Előre szólók: nem azt szeretném megvitatni, hogy a zemberek többsége szerint valóban rosszabbul élünk-e, mint nyolc éve. Április 25-én ugyanis egyértelműen kiderült, hogy a többség úgy érzi, igen. Sőt: aki nem volt szavazóköri forradalmár, még az is. Érdekesebb az a kérdés, hogy mindez mennyire tény, hogy mennyire élünk valóban rosszabbul, vagy mennyire gondoljuk, érezzük vagy hisszük azt, hogy rosszabbul élünk, csak azért, mert mindenki ezt mondja.

- A statisztikai adatok cáfolhatatlanok - feleltem.
Felderült. - Még hogy a statisztikai adatok! Statisztikai adatokkal bármit be lehet bizonyítani.
- Még az igazságot is - jegyeztem meg.

(Yes, Prime Minister)

A Központi Statisztikai Hivatal adatai azt mutatják, hogy momentán jobban élünk, mint nyolc, de rosszabbul, mint négy éve - a részletekbe nem mennék bele, ezt több helyütt is megtették a választási kampányban. A lényeg az, hogy a foglalkoztatási helyzet kivételével - ami, tegyük gyorsan hozzá, valóban súlyos probléma - gyakorlatilag minden mutató tekintetében emelkedett az életszínvonal, vagy divatos szóval: az életminőség a nyolc évvel ezelőttihez képest. A legérdekesebb mutató talán a háztartások egységre jutó áramfogyasztása volt, aminek az emelkedése - az energiatakarékosabb berendezések elterjedésével együtt - azt mutatja, hogy elég sok kütyüvel gazdagodtak a magyar háztartások az elmúlt években. A KSH adatai szerint az életszínvonal emelkedésében az elmúlt másfél év, vagyis a pénzügyi-gazdasági válság hozott csak törést.

- Ezeket az adatokat csak az ujjából szopta.
- Dehogyis - felelte -, ezek a kormány hivatalos adatai.
Látta, hogy elmosolyodom, ezért sietett hozzátenni: - Vagyis ezek a tények.
Nem tudtam megállni, hogy ne dörgöljem az orra alá, hogy ezek szerint míg az ő statisztikai adatai valós tények, addig az én valós tényeim csupán statisztikai adatok.
(Yes, Prime Minister)

Ahogyan a paradox szóvicc mondja: már a nosztalgia sem a régi. Meglepően rövid távú az emlékezet. Mert nézzük csak napjaink egyik legsúlyosabb problémáját, a devizahitelek ügyét. Azt a rengeteg svájcifrankos lakás- és kocsihitelt, meg a tetemes összegű fogyasztási hiteleket mégiscsak az elmúlt években vette fel a lakosság. Új lakások, új autók, új házimozi és LCD-televízió - oké, hogy mindez hitelből ment, de ezeket a hiteleket mégiscsak volt miből fizetnie a lakosságnak. Hja kérem, hogy másfél éve elszállt az árfolyam, és a törlesztőrészletek emelkedése finoman szólva is rontja a zemberek komfortérzetét... Na igen. Azért tegyük gyorsan hozzá: a gyenge árfolyamról egy ember biztosan nem tehet: ez pedig Bajnai Gordon.

És tényleg, hogy milyen rövid távú az emlékezet! Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy miről szólt valójában az őszödi beszéd. Tessék jól figyelni, lassan mondom, hogy mindenki megértse: az az "elkúrtuk" még véletlenül sem azt jelentette, hogy a szocik előtte négy éven át megnyomorították a zembereket. Sőt! Azt jelentette, hogy az ország lehetőségeihez és teljesítményéhez képest a szocik túl sokat, erőn felül sokat adtak a zembereknek. Azt, hogy négy éve ilyenkor jobban éltünk, mint amennyire élhettünk volna. Az elkúrás  fogalmilag ezt a böszmeséget jelentette. A "hazudtunk reggel, éjjel meg este" pedig azt, hogy csak dumáltak a szükséges reformokról, de közben nem tettek az égvilágon semmit. Hazudtak, mert választást akartak nyerni, és mert ezért a választások előtt megszorításokról nem akartak vagy nem mertek dönteni. Nem akarták választások előtt csökkenteni a jólétet.

- Meglehetősen különös. Azt írják az újságok, hogy a kormányzásom csak üres locsogás, csak dumálunk, miközben valójában nem történik semmi. De ez egyszerűen nem igaz! Hiszen másról sem beszélek, mint hogy számos reform van készülőben, hogy megígértük, hogy nagyszabású irányváltást hajtunk végre, meg óriási terveken dolgozunk, teljesen új kormányzati filozófiát fejlesztünk ki, és hogy alapvető változásokat tervezünk a társadalom összetételében és országunk geopolitikai viszonyaiban.
Bernard együttérzően bólogatott. Teljes mértékben egyetértett velem. - Szóval akkor most mi is történik valójában? - kérdezte.
- Nyilvánvalóan semmi! Legalábbis egyelőre! - Az igazat megvallva magam is türelmetlen voltam. De végül is ezekhez a dolgokhoz idő kell. Rómát sem egy nap alatt építették fel.

(Yes, Prime Minister)

Különösen rövid távú a kollektív emlékezet. Az őszödi beszédből mára sem az oka, sem az előzménye, sem az üzenete nem maradt meg. Csak a két szó: az elkúrták és a hazudtak. Bélyegként maradt ez a szocialistákon, és egy idő után már nem csak az ellenzék szajkózta, de maguk a szocik is elfogadták, vagy legalábbis beletörődtek.

És az elkúrás fogalma szép lassan népnyúzásba ment át a közbeszédben és a kollektív emlékezetben.

Ma már népnyúzóként és nemzetnyomorítóként beszél a többség Gyurcsány Ferencről és a szocialistákról, és meg van győződve róla, hiszen a Viktor meg a Szijjártó Peti is megmondta, de hányszor, hogy rosszabbul élünk, mint...

Márpedig Medgyessy, Gyurcsány és a parádésnak nem éppen nevezhető, nyolcévnyi szoci kormányzás nem arról tehet, hogy rosszabbul élünk, mint nyolc éve. Arról tehet, hogy ma már élhetnénk ennél jobban is. Ez persze legalább olyan komoly felelősség és legalább olyan komoly politikai baklövés - vagy szabadjon úgy mondani: böszmeség és elkúrás a javából.

Nem az a baj tehát és nem az a számonkérendő Gyurcsányékon, hogy rosszabbul élünk, mint nyolc éve, hanem az, hogy rosszabbul élünk, mint ahogy élhetnénk.

De a B-középnek ezt úgyis hiába magyarázza az ember.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr312035000

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mutyiország 2010.06.14. 08:43:25

"Mert aki hazudik, az csal,Aki hazudik, az lop,Hazudni, csalni csúnya dolog!"(Beatrice: A 2000. év felé)Igaza van Orbán Viktornak. Új rendszert kellene itt felépíteni, mert a régi a hazugságra épült. A baj csak az, hogy az ő rendszerének is a...

Trackback: Gyurcsány hívei szervezkednek? 2010.05.27. 12:44:01

A HírTV információi szerint újra megbeszélést tartanak a Gyurcsányhoz közelálló szocialisták. A médium értesülései szerint arról egyeztetnek, hogyan lehetne kicserélni az MSZP országgyűlési frakciójában ülő tagok egy részét.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.05.27. 18:40:10

ejh, hát miket írkálsz te itt. a végén még azt is leírod, hogy a gazdasági világválság súlyos szerepet játszott a gazdasági helyzet romlásában. pedig az is a szocik bűne ;-))

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.05.27. 18:46:03

@úriparaszt: Basszus, de böszme voltam, azt már leírtam korábban, pl. itt is: michaelknight.blog.hu/2010/05/22/a_multat_vegkepp_eltorolni_1
Ebből most baj lesz? ;-)

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.05.27. 18:52:59

@Michael Knight: bizony, bizony, ezé' minimum lámpavas jár, sajna azügyben (lincselés) tájékozatlan vagyok, engem másképp neveltek :-D

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2010.05.27. 18:56:49

@úriparaszt: Ajjajj. Éreztem én, hogy nehéz idők jönnek. Ajjajj. Hogy a jó öreg Villont idézzem: "Rőf kötél súgja majd fejemnek, / Hogy mi a súlya a fenekemnek."

wice 2010.06.09. 08:59:17

csak egy kis pontositas:

az "elkurtuk" a beszed kontextusaban nagyjabol igy hangzott el: nincs tobb penz az osztogatasra. azert nincs, mert elkurtuk.

tehat arrol beszelt, h a _penzt_ kurtak el mindenfele ostoba szocialis intezkedesekre, amiknek nem volt meg a gazdasagban a fedezete.
süti beállítások módosítása