Kormányzati levelezhetnék

2011.05.01. 17:09

Lassacskán az is megfordul az ember fejében, hogy a Magyar Posta Zrt. tiltott állami támogatásának ötletes módját látjuk megvalósulni a permanens kormányzati levelezhetnék egyenként is néhány százmilliós megrendeléseinek sorozatával. Egy azonban bizonyos: Orbán Viktoréknak abszolút semmi érzékük sincs ahhoz, hogy miről, mikor és hogyan lenne érdemes megkérdezni az embereket.

Merthogy lassan kezd egyre kínosabbá válni a kormány állandó és grafomán levelezhetnékje. A nyugdíjasoknak címzett miniszterelnöki kérdőív, az alkotmányozáshoz kapcsolódó, álkérdésekkel teli álkérdőív postázása és az új alkotmány postázhatnékjának meglebegtetése után most a miniszterelnök jelentette be, hogy ezúttal "szociális" kérdőívet küldenek a választóknak, tíz olyan kérdéssel, amelyek "mindennapi életünk szempontjából a legfontosabbak".

Arról, hogy járjon-e plusz szavazat a gyermekek után, hogy szavazhassanak-e a határon túli magyarok, vagy hogy szükség van-e egyáltalán új alkotmányra, arról valóban érdemes megkérdezni az embereket. Viszont semmiképpen sem rosszul megszerkesztett és álságos kérdéseket tartalmazó, súlytalan kérdőíven, hanem élesben, téttel, népszavazás formájában. Népszavazást azonban kormányon már szemmel láthatóan nagyon nem akar a Fidesz.

Vannak azonban olyan kérdések, amelyekről egészen egyszerűen nem lehet, nem érdemes közvetlenül megkérdezni az embereket. Gondolok itt az úgynevezett szociális népszavazás szeretne-e ön adót fizetni jellegű kérdéseire - ezek ugyanis álságos és álszent kérdések. És vannak olyan kérdések, amelyeket egészen egyszerűen szakmaiságuk okán nem szabad közvetlenül feltenni a választóknak. Pontosan ilyen a miniszterelnök által most példaként említett kérdés arról, hogy csak azokat a képzéseket támogassa-e az állam, amelyekkel el is lehet helyezkedni. Az ilyen kérdések valós kérdések ugyan, ám ezek eldöntéséhez nem széles társadalmi, hanem komoly szakmai egyeztetések szükségesek.

Az meg aztán amúgy is végképp elképesztő, hogy egy kétharmados parlamenti többséggel rendelkező pártnak egészen egyszerűen ne legyen határozott elképzelése arról, hogy hogyan tartaná indokoltnak átalakítani például a felsőoktatás állami támogatásának a rendszerét. Úgy meg nem lehet komolyan kormányozni, hogy közben folyamatosan arról kérdezgetik a választókat, hogy mit szeretnének, és hogy a kormányzati döntéseket rendre a választók vágyaihoz igazítják.

Ez ugyanis nem komolyan vehető és felelős kormányzás, hanem szimpla populizmus.

Ráadásul abból is a leggusztustalanabb.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr862869503

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán Viktor Posta részvényeket vett 2011.05.02. 18:44:34

  Más logikus magyarázata nincs annak, hogy újabban minden „nemzeti” konzultációt posta útján rendez a kormány. Először a nyugdíjasok kaptak egy szép semmire nem való levelet, aztán az alkotmány előkészítése folyt a postán keresztül. A...

Trackback: Megkapta már az e hetit? 2011.05.02. 10:42:33

A kormányzati pótcselekvések aktuális elemeként megint kérdőívvel támadja Pártunk és Kormányunk a közt. Ezúttal szociális konzultációnak hívják a vélhetően megint nagyjából félmilliárdos postaköltséggel járó porhintést. Orbán "Patetikus"...

Trackback: Szerelmetes levél a Szociális Konzultációhoz 2011.05.02. 09:16:32

 Kedves Orbán Viktor Miniszterelnök Úr!   Meghallgattam a tegnapi videóüzenetét, és azóta nem tudok aludni. Egész éjjel a postás vártam, bár tudom, hogy butaság volt a részemről, hiszen még csak tegnap jelentette be a Szociális Konzultációt...

Trackback: Orbán Viktor oktatási kérdéséről 2011.05.02. 06:00:05

A "Tiltakozunk a felsőoktatási törvény egyoldalú módosítása ellen" 55 ezer fős facebook-csoport keményen nyilvánított véleményt Orbán újabb "konzultációjáról. Írásuk változtatás nélkül közöljük: A miniszterelnök  egy "Szociáli...

Trackback: Kérdőív 2.0 2011.05.01. 22:44:15

 Miután egyszer végignéztük ezt az alkotmányozós kérdőíves bohóckodást, akarom mondani nemzeti konzultációt, plusz meghallgattuk, hogy jópénzért az eredményből is kaphatunk egy-egy példányt, de mindenki, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar kezdő...

Trackback: Konzultáció a nemzettel 2011.05.01. 21:49:00

A kormány kiküldött egy kérdőívet, de egyáltalán nem hiszem, hogy azért, amiért ő mondja. Arra ugyanis nem alkalmas. A kormány mindenkihez eljuttatott egy mérsékelten fair kérdőívet a jövendő alkotmány koncepciójával kapcsolatban. A kérdések felvetése...

Trackback: Kormányzati levelezhetnék 2011.05.01. 21:03:51

Lassacskán az is megfordul az ember fejében, hogy a Magyar Posta Zrt. tiltott állami támogatásának ötletes módját látjuk megvalósulni a permanens kormányzati levelezhetnék egyenként is néhány százmilliós megrendeléseinek sorozatával.

Trackback: Orbán Viktor megint levelet írt az embereknek 2011.05.01. 20:55:57

A miniszterelnök levelező üzemmódban tartja a kapcsolatot az emberekkel....

Trackback: Orbán Viktor megint levelet írt az embereknek 2011.05.01. 20:55:57

A miniszterelnök levelező üzemmódban tartja a kapcsolatot az emberekkel....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.05.01. 21:17:48

@yetee 69: Még a feltételezés is sértő! :)) Na de ilyent mondani!

Kandabula 2011.05.01. 21:18:11

@spontan: kérdőívnél nincs visszakérdezés, sorsa pedig ismeretlen. Van az a mondás: még a kérdése sem igaz.

Kandabula 2011.05.01. 21:20:38

Bocs, de elég lassú a megjelenési idő, ezért ismételtem.

nemecsek ernő áruló 2011.05.01. 22:20:14

Abban az "átkos" Gyurcsányi rendszerben, ahol "szartak" az állampolgár véleményére, és amit teljes joggal gyűlölni kell, mert csak kiszipolyozták, és ész nélkül szorították az embereket, felhívva a miniszterelnöki hivatal titkárságát egyszerű kisvállalkozóként átfogó tájékoztatást kaptunk a jogszabály-változásokról, és a lehetséges buktatókról, amire érdemes figyelni a bevallás készítésekor.

Ennyit arról, hogy ki az, akit valóban érdekel a polgárok véleménye.

2011.05.01. 22:20:14

Nincs azzal baj, hogy a kormány megkérdezi az embereket. A baj ott van, amiről NEM kérdezi meg.

Pl. "Szeretné-e, hogy a kormány tudjon alkotmányellenes dolgokat csinálni alkotmányosan, amíg nagyobb az államadósság, mint 50%."

Melee 2011.05.01. 22:20:36

"...Orbán Viktoréknak abszolút semmi érzékük sincs ahhoz, hogy miről, mikor és hogyan lenne érdemes megkérdezni az embereket."

Tévedsz. Érzékük még csak-csak lenne, bátorságuk nincs.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.05.01. 22:20:36

És még értelmetlen is, mert nem reprezentatív a mintavétel. Így a kapott eredmény semmilyen relevanciával nem bír az ország lakosságának egészére.

1varians 2011.05.01. 22:20:36

Orbán kezd félni az ő népe haragjától.
A néppel szemben akar a népakaratra hivatkozni.

Arthur Dent 2011.05.01. 22:20:36

B...meg. Amikor olvasni kezdtem még tökre örültem. Annyit levelezik viktor meg legjobb haverja jános, hogy lassan megkérdezheti a zembereket, hogy IPAD-on olcsóbb lenne.

De amikor az ember bemegy a munkaügyi központba, hogy tanulna bármit mondják meg mivel lehet elhelyezkedni akkor a központvezető is széttárja a kezét, hogy talán diplomával el lehet helyezkedni.

Ezek tényleg katasztrófák. Mentőkérdés a nagy parlamenti kvízjátékban. Kérdezzük meg az embereket. Felezzük meg a táppénzt és telefonos segítségként szedjük be a távközlési különadót.

Úr isten talán mónikasó nem lesz bár ez a gyöngyöspata hajaz rá.

Való világ?

én sajnálom 2011.05.01. 22:20:36

Küldjük vissza kitöltve egy önként jelentkező közjegyzőhöz, letétbe. Tegyük ezt az alkotmány személyre szóló példányával is.

Ha megkapom egyáltalán...., mert az alkotmányozós nem jött meg.

Nem hiszek nekik.

Krujs 2011.05.01. 22:23:52

dehogy nem tudnak, pontosan tudják hogyan kell a megfelelő rétegnek nyalni, muszáj Magyarországon populizmussal vezetni a birkákat különben visszavándorolnak az ellenzékhez, mint 9 évvel ezelőtt...

megtanulták a leckét...

Dig, Lazarus! 2011.05.01. 22:23:52

Áhh, papírlobbi is van itt, nem csak a posta, kövérkés nyomdaszilárdulás, egyebek ... marketingpárt, píárkormány + Kubatovnak is gyűjtenek (pénzt, adatot, elixírt, bármit) ... mostmár külföldre is lehet küldözgetni jócskán, egyre többen mennek ... pedig senki nem küldi őket ...

látjátok feleim szümtükkel 2011.05.01. 22:23:53

Ez az igazi fejlődés! Ha már a választók is meg tudják mondani, hogy a kormánynak mit kell tenni, akkor mi a 8 millió miniszterelnök országa vagyunk?
Minden választó alkalmas miniszterelnöknek, kormánytagnak, képviselőnek? Csak az allkotmányt nem vagyunk képesek megérteni? Mi a fenét kell itt választgatni!

Gyokszi 2011.05.01. 22:23:53

Sziasztok!

Kedvencem volt az előzőben a Legyen-e tényleges életfogytiglani börtönbüntetés? kérdés. Erre szerintem az emberek nagy százaléka úgy reagál, hogy "hánnaná, hogy legyen há nemán, hogy csak úgy bűnözgetünk az első fárra húzzuk is fel mind" De ha ezt így meg lehet kérdezni, minek nekünk akár 1 db jogász is ebbe az országba? Vagy nem kell, hogy ebben olyan emberek döntsenek, akik valaha tanulták, h. a bünt.végrehajtás célja a rehabilitáció és hogy meg kell adni ehhez a jogot (vagyis ha már nem veszélyes valaki ki kell engedni)? Ha mindent megkérdezünk a néptől előbb-utóbb magunk tesszük tönkre az országot.

popocatepetl 2011.05.01. 22:23:53

Nektek sehogyan nem tetszene. Egyszer populista dolog megkérdezni, máskor pedig miért nem tartanak népszavazást. Egyébként tényleg baromság.

popocatepetl 2011.05.01. 22:23:53

@Amidazophen: Nekem megmutatták. Te kérted, hogy meg akarod nézni?

eccerüvagyok 2011.05.01. 22:23:54

Michael! Megint jól látod!...

kubatov_kommunista 2011.05.01. 22:28:44

most is csak azt tudom mondani, amit múltkor.
a kormány kormányozzon, ha rosszul teszi elzavarják. ott vannak a parlamenti pártok, vele egyeztessen a kormány. nincs szükségem direkt marketingre.
érdekes módon, a magánnyugdíjpénztárról nem kérdeztek. elvitték, gyönyörűen bezsarolva 3 millió embert. (mert ha nem adod akkor nem kapsz ezt meg ezt meg ezt) na az szociálisan érzékeny dolog volt, nem kérdeztek, vittek.
Úgyhogy menjenek a fenébe azt spammeljenek máshol... ennyi.

sárkányfő 2011.05.01. 22:28:59

ezekkel a kamu kérdőívekkel Orbán leplezetelnül manipulálható barmok gyülekezetének tekinti saját népét.

igaza van?

hackbard.celine 2011.05.01. 22:51:03

(záróljelben: a posta forintosítva tételesen szerepel a fidesz pénzügyi támogatói között.)
A bejegyzés témájához: az autoriter (fél)diktatúrák kedvelt eszköze a nép látszólagos bevonása a döntésekbe, mert egyszerűbb a felelősség áthárítása és a külföld felé a demokratikus látszat fenntartása.
Függetlenül attól, hogy az alaptörvénykezés kérdőíve statisztikailag a teljes érdektelenséget tükrözi (10% körüli válaszaránnyal), ráadásul a válaszadók leginkább a lelkes hívek közül kerültek ki, hivatkozási alapot teremt arra, hogy márpedig ki lett kérve a nép véleménye, tehát ők akarták így. Nem a hatalom gyakorlói, hanem a nép.
Borítékolható, hogy a következő lépés az lesz, hogy az alkalmanként fél-másfél milliárdos postaköltség helyett 3 milliárdért készül egy kormányzati nemzeti_polgári_vélemény portál, ahol hetente új kérdőíveket lehet kitölteni.
A legfrappánsabb megoldás egy kormányzati szuperinfó jellegű frencsájz lenne, ahol a helyi önkormányzatok hajléktalanokkal és közmunkásokkal szórólapoztatják végig a kérdőívekkel a levélszekrényeket. 2in1: új munkahelyek+olcsó terjesztés. A nyomda úgyis a haveroké, a válaszok meg ismeretlen helyre (gyakorlatilag kuka) kerülnek.

fda 2011.05.01. 22:58:27

Szidalmazásban olyan jók vagyunk.

Ha megkérdezik, akkor kár megkérdezni és különben is sokba kerül.

Ha nem kérdezik meg, akkor meg se kérdezték.

Ha népszavazás van, úgyse mennék el és különben is sokba kerül.

Ha nincs népszavazás, akkor még népszavazás se volt.

postakocsi 2011.05.01. 23:02:51

Két dolgot lehet tenni...
Hogy ne mondhassák azt, hogy le se szarjuk a kérdőívet, azt kell tenni. Aztán visszaküldeni. :)

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.05.01. 23:15:01

@hackbard.celine:

Ehhez, a többi hsz-hez, és MK írásához nincs mit hozzáfűzni. Elmondtatok mindent.

Egy arrogáns, buta és gyáva kormány hülyének nézi a polgárokat. Ennyi.

Mindezt 2011-ben, Európa közepén.
Gratulálok.

Kandabula 2011.05.01. 23:18:24

@hackbard.celine: egyetértek. Sokcélú, sötét , sunyi dologról van szó. Működni fog mindaddig, amíg belülről, a sokmilliós juttatásokon túlnőve valakinek nem szólal meg a lelkiismerete.

Bikfenc 2011.05.01. 23:30:48

A kérdőív kiküldés egy rendkívül hatékony politikai marketing eszköz. Nem különb a TV reklámnál, vagy a szórólapnál. Csak amíg a TV reklám alatt kimész a szobából egyéb tevékenység elvégzésére, a szórólap kapásból a szemétládában landol, ezt elolvasod, beszélgetsz róla a családban, a barátaiddal, anyázol vagy dicséred szeretett vezéredet, majd visszaküldöd, vagy szemétbe dobod.
DE! irtó sokat foglalkoztál vele, beszéltél róla, vitatkoztál róla, véleményt nyilvánítottál róla.
Elérte célját!
Sőt, mi most is erről beszélgetünk ebben a blogban.
Az, hogy feldolgozzák-e vagy sem, teljesen mindegy.
A kérdések úgy vannak megfogalmazva, hogy egyértelmű a válasz (elég demagóg módon szájba rágva a választ)
A visszaküldők 80-90%-a a szájba rágott választ jelöli be, így lehetséges az is, hogy még fel sem dolgozták, de már szavaznak róla a parlamentben. És ha megnézhetnéd a visszaküldött kérdőíveknél a válaszokat, bizony mind azt támasztja alá, és még manipuláció sincs benne.
Ez vérprofi! <-a megjegyzés a marketingtanácsadó cégre vonatkozik! Nem Viktorra!!!!
Nem akarok jós lenni,de az elkövetkező időben lesz még néhány ilyen kérdőív Viktortól.

dunaparti 2011.05.01. 23:39:59

A kérdőívek lófaszt sem érnek. Legyen bátorsága és tartson népszavazást a kérdésről! Amennyiben nincs bátorsága húzzon a picsába, ne kérdőívekkel szórakozzon!

gyermekeim 2011.05.01. 23:41:56

Való igaz. A Postát máshogy nem tudják támogatni. Már alig van postai levélforgalom, mert minden e-mailon, faxon megy, hát segít nekik a kormány. Csak az a baj, a papírgyüjtés megszünt, a radiátorokbnan meg nem lehet elégetni ezt a sok felesleges papírt.

szilvercica 2011.05.01. 23:46:31

Az alkotmányról megkérdezettek visszaküldtek állítólag kb 900 ezer levelet.
Azért állítólag, mert senki nem hitelesítette.
Se a darabszámot, se a tartalmát.
A politikai marketing elterjedt eszköze a:
"vak csoportra való hivatkozás"
azt beszélik,
többen megkerestek,
sok levélben írják,
stb.
Ez se jó másra, csak legitimációs alap.
Átlátszó de megfoghatatlan.
Itt tartunk Nobilis Úr.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.05.01. 23:52:29

@popocatepetl: Nem jól látod. A baj az, hogy amiről népszavazást kellene tartani, arról nem kérdezik meg az embereket, vagy legfeljebb tét nélküli kérdőíveken, rosszul megfogalmazott kérdésekkel. Amiről pedig népszavazást tartottak, arról viszont egyáltalán nem kellene megkérdezni a választókat. A kérdőívezésnek meg különben is, se füle, se farka...

venszivar 2011.05.01. 23:56:14

A törpe interjút adott a péternek!
No ez a tény már sokat mondó!
Az,hogy bármelyikük a maga területén az emberekért.....babla-babla.
Csak saját magukért!Pereputtyukért.
Említették,hogy őket pl. a neten nem szidják!MIKBE NÉZETNEK BELE?! 5-10%-ha néha jót ír bármelyikről!Az is rokon v.seggnyalójuk.
Rólam se mond rosszat a föld 99.99999% -a.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.05.02. 06:50:49

wejhehehehee

Vicces ahogy a lúzer kis tacsik vaúrozzák a nyertes kormányt!

Még nem is olvasták a kérdőívet, de már tudják, hogy nem jó:)

Tacsikáim! Szokjatok hozzá, hogy demokráciában megkérdezik azokat az embereket, mit akarnak, akiknek az érdekeit képviselik!

Ez nem a posztkommunista kulákírtó neonáci fasiszta diktatúra! Le a felsőbbrendű magyargyűlölő eszmékkel és ki az országból a hóhérokkal!

Akvyr 2011.05.02. 06:54:37

Hah, de olcsó trükk. Nem lehet valahogy szót kérni a parlamentben? Úgy tűnik az ellenzék balfasz vagy hiteltelen hozzá hogy normális kritikát fogalmazzon meg, különben csak a fejéhez kapna már valaki.

igényes 2011.05.02. 06:54:37

Mennyire buta és tehetségtelen, önbizalom hiányában szenved ez a "kormány".
Egy most érettségiző fiatal teljesen pontosan tudja a reális jó válaszokat az eddig feltett kérdésekre, melyek milliárdokba kerültek nekünk. Választottunk képviselőket, de Orbán saját magáról és a teljes Fidesz-KDNP frakcióról kiállította a szegénységi bizonyítványt. Azért választotta őket, a Fidesz szimpatizánsok sora, mert hitték, hogy képviselik őket. Erre ők mit tesznek az össz választópolgárhoz fordulnak, mert nem tudják a helyes utat, de közben felveszik a nagy pénzt és az egész országot dolgoztatják, majd egy ember, egy bitang dönt és a nyomdász haverok gazdagodnak.

Elgondolkodtató, miért is miniszterelnök az Orbán? Esetlag teljesen döntésképtelen? Miért tartják a tehetségtelen Fidesz frakciót? Képtelen a Fidesz képviselők tömege tanácsot adni ennek a tehetségtelen miniszterelnöknek? Mennyi pénzt levelez el ez a hitetetlen ember? Bolond ez? Megkérdezi a jövő hónapan, hogy melyik kézzel fogja a fütykösét pisilés közben?

Jofiu 2011.05.02. 06:54:38

"csak azokat a képzéseket támogatnák államilag, amikkel el is lehet helyezkedni"
Úu! Ez egy kurvajo kerdes!
En is, en is, en is! Nekem is vannak kurvajo kerdeseim. Fogos ravasz kerdesek, amikre egyedul, ha megszakadnek se tudnek valaszolni, gozom nincs mit kellene tenni a temaban. Ime:
- Csak azokat gyogyitsuk-e, akik egeszsegesek?
- Csak olyasmire koltsunk a koltsegvetesbol, amire megeri?
vagy a szemelyes kedvencem:
- Csak azok a politikusok kapjanak penzt akik hasznos dolgokat csinalnak?
Szerintem ezek is nagyon fontos kerdesek. Kerem felvenni a listara.

Megkerdeznek a semmirol, fasza.
Es azt hiszik ok az okosabbak, hogy nem lesz legalabb egy ember aki nem veszi eszre, ez igy sok huho semmiert?
Viktorkam, azt talan te valaszold meg, hogy honnan a picsabol tudja barki eldonteni, mely szakmakkal/szakokkal tud majd elhelyezkedni valaki, mikor vegez, x ev mulva? (latszolag nem te, te meg ennel egyszerubb kerdesekben is kikered a Mari nenik velemenyet). Es hany ember kell aki nem tud elhelyezkedni ahhoz, hogy azt mondjuk, ezzel a szakmaval nem lehet elhelyezkedni, ne tamogassuk? A vegzettek 5%-a? 20%? 30%? 50%? 60%? 80%? 100%? Ha tulkepzes van kozgazdaszokbol akkor mostantol egyetlen kozgazdaszt sem kepzunk allami penzen? Vagy jogaszokat? Mi van a vizepitokkel? Ha epp nincs munka, akkor majd leepitik a kepzest? Mi szamit elhelyezkedesnek? Ha egy mernokbol uzletkoto lesz az meg okes? Ha okes, akkor csak az autokereskedo szamit, vagy a pelenkaarus is?

Vagy nagyon hulye aki ilyen semmi haszna kerdest tesz fel egy egesz orszagnak, vagy nagyon hulyenek nezi az orszagot.

Jofiu 2011.05.02. 06:54:38

@szilvercica:
"Ez se jó másra, csak legitimációs alap."
Meg arra se. Vagy fokent arra nem.

Dnalorid 2011.05.02. 06:54:38

A befejezés nagyon ütős és igaz!
"Ez ugyanis nem komolyan vehető és felelős kormányzás, hanem szimpla populizmus.
Ráadásul abból is a leggusztustalanabb."

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.05.02. 06:54:38

@venszivar: a Törpe nem is nézi netet. Gyűlölik a kis szarost. Kamu ez az " egyztetési" mánia. Majd megint összeszarozva kap vissza egy jó pár ívet..oszt jó napot és hazudhatja hogy a Néppel konzultált:) hehe

hackbard.celine 2011.05.02. 06:54:39

@Bikfenc: a hatalom cinizmusa nem egyenlő a vérprofi kommunikációval, ez egy teljes félreértés/félremagyarázás.
A politikai marketinget ezen a szinten propagandának hívják, Göbbels és Leni Riefenstahl profi marketingmunkája egy olyan tanulmány, amit érdemes nem elfelejteni.
A kormány VALÓDI(ÉRDEMI) munkájával szembeni érdektelenség fenntartása a cél.
Mit adott nekünk az elmúlt 1 év? Infláció az egekben, az élelmiszerek ára 8-10%-al drágult. Az államadósság rekord szinten (ez már nem az elmútnyócév, forradalmi kormányunk idén 3 hónap alatt csinált ~1100 Mrd adósságtöbbletet, az árfolyamváltozás tompította ~440 Mrd-al). A hiány 3 hónap alatt elérte a GDP 108%-át, 250 Mrd zárolásra került az elszámolt költségvetés miatt.
Ez a csúnya valóság:
akk.hu/object.1223c647-3426-4750-9f12-e4a5883a2c14.ivy
A pannon_mátrixban továbbra is a blue pill a nyerő.
www.youtube.com/watch?v=uGQF8LAmiaE

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.05.02. 06:54:39

Az al kotmánnyal kapcsolatos kérdéseket úgy kellett volna kezdeni, akar e ön új alkotmányt 3 hónap alatt?

Ez megint egy fideszes szarháziság!

A hajdúsarkapéteres tegeződős szánalom meg egyszerűen borzalom. Beszalad a képbe egy kislány, apa megsimogatja a buksiját, valamit gagyog neki, aztán blöfföl tovább Gyöngyöspatáról!

hackbard.celine 2011.05.02. 06:54:39

@Michael Knight: "rosszul megfogalmazott kérdésekkel"
Ezek tudatosan így fogalmazott kérdések, tehát nem "rosszul", hanem célzatosan vannak megfogalmazva.
Egy népszavazás során, azaz állampolgári vélemény direkt kinyilvánításánál a kérdés egyértelműsége a legegyszerűbb szükséges és elégséges feltétel. Ennek a végtelenül egyszerű feltételnek a legutóbbi alaptörvénykezős kérdőív kérdései egyáltalán nem feleltek meg.
Hiányolom az alaptörvényből a kérdőíves népi rendelkezés rendszerének kidolgozását, talán a sarkalatos törvényekbe bekerül.

Netuddki. 2011.05.02. 06:54:39

B+ viktor, ne levelezgessél velem hanem oldd meg! Csak 2 példát mondok:
- Adó. Normális mértékű adót akarok (főleg a munkavállalással kapcsolatban) és mindenkitől kivétel nélkül szedjétek be. A politikusoktól IS!
- Felülvizsgálni az elmúlt 20 évben magánkézbe került állami tulajdont!

Azért ti vezetitek ezt az országot mert azt állítottátok megoldjátok az emberek problémáit. Ha meg nem tudjátok megoldani, akkor mondjatok le. Ennyi...

domestos 2011.05.02. 07:08:47

Most már csak azt nem tudom ki szavazott Viktorékra, és van e nekilyük internetje?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.05.02. 07:41:58

Csak olyan képzést támogassanak, amivel el lehet helyezkedni ?

Viktor most akarja fizetősség tenni az egész oktatást.

Azért kell a polgári köreitől a sok levél, hogy megindokolja,
miért csinál segget a szájából.

2008-ban még szociális népszavaztatott arról,
hogy ne legyen fizetős.

egyedi 2011.05.02. 08:05:21

a "legyen-e védett kor?" is érdekes kérdés annak fényében, hogy eddig indoklás nélkül ki lehetett rúgni az embereket.

thinker_ 2011.05.02. 08:11:31

ha nincs népszavazás akkor az a baj, ha van, akkor miért van, mert az nagyon drága. ha nincs kérdőív akkor az a baj, ha van, akkor meg az, hogy nem jók benne a kérdések.
a kedves blogger ismeri a jó öreg Hofi viccet? a róka, a farkas, a nyúl és a sapka történetét? érdemes utánanézni, mert most pontosan ugyanezt csinálja.

Kavix 2011.05.02. 08:16:22

Fel van háborodva a proli lélek. :)

Mikor nyugodtok már bele, hogy kisebbségi (bolsevik) véleményetek mellett, pártjaitok támogatása nem éri el az egyharmadot sem? Így hát nem kell kádárista világképetekkel alkudozni, ahhoz hogy haladjanak a dolgok? Nincs több segíly, (világbanki) kölcsön. Dolgozni kell és iparkodni. Nem az államtól várni a munkát, már vége a szocializmusnak. Szabad gondolkodni, vállalkozni. Nem megy? Akkor marad Gyurcsány Feri, Szanyi Tibi, meg a Bolgár György, pár libsi filozófussal, "közíróval" megtámogatva. Lehet velük nyafizni, méltatlankodni. És reménykedni, hogy kap még Nokiás dobozt Hagyó, Balatonparti ingyentelket a Fletó, ti meg május elsejei meleg sört! :)

kormányzó 2011.05.02. 08:22:19

Szóval először felkavarjuk a szart,azután ráfogjuk a nyuszira!Nagyon ügyes! Így kell demokratikusan megszabadulni a demokráciától! Menjen ez a PR-elit a qrva anyjába!A gengszterváltáskor nem kérdezték meg,akarjuk-é hogy 20 év alatt többet ártsanak mint a komcsik 50 éve.Gyerekek! Vegyük már észre! Egymásnak ugrasztanak bennünket miközben vagdalják a torkunkat,mi - ökrök - pedig azt sem tudjuk mitől is vérzünk valójában!Ideje ezt az elitnek nevezett maffiát elküldeni a halál retkes f.szába!

bájgúnár 2011.05.02. 08:31:08

Egy kérdést tegyen fel.
Ön szerint maradjunk vagy menjünk a ..csába?
Menjetek!

sztd 2011.05.02. 08:37:10

Bár a kérdések sokszor álkérdések, és irányítottan teszik fel őket, azért néhány dolgot nem ártana tisztázni.
1. Ha majd más is csinál kérdéseket, akkor tisztességesebb mondani, hogy így kellene, és nem úgy.
1.a. Aki nem szavazott, az tehet egy szívességet, és örüljön, hogy nem lövik főbe, de aki szavazott, az a mostani parlamenti pártok valamelyikére szavazott kb. 97%-ban, szóval nyugodtan fordulhat az egyéni képviselőhöz (ha olyan szerencsés), vagy a parlamenti párthoz, hogy tegyen javaslatot bizonyos kérdésekre a parlamentben.
2. Nem tudom, hogy a tisztelt bloggernek feltűnt-e, de népszavazáson egy kérdést tesznek fel, ami eldöntendő, és nem 3-4 alternatívát. Ezen kívül, bár ott is lehet véleményeket mellékelni, azt senki nem olvassa el, vagy, ha igen, akkor sem jegyzik fel.
3. Az viszont biztosan nem tűnt fel a tisztelt bloggernek (vagy ezt a felismerését ignorálta a posztban), hogy egy szakmában egy adott problémára többféle megoldás van, még egy ideológián belül is. Vagyis, ha a szakmailag megalapozott változatokra kérdeznek rá, akkor már lehet tájékozódni, hogy mi a vélemény.

Dracon 2011.05.02. 08:37:55

@Con Storm:
Ez most a gyógyszered előtt volt vagy utána?
Ha előtte akkor sürgősen vedd be, ha utána akkor szólj az orvosnak hogy emelni kellene az adagot.

egyedi 2011.05.02. 08:50:00

@Kavix: "Dolgozni kell és iparkodni. Nem az államtól várni a munkát, már vége a szocializmusnak."
Akkor miért kérdezik meg, hogy mit szólnának a választók, ha segély helyett inkább munkalehetőséggel segítenék a munkanélkülieket? "Szabad gondolkodni, vállalkozni" Lehet, hogy Viktorod másképp gondolja? Mondjuk valahogy el kell érni az egymillió új munkahelyet. Hogy amit azért kapnak az éhen halni sem elég, az csak másodlagos kérdés.

Kavix 2011.05.02. 09:03:11

@egyedi: A Kormány a keretekkel, szabályozással tud segíteni. A kérdés is arra irányul. És ha lesz elég sok felnőtt ember, aki megáll a saját lábán, akkor lesz 1 millió munkahely. Ha marad ez a szocialista állambácsi kép, akkor nem lesz több a zsé, lehet sírni és agyalni az egyenlőségről. - húsz évvel a vörösök névleges bukása után, egy évvel a tényleges politikai bukásuk után, jó lenne ha a gondolkodás is megváltozna és kinőne ebből a baloldali dedóból.

Dracon 2011.05.02. 09:04:40

Szerintem nem ez a legégetőbb kérdése az országnak.
Ezt kellene megkérdezni hogy végre nyugodtan alhassanak.
"Egyetért-e ÖN azzal hogy a kormánypárti politikusoknak -feltéve hogy a fidesz van kormányon - alanyi jogon járjon az esnyóc?"
Erre már most megvan a válasz miszerint a megkérdezettek 99.9999%-a azt írta hogy feltétlenül, a maradék orvosi igazolást hozott hogy nem beszámítható vagy nem tud írni/olvasni/értelmezni. De maradék átnevelése értelmében már holnap életbe lép az a adótörvény változás, miszerint aki nem igennel válaszolt az 99.99999%-os adókulccsal leadózza az elmúltnyócév alatt szerzett jövedelmét.

DillingerEscapePlan 2011.05.02. 09:04:40

szerintem meg inkább a te meg a tiédhez hasonló blogok a leggusztustalanabbak.

lucifer49 2011.05.02. 09:04:40

Bizony ilyen a "kérdezz-felelek"játék.
Megkérdezlek,de qrvára nem érdekel mit válaszolsz! Úgy tesznek mintha érdekelné őket valakinek a véleménye,/vagy nem értenek a dolgokhoz/aztán minden az általuk kiagyaltak szerint történik. Ez a "mini Mussolini" még sok nem szeretem dolgot lenyom a 2/3 torkán és persze mindenki másén is.

Kavix 2011.05.02. 09:04:40

" Egy azonban bizonyos: Orbán Viktoréknak abszolút semmi érzékük sincs ahhoz, hogy miről, mikor és hogyan lenne érdemes megkérdezni az embereket."

Azért kell egy korlátoltság ilyen mondat leírására, azokról az emberekről, akik alkotmányos többséggel nyertek választást. :)

Azért jobb ha itt írod ki magadból frusztrációdat, mint ha mindent csak alkoholba fojtanál.

csárli hárper 2011.05.02. 09:22:21

@bájgúnár: "Egy kérdést tegyen fel.
Ön szerint maradjunk vagy menjünk a ..csába?
Menjetek!"

kivételesen egyetértek bájgúnár polgártárssal.

gorcsev54 2011.05.02. 09:26:52

@Kavix: " Egy azonban bizonyos: Orbán Viktoréknak abszolút semmi érzékük sincs ahhoz, hogy miről, mikor és hogyan lenne érdemes megkérdezni az embereket."
Azért kell egy korlátoltság ilyen mondat leírására, azokról az emberekről, akik alkotmányos többséggel nyertek választást. :)"Világosíts már fel engem is! Mi a hiba a mondatban.

gorcsev54 2011.05.02. 09:26:53

@icceman: Már annyira érti a számítástechnikát, hogy ez neki nem akadály.Különben is mindent és mindenhez ért.

Indriq 2011.05.02. 09:28:25

Majd jönnek az ilyen kérdések:
"Szeretné-e Ön, hogy nagyobb jövedelme legyen?"
"Szeretné-e Ön, hogy továbbra is nitrogén/oxigén alapú levegőt lélegezzen be?"
stb... stb...
aztán majd rávágja Orbánka, hogy na tessék, az emberek 99%-a egyetért a kormány törekvéseivel.
Kérem szépen, akárhonnan nézzük, ez megalázása az egyszerű állampolgárnak, mert TELJESEN hülyének nézik, és áthárítják a felelősséget, mondván "de hát mindenkit megkérdeztünk".

egyedi 2011.05.02. 09:37:56

@Kavix: szerinted az eddigi intézkedéseikkel elérték, hogy vállalkozni akarjanak az emberek?
mielőtt félreértenél, szerintem is ez lenne a jó út, csak nem látom az intézkedéseket, amik ezt elősegítenék

Alterix 2011.05.02. 09:37:57

Nem ciki, hogy több mint egy év után levélben kezdik el kérdezgetni a zembereket, hogy most akkor mit, hogyan kéne csinálni?

Pedig Viktor már 2006 ősze óta készen áll a kormányzásra...

Kavix 2011.05.02. 09:37:57

@gorcsev54: Az a politikus, amelyik európa rekorddal nyer egy választást, de akár csak egy szavazattal is, arról nem lehet leírni, hogy "abszolút semmi érzéke...". Függetlenül polszimpátiától, választást nyert politikusról ilyet komoly ember nem gondol.

Kavix 2011.05.02. 09:51:49

@egyedi: Szerintm makro szinten jól csinálják, de a bürokrácia leépítését sokkal drasztikusabban várnám, mert most valaki vagy vállalkozik, vagy könyvelget napestig. Ezen kívül, amellett hogy nagyon szimpatikus hogy Orbán beszüntette az ezres nagyságú ingyen állásokat a pártkatonáknak az fb-kben, sok "háttér állami céget" kellene bezárni. Szerintem egy év múlva már látszani fog, hogy milyen új pályára sikerült állítani a gazdaságot. Az biztos, hogy a csődtől megmentették, a kérdés tényleg eljön-e egy kisipari reneszánsz, a mamutok úgy néz ki meglesznek. Sajna minden anyahajó lassan fordul. A finomhangolás még mesze van. ;)

lucifer49 2011.05.02. 10:04:00

Attól,hogy valaki az "átkos" rendszer egyetemén ingyen szerzett diplomát és egy napot sem dolgozott a polgári foglalkozások egyikében sem,lehet "jó"politikus,de nem biztos hogy alkalmas egy ország vezetésére! A "KIRÁLYOK" csak a csatákban vettek részt,az ország vezetését hozzáértőkre bízták!

redjohn 2011.05.02. 10:04:01

HA KÉRDŐÍVES MÓDSZERREL KÍVÁNUNK MEGTUDNI VALAMIT, AKKOR A KIKÜLDÉSE ELŐTT TÖBBEK KÖZÖTT MEG KELL HATÁROZNI A MEGKÉRDEZETTEK KÖRÉT ÉS SZÁMÁT, VALAMINT AZT, HOGY MENNYINEK KELL VISSZAÉRKEZNIE KITÖLTVE (MINIMUM DARAB, VAGY %), AHHOZ, HOGY A VÁLASZOKAT ÉRTÉKELNI LEHESSEN ÉS KÖVETKEZTETÉSEKET VONJUNK LE BELŐLÜK! ÉN ILYEN MINIMUM MEGHATÁROZÁSRÓL NEM HALLOTTAM!! MÁRPEDIG, HA ILYEN NEM VOLT, AKKOR A VÁLASZADÁS ÉRTÉKELHETETLEN, VAGYIS NEM MÉRVADÓ, EZÉRT HIVATKOZNI RÁ, KÖVETKEZTETÉSEKET LEVONNI BELŐLE NEM SZAKSZERŰ ELJÁRÁS, PLÁNE ÚGY FOGALMAZVA, HOGY EZT AKARTA A NÉP!!!!!!!!(100 EZER) GONDOLJATOK A NÉPSZAVAZÁSRA, A MEGKÉRDEZETTEK SZÁMÁBÓL KIINDULVA, OTT IS VAN EGY MINIMUM RÉSZVÉTELI SZÁM MEGHATÁROZÁS, HOGY HÁNY FŐTŐL ÉRVÉNYES!! (ÉS OTT SE 10%-BAN HATÁROZZÁK MEG A MINIMUMOT!!)

Exxit 2011.05.02. 10:04:01

@Alterix: Nem ciki, ezzel akarják legitimizálni a lépéseiket! Gondolod, hogy az alkotmányozási kérdőíveket komolyan vették? Láttat azokat valaki, hogy mennyi ment vissza, és mi volt benne?
Én akkor kaptam meg, amikor már szavaztak a frakciók!Tehát az én véleményemre ezek szerint már nem voltak kíváncsiak!

jobbcsapott 2011.05.02. 10:04:01

@MissMarple: hát akkor nagyon naív vagy :)

gabcigirl 2011.05.02. 10:45:13

A kormány cinikus, mint állat. Jól megnyírbálja a munkavállalói(meg az emberi, meg a demokratikus és úgy egyáltalán, mindeféle) jogokat, aztán úgy csinál, mintha érdekelné a lakosság véleménye. Képmutatás felsőfokon :S

A múltkori "nemzeti konzultáció" után sincs hivatalos kimutatás-vicces, hogy már akkor több százezer visszaküldött ívre hivatkoztak, amikor normál körülmények között idő sem volt feldolgozni...

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.05.02. 10:45:13

@Kavix: "Az a politikus, amelyik európa rekorddal nyer egy választást, de akár csak egy szavazattal is, arról nem lehet leírni, hogy "abszolút semmi érzéke...". Függetlenül polszimpátiától, választást nyert politikusról ilyet komoly ember nem gondol. "

Szerintem ez óriási tévedés. Ezek szerint ugye Meggyesy korménya - amelyik szintén demokratikus vákasztáson nyert 2002-ben, vagy 2006-ben GYF korménya szintén hozzáértő volt?
Nekem mindkét esetben voltak (súlyos!) aggályaim.
Most is vannak.

Választópolgárként hadd legyen már meg az a jogom, hogy kritizáljam azt, ami nem tetszik. Tudtommalez egy szabad ország.

Másrészt úgy bírom, mikor a Fideszt/ OV-t ért kritika láttán rögvest ballibsizés, meg prolizás megy. Vicces. Illetve dehogy: blőd.

A te véleményed az, amit fentebb többször is kifejtettél. Az enyém meg ez.

Kavix 2011.05.02. 10:52:58

@Zébácsi: Sajnos szövegértési problémáid vannak. Annyit hőbörögsz amennyit akarsz, szabad ország. Mehetsz tüntetni, betelefonálhatsz Bolgár Györgynek. :) Gorcsev54-nek válaszoltam a kérdésére egyébként, nem értem hogy miért vágtad le ezt a logikai bukfencet.

Dig, Lazarus! 2011.05.02. 11:01:04

Tényleg nem kéne ekézni! Ha csak egy jó ötletet kap, már megérte (a bürokrácialepítés jegyében, ahogy itt fentebb óhajlott:). Mondjuk, vmi Matolcsy nevű azt írja neki, hogy a nypénztári hozamok kifizetését el kellene teljesen odázni, meg egyébként is minden pénzt be kell még szedni, és akkor ő a homlokára csap, hogy ez az!! Vagy tovább küzdeni a kommunista módszerek ellen, mondjuk a bérkommandók felfegyverzésével ...
Valóban, konstruktívabb hozzáállás lenne az elvárható!!

b46 2011.05.02. 11:01:04

A megközelítőleg 10%-ban visszaküldött kérdőívek is igazolják, hogy ez az egész csak fölösleges pénzkidobás volt. Nem kel nagy jóstehetséggel rendelkezni ahhoz, hogy az újabbnak se lesz nagyobb a "sikere". Jobb lenne az erre fordítandó komoly összegeket értelmesebb célokra felhasználni.

Alterix 2011.05.02. 11:01:04

@Exxit: Késve kaptad meg? Na, ne mond! :)
Szerintem nem voltál rajta Kubatov "barát"-listáján. Ezek gondolom hamarabb kapják meg és vannak olyan hülyék, hogy vissza is küldik. /Pl.: alkotmányról-800ezer, aminek túlnyomó többsége támogatta a terv nagy részét; nem csodás?/
Utána postázzák a semlegeseknek és végül a kommancsok-nyuggerek-libsik stb.-nek.
Ha ilyen levelt kapok mindig keresem rajta az egyedi azonosítót, vonalkodót vagy bármit, ami alapján megállapíthatják ki, mikor mit gondolt róluk. Most kicsit megrostálják, ki az aki tényleg velük van, vagy inkább ellenük!

Népszavazásnál nem lehet ilyen adatbázist készíteni.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.05.02. 11:27:45

@Kavix:

Nincsenek szövegértési gondjaim, pont azt a részt idéztem, amit példaként felhozol.
Logikai bukfenc sincs, kérlek, olvasd el jobban mire és mit írtam.

Kettőnk közül te vagy az elfogult, és te beszélsz egyoldalúan, nem én.

Idézlek:
"Mehetsz tüntetni, betelefonálhatsz Bolgár Györgynek."
Jobbosként, vagy balosként tehetem-e mindezt?
Ugye, mindkettő?

Máskor, mielőtt "leproliznád" egy blog hozzászólóinak cirka a felét, talán gondolkodj.

Kotkodus 2011.05.02. 11:28:29

@Kavix: azt magyarázd el nekem, hogy mi a különbség a fidesz féle "újraszervezés" és a bajnai féle megszorítások között, légy szíves!

valamint arra is kíváncsi lennék, hogy a sok megszüntetett állás helyett (amivel makró szinten alapvetően én magam is egyetértek), pontosan milyen alternatívát kínál picurka viktorka?

úgy emlékszem a szlogén az volt: "először lehetőségeket kell teremteni és nem ész nélkül megszorítani, mert azt tudjuk, hogy nem vezet sehova..."

szóval, hol is vannak ezek a "lehetőségek", mert a megszorításokat már látjuk begyűrűzni...

Kotkodus 2011.05.02. 11:29:05

ezt a levelezgetősdit is már csak a legelszántabb picurka viktorka szavazók hiszik el...

ők persze akár esküt is tennének rá, akárcsak biblián lenne a kezük...

ennyi levelezésbe bőven belefért volna egy népszavazás is, csak ott az a gond, hogy a többi párt képviselője is odatolja a pofáját és beleszólna, ha csalást sejtene... ciki lenne ha picurka viktorka elbukná első népszavazását... mai napig visszhangzik még a bp-i utcákon az általuk kitalált (népszavazás okán terjesztett): "a kormányfő már nem legitím" mondat.

Mad Mind 2011.05.02. 11:43:41

@Kavix:
Ezt most nem mondod komolyan. Nem Viktor nyert, hanem a szocik vesztettek. Nem tett érte semmit(azért nyert). Amikor megpróbált tenni a nyerésért(2006) vesztett.

Emiksz 2011.05.02. 11:51:09

"5. A Jegybanki alapkamat pillanatnyilag 6%.
Ön szerint
- Ez tökéletes.
- Csökkenteni kellene 4,25%-ra.
- Csökkenteni kellene 1,75%-ra."

emiksz.blog.hu/2011/05/02/37_demo_kracia

Kavix 2011.05.02. 12:34:51

@Kotkodus: Ezt a levelezősdit OV már ellenzékben százszor megígérte. A pol.marketingben egyébként nem új módszer, csak hazánkban az. Nevetséges ennyire begyöpösödöttnek lenni, ezen háborogni.

Állás abból lesz, ha hatékonyabban működik az állam, az eu-s pénzek nem 40cm-es kilátókra mennek, vagy kisebb lesz a korrupció, illetve helyes stratégia alapján politizálnak,... De nem ők adják a munkát, azt mindenkinek magának kell megtalálnia.

Megszorítások Bajnai alatt: Annyi volt a baj, hogy nem volt már mögötte társadalmi támogatás, így új struktúrákat nem tudott építeni, pusztán időhúzás volt. Meg pindurka probléma volt vele, hogy míg 2008 nyarán OV már közelgő világválságról beszélt, Bajnai még év vége felé is azt mondta: "minket nem érint" - ennyit a két politikus különbségéről. Ha a szocik átadták volna hamarabb a hatalmat, akkor jobb pozícióból indult volna ez az új rezsim, az ország.

@Zébácsi Hagyjuk. Kritizálj tovább, demokrácia van! :)

Kavix 2011.05.02. 12:35:34

@Mad Mind: Csak az eredmény számít, a többi az kommentár. Mint fociban. ;)

gorcsev54 2011.05.02. 12:37:07

@Kavix: Aztán miért ne lehetne? Pedig még a párt szimpátiám is közelebb állt. Valóban az Ő győzelmének sok oka volt köztük a személye is, (részemről ugyan nem ,és ezt vállalom) nem tévedhetetlen amit meg most véghez visz az nem a legnagyobb alkalmasságot bizonyítja. De ez csak egy vélemény nyilván sokan velem és sokan nem velem értnek egyet. Még ha jó lenne a kormányzása akkor is lehetne kritizálni amikor van miért, és bizony szerintem nagyon nagy problémák vannak pont a személyével. Az meg ,hogy mekkora arányban nyert az teljesen mindegy ö a miniszterelnök addig amíg le nem szavazzák, hozzá teszem sajnos.De ez is csak egy vélemény különösebb következtetést nem muszáj le vonni belőle, főleg nem "libsi" és hasonlókat

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.05.02. 13:48:21

@Kavix:
"Csak az eredmény számít, a többi az kommentár. Mint fociban. ;) "

Egyáltalán nem csak az eredmény számít. Olykor a dolgok mögé is kell tudni látni. Ha pusztán csak az eredményt látnánk és nem vennénk figyelmbe azt, hogy az eredményt hogyan értük el, akkor nem nevezhetnénk magunkat civilizáltnak.
A történelem folyamán " A cél szentesíti az eszközt" szlogen okozott már jópár társadalmi katasztrófát - ezeket gondolom te is ismered.

Azt kellene látnod, hogy a kommentelők jó része, ahogyan én is - nem eleve fidesz ellenes, és nem vet el eleve mindent, csak azért, mert OV csinálja. Feltételezem, hogy ezek közül sokan hasonlóan kritizálták/kritizálnák egy balos kormány idétlenségeit is. A kritika valóban nem pártszimpátia kérdése, legalábbis intelligens, gondolkodó emberek számára nem az.

Ebben a kontextusban sajnos nehezen lehet azzal mit kezdeni, hogy mindig akad valaki, aki csípőből prolikról, meg Bolgár Györgyről, libsi-bolsikról hadovál. A demokrácia sajátja a sokszínűség, illetve nálunk az is, hogy mmég nem nőtt fel mindenki ahhoz, hogy ezt a tényt elfogadja.

Talán nem véletlen, hogy OV legelszántabb kritikusai közt sokan jobbos beállítottságúak, vagy korábbi hívei, esetleg maguk is Fidesz szavazók.

És igen, az értelmesebbje nem utasítja el azt, hogy a jelenlegi kormánynak bizony kezdenie kell valamit a pazarló állammal, a túlzott és nem hatékony szociális rendszerrel, az ország jövőjét alapvetően befolyásoló gazdasági tényezőkkel - most nem sorolok fel mindent, remélem érthető és tudható, mikre gondolok.

De, és itt van a lényeg!

Az nagyon álságos beállítás, egyfajta hazug dramaturgia, hogy megmentőnek állítjuk be azt a regnáló hatalmat, amelyik ellenzékként minden, az ország jobb sorsát biztosító intézkedést megfúrt (még 300 Ft-osat is), és megszavazott olyan pazarlő intzékedéseket (Meggyesy csomag), amik miatt (is) most bajban van ország.
Ne haragudj, de bárminnyire is szeretné a hatalom, a polgár azért mégsem ennyire hülye. Különösen annyira nem, hogy ne látna át a levelezősdi lyukas szitáján.

A kormány felelőssége nagy - jelen esetben hatalma is a 2/3 okán - de ez nem szabad, hogy kimerüljön abban, hogy csupa olyan megszorító intézkedést hoz, ami ugyan előremutat, de közben emberek tömegei kerülnek a mostaninál is kilátástalanabb helyzetbe.
Soroljam:
Munkavállalók jogai, gyógyszerkassza, egészségügy, nyugdíjak, oktatás, autóályadíj, államháztartási hiány, etc....
Felelőssége abból is áll, hogy a védi a társadalmi igazságosságot, és megpróbálja enyhíteni a különbségek okzta feszültségeket. Ebben az országban ilyenből sok van, mégsem látom azt, hogy a kisemberrel törődne.

Ha látnám, hogy a százmilliós levelezés helyett (vagy mellett) szakami "brainstorming" is folyt volna, vagy folyna, nem lenne egy szavam sem. Ezt azonban nem mondhatjuk el - talán ismert, hogy szinte minden ágazat ezerell kiabál, hallatja a hangját, és próbálja civil eszközökkel - megjegyzem, törvényes és demokráciában bevett eszközökkel - védeni érdekeit. Vagy talán a mostani ellenzék is rohamozza meg a TV-székházat, mert a vezér szerinte hazudott?
Ha neked mindebből csupán az jön le, hogy "fel van háborodva prolilélek", akkor szerintem te nagyon nem vagy tisztában azzal, hogy mi folyik ebben az országban, és mi az, ami némelyeknél pártszimpátiától függetlenül kiveri a biztosítékot.

Kotkodus 2011.05.02. 14:01:30

@Kavix: "Ezt a levelezősdit OV már ellenzékben százszor megígérte. A pol.marketingben egyébként nem új módszer, csak hazánkban az. Nevetséges ennyire begyöpösödöttnek lenni, ezen háborogni."

OK, akkor miért nem levelezést kért ellenzékből népszavazás helyett (ha már úgyis olcsóbb)??? illetve miért nem írunk ki népszavazást alkotmány ügyben???

"Állás abból lesz, ha hatékonyabban működik az állam, az eu-s pénzek nem 40cm-es kilátókra mennek, vagy kisebb lesz a korrupció, illetve helyes stratégia alapján politizálnak,... De nem ők adják a munkát, azt mindenkinek magának kell megtalálnia."

eu-s források??? egy ideje nem hallottam róluk... ez jobb, mint visszaélni velük?

"Megszorítások Bajnai alatt: Annyi volt a baj, hogy nem volt már mögötte társadalmi támogatás, így új struktúrákat nem tudott építeni, pusztán időhúzás volt. Meg pindurka probléma volt vele, hogy míg 2008 nyarán OV már közelgő világválságról beszélt, Bajnai még év vége felé is azt mondta: "minket nem érint" - ennyit a két politikus különbségéről. Ha a szocik átadták volna hamarabb a hatalmat, akkor jobb pozícióból indult volna ez az új rezsim, az ország."

mondanál egy olyan megszorítást amely mögött társadalmi támogatás áll?

nem állítom vagy gondolom, hogy az előző kormány jól végezte a munkáját, de a jelenleginél kevés rosszabbat tudok elképzelni (lásd GKI mai jelentését)... remélem nem lesz igazam...

Kotkodus 2011.05.02. 14:30:42

@Zébácsi: köszönöm, hogy mindezt leírtad, így nekem - nekünk - már nem kell!

mindenben egyetértek az általad leírtakkal!

@Kavix: senki nem állította, hogy a jelenlegi kormány nem legitím, vagy hogy nem demokratikusan lett megválasztva (láttunk már ilyenre is példát a közelmúltban...).
a demokrácia arra épül, hogy a 3 hatalmi ág különválasztva, egymástól függetlenül gyakorolja hatalmát. szerintem, amikor alkotmányba foglalják, hogy ez a szétválasztás ez bizonyos gazdasági mutatók függvénye, akkor ez bizony - SZERINTEM - a demokrácia alapjait veszélyezteti...

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.05.02. 15:13:31

@Kotkodus: Nagyon szívesen - illetve nem szívesen, khmm... - mindig felmegy bennem a pumpa, amikor alapvetésekről kell írnom.

Neked pedig köszönet a hatalmi ágak különválasztásának fontosságát célzó soraidért! Egyetértek - de nekem erre már nem maradt a "pennámban" elektron.

Klasszikus és manapság sokat idézett hatalmi aspektus az oszd meg és uralkodj elv - micsoda "sikerek" érhetők el vele, igaz?

Az emberek csak azt felejtik el, hogy az ember nem bináris szerveződés, ergo hosszútávon a társadalom sem lehet az. Ebből következően az igen/nem (fekete/fehér) típusú gondolkodás is téves. Működni működik, ez nem vitás, de én jobban szeretnék egy színesebb mátrixban élni.

A Fidesz 2/3-a történelmi esély - amivel élhetne kicsit okosabban is OV. De úgy tűnik, arra sem emlkészik, mit ígért a plebsnek. És úgy tűnik, erre a plebs sem emlékszik - lásd Kavix kommentjeit.

Kotkodus 2011.05.02. 16:19:08

@Zébácsi: azt hiszem nagyon sok mindenben egyetértünk...

jó volna, ha a legerősebb parlamenti pártok ráébrednének a felelősségükre és megpróbálnának kompromisszum alapú döntéseket hozni, legalább a legfontosabb ügyekben (alkotmány, egészségügy, oktatás, tömegközlekedés, stb.). így nem azzal kezdődne minden kormányzás, hogy földig rombolják és besózzák az előző kormány által "építetteket" és újat kezdenek építeni. meggyőződésem, hogy még egy közepes koncepció is többet ér, mint a legjobb ha azt 4-8 évente elejéről kezdik...

tényleg elhiszi a magyar politikai elit, hogy egy 4 évre adott legitimáció alapján eldönthetik egyedül azokat a kérdéseket, amelyeknek következményei több-tíz évre kihatnak? vagy csak mindenkinek megfelel a 4 évig mi nyúlunk, 4 évig ti nyúltok rendszer (amelyikben kifejezetten jól jön a nulláról való építkezés, hiszen többet lehet nyúlni)?

kérdésem pusztán költői, a választ sajnos minden nap tapasztalom...

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.05.03. 07:10:16

@Kotkodus:

Bocsánat, de délután óta csak most kerültem újra net közelbe.
Azt a leveles ládikámban rögvest láttam, hogy válasz jött, de meg sem kellett nyitnom, hogy tudjam, nem Kavix válaszolt - ő már valószínűleg valahol máshol "Kavixol".

Nos, :-), nekem is úgy tűnik, hogy sok kérdésben hasonlóak a gondolataink.

A parlamenti pártokról igen határozott véleményem van - jelenleg ott tartok, hogy egyikre sem szavaznék, és ez valószínűleg így is marad. Ha már szóba hozta Kavix a focit: nincs csapat, akinek drukkolhatnék az NB1-ben... illetve drukkolni drukkolok (tulajdonképpen mindnek, hiszen sok múlik rajtuk), de nem lengetem egyik zászlaját sem. Nem is érdemlik meg.
Egyébként olyan igazán komolyan és mélyen nem követem az eseményeket, de ha megakad a szemem valami érdekesen, általában utánaolvasok a dolgoknak - sár okszor jobb lenne, ha nem tenném, csak bosszantom magam.
A rendszerváltáskor egészen mást képzeltem a demokráciáról, nem azt, ami itthon lett belőle. Ebben a rendszerváltó politikai erők felelőssége igen nagy, még akkor is, ha 20 év nem elég ahhoz, hogy a Kádári érában szocializálódott agyakat átforgassa egy másik szemléletmódra. A mi demikráciánk még csecsemő, és ez nem jelent semmi jót, hiszen ebből fakadóan a jelenlegi pártok sem tudnak másként működni - mára már ott tartunk, hogy örökös ellenségkép-vízionálás zajlik, miközben eltelik irtó rossz 8 év (illetve Bajnai miatt csak 7) a semmire. Ráadásul 20 év arra is kellett, hogy kiépüljön egy új gazdasági elit, aki ellensúlyozhatja a külföldi tőkét, aki kvázi egy új magyar elitnek tekinthető. Ez az a fő ok, amiért soha nem lesz az olaj-gate, a Grippen-ügy és a Postabank-ügy háttere teljesen felgöngyölítve: mindegyik politikai erő megkapta a maga koncát, cserébe hallgat a többiekéről.
(Kíváncsi vagyok, mire mennek most a fiúk Gyurcsánnyal, hiszen puskapor nála is lehet bőven - sokszor azt gondolom, hogy ez a cirkusz pontos dramaturgia szerint folyik, és a harc valójában csiki-csuki játék, felváltva csinálnak malmot a szereplők.)

Bocs, kicsit csaponga írok, de mondandóm itt kapcsolódik a tiédhez:
a nagyok (Fidesz-Mszp) konkrétan képtelenek arra, hogy együttműködjenek, sőt, lassan már az ellenzékiség sem azt jelenti, amit jelenteni kellene (ebben OV a sáros, de nagyon). Egy (több) új politikai erő lenne jó, szélesebb paletta, nem elhasználódott, kiégett és fásult arcok; csak az a baj, hogy ehhez pénz is kellene, de az átláthatatlan pártfinanszírozás (meg a kormányzati pénzek tudatos csorgatása miatt) valódi új erőnek kicsi az esélye, hiszen nincs hozzá erős gazdasági holdudvar.
Ismerve a magyarok urambátyámos lobbytevékenységét, egy új, friss, erős politikiai próbálkozás is hamar elbukik.
Egyetlen sansz lenne arra, hogy legyen Fidesz-ellensúly: GYF-nek és Mesterházynak ki kellene egyeznie, el kellene zavarni az mszp-s rég arcokat, és színre léphtne Bajnai is, egy új párt élén. Ugyan egyik párt sem tud majd győzni 2014-ben, de koalícióra alkalmas lenne egy többpártos felállás (2/3-dal persze nem, ezt a fidesz elintézi a választási sarkalatos törvénnyel).
Mindez persze csak fikció, ráadásul nem is teljesen az enyém...

Ami pedig az indulást illeti, olvasd el a neten (ha még nrm ismered) Bereznay Andrástól a kibulizott ország című írást, - érdekes, ez a minimum, amit mondhatok róla.

Bocsánat a rossz mondatok miatt, irtó fáradt vagyok.

Üdv:
Zébácsi

Kavix 2011.05.03. 16:20:58

@Zébácsi Nincs kedvem veled vitatkozni. Sopánkodj tovább a dm levelek árán. :)

Ja és a kedvencemet is leírtad hogy milyen szörnyű hogy a Fidesz ellenzékből megszavazta a 100 napos programot. Nem személyesen Bolgár György vagy? :)

@Kotkodus Népszavazást azért nem írtak ki, mert a szoclib kormány annak idején úgy döntött, hogy alkotmányhoz 2/3 kell. Politikailag meg azért, mert egy éve megkapta hozzá a többséget a kormány, fél éve az önkoris választásoknál tovább növelte támogatottságát, azóta semmi komoly változás nincs. Tehát a Fidesz nem érezte szükségét hogy politikáját ilyen módon legitimálja.

"a demokrácia arra épül, hogy a 3 hatalmi ág különválasztva, egymástól függetlenül gyakorolja hatalmát..."
Így van. Tehát a törvényhozó hatalmat nem ellenőrzi a bírói! Ahogy a bíróit sem a törvényhozói! Egyik hozza a törvényeket, a másik annak alapján ítélkezik. Ez egy rossz vicc volt eddig, hogy a bírói hatalom a törvényhozói fölé helyezte magát.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.05.03. 16:30:56

@Kavix: Nem kedved nincs, hanem képességed.
Részemről a fáklyásmenet.

Kotkodus 2011.05.03. 16:59:39

@Zébácsi: igen...

ugyanúgy lopnak, csalnak, hazudnak mint az eddigiek, csak meg is basznak mindenkit közben...

érthetetlen, hogy milyen könnyen lemondanak egyesek a jogaikról...

lehet, hogy velünk van a baj... túl naivak, idealisták vagyunk.

azonban egy dologban biztos vagyok: picurka viktorka és tehetségtelen holdudvarának politikája tananyag lesz rövidesen és nem jó példaként fogják tanítani... persze ettől még lesznek követői itthon (hitlernek is voltak, vannak).

sztd 2011.05.03. 22:31:13

@Kandabula: :P

Valójában, hogy valami mögött jót, vagy rosszat látunk, csak elhatározás kérdése. A fejekbe pedig úgysem látunk, szóval azt úgysem tudjuk, hogy mi lesz a kérdőívekkel. Minden más, csak tipp.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.05.04. 07:42:06

@Kotkodus: Orbán Viktornak valószínűleg volt (van) olyan törekvése, miszerint történelmet szeretne írni, s e tekintetben kizárólag az arany oldalakkal elégszik meg.
A történelembe már korábban bevonult (hiszen rendszerváltó erőként pártja minden ciklusban parlamentbe jutott, másodszir tölti be hazánk miniszterelnöki tisztét - de hogy mindez elég lesz-e neki ahhoz, hogy lelkének tetsző helyre tegye őt az utókor - nos, ezt nehéz megítélni.
Véleményem szerint OV sokat tett a magyar demokráciáért, de tettei mögött mindig éreztem a túlzott hátsó szándékot.
Ő(k) gyakorlatilag mostmár lesöpörnének mindenkit és mindent, ami hatalma(uk) útjában áll. Ha afrikai ország lennénk, ez már régen bekövetkezett volna. Tehetséges politikus, jó szónok, nagy mágus(játékos), de számomra OV nem több ezeknél. Államférfi semmiképp, pedig szerintem ő ezt a címet áhítja.
Hiába teszi, ehhez nem így kellene politizálnia. Pedig most minden gyeplő a kezében van, megtehetné. Nem teszi, tulajdonképpen félreérti a helyzetet.

Kandabula 2011.05.07. 20:59:57

@sztd: Viszont most már az Alkotmány postai terítéséről is szó van, amiről az jut eszembe, hogy magam részéről eddig megvoltam úgy, hogy nem ismertem az alkotmány(ok) szövegét. Nem is érdekelt. Azt figyeltem, (figyelem), hogy rám és három gyerekemre milyen közvetlen hatása volt, van, lesz a kormány(ok) konkrét döntéseinek. Úgy érzékeltem, hogy a döntések soha nem az Alkotmánnyal, hanem a napi kényszerekkel voltak összefüggésben, és a döntéseket soha nem az Alkotmánnyal magyarázták meg. Félek, ha az új Alkotmány ennyire fontossá vált, akkor ez olyan rejtett csapdákat tartalmaz, amire csak akkor fogunk rájönni, amikor egy döntés kapcsán az Alkotmányra fognak hivatkozni. Egyébként fel nem foghatom, hogy erre az alkotmányozásra miért volt szükség. A "régi" demokratikus úton született, lehetővé tette a demokratikus választások eredményeképpen bekövetkező kormányváltásokat, biztosította az emberi jogokat, gondoskodott arról, hogy megfelelő ellenőrző rendszer "hivatalból" ügyeljen a jogbiztonságra, ha kell, "nyirbálja" a politikai hatalom túlkapásait, fórumot biztosított az "elitből" kirekesztődött millióknak. Valami nagy cselt érzek itten, ami egyáltalán nem arról szól, hogy betanulom-e az új Alkotmányt kívülről. Sokra megyek vele, ha nem tudom a számláimat kifizetni, ha gyermekeim munkanélküliek. Mert azok.

sztd 2011.05.07. 23:15:16

@Kandabula:
Az alkotmányból elég sok minden következik, és ezeket a társadalom akkor sem úszhatja meg, ha nem tud róluk. A következmények nem azonnaliak, mindig lassan hatnak, tehát egy alkotmány semmit nem változtat meg azonnal.
Az előző alkotmány jellegéből következett, hogy az ország olyan szinten lett pl. hivatalnok, hogy minden hülyeséghez milliónyi papír kellett, míg az értelmes előrelépések ezernyi akadállyal voltak terítve. Valóban védett, de le is fékezett. Az, hogy úgy látja a társadalom, hogy lassú a haladás, elég nagy részben az alkotmánynak köszönhető.
Az, hogy az emberek úgy érezték, hogy igazságszolgáltatás nincs, csak jogszolgáltatás, vagy esetleg az igazság sem számít, csak, hogy ki hogyan csűri a szavakat, és a végén mindig a kicsik szívnak, mert a nagyoknak van pénzük kimagyarázni és kifacsartan értelmezni a dolgokat, szintén az alkotmány következménye.

Sok példát lehet mondani, hogy miért ítélte lassú halálra a társadalmat. Azt sem tudom, hogy a következő hogyan hat majd a társadalomra. Természetesen ez is ki fog derülni.

Szerintem egyébként demokratikus társadalom nem működtethet jogállamot úgy, hogy a működtetők (a Zemberek) nem ismerik az alapokat. Ilyen szempontból épp ideje megismerni az alkotmányt. :)

Kandabula 2011.05.08. 08:30:01

@sztd:
- személyes tapasztalatom, hogy az adóbevallásom nem fér rá egy söralátétre, sőt, sokkal bonyolultabb.
- Kérdésem: hova kellett neked "milliónyi " papírt beadnod minden hülyeséghez? Vagy megfordítva: Milyen hülyeségeket kellett neked milliónyi pappírral intézned? Most hogyan állnak "hülyeséges" ügyeid papír szempontjából?
- Mondjál sok példát, gondot, problémát, ami a "régi" Alkotmány miatt Téged hátrányosan érintett.
Mondod: "...le is fékezett. Az, hogy úgy látja a társadalom, hogy lassú a haladás, elég nagy részben az alkotmánynak köszönhető."
Nos, én is úgy látom, hogy a társadalom(?) úgy látja. Mert az Alkotmány fog Neked jó létet és munkahelyet teremteni. Kívánom, hogy abból éljél meg.
- Egyébként meg tanuld meg kívülről. Figyelj azokra a passzusokra, amelyek arról szólnak, hogy gyermekeim hogyan jutnak munkához.

sztd 2011.05.08. 23:03:53

@Kandabula:
- A személyes tapasztalatod az adóbevallásról még a 2010-re írt adótörvényeknek köszönhető. Gondolom nem azt kéred számon, hogy miért nem teljesült minden, ami 2014-re volt előírva.
- Pl.
*egy csomó papírt kellett írni csak azért, hogy ne kelljen befizetni egy büntetést, a parkolás után, ami után nem is kellett volna fizetni. Az adásvételin kívül, amivel bizonyítottam, hogy nem is az enyém volt az autó, már nem emlékszem mi minden, nem is oda tartozó okiratot kértek éveken át tartó levelezés mellett, míg végül elévült.
*A munkából adódó papírozást most nem részletezem, mert ez nem panaszkönyv. Azt viszont elárulom, hogy pl. német területen a hasonló munkában több a szakmai feladat, kevesebb a papír, de ugyanaz a felelősség (kivéve a papírt tekintve).
süti beállítások módosítása