Hát, nem szívesen lennék fideszes képviselő. Mármint most aztán különösen nem. A miniszterelnök ugyanis már nem igazodási pont, hanem egészen egyszerűen egy Véletlenszerű Igazodási Cikk-Cakk. Rövidítve: VICC.

Az látszik az elmúlt hetekben, hogy totális a káosz a kormányzati berkekben. Nem tudja a jobb száj, hogy mit beszél a bal.  Elég végignéznünk szegény Varga Mihály vesszőfutását a devizahitelek forintosításától a reklámadó változatlanul (nem) hagyásán és Vida Ildikó ki (nem) tiltásán át az üzletek vasárnapi nyitva (nem) tartásáig, hogy belássuk: akinek egy csöpp józan esze még van ebben a kormányban, már az se tudja lassan, hogy akkor most éppen merre is megy az a bizonyos gyorsnaszád.

Itt van ez a szegény Trócsányi miniszter, aki a minap totál igaz dolgokat talált mondani - ami azért egy politikustól, pláne fideszes minisztertől önmagában is ritka szép teljesítmény. Olyanokat mondott, hogy "megfelelő jogi környezetre van szükség ahhoz, hogy a Magyarországon befektető külföldi cégek biztonságban érezzék magukat", meg hogy "Szükséges, hogy a jogszabályaink világosak, érthetőek legyenek, és hogy biztosítani tudjuk a kellő felkészülési időt (az új jogszabályok alkalmazásához) azért, hogy olyan jogi környezetben tudjanak a cégek működni Magyarországon, amelyben valóban lehet befektetni". Vajon kinek esik le előbb, hogy eszerint maga a jelenlegi kormány igazságügyminisztere - a jogalkotás felelőse - is úgy látja: egy ideje már nem megfelelő itt a jogi környezet, a jogszabályaink nem világosak és nem érthetőek, az új jogszabályok nem adnak megfelelő felkészülési időt a cégeknek... Mondjuk ennyi erővel akár le is mondhatott volna.

Persze nyilvánvalóan fejétől bűzlik a hal. Hiszen maga a miniszterelnök is improvizál. Vagy inkább kesze-kuszál. Egyik nap  Azerbajdzsánt nevezi követendő mintaállamnak és a Nyugat alkonyáról meg a szuverén országok sikeréről értekezik, a másik nap az európai egység mellett áll ki a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain... Igaz, mit is várhatnánk attól, aki az EU soros elnöki tisztét betöltő Magyarország miniszterelnökeként a Nemzeti Múzeum lépcsőjéről rikácsolta, hogy Brüsszel nem Moszkva és nekünk nem parancsol...

Na, ilyenkor mit tegyen, mihez igazodjon az egyszeri békemenetes? Éppen kit utáljon vagy kit szeressen? Vagy mit tegyen ilyenkor az olyan egészen egyszerű lélek, mint a nyíradonyi fenegyerek, Tasó László? Honnan tudja a szerencsétlen, hogy most éppen Brüsszel áporodott leheletéről vagy - közlekedési államtitkárként - az uniós támogatások nagyszerűségéről kell értekeznie?

A Fidesz politikája, sőt: egész értékrendje (már ha van olyan egyáltalán) és elvei (hahaha...) folyamatosan változtak az elmúlt években. De egy biztos igazodási pont legalább volt: Orbán Viktor személye. Ha valamiről ő azt mondta: piros, az akkor onnantól piros is volt. Orbán kinyilatkoztatásai megkérdőjelezhetetlen axiómák voltak a Fidesz rendszerében.

Mostanra viszont ez az igazodási pont veszett el teljesen. A király immár végképp meztelen. A műsor pedig egészen szórakoztató: az alattvalók és talpnyalók ugyanis nap mint nap sorra csinálnak hülyét magukból...

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr456893425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2014.11.14. 07:49:17

"Óceánia mindig is Eurázsia ellen viselt háborút".
Nem egyszerű a narancsbolsevik trollok élete, egyiknak még a keleti segget nyalják, másiknap meg már a nyugati lompost kell mélytorkozni... na,

"Csapásokat adunk és csapásokat kapunk."
"Az élet nem habostorta..."

kifordított nagyanyó 2014.11.14. 10:17:44

Amíg vannak többszázezren,másfél-kétmillióan addig vityáéknak nincsen félnivalójuk.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2014.11.14. 10:24:52

@kifordított nagyanyó:

Kérdés, ebből mennyi a devizahiteles, és hogy ők mit lépnek, mikor januárban "megmentik őket a bankoktól".

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2014.11.14. 11:09:07

és amíg van mit a haveroknak ellopni:

Trafiktörvény II.: Jönnek a dohányelosztó raktárak

Új szereplőt kap a trafikrendszer – derül ki az új trafiktörvény tervezetéből, amelyet több tárcának elküldött a héten a Miniszterelnökség, és a 444.hu is hozzájutott egy példányhoz. Jön az úgynevezett dohánykiskereskedelmi-ellátó, amelynek minden megyében lennének raktárai, és a trafikok csak innen rendelhetnének dohányárut.

hvg.hu/gazdasag/20141114_trafiktorveny_jonnek_a_dohanyelosztok

kekex 2014.11.14. 22:17:09

Á, Orbán soha nem mond pirosat. SZÜRKÉT!
Annak van 50 árnyalata a hófehértől a szénfeketéig. Ezért soha nem is tévedhet - legfeljebb reggel, délben és éjszaka (by Gyurcsány) másképp magyarázzák a hívőknek.

kifordított nagyanyó 2014.11.19. 10:40:25

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Amíg nem baszik ki a birkáival nagyon anyagilag addig nincs gondja.
süti beállítások módosítása