Ha Kósa Lajos megszólal, arra oda kell figyelni. Most pedig megszólalt. Nem kicsit. Nagyon.

Nem tudom mondjuk, hogy Kósa Lajosnak jutott-e bármiféle kormányzati szerep vagy funkció az átadás-átvételben, amiről nem mellékesen a témában legautentikusabb Fidesz-politikus, Navracsics Tibor azt mondta, hogy rendben megy, és egyelőre nyoma sincs csontvázaknak. Nem tudok róla, hogy Kósa Lajos miniszteri vagy államtiktári posztot kapott volna. Mégis úgy beszél válságról és süllyedő hajóról, meg hozzá gazdasági vészhelyzetről, mintha. Pedig az leginkább Varga Tényfeltáró Mihály asztala. Megszólalásával egyszemélyben veszi át Narvacsics és Varga urak szerepét.

Márpedig ha Kósa Lajos megszólal, arra oda kell figyelni.

Éles kritikával például illeti az uniós pályázati rendszert. Azt mondja, hogy "a válság közepette a legfontosabb projektek a városközpontok fejlesztése volt, ami teljesen elhibázott elgondolás: kövezünk, emlékhelyeket újítunk fel - ettől szebb a város, de ettől nem lesz jobb a vállalkozások és az ország helyzete".

Basszus, polgármester úr, nem tetszett járni mostanában a Nagytemplom mögött? 1 milliárd 455 millió forintos uniós pályázati támogatással ott, meg a Halközben indult el Debrecen belvárosának funkcióbővítő rehabilitációja. Bizonyára ez is elhibázott elgondolás... Nem is tudom, kié volt az ötlet. De gondolom, legalább ennyire elhibázott elgondolás 1,6 milliárdos uniós támogatással tudományos élményparkot kialakítani a Debreceni Botanikus Kertben... Ajjaj, és ott van még a MODEM 224 milliós uniós projektje is a többfunkciós kiállító- és bemutatóterek létrehozására... Pfúj, micsoda elhibázott beruházások egész sora! Valaki monnyon le miattuk de rögvest!

Jaj, és azt is mondja még Kósa Lajos, hogy sajnálatosan alapvetően az határozta meg eddig a fejlesztéspolitikát, hogy a fontos elvtárs merre lakik. Kósa elvtárs ezek szerint Debrecenben, merthogy a város aztán igazán szépen kaszált az uniós pályázatokon. De hát nyilván a polgármester úr reméli, hogy eztán nem így lesz, és Debrecen nem kap majd ennyi fejlesztési pénzt csak azért, mert Kósa Lajos a polgármester. Márpedig ha ő mondja, akkor már csak tudja, hogy nem így lesz. Szegény debreceniek, az eddigi támogatási gyakorlattal szakító Fidesz-kormány miatt majd most biztosan rosszabb lesz nekik. Stadion? Ugyanmár, csak azért, mert Kósa Lajos fontos elvtárs, izé, polgártárs? Nehogymár!

Mondom én, hogy ha Kósa Lajos megszólal, arra oda kell figyelni. De az eddigiek csak a lárifári kategóriájába sorolhatók ahhoz képest, amit még mondott.

Merthogy azt is mondta, hogy "a kényszerhelyzet miatt bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg".

Te jó isten! (Ahogyan ezt szokásos szófordulatával ő maga mondaná - és bizonyára Kovács Zoltán révén innen jött a kormányzati honlapokon elhíresült OMG is. Végülis csak a Főnököt idézte.)

Elképzelni sem tudom, hogy fogalmilag mik azok a "gazdasági alkotmányossági szabályok". Az Alkotmányban a gazdaságról ez áll: "9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. (2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát." Ezek közül egyik felfüggesztése sem hangzik túl jól. Mondhatni, vészjósló megfogalmazás. 

Éppen ezért hirtelen másra nem is tudok gondolni, mint mondjuk a közbeszerzési kötelezettség felfüggesztésére, természetesen szigorúan a válságra hivatkozással.

A kormányzati honlapok átalakításánál például már el is kezdték a fiúk.

*     *     *

Ápdéjt! Kósa Lajos megszólalt, mire a forint gyengülni kezdett az euróval szemben. A piacok a jelek szerint nem nézik jó szemmel a felelőtlen csontvázazást. A deviza alapú lakáshitelt törlesztők nevében ezúton külön is köszönjük a Fidesz alelnökének újabb felelős politikusi megszólalását!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr522053352

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Veszélyes ötletelések 2010.06.07. 09:02:02

Hanem ez az ötletelés azért nagyon ijesztő. Ijesztő volt persze már a Matolcsy-féle is a devizahitelek átváltásáról. A mostani viszont az elmúlt napok történéseinek fényében, és pláne hogy itt van a CNBC is, csak hogy élőben közvetíthesse az esetleges ...

Trackback: A FIDESZ két világcsúcsa 2010.06.06. 11:28:00

 Kedves Barátom! Elkészült a Szabad Magyarok Híradójának 2010. június 5-i száma (http://szksz.com). Címe:   A FIDESZ két világcsúcsa   A FIDESz rövid két hónap alatt két világcsúcsot állított fel. Az egyik: a kétharmados parlamenti tö...

Trackback: Kósa: államcsőd fenyeget 2010.06.05. 14:23:35

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a költségvetés sokkal rosszabb állapotban van a vártnál, és így „szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét”, tehát államcsőd fenyeget. A forint és a magyar tőzsde a pozitív...

Trackback: Rémes hírterjesztők 2010.06.04. 16:44:38

A Büntető Törvénykönyv 270. paragrafusa szerint "aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt – vagy való tényt oly módon elferdítve – állít vagy híresztel, amely alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar...

Trackback: Kósa Lajos megbolondult? 2010.06.04. 08:33:36

Nem mintha semmi alapja ne lenne annak, amit Kósa mondott. De ilyet akkor sem mondunk, mert nagyon hamar önbeteljesítő próféciává válhat. „Úgy tűnik az átadás-átvétel alapján, hogy a közvetlen államcsőd elkerülése a cél jelenleg, szűk esélyünk...

Trackback: Varga és Navracsics 2010.06.03. 21:29:19

Villáminterjú.   KR: Köszöntjük stúdiónkban Varga Mihályt és Navracsics Tibort. KR: Varga úr, ön azt nyilatkozta, hogy a 2010-es költségvetésben csontvázak laknak. Igaz ez? Varga: Igen, igaz. A gazdasági tényfeltáró bizottság előzetes jele...

Trackback: Tranzfikció 2010.06.03. 21:11:26

- Halló, Zolikám. Itt Kamarássy beszél.- Jelentkezem, képviselő úr!- Zolikám, akkor ahogy megbeszéltük, megvan az euró?- Természetesen, képviselő úr. Átváltottuk.- Mennyin, Zolikám?- 273-on, képviselő úr.- Jól van, rendben. Mert egy óra múlva bejelente...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krj 2010.06.04. 13:09:56

"a kényszerhelyzet miatt bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg" EZ MI???

kolompar.sara · http://ferfibunozes.blog.hu 2010.06.04. 18:46:14

kosa, ha nyereszkedtel a bejelenteseden, vagy mas tettestarsad, akkor fizesd ki a hitelkulonbozetemet, amit okoztal...es amugy is! seggfejek!
süti beállítások módosítása