De most komolyan, én eddig csak a tündérmesékben, meg a Cofidis-reklámokban hallottam olyat, hogy a hitelt felvenni akaró határozza meg a hitel feltételeit. És bár szeretett nemzetgazdasági miniszterünk szerint a szemünk előtt éppen egy tündérmese látszik kibontakozni, a kockázati felárunk és az állampapírjaink kamata pedig érezhetően a Cofidis-féle fogyasztási hitelek kamatszintje felé konvergál, de azért valaki szólhatott volna a Viktornak, hogy amit a tévében látott, az nem a cofideszesekről, hanem a cofidisesekről szól...

A magam részéről valahogyan így nem értem, hogy hogyan is kellene érteni azt, hogy a Fidesz-frakció felhatalmazta a kormányt arra, hogy egy alternatív tárgyalási javaslatot dolgozzon ki az IMF-tárgyalásokra. Tudom, persze, az IMF a mi bankunk, és még a barátunk is - bár momentán mintha megint egy kicsit mosolyszünet lenne ebben a nagy barátságban -, na de azért mégsem gondolnám, hogy azért a cirka 15 milliárdért, amit kölcsön szeretnénk kérni, meg mi állítsunk feltételeket az IMF-fel és az Európai Bizottsággal szemben. Bár ha jobban visszagondolok, ez a fajta gengszterhozzáállás azért nem áll olyan nagyon távol a kormány egyes fontos embereitől...

De úgy egyébként, ezt az egész IMF-halállista-ügyet nem nagyon értem. Vagyis inkább remélem, hogy nem jól értem. Megjelent ugye az udvari sajtóban egy lista, amely szerint a valutaalap mindenféle kemény megszorításokat - mit megszorításokat?! Egyenesen nyugdíjcsökkentést és más egyéb, emberiség elleni bűncselekményeket - követel a magyar kormánytól a hitelért cserében. Ment is a találgatás, hogy ez vajon hiteles lista-e, sőt: hogy az IMF szokott-e egyáltalán ilyesféle ultimátumokat adni. A bizonytalanságot fokozta a miniszterelnök is, aki "horrorforgatókönyvekről" beszélt a Fidesz-frakció kihelyezett ülésén. Horrorforgatókönyvekről, vagyis a lehetséges, lehető legrosszabb hitelfeltételek esetleges lehető legrosszabb kombinációjáról, de semmiképpen sem arról, hogy az IMF ezt így, ilyen feltételekkel követelné. Aztán addig-meddig bégézták magukat és egymást a frakció tagjai, hogy megegyeztek abban, hogy márpedig ilyen feltételekkel nekünk nem kell a hitel. Pukkadjon meg Washington és Brüsszel lehetőleg máma még!

Azt gondolom - és ahogyan olvasom, sok szakértő gondolja így -, hogy az IMF nem így, nem ilyen kombinációban tálalta ezeket a feltételeket, sőt: még csak nem is feltételeket tálalt, hanem javaslatokat tett a magyar államháztartás fenntarthatóságának javítása érdekében. Az a garancia ugyanis arra, hogy az IMF a lejáratkor viszont is lássa a pénzét. Továbbmegyek: ha valaki, hát Orbán Viktor pontosan tudta, hogy az IMF nem egészen ezeket és nem egészen így javasolta a magyar kormánynak.

Adódik tehát a kérdés: cui prodest? Kinek áll mindez az érdekében?

Van a kérdésnek egy, vagy inkább néhány politikai síkja. Egyrészt ne feledjük, hogy maga Orbán Viktor mondta két éve, az önkormányzati választások éjszakáján, hogy könnyebb valami ellen összefogni, mint valamiért. És még mindig ezt csinálja: a kollektív bűnbakkeresés hangszerén játszik veszélyes dallamokat. Gyurcsányon nem sikerült fogást találni, az elszámoltatás meg úgy csőd, ahogy van, az ellenzék komolytalan ahhoz, hogy feltüzelje és összekovácsolja a jobboldali tábort - jön hát az IMF. Kend rá a nyuszira, ugye... Amikor a Fidesz népszerűsége lassan az MSZP támogatottságának mélységeibe süllyed, igencsak kell valami, kell egy ellenség, ami összefogja és lelkesíti a Fidesz-tábort.

Aztán az sem mellékes, hogy mindazokat a megszorításokat, amiket jövőre így is, úgy is meg kell lépni - ne feledjük: az úgynevezett munkavédelmi program miatt momentán 300 milliárdos a lyuk a jövő évi büdzsében, a nyugdíjmegtakarításokat meg mostanra gyakorlatilag elköltötte a kormány -, hát azokat most rá lehet kenni a szemétmocskos IMF-re. Lehet azt mondani, hogy ha az történik, amit Matolcsy akar, itt már tejjel-mézzel folyó kánaán lett volna 2013-ban, dehát kérem, az IMF mindezt meghiúsította. És persze 6-7 százalékos növekedés is az IMF miatt nincs és nem is lesz Magyarországon...

Aztán persze az IMF-fel megkötendő alku szempontjból sem mindegy, hogyan pozícionálja magát a miniszterelnök - nem, nem az IMF-fel szemben, hanem a hazai közvélemény előtt. Nyilván nem tenne jót a népszerűségének, ha azzal kellene hazatérnie a tárgyalások csatamezejéről, hogy bizony oda az egykulcsos, jön az ingatlanadó és így tovább. Mennyivel jobban hangzik majd, hogy igen, jön az egykulcsos meg az ingatlanadó, na de néhány sallert és kokit kiosztva visszavertük az olyan aljas szándékokat, amik egyenesen a nyugdíjak csökkentésére és más szörnyűségekre irányultak! És így lesz a kommunikációban győztes hadvezér a bukott és kapituláló kormányfőből.

Aztán persze van - lehet - egy olyan spekulatív olvasata is a dolognak, amely szerint néhány nappal azután, hogy a miniszterelnök és az IMF-tárgyalásokért felelős miniszter megerősíti a tárgyalási szándékunkat és az elkötelezettségünket a mielőbbi megállapodás iránt, a Fidesz gazdasági érdekkörébe tartozó Magyar Nemzet publikál egy "halállistát", amelyet egy ideig lebegtet, majd a déli órákban félig-meddig megerősít a kormányfő, méretes sallert adva a forintnak. Ez a másfél nap meg éppen elegendő ahhoz, hogy egyes bennfentes üzleti körök jelentős összegeket váltsanak euróra, majd az orbáni saller után vissza forintra, néhány óra alatt sok (tíz? száz?) milliós árfolyamnyereséget bezsebelve. Vagy egy-egy jól sikerült határidős ügylet esetében még csak pénzt sem kell betenni az üzletbe, egyszerűen elég másnap a kasszához fáradni a nyereményért. És bizony nem először vetül a shortolási szándék szolid árnyéka a kormányzat kommunikációjára.

Akárhogy is van, és még ha igaz is lenne a Magyar Nemzetben leközölt "halállista", felelős politikus erre nem így reagál. Orbán Viktornak csak annyit kellett volna mondania, hogy spekulációnak helye nincs, majd a tárgyalóasztalnál mindezt megvitatjuk a valutaalappal.

Csak annak így nem lett volna hozadéka. Politikai sem.