Lassan ott tartunk, hogy a Nemzeti Együttműködés Kormánya mint olyan nem nyújt be törvényjavaslatokat a Parlamentnek. Mintha a kormányzás összetett feladatának egy jelentős részét egészen egyszerűen lepasszolták volna a Fidesz-frakciónak.

Mielőtt többen hőbörögni kezdenének, szeretném leszögezni, hogy mindez nem arról szól természetesen, hogy a kormány nem dolgozik. Sőt! És nem is arról, hogy mondjuk Rogán Tóni ilyen rendkívül sokoldalú és széles látókörű személyiség. Sőt!

A kormány igenis dolgozik, és gyanítom, hogy Navracsics Tibor jogi boszorkánykonyhájában egy jogászokból álló, szűk élcsapat futószalagon és nap mint nap keményen túlórázva gyártja az orbáni 29 pont végrehajtásához - pontosabban egyelőre a végrehajtáshoz szükséges feltételek megteremtéséhez - szükséges törvényjavaslatokat. És azokat mégsem a miniszterelnök, mégsem a kormány, mégsem a miniszterek nyújtják be, hanem központi utasításra a Fidesz országgyűlési frakciójának tagjai.

Akár még szimpatikus is lehetne, hogy a kormány így szereplési lehetőséget ad a képviselőknek - itt azonban egyáltalán nem erről van szó.

Ami itt történik, az a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a megcsúfolása. Ami itt történik, az maga a légyszar a nyilatkozaton. Sőt: Légyszar A Nyilatkozaton.

Nagyon egyszerű oka van annak, hogy a kormány a kormányzati tiszteséget nem viselő - hogy úgy mondjam: mezei - képviselőkkel nyújtatja be a törvényjavaslatait. Így ugyanis nem kell egyeztetni. Sem a kormányon belül, a minisztériumok közt, sem pedig a szakmai szervezetekkel. Így nem kell a tárcák között köröztetni az előterjesztést, nehogy valaki, aki esetleg ért hozzá, még javaslatot tegyen a módosításra. És nem kell előzetesen kitenni a minisztériumok honlapjára sem a törvényjavaslatokat, nehogy egy szakmai szervezet esetleg értelmes módosító javaslatot tehessen. Belepofázzon, hogy úgy mondjam. És a végén még igaza is legyen, és kiderüljön, hogy a miniszterelnök elgondolása vagy bejelentése - balosok szerint kinyilatkoztatása - bizony itt-ott sántított. Ekkora blamázs meg a Nemzeti Együttműködés Rendszerében szemmel láthatóan nem engedhető meg.

Értem én, hogy Forradalom van, meg forradalmi hév, és hogy a gyors és látványos tenni akarás kényszere munkálkodik bennük. Értem én, hogy elhivatottak a fiúk, és meg vannak győződve róla, hogy ők fingták a passzátszelet. Sőt, értem én azt is, hogy a kétharmadukkal akár még finghatják is.

De nem értik meg, az istenért nem értik meg, hogy az előzetes egyeztetés nem azért kell, hogy egyesek l'art pour l'art belepofázzanak a kormány munkájába. Azért kell az egyeztetés, hogy a törvény műfajában ne fércmunkák szülessenek. Hogy ne kelljen már a parlamenti vita előtt a törvényjavaslat módosító indítványának a módosító indítványát is módosítani. Hogy ne szülessenek olyan törvények, amelyek egymással vagy más, hatályos törvényekkel, netán az uniós szabályokkal ellentétesek. Hogy a jogalkotási ámokfutásuk ne okozzon zavart az erőben.

Nem vagyok jogász, de azt gondolom, hogy a hatályos törvények összességének valami koherens egésznek kellene lennie. Kerek egész rendszert - jogrendszert - kellene alkotnia, ami egyértelműen behatárolja a mindennapi élet szabályait. Kicsit olyan ez, mint a KRESZ: enyhén szólva is balesetveszélyes lenne, ha egymással ellentmondó közlekedési szabályok sorát tartalmazná. Éppen ezért törvényt módosítani csak úgy lenne szabad, hogy ne sérüljön közben ez a koherencia. És túl azon, hogy a Gyurcsány-kormány jogalkotása - többek között a közigazgatási államtitkári szint kiiktatása miatt - meglehetősen silányra sikeredett, bizony a mostani törvényalkotási gyakorlat vagy törvényhozási láz sem a koherens jogalkotás irányba mutat.

Nem csupán a jogalkotás minőségét silányítja és a jogbiztonságot, az államba vetett bizalmat gyengíti tehát ez a gyakorlat - pedig az utóbbival amúgy is komoly gondok vannak. Ez nem más, mint A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának az egyértelmű szembeköpése.

Meglehetősen hiteltelenné teszi A Magát A Nemzeti Együttműködés Kormányaként aposztrofáló vezetést, ha ilyen nyilvánvaló és arcátlan szándékossággal kerülni igyekszik a szakmai és a társadalmi egyeztetést, ergo magát a nemzeti együttműködést.

Mindez nem üzen mást, mint hogy a kormány számára a Nemzeti Együttműködés Rendszere demokratikus.

A kormánynak demokrati, a nemzetnek meg egyszerűen kuss.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr352140807

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lex Borkai 2010.07.12. 17:08:51

Előre jelzem: alapvetően teljesen mindegy, hogy mennyi. De nagyon nem mindegy, hogy miért és hogyan. Igen, egy újabb alkotmánymódosításról van szó, a Lex Borkairól. Egy olyan ügyről, amiről maga Borkai Zsolt tehet a legkevésbé.Történt pedig, hogy Lázár...

Trackback: Személyi döntések hete 2010.07.11. 14:25:38

Bár a hét elején minden blog a nemzeti együttműködési nyilatkozat kifüggesztésétől zengett, történt fontosabb is.A nemzet tacepaója persze elég beszédes. Ha Orbán Viktor azért függesztette ki a kormányhivatalok falára, mert kell az ingyenes reklámfelül...

Trackback: Apró kis NENYI-k 2010.07.09. 17:20:49

 A tegnapi nap folyamán ismeretlenek feltörték a Kettős Mérce adminját, és ezt a cikket helyezték el ott: Nem mi plakátoztuk szarrá a belvárost a NENYI-vel. Mélységesen elítéljük, hogy a Szabadság a Béke és az Egyetértés jegyében valakik ilyen gon...

Trackback: Apró kis NENYI-k 2010.07.09. 17:20:27

 A tegnapi nap folyamán ismeretlenek feltörték a Kettős Mérce adminját, és ezt a cikket helyezték el ott: Nem mi plakátoztuk szarrá a belvárost a NENYI-vel. Mélységesen elítéljük, hogy a Szabadság a Béke és az Egyetértés jegyében valakik ilyen gon...

Trackback: Nem mi plakátoztuk szarrá a belvárost a NENYI-vel! 2010.07.09. 17:20:22

 Szeretet, béke, egyetértés, póni, cukiság   Boldogan térhet nyugovóra piciny szívünk. Az ország, legalábbis a nyolcadik és az ötödik kerület egy része, végre a Szeretet, a Béke és az Egyetértés hippikörében fekszik. Elértük azt, amiről ...

Trackback: Hungarorange Ltd. 2010.07.09. 17:09:27

Vállalkozássá alakította Magyarországot az orbánzó párt – és fejvakarós feladat definiálni, milyen szervezeti formában menedzselődünk éppen.Betéti társaságnak aligha mondanám – inkább kivenni szeretnének, mint betenni. Betenni mi fogunk maj...

Trackback: Túl minden határon. 2010.07.09. 17:08:39

Ez a blog mindig is igyekezett humorosan megfogni a dolgok végét. De a mai napra betelt a pohár -- elveszett a humorérzékem, olvasva a politikai nyilatkozatot, amit a Fidesz, a legszebb rákosista hagyományok nyomán, legyömöszöl az ország torkán, akarva...

Trackback: Csontvázkeltetők 2010.07.09. 13:35:32

Ha valaki, hát a Fidesz pontosan tudja, hogy milyen veszélyes is tud lenni az átláthatóság. Tesz is ellene rendesen. Tudja, hogy a kétharmadot nem kis részben az MSZP-t és az SZDSZ-t körüllengő korrupciós ügyeknek köszönheti, és ugye ki tudna ma példáu...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.09. 16:47:37

Én már azt várom, hogy mikor hozzák vissza az elnöki tanács rendeleteit.

avionics 2010.07.09. 16:50:40

@Fedor: arra most egy darabig hiába vársz, hatalomba egy ideig nem kerültök

belekotty 2010.07.09. 17:04:26

@avionics: Nyugi, majd lesz a Nemzeti Együttműködés Elnöki Tanácsa.

Wolff 2010.07.09. 17:16:41

Nos, a poszt tratalmi kérdéseit nem érinti és amúgy is egyre elterjedtebb, de a törvénykezés alapvetően nem törvényhozást, hanem igazságszolgáltatást, bíráskodást jelent.

Nath 2010.07.09. 17:17:32

Törvénykezés nem egyenlő a törvényhozással. Törvénykezés az ítélkezés szinonimája, azaz bírói tevékenységet takar.

kamarti 2010.07.09. 17:21:13

mondjuk ezek az "apró" különbségek - mármint a kitacepaó meg a gyakorlat közötti ellentmondás - az elvakultakat nem érdekli, a zemberek meg csak annyit látnak, hallanak, hogy ezeknek nem kelett száz nap, mert egyfolytában de nagyon, annyira dolgoznak, hogy már az LMP is szóvá tette, hogy lassítsanak.
a viselkedésük persze nem meglepő annak, aki nem a Nyilatkozattal, hanem a múltjukkal veti össze a mostani eseményeket.

(még mielőtt ide tévedne egy bíró, javaslom a törvénykezést törvényhozásra javítani, mert a parlamentben az utóbbi folyik)

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.09. 17:21:22

@Wolff: @Nath: ...és egyébként milyen igazatok van! Viszont valóban egyre gyakrabban használják a törvényhozás, a jogalkotás szinonimájaként. Tehát a cím helyesen úgy szólna, hogy Légyszar a törvényalkotásban, még ha egyébként ez gy hülyén is hangzik.

ben2 2010.07.09. 17:22:40

Ha mindent előzetes egyeztetésre küldenének, akkor az lenne a duma, hogy "tökölnek", ráadásul ha valamely - jó médiakapcsolatokkal rendelkező - lobbyszervezet javaslatát nem fogadnák el teljes egészében, akkor az "egész egyeztetés színjáték, a végén úgyis a zorbán dönt egyedül".
Ha pedig egy-egy ponton bevennének valamely javaslatot, akkor azonnal kiderülne, hogy a javaslattevő szervezet X vezetője hányezer szálon kötődik fideszes körökhöz, azaz "mutyiznak".
Ehhez képest tényleg jobb, ha bevállalják az egyes törvénymódosításokkal járó teljes felelősséget. Így legalább nem hivatkozhatnak másra, ha valamit elkúrnak, már csak azért sem, mert akkor is a zorbán lesz a hibás mindenért, ha egyeztet és akkor is ha nem. Akkor meg inkább dolgozzanak gyorsan és eredményesen, ha pedig elkúrják akkor - és csak akkor (!) - mehetnek a levesbe.

Egyébként pont ugyanez a hecckampány ment a kormányalakításkor: "vészhelyzet van, ne tököljenek, minél gyorsabban alakítsanak kormányt". Amikor gyorsabban megalakult a kormány, mint előtte bármikor: "nézd má hogy kepeszt a zorbán a hatalomért, hát nem bírja kivárni azt a néhány hetet?"

kamarti 2010.07.09. 17:30:37

@ben2: nem hiszem, hogy nem érted a lényeget.
siessenek.
vállalják fel, hogy sietnek.
magyarázzák el, hogy azért sietnek, mert, és ezért nem érnek rá egyeztetni.
de ne tacepaóztassák ki, és ne mondják e naponta hatezerszer (mert arra van idő), mennyire kíváncsiak, és egyetértenek és a nép. mert ez a probléma, hogy közben azt mondják, ezt, meg ezt, meg azt is a nép akarja, pedig lfszt.
képviselői szinten meg megy a cinikus "nehogy már baj legyen, hogy dolgozunk, erre minden képviselő lehetősége megvan" duma, miközben hetente járnak rapportra, ahol két dolgot mondanak meg: ki melyik egyéni indítványt fogja jegyezni, és hogy értsék már meg, hogy valóban egyéni indítványokra nincs szükség, szal ilyesmivel ne szarakodjanak.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.09. 17:33:05

@kamarti: Asszem, kiválóan összefoglaltad a dolgot ben2-nek :-D

Terniak 2010.07.09. 18:13:36

@ben2: ja, szerintem is tök fölösleges a jogalkotás nyilvánossága. Kár volt szarakodni itt az elmúlt években ilyen hülyeségekkel, hogy szólhasson bele a nép a jogalkotásba. Egyébként úgysem szól bele soha, a minisztériumok honlapján 1-3 hozzászólás volt maximum. Szakmai szervezetek? Ugyan már. Hallgassanak. Minden felelősség a kormányé. Szerintem azt is állítsuk vissza, hogy a bírósági ítéletek se legyenek nyilvánosak. Minek? Ki érti azokat? Ja, hogy ma már volt olyan képviselő, aki harmadszor vonja vissza a javaslatát, mert megint elszúrt benne valamit...Ugyan már, még jó, hogy idejében észrevette.

Mindig mosolygok, amikor a pártszimpátia felülír mindent. Meg az államrezon.

kamarti 2010.07.09. 18:15:10

@Michael Knight: ó, köszönöm! igazából persze tudtam volna folytatni az összefoglalót, mert azok közé tartozom, akik bár nem elvakult OV-fanok, sőt, titkon reménykedtek, hogy legalább a képmutatás és a cinizmus ez alkalommal elmarad, és elég lesz a kétharmad, de ebből max annyi lett, hogy a narancsbőr elbírja azt is, hogy "minden erőmmel, tűzzel-vassal irtani fogom a cinizmust"...
és azonkívül azt hiszem, Navrát is bevettem, mint anno Varga Mihályt, vagy Illés Zoltánt, akiknél fel lehetett sóhajtani, hogy végre, egy szakember, aki értelmeseket mond - az előbbi a csontvázazásig, az utóbbi a választások előtti szeretetcsomag osztásig jutott a fidesz erodálódájában. Navra pedig ki tudta ejjteni a száján, h akit ténylegesen a politikai meggyőződése miatt rúgnak ki, az majd szóljon, és kivizsgáljuk.

szóval az én reményeimet hamar eloszlatták mind tartalmilag, mint stílusilag.

avionics 2010.07.09. 18:15:33

@kamarti: Mihály bátyánk szépen megdícsért, de nehogy elbízd magad. Azt gondolod hogy érted a lényeget. Szerintem ben2 jól beszélt. Mióta OV megszólalt a Nagy Imre temetésen az egész garnitúra vele foglalkozik. Tudják hogy a bebetonozott hatalmukra csak Ő veszélyes. Kialakították az Orbán fóbiában szenvedő magukat nagyon okosnak tartó magadfajta embereket. Közben pedig el sem olvassátok mi is van arra a papírra írva.

Spermahajder 2010.07.09. 18:22:22

Az írás kiválóan jellemzi a tipikus Fidesz mentalitást. A korábbi Fidesz kormány működéséből egyenesen következett, ami most történik. Nincs min csodálkozni. A 2/3-os szavazási eredmény csak annyit jelent, a megjelent szavazók jelentős része nem érte el a szellemi nagykorúságot, bevette a homályos választási szlogeneket.

lepojka 2010.07.09. 18:23:38

Én is azt mondom dolgozzanak gyorsan és eredményesen. Ez azonban se nem munka, se nem lesz eredményes. Sajnálom azokat az embereket, akik még mindig nem fogták fel milyen hatalmas kárt csinált Szíjjártó Kósa kijelentései nagyon sok embernek. Biztosan ők azok akiknek törlesztő részletük nincs. Valószínűleg őket nem fogja érinteni a 16%-os egykulcsos adó sem, sőt kifejezetten jól járnak. Eltudom képzelni vannak olyanok, akik Gyurcsányt akarják "kiterítve"látni. Sok mindent lehetne még felsorolni miért istenítik még mindig Orbán értelmetlen és nevetséges hatalom éhségét, egyben azonban biztos vagyok rövid idő kell már csak a teljes kijózanodáshoz. Nem baj nick-et cserélni mindig lehet.

Rob67 2010.07.09. 18:26:36

@avionics: Tévedsz kedves barátom, már ott vagyunk a hatalomban :)
Aláírás: Schmitt Pál és Pozsgay Imre elvtárs s.k.

Terniak 2010.07.09. 18:29:53

@ben2:

www.jogiforum.hu/hirek/23425

www.jogiforum.hu/hirek/23374

ez utóbbinál az első orbán-kormány volt helyettes államtitkára kritizál. Talán elfogadjátok, hogy nem minden kiritika rosszindulat.

Dogmostdog 2010.07.09. 18:33:20

Ha megnézitek a SzabadNép 1952 decemberi számát
érdekes felfedezést tehettek a benne található: LEGYEN BÉKE, SZABADSÁG ÉS EGYETÉRTÉS politikai nyilatkozat elolvasása után. Aki nem ismeri fele az összefüggést az hivatalos értelemben nem tekinthető jó magyar állampolgárnak, merthogy nemismeri a Nemzeti együttműködés kinyilatkoztatását. Szóval nincs új a nao latt, vagy tán valaki ott fenn Rákosi elvtárs inkarnációja?!
Elöttem itt a cikk reprodukciója, de sajnos ide kommentbe nem lehet képet felrakni. Ha valakiket érdekel keresünk rá módot, hogy láthassátok, olvashassátok, okulhassatok.

mikénehavóna 2010.07.09. 18:33:38

@avionics: te komolyan azt gondolod, hogy Orban miatt mentek ki az oroszok? Amikor o a Hosok teren eloadta ariajat, mar megvolt a megallapodas a kivonulasrol. Elegge el nem itelheto modon a "komonistak" allapodtak meg errol, korabban. Szoval, nagy (szaj)hos o.

kamarti 2010.07.09. 18:34:39

@avionics: ha a Nyilatkozatra gondolsz, naponta többször is elolvasom - olyan helyre függesztettem...

nekem ugyan senki nem mondta meg 20 éve, miért ne legyek OV és fidesz-rajongó, sőt, emlékeim szerint akkor is valahogy kilógtam ezzel. Ée isteni szerencse, hogy mindig lesznek olyanok, akik az ilyen kis butáknak, mint én, megmagyarázzák, miért nem patás ördög az OV - akkor is, ha ezt nem is állítottam. na mindegy, ha nem bánod, megmaradok ilyen kis butának.. vagy következetesnek.

tanga-nyika 2010.07.09. 18:46:25

@Dogmostdog:

Erősen érdekelne az ominózus irat.... :)

kamarti 2010.07.09. 18:47:12

@Dogmostdog: az én anyám már abban az időben is olvasó ember volt, szóval neki zsigerből visszajött a párhuzam. de az ember azt hinné, "a történelem az élet tanítómestere" - tehát ha a politikusnak hatalomvágyában nem tűnik fel a párhuzam, egy tanult embernek dokumentáció nélkül is látszanak az efféle párhuzamok. Ebben azért még kicsit bízom. Mármint hogy van elég tanult ember kishazánkban, aki nem csak néz, hanem lát is....

avionics 2010.07.09. 18:49:31

@kamarti: senkinek nem mondták meg...csak ha egy kicsit visszagondolsz kinek a kezében volt az egész tömegtájékoztatás... akkor nem blogokban ment a fejmosás

adamm123 2010.07.09. 19:34:27

@Dogmostdog: Tedd fel a kepfeltoltes.hu-ra, és rakd be a linket

hehe64 (törölt) 2010.07.09. 19:41:26

Alapvető hibát látok abban, ha valaki a kormányon kéri számon a törvényalkotást.
A kormány ugyanis végrehajtó, és nem törvényalkotó szerv.
Egy normális országban, a költségvetésen kívül, nem nyújthatna be a kormány a parlament elé törvényjavaslatokat, kizárólag a képviselők.
Nálunk persze az is törvényes, hogy az elfogadott törvényeket végrehajtási utasítás nélkül, alkalmazni sem lehet.
Egy normális országban azért van a parlament, hogy törvényeket alkosson. Egy normális országban, maga a törvény tartalmazza a végrehajtási utasításokat, éppen azért, hogy a végrehajtó hatalom (kormány) ne kerülhesse meg a törvényeket.

Persze csak egy normális országban.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.09. 19:54:02

@hehe64: Senki nem mondta, hogy a kormány dolga lenne a jogalkotás. Az a Parlamenté minden normális demokratikus országban. Még Magyarországon is. Viszont a kormány dolga - legalábbis Magyarországon -, hogy legyen például egy jogalkotási program. És noha az Alkotmány szerint országgyűlési képviselők és a köztársasági elnök is nyújthat be törvényjavaslatot, azért mégiscsak a kormány dolga - legalábbis Magyarországon -, hogy törvényjavaslatokat terjesszen a Parlament elé. Elvégre így kormányoz. Szerintem. A törvényjavaslatok előkszítése pedig a kormány és a minisztériumok dolga. És ha ez jól van végezve, akkor ehhez hatástanulmányok készülnek és társadalmi párbeszéd kapcsolódik. Egyiket se tudja pl. egy országgyűlési képviselő megcsinálni.

tlvajferi 2010.07.09. 19:55:44

folytatom az előttem szóló gondolatmenetét

egy normális országban elképzelhetetlen, hogy egy olyan hazaáruló, sikkasztó, országot lerabló és eladósító kormány 8 évig regnáljon, mint amilyen az előző volt

eg ynormális országban egy idegbeteg miniszetrelnököt, mely szkizofrén jeleket mutat ésd saját népébe követ, mint a gyurcsány - a parlamentnek azonnal le kell váltania !!!

egy normlis országban, ha a leváltást a parlament nem teszi meg, mert mindnyájan maffiózók, bűnőzők é shazaárulók -akkor az államelnöknek kötelessége feloszlatni és kiírni a választásokat

egy normális országban a rendőrség és ügyészség a bűnözőket üldözi, nem a hazafiakat !!!

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.09. 19:55:54

@Michael Knight: Bocsánat, pontosítok: a jogalkotás részben a kormány dolga (kormányhatározat, kormáényrendelet), a törvényalkotás a parlamenté.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.09. 19:59:01

@tlvajferi: Barátom, már megbocsáss, de ez nem az előtted szóló hozzászólásának a folytatása. Se stílusában, se tartalmában, se színvonalában.

hehe64 (törölt) 2010.07.09. 20:09:46

@Michael Knight: Attól hogy ez az abnormális gyakorlat folyik nálunk, ne legyél abban olyan biztos hogy így kell lennie.
És ismétlem. Nem a kormány dolga.
A kormány nem úgy kormányoz hogy a céljai érdekében törvényeket alkot, és ezt elfogadtatja a parlamenttel.
Nem. A kormány dolga, hogy a hatályos törvényekkel összhangban üzemeltesse az országot.

Magyarországra nézve elég szégyen, hogy a mostani gyakorlat számít "normálisnak".

Félreértés ne essék, nálunk nincs demokrácia. Bizonyos jellemzői jelen vannak, de az alapjai hiányoznak, és ha a mostani politikai eliten múlik,(pártállástól függetlenül) ezek az alapok soha nem is lesznek megépítve.

Ezért írtam, hogy egy normális országban.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.09. 20:14:50

@hehe64: Értelek, és messzemenőkig respektálom azálláspontodat, még ha nem is értek vele minden ponton egyet. Lehet, hogy azért, mert én ebben a jogalkotási logikában szocializálódtam, hogy úgy mondjam. Kicsit olyan ez, mint a szénalapú életformák kérdése: az ember alapesetben elképzelni se tudja, hogy lehetne máshogy is, aztán ahogyan tágul a látóköre, úgy válnak elképzelhetővé más modellek is. Hadd mondjam azt: én annak is örülnék, ha ebben az országban a kormány egy világos program mentén koherens, végrehajtható és kellő szakmaisággal megalapozott törvények meghozatalára tenne javaslatot a Parlamentnek, majd pedig az elfogadott törvények végrehajtásáról, végrehajtatásáról gondoskodna.
Mindenesetre örültem a hozzászólásodnak, és köszönöm.

1 db Magyarország 2010.07.09. 20:18:48

@Michael Knight: döntsd már el mit akarsz, mert nem világos. Láthatóan alapvető fogalmakkal nem vagy tisztában, de minden index cikkre nekiállsz hőbörögni. Közben meg úgy teszel, mintha jogtudós lennél, prejudikálsz, és abszolút laikus forrásokra hivatkozva kinyilatkoztatod mi ellentétes az EU-s joggal és mi nem. Ráadásul olyan stílusban, mintha valami matematikai bizonyításra, vagy peer-reviewed tudományos cikkre hivatkoznál.

Ennek kb annyi létjogosultsága van, mintha én nekiállnék a mélytengeri árkok élővilágáról értekezni (hint: nem biológusként végeztem az egyetemen). Viccesnek egy ideig vicces, utána már csak szar és unalmas.

Terniak 2010.07.09. 20:19:43

@hehe64: @Michael Knight: ne haragudjatok, de badarságoat beszéltek.

gitáros 2010.07.09. 20:24:00

@hehe64:
Mégis, ki az atyaúristen nyújtson be olyan törvényeket, amelyek a mindenkori kormány koncepciójának végrehajtásához szükségesek?

@tlvajferi:
Kedves hulyeferi, nálad elég régen beakadt a tű, nem?

hehe64 (törölt) 2010.07.09. 20:27:14

@gitáros: Ne már hogy a kormány koncepciója határozza meg a törvényeket!
Nem az a normális ha a nyúl viszi a puskát.

Terniak 2010.07.09. 20:30:24

@hehe64: nem baj, csak mondom, hogy nem így működnek a dolgok, és a normális nem az, amit leírsz. Ez nem azért van így, mert én mondom, hanem mert évszázados tapasztalat bizonyítja, hogy az általad felvázolt jogalkotás nem működne.

hehe64 (törölt) 2010.07.09. 20:49:07

No, már két kommentemet lenyelte a szerver, így búcsúzom.
Jó hétvégét mindenkinek.

hehe64 (törölt) 2010.07.09. 20:49:17

@Teremszolga: Ilyen öreg vagy? Gratulálok a szép hosszú élettartamodhoz.
Amúgy pedig, én működő dolgokról írtam. Azok az országok ahol így működnek a dolgok, nincsenek is olyan messze. Csak hát , ha hiszed ha nem, nem itt van a világ közepe.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.09. 20:49:53

@1 db Magyarország: Jogász tényleg nem vagyok, csak egy botcsinálta közgazdász, jogi szigorlattal és közigazgatási szakvizsgával. Úgy nagyjából 12-13 éve foglalkozok komolyabban az Európai Unióval. Dolgoztam már minisztériumban is, önkormányzatnál is, nagyjából láttam a közigazgatás működését fent és lent is. Szakértőnek ennek ellenére sem tartom magam e témákban, de azt hiszem, véleményem azért már lehet.
És akkor hogyan is van az a dolog a mélytengeri árkok élővilágával?

szemtanú 2010.07.09. 21:13:53

Hát, Michael, ahogy hehe64 rámutatott, ezt beszoptad:)

nem nemsiker_s 2010.07.09. 21:23:29

@ben2: "Ha mindent előzetes egyeztetésre küldenének, akkor az lenne a duma, hogy "tökölnek", ráadásul ha valamely - jó médiakapcsolatokkal rendelkező - lobbyszervezet javaslatát nem fogadnák el teljes egészében, akkor az "egész egyeztetés színjáték, a végén úgyis a zorbán dönt egyedül".
Ha pedig egy-egy ponton bevennének valamely javaslatot, akkor azonnal kiderülne, hogy a javaslattevő szervezet X vezetője hányezer szálon kötődik fideszes körökhöz, azaz "mutyiznak".
Ehhez képest tényleg jobb, ha bevállalják az egyes törvénymódosításokkal járó teljes felelősséget. Így legalább nem hivatkozhatnak másra, ha valamit elkúrnak, már csak azért sem, mert akkor is a zorbán lesz a hibás mindenért, ha egyeztet és akkor is ha nem. Akkor meg inkább dolgozzanak gyorsan és eredményesen, ha pedig elkúrják akkor - és csak akkor (!) - mehetnek a levesbe.

Egyébként pont ugyanez a hecckampány ment a kormányalakításkor: "vészhelyzet van, ne tököljenek, minél gyorsabban alakítsanak kormányt". Amikor gyorsabban megalakult a kormány, mint előtte bármikor: "nézd má hogy kepeszt a zorbán a hatalomért, hát nem bírja kivárni azt a néhány hetet?"

Pontosan erről van szó, van rajt sapka nincs rajt sapka poén.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.09. 22:03:08

NEMZETI ÜGYEK POLITIKÁJA, 2010, 93.o.
"Ehhez vissza kell állítani a demokratikus
intézményrendszerbe vetett bizalmat: azonnal véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az igazságszolgáltatást politikai támadások kereszttüzébe
állítják, illetve hogy a KORMÁNY KÖZÉRDEKŰ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁT
akadályozza saját hatalmi ambícióitól vezérelve, és végül vissza kell adni a tisztességes munkával elért eredménynek járó tiszteletet és erkölcsi támogatást." ...mondta a Viki gyerek, amíg ellenzékben volt. Kormányon már nem igaz ez??? Bakker sapka ide, vagy oda, leverik Viktor gyerekről hamar. Hamar lesz a zemberektől "Viktor takarodj!"

_Ne feledd 2010.07.09. 22:45:30

Sajnos aki a törvényhozást és a törvénykezést nem tudja megkülönböztetni, az se a joghoz, se általában a Parlament munkájához nem konyít, szóval nem hiszem, hogy bármilyen felkészültsége lenne ahhoz, hogy a témáról állást foglaljon. Bármilyen tevékenysége, végzettsége is van.

Bár a címben már javítottad, azért a poszt szövegében még megbújik az az "átkozott paca".

Kristl 2010.07.09. 23:22:43

Szerintem a 20 évnyi ámokfutás után itt az idő végre felkérni valamelyik Habsburgot...

ballib pityesz 2010.07.09. 23:22:55

@_Ne feledd: A törvénykezést és a törvényalkotást én is kevertem volna, mert igen sokszor ugyanabban az értelemben használják a sajtóban. Volt már ilyenre példa a magyar nyelvben, hogy egy szó eredeti jelentése megváltozott. De a jogász végzettségű közigazgatási miniszteretekkel ellentétben nem keverném össze például az Európa Tanácsot az Európai Tanáccsal. Vagy neki elnézed az ilyesmit?

Gábor mester 2010.07.09. 23:50:04

Nem kellett vón a "komenistáknak" meg az elődeiknek szétlopni az országot; nem kellett volna azzal hülyíteni a jónépet, hogy baloldali meg liberális értékek, most nem a fityesznek lenne kétharmada. Amúgy meg szerintetek pl. a Hormon Gyuláék alatt társadalmi vitára bocsátott törvényeknek több közük volt a szakmaisághoz meg a jogállamisághoz??? Ti hol éltetek az elmúlt 50 évben??? Adjon az Isten Szebb jövőt -ha meg nem ád, hát csináljunk végre!!!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.07.09. 23:58:07

A felcsúti szereposztó dácsa kinek a nevén van, hogyan működik?
Ellenzék, kicsit nézzetek már szét!

_Ne feledd 2010.07.09. 23:58:28

@ballib pityesz: Még hogy az én miniszterem...:) Előbbi kommentemmel nem a pártállásomat jeleztem és nem is a poszt tartalmi megállapításait véleményeztem, csak azt, hogy egy bejegyzés minőségét ilyen tévedések könnyen aláássák. Szerintem egy baloldali vagy liberális ember ugyanúgy fennakadhat rajta, mint egy jobboldali.

Természetesen, a sajtóban sok kifejezést pongyolán használnak, legyen szó bármilyen szakterületről. Azonban a fenti megállapítás erre is igaz, t.i. azt a látszatot keltik, hogy a hír szerzője nem feltétlenül kompetens. Persze lehet, hogy ebben az esetben tévedek; legyen így :)

ballib pityesz 2010.07.10. 00:05:41

@_Ne feledd: Ez így totál korrekt, amit írsz :-D
Kíváncsi voltam, utánanéztem, és ha hiszed, ha nem, még a Jogifórum.hu-n - például itt: www.jogiforum.hu/hirek/7702 meg itt: www.jogiforum.hu/hirek/19934 - is a jogalkotásra, a törvényhozásra használják a törvénykezés kifejezést. Pedig azt szerintem jogászok írják. De ettől függetlenül vitán felül áll, hogy a szó mást jelent. A poszttal egyébként a magam részéről tartalmilag egyetértek.

békarépa 2010.07.10. 06:59:24

1. törvénykezés = bíráskodás, nyilvánvalóan a törvényhozást akartál írni. hiába, (te sem) vagy jogász

2.mi a túrónak bizottsági egyeztetés 2/3-nál

3. felőlem azt csinálnak a T. házban viktorkáék ami nekik tetszik, csak húzzák ki a szarból az országot. ha nem ment, 4 év múlva újabb forradalom lesz a szavazófülkékban......

belekotty 2010.07.10. 07:29:45

@Kristl: "Szerintem a 20 évnyi ámokfutás után itt az idő végre felkérni valamelyik Habsburgot... "

- Van már aki fel akarja venni ezt a nevet. O.V. a monogramja.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.10. 08:28:14

@_Ne feledd: Köszi, láttam, ezt (is) pontosítottam :-D

wip 2010.07.10. 09:18:44

Vegyétek már észre, hogy azt mondtok, azt írtok amit akartok, a "kormány" úgyis azt csinál amit akar. Ezeket másképp nm lehet megállítani, csak valódi forradalommal! Ti szavaztatok a kapitalizmusra 1990-ben, Ti szavaztatok a fideszre 2010-ben, mit akartok még? Azt hiszitek, hogy ez a demokrácia? Lópikulát, ha ezek így folytatják, visszatér a Szálasi-féle terror! Ne gyertek már azzal, hogy ezek kommunista módszerrel operálnak, a francot! Kapitalizmus van, imperializmus van, nem lehettek ilyen csökkentlátóak! Ha MOST nem tudjuk kiharcolni magunknak a valódi népképviseletet, nem ezt a sz..-t, amit "demokráciának" csúfolnak, akkor jövőre már késő lesz, a cigánymaffia elintézi a tisztességes magyarokat és kész!

Móg 2010.07.10. 09:32:28

közel hárommilió magyar választó nem tudta,vagy nem akarta tudni,hogy Ő a légy.
választott is egy légyszart.
mivel a világ valamerre mindig megy ,igy a dolgokból gyakran más lesz mint aminek eleddig hittük.
immár viktor lett a légy a 10 milló a trágya ,amibe a légy szarik

Kristl 2010.07.10. 09:39:52

@wip:
Attól még a módszer lehet kommunista. Főleg mivel a fidesz-prominens banda 80-90%a az átkosban szocializálódott, azokhoz a "módszerekhez" akárcsak az "államférfi". Nem véletlenül hasonlít a két banda egymásra.

Kristl 2010.07.10. 09:40:00

@belekotty:
Ezt a nevet nem lehet "csak úgy" felvenni. :)
O.V. meg erősen részese a 20 évnek.

anyadmajma 2010.07.10. 10:46:41

Keressetek már egy jó szabót, aki levágja a palástot a viki méretére (egy kb 30 centivel magasabb emberre van szabva), mert már csak ez hiányzik a szettből, és garantáltan meglesz a koronázás, még augusztusban is befagyasztják érte a Dunát.:)
És nem komcsi módszerek? Hát mik?
Az '56-os forradalom halottai meg gyorsabban forognak a sírjukban, mint a ventilátor, mert ők ugyan nem ezt akarták, amit ezek itt kivétel nélkül az elmúlt 20 évben csináltak ezzel az országgal. MIntha Robespierre menne el a király sírját koszorúzni. Vagy Hajnau és Metternich karöltve siratná az aradi kivégzés áldozatait.

@Móg: És én pont ezért nem mentem el szavazni. Elegem volt abból, hogy azért szavazzak erre, vagy arra, vagy amarra, mert ugyan mindegyik szar, de ez a kisebb kupac, inkább ezt együk meg. Nem akarok szart enni és pont.

Melchi Zadok 2010.07.10. 15:29:43

@avionics: vajon mikor látunk majd olyan fülkecsegevarát, aki érdemben is tud reagálni egy posztra, vagy annak kommentjeire? nagy lehet ott a gond, ha csak a szokásos visszagyurcsányozásra meg a pofádat befogod típusú megnyilvánulásokra futja.

köszönjük nektek ostoba narancsdroidok, köszönjük meg a lukasenkói demokrácia magyarországi hajnalát! köszönjük nektek, hogy lassan a balkán tekint le ránk.

mert nektek ez kellett... idóták.

1 db Magyarország 2010.07.13. 23:01:14

@Michael Knight: magyarul köztisztviselőként nyomod a passziánszt 8-4, pénteken 2-ig? Én meg a versenyszférában termelem meg a fizetésedre a fedezetet.

Közgazdász a posztjaid színvonala alapján kb annyira lehetsz mint én pék.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.14. 08:42:36

@1 db Magyarország: Szerintem ne lottózz... Nem vagyok se köztisztviselő, se közalkalmazott. Csak voltam többek között már az is.
Apropó, nincs egy jó vizespiskóta-recepted? :-D
süti beállítások módosítása