Trafikkomédia

2013.05.08. 14:00

Úgy tűnik, hogy a dohányzás elleni küzdelem jegyében az állam kötelező állami feladattá tette a lakosság cigaretta-ellátását... Bravó!

Egyre kínosabb a trafikmutyi végjátéka - a kormány pedig teljességgel röhejessé válik a történetben.

Találós kérdés (az ilyesmi mostanság úgyis olyan népszerű a kormányinformációnak álcázott Fidesz-kampányhirdetésekben): melyik az az ország, ahol a cigaretta-ellátási kötelezettség terheli az államot? Más szóval melyik az az ország, ahol állami közfeladat biztosítani a lakosság cigarettához jutását?

Igen, kitalálták! Ez a csodálatos ország nem más, mint kis hazánk itt, a Kárpátok bérceinek lágy ölén, Orbán Viktor országépítő, erős két karjának biztonságot adó ölelésében.

Abba most nem mennék bele - sokan írtak róla bölcs dolgokat, már amennyire egy abszurd komédiáról bölcsen lehet írni -, hogy mennyire tipikus, országlenyúlós húzása a Fidesznek az, hogy nem csupán újraosztja a haveroknak a dohánypiacot, de még utána az árrés emelésével garantálja azt is, hogy vastagon gazdagodjanak belőle. Az már sokkal viccesebb, hogy amikor rájönnek, hogy mindez számottevő cigarettaár-emelkedéshez - konkrétan ezer forintos cigarettához - vezet, ami meg ugye nem éppen népszerű a dohányos választók népes táborában, akkor azt keresik, hogy hogyan lehetne mindezt kiküszöbölni, és vizsgálják a jogi lehetőségét annak, hogy mindezt mi módon tudnák megfizettetni a dohánygyárakkal. Merthogy ne az emberekkel fizettessék meg, ugyebár... És persze azt sem részletezném, hogy ha a kormány szerint teljesen tisztességes volt az egész trafikmizéria, akkor mi a fenének gondolkodnak a legmagasabb kormányzati szinten a trafikkoncesszióhoz nem jutott trafikosok kárpótlásán. Merthogy így azért nagyon kilóg a lóláb... Azon meg már tényleg csak röhögni tudok, hogy a MOL meg a Tesco bejelentkezett, hogy hellyel kínálja a multik kiszorítására indított trafikpályázat trafik nélküli nyerteseit....

De a legabszurdabb az egészben mégiscsak az, hogy egy illetékes fideszes politikus szerint "ahová nem jut trafik, ott mobilboltokkal oldják meg a cigaretta árusítását. Mivel pedig az ellátási kötelezettség az államot terheli, ezeket a boltokat valószínűleg a Magyar Posta üzemeltetheti majd."

Vagyis ha jól értem, a dohányzás elleni küzdelem jegyében, egy jogi csavarral, meg ezzel a koncessziós marhasággal az állam egészen egyszerűen kötelező állami feladattá tette a lakosság cigaretta-ellátását! Jó hogy nem mindjárt az Alaptörvénybe teszik bele, közvetlenül az egészséges élethez való jog mellé, hogy az állam köteles gondoskodni a felnőtt lakosság megfelelő színvonalú cigaretta- és dohánytermék-ellátásáról!

Szép.

Találós kérdés: van-e még egy olyan hülye ország széles e világon, ahol a dohányzás elleni harc jegyében cigaretta-ellátási kötelezettséget csinált magának az állam?

A választ a Nyájas Olvasóra bízom...

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr255288060

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Nagy Trafikrablás 2013.05.09. 12:40:29

Egy párt holdudvara összeült a trafikpályázatok bírálata előtt. Birtokunkba került a megdöbbentő felvétel.Mozgóképünket nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.          

Trackback: Nyalakodás a dohányboltban, 18 éven felülieknek 2013.05.09. 10:37:24

Mint Józsi bácsi a repülőn, úgy érezhetjük magunkat a trafik-botrány újabb és újabb fejleményeit látva - a kormánypárt pedig úgy gondolja, ebből a választók az ég adta világon semmit sem észlelnek. Pedig talán jobb lenne, ha nem kezelne a Fidesz minden...

Trackback: Politika - Nemzeti vegyesboltok lesznek a trafikokból 2013.05.08. 15:05:52

A nemzeti dohányboltok eredetileg csak dohányárút árulhattak volna. Azóta jelentősen bővült az árukészlet, most már nemzeti vegyesboltokról beszélhetünk. Lehet majd lottót, sorsjegyet, alkoholt, kávét, ásványvizet, üdítőt, energiaitalt, újságot é...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2013.05.08. 14:18:43

Ne viccelj ezzel Michael, mert Rogán és Lázár, már készítik azt az Alaptörvény módosítást, melybe bekerül az állampolgárok cigaretta ellátásával foglakozó passzus. :D

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2013.05.08. 14:27:58

@Pirospöttyös seggű félázsiai The Lonewolf: Na ja... A cigarettásdobozokon pedig egy kormányrendelet nyomán kötelező lesz feltüntetni azt is, hogy Magyarország jobban teljesít.
Az ellenzék meg majd azzal kampányol, hogy: Trafikmutyi: a Fidesz miatt szívunk...

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2013.05.08. 15:58:16

A történet mára már tényleg átment tragikomédiába...
A gyárak árainak hatósági lenyomásáról még nem is hallottam, de nem esne messze a FIDESZ által elképzelt valóságtól...
A Posta által kötelezöen forgalmazott cigaretta is világújdonság, legyünk rá büszke, hogy ilyesmi csak Magyarországon van. :-)

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2013.05.09. 10:53:36

ez még semmiképpen sem a végjáték, bár lehet, hogy a vég kezdete ...

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.05.09. 10:53:44

Egy Orbán nevű alak miatt szégyenkezünk a világban és büntetnek bennünket.
A trafikmutyi újabb állomása, már fagyit is lehetne árusítani a csókosoknak.
Jön a bontott csirke, kutyatáp, tanga bugyi.
Nem látják a fideszesek milyen szánalmasak és nevetségesek ( és szarháziak)?
Semmissé tenni a pályázatot!

Aljas, simlis banda takarodó!

linócsik 2013.05.09. 10:53:59

Állami feladat, ráadásul így nem is káros az egészségre. (D). Mindenesetre a legszebb ebben a történetben, hogy a bennfentesek még azt is tudták, hogy a döntést követő napokban megemelik háromszorosára az árrést....Szabika apukája annyira tutira ment hogy nyernek, hogy mire a pályázatokat elbírálták szinte el is készült a hatalmas épület a polgármesteri hivatal mellett...((Vajon mire lett beadva az építési engedélyre vonatkozó kérelem??Csak nem trafikra???
Arról még nem szól a fáma, hogy az árrés megemelésével (kell a haszon) a dohányosok ismét megszívják (szép kis szókép..).

Bolsi Buster 2013.05.09. 10:54:12

Ha meg nem lenne cigi a zsákfaluban akkor azért ajvékolnál Strasszbourgban. Ezzel semmi gond nincs, ahogy azzal sem hogy a cigibiznisz állami, a skandinávoknál a pia is állami. Jó pénz van benne, és a skandináv is az államtól várja hogy kezeljék a májzsugorát.

Csokáv 2013.05.09. 10:54:16

Azt már tényleg nem akarom megvárni, míg dohányoznom is kötelező lesz...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.05.09. 10:54:35

"A magyarországi dohányforgalom nagyjából harmadát bonyolítják külföldi multik, miközben a 40-42 ezer árusítóhelyből legfeljebb 4-6000 van külföldi tulajdonban. Miközben a kormány azzal védi a trafiktörvényt, hogy a magyar családi vállalkozók érdekeit képviseli, 35 ezernél is több magyar kézben lévő boltból, kocsmából, étteremből szorul ki a cigi. A GfK piackutató számításai szerint 10-15 ezer munkahely szűnhet meg, és 2500-3500 kisbolt zárhat be az állami monopóliummá tett dohánykereskedelem miatt."
index.hu/gazdasag/2013/05/08/most_is_csaladi_vallalkozasok_uraljak_a_trafikpiacot/

További kérdések???
Hazugger(Blogger) Gézuka és a többi pártcsicska mintha nem ezt óbégatták volna.
Igazi szép, bolsevik megoldás volt ez az újraállamosítás és elosztás - amit persze fideszül "pályáztatásnak" hívnak...
Remek, de tényleg!
Attól tartok, hogy van még Piktorban és bolsevik pártjában ötlet! :(

Talán röviden csak mondjuk ezentúl, hogy a fideszcsicskák kifosztják a magyarokat!

(Új hír - fagyi is lesz a trafikokban. Világos, hogy a gyerekek is bemenjenek... Értem én!)

gőzgépes talicska 2013.05.09. 11:02:05

mozgóbolt. :-D

Hát a kis településeken (de szerintem a nagyokon is) lesz ám mozgás olyan, hogy csak győzzön a finánc szaladgálni. A kocsi nem biztos, hogy jön, de Józsinak, Lacinak van... Mindig is nagy üzlet volt a cigerettacsempészet, most viszont lehet hogy jobb üzlet, lesz mint a trafik...LOL

sárkányfő 2013.05.09. 11:06:01

Ez már régen nem csak a dohányról szól.

A maffidesz lényegében nekilátott kimazsolázni minden olyan terméket, amin haszon van, és betolja a dohányboltokba. A pénz után loholnak. Ezek már most sem dohányboltok. Ezek a maffia pénzgyárai lesznek.

Eddig átlagosan 5 naponta toltak be új termékeket a boltokba, érdekes lesz megnézni hol tart majd a biznisz pár hét múlva.

Eddig ezekkel turbózták fel:
- cigi: 9x kevesebb trafik országosan = 9x nagyobb forgalom a fidesz-boltokban.
- árrés: 4% -> 10%. De már belengették hogy 12% lesz ha leül a botrány.
- élvezeti cikkek: alkohol, kávé, energiaital, stb. Ezeken sok haszon van.
- egyebek: újságok, kaparós sorsjegyek, szerencsejáték (azaz a nikotinfüggők mellett a szerencsejáték-függőkön is nyerészkedni fog a maffiedesz)
- és épp most utoljára: fagyi, jégkrém

A lakosság 36%-a dohányzik, azaz 3,6 millió ember rendszeres vendégük lesz, és ennyi áruféleség mellett a dohány-haszon már csak egy lesz a sokból. Azaz az évi 50 ezer millió ft hasznot meg lehet többszörözni. Aranybányát csinálnak a saját üzleteikből.

Többen írják, hogy ez "state capture". Nem, nem az.
A state capture (angolul nem tudóknak, kb.: "az állam elfoglalása, bekebelezése") az amikor egy oligarcha bekebelez, saját érdekei szolgálatába állítja az államot, ill. annak egy részét. Klasszikus esete ennek a mosatni, amikor Simicska szolgálatába állítottak egy állami szervet, az NFÜ-t. Egy komplett minisztérium, élén egy Simicska-csicskással, és benne Nyerges Attilával. Ez a minisztérium Simicska felügyelete alatt van, nem a magyarokat, hanem Simicskát szolgálja. Adja is sorra a közbeszerzéseket Simicskának.
De hasonló példa a NAV is, élén szintén egy Simicska-csicskával, már el is engedett önmagának egy több száz milliós tételt Simicska a NAV-on keresztül.

De a trafik ügy nem ilyen. Ez esetben inkább az "economy capture" kifejezés a helyénvaló.
Itt nem állami szervek elfoglalásáról van szó, hanem a magyar nemzetgazdaság egy részének kisajátításáról. Ez persze nem újdonság, ez a maffia klasszikus tevékenysége, közismert pl., hogy a nápolyi szemétbiznisz az olasz maffiáé (rengeteg más biznisszel együtt). Ami újdonság, hogy nálunk a kormányzó párt csinálja, nem hagyományos, olasz típusú maffia. Eszközeik államiak. Ezért használom az "ecomony capture" kifejezést.

A Fideszmaffia lényegében egyszerre hálózza be az állami szerveket (state capture) és a nemzetgazdaságot (economy capture). Terjeszkednek egyszerre minden irányban, régen kinőtték a politikai mezőt.

Idővel az lesz, hogy ha dolgozni akarsz, jó ha fideszes vagy, vagy van fideszes hátszeled, mert a cég, ahová jelentkezel fideszes vagy függő egy fidesz hivataltól, cégtől, döntéshozótól. Ez eddig is így volt az állammal közvetlenül érintkező szférában, de hamarosan ez lesz a kereskedelemben és egyéb helyeken is. Ha fogyasztani akarsz, venni cigit, kávét, kenyeret, tejet, újságot, egyre nehezebb lesz elkerülnöd, hogy ne a fideszmaffiánál vedd, és őket gazdagítsd a profittal. illetve a dohánynál ezt már most sem tudod elkerülni.

Netuddki. 2013.05.09. 11:06:11

Dohányzás elleni küzdelem jegyében?
Fideszes újbeszélről lefordítva magyarra ez annyit tesz, hogy a haveroknak átjátszották a dohányelosztó üzletágat. Pontosan ezt csinálták. Az összes többi szöveg amivel a felelősség alól ki akarnak bújni csak félremagyarázás és hazugság. Mert ez a lényeg. A fideszes közhatalmi pozíciókat betöltő emberkék vastagon felelősek abban, hogy a hatalmukkal visszaélve, családtagjaiknak és a haverjaiknak játszották át a koncessziót. Legalábbis a koncessziók közül azokat amelyektől a zsírosabb bevételt lehetett remélni. Azzal takarózni meg, hogy "nem fideszes körbe tartozó IS nyert", semmivel nem csökkenti a felelősségüket. Ráadásul nevetséges is...

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.05.09. 11:06:18

@Dörnyei József: Ennek előkészítéseként tegnap Lázár már elkezdte ekézni a Philip Morrist. Úgy tűnik, 2013 bankjai a cigarettagyártók lesznek. Végülis mindegy, csak mindig legyen ellenség, aki ellen küzdeni lehet.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.05.09. 11:27:00

Nincs új a nap alatt, elég elolvasni a 80 évvel ezelőtti újságokat és parlamenti felszólalásokat a Gömbös-kormány trafikmutyijáról.

Bolsi Buster 2013.05.09. 11:30:43

@Távmunka blog: A Gömbös kormány idején is fejlődött Mo., nem visszafejlődött.

Netuddki. 2013.05.09. 11:30:48

@sárkányfő: "De a trafik ügy nem ilyen. Ez esetben inkább az "economy capture" kifejezés a helyénvaló."

Szerintem meg simán büntetőjogi kategória. Mégcsak különösebben nyomozni sem kell mivel az összes szereplő ismert. Ráadásul van köztük egy TV maci is aki köpött. Mi kell még? Feljelentés oszt' jó nagyot...

zgabi 2013.05.09. 11:30:53

Az egyértelmű, hogy a dohánybizniszt átjátszották a haveroknak. Most viszont jövünk mi, dohányosok. Én pl. július 1-jétől leszokom a cigiről, az én zsíromon ne gazdagodjon a fideszes talpnyaló koncessziónyertes. Ha piát is csak Nemzeti Alkoholárudában lehet majd venni, az sem gond, mert ahhoz, hogy a cigiől le tudjak szokni, először a piáról kell lemondanom ( ha iszom, 2 x annyi cigit szívok ), ezért mire a piát beviszik a közösbe, már nem fogok inni. S mivel a káros szenvedélyekről való leszokásomat a Fidesz kormánynak köszönhetem, az csak természetes, hogy hálából, jövőre, rájuk szavazok majd.

Netuddki. 2013.05.09. 11:30:59

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: "(Új hír - fagyi is lesz a trafikokban. Világos, hogy a gyerekek is bemenjenek... Értem én!)"

Hát bammeg, gyakorlatilag ezzel szúrta magát tökön az ecceri fideszes mini-szterelnök.

Mit lehessen még árulni a trafikban? Élelmiszert vegyiárut? Hoppá ez már akkor nem is trafik hanem vegyesbolt. Akkor mi végre is volt az egész felhajtás? Azon kívül, hogy családtagokat, haverokat juttassanak gyakorlatilag munka nélkül jövedelemhez?
Hazug, mutyizó, tolvaj banda ez a fidesz. Kinek nem világos még?

eMJe 2013.05.09. 11:43:23

nem, az alaptörvénybe majd azt írják, kötelező minden 18 év felettinek dohányozni. reméljük, az alatt még nemlesz...

nyünyüge 2013.05.09. 11:45:39

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...:

amúgy a háttérben a dohány nagykereskedelem átcsatornázása zajlik a multitól "nemzeti nagytőke" megteremtésének szent céljával - csak a szegény ember számára fogalmaznak úgy, mintha csak hogy "Tesco" kontra magyar trafiktulajdonos haszna volna a tét.

koborvadász 2013.05.09. 11:48:58

Az a szomorú, hogy egy dilettáns, elmebeteg fasz torz agyszüleményei megvalósulnak s fikciói szerint irányítanak egy több mint 1000 éves államot.

A legnagyobb szívás csak ezután jön.
Eme minősíthetetlen intézkedések hatására a fiatalság elvándorol az országból.
Mi megöregszünk és meg is döglünk!

Magyarország jobban teljesít??? Diktatúra tekintetében világelsők vagyunk!

Azt is büntetném aki ezek után ezekre a nyilvánvaló maffiózókra szavaz!

sárkányfő 2013.05.09. 11:51:09

@kovi1970:
Az nem kérdés, hogy büntetőjogi kategória. Ezt összefoglaló néven szervezett (és intézményesített) bűnözésnek hívják.

Csak próbálom ezen belül kategorizálni a bűnözési formáit, alfajait. A Fideszmaffia bűnözési formái csak a trafikok/vegyesboltok kapcsán:
- komplett iparág elfoglalása
- legalizált rablás
- hatalommal való visszaélés
- joggal való visszaélés
- korrupció
- nepotizmus
- információval való visszaélés

Összegezve: economy capture.

sas70 2013.05.09. 11:55:29

@Puskát kellett volna hozni: Ja a szarban is van élet, nácik alatt is volt, meg É-Koreában is van! Húdenagyvigasz!

Adj gázt! 2013.05.09. 12:02:38

Van nem kevés igazság a trafikmutyi elleni fellépésben, de a bolsik ezt is el fogják kúrni.

Már eleve a számokkal.

A cigarettapiac Magyarországon évi 400 milliárd forintos.

A haszonkulcs most ugye legfeljebb 4%.

Ez évente legfeljebb 16 milliárd forintos haszon.

Ha a költségeket nem is vesszük, hanem a hasznot egy az egyben jövedelemnek számoljuk, ebből kb. 10 ezer embernek lehet minimálbért kifizetni. De akkor még nem kellett trafikot bérelni / fenntartani, nem kellett adózni sem, könyvelőt, ügyvédet fizetni, bankszámlát fenntartani stb.

Milyen 40 ezer család megélhetése kerül veszélybe?

Ostoba bölcsészbolsik.

Ugyanaz a duma, mint a nyerőgépek beszántásakor.

Arról nem is beszélve, hogy pénz nem vész el, csak gazdát cserél.

Amit nem dobnak be nyerőgépbe, abból majd vesznek paradicsomot.

nyünyüge 2013.05.09. 12:11:47

@SünBalázs:
közben az is kiderült, hogy a termékbővítéssel kapcsolatos módosítás 1 nappal a beadási határidő előtt jelent a Közlönyben. Addig ugye csak az lehetett benne biztos, akinek bennfentes információja volt. Hogy alternatív üzleti tervet lehet beadni a körülmények változása okán, annak sem volt nagy sajtója...

Tyreo 2013.05.09. 12:31:56

@Adj gázt!: Ennél azért árnyaltabb a kép. Ebbe a számításba nem vetted bele azokat a közérteket akik nem csak dohányból éltek hanem árultak mást is. De ha így elkezdenek elfogyni a nyereséges áruik akkor nekik lőttek.

Lencsés István 2013.05.09. 12:32:27

Nincs ilyen hogy " .... trafikkomédia .... "

Bolsi Buster 2013.05.09. 12:32:32

@SünBalázs: Ja ez a 'kizárólag a barátoknak adsz koncessziót' egyik legszorgalmasabb baller kutató szerint 100 körüli trafik, 5000ből.

komplikato 2013.05.09. 12:32:37

@Adj gázt!: "A haszonkulcs most ugye legfeljebb 4%.

Ez évente legfeljebb 16 milliárd forintos haszon."

Ja és akkor a kolléga kiszámolt 50 milliárdot a 12% haszonkulccsal, akkor marha nagyot tévedett a 48 milliárdhoz képest.

Bolsinak meg a narancs komcsikat hívjuk ...

milyen szép a Vértes, ó 2013.05.09. 12:32:42

@Adj gázt!:

Még szerencse, hogy senki nem mondta, hogy kizárólag a cigaretta árusításából éltek volna mind azok, akik.

Igen, sok korábbi cigarettaárus boldogulni fog ezután is (főleg a pár száz multiáruház), mások meg (azok, akik nagyrészt ebből éltek és/vagy akikhez főleg ezért jártak a vevők) feladhatják.

De nagyon okos meglátások, ne add fel!!

komplikato 2013.05.09. 12:32:50

@Adj gázt!: "Milyen 40 ezer család megélhetése kerül veszélybe?"

Hááát, ha közel 60.000 ember élt közvetve vagy közvetlen a cigeratta forgalmazásból, most meg összesen lesz pár ezer trafik vagy ilyen joggal bíró üzlet ... szerinted???

"Ugyanaz a duma, mint a nyerőgépek beszántásakor."

Na ja, aktuális megmondó ember elmondta, hogy hülyeség miszerint vagy 8000 ember megélhetése kerül veszélyben. Igaza volt mert több mint 12.000 ember volt ...

sárkányfő 2013.05.09. 12:32:56

@Adj gázt!: ennyi butaságot így egyszerre, töményen? :)

Az iparági forgalom 500 milliárd. A haszonkulcsot most emelték fel 10%-ra, de 12% a cél, megmondták.
Csak ez eddig évente 50 ezer millió Ft hasznon, (12%-nál 60 ezer millió)

Mivel közel tízed annyi trafik maradt csak, ezért egy-egy boltra közel tízszeres forgalom fog jutni, miközben a rezsiköltség (világítás, fűtés, eladó bére) ugyanannyi marad, szóval egy-egy boltra már csak emiatt is tízszeres haszon jut, ami még megháromszoroz az árrés felemelése 12%-ra. Azaz egy boltra harmincszoros haszon jut.

És ez csak a kisebb fele, ezek már nem trafikok hanem vegyesboltok, engednek ott árulni mindent alkoholtól kávén át üdítőig, fagyiig, kaparós sorsjegyig és újságokig.
Eddig ennyit vallottak be, de hetente bővítik a listát. Lényegében vegyesbolt lesz, szerencsejátékkal, alkohollal, fagyival meg ki tudja mivel.

Az évi 50-60 milliárd hasznot tehát meg lehet többszörözni, lesz itt minden amin hasznot lehet elérni.

milyen szép a Vértes, ó 2013.05.09. 12:33:04

@Puskát kellett volna hozni:

És az idióta már megint nem tudja megtippelni sem, miről van szó.

Az meg, hogy mi a különbség az 'állami', meg a 'kiosztottuk a haveroknak' között, még érthetőbb, hogy nem megy a szerencsétlennek. :))

sárkányfő 2013.05.09. 12:33:14

Mellesleg érdekes következményei lesznek (vannak) annak, ahogy a Fidesz gazdasági szereplővé vált, annak, hogy a Fidesz-Közgép vállalatcsoport behálózta az országot.

Azok a fidesztag politikusok, polgármesterek, akiknek trafik-vegyesboltjai vannak (feleség, sógor, stb. nevén), azok vajon honnan fogják rendelni a kávét, ásványvizet az önkormányzat részére? A saját boltjukból, vagy máshonnan?

Itt van pl. Rogán Antal polgármester, aki régi strómanján (és szomszédján), Csetényi Csabán keresztül két trafikot szerzett az V. kerültben az ország legzsírosabb helyén, hisz ott állandó a turistaforgalom, ott egy trafik-vegyesbolt aranybánya, garantáltan százmillió felett lesz a haszon évente csak egy bolton. (Rogán embere, Csetényi kettőt kapott)

Na most honnan fogja rendelni a kávét, kekszet Rogán hivatala?
És milyen helyi szabályozások lesznek majd, amelyek Rogán üzletének kedveznek, vagy a konkurenciának?

Ugyanez a kérdés az egész országban.

Vajon a fideszmaffia tagjai, amikor tárgyalnak a beszerzésről a kávé- jégrém - energiaital-, stb. nagykereskedőkkel, kihasználják-e, hogy politikai hatalom van mögöttük?
Vajon pl. az együttműködő nagykereskedők számíthatnak inkább adó-ellenőrzésre, vagy a keményebben tárgyalók?

Vajon a parlament, benne a gazdaságilag érintett képviselőkkel, hogy fogja alakítani a törvényeket ezekben az ügyekben?

kewcheg 2013.05.09. 12:40:04

csak legalább orvosok ne pályáztak volna egészségromboló szer árusítására.egyékkén biztos hogy normálisabb fideszeseknél is kiveri ez a biztosítékot,de mit lehet tenni, etetni kell a hátországot,bármilyen aljadék is...

Bolsi Buster 2013.05.09. 12:40:24

@sárkányfő: Szóval a szomszédja. Ez tvellenes. Esetleg eddig is volt trafikja?

Adj gázt! 2013.05.09. 12:52:30

@komplikato:

Még egyszer: hogy élhetett eddig 60 ezer (sic!) ember cigiforgalmazásból, ha 10 ezer embernek jön ki legfeljebb a minimálbér, de inkább a felének (sem)?

Kiszámoltam, bakker, nyilvános adat a piac nagysága, az eddigi haszonkulcs és a minimálbér is.

Minden 3. ember dohányzik, vagyis 2/3 meg nem, miért veszítené el a teljes forgalmát az a zőccséges, aki nem árul cigit?

Bölcsészekkel sakkozom:(

sárkányfő 2013.05.09. 12:52:56

@Puskát kellett volna hozni:

Nem, dehogy, Rogán strómanjának eddig kommunikációs cége volt, annak adogat Rogán különböző kommunikációs megbízásokat, hol 68 millió, hol 120 millió Ft értékben.

Az egyik megbízás:
www.napi.hu/magyar_vallalatok/szazmillioert_blogoltat_rogan.503210.html

"Százmillióért blogoltat Rogán"

De ez most jobb buli lesz, a két vegyesbolt a turista-övezet közepén több száz milliós hasznot fog hozni. Évente.

Hogy is szól a maffia mottója? Ja, megvan:
Csak a Fidesz!

Gera 2013.05.09. 12:53:10

Aki azt hiszi, hogy a Tesco és hasonlók fognak szopni ezzel, kurva nagyot téved. Nekik a kis boltokhoz hasonlóan nem annyira a dohányüzlet haszna volt a lényeg, hanem hogy bejöjjenek a vásárlók. E tekintetben semmi nem változik, mert tutira az összes Tescoban lesz trafik. Akik rábasztak, azok a kisebb üzletek, mert nemcsak a sokszor minimális hasznot hozó dohánytermékeket, hanem a járulékos forgalmat is bukják, annál is inkább, hogy lassan már tejet meg kenyeret is lehet a dohányboltokban kapni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.05.09. 12:53:21

Örömmel látom, hogy az állam komolyan veszi a kemény drog kérdést és keményen szabályozza azt, bár az igen bizarr, hogy kötelességének érzi a terjesztését.

@Puskát kellett volna hozni: És még ott is a korrupció melegágya.

Bolsi Buster 2013.05.09. 12:53:24

@kewcheg: Ennyi erővel gyógyszert sem kéne felírni.

DezInf 2013.05.09. 13:05:01

A játékgép+trafikmutyi hozott a fidesznek kb. százhúszezer ellenséget. Amikor majd vadászni kell,hogy merre van egy tetves narancstrafik az még hozzáad nyolcvanezret.
Körülbelül kétszázezer ember aki feltétel nélkül gyűlölni fogja a fideSSmaffiát.
Eljön majd az az idő, amikor az emberek az utcára mennek a kormány ellen. Ez a kétszázezer is ott lesz, a b-közép ami 2006-ban randalírozott az leánykollégiumi gyerekcsapat hozzájuk képest.

Már csak két kérdés van.

Mikor fognak a zemberek kimenni az uccára?

Addig hány népes csoportot fog a maffiakormány ellenséggé tenni?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.09. 13:19:56

szóval a posta kap még egy feladatot a sorsjegy meg csokieladás mellé?

Éppen csak a levelekkel nem fognak foglalkozni ezután se.

dr kíváncsivagyok 2013.05.09. 13:20:09

@DezInf: "A játékgép+trafikmutyi hozott a fidesznek kb. százhúszezer ellenséget. "

Sokkal több csoport érdekeit sérti a Fidesz

mokevar · http://copywrite.blog.hu 2013.05.09. 13:34:24

Nálunk, kies Kőbanyán, már meszelik a Nemzeti Dohányboltot a sarki gettóbót mellett. Az élet szép, a füst meg tervbe ment:
copywrite.blog.hu/2013/04/25/dohany_680

Netuddki. 2013.05.09. 13:34:28

@Adj gázt!: Ne számolgass! Felesleges. Úgysem fog kijönni. A fideszesek köztudottan fel voltak mentve matekból...

dr kíváncsivagyok 2013.05.09. 13:34:33

@Gera: "Aki azt hiszi, hogy a Tesco és hasonlók fognak szopni ezzel, kurva nagyot téved."

Ez így igaz,...minden Tesco ( Mol , stb - stb )- vezetőnek vannak Fideszgyík haverjai !!!!!!

Netuddki. 2013.05.09. 13:34:37

@Puskát kellett volna hozni: Ti karakter vagy hozzászólásszám után kapjátok a fizetéseteket?

dr kíváncsivagyok 2013.05.09. 13:34:42

1.) Nyugalom,...ezt most megcsinálják az égetett szesszel is...maguknak !
2.) Már annyi mindent lehet árulni a trafikokban és oly magasra nőtt az árrés ( a nyertesek kihirdetése után !!!)...hogy gyakorlatilag az ország tele lesz Fideszes csemegeboltokkal !!

Gera 2013.05.09. 13:34:49

Én akár el is fogadnám azt, hogy ne lehessen minden sarkon dohányárut kapni (sőt, alkoholt), hanem csak speciális, semmi mást nem áruló üzletekben, ahová 18 év alatti be sem mehet. Azt is elfogadnám, hogy ehhez magasabb árrés kell, akár az emlegetett 12 százalék. Csak akkor a pályázat úgy nézzen ki, hogy aki többet perkál az államnak évente a koncesszióért, azé, nem pedig úgy, hogy kimutyizzuk az aranytojást tojó tyúkokat a haveroknak, pláne hogy utólag barkácsolunk belőle bomba üzletet, nehogy túl sokan pályázzanak, emiatt már önmagában semmissé kellene tenni az egész eljárást. Persze lehet esetleg még pár megkötés, mondjuk lehet korlátozni az egy kézen levő koncessziók számát, de alapvetően úgy nézne ki, mint egy rendes koncesszió: aki többet ad érte, viheti. Ez lenne a normális.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.05.09. 13:34:52

@Puskát kellett volna hozni: Mit számít az itt, hogy törvényellenes-e? Ki hozza a törvényt?

Egyébként a hatalommal való üzérkedés / visszaélés törvényellenes.

citrix 2013.05.09. 13:34:58

@Michael Knight: Tényleg,ez mekkora ötlet,Magyarország jobban teljesít!Kötelező legyen minden dobozon nagybetűkkel feltüntetni+a rezsicsökkentést is.Szabadság,elvtársak :-)

béla a görög (törölt) 2013.05.09. 15:14:07

Lesz az még 1200 Ft is...
De jó lesz az nekem feketén is. vagy szlovákiából behozva.

Ez is úgy fog működni mint a bankszámlanyitás. Környező országok már előre örülnek.

Meg majd lecsapnak a cigarettamultik, hogy 10-20-30%-kal olcsóbb legyen a cigaretta. azt majd lesz 5 szál egy dobozban.

Agyalágyultak. És tolvajok.

Gera 2013.05.09. 15:15:17

@dr kíváncsivagyok: Ehhez nem kellenek fideszes haverok. Egymást fogják taposni a nyertesek, hogy ők nyithassanak dohányboltot a Tescoban és hasonlókban, mert azok lesznek a legfaszább helyek.

koborvadász 2013.05.09. 15:16:08

A trafikban legyenek Qrvanénik meg lenne oldva a kijelölt hely és az adóztatás kérdése is.
Ja a könnyű drogok is be fognak kerülni a kínálatba.

Azután az 1 napos ambuláns ellátás stb.

dr. mesterséges színezék 2013.05.09. 15:47:25

@béla a görög: "De jó lesz az nekem feketén is. vagy szlovákiából behozva."

Megvallva nemzetietlenségemet, elárulom, hogy - bár vettem párszázat - magyar kereskedelmi forgalomban egyetlen darab nyers CD/DVD nem került hozzám az elmúlt 6-8 évben.
A szlovák határ közvetlen közelében ilyen boltot üzemeltetők közben áldják a mindenkori magyar államot - számukra mi úgy vagyunk a korlátlan lehetőségek hazája, hogy a lábukat nem kell áttenni a határon..

dr. mesterséges színezék 2013.05.09. 15:49:21

@Gera: "Ez lenne a normális. "

Normális, normális... nekünk nem normális kereskedelem kell, hanem nemzeti, akutyaúristenit!

Mondd meg nekik az igazat, Lencsés Pista!

dr. mesterséges színezék 2013.05.09. 15:50:17

@pocakos focista: " Egyébként a hatalommal való üzérkedés / visszaélés törvényellenes. "

Megvan a zalaptörvény következő módosításának célpontja.

dr. mesterséges színezék 2013.05.09. 15:51:53

@doggfather: "szóval a posta kap még egy feladatot a sorsjegy meg csokieladás mellé?

Éppen csak a levelekkel nem fognak foglalkozni ezután se. "

Sógorom városi posta vezetője. 2 év alatt új lecserélték a feletteseinek minden szintjét, hogy postaügyhöz, logiszitkához valamelyest is értő embert legfeljebb mutatóba lehet találni: stratégiai, vagy akár csak taktikai gondolkodás nincs (a családi vállalkozások bizniszbe túlárzava bevonásakor persze van). Az ejtőernyőzésben profik a srácok.

Menekül onnan, aki teheti, sőt már az is, aki nem is nagyon teheti, ezért már nem csak a kézbesítői, de minden szinten állandósult a létszámgond. Arra, hogy a szintén szétkefélt MÁV késése miatt a kirakodás késik, és ezért autó is késve fog indulni és érkezni, azért már felkészültek szakmailag: "nem engedélyezem" az ukáz... oszt a vonat mégis csak késik, az engedély megtagadásával kitörölhetik.

Az, hogy az egyik narancssárga nyomoronc boldogulása érdekében és azt fedezendő a másik fideszes nyomoroncra tolnak feladatot, kb. jelzi is, hogy mennyire egy párt ez az egypárt. Szívesen kihúznák negyven évig, mint az előző bolsi bagázs, de az élet annál gyorsabb lett, sokkal hamarabb bedarálja őket.
Hálistennek.

KopaszMercis 2013.05.09. 15:52:46

@Adj gázt!:
Igen, csak a paradicsomot masik orszagbol hozza a CBA...

KopaszMercis 2013.05.09. 15:53:41

@dr kíváncsivagyok:
Viszont van egy jo oldala... kurva jo celpont... nem tetszik a rendszer? Ha egy trafikot gyujtasz fel, azzal tuti egy talpnyalo kocsoggel baszol ki.

Bizzunk benne, hogy eltart egy darabig az embereknek mig erre ra nem jonnek...

belekotty 2013.05.09. 15:59:59

@Adj gázt!: Te fasz! A helyi kisboltosnak a cigi forgalomból megvolt egy alkalmazottjának a fizetése. Egy ember röpül a boltból. A környéken sehol nincs bolt ahol lehet cigit kapni, az embereknek kilométereket kell utaznia hogy cigit kapjon. Na és hová? Egy plázába!!! Innen kezdve a kisboltos forgalma meredeken fog csökkenni. Érted te retardált fasz?

semmiextra 2013.05.09. 16:01:20

@Puskát kellett volna hozni:
Ja a nácizmusba abba marhára.
Hol a fejlődés nem látom.
Van ahol van állami koncesszió pl az alkoholra, másutt meg nincs. Itt nem is ezzel lenne a gond. (Bár van mert ennek az eredménye, hogy Kanadában a fiatalok nem isznak, hanem szívnak.) Hanem a módszer. Amúgy csak kérdésként mit is kap az állam amit eddig nem?
Gondolkodni luxus...

sas70 2013.05.09. 17:23:51

@Adj gázt!: Egy trafik ma sem csak a cigi 4%-os haszonkulcsából él és egy sarki kisbolt sem azért tart dohányárút, mert azon gazdagszik meg, hanem azon, hogy ez az egyéb termékek forgalmát is generálja. És eddig sem csak a trafikos élt a dohányüzletből, hanem pl. a dohánygyár, importőr értékesítési, logisztikai hálózata is. Ha csak 5000 helyre kell ezentúl szállítani és csak oda, akkor onnan is ki lehet rúgni egy csomó embert. Azt hiszem te nem nagyon értesz a kereskedelemhez, csak sakkozz és ne beszélj közben hülyeségeket!

hot-spot (törölt) 2013.05.09. 17:24:18

Úgy is csődbe mennek,mert nulla a vásárló erő.

J.László 2013.05.09. 17:24:46

Mikor olvasunk az index háza táján legalább pár sort az elmúlt 23 év legnagyobb botrányáról is?

Adj gázt! 2013.05.09. 17:25:19

@belekotty:

Miután megmostad a szád, nekiállhatnál megcáfolni a számaimat.

Mert én számokkal cáfoltam azt a bolsi hazugságot, hogy 40 meg 60 ezer család veszítené el a megélhetését.

A számok azt mutatják, hogy legfeljebb párezer ember minimálbérére volt elegendő az eddigi piac.

Érdekes, egyik bölcsészbolsi sem vette a fáradságot (vagy a tudás hiányzik hozzá?), hogy megcáfolja a számaimat, de a minősítésre mindegyiknek futotta.

dr. mesterséges színezék 2013.05.09. 17:25:44

@Puskát kellett volna hozni: "A Gömbös kormány idején is fejlődött Mo., nem visszafejlődött. "

Rákosi meg bevezette a forintot.

Mi ebből a tanulság?

dr. mesterséges színezék 2013.05.09. 17:26:11

@semmiextra: "Amúgy csak kérdésként mit is kap az állam amit eddig nem?"

Lófaszt a seggébe, aminek csupán az előjele az, hogy a keleti megyékben 10 újságba kerülő rendőrségi hírből már ma 6-7 cigicsempészekkel kapcsolatos.

Larry Silverstein 2013.05.09. 17:26:40

@béla a görög: @dr. mesterseges szinezek:

Ne zavarjon már titeket, hogy a szlovákok minden lehetséges helyen Mo-ra járnak dohányáruért (mer olcsó) és benzinért (mer olcsó).

dr. mesterséges színezék 2013.05.09. 17:27:45

@semmiextra: "Gondolkodni luxus... "

Nem az individualizmus legdekadensebb vonásáért, a gondolkodásért lesz valaki a magasabb egység, a NER építőköve.
Még a végén nem kapna rétest estére.

Larry Silverstein 2013.05.09. 17:30:55

@sas70: Persze, attól hogy 5000 végpont lesz hirtelen nem fog esni a dohányforgalom, így amit írsz az butaság. Hosszú távon csökken majd ezért és másért, ahogy csökken a tüdőr
ákos populáció ktg-e is, adót lehet csökkenteni.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.05.09. 17:58:02

@Larry Silverstein:
"Ne zavarjon már titeket, hogy a szlovákok minden lehetséges helyen Mo-ra járnak dohányáruért (mer olcsó) és benzinért (mer olcsó)."

Mer' szar a forint. Hála Matócsi & Co-nak. Amúgy miért váltottál nicket?

Kerek négyszög 2013.05.09. 17:58:10

"Érdekes, egyik bölcsészbolsi sem vette a fáradságot "

Az ilyen mocskolódás minden esetben az érvnélküliség kísérőjelensége...

Adj gázt! 2013.05.09. 17:58:21

@sas70:

És mi lesz a ki nem fizetett pénzzel, eltüzelik?

Teljesen abszurd a 40 meg 60 ezer családról szóló hazugság. Ha csak belegondolsz a nagyságrendbe, már lehetne érezni, persze ahhoz nem árt némi érzék a számokhoz. Ennyi erővel elő lehetett volna venni a hatmilliót is, vagy legalább a hatszázezret, azok úgyis jól marketingolt számok.

Az is erős aránytévesztésre vall, hogy a szóban forgó párezer embert több tízezer másik szolgálta volna ki egy ilyen primitív tevékenység kapcsán.

Miért nem azt kritizálod, aminek értelme is van, miért kell hazugságokkal gyengíteni a jogos kritikát? Nem tűnt még fel, mennyire kontraproduktív mindez?

Ugyanez történt, mint amikor egész pályás letámadás indult az alkotmány ellen. Jött a faszkodás, hogy nehogymá a buzik ne házasodhassanak, meg itt rákosista diktatúra épül stb. Ahelyett, hogy érdemi kritika lett volna megfogalmazva, például hogy miért nincs népszavazás az alaptörvényről. Amögé sokan odaálltak volna. De a bolsik nem jobb országot akartak, hanem balhét és szankciókat.

A mutyi az gáz. A pártirodákban eldöntött győztesek gáz. Az utólagos haszonkulcsemelés gáz. A trafikokba száműzött dohány után a trafikokba engedett nyalóka, rágógumi, üccsi gáz. Ezekről kéne beszélni, nem 60 ezer holap éhen haló emberről hazudozni.

Adj gázt! 2013.05.09. 17:58:44

@kovi1970:

Ember, melyik számom nem volt jó?

Nem 400 milliárd forint az éves dohányforgalom?

Nem legfeljebb 4% volt ezen eddig a haszon?

400 milliárdnak nem 16 milliárd a 4%-a, azaz nem ennyi a teljes éves haszon?

Nem 126 ezer forint a havi minimál bérköltség?

Ha a fentieket alapul vesszük, nem az jön ki, hogy legfeljebb 10 ezer minimálbért lehet kifizetni a 16 milliárdos haszonból, még ha el is tekintünk az összes költségtől?

Mi a fasznak kell 40 meg 60 ezer ember megélhetéséről hazudozni?

Miért nem lehet egyszer az életben tárgyszerű kritikával illetni egy tényleg felháborító döntéssorozatot?

Miért engem ("a fideszeseket") vádolsz azzal, hogy nem tudok ("tudunk") számolni, és miért nem vezeted le, hogy melyik számom nem jó?

Adj gázt! 2013.05.09. 18:47:01

@kerek négyszög:

Nem tűnt még fel, hogy egyedül én írtam ide eddig tényeket?

Egy egész számítást vezettem le.

Ezután kaptad a minősítéseket. Hogy fasz vagyok, és nem tudok számolni. Mindezt nulla ellenbizonyítással, csak úgy ex cathedra.

Igen, erre írtam a bölcsészbolsit. Nyugodtan tedd szóvá. MIUTÁN megcáfoltad a számaimat.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.05.09. 20:21:54

"Hangfelvétel bizonyítja, hogy nem mondott igazat a szekszárdi polgármester, amikor letagadta a trafikmutyit: a hvg.hu birtokába került felvétel tanúsága szerint valóban volt egyeztetés a helyi fideszesekkel, amelyen egyenként vették végig, ki ismeri a dohányboltra pályázókat. Horváth Istvánt az sem zavarta, hogy az egyik helyi képviselő maga is pályázott, mert szerinte az volt a lényeg, hogy "ne a szocik győzzenek"."
hvg.hu/itthon/20130509_trafik_Szekszard_Fidesz_hangfelvetel

Gratulálunk! Baszki, Gyurcsány mondta, hogy: "hazudtunk..."?
Még jó, hogy a polgármester úr nem hazudozik a többi csicskájával együtt!
Ostoba parasztok, tolvaj csürhe!

dr. mesterséges színezék 2013.05.09. 21:55:21

@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Elég egyszerűen vázolható a Gyurcsány és Orbán közötti különbség:
Gy.: Hazudtunk, mint a vízfolyás, és ez nem helyes.
O: Hazudunk (ne azt nézzék...), mint a vízfolyás, és ez így van jól.

KopaszMercis 2013.05.09. 23:59:10

@Adj gázt!:
Fasztalicska, nem az a lényeg, hogy mekkora haszon van a cigin... ahogyan a telefontarsasogknak sem az a lenyeg, hogy mennyi haszon van az iPhone-on. Cigaretta arusitassal a jarulekos bevetelek ezerszer fontosabbak. Egy iPhone-on gyakorlatilag 0-hoz konvergal egy egy tarsasag haszna, de a vele ertekesitett szolgaltatasok mar bizony szepen termelnek.

Ez olyan, mintha betiltanad azt, hogy a mobil cegek iPhone-t aruljanak es arra hivatkoznal, hogy most az a par szaz/ezer forint amit keresnek a keszuleken az mit hianyzik egy ilyen cegnek.

Latom alapveto mechanizmusokat nem ertesz, nem csoda, hogy szegeny ember vagy... adok en neked gazt ha kersz te retardkapszula...
süti beállítások módosítása