Jó lesz vigyázni!

2010.10.26. 16:19

Jobb, ha vigyáznak magukra az alkotmánybírák, mert még egy ilyen döntés, és a Nemzeti Együttműködés jegyében Alkotmánybíróság se lesz többé. Mehetnek sorbaállni munkanélküli segélyért. Mert semmibe nem telik, Rogán Tóni ezt is beterjeszti, és mire kettőt pislantunk, már meg is szavazzák. Az Alkotmányból egyszerűen kiveszik az Alkotmánybíróságot, és kész. Volt, nincs!

Alkotmányellenesnek találta az Alkotmánybíróság a Fidesz-kormány egyik első intézkedését, amellyel visszamenőleg vetette ki a közszolgák 2 millió forint feletti végkielégítéseire a sarcot. Ez az új kormány első olyan intézkedése, amely egy jogi fórum előtt megbukott. Lázár János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője válaszul bejelentette: kezdeményezi az Alkotmány módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Alkotmánybíróság hatásköréből.

Basszus.

De tulajdonképpen minek is Alkotmánybíróság, ha minden döntés a zemberek szájíze, a zemberek szíve vágya szerint való? Ugyan mitől kellene megvédeni a zembereket, ha egyszer a kormány pontosan azt teszi, amit ők szeretnének?

Mert bizony a kormány fantasztikus érzékenységgel reagál a zemberek igényeire, finomra hangolt, hiperérzékeny receptoraival a nap huszonnégy órájában fogja a zemberek szíve vágyát, és a zemberek szíve vágyának legapróbb rezdüléseit is, minderre pedig olyan rugalmassággal reagál, ami méltán világrekord.

Amikor a zemberek hangulatának változása éppen úgy kívánja, hát többé nem utalnak a nyugdíjtőzsde kizsákmányoló, kapitalista és a majdani nyugdíjasok vérét már ma szívó, tőkés brókereinek, ha viszont a zemberek éppen megijednek egy kicsit  attól, hogy akkor most mi lesz a befizetett járulékok örökölhetőségével, akkor azért tizennégy hónap múlva így vagy úgy, de visszapótolják azt.

Fejemre ezúttal ünnepélyes keretek közt hamut szórok és megkövetlek, Nyájas Olvasó! Rá kellett jöjjek ugyanis, hogy a kormány tényleg a zemberek vágyait valósítja meg. Ráadásul egyszerre mind a háromharmadét. Nincs itt zéró összegű játszma, itt mindenki csak nyerhet!

Barátaim, ez az igazi demokrácia! Mit demokrácia? Ez maga a népfelség! Nem kell ide Alkotmánybíróság, ha van egy olyan kormány, amit a cselekedeteiben csakis a zemberek kívánsága vezérel. Ez igen! Ilyet még Lenin elvtárs se álmodott, pedig ő aztán mert merészet álmodni!

Ja, hogy ez valójában nem felelős kormányzás, csak szavazatvadász populizmus? Hogy a kormány nem a zemberek érdekeit, csak a vágyait képviseli? És hogy mindez nem vezet sehová?

Hja kérem, itt kétharmad van. Akinek meg ez nem tetszik, az hamar a Nemzeti Együttműködés Rendszerén kívül találja - és akkor aztán megnézheti - magát. És közben épül már, épül a szép, új világ.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr542400757

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A fideszi demokrácia diszkrét bája 2010.10.27. 09:03:09

Atyafiak, megint bizonyosodni látszik, hogy hatalom és ember nem fér meg együtt a XXI. században. A vészcsengők kezdenek bemelegedni, szinte látom, ahogy szikrázik a csengők tekercse! Meddig mehet el egy politikai erő, az alkotmányosság rovására? Esetl...

Trackback: Az orbáni úton 2010.10.27. 08:39:48

 Talán még te is emlékszel azokra az időkre kedves Árpád, mikor még iskolába jártál vagy alacsonyabb beosztásban dolgoztál, és bizony sokszor megfordult a fejedben, hogy ha majd kijárom az iskolát vagy ha magasabb beosztásba kerülök, akkor bizony ...

Trackback: Miért vállalja be az AB elleni harcot a Fidesz? 2010.10.27. 08:32:51

Amennyiben ezt így keresztülviszik, igen nehéz lesz megmagyarázni, hogy ez miért is "jó" a Zembereknek, a "forradalomnak", az országnak. Lázár János önálló képviselői indítványa. Először úgy gondoltam, nem kell a teljes szöveget id...

Trackback: Szép új világ? Nem. Válság közben jön meg az étvágy! 2010.10.27. 08:23:07

Atyafiak, egyszer volt, hol nem, volt egy meglehetősen bizonytalan, Isten megbocsássa, butuska ország. Ebben az országban sokat szenvedtek a nép egyszerű fiai, s lányai. Nem tudtak, nem akartak lopni, csalni, hazudni. Látták ugyan, hogy aki elveit, lel...

Trackback: Na ki a király? 2010.10.27. 06:40:56

Lázár János - és a hírek szerint Orbán Viktor - pontosan úgy viselkedik, mint a Sziget-reklámban a ping-pongos hülyegyerek, aki hatalmas arccal csak azt hajtogatja, hogy "na ki a király?".Engedtessék meg nekem két megjegyzés a mai nap elképes...

Trackback: Jó lesz vigyázni! 2010.10.27. 06:21:29

Jobb, ha vigyáznak magukra az alkotmánybírák, mert még egy ilyen döntés, és a Nemzeti Együttműködés jegyében Alkotmánybíróság se lesz többé.

Trackback: Na ne már... 2010.10.27. 02:02:43

Most olvasom Lázár "bölcs" szavait:Az AB döntés "számunkra csak azt bizonyítja, hogy a régi alkotmány nem képes az embereknek megfelelni, nem képes az emberek életviszonyait szabályozni, nem képes, hogy az emberek hétköznapi problém...

Trackback: Ízlelgessük... 2010.10.27. 02:01:45

A jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilyen széles jogköre mára indokolatlanná váltForrásMind hárman egyértelműen leszögezték, hogy a demokratikus pártok „állandó tartalékot” jelentenek az osztályellenség számára, így e párt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

térfél · http://httphatterfel.blog.hu/ 2010.10.26. 17:30:14

Bizony! Nagyon úgy néz ki a dolog, hogy rájuk kell most már szólni izibe' - mert még azt hiszik, amit a pszichológus is kiszúrt, hogy tudni illik, Orbán azt hiszi magáról, hogy ő a nemzet. Pedig nem is! Szóval jelezni kell az egész kormánynak, hogy rossz az elképzelésük - ezért hagyják abba a mostani marháskodásukat, és vigyázzanak nagyon, hogy mit tesznek, mit engednek meg maguknak... mert egyszer csak ki lesznek penderítve... Jobb lesz vigyázni!

mizrolist 2010.10.26. 18:04:34

@térfél: és a végén az lesz, hogy aki szólni mer, azt is kirakják a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből meg a nemzetből.

Nyugdíjkárosultak · http://nyugdijkarosultak.blog.hu/ 2010.10.26. 18:10:02

Akinek nem lenne világos: a Fidesz mai alkotmánymódosítási javaslata messze nem csak a végkielégítések visszamenőleges megadóztatásáról szól. Az csak arra kell, hogy a népet a sokmilliós végielégítések rémével lehessen hergelni. Ha elfogadják, a magán-nyugdíjpénztárak ügyében sem lehet majd az Ab-hoz fordulni. Magyarul: benyelhetik mind a 2500 milliárdot, benne az én 3 millámmal.

starace 2010.10.26. 19:48:50

Orbán Viktor, 2007:

"Van még egy tanulsága az Alkotmánybíróság döntésének. Mégpedig az, hogy egy demokráciában általában a demokratáknak van igazuk. Egy demokráciában nem képzelhető el, hogy a kormány a saját programját egyetlen lehetséges útnak minősítse."

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.10.26. 21:38:07

Ezen cinikus, kisköcsög lázár csávó beszéde után van még fiddroid, aki szerint nem köpte szembe az országot az egész bolsi társaság? Komolyan szégyen, ami itt folyik...

csakNorris 2010.10.26. 21:55:54

@Nyugdíjkárosultak: Akik itt hozzászólnak nagyon úgy néz hogy mind régi post kommunisták és nem tetszik nekik az hogy végre rendbe rakja valaki az országot. Most már nem lehet a zavarosban halászni. Aki félti a 3 millióját nem kell félteni, nem veszi el senki. Aki akar az marad a Magánnyugdíjba, csak éppen azt nem vette észre, hogy eddig a hatalmon lévő komcsik eltőzsdézték a magánynyugdíjpénztárat és évek óta mínuszos számla elszámolások jönnek. Gyurcsány talán azért fél annyira mert lehet hogy az ő zsebébe van a Magánnyugdíj pénztári pénzünk? Érdekes mindennap kiderül valami disznóság az előző kormány "tisztességes" tisztviselőíről. Épp ideje hogy menjenek a k@va anyukájukba és ne tudjanak soha többé pozícióba kerülni. Láttátok 23-án ezt a nagy tömeget az Orbán beszéd alatt! Érdekes ők mind azt akarják, hogy legyen végre rend Magyar országon! És akinek ez nem tetszik el lehet menni! Hisz Gyurcsányotok is megmondta. Megy ő is nemsoká a dutyiba. Oda való!

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.10.26. 22:35:49

A forradalom a demokráciáért elkezdődött!

mizrolist 2010.10.27. 06:34:48

@csakNorris: a magénnyugdíj-pénztáraknak egy veszteséges évük volt, 2008. De amit akkor elvesztettek, azt 2009-ben visszahozták.
Persze a matematika nyilván komcsi trükk, ne is zavarjon.

The Lone Gunman 2010.10.27. 06:37:06

@csakNorris: Itt nem a nyugdíjakkal van a probléma. Persze, Gyurcsányéknak mennie kellett, mert dilettáns alakok voltak. De amit a fidesz csinál, az egyszerűen nem fér bele a demokrácia kereteibe. Ha az AB rosszat mond, feloszlatom? Mi lesz a következő? A választásokat fogják eltörölni, arra hivatkozva, hogy az ország úgyis őket akarja? Mert jelen pillanatban arra is felhatalmazásuk van. Vagy bármire. Mindegy, I. Viktor a nemzet büszke vezére fénylő páncéllal és lángpallossal tudja, mi a jó. Hiszen erős a forint, javul a gazdaság... Ja, várj, nem, nem javul...

raszti 2010.10.27. 06:37:07

a legtöbbetek ostoba. így vagy úgy. fejezzétek be ezt a forradalom, meg ilyen-olyan olcsó váteszeskedést. a tömegnek nincs arca. meg egyébként se bámulnék bele. de ha ez a hipnózis bejön neked. én október 23-án kihasználtam az állami intézmények ingyenességét, voltunk Szépművészetiben, fent a Nemzeti Galériában, a Ludwigban, Nemzeti Múzeumban. utóbbiban a Széchényiről szóló kiállítás profi. Megspórultunk több ezer forintot. Magánnyugdíj pénztár tőlünk is elvesz. de még van AB. de egyébként ha már 2/3-os parlamenti meg mindenféle önkormányzati szervekben való többséghez juttattátok őket, akkor nincs mit tenni, mint hinni. ilyenkor vigaszul mindig beugranak Semjén kifejezései egy-egy nagyobb győzelem után. én azért jobban szeretek a szeretteimmel lenni, és magamban vagy a szűkebb környezetemben levőkkel emlékezni. mint ezt az egész bárányosdit. azért remélem átnevelő tábor nem lesz. nem szeretnék csinálni párt gyűlésen semmit.

gpetersz 2010.10.27. 06:37:07

@csakNorris: Az ostobaság időtlen és örök.

SzaGyu 2010.10.27. 06:59:33

Hajrá FIDESZ ! Csak így tovább! Előttetek a gödör, ha beleestek, többé a jó isten sem húz ki benneteket.

Így legyen! (Ha már ilyen hülyék vagytok)

ponyva máté · http://ponyvamester.hu 2010.10.27. 08:46:50

Részemről üdvözlöm a végkielégítések és plafonfizetések megnyírbálását. Jelen gazdasági helyzetben főleg, de egyébként is gusztustalanul igazságtalannak tartom, hogy míg Laci bácsi hajnalban kel tehénszart lapátolni, hogy tisztségviselő úrnak legyen a kávé mellé mit aprítani, egész életében nem keres annyit, mint tisztségviselő úr egy évben plusz végkielégítés. Gusztustalan. A közösségi vagyon felelőtlen elherdálása. Az ilyen piszok sok pénzeket éppen lehetne útépítésre, javításra, oktatói, ápolói fizetésemelésekre fordítani. Vagy megoldani a hajléktalan kérdést. Munkát szervezni nekik. Stb. stb. stb.

Nem tud elfogadni érvként, hogy azért adjunk ennyi pénzt fizetésként pl. MNB-nél, mert különben elmegy a versenyszférába dolgozni. ÉS ?! Jön helyette 10 másik, akinek nem kell állami pénzből havi 2 misit fizetni és jól érzi magát, megél a családjával jólétben.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.10.27. 08:51:07

az indexes blogokról, valahogy mindig az szdsz szótár jut eszembe:
demokrácia = hatalmon vagyunk
diktatúra = ellenzékben vagyunk

hát miért nem szavaztatok akkor többen az mszpre kisgyerekek?

remekelek64 2010.10.27. 08:51:07

A bértollnok Debreceni mintha ilyesmikről írt volna a legújabb könyvében...
Gratulálok minden agyament Fideszre szavazónak, akik október 3-án újra tökön szúrták az országot. Atyaúristen, mi lesz itt még! Az Orwell-i világ szelleme a fidesz-i Magyarországon talált otthonra és nagyon jól érzi magát:(

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.27. 08:51:08

Kezdődik a szabadságharc, ez így nem mehet tovább!

Ezek aljasabbak a szociknál, állítsuk meg az orbáni diktatúrát!

Oszlassák fel a parlamentet!

Vogel Zs 2010.10.27. 08:51:08

Azt mondja mar meg nekem valaki, hogy most hol vannak az a 2/3-ad akik a Fideszre szavaztak egy par honapja? Mar csak azert, mert most mar igazabol sehol nem latni egy jo szot sem a mellett amit csinalnak. Mindenki csak sir itt a neten! Akkor most hol van a NEP, aki rajuk szavazott.

Vagy azok maris masiroznak feltartott kezzel ?

Nephin 2010.10.27. 08:59:15

@ponyva máté: Ha a BKV és társaira gondolsz, azokra nem érvényes a törvényjavaslat, mert kivették őket belőle. Jóreggelt.

Jerky_Master 2010.10.27. 08:59:29

szüntessék meg az alkotmányt is, és legyen anarchia.

Jerky_Master 2010.10.27. 09:02:17

@wmiki: Táltos, neked nem a jobbik(rosszabbik)ban lenne a helyed? :-D

Lasombra 2010.10.27. 09:08:50

én arra leszek kíváncsi, melyik állampolgár vagy hozzászóló társunk lesz az utolsó, aki fogadatlan prókátorként védeni fogja még a Fidesz ámokfutását.

volt, aki előre megmondta, hogy ez lesz. ők valószínűleg 8 évnél hosszabb emlékezettel bírnak, és már a mikulásban sem hisznek. aztán ahogy az idő telt, és mászott elő az a bizonyos lóláb, egyre többeknek kezdett legörbülni a mosoly az arcukról és tompulni a csillogó tekintet.

ez még elfogadható, hisz valószínűleg ők azok, akik annyira szerették volna, hogy eztán más legyen, odaikszeltek a Fideszhez, de aztán pár hét/hónap múlva az arcukba zúdult a trágyalé.

de még mindig vannak hívők! a házi közvélemény-kutatások szerint a Fidesz népszerűsége mit sem csökkent. számomra ez szinte csodaszámba megy. mint ahogy az is felfoghatatlan, hogy ekkora pofátlanság és otromba húzás(ok) után még mindig vannak (ld feljebb), akik Gyurcsányoznak (hol van az már!) meg megmagyaráznak... vagyis nem, rossz szó. semmit nem tudnak megmagyarázni, csak próbálják.

és ezek is életképes, felnőtt egyedek, akik mellett nap mint nap elmegyünk az utcán.

félelmetes.

kadarnepe 2010.10.27. 09:10:40

Javaslom, hogy szüntessüg meg a bíróságokat és az ügyészséget is, a helyi párttitkár pedig kapja meg a pallosjogot. Sokkal egyszerűbb és gyorsabb megoldás, ez a körülményes demokratáskodás csak sokba kerül, és a végén az ítélet lehet, hogy nem is tetszik a tömegeknek... :-)

Dr. No 2010.10.27. 09:32:20

Már csak egy kérdést kell megválaszolni példajelleggel: ha a Fidesz ennyire érzékeny arra, amit a zemberek akarnak, mi a helyzet Meggyes Tamással?

Dr. No 2010.10.27. 09:33:24

@Jerky_Master: Ha az alkotmányt megszüntetik, akkor nem anarchia lesz, hanem a legteljesebb önkényuralom.

kadarnepe 2010.10.27. 09:42:38

@Dr. No: Tévedsz, a Zemberek Meggyes Tamást akarják, csak még nem tudnak róla. Kedves Nertárs gyakorolj önkritikát!

Jerky_Master 2010.10.27. 09:51:55

@Dr. No: ha bukik a fidesz, feljön a jobbik. úgyhogy sokkal inkább az előbbi.

Hollandi · http://oranje.blog.hu 2010.10.27. 10:11:45

A sok birka elhiszi, hogy márpedig a FIDESZnek igaza van a végkielégítések ügyében. Csak éppen abba nem gondolnak bele, hogy ez korántsem a pofátlan végkielégítések leállításáról szól. Édesanyám is magas állami intézménynél dolgozik, már 12 éve egy helyen, közel van a nyugdíjhoz és simán kirakhatják előtte, hogy valami káder jöjjön a helyébe. Ja, és a neki eredetileg járó végkielégítés harmadát fogja megkapni. Vagy 4-5 részletben...
Itt egyszerűen a FIDESZ egy politikailag jól felépített költségvetési megszorításáról van szó. Mert ha a pofátlan kifizetéseket kéne megakadályozni, netán visszarendezni alapból nem kellene erre külön törvény. Asszem a tegnapi index cikkben is benne volt egy jogász véleménye, hogy az erkölcstelen szerződések amúgy is semmisek. De hát irigy, kapzsi országban élünk, hiába próbálod ezt elmagyarázni egy megvezetett léleknek, nem tudja felfogni, vagy az amúgy tisztességes kifizetéseket kezdik el támadni, hogy a lusta állami alkalmazott amúgy se érdemelné meg.
Greed is good - ez lehetne az ország mottója.

FPéter 2010.10.27. 10:26:41

@csakNorris: menthetetlen vagy. De legalább igazad van: neked pont meg fog felelni az a rendszer, ami most itt jön.

FPéter 2010.10.27. 10:33:13

@ponyva máté: bevetted a trükköt. Az alkotmány-módosításra valóban ezt az ürügyet hozták, mert a egyik legalapvetőbb emberi érzelemre, az irigységre alapozva fel lehet rá hergelni a "magadfajtákat". Azonban a trükk mögé már nem láttok be: neked ezek a végkielégítések fillérek töredékét hozzák vissza, és amíg ennek az aprópénznek örülsz, a másik zsebedből havi tízezreket húz ki Orbán és bandája. Klasszikus zsebtolvaj-trükk, nagyban.

parttalan 2010.10.27. 10:33:23

@Jerky_Master: nem, ha bukik a Fidesz, jön újra az MSZP.

toroloco 2010.10.27. 10:39:49

Olvasni igen de hozzászólni nem szoktam a politikai blogokhoz de a témában, ezen és számtalan más blogon, tetemes számban futok bele olyan ijesztő hozzászólásokba mint a csakNorrisé.
Bármely nyugati tipusu demokráciában egy értelmes erkölcsös és felelős polgár elsősorban demokrata és patrióta és csak azután jobb vagy baloldai, liberális vagy bármi más.
Csak remélni merem, hogy a csakNorris féle elmeroggyant relativizálók egy zajos kissebség.
Ellenkező esetben évtizedekre a nyakunkon maradnak a gátlástalan tolvajok és a valóságtól elrugaszkodott megalomán szociopaták.

parttalan 2010.10.27. 10:45:23

@Vogel Zs: "Azt mondja mar meg nekem valaki, hogy most hol vannak az a 2/3-ad akik a Fideszre szavaztak egy par honapja? Mar csak azert, mert most mar igazabol sehol nem latni egy jo szot sem a mellett amit csinalnak. Mindenki csak sir itt a neten! Akkor most hol van a NEP, aki rajuk szavazott."

A 2,7 millió Fidesz szavazó nagy része nem ír politikai-közéleti blogokba. :) Sőt, nagy részük egyáltalán nem is netezik - bár ez természetesen a Jobbik és a szocialisták szavazóira is elmondható. Ha igen, akkor is jobbára Iwiw, chat, szexoldalak- azt ne várd, hogy tömegesen itt fognak mea culpázni a csalódott fidesz szavazók. :)

Vogel Zs 2010.10.27. 11:03:30

@parttalan: Nem varom en, dehogy varom ! Isten ments !! :)

bierkamp 2010.10.27. 11:43:09

2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. (...) (3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom (...) kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.
Senki nem nevezheti magát hazafinak vagy demokratának, aki nem lép fel a korlátozás nélküli, kizárólagos Fidesz-uralommal szemben. Nem vagyunk sem Orbán Viktor, sem mások kutyái, ezt - minden eltérő politikai nézeteink mellett, sőt azokkal együtt - meg kellene jegyeznünk. ..de a Diktatúra ellen a fegyver is megengedett!!!

Dr. No 2010.10.27. 12:38:19

@kadarnepe: Elvtársak! Maguk nem értik a dialektikát.

Azt, hogy a Meggyes-ügy elvi kérdés, nem személyi, világosan mutatja, hogy amikor maga Orbán Viktor Miniszterelnök Úr Őkegyelmessége saját személyében Esztergomban járt, NEM FOGOTT KEZET Meggyes Tamással. Ez a NAGYON FONTOS JELZÉS arra vonatkozott, hogy a Párt irányvonala az első. Azt, hogy a Párt irányvonala helyes, a dolgozó nép széles tömegei KÉTHARMADDAL nyilvánították ki a következő harminc-negyven évre, erről ne is nyissunk vitát. Kizárólag azt kell szem előtt tartani, hogy a Párt politikai irányvonala győzzön, nem pedig azt, hogy ki hajtja végre. Fölösleges azt találgatni, hogy Meggyes Tamásnak kik a "magas támogatói". Ezt csak azok feltételezik, akiket a gyurcsánydiktatúra legsötétebb évei annyira megrontottak, hogy a beteg perverziót mindennapi normalitásnak képzelik. Ilyen a Pártban NINCS, ez bebizonyosodott a szombathelyi esetben is, amikor maga Bayer Zsolt vizsgálta ki a Párt tagjaival szemben felmerült korrupciós vádakat. A Pártnak van ereje ahhoz, hogy maga nézzen szembe a tagjaira irányuló vádakkal, nincs szükség ehhez rendőrségre, ügyészségre; azok üssék csak az osztályellenséget. A szombathelyi esetben is bebizonyosodott, Bayer Zsolt bizonyította be, hogy a vádak hamisak, a gyurcsányista reakció utóvédharcai.

Mert nézzük az ügyet a contrario. Mit nyerne a Párt azzal, ha lemondana Meggyes Tamásról csak azért, mert Esztergom gyurcsánydiktatúra által hosszú évekig sötétségben tartott, Mónika show-val, csirkefarháttal, lejárt babkonzervvel félrevezetett néptömegei, pontosabban: egyes, könnyen befolyásolható személyek nem rá szavaztak? Semmit. Pusztán a gyurcsányista aknamunka napszámosai járnának örömtáncot titkos odvaikban. Hagyómikik dörzsölnék röhögve parizertől mocskos mancsukat! Ma Meggyes Tamás a célpont, holnap maga Orbán Viktor Miniszterelnök Úr Őkegyelmessége, erre a magyar dolgozók nemet mondanak!

Elvtársak! Az ellenség mindig ott támad, ahol a Pártot a legygyengébbnek gondolja. Ezért ott kell az erőt megmutatni!

bierkamp 2010.10.27. 13:11:03

Egy KISZ-s naplójából: EZ IGAZ ÉS VALÓS!!!!!!most kaptam...és olvastam:

Orbán Viktort még ma is KISZ-titkárnak nevezik a Mozgalomban. Sajnos egészen különböző feladatokat kaptunk a Párttól, így eddig csak a Várfok Borozóban, a pártmunkások mozgalmi kirándulásán láttam. Azt énekelte hogy:
"Gyertek lányok öltözzetek fehérbe,
Szórjunk rózsát Rákosi Mátyás elébe,
Hadd járjon ő a rózsában bokáig,
Éljen, éljen Rákosi elvtárs sokáig."

Na ki a büdös komcsi?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.10.27. 18:37:03

Nem poénkodni rajta, mert lesznek itt még mozgalmi dalok... Nem gondoltam, hogy 2010-ben ilyen bolsiknak lehet még lenni! Fidesz? Annyira nem is fiatalok már, no meg nem is demokraták... Szimpla bolsi párt. Valahogy kulturáltan kéne azt mondanom, hogy dögöljenek meg, de nem megy...

Presszós Laci 2010.10.28. 06:45:59

@Dr. No: Meggyes továbbra is polgármester, csak mindenki más tudja rosszul.

meggyesahibas.blog.hu/2010/10/27/valaki_mondja_meg_neki

parttalan 2010.10.28. 06:46:59

@Lasombra: "a házi közvélemény-kutatások szerint a Fidesz népszerűsége mit sem csökkent. számomra ez szinte csodaszámba megy."

A szocialisták népszerűsége is csak a választási évet követően, 2003 elején kezdett csökkenni. A Fidesz akár még tovább tarthatja magát. De a 4 év mégiscsak hosszú idő. Nagyon sok minden fog még történni, a sorozatos kormányzati baromkodások, a pökhendiség meg fogja tenni a hatását: a lemorzsolódás meg fog történni. Hogy ez átcsap-e majd a Fidesz teljes népszerűségvesztésébe, azt majd az idő eldönti.

kisa 2010.10.28. 06:46:59

@parttalan: Aki meg rájött, hogy esetleg tévedett, az most próbálja keresgélni a mentségeket, mert nem szívesen látja be a tévedését.
süti beállítások módosítása