Nyugtató

2010.09.20. 20:37

Orbán Viktor szavai szerint tulajdonképpen teljesen felesleges bárkivel és bármiről is egyeztetni, hiszen a kétharmados kormány bárki és mindenki érdekeit képviseli, sőt: azonnal és nagyarányúan valóra is váltja... Basszus, most komolyan: a miniszterelnök néha legalább olyan szürreális tud lenni, mint Dévényi Tibi bácsi.

1., A kormány célja, hogy a törvények megalkotását társadalmi konzultációk sorozata előzze meg, és hogy hogy a civil szervezetek, érdekképviseletek, egyházak és egyéb tömörülések tapasztalatai, javaslatai az eddigieknél jobban integrálódjanak a jogalkotásba.

2., A kormány nagy ívben tesz a társadalmi egyeztetésre, merthogy ő maga a társadalom egészét képviseli, tehát pontosan tudja, hogy mi a jó a társadalomnak, éppen ezért felesleges bármiről is egyeztetni.

Kettő az elmúlt két nap kormányzati megnyilatkozásaiból. Ja, hogy a kettő tökéletesen ellentmond egymásnak? Igazán megszokhattuk már. Lassan kellene valami szótárféle a Fidesz-kommunikációhoz, olyan sok a kettős beszéd és a követhetetlen ellentmondás.

Tény, hogy az elmúlt hónapokban a Nemzeti Együttműködés Kormánya nagy ívben tett a szakmai és a társadalmi egyeztetés minden formájára - tulajdonképpen magára a nemzeti együttműködésre. A kormány és a miniszterek helyett "mezei" parlamenti képviselők nyújtottak be törvényjavaslatokat, így ugyanis nem kellett egyeztetni, sem a kormányon belül, a minisztériumok közt, sem pedig a szakmai szervezetekkel. Így nem kellett a tárcák között köröztetni az előterjesztést, és nem kell előzetesen kitenni a minisztériumok honlapjára sem a törvényjavaslatokat, nehogy egy szakmai szervezet esetleg a végén még értelmes módosító javaslatot tehessen. És meg is látszott mindez a jogalkotás minőségén...

Mindehhez képest felüdülést jelentett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárának, Rétvári Bencének a minapi nyilatkozata, amelyben az államtitkár - szögezzük le - rendkívül szimpatikus módon és kellő szakmai alázattal hitet tett a jogalkotáshoz kapcsolódó társadalmi és szakmai egyeztetés fontossága mellett. Már kezdtem azt hinni, hogy a Nemzeti Együttműködés meg a Nemzeti Konzultáció mégsem csak amolyan üres, de jól hangzó lózung.

Erre hétfőn a nagyfőnök természetesen kinyilatkoztatta mindennek az ellenkezőjét.

Az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén tulajdonképpen arról beszélt, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsra mint olyanra semmi szükség, hiszen a kormány nem csak a kormányt, hanem a munkáltatókat és a munkavállalókat is képviseli, elvégre a kétharmadban ők is benne foglaltatnak.

Innentől kezdve pedig - továbbgondolva a dolgot - ha a kormány egyeztetni akar a munkáltatókkal és a munkavállalókkal az adótörvényekről, a minimálbérről vagy éppen a foglakoztatáspolitika eszközrendszeréről, a legegyszerűbb az, ha egyeztet önmagával.

Vagy méginkább ha nem is egyeztet, elvégre nincs miről, hiszen minden, amit tesz, a kétharmados forradalomnál fogva eredendően tökéletes összhangban van a munkavállalók és a munkáltatók véleményével. Meg mindenki máséval. Akkor meg miről beszélünk?

Orbán Viktor szavai szerint tulajdonképpen teljesen felesleges bárkivel és bármiről is egyeztetni, hiszen ő és kétharmados kormánya egyszerre bárki és mindenki érdekeit képviseli, sőt: azonnal és nagyarányúan valóra is vált mindent, amit a zemberek szeretnének... Basszus, most komolyan: a miniszterelnök néha legalább olyan szürreális tud lenni, mint Dévényi Tibi bácsi.

Apropó, szürrealitás... Nekem például a pápaság intézményében is a tévedhetetlenség a leginkább szürreális. Ennél már csak az a szürreálisabb, ha egy politikus vagy politikai párt tartja magát tévedhetetlennek. Sőt: ez utóbbi még veszélyes is.

Olyan rendszer volt már, amikor a kormányzó párt azt hitte magáról, hogy tudja, hogy mi a jó a zembereknek. A zembereknek meg az jutott, amiről a jó kormányzó párt azt hitte, hogy jó nekik. Az kényelmes élet volt: nem kellett például gondolkodni. Vagy legalábbis nem vették túl jó néven, ha valaki gondolkodni kezdett azon, hogy talán mégsem tudja egészen jól az emberek legszélesebb tömegeit képviselő párt, hogy mi is a jó a zembereknek.

Nem Mikola itt a Nemzet Doktora, hanem Orbán Viktor. Az ország pedig lassan olyan, mint egy nagy pszichiátriai Centrum, ahol a Főorvos Úr nap mint nap jön a pirulákkal, és mondja: "nyugodjon meg, mi tudjuk, mi a jó önnek, vegye csak be a gyógyszereit szépen, mi pedig majd mindent elintézünk..."

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr862310876

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ELHUNYT DÉVÉNYI TIBOR 2010.09.20. 23:26:23

A zenei villágban Michael Jackson halála óta nem tapasztalt döbbenetet váltott ki Dévényi Tibor (†63) DJ váratlan halála.- Nem hiába kezdődnek ezen a helyszínen a megemlékezések – ezekkel a szavakkal kezdte Palotai Zsolt, a DJ szakma nevéb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.09.20. 21:28:53

Magyarán egyeztetés folyik, a látszatért. Mert azért a végeredmény (az egyeztetéstől függetlenül) Viki akarata lesz. A többi csak a látszatért van ott. Evégre a zemberek azt akarják, hogy... - ide pedig akármi behelyettesíthető ezzel a demagógiával. Ha holnap Viki királyfi akar lenni, akkor az, ha királylány, akkor az is! Pont hallottam a nyilatkozatot, szánalmas volt a retorikája, a mondandója, meg úgy egyáltalán. Bakker, legalább leírták volna neki, mert olvasni tud, de rögtönözni??? Szánalmas & Co. az egész bagázs!

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.09.20. 21:31:32

@Boli: Azt kell mondjam, hogy részint nem értek egyet veled. Szerintem OV a rögtönzésben messze jobb, mint a felolvasásban. Bár tény, hogy az évek során sokat kopott a retorikai képessége. Ezt teszi, ha folyamatosan "hazai pályán" és "baráti közönség" előtt szónokol valaki.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.09.20. 21:44:43

A demagóg kinyilatkoztatásokra gondolsz? Abban igen, jó! :) Belterjes és enyhén beájult közönség előtt dumálni más, mint amikor ő is érzi, hogy ezt a dumát normálisabb közegben leadni nem igazán lehet. Egyébként NULLA!

mrsknight 2010.09.20. 21:58:00

@Boli: Kinek mi a "normálisabb közeg"? Néhány százezer (millió?) embernek még mindig az, amit te belterjesnek és enyhén beájultnak tartasz. :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.09.20. 23:10:33

@mrsknight: A zemberek? Az Isten adta nép? Kossuth téri 2 millió? Ahol ellenvélemény és más nézőpont nem is lehet, ŐMÉLTÓSÁGÁÉN kívül? Akkor inkább arra a néhány (több, sokkal több) millió emberre gondolok, akik inkább el sem mentek szavazni (vagy netán ezek ellen szavaztak), mert valami visszatartotta őket, hogy azokra a balf.szokra talán mégsem, de ezekre az enyhén-nagyon jobbf.szokra sem. A beájulás ugyan olyan szánalmas volt Fecó pajti közönségénél, mint amikor jött a "Viktor, Viktor, Viktor..." Szóval a birkák. Önálló vélemény? Elképzelés? Tettek? Majd a VEZÉR megmondja... Az igen! Meg, sőt, meg is teszi! Mit is? Az kit is érdekel? De megaszondta a Viktor!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.09.20. 23:11:39

"Rablóból pandúr": egyre több zűrös ügy Orbán erős embere körül.
Négymilliót vehetett fel Papcsák Ferenc egy kórház felügyelőtanácsi tagjaként, noha a tanácsi ülésein meg sem jelent. Nem ez az első alkalom, hogy felmerül: Papcsák személye talán nem a legalkalmasabb az elszámoltatásért felelős kormánybiztos szerepére.

anyadmajma 2010.09.20. 23:11:39

Hehe, minek szótár hozzájuk? Nem változott semmi. Illetve de, mert eddig amit mondtak, annak az ellenkezője lett, most meg kettőt mondanak, és a nekünk szarabb lesz.

@mrsknight: És sajna igen, az a "Néhány százezer (millió?) ember" ha nem is belterjes, de nagymértékben elvakult és beájult vikikétől. AZ egyetlen észérvük, hogy de agyurcsánybajnaimszp, az a szemét, az mér micsinátt??

Bár én szívem szerint kívánom, hogy sikerüljön a fidesznek. Már nem akarok 4 évet várni, hogy majd jön a másik, neki hátha.....
addig is, van valami mondás a szárazsággal meg valami porral.......

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.09.20. 23:11:39

Miről beszélünk? Az elmúlt nyolc évben ugyanez ment. Kormánypártok megszavazták,ellenzéknek kuss.
Néha egy kis Balatonőszödi szónoklattal fűszerezve.
Ejnyebejnye,naaagy lázadók! :)

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.09.20. 23:16:36

A kormány átlátszó teljesen, akármit is kommunikál néhány hülyétől és elvakult hívétől eltekintve mindenki tudja, hogy mit akart és mit csinál. Az igazán barmok mi vagyunk, akik szépen leírjuk a véleményünket minderről (igen, én is) , hogy látjuk ám, mi folyik körülöttünk az orbáni hazugságok ellenére is. De ! És ez a nagy baj - nem teszünk semmit. Én azért nem, mert munkát sem tudok szerezni magamnak, nem hogy plénumot, akikkel szépen szervezhetném az ellenállást. A másik külföldről tépi a száját a haza védelmében, a harmadik az állását félti (pedig most hagyta, hogy bármikor kirúghassák indoklás nélkül) és inkább megcsinál mindent, amit nagyon nem kellene neki megtennie, a negyedik pedig, aki ott ül a parlamentben, vagy a települések élén és nem fideszes (még) az hallgat, mint nyuszi a fűben és lapul is. Az ötödik - most magának hatalmat akaró - az meg a plakátokon ismerteti az arcát és nevét... és szintén nem áll elő építő javaslatokkal, de legalább kimehetne az utcákra terekre, hogy előadja az elképzeléseit, mi mindennel tudná megakadályozni a teljes fidesz terror kialakítását. Remek a cím :) - épp az történik: szedálnak még bennünket... aztán meg sokkolni fognak - végül pedig úgy kiütnek, hogy belépusztulunk.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.09.20. 23:34:15

@Cuppanj a végére!: azért nem egészen!
Először is a barátaid 8 évig voltak abban a helyzetben, hogy mindennek az ellenkezőjét tegyék mint amit a kormány akart anno megvalósítani... ha balra ment volna a szekér - ők jobbra tolták és fordítva, ha előre ment volna, akkor ők húzták hátrafelé 2. a kisbarátaid bőven részt vettek az ország irányításában 2006-tól ők irányítják a települések javát - igen szarul! 3. a törpe uralkodni vágyik 22 éve és most, hogy megkapta amit akart képtelen egy épkézláb program megalkotására (pedig nyóc éve megvan neki fejben). 4. Orbán beteg, ha azt gondolja, hogy mindenki azt akarja amit kigondolt, és mindenkinek az a jó, ami neki. 5. és utolsó: a 2/3 sajnos nem volt ez előtt - tehát akkor ugassatok, ha az elmúlt nyolc évben semmi beleszólása nem lett volna a vezéreteknek, de volt szivi! Ahogy most meg senki másnak nincs... no és ez nem tetszik, mert az ország csak Gyurcsányt és az mszp-t nem akarta, de semmi felhatalmazást nem adott arra, amiről a csökött főnököd álmodni szokott. Ti meg gondolkodás nélkül mentek utána... miért? Mit kapsz érte cserébe? Azt sem tudja, hogy a világon vagy - szerintem. De azért védjed és tedd,amit tenned kell a papagájkommandóban.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.09.21. 07:02:41

@térfél: Egyáltalán nem a barátaim,ha már személyeskedünk.
Viszont türelemmel várom a fejleményeket,kevés ideje vannak kormányon.Ha hazaárulást tapasztalok,mint az előző kormány esetében,akkor természetesen részt veszek az utcai zavargásokban és a kormány megdöntésében!

belekotty 2010.09.21. 07:05:35

@Cuppanj a végére!: Aha! Alkotmányt nem módosítottak. Sólyom megválasztása? Te hol éltél?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.09.21. 07:05:36

index.hu/kultur/media/2010/09/20/az_mti_a_jo_izles_alapjan_valogat_a_hataron_tuli_lapok_kozt/ Tessék elolvasni, tanulságos kis jövőkép - az ÚJ (de inkább csak a régi) ELVTÁRSAKTÓL! Mert a komcsi nem tűnik el, csak átalakul, népnemzetivé...

Amidazophen 2010.09.21. 07:05:36

Úgy gondolom - és OV mai nyilatkozata ebben meg is erősit - ebben az országban hatalmas átalakulások előtt állunk: visszatérünk az egypártrendszer régi, ún. lengyel formájához. Az átkosban ott a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) mellett lényegtelen szerepet játszó néhány kis pártocskát meghagytak a politikában, a parlamentben is volt pár képviselője mindegyiknek. De a meghatározó erő a szovjetekhez véksőkig hű LEMP volt, élén Gomulka, Gierek, majd Jaruzelski.

Magyarországon is ez a modell kezd kialakulni, azzal a különbséggel, hogy a hűséget már nem valami idegen hatalom felé kell bizonyitani, hanem a Kárpát (Medence) Géniusza felé, akinek viselkedésében felfedezhető Néro , Caligula, VIII. Henrik, ... - itt finoman ugrunk egy kicsit, nehogy moderáljanak - Szaddám Husszein, Kim Ir Szen nagysága iránti titkos, belső vágyakozása. "A felfelé ráncolt homlok és hozzá tárgranyilt szem beszéd közben, Felség, mindig a mély és sötét szándékok leplezését hivatott megmutatni " mondta Fouché, a belügyminiszter Napóleonnak (Tarle). [Ő tényleg egy nagyformátumú miniszter volt, kifinomult úriember, nem úgy mint... - moderálom én is itt magamat, ha nagyon kell.] Döbbenetes ez a hasonlóság és a párhuzam!

A lényeg azonban nem ezekben a célokban és a külső jegyekben rejlik. Aki ma látta Kálmán Olgánál az atv-ben az ÉT munkavállalói és munkáltatói oldalának a vezérképviselőit nyilatkozni, az sirja el magát, de azonnal. Ezek az emberek, akik poziciójuknál fogva az általuk képviselni szándékoltak érdekében a nyilvánosság előtt hatásosan felléphettek volna a tárgyalásokon, most türelmet és toleranciát hirdetnek a kurmánnyal szemben. Mérhetetlen gyávaság. Gyalázatosan becsapják azokat, akinke az érdekeit kellene hogy képviseljék. Ezek a perc-emberek olyan habkönnyüek, mint egy jó társaságban elnyomott halk és diszkrét böffenés az első pohár pezsgő mohó lenyelése után. Ma tökéletes tanubizonyságot tettek arról, hogy szervezeteik épp oly feleslegesek, mint pápának az emlőbimbó.

Még jó néhány évnek kell eltelnie, hogy az ország lakossága és Európa megelégelje ezt a teljes, egyszemélyi önkényuralomhoz tendáló magyar politikát. Az Unió is úgy van vele, mint Chamberlain a piktorral: higgyünk neki éshagyjuk rá, jobb a stabilitás. De a bukás, a soha nem képzelt méretű bukás csak idő kérdése: 1, 2 vagy 5 év - nem tudom megmondani. A közeli bukásban nem is szabad reménykednünk, mert a magát ellenerőnek tartó baloldal olyan végzetesen és végletesen korhadt, hogy nem volna képes a fidesz bukását követő belső (és nemzetközi vonatkozásokkal is terhelt külső) káoszon úrrá lenni. Ide lavirozták az országot a szekeseimrék, a juhászferencek, a kisspéterek meg a többi nagybetűvel soha le nem irható alakok.

Hosszú és keserű időszak vár ránk, mig valamiféle értelem és kiszámitható következetesség meg fog jelenni majd ennek az országnak a politikájában. De addig csak legyünk türelmesek és toleránsak - mint ahogy azt ma Kálmán Olga beszélgetéséből megtudhattuk.

nestrot10 2010.09.21. 07:05:36

NA EZÉRT KELL A NÉPNEK felébredni minél előbb, és felkelni és fellázadni! Míg nem késő!!!!!!

nestrot10 2010.09.21. 07:05:36

Érzitek a Lőporfüstöt?--

belekotty 2010.09.21. 07:05:46

Ez a Jelszavak Kormánya, semmi más. Viktor csak arra képes hogy talpnyalókkal vegye körül magát és jelszavakat fabrikáljon. Magyarország utóbbi nyolcéves haldoklásában vastagon benne van a keze, Gyurcsánnyal karöltve.

hattyú 2010.09.21. 07:54:33

Orbán egy pöcs, sajnos ma Magyarországon 8 éves Gyurcsányi elmebaj és agymenés után most egy újabb hazugsággyáros ringatja álomba az embereket, de felesleges erről beszélni, ez kell, ezt szeretik, erre van igény, nem kell demokrácia, nem kell semmi. Hazugság kell és ellenségkép.

hattyú 2010.09.21. 08:00:51

Ezt olvastátok:

index.hu/kultur/media/2010/09/20/az_mti_a_jo_izles_alapjan_valogat_a_hataron_tuli_lapok_kozt/

ez már a nagy orbáni új nemzeti egység eredménye? hmm? szánalmas. még egy kis jobbik kellene és utána lehet masírozni az utcákon. a MSZP-s 8 évnyi lopás és hazudozás után íme a változás! :D

vakvarju 2010.09.21. 08:19:33

@Fidesz pornó, pécsi papi sex, éljen a Fidesz-KDNP!: Jól emlékszem-e, hogy az Orbán-Torgyán Polgár Kormány idején Papcsák 240 MFt-ot kapott fiktív számlák és teljesítések alapján az Informatikai Kormánybizottságtól? Első fokon Papcsák kivételével mindenkit elítéltek. Aztán érthetetlen(?) okokból a másodfokra már nem futotta a vádhatóság erejéből! Ki érti ezt?

@Cuppanj a végére!: Az előző kormány idején is a fideszesek rohangáltak Brüsszelbe feljelentgetni a kormányt. Ezt jól megtanulták a KISZ továbbképzőn. A feljelentgetést. Ebből éltek, a szüleik is jó példával szolgáltak a számukra (párt titkárok, munkásőrök, tanácselnökök, besúgók). Na, ennyit a jobboldali mentalitásról.

Caprica99 2010.09.21. 09:00:21

@térfél: arról nem is beszélve, hogy az elmúlt 2-3 évben be sem mentek "dolgozni" a parlamentbe ürügyül használva az "öszödi beszédet".
Azért a képviselőségért járó pénzecskéket szépen felvették!

Miért nem az elmúlt 8 évben volt ekkora a szájuk?
Az mszp-nek nem volt kétharmados felhatalmazása.

Amúgy emlékszem egy esetre, valamilyen javaslatot tett a fidesz, amit az mszp-sek leszavaztak.
Aztán kicsivel később rájöttek, hogy jé, ez tényleg nem is hülyeség és a parlamenti ülésen napirendre került a téma.

Naná, hogy a fidesz azonnal, élből leszavazta - mire az mszp: de uraim, ez az önök javaslata volt!
No comment.....
:DDD

Semmi másra nem figyeltek az elmúlt 8 évben, csak arra, hogy mindent (akár jó, akár rossz) megtorpedózzanak.

Hát, amilyen "felelős" és "konstruktív" ellenzék volt a fidesz, most pont ugyanúgy kormányoz!

Caprica99 2010.09.21. 09:02:05

@belekotty: meg az alkotmánybírák megválasztása?

Melchi Zadok 2010.09.21. 09:37:06

mindig mondtam: orbán viktor zsenialitása abban rejlik, hogy az egyértelműen bolsevik eszközökkel operáló fidesz nevű katyvaszt nemzeti keresztény csomagolásban tudja lenyomni az emberek torkán. a fidesz szavazói zömmel azon huszon harmincas éveikben járó emberek, akiknek vagy nincsen, vagy csak nagyon halvány emlékei vannak a 70-es 80-as évek kádár rendszeréről. mert amit most épít az orbán az nem más, mint a kádári út.

jobboldali keresztény? ugyan kérem, ki az a marha aki ezt valóban annak gondolja? tud valamit ez a viktor gyerek,. csak nekem a tököm ki van azzal, hogy mennyi hülye veszi be ezt az átlátszó maszlagot.

legeslegujabbkor 2010.09.21. 19:12:19

@melchi zadok: Miért nincsenek tisztában a késő kádári kor szövegeivel meg módszereivel? Hol vannak a szüleik, akik mesélhetnének a fiatalkorukról?

anyadmajma 2010.09.21. 20:29:13

Hehe, a kedves kis orbánviktorka addig emlegeti a forradalmat, amíg még megkapja. Oszt majd néz a bárgyú nagy gülü szemein keresztül, hogyhát elvtársak, ez nem szavazófülke, hanem golyózápor!

Esetleg valakinek van már valami infója arról, hogy jövő tavasztól(2011), miután "elfogadták" az új alkotmányt, mi lesz az ország neve? viktorland vagy orbánia?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.09.21. 20:41:10

@anyadmajma: Attól tartok VAZELINLAND... Jobbik esetben. Rosszabbikban anélkül. Majd jövőre fognak ezek még csak elszemtelenedni!!! Most képzeld el... :(

anyadmajma 2010.09.22. 06:38:24

@Boli: Csak nem gondolod komolyan, hogy abba az irányba fogsz térdelni? Én már megvettem a tékában az összes mélytorkos filmet, jobb erre felkészülni.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.09.22. 18:06:00

@anyadmajma: Szerencsére van néhány dolog, ami miatt annyira nem függök ezektől és kisded játékaiktól (a kis genyák a forint-euró játékukkal szereztek pár forintot nekem is :)). Mivel azonban itt élek, a határ innenső, nyugati végek felöli oldalán, néhány dolgot nem úszok meg. Szerencsére semmi hitelem nincs. De bekaphatják így is. A hülye, balfasz és béna cocik után, ezt a jobbfasz mohó, kapzsi és szintén lopós bandát kapjuk a nyakunkba. Cseberből vederbe... Kis köcsögök!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.09.22. 18:07:03

@anyadmajma: Szerencsére van néhány dolog, ami miatt annyira nem függök ezektől és kisded játékaiktól (a kis genyák a forint-euró játékukkal szereztek pár forintot nekem is :)). Mivel azonban itt élek, a határ innenső, nyugati végek felöli oldalán, néhány dolgot nem úszok meg. Szerencsére semmi hitelem nincs. De bekaphatják így is. A hülye, balfasz és béna cocik után, ezt a jobbfasz mohó, kapzsi és szintén lopós bandát kapjuk a nyakunkba. Cseberből vederbe... Kis köcsögök!

halftime 2010.09.23. 14:24:37

A demokratikus centralizmus egyesíti az egységes vezetést a helyi szintek kezdeményezéseivel és alkotó tevékenységével, minden állami szerv és hivatalos személy felelős feladatellátásával.

( A Szovjetunió 1977-es alkotmányából )

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.09.23. 18:53:15

@halftime: Lesznek itt még cifrább dolgok is... Keressetek rá az 50-es évek, agyament elvtársainak nyilatkozataira. Lesznek hasonlóságok! Virág elvtárs, visszafogunk tényleg sírni???? Ne már!!! Rákosi pajti legjobb tanítványai újra hatalmon. Bekaphatját a narancsos elvtársak! Bár nem, azért nekem is vannak elveim, maradok a csajoknál!

Dubito 2010.09.24. 10:31:57

Miért vagytok ilyen kishitűek? Hiszen még a nap is másként süt a pálinkaforradalom óta, a jövő fényesen ragyog a zeniten.
Megmondta a Viktor, a győzedelmes, hogy most jön csak a rendszerváltás. Csak hát nem az a rendszerváltás, amit gondoltatok, hanem igazi szocialista rendszerváltás. Állami tulajdonnal, állami médiával, egypártrendszerrel, egyenlősdivel, amiben persze mindig ott vannak a még egyenlőbbek.
Mindez megfűszerezve komplett gazdasági és pénzügyi hozzánemértéssel.
Az eredmény borítékolható.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.09.24. 11:43:29

2010. júlus 26-án Orbán azt mondta az Este Mészáros Antónia provokatív kérdésére (miért nem egyeztetnek), hogy augusztus végén, szeptember elején lesz Országoa Érdekegyeztető tanácsülés. (Lett is, szeptember közepe-végére.)

További érdekességek:

1) A továbbiakban nem lesz OÉT.
2) Mészáros Antónia a továbbiakban nem vezetheti az Estét.

Egyeztetéssel kapcsolatos probléma megoldva.

Várúr 2010.09.24. 16:03:36

@Amidazophen:
Ennyi lexikális tudás kisiskolás felsorolása után ideje lenne leporolni az eszed. (Orbán mint Caligula, Nero, stb.) Vagy fordulj orvosodhoz, gyógyszerészedhez.

Várúr 2010.09.24. 16:07:33

@Michael Knight:
2-300.000-res baráti közönség.... hm.... tudtommal Orbán beszédet hallgatni az megy el, aki akar. Gyurcsányt sajnos nem (kordonok, legutóbb Eötvös klub 300 emberrel, liberális hajó 350-nel, stb.) Látom, ebben az akolban csupa vérdemokrata gyülekezik.
süti beállítások módosítása