Jaj, úgy hazudik mindenki, hogy az botrány!
2013.03.20. 13:57
"Annyi mindent megettem, / de van amit a gyomrom nem vesz be, / már elnézést, de nem vesz be! / A Mona Lisa ronda és öreg, / a Kisherceg meg elmebeteg, / már bocsánat. Elnézést! / Jaj, úgy hazudik mindenki, hogy az botrány!"
Montesquieu, nyasgem!
2013.03.12. 22:52
Kedves magyar állampolgárok, tessenek mostantól elfelejteni azt, hogy bármikor is az állam vagy valamelyik szerve ellen pert tetszenek indítani! Eleve vesztett ügy. A miniszterelnök ugyanis megmondta, hogy a bíróságok nem ítélhetnek a kormány akarata ellen. Merthogy az botrányos. Az…
Méltóság és méltatlanság
2013.03.09. 13:51
Kövér László minden, csak nem méltóság - még ha közjogilag az is. Az országgyűlés elnöke viselkedését tekintve olykor sokkal inkább egy elszabadult hajóágyú a gyorsnaszádon. Vagy méginkább olyan, mint egy kocsmai suttyó paraszt. Kövér László fideszes politikusról mindig…
Szembesülés
2013.03.07. 23:25
Azért elég szar lehet mostanság neked, Viktor, na persze nem mintha sajnálnálak. De elég szar lehet végignézni, hogy miközben értelmes fiatalok százai tüntetnek ellened egyre hangosabban, csak egy maroknyi elvakult nyugdíjas próbálja védeni a renomédat. Szar lehet szembesülni…
Miniszterelnök időzavarban
2013.03.06. 18:51
Én megmondtam jó előre, hogy baj lesz ebből a sok visszamenőleges hatályú jogalkotásból - és lám, igazam lett. Már maga a miniszterelnök úr is belekeveredik az igeidőkbe. Varsóban például most éppen azt mondta, hogy Magyarország sikertörténetté válhat. Hat. Jól tetszettek…
Tóni, bakker...
2013.03.05. 11:37
Majdnem félrenyeltem a reggeli kávémat, amikor Vincenték ma reggeli idézetét olvastam a nagyszerű Rogán Antaltól. A rendkívül sokoldalú frakcióvezető egy alkotmánybírósági döntés kapcsán úgy fogalmazott: "Alaposan tanulmányozni fogjuk az Alkotmánybíróság döntését, amit…
Matolcsynét jegybankárnak!
2013.03.02. 12:59
Matolcsy Györgyöt egyvalami kétségkívül alkalmassá teszi a jegybank vezetésére: a fideszes parlamenti többség. Merthogy a jegybanktörvény előírásai és a Mester kvalitásai finoman szólva köszönőviszonyban sincsenek egymással... A hatályos jegybanktörvény 46. § (5)…
Hová jutottunk...
2012.01.06. 13:09
Szégyen, hogy hová jutottunk. Hogy csaknem nyolc évnyi EU-tagsággal a hátunk mögött ma ott tartunk, hogy a kormányszóvivőnek, sőt: magának a miniszterelnöknek kell deklarálnia, hogy a kormány nem óhajtja zárolni, sőt: garantálja a bankbetéteket.Zárójelben jegyzem meg: addig…
Ez a sarc lesz a végső?
2011.10.27. 10:07
A magyar gazdaság(politika) naszádján a jelek szerint végképp elszabadult a hajóágyú. Az elmúlt napokban valami fékeveszett és már-már elmebajt idéző adókivetési düh lett úrrá a matrózokon. Mondjuk nem csoda, amikor a kapitány és az ő első tisztje összevissza beszél,…
Bizottságosdi
2011.08.08. 14:36
Hogy én mennyire kezdem unni Szijjártó Péter és a Fidesz marhaságait, meg azt, hogy miután a kormányzás láthatóan nagyon nem megy nekik - vagyis konkrétan az elmúlt bő egy évben semmi kézzelfoghatót nem tettek, amitől egy kicsit is jobb lett volna, meg amitől egy kicsit is jobbak…
Haditörvényszék
2011.06.14. 19:22
Mi lenne, ha nem az ügyészség szájaíze szerint, hanem valamiféle állampolgár-központú megközelítésben forradalmasítaná inkább a büntetőeljárásokat Balsai István?Szeretném leszögezni mindjárt az elején, hogy nem a kormányzati szándékkal van a baj! Azonban megint…
Jogi skótok
2011.06.07. 09:42
Érdekes és meghökkentő módszerrel módosította a Parlament a gázüzletágról és a villamos energiáról szóló törvényt. A módosítás módja egészen egyszerűen vicc, a legrosszabb fajtából.Ha hiszik, ha nem, a Szijjártó Péter kétmillió forintot meghaladó fizetését négy…
Ebből balhé lesz...
2011.05.13. 20:24
Az, hogy Lázár János nem érti a jogállam alapvető működési szabályait, egy ideje már nem lep meg. Na de hogy egy volt igazságügy-miniszter, Balsai István is ennyire hülye legyen a joghoz?!Valamiért azt érzem, hogy Lázár polgártárs egyre inkább a tűzzel…
Álláspont és üléspont
2011.04.19. 09:17
Hanem azért tényleg döbbenetes, hogy a képviselők álláspontját mennyire az üléspontjuk határozza meg. Egyszerűen elképesztő, hogy a kormányzati pozícióból tett nyilatkozataik mennyire köszönőviszonyban sincsenek saját maguk ellenzéki politikusként tett…
Lex szalonka
2011.04.09. 14:39
"Csodálatos kocsik jönnekLegendás férfiak érkeznek.Ezt nézd meg, érdemes, soruk nyílegyenes.Első a rend, aztán a csend. Fegyelem. Figyelem!"(Hobo Blues Band: Vadászat)Egyes védett madarak vadászhatóságáért lobbizik Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Tulajdonképpen…
Ami jár, az jár
2011.04.08. 13:52
Sosem feltételeztem, hogy az országgyűlési képviselői tevékenység bármiféle munkavégzésre is irányulna, na de azért ezt leírva látni megmosolyogtató.Tanulságos kis történet kerekedett ki abból a héten, hogy az országgyűlési képviselőknek vajon kell-e 98 százalékos,…
Más szemében a szálkát...
2010.12.28. 22:30
Időről időre megfogadom, hogy Szijjártó Péterről nem írok - van a kapitális baromságoknak egy fokozata, amely fölött valójában már szóra sem érdemes az egész. Komoly ember hülyeségről nem nyit vitát. Amiért viszont mégis szólnom kell, az a cinimzmus és demagógia. A…
Szerepzavar
2010.11.05. 22:43
Határozatban rögzítette a kormány, hogy a MAL Zrt. a felelős a vörösiszap-katasztrófáért. A kormányhatározat egyértelmű károkozóként nevezi meg a társaságot.Hát basszus. Mégis hol élünk?!Félreértés ne essék, részvétem és együttérzésem a katasztrófa áldozatainak…
Böszmeségünk kora
2010.08.11. 00:24
A legkönnyebb persze most azt mondani, hogy mindenért Gyurcsány a hibás. Mondhatom, igazán bátor és egyenes dolog belerúgni a döglött oroszlánba. Végre van valaki, akinek már mindegy, akire ujjal lehet mutogatni, akire rá lehet kenni az egészet, aki már úgyis elvitte a balhét.…
Hová mentek, fiatalok?
2010.07.23. 11:27
A forradalom kivérzett. Elmúlt. Mint ahogyan a Nemzeti Együttműködés is - eltemettük, még azelőtt, hogy megtudhattuk volna, mit is rejt ez a hangzatos fogalom. Csütörtök óta új szlogenek járnak: a Józan Ész és a Nemzeti Centrum lett a hívószó a Fideszben.Arról, hogy mi a…
Légyszar a törvényalkotásban
2010.07.09. 13:06
Lassan ott tartunk, hogy a Nemzeti Együttműködés Kormánya mint olyan nem nyújt be törvényjavaslatokat a Parlamentnek. Mintha a kormányzás összetett feladatának egy jelentős részét egészen egyszerűen lepasszolták volna a Fidesz-frakciónak.Mielőtt többen hőbörögni kezdenének,…
Hová tűnt Orbán Viktor?
2010.07.06. 21:34
Az elmúlt hetekben tulajdonképpen nyomát vesztettük a NEMESZ-nek. Szőrén-szálán eltűnt. Üzent még a bolgár tengerpartról, aztán látták állítólag feltűnni valami rendőrtiszti ünnepségen, és a hírek szerint árnyéka olykor feltűnik a T. Ház folyosóin is. De se…
Szobám falán...
2010.07.02. 21:20
A jövő tehát elkezdődött. Épül már az új rendszer rendszer, lesz itt jobboldali kultúra és lesznek jobboldali ünnepek is. És a vezetők portréi jönnek ezután, országszerte a tantermek és a rendelők falán, szépen retusálva, és lesz biztosan majd felvonulás is, a…
Csitajtye, továrisi!
2010.07.01. 20:10
Július 1-jével megszűnt hét kisadó, az öröklési és ajándékozási illeték vér szerinti rokonok, valamint örökbefogadott gyermekek esetében... Szó szerint így kezdődik az MTI tudósítása a kormányszóvivő hivatalos tájékoztatójáról a hivatalos kormányszóvivői…
Pali bácsi nem lesz velszi bárd
2010.06.23. 19:04
Azért ismerjük el, hogy Pali bácsi biztosan jobb lesz a fegyveres erők főparancsnokának, legalábbis megjelenésében: volt sportolóként, egykori olimpikonként legalább katonás tartással végig tud majd menni a díszsorfal előtt. Úgy, ahogyan ez eddig egyetlen köztársasági…