Matolcsynét jegybankárnak!

2013.03.02. 12:59

Matolcsy Györgyöt egyvalami kétségkívül alkalmassá teszi a jegybank vezetésére: a fideszes parlamenti többség. Merthogy a jegybanktörvény előírásai és a Mester kvalitásai finoman szólva köszönőviszonyban sincsenek egymással...

A hatályos jegybanktörvény 46. § (5) bekezdése szerint "A Monetáris Tanács tagjává az a magyar állampolgár nevezhető ki, illetve választható, aki monetáris, pénzügyi, vagy a hitelintézeti tevékenységgel kapcsolatos kérdésekben kiemelkedő elméleti és gyakorlati szakmai ismeretekkel rendelkezik." A 47. § (3) bekezdése szerint pedig mindezt "az MNB elnöke tekintetében is alkalmazni kell."

Hümm.

A jegybanktörvény tekintetében némiképpen téved tehét a miniszterelnök - esetleg egyáltalán nincs tisztában a jegybanktörvény előírásaival -, amikor aról beszél, hogy mindenképpen kormányzati tapasztalatokkal rendelkező szakembert keresett a jegybankelnöki posztra. Nem költségvetési és közigazgatási ismereteket követel meg ugyanis a jogszabály, hanem monetáris, pénzügyi vagy hitelintézeti ismereteket. Következésképpen sokkal inkább nemzeti banki vagy kereskedelmi banki tapasztalatokat kíván meg ez a poszt, mintsem egy gazdasági miniszteri előéletet. Megjegyzem: azt sem értem egészen, hogy Balog Ádám milyen alapon lesz MNB-alelnök, mert volt adóügyi helyettes államtitként az adóügyekhez nyilván kiválóan ért, de azzal az MNB-ben például még véletlenül sem kell foglalkoznia... Matolcsy kiemelkedő elméleti ismereteivel egyébként hétről hétre szembesülhettünk a Heti Válasz hasábjain (hogy holmi piros pöttyökről, hadihajókról és gyorsnaszádokról, láthatatlan sikerekről, tündérmeséről és agysebészetről inkább most ne is beszéljünk), gyakorlati ismereteit pedig igazán jól érzékelteti a magyar gazdaság kiemelkedő teljesítménye.

Egy szó, mint száz, a jegybank elnökének és alelnökének a kinevezésénél nyilván a jegybanktörvény az utolsó, amit illik figyelembe vennie a kormányfőnek és a parlament érintett szakbizottságainak. Nyilván nem is a jegybanktörvény előírásai alapján vizsgálták a képviselők a jelölt alkalmasságát. Merthogy nyilván vannak ennél magasabb szempontok is. Meg különben is: ha kell, hétfőn reggel benyújtja, délutánra meg el is fogadja a jegybanktörvény módosítását a fideszes kétharmad, és onnantól kezdve jogszabályilag csak olyan György keresztnevű, 1955. július 18-án Budapesten született, szemüveges magyar állampolgárt nevezhetnek ki az MNB elnökének, akinek a vezetékneve M betűvel kezdődik, és atolcsyval végződik. A személyre szabott jogalkotásban úgyis gazdag tapasztalata van a parlamenti többségnek...

De ez a gyorsnaszád, akarom mondani: hajó nyilván már elment, érdemes lenne azon gondolkodni, hogy hogyan lehet menteni a még menthetőt a két további MNB-alelnök kinevezésével, ha lejár Karvalits Ferenc és Király Júlia mandátuma is. A jegybank vezetőinek szakmai tudását erősítendő, feltétlenül javaslom MNB-alelnöknek Matolcsynét! Az már bebizonyosodott, hogy magán-nyugdíjpénztári kérdésekben ő az ész a családban.

Nem kizárt, hogy odahaza a banki ügyeket is ő szokta intézni...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr745113022

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az Unortodox elszabadul 2013.03.03. 09:58:19

Bombasztikus filmelőzetes! Az első magyar közgazdaságtani akcióthriller. "Sok ötletet merítettem belőle" - Quentin Tarantino. A mozgóképet nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.            

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nevetőharmadik 2013.03.02. 14:15:42

Van ennek pozitív olvasata is: Matolcsy jegybankelnöksége eleve törvénysértő, ezért kormányváltás után ki lehet rúgni a picsába. Rendesen megjogászkodva persze.

Talán.

Ha addig nem változik a törvény.

Vagy mi.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.03.02. 19:36:28

Annyiban helyesbítenék, hogy Orbánisztánban a jegybankelnök kinevezésekor a jegybanktörvényt nem "legutoljára", hanem egyáltalán sehogy sem kell figyelembe venni.

Blogger Géza 2013.03.02. 20:09:23

Ez tényleg röhejes, hogy valaki szerint egy hároméves kvázi pénzügyminiszteri tapasztalat nem pénzügyi tapasztalat. :)

Q-match 2013.03.02. 20:37:47

Az első orbánkormány legnagyobb tanulsága talán az volt, hogy ideje lenne előre engedni a "második sorból" az okosabbakat, a lassan gyöpösödő kollégiumi galeri helyére...( sok egyéb mellett, persze ).

Na, erre most nem hogy ugyanazt a hibát követik el, de a legidiótábba(ka)t teszik a front-endre, mintha mindegy volna, hogy egy megroggyant gazdasági környezetben éppen ki a gazdaság első embere... ezt a dacbólcsakazértis politizálást egy sokkal erősebb gazdaságban talán meg lehetne csinálni - bár akkor nem lenne rá szükség. Ennek a garnitúrának az igazát bizonygatnia nettó felelőtlenség, az ország erőforrásainak hűtlen kezelése. Ráadásul igazuk sincs. Erre a kib@szott nagy öntudatra 90-95 között lett volna nagy szükség, most már semmit sem ér, fordult a világ...a magyar csodát meg nem lehet ingyen feléppíttetni közmunkásokkal - másunk meg már nem nagyon maradt...
...csak az égig érő öntudat, és egy régről dédelgetett álom, amit csak azért lehet most ébren tovább álmodni, mert a 2/3-nak köszönhetően kiciánozták mindazt az értelmet a környezetükből, aki felrázná őket ebből a féléber révületből.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ez látszik innen, testközelből, sámáni hevülettől nem részegülten.

dekol84 2013.03.02. 20:51:57

@Blogger Géza: Kretén vagy barátom, mint mindig! De nyald csak narancssárga ennek a két idiótának a seggét! Biztos jól esik neked! De az ország normálisabb felének ez a kusza szemű fasz csak egyszerűen a közröhej tárgya!

Willy 2013.03.02. 21:58:39

@Blogger Géza: Feltételeznénk ez esetben, hogy Balogh Zoltán azért mert ő az Emberi Erőforrások minisztere, az tapasztalatot jelent az Emberi Erőforrások terén? Vagy picit megkavarva a dolgot, esetleg ez feltételez oktatási tapasztalatot?
A miniszteri poszt _nem feltételez_ szakmai múltat. Sok esetben egy politikai kinevezés. Politikusként a Matolcsy szakembernek számít. Magánvéleményem szerint meg csak hülye.
Felvetésedre: nem jogosítja fel a _gazdasági_miniszteri (2000-2002 majd 2 év, 2010-2013 majd 3 év)poszt a pénzügyi ismeretekre. Ugyanis pénzügyminisztérium mint olyan már nincs a NER óta :). Olyan 160 évig jó volt nekünk ez a név, még Blogger Gézánál is beragadt, erre nem az lett a neve (megváltozott státusszal és feladatkörrel) hogy Nemzetgazdasági Minisztérium?
Jelezném azonban, hogy az érintett személy az "átkosban" minisztériumi (ott pénzügy) alkalmazott volt. Mégpedig pénzügyi vonalon. Azaz van _oldschool_ tapasztalata a pénzügyről ami a törvény alapján történő kötelezettséget talán teljesíti.
Azonban ez az érvelés, hogy "miniszter" tehát ért hozzá azért hangos röhögést váltana ki sok helyen.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2013.03.03. 09:03:23

A magasabb szempont az volt, hogy a Gyuri majd kiharcolja a több zsozsót a globálbirodalomnál.
tirpakbokretas-migrations.blogspot.hu/2013/03/keves-zsozso.html

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.03. 09:04:18

"A jegybanktörvény tekintetében némiképpen téved tehét a miniszterelnök - esetleg egyáltalán nincs tisztában a jegybanktörvény előírásaival -, amikor aról beszél, hogy mindenképpen kormányzati tapasztalatokkal rendelkező szakembert keresett"

A jegybanktörvénnyel minek kéne tisztában lennie? Majd átírajta :D
Meg minek kell tisztában lennie a jegybanktörvénnyel,ha a jobb keze az alapvető közgazdaságtannal sincs? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.03.03. 09:04:56

@Blogger Géza: Nézd meg Matolcsy ténykedését, és vold le a következtetést, hogy tapasztalat-e :D

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.03.03. 09:05:27

@dekol84:
Ha vki nem feltétlenül ért egyet a piszkos liberálbolsevista szemétkedéseitekkel, az mindjárt kretén, mi?
Na, ezért fogtok ti pofára esni 2014-ben is, te oligofrén!

Malaka 2013.03.03. 09:06:12

Ez a bolsevista banda minden terulten ugy megmergezte Magyarorszagot, hogy mar csak a teljes veratomlesztes es az osszes szerv csereje segithet. Ha a kovetkezo valasztast nem ezek az alaptorveny imado emberszabasuak nyerik, az uj kormany elso es legfontosabb feladata a bolsevista csocselek eltavolitasa lesz, hogy soha a budos eletbe ne tudjanak a hatalom kozelebe kerulni. Csak akkor van esely barmilyen erdemi valtozasra, ha ez megtortenik.
Ellenkezo esetben minden ott folytatodik, ahol 2002-ben abbamaradt. Rakosi elvtars uvolt a Parlement elott, hogyaszongya az "alaptorveny nem lehet ellenzekben" "negy ev alatt kiharcolt eredmenyeinket az idegenszivu hazaarulok tonkre akarjak tenni" stb.
Most mar nem az szamit, hogy melyik fajanko milyen pozicioba kerul a kovetkezo egy evre. Hanem hogy lesz-e hit, akarat, batorsag megszabadulni a rothado bolsevista metelytol, ami hazank testet ragja.

Mr. Waszabi 2013.03.03. 09:07:07

Valahol el kell kezdeni a szakmát, ugye. Majd menet közben megszerzi a szükséges tudást tapasztalati úton. Persze, valószínűleg ez nagyon sokba fog fájni az országnak, elsősorban lakóinak, de hát ez már csak így megy unortodoxiában. Tulajdonképpen mi nézzük rosszul ezt a dolgot. Matolcsy lényegében önfeláldozásból vállalta a jegybankelnökséget, csak hogy bebizonyítsa nekünk, a plebsznek, hogy kicsinyhitűek vagyunk, hogy bármit lehet, csak akarni kell.
Ha jól értem az idézett törvényi passzust, Matolcsy és Balog törvénysértő módon lett kinevezve. Szép ez a jogállam, meg hogy ilyen nagy rend van benne.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.03. 09:07:40

"Egy szó, mint száz, a jegybank elnökének és alelnökének a kinevezésénél nyilván a jegybanktörvény az utolsó, amit illik figyelembe vennie a kormányfőnek és a parlament érintett szakbizottságainak. "

Volt olyan kinevezés ahol bármilyen törvényt, rendeletet figyelembe vettek volna eddig?!?!

xvxvxv 2013.03.03. 09:26:14

@Blogger Géza: most te vagy szoliban, lúzer fideszcsimbók? a fajtádat ki kéne lökni a piacra, hogy ott, a magad erejéből éljél meg. de mivel segghülye vagy mindenhez, rögtön meghalnál, zokogva könyörögnél egy közmunkás állásért, ezért tehát kerestél magadnak egy pártsegget, és oda tolod - jó mélyen - fel mindennap a nyelved, és mész védeni a gazdáidat.

mások talpád nyalod, ebből élsz. cserébe el tudod vinni anyut görögbe, meg olaszba. ez is valami.

fasza életed van, lófaszjóska!

Sanyi az alvégről (törölt) 2013.03.03. 11:05:13

És még mindig a Fidesz vezet a támogatottsági listán!
Orbánc a második legnépszerűbb politikus!
Mi lesz még itt emberek?
SOHA TÖBBET FIDESZ!!!

AvgDvl 2013.03.03. 11:05:50

Ennyi erővel a veszprémi állatkertből kereshettek volna egy csimpánzt, az legalább kevesebbel beéri.

Itt tényleg hamarosan vége mindennek.

Az utolsó oltsa le a villanyt.

veracity 2013.03.03. 11:06:52

A bánatos picsába, gyerekek! Hát ki, mit képzel, ki mondja meg, hogy ki a megfelelő szakember az MNB posztokra? Ki rendelkezik megfelelő elméleti és gyakorlati szakismeretekkel?

Nehogy már a piszkos lábú, repedt sarkú fityeszesek mondják meg a tutit! Mi, a tőről metszett szocialista és liberális (semmi közötök hozzá, hogy az anális szexet preferáljuk) szakértők tudjuk csak megítélni bárki szakmai kvalitásait!

Elég volt Orbán terror-diktatúrájából! Mi akarjuk megmondani, hogy mi legyen az MNB-ben! Igen, akkor is ha beszarunk is! (kiürült annus, csak kedvez nekünk)

Mindfield 2013.03.03. 11:07:28

Na, akkor most az lesz, hogy a jegybankkal kapcsolatban is mindenki fogja be a pofáját, a Fidesz lenyúlja a zsét, a forint meg megy a béka segge alá? Jó buli lesz ez!

esef 2013.03.03. 11:08:00

@Blogger Géza:
mert a kiafaszomdajcstomi is olyan kurvasokat értett a sporthoz...

Netuddki. 2013.03.03. 16:06:51

Ja, valahol itt (is) lehet Magyarország rákfenéje. Még véletlenül sem "alulról" szorgos munkával, tapasztalattal emelkedik ki valaki ilyen pozíciókra. Sajnos ebben a formájában ez az egész egy üzenet a fiataloknak, a többi "dolgozónak", hiába tepertek, hiába csináljátok meg a munkátokat, akkor is más jut előbbre. Jobbról vagy balról előzve...

Netuddki. 2013.03.03. 16:07:31

@veracity: Kisfácán! Elég egysíkú a fideszdroid gondolkodásod ha azt hiszed aki nem ért egyet a párttal az csakis maszopos lehet. Helyettetek én elgondolkodnék mitől is nem értenek egyet veletek. Bár ez már lehet túl nagy erőpróba lenne számotokra. Mármint a gondolkodás. Eszetlen banda...

Netuddki. 2013.03.03. 16:07:57

@AvgDvl: "Az utolsó oltsa le a villanyt."

Anno Romániában is ezzel viccelődtek. Aztán a végén csak kinyírták a csaucseszkut...
süti beállítások módosítása