Alkotmánytalan rend

2011.03.15. 12:49

Mától nincs hatályos alkotmánya Magyarországnak - legalábbis Orbán Viktor szavai szerint. A miniszterelnök a Nemzeti Múzeum lépcsőjén jelentette ki, hogy "Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát, amely egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk annak érvénytelenségét."

És akkor ezt itt most hogy?! Akkor ezek szerint 2012. január elsejéig - vagyis az új alkotmány hatályba lépéséig - egyáltalán nincs alkotmánya az országnak? Mondjuk nem mintha nagyon tisztelte volna a Fidesz az alkotmányt az elmúlt hónapok jogalkotása során, na de azért mégis...

Mert álljunk meg itt egy percre, és gondoljuk végig ezt: a Magyar Köztársaság miniszterelnöke egészen egyszerűen nem ismeri el érvényesnek a hatályos magyar alkotmányt. Hát basszus, bele se merek gondolni, hogy mégis hová vezet ez, vagy hogy melyik a rosszabb: az, ha a miniszterelnök diktátor, vagy az, ha anarchista.

Akkor a miniszterelnök szavai szerint (lásd: "nem ismerjük el történelmi alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését"), meg a visszamenőleges hatályú kormányzati gondolkodás alapján tulajdonképpen eddig sem volt alkotmányunk, így tehát semmisnek minősül az 1949. évi alaptörvény és annak valamennyi módosítása, meg persze az az alapján meghozott törvények is? És akkor tulajdonképpen Magyarország még mindig a király nélküli királyság államformájában leledzik, tekintetes Orbán Viktor kormányzósága alatt, és máig érvényes a pallosjog meg az első éjszaka joga, csak eddig nem tudtunk róla?

És ha elfogadjuk a miniszterelnök szavait, mely szerint nem érvényes a jelenlegi alkotmány, akkor nem érvényesek az országgyűlési választások szabályai sem, és akkor Orbán Viktor most nem miniszterelnök?

És csak úgy eszembe jutott, hogy mit csinál ilyenkor az Alkotmányvédelmi Hivatal? Egyrészt - nomen est omen - nem védi meg a hatályos alkotmányt? Vagy ha nincs hatályos alkotmány, akkor nincs alkotmányos rend, de akkor meg mit véd? Vagy én már nem is tudom...

Március tizenötödike ide vagy oda, lassan nevetségessé kezd válni ez a bolond forradalmiság meg a szabadságharcos hév. Merthogy a miniszterelnök ma megint hadat üzent mindenkinek, az IMF-től az Európai Unión és a nagytőkén át a "tőzsdecápákig". Hogy mindehhez mit szól Michael Douglas, azt nem tudom. De azt igen, hogy nem arra kapott kétharmados felhatalmazást Orbán Viktor és kormánya, hogy folyamatosan összerúgja a port a világgal.

De forradalmi időket élünk, még ha nem is vettük volna észre, lassan egy éve halljuk már. Meg azt, hogy a felemelkedés jön. És lám, a miniszterelnök a minap kitüntetett Hobót is idézte az ünnepi megemlékezésen: "Oly sokáig voltunk lenn, nem is tudjuk, milyen fenn."

Halkan megjegyzem, hogy a dal így folytatódik: "Igyunk az új Istenekre, / Mosolyuk egyre nagyobb, / Nem tettem ellenünk semmit, / Azt hiszik, nem is vagyok..."

Azt hiszem, éppen ideje lenne, hogy az Új Istenek végre visszavegyenek egy kicsit a kétharmados, önelégült mosolyukból...
 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr982741346

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lázár János kivágta nálam a biztosítékot 2011.03.19. 16:40:25

  Elszámoltam tizenháromezer-nyolcszázötvenhétig. Most már kicsit megnyugodtam, talán le tudok írni néhány sort úgy, hogy a kötőszavakon kívül ne kelljen mindent kipontoznom. Hogy mi bőszített ennyire fel? Lázár János eme nyilatkozata: &...

Trackback: Életszerű életszerűtlenség 2011.03.19. 11:23:56

  Előre bocsájtom, hogy az alábbi történet kizárólag az én bomlófélben lévő agyam torzszüleménye, ilyesmi ma a világon nem történhet meg, Magyarországon pedig egyszerűen lehetetlen lenne. Egy szép csendes nyári este két pigmentáltan erős...

Trackback: A tanácsadók nem vesznek el, csak átalakulnak 2011.03.17. 18:39:40

  Hiába a forradalom, hiába alakult át már szabadságharccá (még Brüsszelnek is hadüzenetet küldtünk), a tanácsadók valahogy nem akarnak eltűnni a színpadról. Igaz nem nagyon akarnak a rivaldafénybe kerülni, de valahogy mindig vetül rájuk egy ...

Trackback: Új alkotmány - a szimbólumokon túl 2011.03.16. 10:07:13

Ténytár A minap napvilágot látott alkotmánytervezettel kapcsolatos viták során az abban foglalt szimbolikus kérdések kerültek a média

Trackback: Elhatalmasodik a „forradalmi” téboly! 2011.03.16. 07:05:04

  Kezdetben egy kicsit furcsa, de inkább megmosolyogtató kiszólásnak véltem a forradalmi jelzőt a 2010-es választási győzelemre. Úgy gondoltam, hogy majd szépen alábbhagy a hév, és elkezdenek kormányozni, a napi teendőkkel foglalkozni, és maj...

Trackback: Legyen béke, szabadság és egyetértés 2011.03.16. 02:34:28

Hány buzi van köztetek? - kérdezte az LMP-s zászló láttán egy kedves úriember a Nemzeti Múzeumnál. De persze nem ezzel kezdődött a nap. A tavalyi évhez hasonlóan idén is nyeregbe pattantam a nemzeti ünnep alkalmából, és nyakamba vettem a várost egy fé...

Trackback: A Köztársaság ünnepe 2011.03.15. 20:23:34

 „Egy van, mi különösen szívemen fekszik, mert Magyarhon jövője véleményem szerint attól függ. Különféle nemzetiségek iránt legyünk jogkiosztásban minél bőkezűbbek. Nem csak Ausztria halt meg, hanem Szent István Magyarországa is…&rdqu...

Trackback: A Köztársaság ünnepe 2011.03.15. 20:22:39

 „Egy van, mi különösen szívemen fekszik, mert Magyarhon jövője véleményem szerint attól függ. Különféle nemzetiségek iránt legyünk jogkiosztásban minél bőkezűbbek. Nem csak Ausztria halt meg, hanem Szent István Magyarországa is…&rdqu...

Trackback: Nem akarok nyertes lenni! 2011.03.15. 15:27:23

  Ezért:  További százmillió forintot vonnak el az Országos Mentőszolgálattól. Ez azt jelenti, hogy már nemcsak a gépkocsik beszerzésére szolgáló pénzkeretet, hanem a működési költségeket is csökkentik. Tavaly még azt mondta az egés...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anonymand 2011.03.15. 15:30:06

Mi, I. Orbán Viktor, államalapítók között is legelső, akaratunkat kinyilvánítandó, a következőket hozzuk a világ tudomására:
1. örüljön Európa, hogy a messzi távolból idejöttünk annak idején és elhoztuk a kultúrát, a hitet, és az észt
2. tartsa szerencséjének Európa, hogy békésen jöttünk és nem hajtottuk uralmunk alá a Kárpát-medencétől nyugatra fekvő területeket
3. a Lech mezei vereség csak és kizárólag regék és mondák világába tartozik, mert mi ott is győztünk, csak nem eléggé
4. az alkotmányozást már akkor elkezdtük, amikor a körülöttünk élő népek még a tüzet sem ismerték
5. és most hogy jövőbe mutató, és semelyik más alkotmányhoz nem hasonlítható büszkeségünk megszületik, mindannyian példát vehetnek rólunk. Nem csak Európa, de az USA is, ahol 200 év alatt nem sikerült az idők követelményéhez alakítani elöregedett alkotmányukat.
Éljenek az alapjogok, éljen a szekularizáció, éljen a magántulajdon szentsége, legfőképpen éljek ÉN!
(Amíg az új Tákolmányt hatályba nem léptetik)

Fabius 2011.03.15. 16:36:08

Ne tessék értetlenkedni. Nálunk Pesti Imre elvtárs ünnepi beszédében megmondta, itt már nem forradalom van, hanem egyenesen szabadságharc.

Nyilván az alkotmány az amivel elsősorban le kellett számolni.

Orbán Viktor pedig egy igazán különleges vezető, és egyben olyan genetikai csoda, aki két arcot mutat a világnak, nyelvével pofozkodik, térdével ereszkedik, és mindezt azonos időben teszi.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.15. 19:27:25

Szóval
1. Bekap6tyák...
2. Én sem fogom elismerni majd az ő TÁKOLMÁNYUKAT.
A jogkövető magatartásom pedig ezzel lesz arányos. Aztán jöhetnek a jogászok oszt jónapot. Precedens alapon hivatkozhatok majd ezen politikus kisköcsögök cselekedeteire???
Egyébként ilyenkor még az cseszi a csőrömet, hogy a ma esti diplomáciai jelentésekben, a nagykövetek, mit küldenek haza eme világesze beszédéből... Mert reakciók lesznek az igen-igen okos szabadságharcosunk beszólásaira. Sokba fog fájni még ez a hülyegyerek nekünk!

baliquez 2011.03.15. 21:14:37

A múúúltat végképp eltörőőőőlni.. hmm, vajon honnan ilyen ismerős ez a fideszes tempó?

Jelzem én meg Orbán Viktort nem ismerem el miniszterelnöknek, ugyanis egy zsarnoki uralom alapja, úgyhogy mai napon kinyilvánítom az érvénytelenségét neki is meg a kormányának is. Addig ismételgeti a forradalom kifejezést míg valóban megkapja, akkor aztán lesz nagy csodálkozás.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.03.16. 06:44:14

Btk. 268. § Aki nagy nyilvánosság előtt, a köznyugalom megzavarására alkalmas módon törvény vagy más jogszabály, avagy a hatóság rendelkezése ellen általános engedetlenségre uszít, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

c72 2011.03.16. 08:56:42

Hát én meg éppen a mosolyt hiányoltam tegnap... Elnéztem, kijön ez az ember a szájtátó hívei elé, és egy kis kényszeredett grimasz minden, amit nyújtani tud nekik. Utána jön a szokásos rekedt ordítás, meg a "most tapsoljatok" szünetek. Senki nem mondta neki, hogy ünnep van?
Ezen legutóbb karácsonykor akadtam ki, amikor kizárólag az ellenségeinek üzent (hogy tudniillik nem hátrál meg, mert kemény küzdelem árán tartunk ott, ahol), hű népének még egy langyos "kellemes ünnepeket"-re sem futotta...

Nádasi Balázs 2011.03.16. 09:30:52

Tudomásom szerint aki az alkotmány megdöntésére buzdít, az a demokrácia ellensége, bűnöző. Ekrem Kemál Györgyöt nem ítélte el emiatt a bíróság, azon az alapon, hogy a magyar demokráciába belefér egy hülye is, de amikor a Magyar Köztársaság választott parlamentje által választott miniszterelnök már szavakban is ostromolja a demokráciát, nem csak tettekben, akkor az egész kicsit kezd zavaros lenni, és talán most kéne őt végleg bezárni egy elmegyógyintézetbe (esetleg börtönbe).

jenőke 2011.03.16. 15:03:19

Orbán Viktor Mihály és talán Tivadar is, végzett (diplomás) jogászként minden jogi alapelvet felrúgott, és ebben tettestársa volt Navracsüccs, Kövér, és talán még Sólyom is. Sólyom jobb esetben csak politikai rövidlátó, rosszabb esetben ... hagyjuk.
A nullum crimen sine lege jelentése: nincs bűncselekmény törvény nélkül (latin).
A nullum crimen sine lege jelenti azt, hogy amit törvény nem nyilvánít büntetendőnek, azt nem lehet bűncselekménynek tekinteni.

A nulla poena sine lege jelentése: nincs büntetés törvény nélkül (latin). A nullum crimen elvéhez kapcsolódóan, a nulla poena elve azt mondja ki, hogy a bűncselekményekre csakis a törvényben meghatározott büntetési tételek alkalmazhatóak. Jelenti ez azt is, hogy ezeket a büntetéseket is csak a törvényben szabályozott módon lehet alkalmazni.

A két elvhez négyféle alkalmazási szabály társul:

* Nullum crimen/nulla poena sine lege praevia: a visszaható hatály tilalma
* Nullum crimen/nulla poena sine lege certa: a határozottan megfogalmazott törvények követelménye
* Nullum crimen/nulla poena sine lege scripta: az írott törvények követelménye
* Nullum crimen/nulla poena sine lege stricta: a normaszöveghez való kötöttség elve

b0lha 2011.03.16. 21:30:13

annyi de annyi ostobasag, meg gumicsont, es demagogia volt belesuritve abba a beszedbe, h megfajdult a fejem mire veget ert. engem a legjobban ezekre a tipikus, altalanos iskolakban tartott unnepi beszedekre emlekeztetett. de ami a leges legjobban kiboritott, az az, h ennek a szegyennek (embernek nem szivesen nevenzem), volt pofaja '48-at, illetve '56-ot egy kategoriaba sorolni, az oaltala kikialtott "fulkeforradalommal". azert ez sztem igazan verlazito, szerencsetlen marciusi ifjak forognak a sirjaikban. mert hat mind tudjuk, micsoda szenvedesek es verontasok tortentek azokban a fulkekben, nemdebar? egeszen elkepeszto, tenyleg hihetetlen...

legeslegujabbkor 2011.03.16. 21:49:21

@jenőke: Kicsit lemaradtál, már nincsenek törvények, hanem lex-haverok, és lex-ellenségek vannak.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.03.19. 13:47:01

"gondolj a holnapi napra / ne legyen ugyanilyen"

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.19. 18:55:40

index.hu/belfold/2011/03/19/lazar_szerint_akinek_nincs_semmije_az_annyit_is_er/
Inkább nem is kommentálnám, mert nyomdafestéket se tűrne! Kisk.csög SC és játékosai - MAGYAR KORMÁNY fedőnéven.

gyilkos fűegér 2011.03.19. 21:44:16

Én sokáig azt hittem, a bornírtság és alkalmatlanság csak a látszat, ami mögött egy - vagy jó, vagy rossz - terv van. Kezdek azonban rájönni, hogy a bornírtság és alkalmatlanság mögött csak bornírtság és alkalmatlanság van.

(Orbán a munka oroszlánrészét vállalja: ordít.)
süti beállítások módosítása