Lex rendszám

2011.05.23. 16:59

Csak egyetérteni tudok a külföldi rendszámú autóval folytatólagosan elkövetett adócsalás és közteherviselés alóli kibújás minősített esete törvényi szintű megakadályozásának ötletével.

Hányszor megkapom e blog olvasóitól, hogy bezzeg nekem egyszerűen semmi nem jó, amit a Fidesz csinál, és ha van éppen a kormányon sapka, azért basztatom, ha meg nincs, akkor azért. Pedig ez nem így van, de tényleg. Csak egyszerűen még nem tettek olyat, amivel maradéktalanul egyet tudnék érteni. Mondjuk olyat sem, amivel legalább nagyrészt egyetértenék - de biztosan bennem van a hiba.

Most viszont előálltak egy olyan ötlettel, amit igenis támogatni tudok - persze csak akkor, ha ésszel valósítják meg. Akkor viszont maradéktalanul. Ez pedig nem más, mint a külföldi rendszámú autóval folytatólagosan elkövetett adócsalás és közteherviselés alóli kibújás minősített eseteinek törvényi szintű megakadályozása - remélem, kellő szabatossággal fogalmaztam.

Magyarán bármilyen meglepő, igenis egyetértek a jogalkotási munkában elképesztő sokoldalúságról tanúságot tevő Rogán polgártárs azon javaslatával, mely szerint törvényben kellene szabályozni, hogy az állandó magyarországi lakhellyel rendelkezők ne járhassanak külföldi rendszámú autóval.

Merthogy a Nagy-Magyarország-matricával díszített, szlovák rendszámú autók valahol a szimbólumai mindannak, amit nagyon nem lehet szeretni ebben az országban. Megtestesítik ezt a borzasztó kivagyi-magyarkodást és persze az össznépi adókerülést, az intézményesített adócsalást egyaránt. És benne van az is, hogy a sok tízezres adócsalás fölött cinkosan összekacsintunk, míg egy néhány százforintos tyúklopás miatt börtönért kiáltunk. És benne van valami szörnyű cinizmus is, hogy persze büszke magyarok vagyunk, és a nemzet így, meg a nemzet úgy, a nagy magyarságba pedig éppen csak a tisztességes közös teherviselés nem fér már bele...

Én tényleg csak azt szeretném kérni Rogán polgártárstól, hogy nehogy eltolják ezt is. Egyrészt ne tessenek már a bűnbánat mellé még adókedvezményt is adni, mert akkor már megint az fizet többet, aki eddig is rendesen a magyar államnak adózott, és megint az jár jobban, aki mindezidáig csalt az adóval. Másrészt ezúttal figyeljenek arra is, hogy a külföldi rendszámú autóval folytatólagosan elkövetett adócsalás és közteherviselés alóli kibújás minősített eseteinek törvényi szintű megakadályozása lehetőség szerint kivételesen ne ütközzön az uniós jogba - nevezetesen az áruk és a személyek szabad áramlásába.

Végül pedig azt is nagyon kérném, ha már tényleg támogatható a kezdeményezés, hogy az eddigi gyakorlattal szemben ezúttal kivételesen ne legyenek személyre szabott törvényi kivételek, amolyan Lex Bayerek, ilyesmik.

Nem is tudom, miért jutott hirtelen eszembe ez utóbbi.

*  *  *

p.s.: Értem én, hogy magas a regadó, meg hogy adót úgy általában senki sem szeret fizetni. Sok adót meg aztán pláne nem. Ugyanakkor érdekesen magyaros gondolatfutam az, mely szerint az adókerülés kiküszöbölésének egyetlen üdvözítő módszere az adó eltörlése, mondván, hogy ha nincs adó, akkor nincs mit kijátszani, elkerülni, csalni stb. Szóval azért eléggé - hogy is mondjam csak - furcsa az a gondolatmenet, hogy ha nem akarjuk, hogy sokan kijátsszák a regadó-fizetési kötelezettséget (meg a súlyadót, meg a kötelezőt, meg az áfát...), akkor egyszerűen senkinek se kelljen regadót fizetnie, és kész...

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr362926475

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Liberálisnak lenni 2011.05.24. 11:22:44

Liberálisnak lenni kemény dolog. Mer’ azt hinné az idióta konzervatívja (ti. kedves, olvasni nem tudó erre látogatók, nem a konzervatív az idióta, hanem a konzervatívon belül van, aki, nem mellesleg, idióta!), hogy az már milyen egy könnyű m...

Trackback: Vissza az adónk felét! 2011.05.23. 23:29:14

Olvasom a mai hírek között, hogy a Kormány azt tervezi, adókedvezményt ad - csak a szabályok szerinti felét kell kifizetni - azoknak, akik szlovák rendszámú autókkal járnak.Erre vártam! Tényleg megvalósul a beígért adócsökkentés. Ezután soha semmilyen ...

Trackback: Szlovák rendszám: az erő veled van! 2011.05.23. 22:48:45

Rogán Antal szerint még a nyári szünet előtt megszülethet az a törvény, amely "szigorítja a külföldi rendszám használatát". Az új jogszabály értelmében az év végéig az önként "hazatérők" adókedvezményre számíthatnak, a jelenlegi sza...

Trackback: Akkár balagásra is! 2011.05.23. 22:45:57

Titokzatos apróhirdetés bukkant fel a hazai netes használtcikk-piacon. Az ajánló szöveg címe szerint:"Eladó akkár balagásra is szép ajándék, VYE nortbuk"Vajon ki lehet a titokzatos hirdető?

Trackback: A kormány újra hazudik! 2011.05.23. 19:46:43

 Azt ígérték, hogy minden számlát kifizetnek 30 napon belül. Ehhez képest ma már egyes közintézmények eleve 90 napnál hosszabb türelmi idővel kötnek szállítói szerződéseket. A képet tovább rontja, hogy a költségvetési intézmények az utóbbi hónapok...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemecsek ernő áruló 2011.05.24. 07:08:20

Vajon Bayer Zsolt hazahozza a szlovák rendszámú autóját?

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.24. 07:12:47

@Michael Knight: igen.
Bocs, nem olvasom végig a kommenteket, bennem már az eredeti hír megjelenésekor felmerült: mi van az állandó magyarországi lakhellyel rendelkező, de tartósan külföldön dolgozó emberekkel?
Vagy miért ne vezethetném a külföldön élő rokontól, baráttól kölcsönkapott autót? Stb.

a-kis-herceg 2011.05.24. 07:16:37

@Indriq: nem cél a pénz... maguktól nem

bayerzsóti bizonyára a szlovákrendszámot szögre akasztja...

van egy nagyon kellemes BÁJA annak hogy nagymagyarmatricával szlovák rendszám

+a szlovák gazdaságot erősítve odafizet adót...

ezek az IGAZI hazafiak... önfeláldozók, hősök...

Alapvető élelmiszer 2011.05.24. 07:16:37

Az a durva, hogy anno az Unió igenis húzta a száját a regadóra, hiszen a közösségi szabályozás egyetlen általános adót enged meg, ez pedig az országok 99,99%-ban az ÁFA. A magyar fél pedig Kovács László, egykori adóügyi biztos viszont addig ügyeskedett, hogy elfogadtak még egy általános adónemet, ez lett a regadó. Pedig 2009-ben a Fidesz még az eltörlését is fölvettete: www.origo.hu/uzletinegyed/valsag/20091126-a-regisztracios-adobevetelek-melyben-vannak-a-fidesz-ezzel-mit-szeretne.html

szgy 2011.05.24. 07:16:38

a regisztrációs adó úgy tudom uniós-jogellenes. hallottam már hogy minden autótulajdonos beperelhetné az államot akitől lenyúlták a reg.adót.

egyébként meg milyen amatőr, hülye szöveg az hogy "ne járhasson"? utasként sem lehet beülni? milyen alapvető szabadságjogokat sértenek meg ezzel?

ez a fordított bizonyítás meg agyrém. tanultak ezek jogot valaha? szereljen magára az ember nyomkövetőt, hátha b*sztatja a Nemzeti AVH?

egyébként nem tudom, mivan ha szlovák cég az autó tulajdonosa és van egy bérbeadási vagy kölcsönadási szerződés? vagy csak egyszerűen sk céges autót használ valaki? mit tudnak azzal kezdeni? kényszerítik a céget hogy magyar rendszámú kocsit adjon azok alá akik magyarországra jönnek?

a nagy számban terjedő SK kocsik jellemzően céges kocsik vagy magánszemély a tulajdonos, tudja valaki?

egyébként nagyon helyes, büntessék meg a köcsög adócsalókat. de ez a módszer már siralmas. csodálkoztam volna ha véletlenül akad egy ágazat amit nem agyonbüntetéssel fehérítenének ki. az gondolom eszükbe sem jutott hogy olyan körülményeket teremtsenek hogy még a szlovákok is magyar rendszámmal járjanak.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2011.05.24. 07:16:38

Bár alapvetően nekem se tetszik, hogy a bájerzsótik szlovák autókkal járnak (főleg, ha majd a szlovák rendszámú terepjárójával teszi meg azt a másfél millió lépést, hiszen ideje neki szegénynek nincsen), de ez nem adócsalás. Adóelkerülés esetleg, de nem törvényellenesebb, mint mondjuk a határ túloldalán tankolni.
Az viszont engem is nagyon kiakasztott, hogy erre ötven százalékos adókedvezménnyel próbálnák rávenni a renitenseket, mivel ez nyílt szembeköpése azoknak, akik eddig - morogva, fogukat szívva - megfizették a hazai uzsoraadót.

Kivancsi 2011.05.24. 07:16:38

Majd jon az utalapu autopalya hasznalat!
Ahol mindig tudjak hol es merre vagy aztan majd kuldik a csekket!!!
:):):)

Öreg Sam 2011.05.24. 07:16:38

@navan:
Én ugy hallottam,hogy max 1 hónapig lehetne külföldi rendszámmal közlekedni.Ez persze hegynyi problémát generál,ki igazolja a belépést?Mi van,ha teszem fel 40 napos gyógykezelésre jöttem?A lakcimkártya ma is ugy müködik,hogy egyik rovat az állandó lakás,a másik a tartózkodási hely.(nekem ilyen van)Én hova számitok?
Most tartunk ott,hogy a mag sincs még elvetve,de már kaszálnák a termést.

Pobjeda elvtárs 2011.05.24. 07:16:38

Itt csak egy probléma van. Maga a regadó is sérti az uniós jogot, mert nem más mint bujtatott vám.

Innentől kezdve ez az egész nem más mint a bűnöző kétségbe esett kapkodása hogy a zsákmányt megtarthassa.

Körömcsiga 2011.05.24. 07:16:38

Megint az a megoldás, hogy büntetnek! Nem kérem, az lenne a megoldás, hogy eltörlik az egyébként uniós törvénybe ütköző regisztrációs adót. Egy csapásra meg lenne oldva a probléma. Azért az egy vicc, hogy az autó 10-20%-át kifizettetik a semmiért! A szabad áruforgalmat ezzel szabályozni törvénytelen.

Bali01 2011.05.24. 07:16:39

12 db szlovák rendszámos autóm van,nem nekem,a cégemnek..ja.
mind a 3 controla,rendszámmal,forgalmival 2 évre 350 eur,ha kintről hozom be,ha itt veszem járásban akkor 35 az átírás,ha járáson kívül akkor 65 eur.
Na majd ha ez alá esik a költség,hazahozom.Miért?
Mert így hatékony.Biztosításokról nem is írok,mert nem kicsit olcsóbb.

FSchleck 2011.05.24. 07:16:39

Undorító hozzászólások tömkelege...

Kivancsi 2011.05.24. 07:16:39

Akkor most en is adot csalok?

Szar szemet geci modon a magyar allamnak/onkormanyzatnak fizetem az a magyar autom utan az adot?

Mert allando kulfoldi lakhelyem van...
es gusztustalan fereg modjara fizetem a magyar rendszamos kocsim utan a terheket!

Holott ezt meg sem erdemelne a Viki gyerek?

Vagy akkor most a magyar allammal egyutt a kulfoldi adomat csaljuk el kozosen?
A magyar allam a cinkostarsam?

Itt vmi santit szerintem EU-n belul gepkocsi tulajdonjogilag vmi nem koser fiuk!!

a-kis-herceg 2011.05.24. 07:20:58

a képviselőkre nem vonatkozik, mert KAMU cég néven, nem magánszemély nevén van...

BKKLaci 2011.05.24. 07:20:58

@Michael Knight: Hát igen... Nem sok olyan dolgot láttam tőlük, ami átgondolt lett (lehetett) volna.

De most csak egy kis játék az aktuális témával. 6 éve teljesen jogszerűen élek a világ végén. A két ország közötti nemzetközi szerződés alapján itt vagyok adórezidens.(Nem csalok, minden magyarországi vonatkozó feltételnek megfelelek.)

Viszont megtartottam az otthoni állandó lakcímemet, éppen az esetleges értesítések miatt.

Eddig úgy gondoltam, hogy a nyáron beülök az autómba, Marko Póló útján visszafelé hazamegyek nyaralni. Remek kis kirándulás, de megéri, mert csodálatos az út.

A most kigondolt észveszejtő hülyeség alapján megállít a rendőr otthon. Mi fog történni? Tud thaiul? El tudja egyáltalán olvasni a rendszámot és a kocsi papírokat? (A jogsimról, ami egyébként az egész világra érvényes nemzetközi, nem is beszélve...).

Érdekes lesz, mindenesetre.

És még egy kérdés: Ebben az esetben adócsaló vagyok-e? Hiszen ez a szöveg, ami alapján elővezetik a dolgot.

De a "thai" szót helyettesítheted nyugodtan bármelyik "EU" ország nevével (Az EU jog alapján)és mármelyik olyannl, amelyiknek Magyarországgal van "A kettős adóztatás elkerüléséről..." kezdetű, kihirdetett és érvényben lévő nemzetközi szerződése.

Éhesló 2011.05.24. 07:20:58

@agi02: A térfigyelő kamera látta, amint nem lépi át a magyar határt 3 hónapon át?
Mi van ha hetente átlépi?
Mennyire kell tegye?
5 percre? 1 napra? Schengen után ki ellenőrzi? Van autóútlevél, amibe pecsételni kell?
Az UL történeteiteket cáfolja a való világ: lehet Bécsben kávézóm, vagy Komáromban külkereskedelmi cégem. Mindkettőnek lehetek az ügyvezetője, mindkettőnek lehetnek járművei, bármelyiket vezethetem jogszerűen.
Mármint ejrópában, és nem magyarisztánban.
Mert a napi gyűlöletfélórában mindenki ellenség, akire buktor bandája rámutat: a szétszívatott fegyveres testülettől, tűzoltóságtól kivágott nyugdíjas, a nyugdíjpénztári tag, a cégvezető, a külföldre menekülő orvos, mérnök, ápoló, a tulajdonát, barátait védő polgárőr.
Bárki.
Mindegy ki vagy, ha a célkeresztjükbe kerülsz: gyűlölni kell naponta, rendszeresen, mert mindenki ellenség, csak még nem került rá a sor.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.05.24. 07:40:46

Szlovákiában nincs regadó, vagy alacsonyabb, hogy megéri a szlovák rendszám? Bármelyik is, tessék eltörölni a amgyar regadót, csak csökkenteni, kedves Magyar Állam! Verseny van adók terén is, bizonyám! Nem nyafogni kell, hanem vagy vonzóvá tenni az adófizetést (muhaha!) vagy eltörölni!

Gempacsöki boborján 2011.05.24. 07:40:47

majd hirtelen megcsappan Mo lakossága,mindenki osztrák,román és szlovén állampolgár lesz,azt annyi.marhák ezek!

biga156 2011.05.24. 07:40:47

@Dirty Harry: van állandó címük. Olyan abszurd a magyar rendszer, hogy simán ráírják állandó lakcímként azt is, hogy hajléktalan (ergo állandó lakcíme az utca). Én nem tudtam kijelentkezni a saját házamból és tudomásom szerint nem is lehet. Születéskor bejelntenek (kapsz lakcímigazolót, amit sok helyen nem is értenek mire jó), és visszaadni nem lehet. Tehát ha magyar állampolgár vagy, akkor - hidd el - szükségszerűen lesz valamilyen állandó lakcímed.

Szűcslaci 2011.05.24. 07:40:47

Ne tulajdonítsuk már az ötletet sem Viktornak, vagy a Fidesznek - ugyanezt a sanzont fütyülték már néhány évvel ezelőtt... Nekünk pl. van egy szlovák cégünk - rendesen működik, adózunk Szlovákiában és adózunk utána még itthon is, a kivett osztalék arányában. Ráadásul az ott megtermelt hasznot jobbára itthon költjük el, áfástul, ugye. Van két cégautónk, többnyire azokkal járunk, itthon is. Mindkettőn van éves autópálya engedély itthonra, fizetünk a parkolásért is, ha egyáltalán járunk vele olyan helyen, ahol az kötelező. Mint magánszemély, van magyar rendszámos autóm is, azt is sűrűn használom - nemegyszer akár Szlovákiában is. Nem rendszám szerint választok, hanem funkció alapján. Ne kiáltsunk ki mindenkit automatikusan adócsalónak. Ha minket emiatt egyszer is szankcionálni próbálnának, lesz rá idő, kedvem és pénzem akármelyik európai bíróság előtt megtámadni a határozatot.

madmanic78 2011.05.24. 07:40:48

Nehezemre esik kultúrált formába önteni a véleményem, de megpróbálom:

Először is: akik szlovák rendszámos autóval járnak, azok közt elenyésző a magánszemély, a többi cégautó.

Akik Szlovákiába vitték a cégüket, azok NEM adócsalók, -te szerencsétlen- kint fizetnek adót, járulékot, ÁFA-t, szja-t, SOKKAL KEVESEBBET mint itthon. Ezért mentek ki. Ha autót veszel kint, az ÁFA-ját 30 napon belül, kérdés nélkül visszakapod, nem mint itthon, hogy ha a neked járó ÁFA-t visszaigényled, ADÓELLENŐRZÉST kapsz.

A törvény szerint, a szlovák rendszámos autó ÜZEMBEN TARTÓJÁT fogják arra kötelezni, hogy a saját autója után fizessen adót Magyarországon??? Egy külföldi céget?? ROFL!!

Halkan megkérdem, hány román rendszámos Dacia MAGYAR üzemben tartóját fogják adófizetésre kötelezni, például mikor átugrik hozzánk SZAVAZNI???

jajjkivagyok · http://jajjkivagyok.blog.hu 2011.05.24. 07:40:48

HA:
Magyarországon élek. Évente csak néha megyek át Szlovákiába, akkor nem vehetek ott autót, amivel "néha" nem jöhetek haza?
Hellóka! Ééééébresztő Tóni!

Hahahahaha :) Nem kellett volna 2004-ben belépni az unióba! Ilyenkor büdös a nagy szabadság a tisztelt adó-ellopóknak ugye?

fakopács 2011.05.24. 07:40:48

A posztal sok tekintetben egyet lehet érteni. A gond csak az hogy a kiváltó ok a magas magyar adó.

Pernahajder Viktor 2011.05.24. 07:47:40

@Szűcslaci: és szerinted arányaiban ki van többségben? Az olyan rendes ember mint Te, vagy aki az összes "lehetőséget" kihasználja?

Pernahajder Viktor 2011.05.24. 07:47:41

Ez is csak olyan adóelkerülés mint az offshore. Már várom a skandáló tömegeket a szlovákrendszámbűnöző táblával :-)
Ez a regadó amúgy tényleg egy szopatás és tényleg érthető aki ezt kikerüli. Én nem is emiatt vagyok "irigy" (használt autóm vanvoltlesz), hanem a parkolás, gyorshajtás és autópálya matrica miatt :-))

biga156 2011.05.24. 07:47:41

@neoteny: neked is mondom: én a saját tulajdonú lakásomból szerettem volna kijelentkezni. Nem engedték. Akkor most ők a hülyék? Az lehet, hogy ha eladom tehetem, abban lehet igazatok. De a sajátomból nem engedtek kijelentkezni engem, az tuti. Adjam el a lakásom, csak mert szar a törvénykezésünk?

a-kis-herceg 2011.05.24. 07:47:41

@fakopács: az adó ok magas... mint Dániában 82%...

de sokkal komolyabb (drágább) vasutakat és ótópáláykat kapunk érte... szóval magasabb az állam szolgáltatása is...

hazug fidesznyik (törölt) 2011.05.24. 07:57:35

Én támogatom a lex Rogánt. Ezzel is pont a narancsfejűek lesznek megszívatva.
Legalább Bájer Zsóti is kénytelen lesz magyarként viselkedni.
Magyar hős, magyar rendszám, kicsit gáz, de elmegy...
:)

Martinm5 2011.05.24. 08:02:48

én egy baromságnak tartom.
nekem az autó termelőeszköz, az üzlet alapvető része.
a német cégemben legalább 10% kedvezményt kapok az autó dealertől, nincs regadóm, és visszaigénylem az alacsonyabb ÁFA-t is. vagyis kb 60-70% a költségem a hazaihoz képest. Évi százezer km is előfordul ezekkel az autókkal.
a biztosításom ott harmada a hazainak
minek van akkor az EU? tőke, javak, munkaerő szabad áramlása?
lózung, mert a kormány és a nép irígykedik?

kadarnepe 2011.05.24. 08:08:03

@Kivancsi: "Majd jon az utalapu autopalya hasznalat!
Ahol mindig tudjak hol es merre vagy aztan majd kuldik a csekket!!! "

Amikor az elektronikus újdíjról volt szó, nekem is rögtön ez ugrott be. De a másik lehetőség, hogy a mobil cellainfót vennék alapon.

ziggy stardust · http://fagyis.blog.hu 2011.05.24. 08:14:14

az állam pont azt csinálja, amit a polgárai. hazudik a hitelezőinek, trükközik a költségvetéssel, szabadon értelmezi az elvileg rá is kötelező szabályokat, mulasztásos alkotmánysértést követ el évekig, tűri a költségtérítést költség nélkül, ha azt politikus kapja... soroljam tovább? a nato tagságunk feltételeit csatlakozásunk óta hány évben teljesítettük? (0) képmutatás, kétszínűség, hazudozás állami szinten.

kedves politikus barátaink, mégis milyen alapon vártok szabálykövető magatartást az alattvalóktól?

Münci66 2011.05.24. 08:14:14

Urak!

Ha valaki megfelel a szlovák, német, vagy bármilyen törvényeknek és vehet ott autót a magyar állam milyen alapon tiltja meg az autó használatát?
Pl após német állampolgár volt. Anyósnak van német ingatlanja, lakcíme, nyugdíja és egy autója. (Magyar rendszámos is van) Nem használhatja? Hö! A magyar forgalomba helyezés játszhat, de gyakran jár az autó külföldre is.

Más.
Én egy német cégnél dolgozom. Magyar rendszámom van. De nemegyszer kell német céges autókat, vagy német kollégák saját autóját vezetnem. Akkor mi lesz?

Tisztelettel, Münci

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2011.05.24. 08:14:14

@the_line: életszerűen Mo-n lakik: azt jelenti, hogy az év felét plusz egy napot itthon tölt. A nővéred ha hazalátogat egy hónapra, attól még nem lakik idehaza.

Külföldi rendszámú autót meg nem csak azért tartanak, mert olcsóbb megvenni, hanem mert lehet beletojni a fizetős parkolásba, a sebességkorlátozásba, mindenbe, plusz az APEH sem kérdezi meg, mégis miből telik 40 milliós autóra a minmálbérből.

Ha Németország fontosnak tartotta megrendszabályozni a külföldi autóval járó állampolgárait, szerintem nekünk sem fog ártani.

triumphator · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.05.24. 08:14:14

majd szlovákiában meglízingeltetik a kocsit, oszt jónapot. nem kell céget alapítani, meg hasonlók. ottani bankkal kell lízingeltetni.

Artie 2011.05.24. 09:04:41

Én Rogán elvtitől megkérdezném, hogy olyan mi a bánatot csinál, ha egy multi (legyen mondjuk az Audi) egyik ingolstadti rendszámú autóját egy magyar vezető, aki kint megkapta, hazahozza, mert visszaköltözik, és itt jár vele? Akkor ki lesz az adócsaló, az Audi?

Megint sikerült kitalálni valamit, aminek a megvalósítása amolyan tipikusan fideszes: szar.

Büszke_troll 2011.05.24. 09:04:41

Ostoba blogger. Az unióval megszüntek a vámok, ennek kiesésére vezették be a regadót.

Szeretnének baszni is és szüzek maradni is, de ez nem normális.

Ha Viktor bevezetné az első éjszaka jogát, gondolom annak is tapsikolnál.

Ja és rohadjanak meg a gazdagok, mert nem fizetnek 90%-os adót, ezzel kivonnak egy csomó pénzt a költségvetésből.

Teker 2011.05.24. 09:04:41

ezt a demagóg szar posztot, még egy szlovák rendszámú autót sem láttam nagy-magyarország matricával... bár értem a posztoló célját az egymástól teljesen független dolgok egybemosásával, de szerintem olyanok is olvassák a blogot, akik Magyarországon élnek, és így nehezebb megetetni velük a nyilvánvaló hazugságot...
egyébként meg tök jó, hogy ilyesmiken erőlködik a kormány egy eu-tagállamban (írták már sokan, 4 alapszabadság,áruk, szolgáltatások, személyek, tőke szabad áramlása).
az okos magyar vállalkozó egyébként, ha nem német vagy szlovák bankkal lízingeli az autóját (ami így a bank tulajdona, vagyis külföldi tulajdonos külföldi rendszámú autója), kicsit meg is kavarhatja a dolgot: szlovák cég, bérautó, a bérleti díj kiutal szlovákiába, itthon leír mint költséget, szlovák céggel szerződést köt, bérleti díjat visszakapja szlovák bankszámlára, VISA kártyáról itthon elkölti, viszontlátásra rogántóni :D

Éhesló 2011.05.24. 09:04:41

@Kiszámoló: amennyiben a sünök nem számítógéppel támogatott pénzbehajtást művelnének, akkor aki törvényt sért elkapnák és megbüntetnék.
De nem ez a céljuk.
A céljuk a pénzbeszedés.
Ez pedig egyszerűbb, ha elég egy szaros fotó bárhonnan, nyomtat pár formalevelet és már dől is a lé a sok szerencsétlen röghöz kötött jobbágytól. Aki meg idegen, az futhat messze földre.
Mennyivel szarabb ügy odaállni és megnézni ki vezeti a kocsit, mit szállít, van-e matricája, rendben vannak-e a papírjai, megvizsgálni miért sértett törvényt, majd megmérni érdemei szerint?
Hja kérem, ehhez ember kell a gátra és ez drága buli.

A parkolás ugyan ez a műfaj, megcifrázva a mindenkori haverok bevonásával és pár korrupt szerencsétlen szürke rémmel.
Oda kell menni, le kell lakatolni és akkor nem lesz lógás.
Senkinek se, jobb helyeken.
No abszurdisztánban egyik sem működő megoldás. Csak a tömeges lehúzás. Bárhol, bármikor, bármilyen indokkal.

Ezért lép el innen mára minden értelmes ember, aki meri és teheti.

Többet ártott és árt ez a 20 év és azt vezénylő sok hülye, mint 2 forradalom, mert emberek százezrei menekültek el ebből a mocsokból emberibb és normálisabb helyekre és másik százezrek vitték el innen pénzüket, vagyonukat gazdagítva a szomszéd vagy távoli államokat és lakóikat.

Ez a célja, a küldetése ennek az abszurdisztánt kormányozgató elitnek: mindenki húzzon el, dögöljön meg, szegényedjen el, majd lesz a helyükre más. Jól csinálják, egyes vidékek már csak formailag magyarok.
Sor kerül mindre hülye aki kivárja.

ezamagyarvalóság 2011.05.24. 09:04:42

Hőbörög itt mindenki a nem fizető parkoláson, meg gyorshajtáson, meg hogy X6-os bömös...bla bla bla. Igen, ezeket meg kell rendszabályozni a RENDŐRSÉGNEK, vannak erre törvények.
De megint a többséggel fognak kitolni. Hogy néz az majd ki mikor minden nem magyar rendszámú autót basztatni fognak az autópályákon, városokban. NONSZENSZ. Híre megy hogy diszkriminálják a külföldieket csak azért mert nem magyar a rendszám....szép lesz...
Lehet külföldre menni, ott bevásárolni élelmiszertől kezdve mindent, szabad az áramlás az országok között. Milyen technikával fogják megoldani hogy a "többségnek" ne sérüljön az érdeke. Ha külföldön olcsóbb, ott veszzük meg. Ez nem adócsalás. Tehát aki Parndorfba a Merkurba vásárol be, akkor az is adót csal? Láttam ott jómagamon kívül pár neves politikust is már, úgyhogy.....Sajnos megint az a helyzet áll elő, hogy " AZ ÁLLAMPOLGÁRNAK KUSS VAN, A POLITIKUSNAK MEG MINDENT LEHET". Kiábárndító az egész!

C16SE 2011.05.24. 09:04:42

@Kiszámoló: ezért nem nagyon tartanának. Mármint a fizetős parkolás és sebesség korlátozás miatt. De ok, vegyük úgy, hogy ezért is veszik, de akkor miért nem várunk egy kicsit, hisz ezt már megoldották, csak még nem lépett érvénybe. Nem? Mire ez a nagy sietség, csak nem hogy örüljön a sok kis vörös szavazónk?

És mond csak nem akarunk valami mást is bevezetni tőlük egy füst alatt? Mondjuk a két nagy párt összefogását az ország érdekében (nagykoalició), ideiglenes rendszám kiadást stb...? Miért van az, hogy valami jóképességű populista baromarc csak a tiltásokat veszi át gyorsan?

indapass90210 2011.05.24. 09:04:42

@Kiszámoló: "életszerűen Mo-n lakik: azt jelenti, hogy az év felét plusz egy napot itthon tölt. A nővéred ha hazalátogat egy hónapra, attól még nem lakik idehaza."

Azért elég provinciális az egész probléma kezelése. Mert mi van azokkal, akik 2 hónapot itt laknak, két hónapot amott, másik kettőt megint máshol, és így tovább.

Akkor azok sehol sem laknak életvitel-szerűen? Esetleg sehol ne is legyen autójuk, vagy minden "kéthónapos" országban legyen egy?

Eleve az állandó lakhely, mint fogalom is egy marhaság.

nagy vonalakban 2011.05.24. 09:04:42

Az EU az országok közötti szabad versenyről szól. Úgy néz ki, Magyarország versenyképtelen. Ezt törvénnyel, erőszakkal nem lehet megoldani.

kyncza 2011.05.24. 09:04:43

Majd ha a "tisztelt" képviselők/vezetők(libajnai, oszkó, omnivest, jegybank elnök), azok rokonai, csókosai nem offshore módon kapják a vasútépítést, autópályaépítést, h1n1 oltóanyag, stb stb milliárdos megrendeléseit, elkerülve ezzel az adófizetést, akkor majd követelhetik a kisembertől, h ne próbálja elkerülni ott az adófizetést, ahol lehet.

Nem értek egyet az adófizetés elkerülésével, de ha a milliárdosok megtehetik, akkor a nyúzott nép is megteheti!

én sajnálom 2011.05.24. 09:04:43

Ez is csak egy ciklikus pofátlanság, mint a négyévenkénti adóamnesztia a politikusi csúszópénzek hazaúsztatására extra kedvezménnyel. Kár örülni, ebbôl sem lesz semmi, mert a rendszámcsalás oka még súlyosbodni fog.

Meddig kell tûrni, hogy a politikus a szánkba vizeljen? Ezek ott röhögnek rajtunk a parlamenti büfében, ahol már nem érvényes a frakciófegyelem.

Drága (szó szerint) képviselôk, itt lenne az ideje szolgálni!

Szűcslaci 2011.05.24. 09:04:43

@Pernahajder Viktor:
Szerintem a valóban működő vállalkozások vannak többségben. A szlovák adóhivatal sem hülye - ott is seggberúgnak, ha csalsz.

Roy 2011.05.24. 09:04:43

@biga156:
Amennyiben tudod bizonyítani, hogy több mint 50 %-ban nem itthon használod, akkor nem büntetnek. EZT NEKED KELL BIZONYÍTANI!
Nevetséges.

@ziggy stardust:
Ez így igaz.
Hab a tortán, hogy még a magyar Suzukira is van regisztrációs adó. Mitől amikor itt Esztergomban gyártják vagy kiutaztatják Japánba, és újból vissza?
Ez sajnos nem a mosoly országa, hanem a röhej országa.

valakiakivagy 2011.05.24. 09:04:43

És ha tartósan németországban dolgzok, és logikus,hogy ott vásárolok autót, akkor mi van kispajtás? Dobjam be a lakcímkártyát,hogy köszönöm megszüntetném magam az országban? Ha lehet megtenném, csak még nem jöttem rá,hogy hogyan kellene kivitelezni...

a-kis-herceg 2011.05.24. 09:04:44

a lex rendszám leterelés... csak megosztás a célja...

a valóság ez. a kishalak fizetnek, de azok nagyon... éhhalálig

inforadio.hu/hir/belfold/hir-435577

szgy 2011.05.24. 09:04:44

nem tudom felmerült-e már, még nem láttam: a regadó és áfa mellett az újabban kitalált vagyonadó sem terheli az erősebb SK rendszámos tulajokat.

egy szlovák cég hány napot tölt egy évben magyarországon? :-)

vaktor 2011.05.24. 09:04:44

Kíváncsian várom a jogszabály szövegét, hogy hogy fog az megfelelni az áruk és szolgáltatások EU-n belüli szabad áramlásának. Végső esetben bejelentkezek állandóra Németországba. Ezzel csak a külföldi rendszámot most is szolgáltató vállalkozások fognak többet keresni mert most még az is hozzájuk fog fordulni segítségért, aki eddig megoldotta egyedül a kérdést. Várom azt az iránymutatást is, hogy hogyan bizonyíthatom, hogy az év nagyobbik felében külföldön tartózkodom. Ad abszurdum minden EU-s tagállamban bevezetnek egy hasonló törvényt, akkor autóval már nem is mehetek át a határon, mert valamelyik országban mindenképpen megbüntetnek?

ezüstérem 2011.05.24. 09:04:44

"a Nagy-Magyarország-matricával díszített, szlovák rendszámú autók"

Szlovákiában szerinted nem élnek magyarok, te retardált légpisztoly..?

vaktor 2011.05.24. 09:04:44

@Kiszámoló:

Honnan veszed, hogy Németország megrendszabályozta a külföldi autóval járókat? Talán szemüvegtől?

lpt1 2011.05.24. 09:04:44

Ismerős ismerőse évek óta Ausztriában dolgozott, május óta szabadon. Még azon a héten közölte vele a főnöke, hogy jó lenne, ha osztrák rendszám kerülne a kocsira, ha Ausztriában keres, adózzon is Ausztriában.

l3v1 2011.05.24. 09:06:26

Ha papíron minden rendben van valakivel (pl. bejelentett lakcíme van két országban, netalán állampllgár is két országban, elég sok variáció lehet), akkor akármilyen rendeletet hozis a magyar kormány, EU szinten támadható lesz, és gondolom támadni is fogják. Ugyanis senki nem akadályozhat meg egy EU-s polgárt (ismétlem, ha papíron minden rendben van), hogy ott lakjon, vegyen autót, dolgozzon, stb. ahol akar, ill. a kettős adózási egyezményeknek megfelelően ott fizessen adót, ahol kell (akkor is ha ez éppen nem MO).

Nyilván nem esik jól a magyar államnak, ha "elesik" bizonyos adóbevételektől, de ez még nem jelenti azt, hogy ez törvénytelen. Nem esik jól az átlagembernek sem, ha magyar matricás szlovák rendszámos autót lát, de ez sem jelenti azt, hogy aki azt vezeti, törvényt sért vagy adócsaló. Csak azt jelenti, hogy kihasználja az EU-adta lehetőségeket. Még akkor is, ha ez nem mindenkinek tetszik.

Nekem sem tetszik a sok itthon furikázó szlovák rendszám, de ettől még nem érzem azt, hogy mind bűnöző lenne. Csak köcsög. De ma szabadon lehet valaki köcsög is, ha akar.

Nekem is van itthoni és külföldi lakcímem. Minden szerzett jövedelmem után akkor és ott adózom, ahol kell, és nem is keveset. Ha egyszer úgy gondolnám, hogy nem itthon venném meg a következő autóm, akkor igenis zavarna - finom vagyok nagyon -, ha emiatt itthon megbüntetnének (mert végülis erről van szó). Nem venném jónéven, és biztosan lenne olyan bíróság, aki egyetértene velem.

gergo1000 2011.05.24. 09:06:26

"És benne van az is, hogy a sok tízezres adócsalás fölött cinkosan összekacsintunk, míg egy néhány százforintos tyúklopás miatt börtönért kiáltunk."
Gratulálok. Az ilyet kellene összezárni az ilyen apró büncselekményt elkövetőkkel.

szobatars 2011.05.24. 09:06:26

Egy újabb pótcselekvés a kormány részéről. A regadót el kell törölni és más, az autózáshoz kapcsolódó adókkal kell kiváltani. Közérthetőbben: nem az autót magát kell adóztatni, hanem az autózást!

V8 2011.05.24. 09:06:26

Egyébként miért is más termék az autó, mint bármi más? Vehetek 20 milliós karórát külföldön, de 20 milliós autót ugyanolyan feltételekkel nem? Vagy egy 300 ezres laptopot igen, de egy 300 ezres használtautót nem? (És egyébként pont az idióta regadó miatt egy ugyanolyan autó magyarországon minimum a duplája lenne.)

(még mielőtt valaki elkezdené: magyar rendszámú, kis értékű autóm van)

Etilcsoport 2011.05.24. 09:06:26

Kulfoldon elek es dolgozok, de allando lakcimem Magyarorszagon van. Ebben az esetben, ha kapok ceges autot es a rendor megallit, engem is megbuntetnek?
Az vicces lesz, amikor egy nemzetkozileg szeles korben ismert es elismert ceg autojaban ulve a torzs kozli velem, hogy tetszett volna hazahozni a kocsit....

Mert nekem ez jott le.

Csak Norris 2011.05.24. 09:06:26

Lehet hogy már más is mondta:

-Olyan feltételeket kellene szabni hogy ne érje meg szlovákiában üzemeltetni autót. Érdekes. Ott nem ilyen torkos a költségvetés?

-Most németeknél élek, itt is van hasonló. Magyar rendszámmal csak bizonyos ideig lehetek itt, mert utána piszkálnak, megbüntetnek.

Viszont!
Egy átlag 8-10 éves autó majdnem 1 millióval olcsóbb, mert nincs a pofátlan regisztrációs díj.
Azt megértem hogy az emberek ezt megpróbálják elkerülni. Úgyhogy mindkét oldalt megértem. Remélem valami emészthetőt találnek ki, és nem olyan "magyarosat", ami valahogyan a keleti és nyugati dolgok ötvözete, csak ez mindig valahogy úgy sikerül, hogy a nép számára negatív dolgok (vö. szopatás) erősítik egymást...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.05.24. 09:06:26

Milyen alapon korlátoz engem a fidesz abban, hogy külföldi rendszámos autót vezessek? Ha bérelek ausztriában egy autót, nem jöhetek vele haza? Ha jönnek a szlovák ismerősök, nem állhatok odébb a kocsijával? Milyen f@szom diktatúra ez már?
Lejjebb kell engedni az adókat, és akkor a szlovákok fognak nálunk kocsit venni.
Az nem. Mindent azonnal! Aztán meg a dupláját!

Régóta nem értünk van már ez az ország.

szgy 2011.05.24. 09:06:27

"van egy nagyon kellemes BÁJA annak hogy nagymagyarmatricával szlovák rendszám"

visszafoglaljuk? :-)

megmosolyogtam mikor az osztrák határ környékén láttam hogy a benzinkutaknál zsákokban osztrák virágföldet árultak. ha már nem a miénk a föld visszahordhatjuk :-)

a-kis-herceg 2011.05.24. 09:06:27

látszatintézkedés...

minek izgultok rajta (nem emlékeztek a vpop nagy akcióra ez ügyben???)

KAMUnikáció. kamukormány...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.05.24. 09:13:01

Amúgy meg örüljetek, hogy lehet még saját tulajdonú autótok. Majd valami okos kitalálja, hogy így is túl sok az autó az utakon. (nem ám kevés út van...)

nagy vonalakban 2011.05.24. 09:13:01

A gazdaság már csak úgy működik, hogy ahol túladóztatják, ott hanyatlani kezd, és elmenekülnek a szereplők. Az alacsony adózású helyek pedig fejlődnek. Az elmúlt évek szlovák gazdasági fejlődésében benne van a rengeteg kitelepült magyar cég is. Ez a szabadverseny. Lehet szeretni, vagy utálni, de akkor is ez a realitás. A következő törvényben pedig majd köteleznek, hogy magyar árút vegyél, akkor is ha az rosszabb, és drágább, mint a külföldi. Darwin díjas megoldás.

igényes 2011.05.24. 09:13:01

Nem értem ezt az egész külföldi rendszám problémát.

Van egy 10 milliós autó, melyet, ha Magyarországon veszek meg akkor ugye 12,5 millió a már adózott pénzemből. Amennyiben itt veszem meg jól járok én is, a kereskedő is, meg az állam is.
Kell ez a reg. adó biztosan? A regisztráció nagyon költséges és semmit nem kap érte az ember, vagy esetleg mi az, amit kap?

Az állam sokkal többet veszít, ha nem Magyarországon költöm el a vételárat és annak vonzatait.

SergioLeone 2011.05.24. 09:18:15

Sziasztok !

Nekem kinti szlovák nagykereskedő cégem van több éve.
A szlovák könyvelöm nem érti a dolgot,és egyszerüen megoldotta ezt a kérdést.
Mert a cégem küld ide magyarországra gépeket,eszközöket eladni,és hiába van magyarországi cimem akkor sem tehetnek velem semmit.
Az autót szlovákiában vettem akkor milyen jogon okoskodik a magyarállam???

Más az AUDI közép vezetöit mind D-s rendszámmal járnak akkor őket is megállitja kis pista rendör?

igényes 2011.05.24. 09:18:15

@a-kis-herceg: EU soros elnökként Orbán kibérelt 200 Audit, majd átrendszámozta a 200 db Audit. Magyar rendszámot csak a reg. adó befizetése után kaphat a gépjármű. Vajon vizsgáztatták-e ezeket a gépjárműveket, mielött forgalomba helyezték magyar rendszámmal. Csalnak ezek,de nagyon.

SergioLeone 2011.05.24. 09:20:47

@lianlian: Ebbe igazad van,mert Komárnóban több adót fizetnek mint a kelet szlovákia nagyobb városa!

ZOH 2011.05.24. 09:22:33

Miért is jó az, ha az autók és adóvonzatuk Szlovákiának ajándékozása után most a tulajt és annak SZJA-ját, TB-jét is a szlovákokhoz üldözzük? Ennyire nincs szükségünk fizetőképes polgárokra vagy ennyire szeretjük a szlovákokat?

navan 2011.05.24. 09:25:12

Es mit tegyenek az EU-alkalmazottak (vannak jonehanyan)? Oket a szerzodesuk kotelezi arra, hogy megtartsak sajat hazajukban az allando lakcimuket - vagyishogy ott legyenek bejelentve. Termeszetesen emellett kapnak belga/luxemburgi specialis szemelyazonosito igazolvanyt is. Ugyanakkor viszont ha autot vesznek, az belga/luxemburgi rendszamot kap. Es mindezt teljes mertekben a helyi torvenyek szerint teszik. Ezek utan most mi a teendojuk?

szgyula 2011.05.24. 09:25:12

Csak hogy legyen az érmének másik oldala: 8 évig éltem Németországban, volt egy 12 éves Mazda 323-asunk. Eladhatatlan gyakoirlatilag, viszont lett volna benne pár év. Hazahozatalához a regadó került volna fél misibe. Azért, mert azt nézték, hogy MOST mennyi lenne egy olyan besorolású (talán Euro-2?) kocsinak az újkori regadója (mondjuk 10 millió), majd azt amortizálták volna le fél millióra. Na meg minden féle engedélyek, vizsgák, stb.

"Szerencsére" eldurrant benne az elosztó, így már nyugodt szívvel minősítettem gazdasági totálkárossá, így nem hoztam magammal, amikor költöztem...

drazsé 2011.05.24. 09:25:13

hm, a mindenkori kormány még mindig nem igazán képes felfogni, hogy mi is azaz ájrópajúnió...

(nem, már nem lehet visszafordítani, nagyobb halaknak se, sőt, mindenki úszik az árral)

ZOH 2011.05.24. 09:25:13

@igényes: hoztak erre egy külön kormányrendeletet, természetesen. Azon már régen túl vagyunk, hogy az állam saját maga sem képes a saját szabályait betartani. Itt: totalcar.hu/magazin/kozelet/2011/01/21/szinte_ingyen_autozik_a_kormany/

Jofiu 2011.05.24. 09:25:13

@lianlian:
Nem kell kotelezni magyar adora es magyar termekre az embert, panikolva itt, vajh mit trukkozik mar megint a pogar, egyszeruen csak nem kell atengedni a hataron es kesz. Akkor nincs rendetlenseg meg ocso dolgok kisertese. Itt elned halnod kell - alkotmanyba ezzel is - es slussz.
De nem akarok otleteket adni.

Pernahajder Viktor 2011.05.24. 09:25:23

@Szűcslaci: csalás alatt itt az egyéb hasznokat értem. Parkolás, gyorshajtás, pályamatrica, kibújás a vagyonosodási vizsgálat alól. Persze ezt nevezhetjük irigységnek is. Akkor is marha irigy vagyok, mikor a körzeti várok, de folyamatosan elém pofátlankodik valaki.

Jofiu 2011.05.24. 09:35:20

@szgy:
Nekem tetszik a Tatra ugy ahogy van, es ez az Alfold itt olyan ures.
Megoldjuk?

Pernahajder Viktor 2011.05.24. 09:35:21

@ZOH: ha ugyanolyanok lennének a feltételek, hazajönnének a mostani nem magyar rendszámmal utazók?

Büszke_troll 2011.05.24. 09:35:21

@szobatars:
"Közérthetőbben: nem az autót magát kell adóztatni, hanem az autózást!"

Kapaszkodj meg, már most is adóztatják az autózást. Csak gondolj, az üzemanyag adótartalmára!

ezamagyarvalóság 2011.05.24. 09:36:39

@l3v1: párizs, lakcímbejelentés: hölgy mondja nekem és most figyelj: ÖN AZ EU-BAN VAN. OTT ÉL AHOL SZERETNE, OTT TARTÓZKODIK AHOL ÖN SZERETNE. HA BÁRMILYEN ÜGYET INTÉZ, BÉRLETI SZERZŐDÉS, EÜ KÁRTYA STB A MÉRVADÓ. A Városháza mellett van épp a rendőrörs és bementem érdeklődni, még mindíg Párizsban: ÖN VEZETHET FRANCIA RENDSZÁMÚ AUTÓT AZ EU-N BELÜL BÁRHOL.
Németeknél egy kicsit "szigorúbbak", ott lakcímbejelnetés is van, de ahogy azt megvan az már igazolja hogy ott vagy, fizetsz adót stb.
Mi a lófas...t akar a T. Magyar Kormány megtiltani? 2, ismétlem kettő darab bejelentett lakcímem lehet az EU-ban. Hogy a francia cégtől kapott autót használom? Hogy a német cégtől kapott autót használom? Nem léphetek be vele Magyarország területére? De beléphetek, ismétlem BELÉPHETEK!!!!!!! KOnzultáltam egy nemzetk. jogásszal és leesett a székről...azt mondta, ok vezessék be, az EU-s törvények alapján a magyar állam ellen per és kész, ha bármilyen incidens ér. NONSZENSZ.

igényes 2011.05.24. 09:44:22

@ZOH: Köszönöm a tájékoztatást.

2011.05.24. 10:01:39

Világbajnokok vagyunk cégalapításban,cégbedöntésben,majd új cég alapításban,luxus körülmények között élő "nincs semmi a nevünkön" ügyvezetőkben,és ha már forró a talaj,megoldás egy külföldi cég,és bankszámla.
A NAV időközönként nyilvánosságra hozza nagy adósainak feketelistáját ,arról viszont kevés szó esik,miért nem lehet ezeket behajtani.
Tóni ötlete csupán tüneti kezelés,egyszeri pénzbehajtási kísérlet.

Szűcslaci 2011.05.24. 10:04:27

@Pernahajder Viktor:
ezekhez nem kell sem szlovák, sem egyéb rendszám - megoldják az okosok anélkül is.

2011.05.24. 10:07:10

Világbajnokok vagyunk cégalapításban,cégbedöntésben,majd új cég alapításban,luxus körülmények között élő "nincs semmi a nevünkön" ügyvezetőkben,és ha már forró a talaj,megoldás egy külföldi cég,és bankszámla.
A NAV időközönként nyilvánosságra hozza nagy adósainak feketelistáját ,arról viszont kevés szó esik,miért nem lehet ezeket behajtani.
Tóni ötlete csupán tüneti kezelés,egyszeri pénzbehajtási kísérlet.

Spiro 2011.05.24. 10:25:51

Kimondva, kimondatlanul tudjuk, hogy a regisztrációs adót, a nem alkalmazható VÁM helyett szedi be az állam. Lehet ezt magyarázgatni, hogy ez legális, és lehet, hogy az EU sem talált ezen még fogást, de valójában az EU jogszabályok kijátszása folyik.

A regisztrációs adóból évente beszedhető 30-40 MRD Ft mellett, évente további 25 MRD ÁFA bevétel keletkezhet ezzel kapcsolatban (hiszen ÁFA-t az EU-ban már forgalomba helyezett használt autó behozatal esetén nem kell megfizetni).

A regadó bevétel azért eset vissza a felére, mert megszűnt a 0 önerős (deviza)hitelezési, ami eleve egy extrém helyzet volt, így a regadó bevételek, és az ezzel kapcsolatos ÁFA bevételek felfutására hiába vár a kormány, amíg a jelenlegi hitelek ki nem futnak. Azaz a külföldi rendszámú szgk. hatása marginális adó kiesést okoz (a magyar gépjárműpark 1%-t sem éri el a becsült külföldi rendszámú állomány, és a Mo.-i éves új gépjármű forgalomba helyezések 20-40%-a lehet a teljes külföldi rendszámú állomány (de ezt sem egy év alatt helyezték forgalomba)).

A magán személyek tulajdonában lévő külföldi rendszámú gépjármű magyar rendszámú „legalizálása” ÁFA bevételt nem generál, mert EU-s használt gépjárműre nem kell ÁFA-t fizeni.
A reagadó bevétel is valójában a töredéke lesz a Rogán által vizionáltnak, még adó ösztönzés nélkül, hiszen a legtöbb magyarok által használt külföldi rendszámú gépjármű cégek tulajdonában van (hiszen csak így lehet a külföldi ÁFA-t visszaigényelni).

Azaz kb. 0,5MRD Ft sorsa a tét.

Be kellene vallani, hogy magunknak, hogy a regadó szedése (illetve ennek mértéke) EU joggal ellentétes és illegális és a 30-40 MRD adó kiesés nem okoz megoldhatatlan problémát, pláne, ha azt is mérlegre tesszük, hogy ebben az esetben egyéb gépjárművekhez kötődő adókat viszont itt rónának le, és az autópark modernizációját is elősegítené, aminek környezetvédelmi megtakarításai is lehetnek.

Ha a vállalkozásokat terhelő adók esetében és az SZJA esetében próbálunk az EU-s környezethez képest versenyben maradni, akkor egy ilyen csekély bevételt generáló adó esetében miért nem????

Explorer 2011.05.24. 10:28:07

Nem is értem, hogy mi ez a nagy köznépi felháborodás a szlovák rendszámok ellen. Több okból sem. Egyik amit már többen leírtatok: EU áruk, stb. szabad áramlása, verseny.
A másik amit ugye még senki sem feszegetett, hogy ha itthon adózol akkor a megtermelt pénzednek -normálisan!!! nem ám benzin, meg autó- kb. a 25-30%-t költheted el szabadon! IGEN! A többi mind adó, meg valami hülye járulék!!!
(ha valaki nem értené miért ennyi bruttó + kb. 30%. ennyibe kerülsz a cégnek, a bruttóból megkapsz kb. 50%-ot, majd még a 25% áfát minden után betolod amit veszel :-/)

Vettem egy autót, 2 millió értékben. A regadó lett volna rá 1,2. Gondolod, hogy befizetem? Mire? Szlovákiában bejelentkeztem a rokonomhoz, azóta szlovák rendszámmal gurul az autó. Hozzáteszem nem élek vissza vele, parkolódíjat fizetek és semmivel sem megyek vele gyorsabban, vagy szabálytalankodom vele többet, mint a magyar rendszámúval (ja, mert ilyen is van)

És egyébként ha eltörölnék a regadót, hazahoznám az autót. De amilyen gyökerek úgyse fogják.

Valamelyikőtök írta feljebb, ha nem itt adózom, ne is itt vegyem igénybe pl. az egészségügyi szolgáltatásokat -ami egyébként minősíthetelen.
Hát kedves kommentelő, ehhez csak annyit tudok írni, hogy azon túl, hogy a gyerekeket a háziorvoshoz viszem, meg évente egyszer megjelenek a háziorvosnál, hidd el, hogy olcsóbb lenne, ha ki kellene fizetnem és nem kellene egészségügyi hozzájárulást fizetnem a fizetésemből.

igényes 2011.05.24. 11:02:21

Mibe is kerül nekünk adófizetőknek például egy Lévai Anikó könyv. Miért a szlovák tulajdonosi kör megjelenése.

A konyhaablakból (Jokerex)

Szőcs Géza kapott a lektorálásért egy államtitkári címet. Számoljuk ki hová úszik a pénzünk?

Őszinte és eredeti könyv ez: a konyhaablak mögött, a csodálatos fotókon ugyanis nem csak az ötgyermekes családanya tűzhelye jelenik meg a különféle gusztusos ételekkel, de felsejlik az étkezőasztalnál ülő család is, emlékek, arcképek, kalandos, megindító és szívszorító történetek – egy meghitt család életének pillanatai villannak föl és bomlanak ki ebben a meghatározhatatlan, besorolhatatlan, különleges műfajú írásban. „Lévai Anikó olyan emlékeket oszt meg velünk e könyvben, amelyekért késői korok történészei, politikusai, művelődéstörténészei és gasztronómusai igencsak hálásak lesznek” – vallja Szőcs Géza. „Mi most ne előlegezzük meg e hálát. Mondjunk csak egyszerű köszönetet nem a majdani, hanem a mai olvasó nevében a szerzőnek azért, hogy elkísérhettük szubjektív univerzuma ösvényein Szolnoktól Montreálig és Salgótarjántól Hongkongig, amely ösvények mentén a referencia-pontokat annyi érdekes ember, annyi ínycsiklandó (olykor hátborzongató) étel, annyi anekdotikus esemény jelenti.”

Milyen furcsa a kiadó tulajdonosi köre és a gyors felszámolása!!!!!!

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat
1055 Budapest, Kossuth tér 4.

--------------------------------------------------------------------------------

Tárolt Cégkivonat
A Cg.01-09-673686 cégjegyzékszámú JOKEREX Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (1143 Budapest, Zászlós utca 54.) cég 2011. május 23. napján hatályos adatai a következők:

I. Cégformától független adatok
1. Általános adatok
Cégjegyzékszám: 01-09-673686
Cégforma: Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve: 1999/08/19

2. A cég elnevezése
2/1. JOKEREX Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Hatályos: 1998/04/30 ...

3. A cég rövidített elnevezése
3/1. JOKEREX Kft.
Hatályos: 1998/04/30 ...

5. A cég székhelye
5/3. 1143 Budapest, Zászlós utca 54.
A változás időpontja: 2009/03/11
Bejegyezés kelte: 2009/04/21
Hatályos: 2009/03/11 ...

8. A létesítő okirat kelte
8/1. 1998. április 30.
Hatályos: 1998/04/30 ...

8/2. 1999. március 25.
Hatályos: 1999/08/19 ...

8/3. 2007. március 20.
Bejegyezés kelte: 2007/04/10 Közzétéve: 2007/05/10
Hatályos: 2007/04/10 ...

8/4. 2009. március 11.
Bejegyezés kelte: 2009/04/21
Hatályos: 2009/04/21 ...

902. A cég tevékenysége
9/90. Könyvkiadás
Főtevékenység.
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

11. A cég jegyzett tőkéje
11/1. Megnevezés Összeg Pénznem
Pénzbeli hozzájárulás 316000 Ft
Nem pénzbeli hozzájárulás 2684000 Ft
Összesen 3000000 Ft
azaz hárommillió Ft.
Hatályos: 1998/04/30 ...

13. A képviseletre jogosul(tak) adatai
13/3. Miroslava Rafaelová ügyvezető (vezető tisztségviselő) (an.: Zuzana Nedelková)
Külföldi lakása, illetve tartózkodási helye:
SK 92061 Dolné Trhoviste. 51.
A képviselet módja: önálló
Jogviszony kezdete: 2009/03/11

Bejegyezés kelte: 2009/04/21
Hatályos: 2009/04/21 ...

16. Átalakulás folytán létrejött cég esetében a jogelőd cég(ek) adatai
16/1. JOKEREX Szolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaság
Cégjegyzékszám:
Hatályos: 1998/04/30 ...

20. A cég statisztikai számjele
20/2. 12396122-5811-113-01.
Bejegyezés kelte: 2008/01/19
Hatályos: 2008/01/01 ...

21. A cég adószáma
21/5. Adószám: 12396122-2-42.
Közösségi adószám: HU12396122.
A közösségi adószám nyitásának dátuma: 2004/10/29.
A felfüggesztés kezdő időpontja:2011/04/08.
A jogerős törlés időpontja:2010/01/09.
Bejegyezés kelte: 2011/05/04
Hatályos: 2011/05/04 ...

32. A cég pénzforgalmi jelzőszáma
32/1. 10102086-76684702-00000002
A számla megnyitásának dátuma: 1998/03/30.
A pénzforgalmi jelzőszámot a Budapest Bank Nyrt. Belvárosi Igazgatóság (1061 Budapest, Király utca 16) kezeli.
Cégjegyzékszám:
Hatályos: 2002/01/30 ...

32/2. 10102086-76684700-00000004
A számla megnyitásának dátuma: 1999/10/15.
A pénzforgalmi jelzőszámot a Budapest Bank Nyrt. Belvárosi Igazgatóság (1061 Budapest, Király utca 16) kezeli.
Cégjegyzékszám:
Hatályos: 2002/01/30 ...

33. A végrehajtás adatai
33/1.
A végrehajtás elrendelésének időpontja: 2009. augusztus 5.
A végrehajtás ügyszáma: 9844947195
A végrehajtást elrendelő megnevezése: APEH Kelet- Budapest Hétralékkezelési 6. o.
Az értesítés (indítás) kiállításának időpontja: 2009. október 14.

Bejegyezés kelte: 2009/10/14
Hatályos: 2009/10/14 ...

36. A hivatalbóli törlési eljárás adatai
36/1.
Az eljárás kezdete: 2010. december 6.
A cégtörvényességi eljárás ügyszáma: Cgt.01-09-012933

A változás időpontja: 2010/12/06
Hatályos: 2010/12/06 ...

II. Cégformától függő adatok
1. A tag(ok) adatai
1/5. Ivan Stolár (an.: Helena Kurucová)
Külföldi lakása, illetve tartózkodási helye:
SK 95175 Beladice, Velké Chrastany 66.
A tagsági jogviszony kezdete: 2009/03/11

Bejegyezés kelte: 2009/04/21
Hatályos: 2009/04/21 ...

1/6. Miroslava Rafaelová (an.: Zuzana Nedelková)
Külföldi lakása, illetve tartózkodási helye:
SK 92061 Dolné Trhoviste. 51.
A tagsági jogviszony kezdete: 2009/03/11

Bejegyezés kelte: 2009/04/21
Hatályos: 2009/04/21 ...

ZOH 2011.05.24. 11:03:40

@Pernahajder Viktor: szerintem igen. Nem azonnal, mert az elvesztett bizalmat nem lehet egyik napról a másikra visszaszerezni, de előbb-utóbb kifutná magát a dolog. Tetszettek volna nem elkúrni. :-(

szgy 2011.05.24. 13:06:47

ha ilyen törvény ötlete felmerül azon sem csodálkoznék ha az lenne a következő hogy megtiltanák a magyarországra bejelentett lakóknak hogy külföldre utazzanak mert akkor nem magyarországon költik el a pénzüket. nem lenne sokkal nagyobb agyrém.

szgy 2011.05.24. 13:10:58

nem is tudom mi volt pontosan valami állami kiadvány a közelmúltban, azt is valami kelet-európai küldöldi cég csinálta.

milyen vicc lenne, pl. a kipostázott alkotmányban ott lenne hogy "nyomdai munka ... s.r.o. ... Slovenska Republika" :-)

igényes 2011.05.24. 13:10:59

@igényes:
Lévai Anikót Laux József győzte meg, majd szlovákoknak passzolta a céget?

A Jokerex Kiadó tulajdonosa, a zenész Laux József győzött meg. Azt mondta, hogy aki ekkora családnak főz, az másokkal is megoszthatná a tapasztalatait. Sokáig gondolkoztam a dolgon, míg úgy döntöttem, hogy ha belevágok, akkor nem csak recepteket gyűjtök össze, hanem az ételekhez, étkezésekhez fűződő gondolataimat, az ide kapcsolódó családi történeteket is megosztom az olvasókkal. Ezt is, azt is beleteszek, hogy sajátos legyen az íze – úgy, mint amikor főzök. Szőcs Géza erdélyi írót, régi jó barátunkat kértem meg, hogy írjon előszót a könyvhöz, mivel ismeri a főztömet, és a hasát is szereti. Elvállalta, de azzal a feltétellel, hogy a könyvben szereplő összes ételt végigeszi.

9mmPara 2011.05.24. 13:10:59

@ZOH: én inkább úgy mondanám, hogy azonos feltételek fennállása mellett haza nem jönnének sokan, de a kimenetel megállna.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.05.24. 16:30:49

Majd jön megint, hogy csak korlátozottan vehetünk valutát. Mert a zemberek mindenfélét összevásárolgatnak külföldön.

Reggie 2011.05.24. 16:38:43

@9mmPara: Valoszinuleg. Azert az is szempont, hogy kint stabilabb a jogi kornyezet, mint itthon.

ClearWater 2011.05.24. 16:38:45

@Michael Knight: Hát ez a ps csak olaj a tűzre. Szerintem senki nem azt mondta, hogy el kell törölni az adókat, mert az a jó, mindösszesen annyit állítottak többet (engem is beleértve), hogy a szabadkereskedelmi piac egyik velejárója az, hogy a kevesebb adó forgalmat vonz. És ez nem bűn. Tehát amíg a magyar kormány tudatosan közel másfélszeresén tartja az adótartalmát egy olyan terméknek, amely máshonnan is beszerezhető, addig tudomásul kell vennie, ha az állampolgárai élnek ezzel a lehetőséggel. És ez igaz hűtőre, mikróra, szállodára, kocsira.

Én továbbra is azt mondom, hogy nem csalás és lopás az, ha az ember a versenyhelyzetben az olcsóbbat, számára kifizetődőbbet választja, és a versenyt nem korlátozással, fenyegetéssel, riogatással, erőszakkal kell megnyerni, hanem vonzóvá kell tenni a hazait. Ennyire egyszerűen. Nem azzal, hogy eltörlik az adót, hanem azzal, hogy versenyképessé teszik más országok adóival. Vagy pedig vasfüggöny, lőtorony, útlevél bevonás, és akkor lehet egyedi adókkal kényszerítősdit játszani.

Én pedig, aki közel 3 milliót fizettem tavaly regadóba a magyar rendszámú autómért kikérem magamnak (!!!), hogy valaki ugyanezt a magyar rendszámot most visszamenőleg megkaphatja féláron. És nem azért mert csalt és megtért. Nem csalt, nem tér meg, még csak jót se tett, ezért érthetetlen, hogy nekem miért kerülne duplájába ugyanaz, mint neki.

biga156 2011.05.24. 16:38:45

Majd ezt is betehetik a múltkori 10 érv mellé (mondjuk a Túró Rudi után :P ), hogy miért menjen haza, aki külföldön él :)

ZOH 2011.05.24. 16:38:45

@9mmPara: igen, ez még pontosabb

neoteny · http://word.blog.hu 2011.05.24. 17:34:50

@biga156:

"Akkor most ők a hülyék?"

A bürokrácia? Mindig, minden körülmények között, hogy egy nyertest idézzek... ;)

ijontichy 2011.05.25. 06:40:45

@ClearWater: Akkor már nem is írok részleteket. Mindent leírtál. Én is azt mondom: Kedves Magyar Állam! Nem tetszik az ajánlata. Tessék próbálkozni, vagy nem kötünk üzletet. De aztán ne tessék zokogni, hogy elvándorlás van. Az ilyen húzások mind apró lökések afelé, hogy az ember ne is akarjon állandó lakhelyet Mo-n. Meg semmilyet se.

subtotal 2011.05.25. 06:41:04

Kedves Májköl, csúnya mellélövés.
Mindent leírtak már a többiek, nem ismétlek. Most tényleg osztottad az észt annak pejoratív értelmében, sajnos igazságot nem.
Apropó, csak hogy tudd, a több, mint 20 éves 'roncsod' után ki kellene fizetned 962eFt regadót is.
A dumálógépet is ki kellene venned belőle, meg a boost-ot is, mert ilyen átalakítás nem engedélyezett. :)