Reggeli performanszok

2010.09.24. 08:33

Azért annak, hogy az ember ágyba kényszerül egy enyhe influenzával, van egy nagy előnye: jut ideje megnézni a közszolgálati tévé reggeli műsorát, benne Obersovszky Péter performanszával. Basszus, ehhez képest a HírTV meg az EchoTV stábja korrekt, jóindulatú, balra nyitott és pártatlan cserkészcsapat...

A dolog ott kezdődik, hogy egy közszolgálati, tehát közpénzből működtetett médium ne legyen politikailag elfogult. A közszolgálatiság megkívánja, pontosabban megkívánná a politikai pártatlanságot. Bár egyre inkább rá kell jöjjek, hogy a pártatlanság fogalmát egyesek meglehetősen sajátosan értelmezik. Alig egy hete például kiegyensúlyozott és független műhelyként aposztrofálta az önkormányzati tulajdonú Debreceni Városi Televíziót a helyi Berlusconinak vélt Kósa Lajos. Pedig. És hogy nem szakadt rá. Persze ha kellő rugalmassággal értelmezzük a függetlenséget, lehetne például azt mondani, hogy a Fideszen kívül mindenki mástól független műhely, szerkesztési alapelveit tekintve pedig kiegyensúlyozottan és megbízhatóan hozza a balra üt, jobbra nyal formátumot.

Persze ha nem közpénzből működik egy sajtóorgánum - legyen szó akár a HírTV-ről, akár az EchóTV-ről, vagy a nyomtatott sajtóból a Népszaváról vagy a Magyar Hírlapról -, tőlem olyan politikai irányultságú is lehet, amilyen csak lenni akar, vagy amilyet a tulajdonosok elvárnak. Aztán a néző majd bölcsen dönt arról, hogy beveszi-e a gyomra, amit lát vagy olvas. Hogy úgy mondjam: a piac majd ítél. És ezen nem segít Szanyi Tiborék eszement és ízléstelen ötlete sem a párttagsággal közelező Népszava-előfizetésről.

Van egy dolog viszont, ami még a HírTV-n is zavar, a közszolgálatin meg egyenesen felháborít. Ez pedig az, ha a műsorvezető vagy a riporter megosztja a maga politikai véleményét a nézőkkel. A falra tudok mászni egy úgynevezett "fanyar iróniával fűszerezett" Péntek8-tól meg egy Bayer Zsoca-féle Mélymagyartól, és a gyomrom forog a Jegyes-Tóth-Obersovszky kettős reggeli performanszától is.

Egy műsorvezetőnek vagy egy riporternek műfajilag nem ez a dolga. A szerepe annyi lenne, hogy kérdezzen - aztán hogy kérdez vagy alákérdez, azt már tévéje válogatja. Közszolgálatin kérdezzen, magántulajdonú csatornán meg felőlem aztán alá is kérdezhet. Legfeljebb elkapcsol a jobb ízlésű néző. Na de hogy Obersovszky Péter egy-egy Fidesz-közeli interjú után, valami túljátszott és béna cinkossággal a kamerába mondogassa, csak hogy jól értsék a nézők, hogy ejnye már, tetszik látni, hogy hogyan hazudnak már megint a szocik...

Szóval, rá kellett jöjjek, hogy mégiscsak jobb, ha nem beteg az ember, és munkába menet Obersovszkyék helyett egy kis Led Zeppelint hallgathat reggelenként. Az például negyven év távlatában is megállja a helyét. Az M1 reggeli produkciója viszont már az elhangzása pillanatában megbukott.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr592319640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lasombra 2010.09.24. 10:37:04

tegnap megmondták a szakértők a Havas-féle Civil a pályán műsorban, hogy a köztévé állapotáról, személyi összetételéről, irányultságáról meg úgy általában a közszolgálatinak mondott média helyzetéről nem tehet sem a Fidesz, sem az OGY (mintha lenne különbség) sem senki. így alakult. azaz a Nép akarta így.

egyetlen apró vigasz jut eszembe: szinte senki nem nézi az m1-et.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.09.24. 15:30:48

@Lasombra: De igen! De csakis hang nélkül és csakis Jegyes-Tóth Kriszta miatt!

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.09.24. 15:36:07

OMG! egy biztos, hogy nem a néző kérte a változásokat - és az is biztos, hogy a riporterség szakmai kívánalmainak már régóta igen kevesek tesznek eleget a zújságíró-zsurnaliszták közül. Ez is egy olyan szakma, ahonnan lassan az utolsók is kihalnak - a nézőknek meg a selejtesek maradnak, akik már rég nem felelnek meg a valódi kívánalmaknak. És igen, nem nézzük a televíziót, nem hallgatjuk a rádiót - csak a zenét. Inkább!

ben2 2010.09.24. 15:36:29

Érdekes, hogy a cikkírónak 7 évig nem csípte a szemét a Napkelte az ott rendszeresített Aczél Endre, Orosz József, stb. performanszok.
Szal lehet egy blog elfogult, csak akkor ne hirigeljen elfogultság témában egy irányba, mert az kb. olyan, mint a levegőbe köpni és aláállni.

Nagypéter és a Görény 2010.09.24. 15:52:54

@ben2:
Figyelmesen olvassunk! Eddig jó volt az immunrendszere, csak most lett hirtelen beteg

Anti Anyag (törölt) 2010.09.24. 15:53:15

ATV-t kell nézni és kész. 8 évig én is a HírTV-t néztem.

S.P.Q.R. 2010.09.24. 15:53:54

"A dolog ott kezdődik, hogy egy közszolgálati, tehát közpénzből működtetett médium ne legyen politikailag elfogult. A közszolgálatiság megkívánja, pontosabban megkívánná a politikai pártatlanságot."

... mintha csak a közszolgálati Bibliát olvasnám, annyira szent és kőbevésett igazság mindez.

Csak kiegészítésként mondom, hogy korábban sem lett belőle semmi az MTV-ben. A Nap-kelte nevezetű MSZP házi tévé hosszú évekig ment a reggeli főműsoridőben. Olyan szoci-talpnyalást produkáltak a műsorvezetők, amitől kifordult az ember gyomra. Mégis nyomatták.

Vagy amikor Gyurcsány csak csettintett egyet, és máris kapott nyolc percet, hogy semmitmondóan szólózhasson a Budai Vár teraszáról le a népnek. És kár, hogy 2002 után Balóval nem folytatták a belemenős, keményen szembesítő kormányfői beszélgetéseket. Ámbár nyolc év kihagyás után most már nem lenne hitele és értelme.

Ezek is a köztévé fekélyes sebei, csak korábbról.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.09.24. 15:55:36

@ben2: @S.P.Q.R.: Az, hogy ez most szar, nem jelenti azt, hogy a korábbi jó lett volna. Sőt. Viszont az, hogy a szocik is ezt csinálták, nem mentség arra, ami most megy. Tessenek már különbnek lenni!

rozsdamentes arcél 2010.09.24. 16:01:17

@ben2:
egy blog lehet elfogult, mert azt nem hívják "közszolgálatinak", nem mi fizetjük

tjunior 2010.09.24. 16:01:17

@ben2:
ja hogy a napkelte a szint, ha nem akar az ember jobbat csinálni akkor felesleges belefogni

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2010.09.24. 16:01:17

" Tessenek már különbnek lenni!"

Ne kérj lehetetlent. Egy akolból kerültek ki: kit balra, kit jobbra vitt az élet, de a forrás és a szellem közös.

Lasombra 2010.09.24. 16:02:35

@Michael Knight: én már többször próbáltam ezt az érvelést. lepereg.

S.P.Q.R. 2010.09.24. 16:09:40

@Michael Knight: Egyetértek. Csak hát a masszív és hosszadalmas előzmény ad jogalapot a mának a revansra. Nem kellett volna előzőleg ennyire lezülleszteni, pártcsatornává alázni a köztévét. Akkor talán most kevesebb bejegyzés születne a témában.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.09.24. 16:11:21

@S.P.Q.R.: Szerintem nem ad jogalapot, illetve szomorú, ha úgy érzik, hogy jogalapot ad. Egyébiránt minden egyébben egyetértek.

Dr Kangörény 2010.09.24. 16:13:15

Alig vártam az olyan kommenteket, amik arról szólnak, hogy "a szocik is ezt csinálták".

És komolyan nem értem, hogy ez miért lehet hivatkozási alap, hát nem az összes ilyen miatt lettek a szocik elhajtva a francba?

Komolyan azt gondolják egyesek, hogy egy ótvaros dolog csak akkor ótvaros, ha azt a szocik csinálják, ha a fidesz teszi azt, az már rendben van?

Most akkor joggal fognak lopni a bkv-tól a fideszesek?

lacike 2010.09.24. 16:13:43

Talán nem ide tartozik, mert a TV2 nem közszolgálati, de a Kárász Robi se semmi: jó hosszú nyelve van, kis barna elszineződéssel.

Dr Kangörény 2010.09.24. 16:16:23

Egyébként nem szoci találmány a tv-k elfoglalása, emlékeztek még stefka istvánra, pálfy g. istvánra, meg egy napszemüveges nímandra az mdf kormány idejéből?

samba pa ti 2010.09.24. 16:25:34

obersovszky maga a rettenet.
tudálékos,"lassan mondom,hogy mindenki értse" figura.
legalább elhiszi magáról,hogy valaki.
az már más kérdés,hogy minősíthetetlen,amit művel és ahogy teszi mindezt.
kora reggel pláne nagyon fárasztó.
jegyes-tóth tényleg csinos,de itt végére is jutottunk az érdemeinek.

Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2010.09.24. 16:26:58

Ma reggel Duro Doranak osztotta le O.P. hogy mirol beszelhet, es mirol nem. Nem vagyok egy Jobbik fan, de eleg gaz, h. 2010-ben Magyarorszagon a kozszolgalati tv-nek latszo targynal ilyen elofordulhat!

erhnn 2010.09.24. 16:35:04

Az mszp napkeltééhez képest itt legalább egyenlő esélyt biztosítanak mindenkinek, a műsorvezetők Bethlenen kívül jobboldaliak, de legalább nem támogatnak nyilvánosan senkit, és nem fojtják beléjük a szót, független közszolgálatiság meg sehol nincs.
A blog szerzőjének meg nem tűnt fel az elmúlt 8 év... Undorító, h egy "független" blog próbálja osztani a tutit...

borovi 2010.09.24. 16:56:17

@ben2: na de csillagom, ezek az új fiúk azzal a dumával nyertek választást, hogy ők aztán mások, mint az előzőek. erre kiderül, hogy pont ugyanolyanok. neked meg ezek szerint ez nem csípi a szemedet.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.09.24. 17:01:00

Hát, én remélem, hogy nézi valaki a közszolgálatit.
Legalább az a hárommillió fülkeforradalmár ott ülhetne a tévéje előtt, és gyönyörködhetne a művében...

Melchi Zadok 2010.09.24. 17:10:58

@S.P.Q.R.: ja, tényleg, tiszta sor: gyurcsány a hibás. basszus, már majdnem elfelejtettem...

Marco Soprano 2010.09.24. 17:43:58

Ezt az embert még van aki komolyan veszi? Persze majd a nézettségi adatokból kiderül. Van egy érzésem, hogy a Napkeltét (ami a végén már tényleg borzasztó volt), soha nem fogja überelni. Személyes megjegyzés: nálunk "divat" az egy hangszinten való beszéd (ld. még Csányi Sándor színész urat). Egy kis intonációt vihetnének bele, mert még az a 10 néző is bealszik a TV előtt. Valami jelet, hogy élő emberek.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.24. 18:05:13

Édes fiam/lányom! Hát hol élsz te? És hol éltél nyolc éve, az előző fidesz regnum alatt? Náluk ezt jelenti a közszolgálati média. És egyesek még tiltakoznak, amikor valaki felemlegeti, hogy bizony Viktor elvtárs Rákosiék igen-igen jó tanítványa. Hogy rohadt volna le a keze annak, aki ezekre szavazott...
(maszop-szadiért sem lelkesedtem soha, de ekkora gazembereket még köztük is nehéz találni, mint a viktoriánus csürhében :( )

Balt 2010.09.24. 18:11:34

Hol a f...ba' tetszett lenni a Nap-keltető idején?!? Mecsoda szerencse, hogy akkor még nem volt disznóinfluenza!

gaga 2010.09.24. 18:15:41

Obersovszky feje vizuális antropológiai szempontból is felettébb érdekes képződmény.
Amúgy nekem a Napnyalta se tetszett, és a jelenlegi viktoriánus közszolgálat sem. A reggeli műsor kis ideig viszonylag nézhető volt, a Napnyalta kiebrudalásától Obersovszkyék betelepítéséig. Most eben guba. Tessék valamilyen mjúzik tévét nézni, már aki teheti reggeltájt:-.)

parttalan 2010.09.24. 18:17:13

@ben2: "Érdekes, hogy a cikkírónak 7 évig nem csípte a szemét a Napkelte az ott rendszeresített Aczél Endre, Orosz József, stb. performanszok."

Akár hiszed, akár nem: említett személyek profi újságírók. Képernyőn lenne a helyük ma is.

BISMARCK 2010.09.24. 18:17:22

Van vmi konkrét is vagy csak lövöldözöl vaktában?
Legalább egy mondatot idézhetnél vagy vmelyik vendéggel volt túl erős vagy túl kedves(akkor erről egy linket)?

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.24. 18:18:46

@gaga: azért a napkeltések közel sem voltak annyira elfogultak, mint ez a mostani firkász horda.
Enyhén szólva túlzásnak érzem, amikor pl. valakit meggyanusít a rendőrség/ügyészség/stb, a királyin meg tettesként kezelik.
Ahogy azokat a privát blogba való gunyoros kommentárokat is, amiket újabban megengednek maguknak a tévét megszálló humanoidok.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.09.24. 18:21:46

@Balt: Na hallod, büszke lehet arra a kifinomult modorodra a nyelvművelő, mérsékelt, keresztény és konzervatív jobboldal.

gpetersz 2010.09.24. 19:05:41

@Kangörény_: Ott a pont.

"Nadeaszocik" fidesznyikek meg hess p*csába. 20 éve lopják a pénzemet. ELÉG!

szemtanú 2010.09.24. 19:10:13

@parttalan: Ha a profit úgy érted, hogy az urak abból éltek, hogy a ballib szekerét tolták ezerrel és ezért fizettek nekik, akkor egyetértünk.
kívül@Michael Knight: Én már régen nem nézek a tv-ben semmit a sporton, de ha te is úgy gondolod szervezzünk egy civil kezdeményezést a közszolgálati tv pártosodása ellen, annak teljes független és tárgyszerű tájékoztatása mellett, legalább olyan jelentős eseményre gondolok, mint amilyenek a Napkelte idején voltak a baloldali értelmiség vezetésével! Én benne vagyok:)

jog-ász 2010.09.24. 20:39:46

kár hogy obersovszkyt nem láttad a választások előtt..kétélü a nyelve..

mavin 2010.09.24. 20:47:19

Szvsz nem olyan gáz, én olykor jókat mulatok. Jegyes-Tóthnak pechje van, mert Obersovszky miatt őt is elkapálják jobbra, és azért is, mert olyan dögös, hogy senki nem figyel arra, amit mond vagy kérdez. Obersovszkynak is kocsányon lóg a szeme. Pedig érdemes hallgatni is, mert egyáltalán nem rossz riporter a csaj. A Krizsó-Süveges páros meg pont semmilyen.

venszivar 2010.09.24. 21:07:31

@jog-ász: A 2/3-után a bal oldala (agyvérzés miatt??)lebénult s már csak a jobb funkcionál.Ez egy hős,mártír,elvhűűűűűűűűű............segnyaló,de jól nyomja.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.09.24. 21:54:11

Addig tisztogatott a az orbáni diktatúra , míg ilyen borzalmak lettek. Főleg, ha rájuk szólnak hogy vidámkodjanak, olyan szánalmasak és idétlenek hogy na.

Tegyél a demokráciáért NE SZAVAZZ A FIDESZRE!

Kell a kontroll!

mrs. white 2010.09.24. 21:56:33

A, Tájékozodás gyanánt az ember mindíg ellenzéki tv csatornát néz. Pártszimpátiától függetlenül.
B, Magyarország nem a BBC hazája, ezért az elvárásokat helyén kell kezelni. Már csak ezért sem kell nézni ilyen elvárásokkal.
C Erről nem írok a bloggomban hacsak ezt hasonló lángbetűvel nem véstem az elmúlt nyolc évben minden alkalommal bloggom falára, hogy utálom a pártos napkeltét. Ha én nem vagyok független akkor mástól sem kérem számon. Talán. Pár írásodból nem ez jött le bocs.
D Mivel senki nem nézi ezért tök felesleges pártoskodni rajta. A régi szép nyolcvanas évek elmúltak amikor még meghatározó és véleményformáló volt a pórnép számára. Kár belé a pénz.
E Talán a Tv székház bérlése és azok körülményei sokkal inkább megérnének egy bejegyzést. Tegye szívére a kezét minden olvasó.Ha tehetné Ő is 30 szoros áron vásárolna bármi terméket mert úgy sokkal jobban megéri. Nem? Sokkal hasznosabb bloggereket küldeni a netre.
F Természetesen ezek a bloggerek szigorúan függetlenek legyenek, mert úgy az igazi.
G Ha már Obersovszky Jegyes Krizsó vagy Orosz Jóska, Bánó vagy Lakat T akkor még mindig inkább az előbbi felállás. Ilyen szempontból még azt is mondhatnánk hogy van fejlődés.

2010.09.24. 21:56:34

@Michael Knight: Szerintem a LedZep hallgatás tökéletes választás. Én pihenésképpen azért néha Pink Floydot is szoktam.
@Noname Cowboy: csakis hang nélkül és csakis Jegyes-Tóth Kriszta miatt rövid időre valóban el lehet viselni a közszolgálati TV-t :-) (vagy ahogy egybites trollok szokták megjegyezni; sunáznám:o)

Skandallum 2010.09.24. 22:36:20

@ben2: Ez a műsor most elfogult és most rossz

Evil Dick 2010.09.24. 23:06:12

És ez az az Obersovszky, aki még pár éve a Klubrádióban műsort vezetett. Egy teljesen elvek nélküli ember, vagy csak jól titkolja a gumigerincét...

vakvarju 2010.09.25. 08:07:46

Az Este c.műsorban van egy új műsorvezető hölgy. Szegénykém ő olyan buta, hogy még kérdezni sem tud.
A közszolgálatiban bárki lehet műsorvezető?
@lacike: Szerencsétlen Kárász Robi.....Egyetlen szót is kár vesztegetni rá.
@Kangörény_: Hát nagyon úgy néz ki. És örüljünk, ha csak onnan lopnak. @Lasombra: Én nézném az M1-et, csak nincs miért.

combo 2010.09.25. 08:07:47

Na, belenéztem a mai archívumba... (most először).

Obersovszky nagyon gáz. Nagyon. Bár én személy szerint soha nem igazán néztem az MTV reggeli műsorait, engem jobban zavar az Este, Szempont "igazodása", a Szólás Szabadsága és Baló (és Mészáros Antónia) "kinyírása"... (Szerintem amúgy az Á la Carte is egész nézhető volt.)

pucros 2010.09.25. 08:07:47

De hát amikor a Fidesz nem szubjektíven, hanem OBJEKTÍVEN faszább bármi másnál, akkor pont hogy az lenne a pártosság, ha ezt a valóságképet bárhogyan is torzítanák.

ClearWater 2010.09.25. 10:24:58

Eljutottunk ide. Egyik oldalon van elszámoltatás, leszámolás a kommunizmussal, rendrakás, féreg/élősködő/ és rágcsálóírtás, másik oldalon meg érvelés, hogy ha ők csinálhatták akkor mi miért nem. Fene se érti.

Rá Dios 2010.09.25. 10:27:18

Legrégebbi nem nyomtatott közmédiumunk vezetésének egyik utolsó teljes ülésén elhangzott egy a korábbi médiatörvényre hivatkozó felszólalás a kiegyensúlyozottság és pártatlanság védelmében.
A ma már kormányra - és kivétel nélkül magas posztra - került kollégák szerint ezt meghaladta az idő, ma már "értékfelmutatás" az elsődleges feladat.
Gondoltam, persze, az is. De talán mellette, nem pedig helyette.
Ma már látom, hogy helyette. Érték az, ami nekem fontos, hasznos. És csak az!
Gyorsan idomult, aki tehette.
Nem jó ez így.
A helytartótanács bennünk él, nehéz, de muszáj lesz leváltani!

Billy a kölyök 2010.09.25. 10:27:18

Még 1993 környékén, nyilatkozta Orbán amikor leváltották Hankisst és Gombárt, hogy azon nincs mit csodálkozni, hogy egy hazug kormány hazug televíziót akar. Most sem csodálkozunk rajta.

drew1 2010.09.25. 10:27:18

Tudjuk, honnan jött Ober úr. Reggelente félálomban hallani is szoktam, a színvonala kiemelkedőnek nem mondható. Viszont a posztból hiányolok valami konkrétumot, egy mondatot, kifejezést...

Nem vagyok fideszes 2010.09.25. 10:27:18

Valaki itt kicsit költőien megkérdezte, hogy szabad a fityisznek pont azt csinálnia, ráadásul még durvábban, amiért a maszop el lett küldve a picsába?

Igen, lehet: index.hu/belfold/2010/09/24/deditarlos/

Kérdés az, hogy meddig tart ki a birkulás.

zachar 2010.09.25. 10:27:18

Nekem "közszolgálati" Napkeltét kellett nézni 8 évig.
Nem 1 "Obersovszkyval", hanem 5-6 hasonló kaliberű, ELFOGULATLAN, PÁRTATLAN, CSAK KÉRDEZŐ figurával.

... ti Obersovszkyt fogjátok nézni még évekig... :)
... vagy az ATV-t.
... vagy a köldökötöket.
:)

Nem vagyok fideszes 2010.09.25. 10:27:18

Ja, és a Zep valóban király. A Whole Lotta Love középrésze, amikor a dob és a gityó egymásnak válaszolgat a rocktörténelem 18 másodperces csúcspontja.

zachar 2010.09.25. 10:27:18

@samba pa ti:
"obersovszky maga a rettenet.
tudálékos,"lassan mondom,hogy mindenki értse" figura.
legalább elhiszi magáról,hogy valaki."

Havas Henrik jut róla az eszembe.
Sajnos.
Havas "a Napkelte bikája" Henrik, hehe.
Ez is tudálékos és arrogáns, az is, csak Havas H. Tanár Úrnak szólíttatja magát, és "médiaszemélyiség" (azaz úgy gondolja, hogy bármit megengedhet magának), és igyekszik/igyekezett fenntartani a pletykalapok érdeklődését.

Amit az egyik oldalon megtapsoltatok, a másik oldalon gucsmoljátok.
Így megy ez.

u.i.:
Michael Knight: Felvonultatod az összes közhelyet, ami a sajtóban előfordul. A posztok konganak az ürességtől.
A jelenlegi rácsodálkozás a Fidesz-közeli média pártosságára, és a NEM RÁCSODÁLKOZÁS az MSZP-közeli média (ide tartozott a választásokig az MTV is) pártosságára világosan mutatja, hogy te is az EGYIK oldalon állsz.
Obersovszky fúj, de az elődei nem fúj?
Izzadságszagú, "Bánóandrisos" függetlenséget hazudni.

nemigazmá 2010.09.25. 10:27:18

Obersovszky mekkora egy barom!!! A Kulcsar es a haverok utan meg plane....

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.09.25. 10:32:29

@Lófasz Hadnagy: Azt hiszem, rátapintottál a lényegre. Ráadásul éppen ma 30 éve halt meg John Bonham. És éppen ma 30 éve nincs már Led Zeppelin sem.

freddynemkrueger 2010.09.25. 10:34:39

Azzal van a gond, hogy "tetszik látni, hogy hogyan hazudnak már megint a szocik..."?
Ez tényleg igaz, mi ezzel a gond?
Ha mást akarsz hallani nézd az ATV-t.

egy maréknyi dollár 2010.09.25. 10:53:50

@Kangörény_: Nagyon is.A "napszemüveges nímand" Chrudinák Alajos volt,aki klassz Panorámákat csinált és még humorérzéke is volt.Egészen addig, míg ki nem nevezték hivatásos észosztónak.
Deep Purple,Uriah Heep,Nazareth?

kamasuka 2010.09.25. 12:05:29

@borovi:
Úgyis az MSZP-re/Jobbikra szavaztál, szóval a te esetedben tök mindegynek látszik a dolog.

gyilkos fűegér 2010.09.25. 12:07:48

Nálunk mindenki nyal ide vagy oda, aki nem talál magának segget, elveszett embernek érzi magát.

Ennek ellenére mégis a Rémhírtévé mutat rá példát, hogyan kell egy politikust kifilézni, na persze (muhaha) nem egy saját műsorral: BBC HARD Talk.

Amúgy az a műsor kábé olyan hatást kelt a Hírtv-én, mintha a Pápa-Vasas meccs szünetében levetítenék a Premier Leage aktuális fordulójának összefoglalóját.

Rá Dios 2010.09.25. 12:07:48

@freddynemkrueger:
Ha valamit szeretek bennetek, az a nyitottságotok :-)

Bobby Baccala 2010.09.25. 12:07:48

úristen mi lett a közszolgálatisággal? a demokráciába vetett hit oda lett...világvége van.
egyes emeberek hol élnek bazmeg, szatyorban? a sok okos mit gondolt mi lesz?
ez a dolgok rendje..tetszik, nem tetszik ez van. aki ezen sír az nézzen ismeretterjesztő csatornákat.

önmagában az a tény, hogy egy napkelte gyakorlatilag 20 évig létezehetett a közszolgálatin...katasztrófa (elvonatkoztatva a személyektől) olyan mélyre vitte a színvonalat, hogy nem kell csodálkozni.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.25. 12:23:44

@kamasuka: ezt inkább én kérdezhetném tőled, ha ennyire nem emlékszel a fijjuk első négy évére...

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.09.25. 12:26:43

@Bobby Baccala: te picim! A Napkelte ugyan kormányközeli emberekből állt, de közel sem volt seggnyaló és olyat sem láttam tőlük, hogy az ellenzéken gúnyolódtak volna hírműsor címén. (bocs, de az, hogy vekkerkéék nem voltak hajlandóak szóbaállni velük, az csak a narancskomcsik gerinctelenségét mutatja)

Krujs 2010.09.25. 13:05:46

és az előző 8 év?

Csak akkor baj ha nem pártatlan a közszolgálati tv ha nem a ti pártotokon áll mi?:)

Krujs 2010.09.25. 13:07:50

@zachar: egyet értek...

ilyen index blogokból/hírekből összevágott postok ezek...

Bobby Baccala 2010.09.25. 20:51:15

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:

a megszólítás kicsit erős.

látom nem érted miről beszéltem.

a seggnyalós részt meg remélem nem gondoltad komolyan..muhaha
süti beállítások módosítása