Viktor Csodaországban

2013.02.15. 10:59

A miniszterelnök a jelek szerint valami egészen más realitásban él - mondjuk úgy: Viktor Csodaországban -, vagy pedig tudatosan és gátlástalanul hazudik. És hogy őszinte legyek, nem is tudom, melyik a rosszabb. De attól tartok, hogy momentán a legrosszabb forgatókönyvet látjuk megvalósulni. Nevezetesen azt, hogy Orbán Viktor hazudik, és közben már fogalma sincsen a valóságról.

"Toto, I've a feeling we're not in Kansas anymore."

Nézzük csak a Kossuth Rádiónak adott legfrissebb interjúját - vannak benne érdekes, vagy még inkább hajmeresztő megállapítások. Nyilvánvaló hazugságok és persze totális képben nem levések - hogy ilyen ékes magyarsággal fogalmazzak.

Nézzünk mindjárt egy nyilvánvaló hazugságot - a jelek szerint ugyanis a brüsszeli EU-csúccsal kapcsolatban még mindig nem hagyott fel a csúsztatásokkal a miniszterelnök. Orbán Viktor a rádióinterjúban kijelentette, hogy "ezúttal sikerült elérni, hogy a magyar gazdák ugyanannyi támogatást kapjanak, mint a nyugat-európaiak is, ezért nem kerülnek emiatt versenyhátrányba." Váóóó, Orbán vezér nyugat-európai kalandozásainak legújabb fényes sikere! A dolog egyetlen szépséghibája, hogy ha én tárgyalok ott, vagy mondjuk Selmeczi Gabriella - nála tehetségtelenebb és inkompetensebb figura hirtelen nem jutott eszembe -, mostantól a magyar gazdák akkor is ugyanannyi területalapú támogatást kaptak volna, mint francia, holland vagy dán kollégáik. Az uniós csatlakozási szerződés szerint ugyanis egészen véletlenül éppen mostanra, 2013-ra járt le az az átmeneti időszak, ami alatt fokozatosan a régi tagállamok támogatási szintjére emelkedtek a magyar gazdáknak járó, területalapú agrártámogatások. Ez tehát még véletlenül sem Orbán Viktor érdeme, hanem a Medgyessy Péter és Kovács László által 2003-ban aláírt csatlakozási szerződésben foglalt automatizmus. De persze a nagyszerű Orbán vezérnek mostanra sikerült elérnie ezt is...

De az agrártámogatásokon kívül is mond még cifrákat a miniszterelnök! A rekordközeli szintet elérő államadóssággal kapcsolatban kijelentette például, hogy "az hullámzik, azt nem érdemes nézni", és szerinte az éves adatok számítanak. Nna persze, amikor véletlenül egy százalékpontot csökken, akkor azonnal nézni kell a mutatót, de amikor nő, akkor nem számít... Korrekt és egyenes dolog ez! De ennél még viccesebb, amikor azt mondja, hogy "a magyar gazdaságban öt mutató - államadósság, hiány, külkereskedelmi mérleg, folyó fizetési mérleg, foglalkoztatás - rendben van, csak egy nincs, és ez a növekedés".

Az a megállapítás, hogy az államadósság rendben lenne, jóformán szóra sem érdemes. Egy vicc. Mondjuk abból viszont meglehetősen morbid. Január végére ugyanis a valaha volt második legnagyobb értékére nőtt az államadósság: a központi költségvetés adóssága január végén 21 187,8 milliárd forint volt, ami hatalmas mértékű, 467,7 milliárdos növekedést jelent a tavaly januárihoz képest. És mindezt nem a galád befektetők meg az aljadék hitelminősítők mondják, hanem az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (off: egyszer látnánk már olyat, hogy egy állami szerv nevét sikerül helyesen leírniuk, adott esetben Államadósság-kezelő Központnak...). Vagyis az az állami szervezet, amelyik konkrétan nyilvántartja az államadósságot. A legszebb pedig az egészben az, hogy miközben Orbán szerint "nem adósságból kell finanszírozni a növekedést", addig a jelek szerint nekik még adósságból is csak a buktát sikerül finanszírozniuk...

Azt is mondja a miniszterelnök, hogy Magyarországon rendben van a foglalkoztatás. Mondom én, hogy Viktor Csodaországban... A klasszikus viccel szólva: lassan ötvenéves, de még hisz a tündérmesékben?! Vajon járt mostanában Borsodban? Vagy mondjuk Békés megyében? Vagy végiggondolta már, hogy még úgy is 10,7 százalékos a munkanélküliségi ráta, hogy félmillió kitántorgott honfitársunk már nem a hazai munkaügyi ellátórendszert duzzasztja, hogy a munkanélküli ellátásra jogosultság ideje jelentősen lecsökkent, a bázis meg, amihez viszonyítják a regisztrált munkanélküliek számát, a rokkantnyugdíjak felülvizsgálata miatt nőtt? Belegondolt-e már a miniszterelnök, hogy a közmunkaprogrammal együtt is mindössze 3,9 millió a foglalkoztatottak száma, ráadásul a közszférán kívül konkrétan csökkent is a foglalkoztatás? Vagy a miniszterelnökök ugyanúgy nem zavarják a számok, mint a jobbkezét...

Azt is mondja a miniszterelnök, hogy rendben van a külkereskedelmi és a fizetési mérlegünk. Nahát! Be ne szarjak a gyönyörűségtől! Óvatosan megjegyezném, hogy ez megintcsak nem siker és eredmény, hanem szomorú következmény. Az elszegényedés miatt csökkenő belföldi fogyasztás eredményeként csökkenő import és a gyenge forintárfolyam következménye.

Bár ha úgy nézzük, mindez - mármint az elszegényedés, a csökkenő belföldi fogyasztás és a szar forintárfolyam - tényleg Orbán Viktornak és az ő tanult kollégáinak az érdeme.

Hát, ha csak úgy nem...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr225081661

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Évértékelők 2013.02.25. 20:00:53

Fletó nemzetmentő hévvel, szuggesztíven mondott sok szép semmit. Mármint azon kívül, hogy össze kell fogni. Nyilván vele is. A Mókus örs Gordonkája kicsit többet, bár kevésbé hatásosan. A helyzet értékelése pontos volt, bár amit Fletó ki tudott mondan...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.02.16. 15:00:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Orbán Viktor szerint rendben van a foglalkoztatás hazánkban 2013.02.15. 15:22:02

Orbán Viktor szerint a magyar gazdaságban hat mutatóból öt rendben van, tehát összességében nincs min aggódni, jól állunk:  "A magyar gazdaságban 5 mutató (államadósság, hiány, külkereskedelmi mérleg, folyó fizetési mérleg, foglalkozt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ügyfélszolgálatos 2013.02.15. 15:39:18

Áh tudja jól mit beszél, a még mindig őt támogató fanatikusoknak mondja, akik mindent elhisznek neki. A többi nem számít.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.02.15. 15:39:23

mit várhatnak az átlagpolgárok akkor, ha a foglalkoztatás a kormány szerint rendben van, pedig alulról egyáltalán nem úgy tűnik? Javulást? Hiszen a jót már nem kell javítani ... Még kilátástalanabb helyzetet? Ami jó, abba még belefér egy kis rosszabbodás, akkor sem lesz rossz, csak kevésbé jó ...
A kampányra meg lehet nyomni a bezzeg van közmunka meg munkahelyvédelmi program heppi szöveget.

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2013.02.15. 15:51:14

Az államadósság valóban hullámzik, ezért nem az éppen aktuális állapotot kell figyelembe venni, hanem a tendenciát. Az éppen aktuális adósságszintet rengeteg egymástól független és elszigetelt tényező befolyásolja, 2012-ben például az államháztartás bruttó adóssága a bruttó hazai össztermék 77,1 százalékának megfelelő összeget tett ki szeptember környékén, de az adósságot a harmadik negyedévben 159 milliárd forinttal csökkentette a forint erősödése, a nettó adósságfelvétel viszont 180 milliárd forinttal növelte.

2012-ben például főleg az árfolyamváltozás hatására csaknem ezer milliárd forinttal csökkent az államadósság, míg 2011-ben egész évben 1339 milliárddal nőtt ugyanezért.

Összességében nézve azonban államadósság mértéke csökkenő tendenciát mutat immár két esztendeje. 2012 végén már GDP 77,1 százalékán állt az államadósság, és ez óriási előrelépés, hiszen 2010 közepén még 85,3 százalék volt.

Tudom, hogy ez bonyolultnak hangzik, és azzal is tisztában vagyok, hogy a balliberális agyhalottak nem szoktak számokkal és adatokkal foglalkozni, de ezek sziklaszilárd TÉNYEK.

Röviden összefoglalva: Orbánnak már megint igaza van, a posztoló pedig nagyon buta.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.15. 15:52:11

@ügyfélszolgálatos: Pontosan. Úgy tud valamennyire hitelesnek tűnni a nép szemében, hogy mindig a saját szavazóihoz beszél és nem adja a tévé, hogy mit mond Brüsszelben.

csárli hárper 2013.02.15. 16:01:31

arra tippelek, hogy tudatosan és gátlástalanul hazudik...

Parajpuding 2013.02.15. 16:02:38

Namost aztán jönnek majd a narancsorkok és libásoznak, komcsiznak, libsiznek...
Mondjuk ezeknek az egyedeknek akkor is csak ennyi lenne a kommentképességük, ha a cikk az időjárásról szólna.
Egyébként pedig semmi meglepő nincs a leírottakban. Orkbán miniszterelnökként még igazat nem mondott. Viszont azt megkérdőjelezem, hogy ne lenne tisztában a valósággal. Úgy vélem szándékosan és rosszhiszeműen - kizárólag a hataloméhségét kielégítendő - teszi mindazt, amit tesz.
Kérdem én: és mi lesz azután, hogy kifosztotta a kamrát és lesöpörte a padlást?

sántaturul 2013.02.15. 16:03:10

aki sokat hazudik, a végén maga is szentül elhiszi a sok ocsmányságot.az ilyen embert úgy hívják, hogy beteges hazudozó, vagyis pszichiátriai eset.

felcsutisuttyo 2013.02.15. 16:04:20

Biztos helyről tudom. a Nemzeti Szarcsimbókunk hazudik...ezt tanácsolták neki a választási TANÁCSADÓI "okosok"...
Hazudjon és mindenben csak fényezze a kormányt és önmagát...a hülye Fideszes úgyis elhiszi a többi le van szarva...ÚGYIS ELCSALJÁK A VÁLASZTÁST:)

room_101 2013.02.15. 16:05:00

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
Érdekes, pedig pont azokat szokták lezsidóbolsizni, akik nem átallanak a számokra, meg a józan észre hivatkozni a hit helyett.

J.László 2013.02.15. 16:13:42

@Parajpuding:
Na most aztán jönnek a liberálisok és cigányoznak.

No persze közben ők a legnagyobb antirasszisták.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.02.15. 16:14:39

"vagy pedig tudatosan és gátlástalanul hazudi"

Vagy pedig...

Cölöpteknős látja, hogy nem a cselekedetet kell a valósághoz igazítani, hanem a valóságot a cselekedetekhez.

Avagy ahogy a Sztárcsinálókban elhangzott:

"Az elvet kell formálni az új helyzethez mindig.
Így lesz a gondolat végül legyőzhetetlen fegyver.
A cél most is előttünk áll: a hitnek győzni kell."

mark75 (törölt) 2013.02.15. 16:15:39

Olyan a kormanyunk mint az Adam almai c. dan filmben a pap. Optimista es nem hajlando tudomast venni a tenyekrol. Igy is lehet elni.

s 2013.02.15. 16:16:22

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: "Az államadósság valóban hullámzik"

A kegyed keble hullámzik, amikor nagy levegőt vesz, hogy világgá kürtölje a baromságait. Nekem ne próbálja meg bemesélni, hogy nem lett volna jobb az IMF pénze a piaci finanszírozásnál. A tetvedék kamatkülönbözetet én fogom visszafizetni magácskával együtt, ostoba nőszemély.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2013.02.15. 16:17:18

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Ezt véletlenül nem a Varánuszról kopiztad ide? :DDDDDD

LOL!!!

varanus.blog.hu/2013/02/15/matolcsy_elgancsolta_tundermeseorszagot?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_02_15&utm_campaign=index#c19056915

Volksgemeinschaft 2013.02.15. 16:02:43
@Habakuk999:

Az államadósság valóban hullámzik, ezért nem az éppen aktuális állapotot kell figyelembe venni, hanem a hónapok/évek alatt kirajzolódó tendenciát. Az éppen aktuális adósságszintet ugyanis rengeteg egymástól független és elszigetelt tényező befolyásolja, 2012-ben például az államháztartás bruttó adóssága a bruttó hazai össztermék 77,1 százalékának megfelelő összeget tett ki szeptember környékén, de az adósságot a harmadik negyedévben 159 milliárd forinttal csökkentette a forint erősödése, a nettó adósságfelvétel viszont 180 milliárd forinttal növelte.

2012-ben például főleg az árfolyamváltozás hatására csaknem ezer milliárd forinttal csökkent az államadósság, míg 2011-ben egész évben 1339 milliárddal nőtt ugyanezért.

Összességében nézve azonban államadósság mértéke csökkenő tendenciát mutat immár két esztendeje. 2012 végén már GDP 77,1 százalékán állt az államadósság, és ez óriási előrelépés, hiszen 2010 közepén még 85,3 százalék volt.

Tudom, hogy ez bonyolultnak hangzik, és azzal is tisztában vagyok, hogy a balliberális agyhalottak nem szeretnek számokkal és adatokkal foglalkozni, de ezek sziklaszilárd TÉNYEK.

Röviden összefoglalva: Orbánnak már megint igaza van, az államadósság igenis csökken, Fabius pedig ismét nagyon buta.

Önnek megyünk (törölt) 2013.02.15. 16:18:11

"A dolog egyetlen szépséghibája, hogy ha én tárgyalok ott, vagy mondjuk Selmeczi Gabriella - nála tehetségtelenebb és inkompetensebb figura hirtelen nem jutott eszembe -, mostantól a magyar gazdák akkor is ugyanannyi területalapú támogatást kaptak volna, mint francia, holland vagy dán kollégáik."
Az EU csökkenteni szerette volna ezt a fajta támogatást, de ez ellen több ország -köztük Magyarország- is tiltakozott, így ez nem történt meg. Ha már ilyen magabiztosan tények nélkül megnyilatkozunk, ha valaki hazug, akkor legalább alapvető dolgokkal legyünk már tisztában...

"Az uniós csatlakozási szerződés szerint ugyanis egészen véletlenül éppen mostanra, 2013-ra járt le az az átmeneti időszak, ami alatt fokozatosan a régi tagállamok támogatási szintjére emelkedtek a magyar gazdáknak járó, területalapú agrártámogatások. Ez tehát még véletlenül sem Orbán Viktor érdeme, hanem a Medgyessy Péter és Kovács László által 2003-ban aláírt csatlakozási szerződésben foglalt automatizmus."
Már ha érdemnek lehet nevezni azt, hogy ezzel olyan helyzetet sikerült előállítani, ami kis híján kinyírta a hazai mezőgazdaságot. A hazai gazdákank ugyanazon a piacon ugyanolyan feltételek mellett kellett eladni a terményeiket, mint a náluk jóval több támogatáshoz jutó nyugati gazdáknak. Ennyit a szabad versenyről meg az egyenlő esélyekről papoló EU-ról és az azt feltétel nélkül zsigerből kiszolgáló politikusukról...

Void Bunkoid 2013.02.15. 16:19:04

"az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (off: egyszer látnánk már olyat, hogy egy állami szerv nevét sikerül helyesen leírniuk, adott esetben Államadósság-kezelő Központnak..."

Gondolom, észrevetted már, hogy a jelenlegi államigazgatás, de felépítése, és a hivatalok elnevezése is(!) egyre inkább kíván hasonlítani az 1919-1945 közötti cuccokra. Innen a "hibás helyesírás", az elnevezések is megpróbálnak idomulni az archaikus horthysta helyesírási szabályzatokhoz :)))

Indriq 2013.02.15. 16:21:00

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
Hát igen... az államadósság tendenciája:
"A valaha volt második legnagyobb értékére nőtt január végére az államadósság, derül ki az Államadósság Kezelő Központ Zrt. által közzétett adatokból. A központi költségvetés adóssága január végén 21 187,8 milliárd forint volt, ami hatalmas mértékű, 467,7 milliárdos növekedést jelent a tavaly januárihoz képest. A rekordot 21 426,1 milliárd forinttal 2011 novemberében érte el a költségvetés adóssága."

Tehát az érveléseid jók, csak még nem tudjuk mire.

Han Duo 2013.02.15. 16:21:44

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
Kedves Hölgy!

Annyiszor be volt már az alábbi link téve.

www.akk.hu/ktgvetesadossag.ivy

Ebben hol van a csökkenő tendencia, pláne, ha figyelembe vesszük a nyugdíj-einstandot is?

csak egy néző 2013.02.15. 16:22:27

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
Ringyócska, tippeld meg, hogy ezek a mondatok kitől származnak??

Kitalálja valaki, hogy e veretes mondatokat ki is mondta??? "Hazám nem labdarúgóklub, hanem szuverén ország, amely önállóan hozza döntéseit, és nem hajlik meg semmilyen nyomás alatt, nem beszélve a fenyegetésekről. A 30-as évek óta nem volt ilyen súlyos gazdasági és politikai világválság, nem tűr el kritikát egy olyan szervezettől, amely "bűnrészes volt Argentína egy évtizeddel ezelőtti gazdasági összeomlásában, és szerepe volt az Európát és az Egyesült Államokat jelenleg sújtó bajok kialakulásában is".A példaképünk, másodszor is a csőd szélén. "Azért büntetnek bennünket, mert rossz példát mutatunk; mi vagyunk a példa rá, hogy lehetséges külső gyám nélkül is országot építeni"

The Engineer 2013.02.15. 17:11:05

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Kedves Stefi! Ha már nagyon osztod az észt valamiről, akkor illik annak előtte utána nézni! Ki kéne Viktor s*ggéből szállni.
Az államadósság 85% közelében sem volt:

osszefogasazallamadossagellen.hu/az_allamadossagrol

The Engineer 2013.02.15. 17:11:40

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Kedves Stefi! Ha már valamiről nagyon osztod az észt, annak illene előtte utána nézni, és nem kamuadatokkal dobálózni.

Az államadósság a 85% közelében nem volt:
osszefogasazallamadossagellen.hu/az_allamadossagrol

brumeszkosz 2013.02.15. 17:12:14

Na akkor szögezzük le:
Először is orbánc egy skizrofén idióta.
Másodszor, ha annyi pénzből élne mint én akkor mindjárt magához térne!!!!

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2013.02.15. 17:13:03

@Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP:

Azt is én írtam, csak ott más profilt kell használnom, mert Fabius (a bloggazda) örökre kitiltott.

hot-spot (törölt) 2013.02.15. 17:13:36

@Csekey Ildikó: Annyira szörnyű a valóság.

Akkor pedig fel kéne világosítani a népeket.Csak mert ronda dolog hallgatni a közelgő vészről.Ilyen esetben az államnak feltétlen tájékoztatnia kellene állampolgárait.

Kivancsi 2013.02.15. 17:14:05

ne a zemberek fizessek meg....

latta ez az ember mostanaban a telefonszamlajat, a bankszamlakivonatat?

Tamás András György 2013.02.15. 17:47:30

@brumeszkosz: "Először is orbánc egy skizrofén idióta.
Másodszor, ha annyi pénzből élne mint én akkor mindjárt magához térne!!!!"
kis ellentmondas: ha keves penzbol elsz, akkor te vagy az idiota! :-)

Tamás András György 2013.02.15. 17:47:37

szeretnem jelezni, hogy "stefania kisasszony" egy szelsobalos troll, valoszinuleg csepeli kisnyugdijas vagy egyeb proli...

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.02.15. 17:47:43

És a másik, a foglalkoztatásba beleszámítják a külföldön munkát vállalókat. Igazi unortodox siker. Vagyis kudarc :)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.02.15. 17:47:51

Mivel OV-nak nem szokása betartani az aláírt szerződéseket, számára nem automatizmus, h az EU betartotta az általa írásban vállaltakat.

geri29 2013.02.15. 17:47:59

Ellopott nyugdíj megtakarítás, ÁFA emelés, telefon percdíj emelés, csekkadó,450 forint körüli benzinár, 290-es euró, GDP csökkenés, államadósság növekedés stb... Gratulálok! 8 évig erre készült ez a tehetségtelen hazug megélhetési keresztény banda élen két szociopatával.

Blogger Géza 2013.02.15. 17:48:15

Mikor tanuljátok már meg, hogy az államadósságnál egyrészt nem a rövid távú mozgások a lényegesek (bármely hitelfelvétel vagy törlesztés abban a pillanatban nagy elmozdulást eredményez, de ez önmagában nem mond semmit), másrészt minden hozzáértő a GDP-hez viszonyított arányt vizsgálja, nem az abszolút számot...

Hosszú távú trendek alapján Magyarország az egyik legjobb adósságleszorító ország a EU-ban.

"Kevés országnak sikerült érdemben csökkentenie eladósodottságát az utóbbi időszakban, hazánk továbbra is dobogós ezen a téren "

www.mfor.hu/cikkek/Meg_mindig_sikersztori_a_magyar_adossagcsokkentes_Europaban.html

Sieg 2013.02.15. 17:48:24

Azért ne essünk át a ló túlsó oldalára, a nominálisan stagnáló vagy nagyon enyhén növekvő adósság a nominális GDP arányában enyhén csökkenő trendet jelent.

Más kérdés, hogy a nyugdíj-einstandot is beleszámítva már nagyon nem az.

clegane 2013.02.15. 17:48:34

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
az, hogy mások kommentjeit másolgatod, az vagy azért jó hír, mert nem sok buta droid van, hanem csak egy aki több néven ír; vagy azért mert tényleg csak cukkolásból irogatsz szándékos hülyeségeket, amiket jártadban-keltedben látsz igazi droidoktól.

azt magyarázd meg inkább tényleg, hol van a csökkenő tendencia az akk.hu számaiban. persze valóban rámutathatsz egyszeri esetként a nyugdíj-einstandra, de egyrészt akkor márpedig baszd meg a viktoroddal együtt, másrészt meg az is csak egy egyszeri dolog, amit nem érdemes nézni, mert hullámzik, nem igaz?

Sieg 2013.02.15. 17:48:47

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Hm, egyszer érnénk el, hogy esetleg valamelyik kormánymosdató droidnak eszébe jusson, hogy a csodálatos javulás úgy ment végbe, hogy közben elpárolgott a GDP tíz százalékára rúgó (most már) állami feladatra félretett megtakarítás. Az állam nettó pozíciójának változásának kiszámítása már házi feladat mindenkinek, a megoldáshoz segítek: nem pozitív.

Az, hogy valakinek/valaminek a nettó helyzete a megtakarítások és az adósság különbsége, nem éppen atomfizika, és nem vagyok hajlandó elhinni, hogy polgártársaink nagy része ennyire hülye lenne. Csak hát ugye a szemellenző, nem szabad magának se bevallani, mert a legnagyobb "érv" semmissé lenne, inkább szajkózza a hülyeséget.

dean23 2013.02.15. 17:48:53

A sok birka barom még támogatja is ezt a tehetségtelen felcsúti idiótát!

defender of the clown 2013.02.15. 17:49:09

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: szeretnél úgy kinézni, mint a hölgy az avatarodban, igaz? ez lehet minden problémád forrása

Saga 2013.02.15. 17:49:27

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: 3%-os költségvetési hiány és recesszió mellet nehezen fog csökkenni az adósság...

Példa:

GDP 100. Adósság 78. Hiány 3. Növekedés -1.

Ahhoz, hogy csökkenjen az adósság a GDP 4%-át meghaladóan kell visszafizetni hiteleket, hiszen ki kell gazdálkodni a 3-at és a recesszió miatti 1-et is.

Ezért kéne növekedés, mert az kvázi segíti a nevező növekedése miatt a rátát.

Csakhogy a mostani irány nyírja a növekedést. Azt ugyanis a cégek csinálják és nem a munkavállalók és nem a kormány. A szocializmus ezért bukott meg.

nu pagagyí 2013.02.15. 17:49:41

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: A tendencia az államadóssággal kapcsolatban az, hogy 2010 tavasza óta, abszolút értékben rendületlenül nő. Most éppen 1800 milliárddal több az adósságállomány, mint a kormányváltáskor volt. Mindezt úgy sikerült elérni, hogy több ezer milliárddal károsították meg az embereket különadók, a forintárfolyam rontása, az infláció felpörgetésének és közszolgáltatások lepukkasztásának formájában. Ehhez hozzászámíthatjuk természetesen a magánpénztári vagyon elkobzását 3000 milliárd értékben.
Az Orbán-kormány eddigi károkozása tehát minimum 5000 milliárd forintra tehető. Na, ezt kéne megkommunikálni sikerként.

manhattan (c) · http://manhattan.webspawner.com/ 2013.02.15. 17:50:02

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Az államadósságot a fidesz nemhogy nem csökkentette, hanem strukturális alapon (egyszeri tételektöl megtisztítva) egyenesen min. 87%-ra növelte. Az átvett 81%-ról.

Történt ugyanis, hogy az állam (nagyon helyesen) visszahozta a kiszervezett bevételeit, a manyupot. 3.000 md ft vagyont egyben és egyszere, valammit 400 md-ot éves bevételt folyamatosan.

Ebböl a 3.000 md az, amit ez a két komplett gazdasági idióta (Orbán fötitkár eftárs és Jobbkéz eftárs) nem írhatnak a maguk dicsöségére. Ráadásul ez egyszeri tétel.
Mivel 8év kormánya nem rendezett egy halom adósságot (pl BKV, MÁV, kórházak), hátrahagyott valami 200 md-os EU-s Afa büntetést és így tovább - ezeket le lehet vonni a manyupvagyonból, ami nem a fidesz számlájára megy. Azonban még így is marad böven több mint 2.000 md-nyi egyszeri bevétel a fidesznek, amit nem tüzhet ki pávatollként, hogy ez az ö érdeme. Ezért ezt a kb. 8-10%p-nyi adósságot hozzá kell adni a jelenlegi 79%-os rátához.

Így lehet azt mondani, hogy a fidesz saját eröböl az átvett 81%-os adósságot 3 év alatt 87-89%-ra "vitte le".

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2013.02.15. 18:19:10

@clegane:

Idióta!

Nem mások hozzászólásait másolom, a Varánuszra is én írtam, csak ott más profilt kell használnom, mert Fabius (a bloggazda) örökre kitiltott.

Han Duo 2013.02.15. 18:19:31

@manhattan (c):

Volt erre pár hónapja egy OV interjú az Info rádión, ahol azt magyarázta a saját hangján, a saját szájával Vezérünk, hogy 6000 millárd lett beszedve mindenfelől, ami nem lett volna meg, ha az IMF-et engedik beleszólni. Ez szerinte a gazdaságba ment. Namármost én felajánlanék egy üveg Lagavulin-t annak, aki megmondaná nekem, hogy hová lett az a pénz (ami a GDP 20 %-a mellesleg), milyen pozitív hozadéka lett, mert se az államadósság nominális értékében, sem a gazdaság nem jelenik meg. Annyival több adót fizetünk (legalább is én), hogy elvárnám, hogy legalább egy kis értelme legyen.

baliquez 2013.02.15. 18:19:47

"a komcsik...rátámadtak a nemzetre" bizony, ilyet mondott a csuti kezelt pár évvel ezelőtt. Ehhez képest ők nem rátámadnak hanem konkrétan gyilkolják a legsérülékenyebb és legaljasabbul meggyötört gazdasági társulásokat, a KKV-ket. A milliós bírság kilátásba helyezésével járó cégbejelentési kötelezettség, aminek köszönhetően minden vállalkozásnak több tízezres ügyvédi tiszteletdíjat kell felköhögni, a pénztárgép-központosítás, a minimálbér-emelés, ezek mind-mind nagyon jók annak érdekében hogy sok cégecske becsődöljön. És akkor még emellett van pofája gonoszmultizni. Köpni kell.

komissarlajos 2013.02.15. 18:20:00

moderátor! A qurva anyádat! De sokszor, te rohadt fidesznyikov!

DezInf 2013.02.15. 18:20:08

@Blogger Géza:

Gejza,csökkenő GDP mellett én nem favorizálnám ezt a számítási módot:))))

kapusedző 2013.02.15. 18:20:16

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Árfolyamváltozás? 2010-ben 262 volt az euro a kormányváltáskor, most tartóan 290 a kerti törpe shortolásának következményeként.

komissarlajos 2013.02.15. 18:20:24

@Blogger Géza: Egy Beke károly nevű senkinek a dolgozatát tünteted fel, mint mérvadó elemzői munkát. Nem sokat tanulsz Géza!

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2013.02.15. 18:20:30

diplomáss értelmissség! mér nem gyözitek le véggre ezeket a gonosz politikussokat? tinektek díplommátok van, tehátt okossok vagytok, tudlyátok mit kéne csinálni! ojan kárr hogy balyban van ez az országg! de tik, diplommássok, meg túdnátokk mentenni!!!

DezInf 2013.02.15. 18:20:37

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Stefike,ottan már nem szeressék azt a kis bajoros báját?
Hinnye annak a galád Fabiusnak nincs ízlése:)))))

komissarlajos 2013.02.15. 18:20:50

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Kedves tánti!
Megint látok keskeny szájacskád sarkaiban némi munka-maradékot. (Számtalanszor elmondtam, hogy tisztálkodjál meg a robot után, akár a pulóvered ujjacskájával is megtisztíthatod ajkaidat, akkor nem lóg rajta az az undorító ... miafene.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.15. 18:43:40

Tényleg nincs Selmeczinél "tehetségtelenebb és inkompetensebb figura" pedig van választék bőven. :S

agyamputáltak 2013.02.15. 20:13:09

@Blogger Géza: átjöttél ide is szopóálarcért? te mazochista vagy :)

kifordított nagyanyó 2013.02.15. 20:13:32

vikinek sajnos sokkal szebb a valóság,mint nekünk.

EgyetemistaPartyzán (törölt) 2013.02.15. 20:13:38

Bezzeg ha most Gyurcsány lenne a miniszterelnök és ezeket mondaná/tenné mint Orbán... minimum égne fél Budapest.

giorgio.nane 2013.02.15. 20:13:43

@s: ezt sem nekem mondták :D

vallatas 2013.02.15. 20:13:53

Kíváncsian várom az új Matolcsy csomagokat...
Áfát meddig lehet még emelni?
Medence adó?
Szauna adó?
nyugdíj adó?
EVA eltörlése?
mivel lehet még pénzt kicsalni az emberektől...
Egy biztos, hogy valamit még be kell dobni, mert nem fogjuk tartani a 3%-os hiánycélt.

DezInf 2013.02.15. 20:14:02

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Stefike drága!
Nincs is már kitiltva,ezt a cseresznyét:))))
Saját nevében művelheti kedvenc művészetét.
Csak egyvalamit nem értek, miért van ennyire oda a BDSM-ért?

Szerintem csak azért mert élvezi:)))

Rendíthetetlen Álamkatona 2013.02.15. 20:14:15

Én mindig várom a mini. elnök urat a Kossuthon, mert bármi is lett légyön a világban, ő mindig a maga szerény móggyán elmagyarázza a pórnépnek (bár jelzi, hogy nem szívesen) hogy mi is az a politika.
De valahogy mindig másképp, ami engem nem zavar, mert beleshetek a műhályba.

horgi1 2013.02.15. 22:09:13

O.V. gátlástalanul és tudatosan hazudozik.Általában még büszke is erre a teljesítményére. (Mi másra lehetne büszke?) Kell nekünk ilyen nyílvánvaló emberi gyarlósággal rendelkező miniszeterelnök? Öt gyereke van, erkölcstant akar és egy ilyen félresikerült jellem az egész idomított,seggnyaló társasággal együtt. A másik oldal sem sokkal jobb, csak szemérmesebben teszi - tenné- ugyanezt.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.02.15. 22:09:54

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Nem kell Stefike ott (sem) kommentelned. Gondolom azért lettél kitiltva, mert nincs szükség a hülyeségeidre. Semmilyen nicknév alatt. Egy bloggazda nem azért dob ki valakit az ajtón, hogy hitvány pondró módjára álnéven visszamásszon az ablakon.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.02.15. 22:10:23

@Blogger Géza: Tiszteletem művészúr. Jobban megy már a narancsmosás?

Kis ember 2013.02.15. 22:11:23

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
Stefike drága!
Nem válaszolt még az ajánlatomra!
Ne féljen, nagyon gyöngéd leszek magához. Önből jó anya lesz és szépen felneveli majd szőke, kékszemű és okos gyermekeinket.
Ne habozzon, tudom Ön is vágyik rá, hogy génjeink tovább éljenek!
Kérem írjon!
Max Kleinmann

C72 2013.02.15. 22:45:38

Orbán azt mondja, amit az emberek hallani szeretnének. Szembe kell végre nézni azzal, hogy van sok százezer honfitársunk, aki Viktorral együtt szívesen zárójelbe teszi a valóságot, megveszi a kis Magyar Nemzetét, és boldogan hümmög, hogy milyen jól megmutattuk ma is annak a züllött Nyugatnak.
És van - szintén nagyon sok - honfitársunk, akit meg lehet venni 1000 Ft rezsicsökkentéssel, ott van szépen a számlán, az a valóság, nem amit pl. a rinyáló jogvédők hajtogatnak, s kit érdekel, mi van az iskolákban ("mink is felnőttünk valahogy"), a tanár meg fogja be a száját és örüljön, ha nem csökken a fizetése. És egyáltalán: mindenki fogja be, másnak is nehéz.

De nem kell olyan messze menni: tök értelmes barátokkal beszélgetünk, fúj, mondják, nagyon csúnya dolgok vannak, elképesztő húzások, emmán diktatúra, na de mégis inkább a Fidesz, mint más...

Jobb, ha szokjuk a gondolatot, hogy maradnak 2014-ben.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.02.16. 00:40:05

a legnagyobb hazugság az volt, hogy az uniós források 60%-át munkahely teremtésre fogják fordítani, hiszen a kohéziós források közvetlenül nem fordíthatók erre (ld. térkövezés, stb.).

a legszebb valóban az, amikor nyilvánvaló uniós szabályok elleni propaganda hangzik el, de hát a népet ez nem érdekli...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.02.16. 00:41:03

@Kis ember:
Mocsok kitartó vagy! :)
Ez a kis luvnya meg nem díjazza?
Piktorra vár, hogy az lágyan megsimogassa a homlokát, mint ahogy én tenném... egy szívlapáttal.
Virággal kéne már próbálnod, hátha...

Revolutionist 2013.02.16. 07:35:14

Vagy e két (címben vázolt) lehetőség valamilyen arányú elegye... XD

Malaka 2013.02.16. 07:36:51

Egy Ceausescu fele targyalast vizionalok hamarost OV es juntaja szamara az ismert vegkifejlettel.

Vitéz László 2013.02.16. 07:37:40

ha maximálnánk az ogy képviselőség idejét mongyuk EGY ciklusban
akkor nem lenne gond a kormány kontóra szórt kampány milliárdok...

amugy elképesztő hogy 23 éven (plusz az ügynökös előzményeik) át mérgezheti ALKALMATLAN GERINCTELEN (szumma: hitvány) emberek sokasága a közéletet...

Vitéz László 2013.02.16. 07:38:17

@endike: nem örülök hogy plagizálod az nyelvezetem !

SárVérnyúl a Szent Kézigránát Igazi Őrizője 2013.02.16. 07:38:51

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Jól van Bercike! Megtetted, amit megkövetelt a haza. Kiveheted a seggedből a kólásdobozt:-)

SárVérnyúl a Szent Kézigránát Igazi Őrizője 2013.02.16. 07:39:29

@Kulcsos fahéjas proli Boli – Ch.T. is, meg’há...: Te ide is írogatsz nyomoronc?
Kis embert megértem:-) Egy látens keményhűsű nagycsöcsű péniszmündei avataérért én is elmennék a világ végére. Havasi Berciért is, hogy a seggébe dugjam a merci kipufogót.:-)

SárVérnyúl a Szent Kézigránát Igazi Őrizője 2013.02.16. 07:40:02

@Kis ember: Ne add fel. A választ "kis ember nagy bottal' jeligére kérd, postán maradósan:-)

felcsutisuttyo 2013.02.16. 07:41:54

EMLÉKEZTETŐÜL:
Az ember feledékeny!

Kövér Lászlóról :" A gazdag életrajzi elemekből kár volt kihagyni a
legfontosabbat: Kövér László felvételi vizsga nélkül került be az
egyetemre.

No nem azért, mert tanulmányi versenyt nyert.
Atyai kitüntetés mentesítette a felvételi alól, (mint akkor másokat is, kiszorítva az értelmes diákokat). A kitüntetés neve: Szocialista Hazáért Érdemérem.
Indoklás:
"Az 1956-osellenforradalom leverésében szerzett elévülhetetlen érdemeiért."
A gyermek nem felelhet az apa rémtetteiért. DE!

Nem az apát vették föl az egyetemre teljesítmény nélkül, hanem a gyermekét!!!
Egyébként a köteles beszéd elhangzott Békés megyében, aztán Tatabányán az Árpád Szállóban, majd Szombathelyen. (a békési esetben pert is vesztett hazugságért a fidesz.) Ugyanúgy szólt mindhárom helyen. A www.nyugat.hu honlapról letölthető (volt) a teljes beszéd, nem szövegkörnyezetéből kiragadva a rajongó polgárok aljas röhögésétől kísérve.
Letöltöttem magam is.
Számtalanszor bukott az egyetemi vizsgákon, arra már nem terjedt ki a kitüntetés hatása.
Két alkalommal évismétlésre is kényszerült. A 2,0 átlagot elérő diák 5 éve alatt végezhetett a jogi karon,

Kövérnek ez 7 évbe került.

(Deutsch Tompika 14 és fél évéhez képest, persze,szép eredmény.)
Jutalomból került az MSZMP KB-hoz tartozó Társadalomkutató Intézetébe, közvetlenül Aczél elvtárs keze alá.
Kommunista vérétől vérátömlesztéssel sem lehet megszabadulni. Ez érvényes egykori ifjúkommunista társaira is.
Viktorkának mondta az egyetem oktatója: "Viktor, rosszabbak vagytok Kun Béla Lenin-fiúinál!
"Nem véletlen, hogy Kun Béla unokája a mai napig résztulajdonosa, főmunkatársa a Hír TV-nek. A
kommunista vérvonaltól soha nem tud a fidesz megszabadulni. A fideszesek példája (Kövér, Orbán és a többi) hasonlatos ahhoz a dakota indián-főnökhöz, aki abba őrült bele, hogy új bumerángot akart venni, de nem tudta eldobni a régit.

"Kommunista szalonnából, nem lesz demokratikus szalonna!" - ahogy a másik köztörvényes is megfogalmazta.

Más.

A debreceni huszárhadnagynak (Kósa) még mindig nem sikerült a diplomát megszerezni. A példatár kimeríthetetlen.
Nem véletlenül fogalmazták meg már régen:

"A hülyeségnek csak alsó határa van." Nyugat.hu

felcsutisuttyo 2013.02.16. 07:47:58

@C72: a választási csalás után..illegitimnek nyílvánítják az egész Rohadt Nemzeti Gazembereket..és a LÁZADÁS" résztvevői az ország határáig ( Románia felé) Űzik majd a fidesz Banditákat! Ott meg azt csinálnak velük amit akarnak...ott a Diktátorokat le szokták lőni

Vilmos Sándor 2013.02.16. 09:33:57

Mondjuk úgy, hogy egyrészt az elmezizzent vlach ártány a maga kis virtuális valóságában él,másrészt természetesen, folymataosan és tervszerűen HAZUDIK!

Lencsés István 2013.02.16. 10:07:39

VIKTOR MAGYARORSZÁG - on él . Nem hazudik , te külföldi névlopó .
süti beállítások módosítása