért basztatja a fidesz bandája Simort, aki ha szükségét látja emeli a kamatot.

moncayo 2011.03.20. 17:30:05

@Boli: Igen, bevallom egy KISZ csoportban voltam Viktorral. Tehetséges fiú volt. mondtam is neki, lásd egyszer még pártfőtitkár leszel! Nem sokat tévedtem.

moncayo 2011.03.20. 17:30:05

@matyesz007: Gondolod? Látogass el a fidesz.hu-ra!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.03.20. 17:47:52

Funkcionális analfabétizmus - analfabéta funkcionárius

A hétfői plenáris ülésen Országgyűlésünkre ismét bokros teendők várnak.
Úrhatnám Polgári Kormányunk első dolga nyilván az lesz, hogy már napirend előtt megvédje az önmagát „moral insanity” vádjába keverő Fidesz frakcióvezetőt, „szegény” Lázárt.
De rájár a rúd a kormányoldal másik belső égésű motorjára, az iskolát teremtő Schmitt Pálra is. Ezért csöppet sem csodálkoznék azon, ha a funkcionális analfabéták interparlamentáris uniójának nemzeti csoportja örökös elnökévé választaná. Végtére is, nyelvében él(t) a nemzet. És az „álamfő”már írásba adta e tekintetben is az alkalmasságát… A parlamenten a sor, hogy minősíthetetlen többségével élve, leszavazza a Magyar Helyesírást. Az MTI pedig a végszavazás után gyorshírben tudathatná országgal-világgal: többé nem említhető egy lapon funkcionális analfabétizmus és analfabéta funkcionárius...

Látnok. 2011.03.20. 18:10:46

@moncayo: >> Látogass el a fidesz.hu-ra! >>

Ellátogattam.
Hogy nem sül le a maradék bőr a pofájukról. Rohadt hazug gazemberek.

durcás 2011.03.20. 18:29:48

@Boli: A listád nem korrekt. Sajnos vannak bennfelejtett holtak és kimaradt élők. Tehát: a teljesség igénye nélkül.....

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.20. 18:36:23

@durcás: Nem az én listám. :) 2007-es és egy blogbejegyzés volt, fel is tüntettem, hogy honnan!

gyilkos fűegér 2011.03.20. 19:33:19

Ha valaki nekiáll magából hülyét csinálni, általában nem áll meg félúton: megszületett a stratégia: a cocik a kuruccal karöltve "hamisítottak"! Valóban, Lázár 8 perc gyökérkedéséből kivágtak 3 percet. Kár volt, mert a kerek egész szöveg nyújt csak teljes bepillantás Jánosunk sötét lelkébe. Na, de nincs baj, Jánosunk azóta előásta nekünk a teljes szöveget, amilyen hülye, hadd gyönyörködjünk. Többek közt ilyen veretes mondatok maradtak ki:
"Ez az én véleményem egyébként, tehát én ahhoz a mércéhez tartom magam, hogy az ember, ha egyszerű kétkezi munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. Hogy ha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben. Nagy baj lenne, ha olyan képviselők ülnének, akiknek semmijük nincsen, ezt kell mondjam. "

Nagy levegő.

Tehát, ha jól értem, kétkezi munkásokon, tanárokon kéri számon a teljesítményt az az ember, aki az egyetemről egyenesen a Fidesz meleg, bár néha büdös karjai közé csöppent, eredményességet kér számon az a polgármester, aki 8 év alatt 287 millióról 21 milliárdra (!) tornázta fel Hvásárhely adósságát (ez is egy eredmény...).és az a képviselő, aki a hülyeségével x-edjére égeti szénné a saját pártját. "Ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit", ad jó tanácsokat a 100 ezerért güriző pedagógusnak az a képviselő, aki a cimboráival saját maga állapítja meg a saját fizuját, plusz annyi "költségtérítést" markol mellé, amennyit nem szégyell, márpedig elég sokat nem szégyell.

"Nagy baj lenne, ha olyan képviselők ülnének, akiknek semmijük nincsen, ezt kell mondjam. "

Így van, ha pl egy óvónő pofázna bele, mire költsétek az újabb hitelt, az borzalmas lenne.

Még akkor is jobban jártál volna, ha szimplán kussolsz.

bioLarzen 2011.03.21. 14:32:55

@becsoccsent: "te tenyleg ugy gondolod, hogy nem a szocik szivarogtattak ki az oszodi beszedet?"

Szia,
miből következtettél arra, hogy én így gondolom?

bio

ninitomitoni · http://fidesznyugdij.blog.hu/ 2011.03.21. 23:25:00

@Michael Knight:
"Egyébként tényleg kíváncsi lennék, hogy mikor mondta - csak azért, hogy ebben igaza mond-e. Ő ugyanis azt állítja, hogy 2008-ban. A Független Hírügynökség információi szerint (www.fuggetlenhir.hu/cikk/950/) viszont 2010 tavaszán."

A teljes szövegben 2008-as témák vannak napirenden.

A felszólalások teljes szövege:
old.hirado.hu/download/szoveg_teljes.pdf

Amúgy jó kis olvasmány így, teljes pompájában, milyen ótvar csávó ez.
Nagy vicces kedvű, lenéző, ez is lesz lassan a veszte.

egyedi 2011.03.27. 22:33:50

nem lesz már új poszt végre? 8 napja hiába kattintgatok :)
süti beállítások módosítása