Aláírta

2010.12.30. 17:19

Schmitt Pál tehát aláírta. Mondjuk meglepődtem volna, ha nem. De illúzióink nem igazán lehettek: a médiatörvény alá nem írása sem arról szólt volna, hogy esetleg megszólalt a Köztársaság Elnökének Honfiúi Szívében - Csupa Nagybetűvel - A Lelkiismeret, vagy netán a benne oly mélyen elrejtőzött demokrata. Azt meg aztán pláne nem jelezte volna mindez, hogy az Elnök Úr egyébként minden bizonnyal oly kifinomult jogérzéke berzenkedett volna a médiatörvény aláírása okán.

Schmitt Pál tehát aláírta. Ha nem írta volna alá, az ugyanúgy azt jelezte volna, hogy szolgamódra parancsot teljesít, csak a Fidesz próbál ilyen körmönfont módon visszakozni egy kicsikét, talán a józan ész nevében. De erre az esély éppen olyan kevés volt, mint Schmitt Pálban a jogérzék. Vagy mint Orbán Viktorban a kompromisszumkészség.

Van, aki most abban próbál kapaszkodót keresni, hogy az Alkotmánybíróság arra hivatkozva meszeli majd el az új törvényt, hogy a december 31-dikei kihirdetés és a január elsejei hatályba lépés miatt nem maradt kellő idő a felkészülésre... Merthogy volt már erre precedens. Hát kérem, aki ezzel érvel, az jókorát téved.

Szerintem ugyanis akire ez a törvény vonatkozik, az már egytől-egyig felkészült. Mármint a legrosszabbra...

Schmitt Pál Köztársaság Elnök Úrnak mindenesetre küldöm a legnagyobb tisztelet hangján és az őszinte lelkesedés hullámhosszán - és hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere teljes legyen: ráadásképpen Kudlik Júlia konferálásával - a KFT örökbecsű slágerét...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr882548687

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: ICE-T mégsem kapja meg a magyar állampolgárságot? 2010.12.31. 10:47:39

A népszerű afro-amerikai rapper ICE-T döbbenettel fogadta a Tilos Rádió és személye, pontosabban egyik dalszövege ellen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által indított vizsgálatot. Mint köztudott a zenész az egyik leglelkesebb támogatója volt a k...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.12.30. 20:25:06

Bakker, új a ruhád "drága"? Na mindegy, nem is tudom, majd megszokom a minit is. Szóval Michael, mire számítottál, magas labdára? Nem mondod, hogy felmerült Benned komolyan az ötlet, hogy paleszunk visszadobja, akár csak megfontolásra...? Na, új ruha ide, vagy oda, néztél már külföldi domaint? SK, vagy AT, netán COM. Ha kell segítek... :( Ha addig nem csevegünk, BOLDOGABB ÚJÉVET MINDENKINEK! (mrsknight-nak is kiemelten az ő urával és parancsolójával :)) együtt!)

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.12.30. 20:34:16

@Boli: :-) Mindig jobb újévet, mint amilyen az előző volt!

P.mester 2010.12.30. 21:53:05

Az újévet 1984-nek hívják

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.12.30. 21:59:44

@P.mester: Nekem is van egy ilyen rossz érzésem. Néha meg egészen a Mátrix abszurditásában érzem magam... Mindenesetre ha már Pali bácsinak az imént a KFT "Bábu vagy" című dalát küldtem, akkor Orbán Viktornak ezúton javasolnám a Metallica klasszikus nótáját, a Master of Puppets című opuszt... "Master, Master, where's the dreams that I've been after? / Master, Master, you promised only lies / Laughter, laughter, all I hear or see is laughter / Laughter, laughter, la...ughing at my cries..."

Megdobbent 2010.12.30. 22:18:45

Amig vaniliaskarika van a boltokban, mindig ala lesz irva minden smitpaca altal. Ez egyszeruen alaptezis. Marpedig vaniliaskarikabol a kormany tonnaszamra vasarolt. Ezen tul lehet a smitpaca emlekeremmel is motivalni a bamba csokat, meglegeted elotte, es addig nem adod a kezebe, amig ala nem firkant, ahogy dukal.

Arrol nem is beszelve, hogy egy jol sikerult tarogatozas utan ures lapokat is alair tucatjaval, amig a tolla birja.

Nem bonyolult annak a lelke, egyszeru, mint egy fogpiszkalo.

Demokrata? Benne? Hat eszik azt, vagy isszak? Hatakkor?

Melchi Zadok 2010.12.30. 22:54:40

@Michael Knight: művelt ember vagy michael!

vitor meg küldheti magyarországnak ugyanezen dal alábbi sorait:

"End of passion play, crumbling away
I'm your source of self-destruction"
süti beállítások módosítása