Emelt szinten szinte minden...
2012.12.07. 16:24
A Volán diszpécsere szerint az emelt szintű szolgáltatás nem jelent mást, mint hogy a távolsági busz ülő utasokat szállít. És hétfőtől mindezt 10 százalékos felár ellenében.
Egy ideje már meglehetős gyakorisággal utazom az Ózd-Budapest vonalon és vissza. Tetszenek tudni: az az a környék, ahol nem jár az InterCity, ahonnan csak kis piros vonat közlekedik, már ahol van még vonal meg sín egyáltalán.
December 9-től új menetrend lép életbe. Nemcsak a buszok indulási ideje változik, de "az alacsonyan kihasznált veszteséges üzemeltetés mellett közlekedő egyes járatok esetében korlátozó intézkedések bevezetésére vonatkozóan is intézkedtek". Hogy a Borsod Volán értelmezésében alacsony kihasználtságot jelent-e az, amikor nagyjából Pétervásárától Budapestig, röpke két órán át állnak az utasok, azt nem tudom, de mindenesetre vélelmezhetően a korlátozó intézkedések egyike az, hogy egynémely megállókban hétfőtől nem áll meg a busz. Az előző és a következő megálló egyaránt két-három kilométerre van, ami csomagokkal ugye nem éppen kényelmes sétaút télvíz idején. Ráadásul hogy azzal a mintegy 42 másodperccel, amit korábban az adott megállóban töltött a busz, mit nyer a Volán-vállalat, felfoghatatlan...
De mindez mind semmi, mondhatni: ez az én egyéni szocproblémám. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium júliusi döntésének hála ugyanis mintegy 10 százalékkal drágul a buszjegy hétfőtől. A Volánbusz és a Borsod Volán (és persze minden más Volán-társaság) "a Személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény, valamint a hatályba lépett egyéb rendelkezések alapján a 2012. szeptember 1-jétől bevezetett kiegészítő jegyet 2012. december 9-étől az emelt szintű szolgáltatást nyújtó, budapesti járatokon alkalmazza..."
Azt most inkább nem részletezném, hogy a Volán diszpécsere szerint az emelt szintű szolgáltatás nem jelent mást, mint hogy - idézem - a távolsági busz ülő utasokat szállít... Fasza.
Nyáron az úgynevezett kiegészítő jegy alkalmazását a minisztérium eképpen indokolta: "A közúti díj ezzel összességében minden viszonylaton drágább lesz, mint a pótjeggyel növelt vasúti tarifa. A magasabb autóbuszos díj bevezetésével megszűnik a vasút versenyhátránya az emelt szintű szolgáltatások területén. A kedvezőbb áraknak köszönhetően az utasok nagyobb arányban választhatják az IC és EC vonatokat." Lefordítom: ha például Ózd környékéről Budapestre akarok jönni, válasszam az InterCityt, ami ugyan nincs, sőt: úgy egyáltalán vonat sem jár arra, de legalább árban versenyképes! Fizessek többet a buszjegyért, cserében állítólag abban a nagyszerű, emelt szintű szolgáltatásban lehet részem, hogy a szerpentinen meg az autópályán például ülhetek is akár. Hurrá!
És mindeközben vigasztaljon a tudat, hogy bár a kistelepülésekről és a leginkább hátrányos helyzetű kistérségekből hétfőtől drágább lesz a buszozás Budapestre, de a Nemzeti Együttműködés Rendszerében Debrecenből, Miskolcról, Szegedről, Pécsről és más nagyvárosokból - ahol a foglalkoztatottsági helyzet és vele a jövedelmi viszonyok azért lényegesen jobbak, mint mondjuk a borsodi vagy éppen a belső-somogyi kistelepüléseken - már a korábbinál némileg olcsóbban lehet IC-pótjegyet váltani.
Megvan persze ennek a filozófiája. Ugyanaz, mint az egykulcsosé.
Szerző: Michael Knight
25 komment
Címkék: közlekedés társadalom vasút tarifa jegyár portfolioblogger Volán NFM InterCity
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2012.12.07. 16:43:46
rohadjmegARCgeci 2012.12.07. 22:19:54
Bélabáttya (törölt) 2012.12.07. 22:20:30
Dinkainka 2012.12.08. 06:42:02
Kolontáron meg többet nem áll meg vonat.
Ha állni kell a buszon, akkor adnak engedményt?
Egyetlen rohadt politikust sem láttam még buszozni.
HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.12.08. 06:42:11
béla a görög (törölt) 2012.12.08. 06:42:20
Belegondolva, nem működik az oktatás az egészségügy a tömegközlekedés a vasúti- és közúti személyszállitás a honvédelem.
A rendvédelem is érdekes. Az önkormányzati igazgatást szétverték.
Gyakorlatilag kézi vezérlés van álintézményrendszerrel. Egy feudális anarchia van, amelyet adóra kivetett adóval akarnak fenntartani. "Érdekes".
Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2012.12.08. 06:42:29
Sokan lehetnek, akik hajlamosak erre a busz- és vonatproblémára legyinteni. Vagy azért, mert nagyvárosban laknak, ahol a tömegközlekedés mégiscsak jó valamire, vagy azért, mert autóval járnak. Rengeteg ember tartozik a harmadik csoportba. Képzeljük magunkat az ő helyükbe, amikor a nem helyben levő kórházi szakrendelésre, gimnáziumba, műszaki áruházba, főhivatalba nem akkor megyünk el, amikor időt tudunk rá szakítani, hanem választhatunk esetleg három időpontból a nap folyamán. De olyan is van ám, hogy kettőből. Ha a reggeli időpontot lekésted, sebaj, majd elmehetsz délben, ha még megáll ott a busz, addig is találj ki magadnak valami tennivalót. Én nem tudnék erre visszaszokni.
Riz Ottó 2012.12.08. 06:42:42
Az álló utasok szállítása pedig - ha jól tudom - már jó ideje tilos, legalábbis egy csomó sofőr erre hivatkozik, amikor nem enged több embert felszállni, merthogy álló utasok szállítása balesetveszélyes. Akkor most azért fizetünk többet, hogy a sofőrök ne szegjék meg ezt a tilalmat?
ZBR 2012.12.08. 06:43:02
Tudok ellenpéldát mondani. Szob-Vámosmikola-Bernecebaráti vonal. Ha a busz nem térne be Perőcsényre és Nagybörzsönybe, akkor nem csak menetidőben, de gázolajban is szépen meg lehetne takarítani. Ne felejtsük el, hogy egy 5 perces betérés (legyen kb. 2-3 km, ami még gyalogolható is) valójában 10 percesre dagad azzal, hogy kétszer kell megtenni az utat. És ez a tíz perc minden egyes, a buszon már fentlévő, és a zsákfaluban le nem szálló utas számára időveszteség.
Na, de mindezen utasok természetesen munka miatt utaznak, tehát egyszerű ingázók, szóval a busz kell nekik, mert a foglalkoztatási helyzet, hátrányos kistérség, kéremkapcsojjaki. Jól emlékszem, hogy 85%-kal támogathatja a munkaadó a helyközi utazását a dolgozónak? Ja, akkor nem is olyan drága? A nagyvárosokba pedig, ahol jó a foglalkoztatási helyzet, hát oda ők nem mennek, nekik Pest kell, hát mi más!
Öntsünk tiszta vizet a pohárba: ez a döntés közlekedéspolitikai jellegű és annak a nonszensz állapotnak a LEGALÁBB RÉSZLEGES beárazása, hogy párhuzamosan fizeti az állam a buszt és vasutat. Mert még Piripócsról is van pesti busz, ahelyett, hogy a t. utas inkább átszállna vonatra. Így aztán a közvetlen eljutás az isten háta mögül, na az már jogosan feláras. Nem beszélve a közúti közlekedés által okozott, az eddigi egységes tarifában meg nem jelenő negatív externális hatásokról. Persze, nyilván egy áremeléstől senki nem lesz boldogabb, de szakmailag ez alapvetően nem egy rossz döntés. Ha én fogom a ceruzát, szigorúbb lettem volna a volánokkal szemben (=leállítottam volna az "autópályás busz" intézményét).
mizrolist 2012.12.08. 06:43:08
Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.12.08. 06:43:18
Vagyisha álló utast találunk a buszon, akkor visszajár a 10 % ?
Vagy akkor jár vissza, ha nem tudják biztosítani az ülőhelyet ?
Mert ha emeltszint, akkor ez ki van fizetve.
kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.08. 06:43:25
din viesel (törölt) 2012.12.08. 08:32:08
+1
Zabaalint (törölt) 2012.12.08. 08:34:06
Erre már jó ideje van megoldás, egyszerűen nem engednek fel álló utast, így maradhatsz ott, ahol voltál. Ezt ráadásul úgy szokták csinálni, hogy egyik nap felengednek álló utast, másik nap nem, úgy random módon, tehát nehogy véletlenül tervezni lehessen, ha messzire mész több átszállással, akkor meg lehet hogy valahol idegen városban éjszakázol.
Zabaalint (törölt) 2012.12.08. 08:35:06
Elvileg autópályán tilos. Aztán néha ott is felengednek álló utast, miközben nem autópályás vonalakon is néha azt mondja a sofőr, hogy most akkor álló utast nem engednek fel, volt olyan hogy ezt egy utas szóvá tette, hogy ez csak autópályára vonatkozik, erre a sofőr mondta, hogy az nem érdekli, ő akkor sem enged fel álló utast. Szóval itt valami gumiszabály lehet a háttérben, amit néha ellenőriznek, amiről a sofőrök előre tudnak, ezért ezen napokon az utasok felét otthagyják.
punkfrog 2012.12.08. 08:38:17
Remélem te is gyalogolsz mindennap 2-3 km-t, hogy felszállhass egy full tömött buszra ami az autópálya kikerülésével közlekedik!Idióta!aki zsákfaluban lakik az dögöljön meg, mert a többi utas 10 perc időveszteséget szenved?
EddieCivic4g 2012.12.08. 08:39:17
Gondolom, te nem azon a istenhátamögötti helyen laksz. Javaslom, egyszer próbálj meg eljutni oda "közvetlen" járattal, és utána írd le a tapasztalataid. Nem, én sem ott lakok. Sőt, itt, 20 km-re Bp-től valahogy nincs probléma a párhuzamos Volán-HÉV közlekedésből. Vagy Bp-en, ahol még válogathatsz is, hogy melyik útvonalon mivel jutsz el A-ból B-be...
Vagy csak simán arra céloztál, hogy ott az istenhátamögött szegények élnek, maradjanak is ott, és kuss?
Maaargit, háá noooormáális???
Zabaalint (törölt) 2012.12.08. 08:40:38
"Öntsünk tiszta vizet a pohárba: ez a döntés közlekedéspolitikai jellegű és annak a nonszensz állapotnak a LEGALÁBB RÉSZLEGES beárazása, hogy párhuzamosan fizeti az állam a buszt és vasutat. Mert még Piripócsról is van pesti busz, ahelyett, hogy a t. utas inkább átszállna vonatra. "
Halvány lila gőzöd nincsen a vidéki viszonyokról. Budapestről vidékre, amibe nem számítom bele az agglomerációt, csak nagyobb települések felé van buszjárat (30 ezer fölött legalább), és ezek többnyire falvak esetében csak a külső megállónál állnak meg. Falujárásra a helyközi buszok vannak, tehát mondjuk megy egy busz Budapestről Veszprémbe, az megáll Fehérváron, Várpalotán, egyes járatok még Csóron és Hajmáskéren is. De van pl. Várpalota-Veszprém és Fehérvár-Várpalota járat is, amelyek bemennek falvakba is.
Ennyit a Budapest központú járatokról, jellemzően ezek tényleg vasúttal párhuzamosan vannak, de még így is sokan vannak rajtuk csúcsidőben. Na de a lényeges az, ahol nincs párhuzamosan vasút, vagy csak rossz tehát ha az országban keresztbe akarsz közlekedni. Egy példa, Pécs-Veszprém, vasúttal Székesfehérváron és Sárbogárdon átszállva vagy Kelenföldön átszállva tudsz közlekedni, több mint 1,5-szer nagyobb a távolság és 2-szer annyi idő, mint busszal. Egyszerűen ez nem alternatíva, de ezzel még egy egyszerűbb esetet mondtam.
fda 2012.12.08. 08:50:36
Bizony, ezt a buszok utasai is érezhetik. Ez nem a kormány bűne.
fda 2012.12.08. 08:53:54
Ez nem új ötlet, hogy csak a legfontosabb megállókban álljon meg a jármű.
Ezek a gyorsvonatok (a mindenhol megálló személy mellett), az IC is erre való, az még kevesebb helyen áll meg. Budapesten ilyenek a piros buszok.
EddieCivic4g 2012.12.08. 08:56:00
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.08. 08:56:45
meg úgy kábé minden kormányzati intézkedésé...
EddieCivic4g 2012.12.08. 09:16:44
Pierr.Kardan 2012.12.08. 10:13:14
Az az ellenérv sem állja meg a helyét, hogy egy magáncég nem fog veszteségesen működni (nem fog a kistelepülésekre járni), minden mobilszolgáltatónak van térereje mondjuk Orfűn is, ahol nem túl nagy a fizetőképes kereslet.
A buszközlekedésben létrejövő versenynek egy hatalmas veszélye van, az, hogy bebizonyítaná, hogy Magyarországon egy két vonal kivételével tök felesleges a vasúti személyszállítás!!!
Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.12.08. 10:14:44
Holnap meg majd azért reklamálsz, hogy a vonat koszos, hogy hideg, a kalauz meg paraszt?
Mi a lószart képzelsz???
Majd a pénzedért még kapni is akarsz valamit?
Hol élsz Te?
Amúgy is, nézd csak meg pl. a BKV vezérek milyen remek és kiváló munkát végeznek, hisz ez a fikahuszár is 7 misit vihet haza.
hirek.msn.mainap.hu/itthon/hetmillios-premium-a-vezereknek-43189
Szóval a tökéletesen működő BKV eszközeit használd inkább csak!
Nem gyere olyan örökös kifogásokkal, hogy az nem jár arra!!! :)