Légyszar a törvényalkotásban
2010.07.09. 13:06
Lassan ott tartunk, hogy a Nemzeti Együttműködés Kormánya mint olyan nem nyújt be törvényjavaslatokat a Parlamentnek. Mintha a kormányzás összetett feladatának egy jelentős részét egészen egyszerűen lepasszolták volna a Fidesz-frakciónak.
Mielőtt többen hőbörögni kezdenének, szeretném leszögezni, hogy mindez nem arról szól természetesen, hogy a kormány nem dolgozik. Sőt! És nem is arról, hogy mondjuk Rogán Tóni ilyen rendkívül sokoldalú és széles látókörű személyiség. Sőt!
A kormány igenis dolgozik, és gyanítom, hogy Navracsics Tibor jogi boszorkánykonyhájában egy jogászokból álló, szűk élcsapat futószalagon és nap mint nap keményen túlórázva gyártja az orbáni 29 pont végrehajtásához - pontosabban egyelőre a végrehajtáshoz szükséges feltételek megteremtéséhez - szükséges törvényjavaslatokat. És azokat mégsem a miniszterelnök, mégsem a kormány, mégsem a miniszterek nyújtják be, hanem központi utasításra a Fidesz országgyűlési frakciójának tagjai.
Akár még szimpatikus is lehetne, hogy a kormány így szereplési lehetőséget ad a képviselőknek - itt azonban egyáltalán nem erről van szó.
Ami itt történik, az a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a megcsúfolása. Ami itt történik, az maga a légyszar a nyilatkozaton. Sőt: Légyszar A Nyilatkozaton.
Nagyon egyszerű oka van annak, hogy a kormány a kormányzati tiszteséget nem viselő - hogy úgy mondjam: mezei - képviselőkkel nyújtatja be a törvényjavaslatait. Így ugyanis nem kell egyeztetni. Sem a kormányon belül, a minisztériumok közt, sem pedig a szakmai szervezetekkel. Így nem kell a tárcák között köröztetni az előterjesztést, nehogy valaki, aki esetleg ért hozzá, még javaslatot tegyen a módosításra. És nem kell előzetesen kitenni a minisztériumok honlapjára sem a törvényjavaslatokat, nehogy egy szakmai szervezet esetleg értelmes módosító javaslatot tehessen. Belepofázzon, hogy úgy mondjam. És a végén még igaza is legyen, és kiderüljön, hogy a miniszterelnök elgondolása vagy bejelentése - balosok szerint kinyilatkoztatása - bizony itt-ott sántított. Ekkora blamázs meg a Nemzeti Együttműködés Rendszerében szemmel láthatóan nem engedhető meg.
Értem én, hogy Forradalom van, meg forradalmi hév, és hogy a gyors és látványos tenni akarás kényszere munkálkodik bennük. Értem én, hogy elhivatottak a fiúk, és meg vannak győződve róla, hogy ők fingták a passzátszelet. Sőt, értem én azt is, hogy a kétharmadukkal akár még finghatják is.
De nem értik meg, az istenért nem értik meg, hogy az előzetes egyeztetés nem azért kell, hogy egyesek l'art pour l'art belepofázzanak a kormány munkájába. Azért kell az egyeztetés, hogy a törvény műfajában ne fércmunkák szülessenek. Hogy ne kelljen már a parlamenti vita előtt a törvényjavaslat módosító indítványának a módosító indítványát is módosítani. Hogy ne szülessenek olyan törvények, amelyek egymással vagy más, hatályos törvényekkel, netán az uniós szabályokkal ellentétesek. Hogy a jogalkotási ámokfutásuk ne okozzon zavart az erőben.
Nem vagyok jogász, de azt gondolom, hogy a hatályos törvények összességének valami koherens egésznek kellene lennie. Kerek egész rendszert - jogrendszert - kellene alkotnia, ami egyértelműen behatárolja a mindennapi élet szabályait. Kicsit olyan ez, mint a KRESZ: enyhén szólva is balesetveszélyes lenne, ha egymással ellentmondó közlekedési szabályok sorát tartalmazná. Éppen ezért törvényt módosítani csak úgy lenne szabad, hogy ne sérüljön közben ez a koherencia. És túl azon, hogy a Gyurcsány-kormány jogalkotása - többek között a közigazgatási államtitkári szint kiiktatása miatt - meglehetősen silányra sikeredett, bizony a mostani törvényalkotási gyakorlat vagy törvényhozási láz sem a koherens jogalkotás irányba mutat.
Nem csupán a jogalkotás minőségét silányítja és a jogbiztonságot, az államba vetett bizalmat gyengíti tehát ez a gyakorlat - pedig az utóbbival amúgy is komoly gondok vannak. Ez nem más, mint A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának az egyértelmű szembeköpése.
Meglehetősen hiteltelenné teszi A Magát A Nemzeti Együttműködés Kormányaként aposztrofáló vezetést, ha ilyen nyilvánvaló és arcátlan szándékossággal kerülni igyekszik a szakmai és a társadalmi egyeztetést, ergo magát a nemzeti együttműködést.
Mindez nem üzen mást, mint hogy a kormány számára a Nemzeti Együttműködés Rendszere demokratikus.
A kormánynak demokrati, a nemzetnek meg egyszerűen kuss.
Szerző: Michael Knight
· 8 trackback 65 komment
Címkék: politika kormány parlament forradalom állam felelősség közigazgatás böszmeség jogállam ámokfutás képviselők elkúrás kormányzás kétharmad nemzeti együttműködés kormányhatározat nenyi
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Lex Borkai 2010.07.12. 17:08:51
Trackback: Személyi döntések hete 2010.07.11. 14:25:38
Trackback: Apró kis NENYI-k 2010.07.09. 17:20:49
Trackback: Apró kis NENYI-k 2010.07.09. 17:20:27
Trackback: Nem mi plakátoztuk szarrá a belvárost a NENYI-vel! 2010.07.09. 17:20:22
Trackback: Hungarorange Ltd. 2010.07.09. 17:09:27
Trackback: Túl minden határon. 2010.07.09. 17:08:39
Trackback: Csontvázkeltetők 2010.07.09. 13:35:32
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
belekotty 2010.07.09. 16:32:34
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.07.09. 16:47:37
avionics 2010.07.09. 16:50:40
belekotty 2010.07.09. 17:04:26
Wolff 2010.07.09. 17:16:41
Nath 2010.07.09. 17:17:32
kamarti 2010.07.09. 17:21:13
a viselkedésük persze nem meglepő annak, aki nem a Nyilatkozattal, hanem a múltjukkal veti össze a mostani eseményeket.
(még mielőtt ide tévedne egy bíró, javaslom a törvénykezést törvényhozásra javítani, mert a parlamentben az utóbbi folyik)
ben2 2010.07.09. 17:22:40
Ha pedig egy-egy ponton bevennének valamely javaslatot, akkor azonnal kiderülne, hogy a javaslattevő szervezet X vezetője hányezer szálon kötődik fideszes körökhöz, azaz "mutyiznak".
Ehhez képest tényleg jobb, ha bevállalják az egyes törvénymódosításokkal járó teljes felelősséget. Így legalább nem hivatkozhatnak másra, ha valamit elkúrnak, már csak azért sem, mert akkor is a zorbán lesz a hibás mindenért, ha egyeztet és akkor is ha nem. Akkor meg inkább dolgozzanak gyorsan és eredményesen, ha pedig elkúrják akkor - és csak akkor (!) - mehetnek a levesbe.
Egyébként pont ugyanez a hecckampány ment a kormányalakításkor: "vészhelyzet van, ne tököljenek, minél gyorsabban alakítsanak kormányt". Amikor gyorsabban megalakult a kormány, mint előtte bármikor: "nézd má hogy kepeszt a zorbán a hatalomért, hát nem bírja kivárni azt a néhány hetet?"
kamarti 2010.07.09. 17:30:37
siessenek.
vállalják fel, hogy sietnek.
magyarázzák el, hogy azért sietnek, mert, és ezért nem érnek rá egyeztetni.
de ne tacepaóztassák ki, és ne mondják e naponta hatezerszer (mert arra van idő), mennyire kíváncsiak, és egyetértenek és a nép. mert ez a probléma, hogy közben azt mondják, ezt, meg ezt, meg azt is a nép akarja, pedig lfszt.
képviselői szinten meg megy a cinikus "nehogy már baj legyen, hogy dolgozunk, erre minden képviselő lehetősége megvan" duma, miközben hetente járnak rapportra, ahol két dolgot mondanak meg: ki melyik egyéni indítványt fogja jegyezni, és hogy értsék már meg, hogy valóban egyéni indítványokra nincs szükség, szal ilyesmivel ne szarakodjanak.
Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.09. 17:33:05
Terniak 2010.07.09. 18:13:36
Mindig mosolygok, amikor a pártszimpátia felülír mindent. Meg az államrezon.
kamarti 2010.07.09. 18:15:10
és azonkívül azt hiszem, Navrát is bevettem, mint anno Varga Mihályt, vagy Illés Zoltánt, akiknél fel lehetett sóhajtani, hogy végre, egy szakember, aki értelmeseket mond - az előbbi a csontvázazásig, az utóbbi a választások előtti szeretetcsomag osztásig jutott a fidesz erodálódájában. Navra pedig ki tudta ejjteni a száján, h akit ténylegesen a politikai meggyőződése miatt rúgnak ki, az majd szóljon, és kivizsgáljuk.
szóval az én reményeimet hamar eloszlatták mind tartalmilag, mint stílusilag.
avionics 2010.07.09. 18:15:33
Spermahajder 2010.07.09. 18:22:22
lepojka 2010.07.09. 18:23:38
Rob67 2010.07.09. 18:26:36
Aláírás: Schmitt Pál és Pozsgay Imre elvtárs s.k.
Terniak 2010.07.09. 18:29:53
www.jogiforum.hu/hirek/23425
www.jogiforum.hu/hirek/23374
ez utóbbinál az első orbán-kormány volt helyettes államtitkára kritizál. Talán elfogadjátok, hogy nem minden kiritika rosszindulat.
Dogmostdog 2010.07.09. 18:33:20
érdekes felfedezést tehettek a benne található: LEGYEN BÉKE, SZABADSÁG ÉS EGYETÉRTÉS politikai nyilatkozat elolvasása után. Aki nem ismeri fele az összefüggést az hivatalos értelemben nem tekinthető jó magyar állampolgárnak, merthogy nemismeri a Nemzeti együttműködés kinyilatkoztatását. Szóval nincs új a nao latt, vagy tán valaki ott fenn Rákosi elvtárs inkarnációja?!
Elöttem itt a cikk reprodukciója, de sajnos ide kommentbe nem lehet képet felrakni. Ha valakiket érdekel keresünk rá módot, hogy láthassátok, olvashassátok, okulhassatok.
mikénehavóna 2010.07.09. 18:33:38
kamarti 2010.07.09. 18:34:39
nekem ugyan senki nem mondta meg 20 éve, miért ne legyek OV és fidesz-rajongó, sőt, emlékeim szerint akkor is valahogy kilógtam ezzel. Ée isteni szerencse, hogy mindig lesznek olyanok, akik az ilyen kis butáknak, mint én, megmagyarázzák, miért nem patás ördög az OV - akkor is, ha ezt nem is állítottam. na mindegy, ha nem bánod, megmaradok ilyen kis butának.. vagy következetesnek.
kamarti 2010.07.09. 18:47:12
avionics 2010.07.09. 18:49:31
adamm123 2010.07.09. 19:34:27
hehe64 (törölt) 2010.07.09. 19:41:26
A kormány ugyanis végrehajtó, és nem törvényalkotó szerv.
Egy normális országban, a költségvetésen kívül, nem nyújthatna be a kormány a parlament elé törvényjavaslatokat, kizárólag a képviselők.
Nálunk persze az is törvényes, hogy az elfogadott törvényeket végrehajtási utasítás nélkül, alkalmazni sem lehet.
Egy normális országban azért van a parlament, hogy törvényeket alkosson. Egy normális országban, maga a törvény tartalmazza a végrehajtási utasításokat, éppen azért, hogy a végrehajtó hatalom (kormány) ne kerülhesse meg a törvényeket.
Persze csak egy normális országban.
Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.09. 19:54:02
tlvajferi 2010.07.09. 19:55:44
egy normális országban elképzelhetetlen, hogy egy olyan hazaáruló, sikkasztó, országot lerabló és eladósító kormány 8 évig regnáljon, mint amilyen az előző volt
eg ynormális országban egy idegbeteg miniszetrelnököt, mely szkizofrén jeleket mutat ésd saját népébe követ, mint a gyurcsány - a parlamentnek azonnal le kell váltania !!!
egy normlis országban, ha a leváltást a parlament nem teszi meg, mert mindnyájan maffiózók, bűnőzők é shazaárulók -akkor az államelnöknek kötelessége feloszlatni és kiírni a választásokat
egy normális országban a rendőrség és ügyészség a bűnözőket üldözi, nem a hazafiakat !!!
Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.09. 19:55:54
Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.09. 19:59:01
hehe64 (törölt) 2010.07.09. 20:09:46
És ismétlem. Nem a kormány dolga.
A kormány nem úgy kormányoz hogy a céljai érdekében törvényeket alkot, és ezt elfogadtatja a parlamenttel.
Nem. A kormány dolga, hogy a hatályos törvényekkel összhangban üzemeltesse az országot.
Magyarországra nézve elég szégyen, hogy a mostani gyakorlat számít "normálisnak".
Félreértés ne essék, nálunk nincs demokrácia. Bizonyos jellemzői jelen vannak, de az alapjai hiányoznak, és ha a mostani politikai eliten múlik,(pártállástól függetlenül) ezek az alapok soha nem is lesznek megépítve.
Ezért írtam, hogy egy normális országban.
Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.09. 20:14:50
Mindenesetre örültem a hozzászólásodnak, és köszönöm.
1 db Magyarország 2010.07.09. 20:18:48
Ennek kb annyi létjogosultsága van, mintha én nekiállnék a mélytengeri árkok élővilágáról értekezni (hint: nem biológusként végeztem az egyetemen). Viccesnek egy ideig vicces, utána már csak szar és unalmas.
Terniak 2010.07.09. 20:19:43
Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.09. 20:21:43
gitáros 2010.07.09. 20:24:00
Mégis, ki az atyaúristen nyújtson be olyan törvényeket, amelyek a mindenkori kormány koncepciójának végrehajtásához szükségesek?
@tlvajferi:
Kedves hulyeferi, nálad elég régen beakadt a tű, nem?
hehe64 (törölt) 2010.07.09. 20:26:13
hehe64 (törölt) 2010.07.09. 20:27:14
Nem az a normális ha a nyúl viszi a puskát.
Terniak 2010.07.09. 20:30:24
hehe64 (törölt) 2010.07.09. 20:49:07
Jó hétvégét mindenkinek.
hehe64 (törölt) 2010.07.09. 20:49:17
Amúgy pedig, én működő dolgokról írtam. Azok az országok ahol így működnek a dolgok, nincsenek is olyan messze. Csak hát , ha hiszed ha nem, nem itt van a világ közepe.
Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.09. 20:49:53
És akkor hogyan is van az a dolog a mélytengeri árkok élővilágával?
szemtanú 2010.07.09. 21:13:53
nem nemsiker_s 2010.07.09. 21:23:29
Ha pedig egy-egy ponton bevennének valamely javaslatot, akkor azonnal kiderülne, hogy a javaslattevő szervezet X vezetője hányezer szálon kötődik fideszes körökhöz, azaz "mutyiznak".
Ehhez képest tényleg jobb, ha bevállalják az egyes törvénymódosításokkal járó teljes felelősséget. Így legalább nem hivatkozhatnak másra, ha valamit elkúrnak, már csak azért sem, mert akkor is a zorbán lesz a hibás mindenért, ha egyeztet és akkor is ha nem. Akkor meg inkább dolgozzanak gyorsan és eredményesen, ha pedig elkúrják akkor - és csak akkor (!) - mehetnek a levesbe.
Egyébként pont ugyanez a hecckampány ment a kormányalakításkor: "vészhelyzet van, ne tököljenek, minél gyorsabban alakítsanak kormányt". Amikor gyorsabban megalakult a kormány, mint előtte bármikor: "nézd má hogy kepeszt a zorbán a hatalomért, hát nem bírja kivárni azt a néhány hetet?"
Pontosan erről van szó, van rajt sapka nincs rajt sapka poén.
Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.07.09. 22:03:08
"Ehhez vissza kell állítani a demokratikus
intézményrendszerbe vetett bizalmat: azonnal véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az igazságszolgáltatást politikai támadások kereszttüzébe
állítják, illetve hogy a KORMÁNY KÖZÉRDEKŰ ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALÁT
akadályozza saját hatalmi ambícióitól vezérelve, és végül vissza kell adni a tisztességes munkával elért eredménynek járó tiszteletet és erkölcsi támogatást." ...mondta a Viki gyerek, amíg ellenzékben volt. Kormányon már nem igaz ez??? Bakker sapka ide, vagy oda, leverik Viktor gyerekről hamar. Hamar lesz a zemberektől "Viktor takarodj!"
_Ne feledd 2010.07.09. 22:45:30
Bár a címben már javítottad, azért a poszt szövegében még megbújik az az "átkozott paca".
Kristl 2010.07.09. 23:22:43
ballib pityesz 2010.07.09. 23:22:55
Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.09. 23:22:59
Gábor mester 2010.07.09. 23:50:04
Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.07.09. 23:58:07
Ellenzék, kicsit nézzetek már szét!
_Ne feledd 2010.07.09. 23:58:28
Természetesen, a sajtóban sok kifejezést pongyolán használnak, legyen szó bármilyen szakterületről. Azonban a fenti megállapítás erre is igaz, t.i. azt a látszatot keltik, hogy a hír szerzője nem feltétlenül kompetens. Persze lehet, hogy ebben az esetben tévedek; legyen így :)
ballib pityesz 2010.07.10. 00:05:41
Kíváncsi voltam, utánanéztem, és ha hiszed, ha nem, még a Jogifórum.hu-n - például itt: www.jogiforum.hu/hirek/7702 meg itt: www.jogiforum.hu/hirek/19934 - is a jogalkotásra, a törvényhozásra használják a törvénykezés kifejezést. Pedig azt szerintem jogászok írják. De ettől függetlenül vitán felül áll, hogy a szó mást jelent. A poszttal egyébként a magam részéről tartalmilag egyetértek.
békarépa 2010.07.10. 06:59:24
2.mi a túrónak bizottsági egyeztetés 2/3-nál
3. felőlem azt csinálnak a T. házban viktorkáék ami nekik tetszik, csak húzzák ki a szarból az országot. ha nem ment, 4 év múlva újabb forradalom lesz a szavazófülkékban......
belekotty 2010.07.10. 07:29:45
- Van már aki fel akarja venni ezt a nevet. O.V. a monogramja.
Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.10. 08:28:14
wip 2010.07.10. 09:18:44
Móg 2010.07.10. 09:32:28
választott is egy légyszart.
mivel a világ valamerre mindig megy ,igy a dolgokból gyakran más lesz mint aminek eleddig hittük.
immár viktor lett a légy a 10 milló a trágya ,amibe a légy szarik
Kristl 2010.07.10. 09:39:52
Attól még a módszer lehet kommunista. Főleg mivel a fidesz-prominens banda 80-90%a az átkosban szocializálódott, azokhoz a "módszerekhez" akárcsak az "államférfi". Nem véletlenül hasonlít a két banda egymásra.
anyadmajma 2010.07.10. 10:46:41
És nem komcsi módszerek? Hát mik?
Az '56-os forradalom halottai meg gyorsabban forognak a sírjukban, mint a ventilátor, mert ők ugyan nem ezt akarták, amit ezek itt kivétel nélkül az elmúlt 20 évben csináltak ezzel az országgal. MIntha Robespierre menne el a király sírját koszorúzni. Vagy Hajnau és Metternich karöltve siratná az aradi kivégzés áldozatait.
@Móg: És én pont ezért nem mentem el szavazni. Elegem volt abból, hogy azért szavazzak erre, vagy arra, vagy amarra, mert ugyan mindegyik szar, de ez a kisebb kupac, inkább ezt együk meg. Nem akarok szart enni és pont.
Melchi Zadok 2010.07.10. 15:29:43
köszönjük nektek ostoba narancsdroidok, köszönjük meg a lukasenkói demokrácia magyarországi hajnalát! köszönjük nektek, hogy lassan a balkán tekint le ránk.
mert nektek ez kellett... idóták.
1 db Magyarország 2010.07.13. 23:01:14
Közgazdász a posztjaid színvonala alapján kb annyira lehetsz mint én pék.
Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.07.14. 08:42:36
Apropó, nincs egy jó vizespiskóta-recepted? :-D