Nyelvébenn éll a Nemzett 2.0

2011.01.03. 20:46

A Köztársasági Elnöki Hivatal a honlapján, közleményben ismerte el, hogy Schmitt Pál újévi köszöntőjében valóban előfordultak félregépelések és helyesírási hibák. A valami fatális véletlen folytán több helyesírási hibát is tartalmazó közlemény szerint a hivatalban mindent elkövetnek, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő...

Bizonytalan vagyok, hogy ez most komoly-e. Mármint hogy tényleg megint igazi hibák vannak-e a szövegben. A Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője ugyanis a köz(?)tévé reggeli műsorában a következőket mondta: "nagyon örülök, hogy végre elkezdtek foglalkozni itthon a magyar nyelvvel, pontosan el volt a célunk..." Ez alapján pedig akár még az is lehetséges, hogy ezúttal (is?) készakarva helyezték el a többnyire központozási hibák apró aknáit a közleményben. Csak hogy teszteljék, mennyire figyel a blogszféra. Elnök Úrnak a legnagyobb tisztelet hangján jelentem: figyel.

Mindenesetre nagyon remélem, hogy ez utóbbiról van csak szó. A Fidesz hozzáállását ismerve még egy ilyen baki - elvégre három a magyar igazság -, és Orbán Viktor megunja, hogy kedvenc köztársasági elnökével packáznak holmi arctalan és arcátlan bloggerek.

Márpedig neki aztán igazán egy szavába kerül csak, és hozzáigazítják a magyar helyesírás szabályait a Köztársasági Elnöki Hivatal elképzeléseihez.

Az egészről az a sajtótörténeti klasszikus jutott eszembe, amikor a megyei párttitkár vezércikket írt november hetedike alkalmából, és saját maga vitte be a megyei pártlap szerkesztőségébe. A főszerkesztő átfutotta, apró korrektúrát tett benne, de a javítást nem nagyok akarta megmutatni a párttitkárnak. Ő persze csak még kíváncsibb lett, hogy vajon mi volt az a javítás.
- Egészen apróság csak, mondhatni semmiség, párttitkár elvtárs - mondta zavarában a főszerkesztő. - Az állam szót véletlenül egy l-lel és két m-mel tetszett írni, ezt bátorkodtam pontosítani.
- No jól van, végülis ez nem olyan nagy baj - mondta összeráncolt homlokkal és leereszkedő hangsúllyal a párttitkár. - Ha már kijavította, akkor így is jó lesz...

Szóval óvatosan a Köztársasági Elnöki Hivatal helyesírási gyakorlatával! Még egy ilyen precedens, és a schmitti toldalékolás onnantól kezdve már úgy is jó lesz...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr622558333

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Schmitt Pál a nyelvművelő: "Itt van, pedig senki se hívta" 2011.01.04. 23:09:46

Bizony adódnak az életben vesztes helyzetek, amikor nincs merre tovább, egyszerűen és becsülettel (büszkeséggel?) be kell fejezni a vergődést. Persze kellemetlen meg marhára ciki, ráadásul még az önérzet is recseg-ropog (bár az alázat, nem pedig az alá...

Trackback: Nyelvébenn éll a Nemzett 2.0 2011.01.04. 12:45:54

A Köztársasági Elnöki Hivatal a honlapján, közleményben ismerte el, hogy Schmitt Pál újévi köszöntőjében valóban előfordultak félregépelések és helyesírási hibák. A valami fatális véletlen folytán több helyesírási hibát is tartalmazó közlemény szerint a h…

Trackback: Skiccpál tízszer sikeresebb, mint Sólyom 2011.01.04. 12:44:18

Schmitt Pali, Szalai Annamária és Hoffman Rózsa még sok örömet fognak okozni idén, a verseny szoros, de ne gondoljuk, hogy az NMHH január 1-i sajtóközleményét nem lehet lekörözni. Kiss Norbert a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivata...

Trackback: Welease Bwian 2011.01.04. 06:19:05

Dübörög a fidesz, de még hogyan dübörög! Az embernek beleborsódzik a háta, úgy. A párt cenzorai nem pihennek, egy véres székláb miatt ma vizsgálatot indínak az RTL ellen, tennap egy Be vagyok élesítve címmel közreadott, meglehetősen perverz, mocskos s...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2011.01.04. 08:32:59

Történetesen korrektor (is) vagyok. Havi 200 (ezer!) nettóért szívesen átolvasom a smitpali hülyeségeit. Innen üzenem: "küggye", ha gondolja.

OftF 2011.01.04. 11:18:53

nyelvével még senki se nemzett

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2011.01.04. 11:32:49

Majd megkapjátok, hogy megint nem a lényeggel foglalkoztok, hanem olyan mellékes dolgokkal, mint a helyesírás.

P.mester 2011.01.04. 11:35:48

Nem kell Brüsszelbe "futkározni". De nekünk lehetett, mi egyenlőbbek vagyunk:

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=16247

AMáDé 2011.01.04. 11:41:03

jó, de a posztban is direkt vannak elgépelések?

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.01.04. 11:41:21

Ők mondják meg,hogy mi a helyes s mi nem. Ne szólj be,mert még azt mondják,hogy nem vagy helyes.

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.01.04. 11:45:33

Mókás pár év lesz ez. Ezt szeretem ebben az országban, mindig van valami.

fisherman's friend 2011.01.04. 11:45:36

Nekem ne mondja senki, hogy a helyesírás szabályait nem lehet kétharmaddal módosítani. Csupán eltökéltség kérdése.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2011.01.04. 11:47:32

Schmitt Pál újévkor is rombolta a magyar nyelvet Ha igaz, hogy olyan az egész év, amilyen az első napja, akkor Schmitt Pálnak nehéz esztendője lesz. Alighogy nyilvánosságra hozták ugyanis az államfő - rendhagyó módon sétálva előadott - újévi beszédét a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján, azt máris darabokra szedték bloggerek. Az államfő - ahogy az alkotmányhoz adott javaslatainál is - helyesírási hibáktól hemzsegő szöveget adott ki kezei közül. Most éppen a Himnuszból sikerült rosszul idéznie - a többi tucatnyi hiba mellett. A mocskosszájú, trágár, fostos Rákai filip??? hogy lehet tv intendáns?

Rákay Philip

www.youtube.com/watch?v=nmnDS11Awys&feature=related

www.youtube.com/watch?v=25WxWE5Le5w

www.youtube.com/watch?v=-Yr44k9fmvM

Egy tisztességes fideszes mondaná azt hogy ez mind nagyon gáz!

forgodssake 2011.01.04. 11:50:28

azert borzasztoan nagy hujeseg es gog amit az a paraszt mondott a tv ben, hogy aszonnya: "nagyon örülök, hogy végre elkezdtek foglalkozni itthon a magyar nyelvvel, pontosan el volt a célunk..."
ez ugyanis azt hozza magaval, hogy ahogy a gyurcsany elkuros szovege utan mindenhova bement az elkuras mint fogalom, most akkor ezekszerint a hejesirasra sem kell majd odafigyelni, hisz a legfob meltosag is elbasza ezt.

vagy nem ertik, vagy nem akrajak megerteni, hogy nem az a baj h elkurt egy harmadikos egy fogalmazasban nehany szot, hanem az, hogy A MAGYAR KOZTARSASAG ELNOKE, AKI EGYEBEK MELET KIAL A MAGYAR NYELV VEDELMEBEN ELKUR EGY KETSOROS HIMSZUIDEZETET 3 SZOR.

ezt a beirasomat termeszetesen a koztarsasagi elnok ur iranymutatasai alapjan irtam meg.

Világszám 2011.01.04. 11:55:38

Bocsánat, de a Köztársaság elnökében a Köztársaság miért nagy betű? Én csak tanultam a nyelvtent, de szerintem Magyar Köztársaság az tulajdonnév, a Köztársaság önmagéban nem. Hm, a nem csak véleményes, de a felkiáltójel az biztos hibás, hiszen sem felkiáltó, sem hajtó mondatról nem beszélünk, hiszen bár kívánságot fejez, de mégsem óhajtó mondat.
Szólajtok, ha rosszul értelmezem.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.04. 11:57:39

@Világszám: A hibák egy részét már javították. A közlemény címében például a január után is volt egy pont...

Uva 2011.01.04. 12:02:10

Megyek a hivatalba. A hivatalba, a Shit Páll úrhoz. Nemtagadom sztár vagyok.

webuda 2011.01.04. 12:10:07

@Világszám: Mert közben a Magyar Köztársaságra vonatkozik. Vö: valamilyen egyetemi kar <-> Ha pl. egy kari újságban a saját karjukra értelmezve használják, akkor bizony az is nagybötűs lesz.

forgodssake 2011.01.04. 12:14:46

@Ianitorum Regalium Magister:

hat elnezest. mindig felkurja az agyam, amikor egy nyilvanvalo es ciki elbaszast, utolag ugy akarunk megmagyarazni, hogy " igy akartuk mer vegre a magyarok foglalkoznak a hejesirasal mer hogy eddig eztet nem tettek, de maj mostan"

aztan meg 10x a latogatottsaga a keh honlapjanak mint az elodoke, ezt is igy akartuk. Persze azt nem kommunikaljuk, hogy azert ment fel ennyi latogato a website-ra mert NEM HITTE EL, hogy egy ilyen ciki hibat tud veteni a kozt elnok ur azok utan, hogy az alkotmanyhoz tett javaslatai kisertetiesen hasonlo hibakkal voltak tele...

jut eszembe. ott kibsztak egy frissdiplomas osztalyvezetot. most meg elore menekulnek. fogynak a baratok?

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.04. 12:16:03

@raydo: Hát ez egyszerűen zseniális! :-D
Nagyon röhögtem.

stikasz_1 2011.01.04. 12:16:13

Hm. Ha a borzasztó helyesírású szöveg kikerülése a közt. eln. honlapjára jó, mert felhívja a figyelmet a helyesírás fontosságára, akkor ki kell tüntetni a cigányokat gyilkoló embereket, mert felhívták a figyelmet a romákkal szembeni előítéletességre? Érdekes logikája van a hivatalnok úrnak. Ezt azért szívesen megkérdezném tőle.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.04. 12:17:14

@stikasz_1: Szerintem már meg is tetted - van egy olyan érzésem, hogy olvassák :-D De hogy választ kapsz-e, az már egy másik kérdés.

TGabi 2011.01.04. 12:19:46

Én úgy izgulok! Má' alig várom, hogy megjelenjen végre a

Scshnitt Páll: A Magyar heje-sírás szabájalyi

című kötet a lakosság humorérzékének további fejlesztése céljából :)))))

Kiss Norbert pedig hiába jólfésültködik, az elegáns öltöny ellenére is kiesik a kapanyél a száján.

Hiába, na! Palibá magához hasonló szellemi kvalitást választott a pozícióra.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.04. 12:21:54

@Luella Menendez: Az első száz megrendelő ajándékba megkapja hozzá az Újbeszél-magyar kéziszótár bőrkötéses kiadását is, Szijjártó Péter szerkesztésében.

kispestipeti 2011.01.04. 12:29:21

Tényleg gázos az S.P. által előadottakban a sok, látható és hallható hiba. Csakhogy az itt írogatók hozzászólásai is telis-tele vannak hibákkal. Szerintem, akkor vágjunk csak bele, ha a kritizáló jobban tudja a kritizáltnál.
Ettől függetlenül a nemzetet vezető kurzus hozta a már szokásossá váló formáját, cinikusan beszólt az őket kritizálóknak.

Alikam 2011.01.04. 12:33:43

Volt egyszer egy nagy tudású nyelvész prof. aki szerint a magyar nyelvet 5-ösre csak a Jóisten tudja, 4-esre ő, meg még péár kollega, 3-asra jópár tanár és 2-esre a tanulók...

Amúgy kedves blogger, a te szösszenetnyi írásodban is van jó pár hiba;)

igényes 2011.01.04. 12:33:43

A KEH oldalán szemályzeti adatok is szerepelnek ám, bizony ám!

A Köztársasági Elnöki Hivatalban egy Társadalmi Kapcsolatok Hivatala is van.

Itt egy adat, persze a hivatalvezető nagy kezdő betűvel.

Társadalmi Kapcsolatok Hivatala Kiss Norbert Hivatalvezető

házisárkány 2011.01.04. 12:37:49

Tegnap küldtem egy levelet önéletrajzzal, felajánlottam a szolgálataimat korrektorként a hivatalnak. Kíváncsi vagyok, méltatnak-e válaszra... :-)

fisherman's friend 2011.01.04. 12:42:18

Megvallom őszintén, hogy meg is ijedtem egy kicsit a Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye olvastán: mi lesz, ha a Hivatal rekurzív hívásba keveredik, és mostantól fogva egyebet sem tesz, mint hogy napról napra az előző közleményben elkövetett helyesírási és nyelvtani hibákért exkuzálja magát. Kilépési feltételként talán csak a terminus vége adódik. Talán.

De aztán eszembe jutott egy régen olvasott könyv (sajnos nem jut eszembe a címe), ahol hasonló problémába ütközött a (külföldi) szerző, aki az előszóban köszönte meg a könyvet fordító fordító munkáját, aztán meg a köszönőszöveget fordító fordító munkáját, és így tovább, nagyon aggasztó volt már a helyzet, amikor, szerencsére, az író rájött, hogy a köszönőszöveg fordítását megköszönő szöveg meg fog egyezni a következő köszönőszöveggel, így annak fordítása sem különös kihívás, csak másolni kell, amit akárki meg tud tenni, akár a szerző is, ezért tehát már nem jár köszönet a fordítónak, így aztán elkezdődhetett maga a könyv.

A Magyar Köztársaság hű állampolgáraként kötelességemnek érzem hogy felhívjam a Köztársasági Elnöki Hivatal figyelmét erre a megoldásra. Szerintem hagyjanak fel a nyelvhelyességileg kifogástalan szöveg előállítására irányuló, láthatóan kilátástalan küzdelemmel. Ehelyett inkább fogalmazzanak meg egy kommünikét, amelyben az előző kommüniké hibái miatt kérnek elnézést. Nem kell az anyaggal sokat bíbelődni, a blogoszféra hiénái úgyis ráugranak majd és gondosan kijavítják a textust, csak arra kell figyelni, hogy az „előző közlemény” kitételt alkalmazzák, a közlemény konkrét megnevezése helyett. Ezután már csak ezt a korrigált szöveget kell párszor kiadni és kész.

igényes 2011.01.04. 12:42:33

Az életrajzát is muszáj kicserélni!
Egyszer egy fővárosban (Magyar Köztársaság nagykövete Madridban) egyszer egy országban (Magyar Köztársaság nagykövete Svájcban)a Pali bácsi, na meg a kitüntetése is helyesen csillaga, nem csillagja!

Dr. Schmitt Pál, Magyarország köztársasági elnökének életrajza.

Személyes adatok

Születési hely, idő: 1942. május 13. Budapest
Családi állapot: nős, felesége Schmittné Makray Katalin
Három gyermek apja

Tanulmányok

Címzetes egyetemi tanár (1994)
Doktori cím Testnevelési Egyetem (1992)
Okleveles közgazdász, Közgazdaságtudományi Egyetem (1965)

Nyelvtudás

Angol, német, francia, spanyol, orosz

Sportolói múlt

Kétszeres olimpiai bajnok (párbajtőr csapat 1968, 1972)
Kétszeres világbajnok (1970, 1971)

Politikai tevékenység

A Magyar Köztársaság Parlamentjének elnöke (2010. május 14-től - 2010. augusztus 5.)
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke (2003 - 2007)
Az Európai Parlament alelnöke (2009. július 14. - 2010. május 14.)
Az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának alenöke (2004 - 2010)
Az Európai Parlament Küldöttségi Elnökök Értekezletének tagja (2004 - 2010)
Az EU-Horvátország Parlamenti Vegyes Bizottságba delegált küldöttség elnöke (2004 - 2010)
Az Európai Parlament Japánnal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségének póttagja (2004 - 2010)

Civil tevékenység

Magyar Köztársaság nagykövete Svájcban (1999 - 2002)
Magyar Köztársaság nagykövete Madridban (1993 -1997)
Népstadion és Intézményei, főigazgató (1980 - 1983)
Hungarhotels Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat (1966 - 1980)

Sportvezetői tevékenység

Magyar Olimpiai Bizottság elnöke (1990 - 2010. augusztus 4.)
Magyar Sporttanács társelnöke (1997- )
Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke (1995 - 1999)
Olimpikonok Világszövetségének (WOA) elnöke (1999 - )
NOB végrehajtó bizottság tagja (1991 - 1999)
NOB sportolói bizottság alelnöke (1984 - 1988)
NOB környezetvédelmi bizottság elnöke (1995 - )
OTSH alelnök - MOB főtitkár (1983 - 1988)
NOB tag (1983 - )

Kitüntetések

Japán Szent Hagyaték Arany-Ezüst Csillagja, 1998
Spanyol Katolikus Izabella Nagykereszt, 1997
Magyar Köztársasági Érdemrend Középkereszt, 1992

Kapott egyébként még kitüntetésekez az Magyar Népköztársaságtól is.

fitball 2011.01.04. 12:42:39

Nem unjátok még?? Ezt a gyalázkodást??Lapozni kéne már!!

cso zsi 2011.01.04. 12:46:41

@házisárkány: Ja. Küldik a fekete autót.

Világszám 2011.01.04. 12:48:28

@webuda: Ez még nem meggyőző, de lehet!

Dr Kangörény 2011.01.04. 12:50:06

@kispestipeti: ÉS az itt irogatók közül melyik tölti be a köztársasági elnöki posztot? Hm?
Ki az, az ide irogatók közül, aki hivatalba lépésekor a magyar nyelv védelmét helyzete előtérbe?

És végül: melyik ide irogatónak áll egy egész kibaszott hivatal a rendelkezésére???

BruceTheHoon 2011.01.04. 12:55:22

@kispestipeti: "Tényleg gázos az S.P. által előadottakban a sok, látható és hallható hiba. Csakhogy az itt írogatók hozzászólásai is telis-tele vannak hibákkal."
Nem annyira, mint a palibeszéd.
"Szerintem, akkor vágjunk csak bele, ha a kritizáló jobban tudja a kritizáltnál."
Jobban tudjuk, különben hogyan vettük volna észre a hibákat?

Nemzeti Gonosz Törpe 2011.01.04. 13:05:18

A Köz. Elnök helyén ül egy Fidesz droid, foglalkozása ALÁÍRÓ.
MAGYARORSZÁGNAK NINCS KÖZT. ELNÖKE!!!!!!!
Ez nemhogy az emberek embere, hanem az állatok embere sem:)

ivrilider 2011.01.04. 13:06:38

basszus, már ezt is kijavították! mindenről lemaradok... :((

Oleg Gontar 2011.01.04. 13:25:43

"Schmitt Pál újévi köszöntőjében valóban előfordultak félregépelések"

ugy olvastam: Schmitt Pál újévi köszöntőjében valóban előfordultak féreglépések

Scala 2011.01.04. 13:30:13

Egy dolog, hogy tényleg a kapanyél kilóg a szájából... de
ugye másnak is feltűnt, hogy KN feje akkora, mint Hajdú Péteré?
Hiába, a sportdiplomáciában annyi a sport, mint mackósajtban a brummogás.

KEH = tesis hivatal.
Agy nem sok, mozgás a versenyzés elmúltával szintén. Folyománya: ostoba hájfej.

igényes 2011.01.04. 13:43:35

Kiss Norbert gondolom a palota takarítását intézi inkább.
Kiss Norbert, a MOB Környezetvédelmi Bizottságának titkára pedig azt emelte ki, hogy a tiszta környezet és a tiszta sport a testet és a lelket egyaránt erősíti. A nemzetközi és a hazai olimpiai mozgalom egyaránt fontosnak tekinti és ösztönzi is a környezet védelmét, a fenntartható fejlődés erősítését.

igényes 2011.01.04. 13:46:32

Nos 2010. decemberében tárgyalt ez a Norbi.

Az újságíróképzéssel és a képzés utáni munkavállalással kapcsolatos nehézségekről tárgyalt négy roma újságíróval Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője csütörtökön a Sándor-palotában.

Stock 2011.01.04. 15:10:08

a KEH honlapja szerint a teljes állományuk 54 fő, személyi juttatások 577,4 millió Ft, munkaadókat terhelő járulék 82,5 m. Ft...

tehát durván 8-9 kilós havi átlagért kapjuk ezt a színvonalat!
bántóan kevésnek érzem érte.. :)

igényes 2011.01.05. 10:20:06

@Stock: Te nem kapsz érte semmit, csak a személyzet a hidegtálakat+maradék pia fogadás után.
süti beállítások módosítása