El lehet menni 2.0

2011.01.02. 13:59

Szankciókat követel a magyar kormány ellen az Európai Bizottságnál tizenhárom jelentős európai nagyvállalat elsőszámú vezetője a különadók és a külföldi vállalatokra vonatkozó egyéb intézkedések miatt. Kíváncsi vagyok, hogy Szijjártó, Kósa, Matolcsy vagy maga Orbán Viktor szól be nekik előbb, hogy "el lehet menni Magyarországról..."

Valahol nagyon meg tudom érteni a német Allianz, az E.ON, az RWE, a Telekom, az EnBW, a Rewe, az osztrák Spar, az OMV és a Baumax, a cseh CEZ, a francia Axa, valamint a holland ING és Aegon vezetőit. Elkészítik, meg a válság ellenére úgy-ahogy hozzák is a tervet, leadózzák vastagon, amit kell, egynémelyik talán még némi nyereséget is produkál - ahogyan azt a részvényeseik elvárják -, majd jön a feketeleves, miszerint még néhány százmillióval ugyan tessenek már hozzájárulni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének sikeréhez. Igen, jól tetszettek érteni: visszamenőleges hatállyal.

A nagy nemzetközi cégek vezetői valószínűleg persze még azt is elfogadták volna, hogy válság van, hogy szarban a haza, és hogy válság idején illik olykor erőn felül is hozzájárulni a közöshöz. Amit nyilván nem vett be a gyormuk, az a Fidesz pofátlansága volt. Mert ízlelgessük egy kicsit a történteket: a válságra tekintettel például 61 milliárd forint rendkívüli különadót vetett ki a kormány a távközlési cégekre, mondván, hogy ennélkül nem lesz tartható a 2011-es költségvetési hiánycél. Majd pedig úgy döntött a Fidesz, hogy a kormány még decemberben elköltheti ezt a pénzt, mert amúgy is bőven teljesül a 2011-es hiánycél. A kérdés adja magát: vajon indokolt volt-e akkor a válságra hivatkozva különadót kivetni...

A Fidesz kormányzati prominensei szokásos retorikájának ismeretében már tényleg csak arra vagyok kíváncsi, hogy vajon Szijjártó Péter, Kósa Lajos, Matolcsy mágus vagy maga a miniszterelnök szól be nekik előbb, hogy "el lehet menni Magyarországról..."

Elképzelem Kósa Lajost a maga olykor bumfordi, ámde közvetlen stílusában, ahogyan megüzeni egy debreceni konferenciáról, hogy bár kétségkívül bűzlik valami a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, mégsem a Deutche Telekom és nem az ING elnöke fingotta a passzátszelet.

És elképzelem, ahogyan Szijjártó mester egy szokásosan szuggesszív performanszában, az E.ON székháza előtt rögtönzött sajtótájékoztató keretében kioktatja az energiaszolgáltató cégek gyurcsányista vezetőit - természetszerűleg mint egy nemzetiegyüttműködés-ellenes nemzetközi szocialista összesküvés résztvevőit -, hogy jobb lenne, ha csöndben lennének, és hogy a kormány kormánybiztost nevez ki annak felderítésére, hogy vajon ki adott engedélyt az energiaszolgáltató cégeknek arra, hogy Magyarországon pénzt kérjenek az áramért a zemberektől. Merthogy a zemberek kétharmada áprilisban kinyilvántotta, hogy nem szeretne rezsit fizetni, és a zemberek kétharmadának akarata szent. És különben is: az emberek áramdíját beszedték, lenyúlták és eltőzsdézték a német meg francia szocialista kisrészvényesek, az így keletkezett tisztességtelen haszon után minimálisan is elvárható a 98 százalékos büntetőadó. Mármint persze az áfával növelt bevétel után.

Matolcsy mágus nyilván nemzetközi sajtótájékoztatóján bejelenti majd, hogy a Brüsszelhez panasszal forduló cégek vezetői nem komoly emberek, és ő nem is reggelizett együtt velük, és különben is: ők ezzel kiírták magukat a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből. Éppen ezért ha eztán mégis munkahelyet teremtenek Magyarországon, az nem számít majd bele a kormány által célul kitűzött egymillióba.

Ha viszont ő sem, akkor maga a Főnök... Elvégre Orbán Viktor már tett is egy kurucos oldalvágást, amikor a minap megjegyezte, hogy "kár ide szaladgálni Brüsszelbe..." Végülis ez már majdnem olyan, mint az "el lehet menni" gyurcsányi klasszikusa.

Modorában legalábbis.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr162554154

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Túlpörgetve 2011.01.02. 14:53:53

Kutatók meglepetten tapasztalták, hogy 2010-ben a Föld egy parányival gyorsabban forgott a megjósoltnál, így az újév első napjára virradóra nem kellett beiktatni a tervezett plusz egy másodpercet. Szerintem nincs ebben semmi meglepő. Nyilvánvalóan Orbá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mréveiller 2011.01.02. 17:43:44

á felesleges bármit is írni erre. kurva nagy különbség van a kettő között.

Ninjaboy 2011.01.02. 17:44:40

Alapvetően a bankok megfingatásával egyetértettem volna, de ez is rajtunk csapódik le, mint minden.

krampi 2011.01.02. 17:52:00

Ha majd ezek a cégek elmennek, ha majd nem lesz adóbevétel, de rengeteg munkahely megszűnésével az államnak kiadása lesz, hmmm... akkor majd baby Putyin rohangál az IMF-hez pénzt kuncsorogni... Melyik jobb? :))

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 17:56:06

hú, egyre durvább propaganda folyik a nagy vezér ellen...lásd az observer "ronda bűzös kis állam cikket, éppen az indexen"

sokan fognak itt leúszni a dunán..
az a gyanúm a nagy vezér európát is megbünteti majd!!!!
csak nem betiltják a szabadságot a franciáknál is???
meg a briteknél, németeknél?

mit küszködne a kis zsebhitler ha egy hagyományosan demokratikus, saját jogaiért harcoló népe lenne....ó de bájos lenne.

Káposztakukac 2011.01.02. 17:59:38

kegyetlen fidesz-bukás lesz ebből, elárulom... dg-comp nekiáll vizsgálni ezt a különadó nevű szégyent, és olyan lebaszás lesz ebből, mint innen makó.

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.01.02. 18:00:59

Ninjaboy:

1. Ez a rajtunk csapódik le szöveg jól hangzik, de ha mondjuk 10 %-ot emelnek a személyi jövedelemadón, akkor az BIZTOS rajtunk csapódik le. Ha a multikat meg a nagyokat különadózzák, az csak LEHET és lehet, hogy csak RÉSZBEN. (Mert mondjuk nem biztos, hogy tovább tudják hárítani a fogyasztókra)

2. A Tesco , Obi és társai nyavalyoghatnak, hogy különadókat kapnak, miközben tönkrekúrták a kiskereskedelmet, minimálbéren foglalkoztatnak a vezetőkön kívül mindenkit (úgy, mint a magyar vállalkozó, igaz, de a magyar vállalkozó még zsebbe is fizet, amit mégiscsak elkölt valahol a dolgozó)

3. Pont a legnagyobb (globális) nyereségeket termelő szektorok képviselői sírnak a legjobban, hogy kizsigerelik őket (lokálisan). Mutogatják a magyarországi eredményeiket (negatív 5 éve) és sírnak. Akkor mi a rákért vannak még mindig itt?

A helyzet az, hogy szépen kimenekítik a nyereséget haza.... dolgoztam ilyen helyen. Ahhoz elég magas beosztásban, hogy lássam, hogy mennek a dolgok...

Ha így működik a dolog, akkor én is azt mondom, hogy el lehet menni...

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2011.01.02. 18:02:03

a szélsőliberális értelmiségi fiatalság vajon hány évtized alatt fogja fel, hogy átalakul a világ?

2011.01.02. 18:02:03

Háát, szó ami szó, nem lennék most a kommunista nyugati országok vezető politikusainak, meg a szoclib konzervatív főszerkesztői helyében. Mert jön a Január 6, amikor is a Nagy vezérünk vezetésével Magyarország átveszi a soros elnöki posztot, hogy végre a Nagy Vezérünk létrehozza az Európai Együttműködés Tanácsát, ami túlmutat majd a Nemzeti együttműködésen.
És onnantól a szoclibvezérelt aurópai energiacégek, meg biztosítók mehetnek Vietnam-ba....

Vágtató Huszár 2011.01.02. 18:02:21

Kell a piac, áthárítják az adót.Tiszta sor.

Steppenwolf 2011.01.02. 18:02:44

Valahogy nem visz rá a lélek, hogy sajnáljam ezeket a szegény nagy multikat, miközben ezek a nagyvállalatok az EU-ban messze a legtöbb állami támogatást kapták az elmúlt években.

kigyurt álat 2011.01.02. 18:02:45

"Szankciókat követel a magyar kormány ellen az Európai Bizottságnál tizenhárom jelentős európai nagyvállalat elsőszámú vezetője"
+
index.hu/kulfold/2011/01/02/ronda_kis_allamnak_nevezi_magyarorszago_az_observer/

Nem meglepő, hogy pont akkor kezdenek ocsmány cikkeket írni rólunk, amikor a megadóztatott multik panaszkodni mennek az EU-hoz.
Megvannak a megfizetett újságíróik a megfelelő helyeken. Kis európai mutyi.

Dervenkál Egon 2011.01.02. 18:03:43

Én csak azt jegyezném meg, hogy kihasználva az uniós elnökség elkövetkező hat hónapját, a forradalmi lendület megtartása érdekében, és a Nemzeti Együttműködés és a szabad lakhelyválasztás valódi és demokratikus garanciájának megteremtése érdekében, a Nemzeti Együttműködés Kormánya vonja nemzeti ellenőrzés alá Szardínia szigetét, mert nekem tetszik, és jól jönne ott egy-egy nyaraló, vagy kormányüdülő is. Esetleg. Tisztelettel.

Steppenwolf 2011.01.02. 18:06:04

@Káposztakukac: Ezt benézted. Brüsszel kijelentette, hogy nem szólhat bele egyik tagállamának adórendszerébe sem, mert az belügy.

Battlestar Galactica 2011.01.02. 18:06:16

hehe! mindjárt jönnek a fidesztrollok és adnak nekünk... :)

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 18:07:47

@Káposztakukac: egyetlen dolog kellene, hogy az EU néppárt persona nongrata-nak nyilvánítsa viktorkát.
nem tudom ők miért nem nyilatkoznak, pedig igazán kellene már!

2011.01.02. 18:09:40

Szivárognak... Nekik nem lehetne elmenni? A nagyvezérrel együtt. Mondjuk Vietnamba, vagy Laoszba:)

stuffmonger 2011.01.02. 18:09:40

az energiaszektort nem kell ám félteni, amit otthon nem tehetnek meg, azt nálunk gátlás nélkül, mocskos egy banda mind

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.01.02. 18:09:41

@Rohadjatokmeg!: Slotát nem nyilvánították annak. A Viktor meg attól a fxsztól elég messze van pozitív irányban.

5.Géza 2011.01.02. 18:11:46

Érdekes, hogy ha általános megszorítások lennének, akkor annak örülnétek? Így a nemzetközi cégek a hasznukból többet hagynak itt, ebben az országban, ahol megtermelték. Ez miért baj? Az természetes, hogy mindent megpróbálnak, Brüsszelbe rohangálnak, stb. Ha olyan durván csökkennének a fizetések, mint (pl.) Észtországban, akkor a most hőzöngők boldogok lennének? A multik biztos nem tiltakoznának...
Miért nem gondolkodtok?

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.02. 18:14:04

@Steppenwolf: Az adórendszerbe önmagába nem. Ugyanakkor az csak versenysemleges lehet - ez meg szvsz nem az. Na meg a visszamenőleges hatály is egy abszurdum.

Káposztakukac 2011.01.02. 18:14:32

@Steppenwolf: ha csak egy picit is értenél hozzá, akkor tudnád, hogy mekkora faszságot írtál. brüsszel ADDIG nem szól bele az egyes tagállamok belügyeibe, adóügyeibe, ameddig azok összhangban vannak az EU-szerződéssel és nem valósul meg se közvetlenül, se közvetve semmilyen diszkrimináció. számos esetjog létezik, amikor a bizottság, illetve a bíróság jogsértést állapított meg tagállamnál, mert az adójogszabály formailag ugyan nem diszkriminálta az (eu-)külfüldi felet, gyakorlatban viszont egyértelműen kizárólag a külföldi felet érintette hátrányosan. ha pl. megnézed, hogy a különadó milyen formában sújtja az egyes kiskereskedelmi láncokat, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy itt bizony nagyon durva diszkrimináció folyik.

ps: azt meg már nem is merem feltételezni, hogy tudod mi az a dg-comp...

Kenneth 2011.01.02. 18:19:36

@5.Géza:
Úristen, de ostoba vagy.
Egyszerű példa a múlt hétről:
A Luk-oil felhagy magyarországon az üzemanyag nagykereskedelemmel a "válságadók" miatt.
Ez csak pár magyar munkahely elvesztését jelenti valamint gondolom pár milliárd adó kiesését, de mi lenne ha egy nagyobb cég tenné ugyanezt?
Hány magyar munkahelynek kell ahhoz megszűnnie, hogy az ilyen homály emberek felébredjenek?

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 18:19:37

@közlekedési bűnöző: ja, csak kár hogy Slota és pártja nem tagja az európai néppártnak míg a fidesz igen..
nem beszélve arról hogy az eu néppárt vezetője dumált nem is egyszer orbán meg a fidesz mellett budapesti naggyűléseken is, méltatva pl. vikti demokratikus magyarország megalakításában játszott szerepét, meg a fidesz nagy országmegváltó céljait..stb.

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.01.02. 18:19:37

Érdekes akkor nem tiltakoztak, amikor évekig egy fillér adót se fizettek.

Kürüsüly 2011.01.02. 18:19:37

Néhány nagyvállalat a hazád ellen eljárást kezdeményezett és követeli, hogy büntessék meg a hazádat.
Te meg teli pofával drukkolsz nekik.
Ha lennének saját gondolataid nem fröcsögnél, hanem minimum egy bojkottra szólítanál fel, ahogy ezt teszem azt francia, vagy Olaszországban tennék.

Nem barátom, te drukkolsz nekik, tudod amikor a liberális bal oldalt azzal vádolják, hogy nem szeretik ezt az országot, csak használják akkor pont az ilyen esetekre gondolnak...

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.01.02. 18:27:40

Igen,k.rva nagy nyereségük van ezeknek a multiknak, de ha ezek netalántán elmennének, ahogyan páran szeretnék, nem hogy egy millió új munkahely nem lenne, hanem több 10 ezer ember kerülne az utcákra. Sőt,nem is kell elmenniük. Bezárnak pár kereskedelmi egységet, a maradékból kirugdosnak pár embert és már úgyis elég sokan utcára kerülnek.

Igazságtalan,hogy pont ők nyávognak,de könyörgöm sok embernek a megélhetését biztosítják.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 18:27:40

@Kürüsüly: höhő.

ad 1. nem is tudom ki járt brüsszelbe az mszp és gyurcsány ellen..csak nem vikti?

ad 2. bonyolult ügy, de most vagy megszereted a nagy vezért vagy nemzetközi szinten felhívod a figyelmet hogy diktatúra épül.gyaníthatóan a világ minden politikai menekültje is hazaáruló.legalábbis szuper élhető hazája törvényei szerint.

ergo: 56-os magyarok is árulók...látok némi ellentmondást..érted vagy magyarázzam az összefüggést?

Káposztakukac 2011.01.02. 18:27:40

@Kürüsüly: nem baszd meg, te fasz, nem a "hazám" ellen kezdeményeztek eljárást. hanem egy orbán viktor nevű troll és az idióta sleppje által jóváhagyott alkotmány- és eu-ellenes jogszabályok ellen.

ennyit a te "önálló" gondolataidról,te szerencsétlen fidesz-droid.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 18:27:51

@Rohadjatokmeg!: ehhez még annyit zárójelben hogy az EU néppárt a legnagyobb frakció az EU parlamentben!

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.01.02. 18:28:22

@Kürüsüly:
Igazságtalan vagy,mert ez a 22-es csapdája.
Rajtunk nyerészkednek,de mégis több tízezer ember az általuk adott bérből él.

Mondjuk, ha elpucolnak innét és viszik magukkal a dolgozóikat,akkor ok. (Tudom,hülyeség,de így is nagy a munkanélküliség)

XEP 2011.01.02. 18:28:23

"Valahol nagyon meg tudom érteni a német Allianz, az E.ON, az RWE, a Telekom, az EnBW, a Rewe, az osztrák Spar, az OMV és a Baumax, a cseh CEZ, a francia Axa, valamint a holland ING és Aegon vezetőit. Elkészítik, meg a válság ellenére úgy-ahogy hozzák is a tervet, leadózzák vastagon, amit kell, egynémelyik talán még némi nyereséget is produkál - ahogyan azt a részvényeseik elvárják -, majd jön a feketeleves, miszerint még néhány százmillióval ugyan tessenek már hozzájárulni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének sikeréhez. "

Én meg pont leszarom őket, fizessenek csak.
Persze tudom, a posztoló is nagyon együtt érez velük, csak hát egy újabb lehetőség Orbánt és társait fikázni.

Ja és még soha nem szavaztam a Fideszre.

Alexei Stukov 2011.01.02. 18:28:32

@Michael Knight:

1. Miért nem versenysemleges? Bevételhez kötötték a különadókat, a progresszív adóztatás nem tilos.

2. Hol van itt visszamenőleges adóztatás? Tárgyéven belül történt, nem szép, de nem visszamenőleges hatállyal.

Seregbontó 2011.01.02. 18:28:41

Egyetértek Kürüsüllyel. Undorító egy poszt.

torró 2011.01.02. 18:32:48

Nem kell Fidesz trollnak lenni hogy tudjátok milyen feltételeket és előnyöket élveztek a tisztelt vállatok,Példaként hagy említsem azt a tényt hogy úgy kaptak lehetőséget itt nálunk miszerint 8% hasznot garantált az akkori kormány /MSZP-SZDSZ/. Tudod ez mit jelent? Azt hogy a hasznot, azonfelül hogy az áramdíjat kifizetted, azonfelül a befizetett adódból pótolták nekik a hasznot. Amit másra is lehetett volna fordítani. Azon felül úgy kellett náluk kiharcolni a felújításokat. Úgy mielőtt piadesztálra emelnétek ezeket a dicső cégeket nem ártana utána nézni a szerződéseik tartalmának. Nekem volt szerencsém ilyet látni. És ha valaki azt írja most hogy Fidesz trol az bekaphatja! Ugyanis ide le merem írni ,a Ferinek a rokonságához tartozom. Faszkalapok!

Hóember 2011.01.02. 18:32:49

Hmm, rínak a tőkések? Zene füleimnek!

fighting 2011.01.02. 18:32:49

@5.Géza: Tudod, talán előbb a lopás előtt reformokkal kellett volna próbálkozni. Aztán ha az nem megy, akkor még mindig lehet lopni. Persze egyszerűbb lopni, mint dolgozni. S amúgy is kétharmad, kuss annak aki nem minket akart!

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.01.02. 18:33:36

Amúgy nekünk nem lesz jobb a különadótól,mert ezen a kibaszott lyukas zsákon (államkincstár) úgyis kifolyik minden.

Ki kell rúgni 100 000 embert a közigazgatásból, privatizálni kell a MÁV,BKV párost, a korrupt embereket fel kéne akasztani, aztán máris jobb lenne az államháztartás.

midnight coder 2011.01.02. 18:34:18

Alapvetően ezek azok a cégek akik kurvára nem lenne rossz ha elmennének. Különös tekintettel a kereskedelmi cégekre.

supertroll2000 2011.01.02. 18:37:27

@derékhazafiak: a hazánk lássuk be.. egy erkölcsi pöcegödör,
ha örömömben csapkodok, szemebe megy a szar. egyetértünk?

dr kíváncsivagyok 2011.01.02. 18:37:28

@krampi: Nem az IMF - hez,......Kínába és Putyinhoz....... most erre megy ki a játék , ahogy őszintén meg is mondta Pinocchió : keleti szél esete forog fenn .

dr kíváncsivagyok 2011.01.02. 18:38:25

@Hóember: ...minden kommancs így gondolja.....

Kenneth 2011.01.02. 18:39:24

@midnight coder:
Aztán mehetsz a Tesco helyett a CBA-ba romlott húst venni:)

dr kíváncsivagyok 2011.01.02. 18:43:29

@Ianitorum Regalium Magister: Azért lettek idecsábítva adókedvezményekkel , hogy most, miután megerősödtek , még egy bőrt lehúzzanak róluk. a legnagyobb foglalkoztatók és a legnagyobb adózók . Nem fogják "lenyelni a békát" , hanem 1.) nem fognak beruházni , fejleszteni , 2.) Elbocsájtások lesznek ,3.) lassan áttelepülnek olyan országokba, ahol a demokrácia még fennáll .

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 18:43:30

@Ianitorum Regalium Magister: az tuti.
de utána te etetnéd/segélyeznéd a kirúgott embereket és gyerekeiket..

ugyanis a kérdés kissé bonyolultabb.
nyilvánvalóan mindenki azt szeretné hogy kevesen élősködjenek, sokan dolgozzanak...
mindenki akivel beszélek róla, kaffog a segílykésekre.mármint ne kapjanak segélyt meg rokkantnyugdíjat..meg semmit,.
JÓ!
holnaptól ne kapjanak, én is egyetértek...

csak majd megnézem mi lenne, gyanítom visszasírnád , sőt saját zsebből segélyeznéd őket amikor harlemi állapotok lennének az utcákon mert az éhező százezrek, milliók letámadnának.

bonyolult a világ.

előbb munkalehetőség kell, aztán belekényszeríteni őket, utána lehet megvonni a juttatásokat.

de amikor az országban a diplomás, dolgozni akaró magyarnak sincs munkája????
nem egyszerű a világ.

Nils. H 2011.01.02. 18:43:30

@midnight coder: Cserébe az ezeknél a vállalatoknál dolgozó és így munkanélkülivé váló nem kevés magyar embernek te adsz kenyeret és megélhetést.
Marha vagy, vagy általános másodikos?

supertroll2000 2011.01.02. 18:47:25

@midnight coder: jaja, a hátramaradt pártízezer munkanélkülit meg majd te foglalkoztatod, ugye :)
illetve pótolod az iparűzési is egyébb milliárdokat kitevő adókat :)
mélynemzeti orrukiglátó gyökerekz

amúgy a szerző szerintem csak egy kitett lábért szurkol, amiben Vitya habzószájas ámokfutása legalább megbotlik. szerintem nem vágyik sokkal többre, már ha a realitás talaján akar maradni.

midnight coder 2011.01.02. 18:47:25

@Nils. H: Ezek a cégek átlagban kb. 10x annyi munkahelyet pusztítanak el mint amennyit teremtenek.

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.01.02. 18:47:26

Allianz,ING,Aegon,Axa ... jah ,tényleg, jöhetne helyettük valami megbízható magyar állami biztosító.

Úgy látom a komenista Kádár rendszer ,így húsz ködös év távlatából még tetszene is a sok zseninek.

midnight coder 2011.01.02. 18:47:26

@Ianitorum Regalium Magister:
Ugyan már. Közigazgatási reformot nem lehet csak úgy megcsinálni hogy a hasadra csapsz és kirúgsz 100 000 embert.

1. A finoman szólva is nem kissé MSZP szimpatizáns közalkalmazotti szagszervezetek olyan sztrájkot kezdenének hogy a fal adná a másikat. Az SZDSZ-MOSZAD vonal pedig elhintené a zsebében lévő nyugati médiának hogy lám, a diktatorikus gonosz fidesznácikok mit csinálnak a szegény dolgozókkal. Nem ennyire lenne szar a sajtónk hanem 100x ennyire.

2. Ettől a feladatok maradnának. Mert hogy nem lehet egy ekkora rendszert komolyabb átszervezés nélkül átalakítani - ennek a szervezési, törvényhozási folyamatai messze túlnyúlnak egy választási cikluson - és akkor még egyetlen embert sem rúgtál ki, sőt még egy sorát sem írtad meg azoknak a szoftvereknek amiket ehhez meg kell írni. Sőt, gyanítom hogy a tendert sem írtad ki rájuk.

Aki reformokkal dobálózik ezeken a területeken, különösen a közigazgatás környékén az alapvetően nincs tisztában azzal, hogy bármilyen ilyen reform úgy 10 éven belül kezdene el megtakarítást hozni - addig csak viszi a pénzt. Mi viszont most vagyunk a szarban.

Ami nem azt jelenti, hogy nem kellenek reformok, de azzal hogy kirúgsz 100 ezer embert csak azt éred el, hogy
1. Jönnek a szakszervezetek sztrájkolni.
2. Ki kell csengetned egy rakás végkielégítést.
3/A. Lelassul az ügyintézés => csökken a versenyképesség, nő a korrupció. Ennek hatására fel kell oldanod a létszámstoppot, és ahol eddig egy bürökrata volt, most majd kettő lesz.
3/B Kiszervezik az egészet KFT-kben amik ugyanazt csinálják mint a polgárok a hivatalban eddig, csak sokkal drágábban/szarabbul.

Kürüsüly 2011.01.02. 18:49:47

@Rohadjatokmeg!:

nagyvállalatokról van szó nem politikusokról.Külföldi tulajdonú nagyvállalatokról.
@Káposztakukac:

Fusd át ezt a hírt még egyszer.
index.hu/gazdasag/magyar/2011/01/02/szankciokat_kovetelnek_magyarorszag_ellen_az_adolepesek_miatt_tiltakozo_oriascegek/
@Ianitorum Regalium Magister:

igazad van, nincs jó megoldás, de talán nem kellene annak drukkolni, hogy jól megbasszák az országot.
Én picit azt érzem, hogy ezt csak velünk szemben merik megcsinálni egy átlagfrancia egy ilyen hír után be nem tenné a lábát a baumaxba...(mondjuk én sem fogom)
Ha lenne egy kis önérzete ennek az országnak megmutatná ezeknek a cégeknek, hogy a külön adónal sokkal nagyobb teher, ha nem vásárolunk náluk.

mrs. white 2011.01.02. 18:50:42

Ezzel a poszttal pont az a bajom mint a megjelent Schiff féle meg a la matin féle cuccokkal.
Miről is van szó?

A fidesz természetesen hülyeséget csinál ez nem vitás, de nem azért fikázzák ami hülyeség hanem sikerül költöi túlzásokba esni. Schiff már ismét vészkorszakot vizionál ismét előkerül az antiszemita kártya ami már annyira unalmas lejárt lemez hogy szavakkal ki nem fejezhető.

A külföldi nagyvállalatoknak az a dolguk hogy siránkozzanak. Eddig rendben van. Semmi meglepő. Ha nem tetszik nekik a dolog el is mehetnek. Vagy nem. Mivel ezidáig gennyesre keresték magukat, figyelembe véve, hogy itt minden drágább mint nyugaton pedig lényegesen olcsóbb munkaerőt alkalmaznak, gondolom azért nem olyan rossz üzlet. Illetve egész pontosan most lesz rossz üzlet. Kérdés, hogy bevállalnak e pár rossz évet. Tudomásul veszik-e hogy itt is leáldozott a kánaánnak. A poszt irója ha tíz évvel ezelőtt is láng betükkel írta az internet falára hogy micsoda szemétség, hogy magyar telekom tartja el a deutche telekom veszteséges állapotát akkor elnézést.

Valamint a La Matin és a W. P írói bloggolói is remélem álmatlanul hánykolódtak amikor október 23.-án szarrá verték az embereket. Valahogy 24.-én nem ettől volt hangos a világsajtó és az eu sem akart senkit rendre utasítani és pénz elvétellel fenyegetőzni.

Ilyen egyszerű lenne kérem szépen. Minden egyes alkalommal felszólalni nem csak a nekünk kedves témában és akkor tökéletesen hihető lesz az alkotás.

Amúgy most nagyobb tétekbe merek fogadni hogy egyetlen cég sem fog kivonulni. A fidesz meg egy nyilvánvaló ökör, hogy egy ilyen hülye törvénnyel felületet hagy magának a támadásra. Talán nem véletlen hogy a cégek most kezdenek kekeckedni és nem akkor amikor a különadó kiderült. A fidesznek borítékolhatóan ez lesz a veszte. Azt meg, hogy ezt nem is értik, a politikusi képességeiket megkérdőjelezi.

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.01.02. 18:50:42

@Rohadjatokmeg!:
Igen,de az esetleg elbocsátott multi dolgozóknak ki ad majd enni? Vagy a közszférások felsőbbrendűek?

Itt elsősorban a hülye állam cseszi el az adózók (a mi) pénzünket és nem a multik. Ha multi elmegy, még kevesebb pénz lesz s még több éhező. Ha ésszerűsítik az államot, akkor több pénz jut fejlesztésekre, a fejlesztésekkel munkahelyek jönnek létre és befektetők jelennek meg. Az így kiadott pénz megtérül s a munkanélküliség konszolidálódik az új (nem állami) munkahelyek által.

Calto 2011.01.02. 18:50:42

@közlekedési bűnöző:
Tökéletesen egyetértek veled! Igaza van OV-nek, bár a bankokat jobban meg kellett volna fingatni, főleg az AXA, Raiffeisen, OTP hármast, de a többi se egyszerű történet. Az energia szolgáltatók is megérdemelték és ne féltsétek a trökköző távközlésieket se.
Soha rosszabb ilyen jellegű megszorítást. Mondjuk én a befolyt összegből azonnal megmentettem volna a devizahiteleseket és az egyensúly helyreállt volna.

Calto 2011.01.02. 18:50:56

Egyébként a multik elmehetnek haza a francba, csaló mind

Seregbontó 2011.01.02. 18:50:56

@Nils. H: Az még nem jutott eszedbe, hogy helyettük mondjuk magyar vállalatok is átvehetnék? Nem kell mindent a multiktól várni.

Nils. H 2011.01.02. 18:50:57

@midnight coder: Pusztítanak? Mesélj, hogyan? És tehát ha megszűnnek, kiköltöznek, egyből tízszer annyi munkahely teremtődik, mint amennyi emiatt megszűnik? Mesélj, hogyan?

Salata · http://www.forintgyengules.blog.hu 2011.01.02. 18:51:56

Hat ezek a nagy vallalatok elmehetnek a fenebe.Remelem a kormany nem hatral meg s kitart az adoi mellett.
Azt szivesen orommel veszik a nagyvallalatok amikor bejonnek az orszagba s igenybe veszik az 5 eves adokedvemenyt ami altal egy fillert nem kell fizetniuk, s 5 ev utan nevet valtanak az ujra elvezik a hasznot. Lasd: Julius Meinl-bol lett Match peldaul.
Az erdekesseg az, hogy O.V. utan sok EU tag allam is bevezette az adokat joval nagyobb mertekben,(itt pl gondolok bankado Franciaorszag,stb. ) s arrafele nem sirankoznak. Hanem fizetnek mint a katonatiszt. De nalunk allandoan ez van, mindig sir mindenki mint a furdos k....,azt remelem lesz eredmenye. Hat most rab..sztak mert nem lesz, ezert is kell a valtozas odahaza.Ne a nagy multik diktaljak az utemet.

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.01.02. 18:56:03

@midnight coder:
Ha most kijövünk a szarból,akkor 10 év múlva zuhanunk vissza. Csak hosszabb távon van értelme a dolgoknak.

"1. Jönnek a szakszervezetek sztrájkolni."
Az új törvények gondoskodnak róla,hogy ne sztrájkolhassanak.

"2. Ki kell csengetned egy rakás végkielégítést."
Meg kell adóztatni.

"3/A. Lelassul az ügyintézés"
Szerinted most gyors?

"3/B Kiszervezik az egészet KFT-kben amik ugyanazt csinálják mint a polgárok a hivatalban eddig, csak sokkal drágábban/szarabbul. "

Ennél szarabbul nem lehet.Amúgy így is már sok minden ki van szervezve politikusaink cégeinek.

Metál -e a bimetál? 2011.01.02. 18:56:03

én holnaptól bojkottálom a spart, a többi aljas céghez szerencsére nincs közöm. mindenkit bojkottra bíztatok, szívjanak még jobban!

2011.01.02. 18:56:03

Az e-on rengeteg pénzt kitalicskázott már tőlünk!
Ami pedig a nemzetközi sajtóvisszhangot illeti, kénytelen vagyok megnézni a szerzők nevét:
Cohen (aki magyar kapcsolataira hivatkozik)és Schiff A. a legutóbbiak. Ez utóbbitól különösen rossz néven veszem, hogy belesz...k a fészkébe! Olvasói levelet irkálni USA-lapba?!
Ezek után nem nevezném magyarnak. Nyugodtan lemondhat az állampolgárságáról.
Bizonyos emberek összehangolt támadása ellenünk egyre aggasztóbb.És az egyszerű, VV-n nevelkedett ember alapból el is hiszi, amit olvas...

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 18:56:03

még annyit a nagy ökonómiai témáról, hogy tökmindegy mennyien dolgoznak a közszférában meg az állami szektorban!!!

AZ EGYETLEN VALÓDI ÁLLAMI BEVÉTELI/ADÓ FORRÁS AZ A VERSENYSZEKTOR!!

az hogy tegnap az mszp-st bérezted, a többit segélyezted, most meg fordítva nem számít.
ugyanis smittól, viktortól kezdve az utolsó köztisztviselő, rendőr, ápoló, mávos, bkv-s bére csak forog oda vissza máshogy elosztva.

a versenyszféra termel értéket.ott vannak valódi adók, és bevételek ..
namost ha azt megfingatod K. O. a gazdaságnak!!!

a versenyszféra nem jelent egyértelműen multit, meg külföldit, lehet hazai is, de itt olyan kevés van...(pl. belarussziától-németországig sok, japánról, kínáról nem is beszélve).
szóval kis hazánkban ha seggberúgod a versenyszférár = nagyrészt külföldi multik....akkor véged.

Nils. H 2011.01.02. 18:56:03

@egy derék katona: ??? Mitől, miért, hogyan, hova? Tehát most a magyar vállalatok azért nem foglalkoztatnak több embert, mert azok a multiknál dolgoznak?
És ha a multik kivonulnak, akkor azok helyét átveszik magyar vállalatok?
MIVAN?

?????????????????????????????

NewWay 2011.01.02. 18:56:04

Az E.ON fizetett közleményét olvashattuk, köszönjük.

Eddig az volt az ellenpropaganda, hogy a válságadót a cégek úgyis áthárítják a fogyasztókra.

De ha áthárítják, akkor mire fel ez a nagy sírás?

Hóember 2011.01.02. 18:56:04

@kíváncsivagyok: Neeem, távolról sem... az itteni kommancsok pont a tőke seggét szokták nyalni.

Hóember 2011.01.02. 18:56:19

@Nils. H: Péel úgy, hogy a Tesco-féle élelmiszer kiskereskedők jóval kevesebb dolgozót foglalkoztatnak bevétel-arányosan, mint a kisebbek. Tehát, mivel enni kell, a piaci rést secperc betöltők nettó munkahelyteremtők lesznek. Ilyen egyszerű.

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.01.02. 18:56:20

@Salata:
Hülyeség azokkal a francia bankokkal jönni,akiket az állam mentett meg a válság alatt. Németeknél,angoloknál is így volt. Ezért nem is szóltak nagyon a bankadó ellen.

kukatr 2011.01.02. 18:56:36

Azért azt nem hinném, hogy az Allianz, az Aegon, az ING, vagy az AXA emberek tízezreit foglalkoztatná az országban. Mondjuk azért kíváncsi lennék a számokra.
Azért rinyálnak a posztbeli cégek, mert nálunk termelik ki a bevételüket, így nem tudnak elmenni innen. Milyen szomorú, mindjárt sírok.

Káposztakukac 2011.01.02. 18:56:56

@Kürüsüly: te most komolyan egy index cikkre építed fel az érvelésedet? hozzáfűzöm: amit a szóvivő mondott, az igaz...addig ameddig nem ütközik eu-jogba a hazai adótörvény. jelen esetben még a vak számára is egyértelmű, hogy pedig de. index cikk helyet figyelmedbe ajánlom a római szerződést (illetve az ezt megreformáló maastrichti, illetve lisszaboni szerződéseket)

Nils. H 2011.01.02. 18:57:03

@Salata: Erre a "jóval nagyobb mértékben" kijelentésre tudsz adatokat is szolgáltatni? Mert szerintem meg jóval kisebb mértékben. De mondjuk biztos nem visszamenőlegesen.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 18:59:40

@Ianitorum Regalium Magister: nézd.
summa summárum, mindenből az jön le hogy versenyképest hazai ipart és mezőgazdaságot kellene teremteni.

csak éppen nem látom hogy ezt csinálná itt bárki is.jól elkúrtuk az a helyzet..hogy mást ne mondjak az Ikarus lehetne kelet aurópa egyik legnagyobb járműgyártója.....stb.stb.magyar mezgazd..ésatöbbi.

de valahogy ezt a fidesznél nem látom. akkor marad hogy benyalunk a külföldnek...vagy tudsz harmadik utat?én nem.csak a nyomort.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.02. 18:59:40

@Hóember: Bevételarányosan több dolgozó = kisebb hatékonyság = magasabb árak. De jól járunk majd!

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.01.02. 18:59:41

@Kürüsüly:
Nem drukkolok annak,mert szerintem le lehet ülni tárgyalni.

Szánalmas a feljelentgetés is.

sertésszamba:-/ malacmambó 2011.01.02. 18:59:41

Valóban.. EL LEHET MENNI! vagy adózzanak úgy, mint minden hazai vállalkozó,

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.02. 19:01:58

@Nils. H:

valószínűleg ez a Fidesz-mitológia készülő magyarázata a beígért sokszázezer új munkahely megteremtésének elmaradására, "a komcsi multik elpusztíccsák a munkahelyeket" (azt még nem tudni, hogy kalapáccsal törik-e össze őket, vagy felgyújtják sátáni vigyorral arcukon, de a célközönség _bármit_ elhisz, szóval ezeknél akár durvább ötletek is jöhetnek) ;-)

sbacsika 2011.01.02. 19:01:58

zemberezni 2011-ben halál ciki, pont, mint ez az írás

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.02. 19:01:58

@sertésszamba:-/ malacmambó: Érdekes, hogy mennyien és mennyire fel volta háborodva, amikor a Fletó mondta ezt. Most majd a Fidesz veszi szájára e nemzetrontó szavakat?

Hóember 2011.01.02. 19:02:06

@Ianitorum Regalium Magister: Miért éreznék? Nem az itteni kommancsoknak kéne ellentmondást érezniük, hogy nem viselkednek kommancshoz méltóan?

Seregbontó 2011.01.02. 19:03:30

@Nils. H: A multik gyakorlatilag rátelepültek a magyar piacra. A telekom, a nagy áruházláncok (tesco, cora), az energiaszolgáltatók. A magyar vállalatoknak piac is kell, anélkül nem tudnak foglalkoztatni. Ha kivonulnak a multik, akkor a helyüket át fogják venni hazai, vagy esetleg más külföldi vállalatok. Pont azért mert az általuk birtokolt piac igencsak jövedelmező.

Egyébként ne hidd hogy tényleg ki fognak vonulni. Óriási érdekeltségeik vannak kis hazánkban, hatalmas infrastruktúrájuk amit nem tudnak magukkal vinni. Mit gondolsz, egyébkét vajon rinyálnának az Uniónak? Mennének mint a huzat.

Nils. H 2011.01.02. 19:03:31

@Hóember: És a magyar szó nélkül megvásárol mindent majd kétszer annyiért. De legalább nem multitól. Hát persze.

midnight coder 2011.01.02. 19:18:37

@Nils. H: Pl. úgy hogy a multi nem hozza be a németektől a 230 forint/kilós virslit ami eredetileg kutyaeledel volt csak lejárt a szavatossága, de a jó magyar prolinak még el lehet adni. Hogy aztán az mennyibe kerül hogy a magyar proli aki ezeket az izéket zabálja idő előtt kórházba kerül, már senki nem számolja.
Az egy nagy multi helyett, ahol lézeng 10 eladó lesz 20 kis bolt ahol megmondják hogy hol van a téliszalámi, és nem kell bejárnia a polgárnak 10 kilométert ahol még 10 olyan dolgot megvehet amire semmi szüksége, de épp ócsítva van.

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.01.02. 19:18:38

@Rohadjatokmeg!: Ha méltatták, akkor vajh most miért zárnák ki... Egy-két egyeseknek nem tetsző intézkedés még nem diktatúra ám. El lehet menni Észak-Koreába, megnézni mi is az.

nemecsek ernő áruló 2011.01.02. 19:18:38

@közlekedési bűnöző: "Ez a rajtunk csapódik le szöveg jól hangzik, de..."
Ezt gondold át még egyszer. A cégek éppen az irreálisan magas adók miatt sírnak, meg amiatt, hogy nem értelmesen költi el a kormány, ahogy illene. Ha Brüsszel beleszól a költségvetésbe, az csakis egyféle módon történhet szerintem: kinevezett pénzügyi biztossal, aki vigyáz, hogy biztosan ne költekezhessen többet az állam, mint amennyit Brüsszelben elnéznek neki. Ez rövid távon csakis a kiadások lefaragását jelentheti, hiszen ez a dolog elintézési módja Magyarországon kívül mindenhol.

Lefordítva emberi nyelvre ez bizony felére vágott nyugdíjakat, közigazgatási létszám-stopot, esetleg közférából elbocsátott, vagy nyugdíjba küldött közalkalmazott-tömegeket jelent, a költségvetés teljes revízióját. Matolcsyt kiállítják a táblához, és a kiadási oldalon sorról sorra el kell mondania, mire miért van szükség. Aztán az ítészek döntenek, hogy igaza van-e, vagy sem.

Azért nem tartanám ezt teljesen kizártnak, mert
- ha mi bukunk, Európa is bukik
- A görögök miatt már nem nagyon szeretik anyagilag kisegíteni a "cigánykodó", markukat tartó államocskákat, ergo más taktika kell. Szerinted a görög kormány saját önszántából csinálta, amit csinált? Nem, nem...

A németek tartották a pénzt, és ahogy Görögosz Miniszterelnökosz nyúlt volna érte, elkezdték sorolni a feltételeket, miközben egy gorilla hátulról a vállára tette a kezét, csak nyomatékosítás céljából.

ech 2011.01.02. 19:18:39

Azt sem kellene elfelejteni, hogy ezek a cégek (aka multik) minden egyes dolgozójuk után befizettek, befizetnek és be fognak fizetni minden adót.(És az extra adót sem fogják elsunnyogni, mert nem tehetik meg.) Arra azért kíváncsi leszek, hogy honnan pótolnák viktorkáék ezeket a forrásokat. Lassan nem marad mit lenyúlni. A hírek szerint nagy tempóban vándoroltatják ki az emberek a kis megtakarításaikat az országból, nehogy az is áldozatául essen a nagy nemzeti együttműködésnek.

Az meg, hogy a tecsóba keveset keresnek az emberek, nem a tecsó hibája. Ez a kapitalizmus: ilyen munkaerőt ennyiért lehet venni vs ilyen képzettséggel ilyen munkát lehet kapni. Ha elmennének, akkor még szarabb lenne a helyzet ebből a szempontból is.

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.01.02. 19:18:39

@egy derék katona:

"akkor a helyüket át fogják venni hazai, vagy esetleg más külföldi vállalatok."

Szerintem már régen nincs olyan hazai vállalat,amely legalább egy multi feladatát is át tudná venni. Ha átveszi, a piac rá fogja kényszeríteni,hogy multi legyen. Talán még adókedvezményt is kap az államtól,mert magyar és ugyanott tartunk... Ha nincs verseny,akkor olyan lesz,mint '90 előtt. Olcsó lesz,de hiány lesz és választékot avagy minőséget ne keress.

A helyüket külföldi veszi át,akkor szintén ugyanott tartunk.

Szerintem pont nem ez a legsürgetőbb témakör.

igazságos 2011.01.02. 19:18:41

@Rohadjatokmeg!: Csak tudod, ezekkel az a gáz, hogy az egész államot ítélik meg I. Viktorék viselkedése alapján. Vagyis megint kik fognak szívni? Hát persze, hogy a kisemberek, a devizahitelesek, akiknek az a dolguk, hogy x-eljenek, mikor szavazás van, amúgy meg kussoljanak, és dögöljenek meg a munkában, meg az adókban, már ha van nekik.

Schiff András zongoraművésznek is üzenem, hogy egy szemét köcsög ember, húzza le magát a vécén, ezzel nem a kormányt égeti be, hanem egész Magyarországot.

Magyarország a lehetőségek országa, csak nem a magyaroknak.

Salata · http://www.forintgyengules.blog.hu 2011.01.02. 19:18:41

@Ianitorum Regalium Magister: Bocsika, otthon is megkaptak a bankok a maguk kis penzet. Nem nagyon szoktam az EUban hallani sirni a nagy cegeket,stb. CSak nalunk MAGYARORSZAGON, meg mindenki egybol rohan Brusszelbe. Szerintem ez egy kicsit furcsa.
Abba nem gondoltal bele, hogy lehet a nyugati allamok direkt csinaljak ezeket a kisallamokkal, hogy ne tudjanak fejlodni felzarkozni, mert akkor a nagy allamoknak nem lesz jo pozicioi Europaban?! Lasd: uj tagallamok amibe mi is beletartozunk meg egy joparan, bejottek ide Tesco-Anglia, Lidl-Nemet, Auchan-Francia,stb stb. De mi nem mehetunk mert felteteleket szabnak s olyan kriteriumokat amiket ok se tudnak betartani, akkor a kisallamok hogyan. S hogy igazam van e? hat erre ket egyszeru pelda: 1. mentunk volna libamajat arulni az EUba, erre egy zold szervezet megtamadta a ceget a hizlalas miatt. Eredmeny: ceg bezar, 1000 ember elkuldve, s francia ceg arulja az euban a majat. 2. Ha jol alakulnak a kis orszagok gazadasagai, akkor egybol leminositik a Fitch(angol) s egyebek ugyebar. Na vajon miert?
Ja s ANglia es nemet orszag adossaga sem 3% alatt van mint a maastrichti eloir nekunk hanem majdnem a 10%ot verdesi.Kinek megy jol az Euban? Francia, Angol es Nemet. Ez itt a lenyeg. meg hogy kozos unio. nekik jo, mert ok bevonulnak az ujonnan jott orszagba akik sehova se mehetnek evekig az o altaluk megszabott hatarok miatt.
3 vagy 4.dik dolog. Az Eu mondja hogy bio sot kell hasznalni a ho es fagy ellen, akkor Angliaban miert hagyomanyos ko sot hasznalnak? Meg most 2010ben cserelik le a kukakat szelektivgyujtesre? Hogy van ez? Valaki nagyon nagyon hazudik, vagy teljesen hulyenek nezi a magyar embereket. :( Az EU egy nagy szar, s jo, hogy O.V. vegre kinyitotta a szemet s rajott erre a dologra, csak hat kozosen kellene fellepni az osszes tobbi elnyomott orszag vezetoivel a nagyokkal szemben, akkor lenne valami ertelme is.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 19:18:43

@Nils. H: ez a másik:-)
de az is röhej hogy a Lidl-es ócsó szlovák/lengyel baromfivirsli nagyságrendekkel jobb mint a magyar ami többe kerül...sőt ehetőbb!

ezen a látszólag gagyi apróságon is el lehet gondolkozni, legalább így virsliszezon után.-)))))

Hóember 2011.01.02. 19:18:43

@Michael Knight: "Bevételarányosan több dolgozó = kisebb hatékonyság = magasabb árak. De jól járunk majd! "

Kicsit monokróm a gondolkodásod.
kisebb hatékonyság = kisebb nyereség.
több dolgozó = több fizetés = nagyobb vásárlóerő.
több dolgozó = kevesebb passzív eltartott = igazságosabb újraelosztás.

Hogy csak néhányat mondjak...

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.01.02. 19:18:43

@Rohadjatokmeg!:
Mindenképpen az első út lenne a legjobb, de ez fidesz arra sem alkalmas,hogy a saját tökét megvakarja. Itt foglalkozik mindenféle apró cseprő dolgokkal,de azzal nem,hogy rendbe rakja az országot.

Martian (törölt) 2011.01.02. 19:18:44

a kutyák ugatnak, a karaván halad...

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.01.02. 19:18:45

Spar:
12 000 fő

Allianz Hungária:
2600 fő

Már ez a kettő is elég sok...

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.01.02. 19:18:45

@Hóember: Vagy nem neked kéne azt érezned,hogy kommancs vagy?

sertésszamba:-/ malacmambó 2011.01.02. 19:18:46

@Michael Knight: szánalmas ez a fidesz-fletó párhuzam:/...

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 19:18:46

@milyen szép a Vértes, ó: 1 millió munkahelyet ígért a narancsvezér.
ehhez képest minden a munkahelyek rohamos csökkenését vetíti előre..

ez lesz itt a nagy bukó, nem az ilyen-olyan műmájer médiatörvények...

Kürüsüly 2011.01.02. 19:18:47

@Káposztakukac:

nem érveltem,kijavítottam azt a méretes hülyeséget amit nekem írtál.
Ha lenne fogalmad arról ,hogy mit tartalmaznak az általad említett szerződések nem dobálóznál vele.

Mentségedre szolgál, hogy pl. a liszzaboni szerződést azok sem ismerhették akik megszavazták, mert kb 1 hétvége sem állt rendelkezésükre mielőtt megszavazták:)

Szűcslaci 2011.01.02. 19:19:09

Mélységesen Bölcs, nemzeti Érzelmű MSZ(M)P-s honfitársaim!
szerintem is az volt az igazságos, mikor egy külhoni multi idetolta a csüdjeit, kapott ingyen!! földterületet a zöldmezős beruházáshoz, annyi állami támogatást, amivel a beruházást meg is valósította, munkaviszonyba vett 20000 embert, állásától megfosztott 12000-t és tönkretett összesen 60000-t. Jutalmul járt nekik az adómentesség is, 5-8-10 évig. Mikor az lejárt, akkor jött a névváltoztatás. ( Egy nagy Dunaharaszti bambigyár már a harmadik néven üzemel - a féreg járná át őket)
Szóval, ez így volt korrekt. Legalábbis a ti értékrendetek szerint. ( ahogy a KÖTELEZŐ magánnyugdíj pénztár is, amik a haverok/rokonok tulajdonaiban voltak) Szerencsére a ti értékrendetekre alapuló rendszer most szünetel. Uff!

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.01.02. 19:19:10

Valaki szóljon a blogmotornak,hogy egészségtelen kommentet enni.

Nils. H 2011.01.02. 19:23:24

@egy derék katona: Tehát ha a magyar vállalatok veszik át a csúnya multik helyét, akkor sokkal több munkahelyet fognak teremteni. Sőt, tízszer annyit!

És mi miből (nem) fogunk (tízszer annyiért) náluk vásárolni?

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.01.02. 19:23:24

@Szűcslaci:
Ha itt valaki MSZMP-s lenne,akkor államosítani akarna mindent.

dr kíváncsivagyok 2011.01.02. 19:27:09

@Nils. H: Átveszik,...hallod,....nem MEGVESZIK ...átveszik....jó kommancs szokás szerint amolyan Orbán-módon....

sprenczl 2011.01.02. 19:27:09

Vacak és hazug cikk.
Ezek azok a multik akik eddig kerülték errefelé az adókat, és most elkezdtek csodálkozni, hogy 20 év után nem ártana itt is rendesen viselkedni. Gusztustalan banda. Tényleg el lehet húzni. Már Fletó is megmondta. Hahaha..

dr kíváncsivagyok 2011.01.02. 19:27:49

@Szűcslaci: ...ha nem jöttek volna, akkor még mindig a fán élnél....bakker....

Rókakígyó 2011.01.02. 19:27:49

A Miniszterelnök Urat az Eu nem azért zavarja, mert libsi és karvalytőkepárti, hanem azért mert túl közel van és könnyen rá tud nézni kisországunkra. Ezt pedig a Miniszterelnök Úr nem kedvelte és nem kedveli.

tcom 2011.01.02. 19:27:49

Buta magyarok!

A multik által befektetett pénzek indukálják a munkahelyeket, a dolgozók pedig adót fizetnek.

Tóth W.A mondta helyesen, hogy ha egymás haját mossuk, abból nem származik GDP. Csak a befektetett euró milliárdokkal jönnek létre munkahelyek. Még ha egy része tisztességtelen is.

A magyar üzletláncok is minimálbért fizetnek és ugyanúgy túldolgoztatnak. A multi áruházak ellenére él és virul az összes szatócs abc is. Ki mennyit látott már bezárni?

Ha egyszerre kivonulna az összes multi, akkor az ország tönkremenne. A hatalmas hiánnyal küzdő államnak nincs pénze fejleszteni, építeni.

De mind ez mit számít a sok felelőtlen magyarkodóknak.

dr kíváncsivagyok 2011.01.02. 19:30:23

@Rohadjatokmeg!: A médiatörvény volt a pont az I-n. Már pofázni is csak annak lehet , akinek van felesleges pár tíz (száz) milliója....

gorcsev54 2011.01.02. 19:30:24

Én csak annyit szólnék hozzá: Igazából nem a külön adó a baj, a mikéntje és a visszamenőlegessége ill. az elköltése. "Az el lehet menni " csak annyit ezt más is mondta már sokan meg is fogadták.Az én lakóhelyemen 678 lakós a 20-30 között fiatalok közül 20-25 folyamatosan külföldön dolgozik 30-40 közöttiek közül is 5 fő.Tényleg ki fogja a nyugdíj járulékot fizetni?Mi? Meddig? Nekem elvileg már csak 6 évem van vissza , pedig már megemelték a nyugdíj korhatárt.

nemecsek ernő áruló 2011.01.02. 19:30:24

@Hóember: Szerinted a Tescoban miért olcsóbb a marha felsál, mint a sarki boltban? Épp azért, mert bevétel-arányosan kevesebb alkalmazottuk van. Örülök, hogy neked telik rá, de nekem szükségem van a hipermarketekre ahhoz, hogy ne haljak éhen, nem tudok "húst a hentesnél, kenyeret a péknél" módon élni. Szívesen tenném, de az anyagi helyzetem egyelőre nem teszi lehetővé. És ha a magyar kormány hozzáállása a pénzügyekhez/gazdasághoz ilyen marad, akkor ez nem is fog bekövetkezni.

dr kíváncsivagyok 2011.01.02. 19:30:38

@Rókakígyó: ...hát igen. ezért is tologatja - tologatja .....kelet felé....

Nils. H 2011.01.02. 19:30:39

@Hóember: Igen, mert a csúnya spar a nagy hasznot szereti, a szépséges cba meg a kis hasznot szereti... Hogyne.

Káposztakukac 2011.01.02. 19:31:08

@Kürüsüly: te tényleg ilyen hülye vagy? nagyon úgy tűnik... olvasd már végig az eu-bíróság esetjogait (különös tekintettel pl. a francia "adó-lóerő" szabályozásra, de sok másik témába vágó is létezik) és gondolkozz el azon, hogy mennyire vállalhatatlan az álláspontot.

a lisszaboni szerződéshez pedig: igen, igazad van, a lisszaboni szerződést 2 nap alatt dobták össze, nem volt semmi előkészítés, különböző grémiumok nem dolgoztak rajta évekig. hogy lehet valaki annyira retardált, mint te?

flippant 2011.01.02. 19:31:09

@sprenczl: S miből fizetitek ki a nyuggereket? Miből zabáltatjátok továbbra is a cigányokat, munkanélkülieket? Miből fizetitek ki a közszolga csinovnyikok bérét?

Ájemef hitelből???

Rókakígyó 2011.01.02. 19:32:38

@Szűcslaci: Szerintem itt kevesen multipártiak drága elvtársam. De nem is az a cél, h elüldözzük őket!

gorcsev54 2011.01.02. 19:34:41

@Hóember: Én erre azért kíváncsi leszek!Megjegyzem nekem sok sok kis bolt lenne jó a szakmám miatt.

Ianitorum Regalium Magister · http://regnihungariae.blog.hu/ 2011.01.02. 19:34:42

@Hóember: Olyan nincs. Ez Magyarország. Vagy kommancs vagy náci.

jozicsenko 2011.01.02. 19:35:52

amikor éveken át fix tőke arányos nyereséget kaptak tőlünk, vajon azt is a verseny szellemében kapták?
nem, mert megígérték, hogy a megvásárolt cégeket talpraállítják - ezért cserébe bármennyire is mentek negatívba, a magyar állam - a mi pénzünkből - fizetett nekik...

másrészt a vállalt privatizációs szerződéseket nem nagyon tartották be: a felvásárolt cégeket megszüntették, mert így jutottak piachoz. ahogyan ekkor került partvonalra sok-sok munkavállaló - ők ma ált. rokkantnyugdíjjal vagy előrehozott nyugdíjjal tengődnek: plusz kiadást róva ránk

szumma, kedves Michael Knight: el lehet innen menni: a hazai cégek megerősödtek annyira, hogy átvegyék a multik (cora, auchan, tesco, bankok) helyét: ha volna esze a kormánynak, a takarékszövetkezetek egyértelmű támogatásával tenné nyilvánvalóvá, hogy a pénzintézeteknek sincs örök gyönyör itthon

jap persze az is igaz, hogy a ballibák természetes szövetségései lettek (főleg, amikor aláírták nekik pl a fentebb említett fix-tőkearányos nyereséget), akik a "magyar" cégek gondolatától rosszul vannak és nácit látnak minden hazai bolt mögött...

Hóember 2011.01.02. 19:36:45

@Nils. H: A haszon nem szeretés kérdése, ahogy az árak sem. Hanem pl. pont a hatékonyság meg a piaci környezet függvénye.

flippant 2011.01.02. 19:37:06

@Szűcslaci: Ez a lehetőség nektek is megvolt, pupákok! De ti inkább szarért-hugyért elprivatizáltátok aranytojást tojó tyúkjaitokat és mentetek ki Bécsbe ocsó gorenjéért és videjóért. Megvolt a lehetőségetek a Kánaánra, de nektek akkor is Barabbás kellett. Beszoptátok, ennyi. S most rítok-sírtok mint a nyugger öregasszony a tescóban aki azon csodálkozik, hogy mér ilyen drága az akcijós csirkefar.

jozicsenko 2011.01.02. 19:41:32

@Ianitorum Regalium Magister: a spar jól képzett munkatársait majd átveszi a cba/reál, stb: a kiskereskedelem akkor forgalmat generál itthon, hogy semmi pénzért nem lépnének le
csak most nem lesz akkora nyereség menedzseréknél - nehogymár megsajnáljam őket :-))

Szűcslaci 2011.01.02. 19:41:33

@Ianitorum Regalium Magister:
Fogalomzavarban leledzel.
Ez nem államosítás - az más: Ha pl. X.Y. véres verejtékkel - vagy anélkül - felépít egy vállalatot, mely haszonnal termel, stb, majd azt elveszi tőle az állam - az államosítás. Ha egy állami vállalatot a hiénák elsíbolnak rokonnak/komának, majd ezt a szerződést semmissé téve az állami visszaveszi a tulajdonát ( visszaállítja a törvényes állapotot) akkor az nem államosítás.

@kíváncsivagyok:
Érdekes. Sőt, roppant különös. Bár emlékeim szerint nem éltem a fán ezelőtt 20, vagy 30 évvel sem. Sőt, finom hamburgereket is lehetett kapni, meg paradicsom ízű paradicsomot, ehető kenyeret, méhek által gyűjtött, valódi mézet, friss húst. S a többi...

kalandlövész · http://kalandloveszet.hu 2011.01.02. 19:41:33

Annyira hiteltelen már ez az egész EU :((

csorsza 2011.01.02. 19:41:33

"Valahol nagyon meg tudom érteni a német Allianz, az E.ON, az RWE, a Telekom, az EnBW, a Rewe, az osztrák Spar, az OMV és a Baumax, a cseh CEZ, a francia Axa, valamint a holland ING és Aegon vezetőit. Elkészítik, meg a válság ellenére úgy-ahogy hozzák is a tervet, leadózzák vastagon, amit kell, egynémelyik talán még némi nyereséget is produkál - ahogyan azt a részvényeseik elvárják -, majd jön a feketeleves, miszerint még néhány százmillióval ugyan tessenek már hozzájárulni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének sikeréhez."

Jól értem? Te azon sírsz itt, hogy az RWE!, a REWE!, az OMV!, baszd meg, egy olajcég!, stb., profitját kicsit megnyírták? Azt a vastag profitot, amit rajtunk kerestek itt? Merthogy itt nagyobb a profit, mint otthon, náluk, abban biztos lehetsz! Húzzon el az OMV, lesz helyette, aki átveszi a kútjait, isten áldja, verje!
Te meg egy buta gyökér vagy, ha a hazád helyett ezeknek a geci multiknak a profitjáért aggódsz.

jozicsenko 2011.01.02. 19:41:34

hmmm, a gép megette a kommentemet

mindegy: a hazai piacon megilleti annyi jog a hazai céget, mint a külföldi multit: ha nem tetszik, lépjenek le

a cora, auchan, tesco, bankok helyére csak lesz magyar bolt/bank: akinek meg nem tetszik, hogy magyar tulaj lesz egy boltban, gondolkozzon egy kicsit...

flippant 2011.01.02. 19:41:34

@tcom: Ezeknek mondhatod. A lakosság 90%-a suttyó proli. Ezek még Isauráért is gyűjtést szerveztek. Miért várod hát el, hogy ezek versenyképesek legyenek a kínaiakkal????

Hóember 2011.01.02. 19:41:34

@Ianitorum Regalium Magister: Meggyőztél! :)
Azért még mindig kicsit képzavarban vagyok, mert itt most pont a nácik a legnagyobb kommancsok!

Hóember 2011.01.02. 19:41:44

@gorcsev54: Sajnos csak gondolatkísérlet marad, mert a kajás multiknak eszük ágában sincs lelécelni innen.

torró 2011.01.02. 19:42:19

Azoknak akik azt hiszik hogy a külföldiek csak munkahelyet teremtettek.Itt van egy volt nagy gazdaság.,több mint 25 éve még volt 1200 dolgozója. Majd odaadták egy külföldi befektetőnek hektáranként 8 azaz nyolc forintért bérbe 99 évre elővételi joggal.Nagy ígéretekkel jött majd mindent lerombolt és majdnem minden dolgozót kirúgott.Jelenleg kb 80 embert foglalkoztat minimálbéren.
Jöjjetek és öleljétek kebletekre! Ne legyetek ennyire naivak .Nem azért jöttek ide hogy benneteket jólétbe ringassanak. De van egy mondás :egyszer mindenért meg kell fizetni. Természetesen majd a FIDESZ-k is! Csak hogy ne maradjon szálka senkiben!

Szűcslaci 2011.01.02. 19:43:09

@flippant:
Nem lehet, hogy elcímezted a borítékot???

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.02. 19:45:55

még az is lehet, zseniális tervszerűség van a dologban:
1/ multik nyeresége megcsappan
2/ multik olcsón eladják a cégeket magyaroknak
3/ 'helyzetben levő' magyarok megveszik
4/ extraadó eltörlés

na?

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 19:45:55

@Nils. H: az a baj hogy ebben is tévedésben van a töketlen magyarország!
pontosabban visszafelé akar eredményt elérni.

először kellene versenyképes magyar árut készíteni, amivel jönne a versenyképes fizetés, és így lehetne rábírni az embereket arra hogy vegyenek magyar terméket..
lásd pl. németország!
de ott sem működik 100%-ban, ill kell hozzá egy brutális nacionalizmus!!!
(nameg egy rohadék erős szinte minden szükségletet kielégítő német gazdaság...hogy mást ne monsjak, nemtom feltűnt-e hogy pl. élelmiszerben németben a hazai a legjobb ár/érték arányban?)

a amyagr megint csak pofázik.nem termel semmit szinte, nagyrészt az is csak trükkösen magyar.
ha esetleg valódi az meg felső elit ár (hungarikum pl. pick salami, ki tudja azt megvenni?)..

nézzátek már meg a lengyel gazdaságot...csak úgy példának.azoknak nem kell dumálni a patriotizmusról.olcsón jót termelnek.

tcom 2011.01.02. 19:45:55

"Az el lehet menni a külföldi karvajtőkének" már megkezdődött, avval hogy nem fektetnek annyit be, nem bővítik a munkahelyeket, nem emelnek a béreken, nem kapnak a magyar bedolgozók, alvállalkozók annyi megbízást.

Minek fektessenek be, ha a hatalom egy tolvonással elveheti nyereségük felét?

A világon százezreket foglalkoztató vállalatokkal packázik a kormány. Magyarország egy szatócsbolt nekik. Ha szívatják őket arrébb mennek pár száz km-t.

A szemétdombon meg királykodhat Viktor Vezér-kakas, majd megmagyarázza, hogy a befektetések csökkenése miatti megszorításokért a mocskos karvalytőke, meg a komcsik a hibásak. A dolgozni nem akaró, semmihez sem értő, funkcionális analfabéta milliók meg éljenezni fogják. Csak a Jobbikért aggódom. Orbánék teljesen kifogják a szelet a szélsőjobb vitorlájából. A kormány számára egy cél van az inaktív milliókat kiszolgálni a jobbik eszközeivel.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 19:47:35

@flippant: a kínaiakkal a világ egyetlen országa sem lehet versenyképes nemhogy viktor magyarjai...kész röhej.
azóta tartom elmebertegnek ezt a hülye orbánt mióta azt mondta hogy lehagyjuk kínát...pedig ő járt is arrafelé, én "csak" a made In China feliratot látom szinte mindenen....:-)

Szűcslaci 2011.01.02. 19:50:41

@tcom:
"A világon százezreket foglalkoztató vállalatokkal packázik a kormány. Magyarország egy szatócsbolt nekik. Ha szívatják őket arrébb mennek pár száz km-t."
Te ezt átgondoltad??
Én meg úgy látom, hogy egy szatócscég packázik egy ORSZÁG kormányával. Nagy különbség...

fairplay50 2011.01.02. 19:51:57

Hát pedig igen is, ha nem tecccik, menjenek a francba. Gondolkodjatok már el azon is, hogy pl. Ausztriában miért nincsenek TECSO-k, OSANOK, stb. Mert nem engedik be őket. És képzeld, vasárnap pedig minden zárva! És, továb
megyek, hogy-hogynem, nem privatizálták az áramszolgáltatást, saját biztosítóik vannak, és saját Telko cégük. Ezért cserébe minde kis faluban tisztítják az utakat, van több ezer km sztráda, mindeni önként fizet adót, rendben tartja a háza környékét, szelektíven gyüjti a szemetet, hőszigetel és takarékoskodik. Ja és legfőképpen, DOLGOZIK a munkaideje alatt és nem segíjbűl éhezik.

tcom 2011.01.02. 19:54:25

@torró:

"Azoknak akik azt hiszik hogy a külföldiek csak munkahelyet teremtettek.Itt van egy volt nagy gazdaság.,több mint 25 éve még volt 1200 dolgozója. Majd odaadták egy külföldi befektetőnek hektáranként 8 azaz nyolc forintért bérbe 99 évre elővételi joggal.Nagy ígéretekkel jött majd mindent lerombolt és majdnem minden dolgozót kirúgott.Jelenleg kb 80 embert foglalkoztat minimálbéren. "

És itt van egy vállalat, aki a sok helyen még dugdosós telefonközpont rendszerből épített tübb száz milliárd dollár befektetéssel modern infrastruktúrát. Hogy miért volt ez lényeges? Mert 15 éve sem volt semmi pénze az államnak, ellenben adóssága, abból meg nem lehet befektetni, fejleszteni.

10 ezer embert fizet az átlag magyar bér 3-4 szereséért. Évente 400 ezer Ft kafatéria összeget oszt ki, olyan ellátást lehetőségekkel, amik a mygar munkavállalók a TV-ben sem látnak.
Fontos, hogy a 10 ezer alkalmazott után 3-4-szer annyi adót, járulékokat fizet be az államnak, mint az átlag magyar vállalat.

De mindez nem számít... a lényeg hogy dögöljenek a multik, mert a saját nyomorunkért kell valakit találni felelősnek.

Salata · http://www.forintgyengules.blog.hu 2011.01.02. 19:56:35

@fairplay50: egyetertek. vegre valaki aki ugy latja a dolgokat ahogy en! :)

gramercy 2011.01.02. 19:58:42

sok faszorru jobboldali kommentelo, ekezi a TOKE-t es kozben azt hiszi hogy o jobboldali :D

mediacapic 2011.01.02. 19:59:10

Az tetszett nekik, amikor 5 évente változtatták a cégnevet, és újra igénybe vették a kedvezményt!Rabszolgaként, zéró szakszervezet mellett dolgoztatják a magyarokat, és folyamatosan azzal fenyegetőznek, h mennek keletre! TÉNYLEG RENDET KELLENE MÁR CSINÁLNI!!!

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.02. 20:04:24

@gramercy: Én ennél kicsot szofisztikáltabban fogalmaztam volna, de valóban. Megérne egy külön posztot az, hogy a tőkét ennyire a kommunisták szokták volt ekézni, egy jobboldali konzervatív pártra és szimpatizánsaira pedig a tőke és a magántulajdon tisztelete lenne jellemző. Aki most ekézi a tőkét és jobboldali konzervatívnak tartja magát, annak le sem esik, hogy ilyen tőkeellenes dumát még Kádár idejében sem engedtek el...

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 20:04:25

@Michael Knight: hát igen.
egyébként csak köztünk maradjon:-)
de vannak versenyképes országok, amelyek a maguk szintjén versenyben vannak kínával:-))))
japán, svájc, kuvait, szaud arábia és az egyéb olajországok, esetleg a skandináv országok.....vagy az én kedvenc világ legjobb országa ausztráliám:-)

mindegyik másért.
hogy melyik miért szívesen elmagyarázom,
de hogy ebbe magyarország még álmában sem lesz benne az tuti.
a gond az hogy soha nem is volt, jó esetben Mátyás király korában.
az is egy k. nagy illúzió hogy amikor itt tombolt a nagy magyar újító láz akkor benne voltunk.akkor is 3 millió koldus országa volt ez, csak akkor még érvényesülhettek az olyanok mint Ganz, Csonka, Kandó, Bánki, vagy akár elkezdhette itt budapesten a pályáját egy olyan szerb mint Tesla..stb.
vagy később.
az is röhej hogy olyan k. nagyra van az ország a tudósaival, Nobel díjasaival (utóbbiakból 1 darab alkotott az országban a többi nyugaton, usában)...ez az országimázs film is agyrém.tegyük már zárójelbe ki hol alkotta meg nagy művét.
ezt azért írtam le mert a barom orbánnak ez az agymenése.
azt hiszi hogy majd az ő nagy vezéri parancsára itt mindenki nagyot alkot és egy emberként önként szolgál.
nem fog.
ráadásul azt látom hogy éppen az az értelmiség fordul ellene aki tehetne valamit az országért.
a dzsentri mentalitás cseszi el ezt az országot újra és újra.
orbánék meg tipikus dzsentrik, azt hiszik a szolgálók majd az ő dicsfényükért alkotnak...nem fognak!!!

mediacapic 2011.01.02. 20:04:34

@fairplay50: ehhez ,h nálunk is így legyen kb 5millió embernek kellene megváltoztatni a gondolkodását...!!!

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 20:04:34

@fairplay50: drága barátom, ők megtehetik!
MI MOST NEM!
ha a 90-es években másként csináltuk volna akkor mi is megtehetnénk!
(PL. tesco, osan: lenne normális VERSENYKÉPES! saját kisker hálózatunk)

krampi 2011.01.02. 20:05:20

@Calto: nem akarok ünneprontó lenni, de kérlek számold össze mennyi különadót sikerül beszedni 2010-2011-ben és az MNB statisztikákból keresd ki mennyi devizahitelt kéne kimenteni. Ha emlékeim nem csalnak tízszeres a szorzó. Ennyit az egyensúly helyreállításáról.

különvélemény 2011.01.02. 20:11:55

"egynémelyik talán még némi nyereséget is produkál"

Nos eddig olvastam, innentől már csak szánalomból olvasnám, azt meg nem akarom.

apanna 2011.01.02. 20:11:56

Akkor jó volt az állam amikor kedvezményeket kaptak. Még mindig nyögjük egyes közműszolgáltatónál, ha nincs elég nyereség az állam kiegészíti (Hornnak köszönhetően)...
Multik? Dehogy mennek ezek sehova, jól élnek belőlünk.
A lengyelek is eljátszották a multikkal, hogy semmiféle kedvezményt nem kaphattak (ez EU szabály egyébként, csak mi még sírtunk hogy adhassunk), mégem mentek sehova.....

torró 2011.01.02. 20:11:56

"tcom" Én ilyent nem írtam hogy dögöljenek meg a multik.Csak példa arra hogy van ilyen is. Természetesen van normális befektető is. Nem is egy! De azt is el kell ismerni hogy ők sokkal jobb feltételeket élvezhettek mint a magyar cégek.Az is igaz ,nem ők tehetnek arról hogy a magyar közállapotok milyen irányt vesznek. Nem emlékszem rá pontosan, de mintha ők beleegyeztek volna ebbe a külön adóba. Az is lehet hogy média kacsa volt,nem tudom.

ketyosz 2011.01.02. 20:11:56

No azért nem eszik olyan forrón a kását!
Mire gondolok?
"... egynémelyik talán még némi nyereséget is produkál ..."
Amellett azért nem kellene elmenni szó nélkül, hogy sok szektorban EU szinten(!) igen magas díjak és ehhez mérten igen magas nyereség realizálódik hazánkban.
Pl. telekommunikáció, energia, stb.
Van ott miből pengetni...

Természetesen az elvi alap és főleg a visszamenőleges hatály "vitatható"...

mediacapic 2011.01.02. 20:11:56

Mondjuk a mezőgazdaságot a rendszerváltás után pár év alatt sikerült visszaugrasztani a középkorba az ésszerűtlen kapkodással. Mondjuk tőlünk nyugatra felállva tapsoltak örömükben!!!

beavereater [AT] 2011.01.02. 20:12:26

@jozicsenko: nem egészen értem ezt a "külföldi tulaj rossz, magyar tulaj jó" című téveszmét. Engem erősen a "két láb rossz, négy láb jó" című litániára emlékeztet.
Aki pedig azt hiszi, hogy a "magyar tulajdonos" a legjobb a világon, az beszélgessen erről a témáról öt percet egy CBA-s eladóval, vagy a sarki "noname" kisbolt eladójával. Lesz majd nagy meglepetés...

hakos2 2011.01.02. 20:14:46

No a második bekezdés nagyon megható volt, egy könnyet is elmorzsoltam szemem sarkában...:)))

Szegény multicégek....
Szerintem rendezhetnél egy gyűjtést számukra, végül is őket azért adóztatták meg, hogy ne nekünk kelljen adóban befizetni azt az összeget. Indíts egy mozgalmat, hogy aki ezzel nem ért egyet, utaljon át 100 ezer forintot az említett cégek valamelyikének. Gondolom a baloldali értelmiség számára evidencia lesz ez az adakozás....:)))))

Prussia 2011.01.02. 20:16:56

Nah elolvastam sok korlátolt hozzászólást.
Bravo a sok multivadásznak.
Öljük meg a sok multit majd az jót tesz a magyar vérnek./A szégyen az,hogy eljutottunk idáig,hogy eszükbe jutott panaszt emelni./-ha esetleg droidkáim nem értenétek a lényeget.
Nah de dögöljenek meg..
Nekünk úgy is elég a régi vállalkozások sokasága.pl íjkészítő..kovács.Meg mondjuk kutyabőr kikészítő vállalkozások tömege.

Kürüsüly 2011.01.02. 20:16:57

@Káposztakukac:

1,nincs egységes adórendszer az eu-ban, ez a tagállamok saját hatásköre.
2, szövegértés 0.
ki szavazott a lisszaboni szerződésről na ki? a tagállamok b+ senki sem beszél rajtad kívül a lisszaboni szerződés kialakításáról.csak a szavazásról.
A magyar országgyűlés pénteken megkapta, hétfőn meg megszavazta. erről beszéltem.

jazzcool 2011.01.02. 20:20:23

a multikat nem kell elküldeni, mennek ők anélkül is. egyelőre csak nyereségüket viszik ki, azaz nem forgatják vissza. és friss pénz jövőre alig csurran-cseppen majd. az Audi és a Mercedes nyilván folytatja, amit már elkezdett. de a megszokott évi 2-3 milliárd euró aligha fog bejönni, illetve visszaforogni. a világ ugyanis hatalmas, és befektetni csak kiszámítható környezetben szeretnek. mi most nem számítunk annak. a bizalmat sajnos gyorsan el lehet játszani, visszaszerezni viszont csak szívós munkával lehet(ne).

ami pedig a nyereségek kitalicskázását érinti, ez valójában azt jelenti, hogy az itt megszerzett nyereséget másutt fektetik be, ott, ahol több nyereségre számíthatnak. ez ilyen egyszerű.

johevi 2011.01.02. 20:20:45

Valóban el lehet menni, ez igaz. Ugyanakkor kb 20.000 munkahely szünne meg. Azok az emberek viszont maradnak.

maroz 2011.01.02. 20:20:52

Majd rájönnek ők is, hogy venni kell néhány pártot, másként errefelé nem megy.

bastian 2011.01.02. 20:25:11

Le kell szarni vastagon ezeket a cégeket, a nyomorult bértollnokaikkal együtt.
Ez az állam (ha megtépázva is), de 1100 éve áll, hol voltak ezek a cégek és hol lesznek, amikor mi még mindig leszünk. Ezek virtuális kis szar cégek, akiktől egy tollvonással el lehet venni mindent, úgyhogy csak fogják be a pofájukat és örüljenek, hogy működhetnek az Enron vagy a Lehman és társaik sorsára juthatnak pillanatok alatt...

Magyarnaba 2011.01.02. 20:25:49

Rühellem ezt a Matolcsyt, azt azonban nem lehet tagadni, hogy adóztatni azokat lehet, akik képesek a rendszerből nyereséget kitermelni. Ha nem a nyereség kitermelésére képes réteget adóztatjuk, akkor nem lesz bevétel.

A fent cégek a nyertesek oldalán jöttek ki a magyar rendszerváltásból. Bevételeik vannak, másoknak meg nincsenek bevételeik. Ők a rendszer nyertesei, ők kell hogy legyenek a teherviselői is.

dr. Trebitsch 2011.01.02. 20:26:34

Nekem már sikerült elmenni, látom, milyen jól tettem. Azt kívánom nektek, hogy aki tud nyelveket, van diplomája, mind menjen el. És azt, hogy az összes multi is minde menjen el. Úgy szeretném látni, ahogy megmutatjátok a világnak, milyen jól boldogul így Magyarország. De azért jó, hogy majd kintről figyelem:)

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2011.01.02. 20:26:35

Volna megoldás, arra, hogy a cégeknek ne kelljen ezt a sarc különadót fizetnie, de mégis jól járjon a magyar állam is. Egyszerüen közölni kell a multikkal, hogy vagy befizetik a különadót vagy 30%-al növelik a teljes munkaidőben a dolgozóik létszámát. Most csak egy hasszámot mondtam a 30%-al. Ezzel két legyet lehetne ütni egyszerre, csökenne a munkanélküliség és saccolásom szerint kb máris 100-150 ezer embernek lenne munkalehetősége. Természetesen igen keményen vizsgálni kell, hogy hogyan teljesítik a cégek a dolgozók felvételét és nagyon kemény büntetésekkel kell őket megrendszabályozni. Azért azt is vegyük már észre, hogy ha pld bemész a teszkóba akkor fél óráig kell várni egy eladóra mert pld meg akarsz tudni valamit egy termékről. Mindegyik multi túlhajtja a dolgozóit, a lehető legkisebb létszámmal akarja megkeresni a lehető legmagasabb hasznot. Viszont az államnak meg szüksége van munkahelyekre és szüksége van azon dolgozók adójára is. Akiket így felvennének azoknak már nem kell munkanélküli segélyt sem fizetni. Szóval lenne megoldás, de erre eddig nem sokan gondoltak.

különvélemény 2011.01.02. 20:30:06

@johevi:
Gratulálok, te egy közgazdasági zseni vagy, mivel ha a spar kimegy innen, akkor már kenyeret sem vesznek többet az emberek, tehát nem lesz kisbolt ahol mellesleg több ember dolgozna arányosan, mint a sparban.

mediacapic 2011.01.02. 20:32:28

Szerintem a multiknál is ránéztek már a világtérképre, és szerintem tőlünk keletre, talán japán az első olyan ország,ahol nyugodt lehet a befektető! Mondjuk Kína más tészta....:))

dr kíváncsivagyok 2011.01.02. 20:32:29

@bastian: Ejnye , kis dühös fasiszta.....el kell venni tőlük ? Aztán meg attól akitől akarod...mondjuk először a zsidóktól ? Ezt már eljátszották előtted is.... de jó úton jártok, először ugyanis mindig a demokrácia és a sajtószabadság sínyli meg a nácik térnyerését....

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.02. 20:33:00

@bastian: sőt, ha sokat pofáznak, betiltjuk őket visszamenőleg az egész világon!

dr kíváncsivagyok 2011.01.02. 20:39:00

@johevi: Meg kell tiltani a multiknak , hogy sok ezer embert elbocsássanak ! ( Vagy vigyék magukkal Őket haza........)

dr kíváncsivagyok 2011.01.02. 20:39:01

@mediacapic: Gondolod ? Friss hír : A Szlovák és Osztrák bankokban ugrásszerűen nő a MAGYAR bankbetétek száma........

bastian 2011.01.02. 20:39:01

@kíváncsivagyok:

Kilóg a lóláb "szép ecsém". Rögtön fasisztázol mi? Szóval ez nyomja a szívedet valójában, nem a multik sorsa... Értem én, ne aggódj! :)

acsa77 2011.01.02. 20:39:01

@tcom: dehogynem megy! A mai pénz mindenhol hitelpénz. Azaz életképes reálfolyamathoz a megfelelő pénz létrehozható a semmiből. Ez de facto így történik. Persze az életképesség kérdéses, de ezt csak a profiton keresztül lehet szabályozni, hiszen egyébként kiszárad a jogi személy. Sampont könnyedén lehet itthoni állatbőrből gyártani, a húst megeszed a munkához, egyedül a fűtés a ciki, ahhoz azért nem árt az export. Ennél sokkal bonyolultabb, de tucatnyi országban eljátszották azt, hogy kényszerből csak a külföldi tőke volt igazán forgatható. Nálunk pl. a reál nagyvállalatok nem voltak műszaki és vállalatkultúra szempontjából olyan távol a nyugati színvonaltól, mint gondolnánk. Persze örök probléma a tulajdonos-képviselő játékelméleti probléma.

dr kíváncsivagyok 2011.01.02. 20:39:02

@Magyarnaba: Nem inkább lehetőséget kéne teremteni másoknak is hogy tudjanak nyereséget termelni...? Ha mindig attól veszel el , ( a korrekt adón felül ! ) akinek van...előbb utóbb megunja, oszt ' itthagy a p...ba .

beavereater [AT] 2011.01.02. 20:39:02

@különvélemény: lesz sarki kisbolt. Igaz, hogy ott kétszer annyiba kerül majd a kenyér, és csupa feketemunkás dolgozik majd (adóbevétel nulla), de lesz.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 20:39:24

@bastian: ha rajtatok múlik 100 év múlva sem lesz ez az ország sehol.
jobb helyeken trükkösen kihasználják a multikat, nem anyázzák.

ha ismernéd a történelmet, pl. trianonban is ez a gyagyás dzsentri nagyképűség vezetett a pusztulásba, majd az 1000 éves nagymagyar virtus megmutatja a világnak...hát ja.
miközben pl, a románok csendben és okosan politizáltak.
fel kéne már ébredni magyarkodó díszegyenruhás koma.

tlvajferi 2011.01.02. 20:39:33

sokkal sokkal igazságosabb lezz volna a magyar prolikat megadóztatni

esteleg olan szerződéseket kötni, hogy az országot eldajuk, azután visszabéreljük a multiktól (ez jó kis szocionista pénzkimentési fogás, amerikában is alkalmazzák , és németországban is,a hol a deutsche bank eldaja a székházát és most visszabérli :-))

jazzcool 2011.01.02. 20:40:05

@kgl: a tesco eddig nem nagyon vihetett ki pénzt, mert különben nem lenne már 150! áruháza. a multikat csak módjával lehet szívatni, mert ők az erősebbek. egy Auchanba rendszeresen járó ismerősöm, aki kb mindig ugyanozokat termékeket veszi, teljesen ki van akadva, hogy pár hónap alatt 20-30 százalékkal is sok minden megdrágult, nyilván a különadó miatt. azaz mindent mi, vásárlók fizetünk meg:-(

Fehérszakál 2011.01.02. 20:40:24

@kgl: Szóval azt javaslod, hogy vagy fizetik a különadót vagy növelik a dolgozók létszámát mondjuk 30%-al. Nem is rossz ötlet.

acsa77 2011.01.02. 20:41:49

@kíváncsivagyok: Castro is ezt csinálta :) Egyébként vicces ország: '93 körül 85%-kal csökkent az importjuk, de nem omlottak össze. Mivel nincs pénzük műtrágyára és energiára úgy általában, valamint óriási erdősítésbe kényszerültek kezdeni, ezért a világ legfenntarthatóbb országa környezeti szempontból. Ismétlem: 1. helyen van :)

puffatag 2011.01.02. 20:42:52

egyetlen példa a csuti törpe arcátlan hazudozására: az m1-en valamelyik este azt hazudta, hogy Ausztria, Anglia stb nagyságrendekkel nagyobb bankadót vezetett be, mint mi, akkor mit siránkoznak a bankok nálunk. ezzel szemben NAGYSÁGRENDEKKEL KISSEBB adót vezettek be. persze a műsorvezető nem javította ki...ja, és nyugat-európában a bankok állami segítséget kaptak, nálunk nem. viszont ezt is folyamatosan hazudja a fideSS gépezet, hogy nálunk is kaptak

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 20:46:22

@beavereater: hehe.
na ez is egy magyar jelenség.
nem arról gondolkodnak hogy az auchanban/tescoban miért 99 a kenyér (helyben sütik, olcsón vett anyagból), hanem hogy hogyan lehetne drágábban adni a prolinak, mert az normális hogy extra profitot nyom rá a kapzsi magyar pék meg 1 telephelyről szállítgatja bérfuvarossal jó messzire.

végülis meg lehet ezt is reformálni, más kérdés kinek lesz pénze 300-400 forintos kenyére, ugyanis a mai magyar kistermelői árakat is csak a multik nyomják le 200 körülre, a pékek már szörcsögtek 300 ftról is nem is ma, de régebben is.

tlvajferi 2011.01.02. 20:46:22

@Szűcslaci:
a multi magyjából ingyen kapta meg az energetikai válallatokat
gyorsan leépített
amit lehetett kiszervezett és elsikkasztott
20 év latt csak apénzt síbolta ki, nem modernizált semmit, csak lezüllesztett...

most meg sír az e-on brüsszelben

acsa77 2011.01.02. 20:46:22

@jazzcool: világszerte élelmiszerár-emelkedés van. Ráadásul nálunk is rossz volt a termés sokmindenből. Egyébként aki inkább csak alapanyagot vásárol, azt eleve kevésbé érinti az áremelkedés.

dr kíváncsivagyok 2011.01.02. 20:46:22

@bastian: Te nem vagy fasiszta ?....az írásod viszont tipikus....

luis5 2011.01.02. 20:49:33

@puffatag:
melléfogtál: Ausztriában nagyobb és állandó lett, azaz nemcsak néhány évre szól

luis5 2011.01.02. 20:49:34

El akarnak menni? Dehogy akarnak! Ilyen extraprofitot sehol nem produkálnak, ilyen bérek mellett!

Elmegy az Allianz? Az ING?
Ők is tudják h üres fenyegetés. Van helyettük 20 másik....
A cseh CZE meg vicc.
A bankok meg jobb ha kussolnak.

milyen szép a Vértes, ó 2011.01.02. 20:49:34

@jazzcool: az, hogy 20-30%-kal többe kerülnek az áruk, nem jelenti, hogy meg is drágultak, vagy többet kell értük fizetni, ez csak a komcsi rémhírterjesztés része, mert a lényeg, hogy 'nemazemberekkel', hogyan is hárítanának át bármit?!

Az meg, hogy a bankadó miatt több bank is elbocsátotta dolgozóinak 10-20%-át, meg a munkaheléyteremtés legjobb módja. Becsszó.

szaszni 2011.01.02. 20:49:34

Rettenetesen tudom sajnálni a multikat. Ó be szar lehet nekik! Úgy jöttek ide mint Teréz Anya, úgy szerettek volna segíteni ezen a kis országon, most meg ez a hála! Példátlan, amit Orbánék művelnek. Öregem, tudtátok, hogy itt már lassan mindenki retteg? Tele van nácival az egész ország. Rasszizmus, cigányüldözés ezerrel. A Washington Post-ban az évtizedek óta kinnt élő Schiff András riogatja a népet, mert kedves barátai Budapestről telefonáltak, hogy itt rettenetes dolgok mennek. Én is olyan félve írom ezeket a sorokat. Szörnyű! Nem tudom mitévő legyek? Szerintetek van így értelme élni?

acsa77 2011.01.02. 20:54:27

@Gerzsonka: a hentesnél pedig olcsóbb a jó, nem vizezett hús - bár elismerem, hogy kevés a jó hentes itthon. És a termelő is. Ami viszont a vevők sara.

Pékárut elvből nem veszek. Változik a világ, alkalmazkodok (ízlésem és pénztárcám egyaránt).

És ha már multi: jó és olcsó zöldséget/gyümölcsöt/sajtot keveset láttam multiban.

Jaj, a hal kimaradt. Na, ezt egy-két multi mézesmadzagként beveti, de ez nem sok embert érint.

Kimaradt valami alapvető?

mediacapic 2011.01.02. 20:54:28

@kíváncsivagyok: aha 225 betétessel!!! azért nem kell minden szalagcímnek bedőlni, hanem ha végigolvasod a cikket kiderül ,h nagyobb a füstje,...
"Juraj Stefanovic, a CSOB képviselője elmondta, bankjuknál a magyarországi ügyfelek száma márciustól 225-tel nőtt, a Szlovák Takarékpénztárnál – Stefan Frimmer szóvivő szerint – az óévben nem tapasztaltak érdemi változást."

hvg.hu/gazdasag/20101230_szlovakia_bank

sárkányfő 2011.01.02. 20:54:28

2011-ben netto 1166 milliárd forint jön az EU-ból:

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20101030-jovore-258-milliard-forintot-utal-magyarorszag-az-eunak.html

Szerintem rúgjuk ki őket a picsába! ha ez az EU, nem kérünk belőlük! És vigyék a pénzüket is! feldughatják maguknak! Mocskos haszonleső idegenszívű kizsákmányoló nagytőkések! haha, lesznek ők még nagy szarban nélkülünk!

nem kell semmi más nekünk, csak a tiszta jó magyar föld! magyar föld magyar ló és magyar eke, ennyi kell és csak kacagunk a nyugaton! magyar szájba magyar tököt!

várjatok! valamit kihagytam! kell még valami! megvan! a fidesz! csak a fidesz! meg a magyar föld és magyar tök! hajrááá!

jazzcool 2011.01.02. 20:59:16

@acsa77: ez igaz, meg a forint is gyenge, de nem lehetünk olyan naívak, hogy a multik nem hárítják át a különadót. a számítógépek világában tökéletesen ismerik a vásárlói szokásokat, és tudják, hogy minek kell illetve lehet az árát emelni a különadó visszaszedéséhez.

mediacapic 2011.01.02. 20:59:16

@kíváncsivagyok: ... és sem Szlovákia, sem Ausztria nem keletre fekszik hozzánk képest...:)

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.02. 20:59:16

@tlvajferi: Az E.ON csak Debrecenben - tudod: Kósaföld - több mint 20 milliárdot fejlesztett az elmúlt 10 évben.

dr kíváncsivagyok 2011.01.02. 21:00:21

@mediacapic: Tudod a tendencia ....a tendencia......

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 21:02:46

@Michael Knight: mondjuk debrecent hagyjuk...szüleim ott élnek kisnyugdíjasként, egyre drágább minden, távhő már fizethetetlen, nemrég átverte őket az eon valami 30 ezres számlával...ennyit kósa királyságáról.

dr kíváncsivagyok 2011.01.02. 21:02:47

@mediacapic: Hú.....most megnyugtattál......vagy megvárod míg Románia és Ukrajna is leköröz...? Fehéroroszországgal már egálban vagyunk.....

jazzcool 2011.01.02. 21:05:23

@mediacapic: szerintem épeszű ember nem visz ki pénzt Szlovákiába. ha már pénzkivitel, akkor Ausztria. de a legtöbb pénz nem így megy ki, hanem úgy, hogy a jobb módú magyarok magyarországi bankoknál, brókercégeknél pld, orosz, török, ázsiai stb részvényalapokba fektetik pénzüket, illetve magyar cégek helyett pld. német stb. cégek részvényeit vásárolják.

mediacapic 2011.01.02. 21:05:23

@kíváncsivagyok: Mondjuk a 20% os kamatadóval eddig sem itt volt a legtutibb pénzt elhelyezni...

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.02. 21:05:23

@Rohadjatokmeg!: Nem vitatom - csak a tényt próbáltam rögzíteni, hogy beruháztak, nem is keveset.

dr kíváncsivagyok 2011.01.02. 21:05:24

@mediacapic: ja....ja és ez csak egy bank....ugyan szorozd már be az összes Szlovák , Osztrák (és ha így haladunk akkor Román Ukrán , Szerb stb. ) bankkal......tudod : tendencia....tendencia....

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.01.02. 21:06:38

Na ez aztán a népszerű kezdeményezés. :)

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 21:10:23

@kíváncsivagyok: kurvára nem vagyunk egálban a fehéroroszokkal...
ott pl.é 100% a foglakoztatotság, és nem fagynak meg emberek a saját otthonukban, és nincs hajléktalan!!!.stb.
elismerhető hogy kevésbé vannak általános szabadságjogok, de ezért kap is az "egyszerű, csendben maradó" proli valamit.

itthon se egyik se másik..ez a gond.
vagy szabadság vagy kenyér.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 21:10:23

@Michael Knight: mondjuk ebben sem vagyok biztos.
kósa zsebébe talán.
de nem igazán tudom mivel lett jobb ott bármelyik fogyasztónak.

mediacapic 2011.01.02. 21:10:23

@kíváncsivagyok: Románia valóban belehúzott pár éve, de azóta egy picit reccsenés volt náluk is... Egy ottani cégigazgató ismerősöm mondta, h nem talál munkaerőt, mert olyan szinten megbízhatatlanok, h inkább nem alkalmazza őket. aki meg dolgozni akart, az az elmúlt 20 évben már rág Európa másik felén él.

különvélemény 2011.01.02. 21:10:23

@beavereater:
Most sem kerül 2x annyiba, mivel a szupermarketek is pofátlan árrést alkalmaznak, de nyugodtan terjeszd a rémhíreidet, hátha valaki beszopja.

hhh. 2011.01.02. 21:16:07

beteg vagy michael. és egy faxalap. sajnáljad azokat, akiket te akarsz. megérdemled.

mediacapic 2011.01.02. 21:16:07

@kíváncsivagyok: Azért szerencse, h nem rád bízom a pénzemet... Ukrán, Szerb bank...
"jazzcool" írta a frankót. Itt a pénz kivitel nem arról szól, h átsétálsz a Mária Valéria hídon, egy Tecsós szatyor Deák Ferivel, és bemész a helyi Takarékszövetkezetbe...

acsa77 2011.01.02. 21:22:35

@sárkányfő: pont a föld egy vicces téma. Mivel pénz létrehozásához kitűnő biztosíték a föld értéke, ezért a földvásárlás tilalma jogi személyeknek 20 éve bénítja a mezőgazdaságot. És legfőképp a kisbirtokosokat. Viszont kitűnő lehetőség zsebszerződésekre, valamint itthoni maréknyi befektetőnek a gyűjtögetéshez. Szerintem bármelyik gyökkettő IQ-jú ember megérti, hogy meg tudja hiteleztetni a vetőmagot és a gépet, ha 2,5 milliót ér egy hektár...

Nomante 2.0 2011.01.02. 21:30:55

Jaj szegény multi, majd elkezdem sajnálni...

igazatok van, vissza neki az Extra adókat...

Miért nem inkább a bérből és fizetésből élőket terhelni a kormány, azokon van még mit lehúzni!

Minden buzi multivédő bekapja a faszomat! Nem fognak megtörni egy kis extra kiadástól... maximum 100% helyett 50% lesz a profitjuk.

Saját maga faszát szereti csalánnal ütni a magyar! Aki meg szóváteszi, miért nem lehetne egy kicsit más faszával is csapdosni, az fel van háborodva... Miazhogy más faszával!!? Itte!! itt az enyém, ezzel csapják.

ui.: Leszarom, mind a médiatörvényt, mint az ilyen extra adókat, sőt remélem még jobban szopatni fogják őket.

lehet moderálni, meg höbölögni.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 21:32:39

fuvazz, belassult a netem, lehet megfigyel az orbánista AVH????
kezdjek félni?

puffatag 2011.01.02. 21:34:10

leírtam, hogy a csuti azt hazudta, hogy Ausztriában többször nagyobb a bankadó, mint nálunk, holott a töredéke. erreföl "luis5" visszaírt, hogy tévedek, Ausztriában nagyobb... bárki, akit érdekel, megnézheti, mi az igazság...ezt csinálja a fideSS: újra és újra elismétli a hazugságait... a médiatörvény minden egyes gázos pontját tételesen kivesézték sokan, sok helyen megírták, mi a baj vele.. ezekután szijjártó és mások azt mantrázzák, hogy VOLTAKÉPPEN MÉG SENKI NEM MONDTA MEG MI A BAJ A TÖRVÉNNYEL

sárkányfő 2011.01.02. 21:39:38

@acsa77:

ha te azt gondolod, hogy a hagyományos magyar teljesen szétaprózódott birtokrendszer és szántó-vető Józsi bácsi nem versenyképes a hatalmas egybefüggő területeket felmutató nyugati agrárcégekkel, ha itt mindenféle méretgazdaságossági szempontokkal meg egyéb huncutságokkal jössz, akkor te is csak profitorientált külföldi vagy!

még hogy visszanyomja a középkorba a föld értékét a külföldiek vásárlási tilalma? még hogy szenved a kóros alultőkésítettségtől a magyar mezőgazdaság? még hogy gőzünk sincs a modern agrárbizniszhez, az értékesítési lánc kiépítéséhez, a marketinghez, a menedzser-szemlélethez, a minőséggaranciához, a hosszútávú üzleti szempontokhoz?
á-há! lebuktál! idegenszívű nyomoronc vagy! te is ki akarsz zsákmányolni minket, mii?? na ebből nem eszel!

magyar ember szügyig a szent magyar humuszban áll, bal kezében kasza, jobb kezében tök, fehér inge lobog a szélben, és könnyes szemmel énekli a himnuszt!

nemecsek ernő áruló 2011.01.02. 21:40:31

@acsa77: Pékárut nem veszel? Ezzel elég ritka emberek közé tartozol, mert a kenyér, és a zsemle bizony pékárú, ezekre pedig nekem egyelőre szükségem van. :)

De jó. Mondj egy olcsó, és jó hentest a XIII. kerületben, ahova igazán érdemes járni. Mert amíg az nincs, igazán jó minőségű húst eddig csak a Sparban láttam. Ismerek ott embert: a hentes-házirend tartalmazza, hogy ha a húsban minőségi kivetnivaló van, le se pakolják a kamionról. A Tesco, a CBA (magyar) üzletlánc ilyen policyt nem tartat be. (vö.: a Spar az egyik szivatott üzletlánc, aki pampog a különadó miatt.)

Tejtermékek, vaj, tej, tejföl. Mindez úgy, hogy ne kelljen naponta eljárkálni érte, mert dolgozó ember vagyok. Ha a piacon venném, az oké, hogy igazi bocitól van, de másnap már gyakorlatilag dobhatom is ki. Nekem meg a kávéba, és néha a kakaóba kell. :)

Ásványvíz, mert víztisztítóra egyelőre még nincs pénzem, csapvizet Budapesten alapvetően vidékiként nehezen tudok inni hasmenés nélkül.

Sót évente egyszer hozok végtelen mennyiségben a horvát nyaralásról, ez nem érint multi-téren, de kíváncsi lennék arra a kistermelőre, aki jó minőségű sót gyárt ma Magyarországon... Ez azért elég alapvető tápanyag.

Paprikát régen nagyapám őrölt, ma már sajnos boltban kell megvennem.

A bors a Lehel piacról van, frissen őrölve teszem a kajába.

A krumplit közeli faluban, termelőtől vesszük, egy évig általában kitart.

Felvágott is jó, ha van a kajára, hentesnél ez is drágább, de a Lidl viszonylag jó minőségűeket ad olcsón, ahogy tapasztalom (igen, külföldi multi).

Sokáig lehetne folytatni, de nagyjából ez a jellegű élet-stílus, amit heti egy vasárnapi bevásárlással a multinál el kell intézni. Nem veszek felesleges dolgokat, de időben, és anyagilag eddig úgy számolom, hogy kistermelőknél nem jönnék ki olyan jól, mint multinál. Mondom ezt annak ellenére, hogy nem vagyok az a "bemegyek kenyérért, és kijövök fűnyíróval"-típus.

Mondom: örülök, ha te megteheted, én még nem. Mert Budapesten az, amit te javasolsz körülbelül kétszer annyiba kerülne, mint heti egy hipermarket. És akkor a plusz rászánt időről még nem is beszéltünk.

Felmosórongy (törölt) 2011.01.02. 21:40:47

@Nomante 2.0: milyen bérből, fizetésből élőket?
senki semmivel nem járt jól az új orbáni törvényekkel kb 1 millió havi fizu alatt 3 gyerekkel...és gondolom ezek rohadtul sokan vannak...(ha gyengébb vagy számítsd az áremelkedéseket, törlesztőemelkedéseket..stb, meg hogy azok az esetleg 10-20 K emelkedőt simán elviszik)

mingyá beszólok! 2011.01.02. 22:33:30

"Hozzászólásod előzetes moderáció után jelenik meg. "

Ja, kb. egy órával később. Vagy akkor sem... :D

És az Orbán épít diktatúrát?

Végül is, nem mintha olyan nagy szellemi érték lett volna, csak hát az Oberst így láthatná hogy nem tétlenkedünk vasárnap éjjel sem...

johevi 2011.01.02. 22:33:30

@különvélemény:
A spar a legkevesebb, bár egy egy üzletben dolgozó 30 ember nem fog mind a sarki kisközértben elhelyezkedni. Ha kimegy a T vagy vegyünk egy bankot, mondjuk a Rafi azért nem kevés ember kerülne utcára...
Lehet szídni a multikat, de ott mindenki be van jelentve és az ott dolgozók ( munkavállalók 18%-a) adója és TB-je teszi kiaz állami bevétel 80%-t...Okos, szóljál ha ezt tudod pótolni valahonnan

tcom 2011.01.02. 22:33:31

@Magyarnaba:

"Rühellem ezt a Matolcsyt, azt azonban nem lehet tagadni, hogy adóztatni azokat lehet, akik képesek a rendszerből nyereséget kitermelni. Ha nem a nyereség kitermelésére képes réteget adóztatjuk, akkor nem lesz bevétel."

Nincs ebből baj. A legtöbb kinyilatkozta, hogy megérti. Csak megint a tálalás. Szeptemberben megmondjuk, hogy 2 hónapotok van fizetni. A 2009-es forgalom után, azt leszarva, hogy mekkora volt a nyereség. Aztán a KT vesztére kiderül, hogy még 2 évig tervezik.
Konzultáció, megbeszélés nem volt az érintettekkel. Továbbá kétséges, hogy miért nem érinti az egész gazdaságot, hogy eloszoljanak a terhek? A gyógyszeripar röhög, mert nincs ma nyereségesebb, mint azok. Az autóipar milyen alapon nem fizet?

Ennél szarabb bevezetéssel és igazságtalanabbul, meg nem kérdezve az érintetteket nem lehetett volna tenni.

De mit is várunk egy Matolcsytól, aki szerint a magánnyugdíj kasszák eltőzsdézték ugyan a pénzt, ő még is még pénztártag?

Komolytalan, hozzá nem értő, felelőtlen galeri.

bandos 2011.01.02. 22:33:31

Kedves blogíró neked mindegy hogy a fiatal magyar orvos megy el s jön helyette román vagy az omv megy el s lesz helyette Mol? Ha ilyen buta vagy, el kéne innen menni :D

FamilyGuy 2011.01.02. 22:33:31

Nem védem én a nagy cégeket mert sokszor visszaélnek az erejükkel, de rettentő sok butaságot írnak egyesek.
A multik nélkül még mindig 4 évet várnál a vonalas telefonodra, vagy cipelnéd a 3 kilós GSM450 telefont és fizetnél 500Ft-ot percenként. Az ÁFÉSZ-ban Rózsika néni a koszos körmével nagykéssel szeletelné a párizsidat (már ha van) és ünnepek előtt ott állnál sorba kenyérért.
Mekkora marhaság már megszemélyesíteni a multikat. Nincs olyan hogy egy multi szereti ezt vagy azt az országot és utálja a másikat.
Bármilyen döntést hoz egy multi az mögött felmérések, számítások állnak.
Egy dolog mozgatja ezt az pedig a PROFIT.
Igen az az undorító profit, amiből fizetik a részvényesek osztalékát. Ja, a hasznot a bankba pakoló nagypocakos hájfejű "tőkés" sem létezik.
Igen a profitból fizetik a fejlesztéseket is.
Csak egy példa:
egy MRI berendezés még most is több száz millióba kerül, akkor a kifejlesztése mennyibe "fájt"?
Ki tudta volna ezt finanszírozni, ha nem egy vagy több multi?
De azért jó hogy van, ugye?
Azok a csúnya multik meg keresni akarnak a befektetésükön, munkájukon. Fujj.
Arról ne is beszéljünk, hogy egy multi, már a méretéből adódóan is sokkal megbízhatóbb adózó mint egy kis cég.
(rendszeres APEH ellenőrzések)
OK, legyen a másik scenario és a multik elmennek.
Kinek van elég tőkéje átvenni a helyüket?
Csányi féléknek. És nem lesz többé még ekkora verseny sem, olyan árakat és béreket diktálnak amilyet akarnak.
És mivel "pajtások" lesznek mindenütt, adóelenőrzés etc. sem nagyon fog történni.
Nem erővel, értsd extra adókkal, hanem értelmes törvényi szabályozással és kiszámítható körülményekkel meg lehetne egy kis előnyt adni a hazainak, ez normális és elfogadott gyakorlat, de... sajnos nem ez jön.
Nem boldogság nekem sem meg senkinek, de el kell fogadni, hogy egyelöre multik nélkül nem lehet modern körülményeket teremteni egy országban sem.
Aki tud ellenpéldát ossza meg, legyen kedves.

tcom 2011.01.02. 22:33:31

@acsa77:

A szocializmus is az érdektelenségbe bukott bele. Az állami tulajdon mindenkié, vagyis senkié. Ha nincs valódi tulajdonos, akkor nincs valódi érdekeltség. Van viszont korrupció, pazarlás.

Ahol az állam (vagy, önkormányzat) osztja a pénzt, az vergődik, nevetség tárgya, vissza a múltba.
Az állam 2010-ben BKV, MÁV, vagy állami hivatalokat, közösségi, béka segge alatti, albán egészségügyet tud kipréselni magából.

Jó példa erre az M1 TV, aminek nagyobb a költsége, mint az RTL, TV2-é összesen.

ech 2011.01.02. 22:33:31

Vegyétek már észre (akit illet), hogy kapitalizmus van. Nem a kormány mondja meg a piacnak mit csináljon, hanem fordítva. És ez nem is fog változni amíg az EU tagjai vagyunk.

A multik idehozzák a tőkéjüket, munkahelyet teremtenek, adót fizetnek, munkát adnak a kis- és középvállalkozásoknak. Ezért cserében esetleg elengedik néhány évre a társasági adójukat. De amikor már fizetniük kell, akkor sem mennek el hanem beruháznak, terjeszkednek, mert nekik az az ÉRDEKÜK (mármint, hogy nyereségük egy részét visszaforgassák beruházásokba). Persze ha Magyarországon az új beruházások várható megtérülési ideje = soha, akkor nem fognak terjeszkedni, meg új munkahelyeket teremteni, hanem a megsarcolt hasznukat elviszik Vietnámba, mert ott van a piacban potencia. Rosszabb esetben azért egy kicsit átszerveznek, kirúgnak pár embert aztán felvesznek olcsóbbért párat, mondván, hogy a nettód ugyanannyi a nagy adócsökkentés után.

Lényegében elmenni nem fognak, de egymillió munkahelyet sem fognak teremteni, az biztos...

Esetleg valaki elmondaná a folyamatát annak, ahogy a kopasz BMW-s "vállalkozók" illetve a házi pálinkafőző földművesek, hogy fogják azt a millió új munkahelyet megteremteni?

Aki pedig azt szajkózza, hogy "Ezek nem fizetnek adót", az pedig azt magyarázza már el, hogy az egyes államok miért versengenek egy-egy multi nagyberuházásaiért például társasági adó-mentességet ígérve?

mingyá beszólok! 2011.01.02. 22:33:32

Bocs Mindenkitől, kb. ott durrant el az agyam, hogy szegény multicégek vért hugyoznak a nyereségért, meg hogy adóznak ezerrel...

Kb. azért tart itt ez az ország mert hason csúszik a gazdaság a multik előtt. Az elmúlt 20 év alatt gyarmatosítottak és felvevő piaccá tettek minket, iparunk, mezőgazdaságunk, kereskedelmünk oda lett. Gondolom hogy nem kis befektetés volt. Valamiért mégis megérte nem?

Azt ne próbálja beadni az embereknek senki - még az Index címlapján sem - hogy ez mekkora áldozat volt tőlük, és mekkora jó tett.

Az egyetlen problémám a helyzettel az hogy a multik ma kis hazánkban már nyereségesen indulnak, hiszen minden kis szaros projektjükhöz azonnal milliárdos vissza nem térítendő támogatást kapnak, az öt éves adómoratóriumok legendájára már nem is térnék ki. A nyereséget továbbá tetézi a nevetséges bérszínvonal. A megtermelt profit és a multiknál kapható fizetések köszönő viszonyban sincsenek az EU átlagával. Max. profit, arcátlanul alacsony bérekért és állatias bánásmódért. (Lidl, Tesco, és munkaügyi értelemben az összes MLM és Call Centert működtető cég - biztosítók, bankok, stb.)

Azt gondolom a cikk írója ekkora baromságokat csak súlyos gyermekkori agykárosodása, vagy pártpolitikai kötödése miatt írhatott. Farfekvéses Sünt Neked is Kedves Szerző!

Templer 2011.01.02. 22:33:32

Ami most történik, az csak egy rohadt sziinjáték. A hatalmaknak, és a multiknak muszály ellenkezniük, nehogy valaki kövesse a Magyar példát. A franciák a németek stb. a saját adóbevételüket féltik, mert mi van , ha más is ezt a példát követi. Nekünk ez túlélés!!!!

gabest1 2011.01.02. 22:33:32

Váltsátok a pénzeteket telekom részvényre és majd megértitek miért sírnak. Az a multi nem csak gonosz németekből áll, rengeteg magyar kisember pénze is benne van. Sőt, még a nyuggerek is.

Sas882 · http://raktarbazis.blog.hu/ 2011.01.02. 22:33:32

ilyen adó, olyan adó, de mégis mire kell ez a rengeteg pénz?
rosszak az elgondolások már alapból, egyrészt hibás agyonadóztatni azokat akik dolgoznak, s odaadni azoknak akik nem.
felesleges mindenféle különadó, inkább, stabil, átlátható rendszerre kell áttérni.
jelen esetben az un. túlfoglalkoztatás sem lenne rossz megoldás, de ehhez a bérterheket radikálissan kell lefaragni.
Ez gerjesztené a belső fogyasztást, s abból lehet alkotni valamit, nem a különadókból.

puffatag 2011.01.02. 22:33:33

@Nomante 2.0: képzeld el a MAGYAR vállalkozót külföldön (merugye az természetesen jó dolog)ugyanezekkel a basztatásokkal, amit a csuti törp csinál most a külföldiekkel.... ja, és tudom, téged nem érdekel, de európai jogokba ütközik... ugyanúgy te féreg, mintha magyar vállalkozót basztatnának külföldön

Bergeroth 2011.01.02. 22:33:33

Most nyúlták le a több ezer milliárd forintos, magán nyugdíjpénztári befizetéseket. Máris elfogyott?

acsa77 2011.01.03. 05:33:13

@Gerzsonka: Jó részletesen felsoroltad.

A XIII. ker.ben nem tudok sajnos. Én a Fővám térre járok egyhez vörösért és az Astoria közelében egy másikhoz fehérért. Bár igaz, hogy a XV. kerből, de ezt minden nap. Egyébként néha én is megyek multiba, mert valami csak ott van. A Spar tényleg elég jó, de nekem az átlagár ott már egy hajszálnyit magas.

Kenyér sül otthon és néha süti. Ennyi. Pékáru-részleget tényleg rég láttam. Egyszerűen túl sok hűhó lisztért és cukorért. Töltelék pedig csak otthon kerül bele rendesen. Vagy megeszem marékból a drága magvakat/lekvárokat. Otthon szerencsére nem százalékos a luxus árrése.

A rendesen erjesztett vaj nagyon sokáig eláll 20°C fok alatt. Levegőn is, nem csak vízben. A sajtbeszerzés nehezebb téma, de javul. Csak a gomolyaszerűségek romlékonyak. A tej az egy dolog, azzal tényleg munka van, szakszerűen kell életre kelteni.

Ásványvízvásárlás elég húzós, de van azért olcsó fajta. A csapvíznél sokszor segít, ha kiszellőzik a klór egy kancsóban (15-30 perc). Főzés sem segít?

Tény, hogy édességért útba ejtem az Úp-Rákospalotai felüljáró alatti bódékat, ahol polcpénz nélkül kapom a csokit/kávét. Az import, akárhogy is nézem.

Felvágottat ill. feldolgozott húst nem veszek, megint sok hűhó. És megint egy lemondás. Kell egy kis kreatívkodás pástétomokkal, de ez az én bajom. Ezért még szektákkal is felvettem a kapcsolatot.

A lekvárfőzés nem is olyan vészes. 80%-os gyümölcstartalommal az összráfordítás igen kedvező.

Persze, szerencsés vagyok Budapesttel, tényleg jó lenne az általánosítás.

bkkzol 2011.01.03. 05:38:35

Németországban,Ausztriában, Hollandiában lehetett legálisan uzsora kamatot kiadni? Visszamenőlegesen szerződés módosítani? Telekommunikációs cégek nem 400%-os profittal dolgoznak, "csak" 360%-al még nem kell sírni. Miért jöttek ide? Nem segíteni hanem tetszett a 300 eurós fizetést adni a szakmunkáért.

Mike36 2011.01.03. 05:38:35

elképesztő mekkora irigység és primitívség van ebben az országban, még a netet használó nem funkcionális analfabéták körében is

Mike36 2011.01.03. 05:38:35

@mingyá beszólok!: gondolom nem multinál dolgozol, de ha igen, akkor sem mondjuk banknál

Mike36 2011.01.03. 05:38:35

@mingyá beszólok!: gondolom nem multinál dolgozol, de ha igen, akkor sem mondjuk banknál

Táskás Tóni 2011.01.03. 05:38:36

@fairplay50: Adjunk oda mindent Széles Gábornak, meg a Vegyépszernek és zabáljunk a CBA-ból. Ez neked tetszene, nekem nem.

Táskás Tóni 2011.01.03. 05:38:36

@bandos: Le kéne húzni a rolót Mo határain és se be se ki. Pontosan olyan jó a hozzáállásod , mint a remek miniszterelnökünké.Csak az a baj , hogy jó nem sülhet ki belőle. Orbán visszavehetne egy kicsit a virtuskodásából.

Fade 2011.01.03. 05:38:36

Ez a nem fektetnek be sött szabadulnak a Magyar érdekeltségeiktől amúgy november óta tart addig vártak. Vicces még a BUX vs PX50/Wig20on is jól látszik.

stooq.com/q/?s=wig20&d=20101231&c=3m&t=l&a=lg&b=0&r=bux

Remélem nem őrültek meg fönt teljesen mert látszólag istenverte kockázatos játékot űz OV és "csapata". MO képtelen finanszírozni magát a "termelés" GDP 80%!át a multik adják, ha ezek nekiállnak szépen külfödre települni a Magyar gazdaság/forint pillanatokon belül összeomlik. És az 10.000Ft/l es benzinárat jelent, márha ad nekünk WC papír Forintért bárki/bármit.

Fade 2011.01.03. 05:38:36

Amúgy k*ra vicces, nem a multi hanem még a Magyar vállalkozók is! menekítik a pénzüket, helyezik át a vállalkozásukat külföldre.

Őket elsősorban nem az adózás rettentette meg, hanem, hogy a jelenlegi Magyar kormány lesz*ja a magántulajdon védelmét és lesz*ja a jogállamiságot. És 100* jobban bíznak a Szlovák/Osztrák államban mint a Magyarban.

Csak amiről én tudok az jövőre ~200milió forintos adóbevétel kiesést fog okozni a Magyar államnak. Menekülnek ők is. Ahogy a multik is.

butthole 2011.01.03. 05:38:37

Lényegében elmenni nem fognak, de egymillió munkahelyet sem fognak teremteni, az biztos...

A rendszerváltás óta párszázezer munkahelynél többet nem teremtettek és nem is fognak. Annyit se, mint amennyi az átalakulás éveiben megszűnt... Rossz helyről várjátok a csodát és ezen az se segítene, ha ezt a különadót mi fizetnénk nekik évente, hogy áldásos tevékenységükkel megmentsenek minket az éhhaláltól...

drsz 2011.01.03. 05:38:37

@Szűcslaci:
"...Én meg úgy látom, hogy egy szatócscég packázik egy ORSZÁG kormányával..."

és ez igaz is - más kérdés hogy mondjuk az egyik "szatócscég" tudod amelyik A-val kezdődik és egon-ra végződik, nos ő 30ezer millió Ft-os tőkével rendelkezik cégcsoport szinten csak NÁLUNK, 100ezer millió feletti éves árbevételt produkál, és több mint 1000 embert foglalkoztat - de ő a kisebbek közé tartozik, van az a másik szatócscég, a SPAR (aki mellesleg képes volt - csak egy példa - saját vágóhidat venni és a boltjait jellemzően magyar hússal ellátni) szóval ő 14600 embert foglalkoztatva 360ezer millió feletti árbevételt produkál...

bizony lehet kiabálni hogy fúúúúúúj mocskos multi és fizessssss állat, de ha ők ezt komolyan, hangsúlyozom KOMOLYAN veszik és válaszlépnek - akkor majd létszi beszélj azzal a néhány 10ezer itt maradó munkanélkülivel, hogy azért érzelmileg jobb nekik - mégsem kell majd órákat tölteniük az adóbevallás kitöltésével...

Káposztakukac 2011.01.03. 05:38:37

@Kürüsüly: te tényleg teljesen hülye vagy. nem, nincs egységes adórendszer az eu-ban. vannak viszont kötelező erejű alapelvek, amik minden állami aktust, beleértve az egyes tagállamok adópolitikáját, kötik. ilyen a diszkriminációtilalom. márpedig a különadó diszkriminatív, nem kicsit, nagyon. úgyhogy tuti a bukta. és ne gondold azt, hogy ez lenne az első alkalom, hogy az eu egy tagállam diszkriminatív adópolitikája miatt közbelép.

valasz a KE-nek 2011.01.03. 05:38:37

Istenem! Minek akar észt osztani a blogján az olyan, aki az orránál nem lát tovább!?

Ezek a cégek nem fognak elmenni, mert akkor piacot veszítenének és nemcsak a profitjuk egy részét, hanem teljes egészét elveszítenék. És akkor leshetik csak igazán a terveiket! Ráadásként a profitterv bukása mellett buknák a növekedési tervet is, valamint hab a tortán, hogy utat nyitnak a konkurenciának.
Ennyit kéne csak belátni, aztán az egész írás mehet a kukába.

Bonus kérdés: egy magyar blogger mi a facért a külföldi cégeknek drukkol a magyar állam ellenében?

Nyers Fa 2011.01.03. 05:38:38

Egy pár kérdés amire választ kérnék!

Miért jobb a magyar multi mint a külföldi?

Ki akadályoz meg bárkit ma Magyarországon, hogy pl: Raiffeisen részvényeket vegyen?

Mennyivel fizet többet az OTP az alkalmazottaknak, mint pl: az Erste?

Miért nem mindegy, hogy a nyugati multi a részvényesei közt (akik között magyarok is vannak) osztja el a profitját, vagy vesz még egy Aston Martint 60 millióért a lányának. (mint Csányi)

Mitől lesz jobb, ha magyar a tulaj?
15 éve dolgozom, csak magyar munkáltatóm volt, sehol nem voltam rendesen bejelentve. Vágyom egy multira, vagy legalább egy külföldi tulajdonú munkahelyre, akkor legalább lenne nyugdíjam.

Orbán Diktor (törölt) 2011.01.03. 05:38:38

@Templer: Nem értelek, te kommunista vagy? Mi bajod a külföldi tőkével? Ha ezek elmennek innen, akkor neked annyi.
Különben azt várom, hogy mikor pofozza hülyére az EU a felcsúti vajdát, mert eddig eléggé türelmesen figyelték a fülkeforradalmát. Ha az EU kettőt tapsol, vége a cirkusznak...

Marvelous 2011.01.03. 05:38:38

A hír értéke:

már a cégek büntetik az államot.

Egy állam alkupozicója soha nem volt olyan alacsony, mint manapság. Miért vette el az állam a nyugdíjad? Mert úgy is neki kell eltartania téged, meg a bedőlt multit, aki most kárpótlást követel. Munkanélküliség? Készülj fel rá, hogy a mai technológiai szinten nem kell 7 milliárd ember a termeléshez, szolgáltatáshoz. A munkanélküliség növekszik. A multit meg lehet védeni, de inkább gondolkodj el mi történt Detroitban, vagy dolgozz a kecskeméti Mercedesnél alamizsnáért.

butthole 2011.01.03. 05:38:38

"Valahol nagyon meg tudom érteni a német Allianz, az E.ON, az RWE, a Telekom, az EnBW, a Rewe, az osztrák Spar, az OMV és a Baumax, a cseh CEZ, a francia Axa, valamint a holland ING és Aegon vezetőit. Elkészítik, meg a válság ellenére úgy-ahogy hozzák is a tervet, leadózzák vastagon, amit kell, egynémelyik talán még némi nyereséget is produkál - ahogyan azt a részvényeseik elvárják -, majd jön a feketeleves, miszerint még néhány százmillióval ugyan tessenek már hozzájárulni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének sikeréhez."

micsoda egy gyomorforgató undorító jajveszékelés ez... a részvényesek meg e menedzserek meg a profit meg a kurvaanyja. tudod te hány forint társasági adót fizetett be a cora és az interspar a 2010-es adóévben??? A ketten együtt NULLA AZAZ NULLA forintot. A többszáz milliárdos forgalom ennenére nem sikerült nyereséggel zárni az idei évet se. A szívem szakad meg faszfejkém! Nem unjátok még ti ezt a mocskos ótvar hazudozást???

jozicsenko 2011.01.03. 05:38:39

@puffatag: volt ilyen: pár éve németországban összehangolt, célzott ellenőrzések voltak, direkt magyar cégek ellen: építőipari és élelmiszeripari cégekre szálltak rá (magyarul bérben kinndolgozó henteseket és kőműveseket szivattak): nem találtam sok cikket, nem keresek már rá: csúnya botrány volt: akár mert egy trehány magyar miatt indították, akár mert minket akartak kiszorítani a piacról - mindkettőt el tudom képzelni.

@Bergeroth: nem, ezt már féléve bejelentették, de most gondoltak egyet a multik, hazamentek sírni: augusztusban kit érdekelt volna? Magyarország két napja az eu elnöke, vagymi: most nagyobbat szól a tiltakozás...

@Rohadjatokmeg!: tanulj meg számolni: ki fogják vezetni az adójóváírást (ez egyébként az szdsz húsz éves ötlete), de a családosokat segíteni kell: ők adják a jővő munkásait, akik majd adóznak a nyugdíjadért

egyszerübben: ha egymagad keresel 100e Ft-ot, bruttóban, akkor az nettóban lesz pl 66eFt -egy személyre, egy főre ennyi. (100e Ft - 16%Szja - 18% egyéb, nincs családi adókedvezmény)
ha anyuval ketten dolgoztok, fejenként 100eFt bruttóért, de van mellé kettő gyerek, akkor az még a kedvezményekkel együtt sem lesz több, mint 41e ft/fő
(a számolás, egyszeruen: 16+18% elvonás, szuperbruttó nélkül, plusz adókedvezmény, ami max az szja= 2fő*100eFt*82% = 164eFt ez négy főre leosztva 41eFt/fő: a "szingli" arc egymaga másfélszer annyiból gazdálkodhat, mint ha családja lenne)
s az adókedvezményt kb 300eFttól már erősen érzed, nem kell hozzá egymillát keresni...

oszi1113 2011.01.03. 05:38:39

jé, itt mindenki a szegény múltit félti!
de mókás!
eddig is volt valahogy, ezután is lesz valahogy.
ha maradnak, ha mennek!
de ha télleg megbüntetik az országot miattuk, akkor az nem rajtam, meg rajtatok fog csattanni?
agymosott hülyék!

hivatásos naplopó 2011.01.03. 05:38:39

mielőtt végigolvasom az összeset:

- valóban van külföldön is bankadó, de ott kockázati alapba folyik a pénz amiből a jövőben mentik a bankokat, nem a folyó kiadások ellentételezésére
- ó jajj, magyar kiskereskedelem, valóban, vegyetek drágán szart, idióta, vadbarom, a vevőt idiótának néző eladóktól
- hány munkahely bukna? mekkora adókiesés? és a dolgózók szja-ja? és munkanélküli segély?

vegyük már észre, hogy nem oroszország vagyunk ami stabil annyira gazdaságilag, hogy tulképpen leszarhatja mi történik a világban...

jozicsenko 2011.01.03. 05:42:22

@beavereater: talán invertáljuk a dolgot, jó? a külföldi jó, a hazai rossz ment itt a ballib sajtóból, évekig: talán feltünt, de ma a "hazai" címmel adnak el egyre több és több terméket (kedvencem az osztrák v. német? üditős cég, amelyiknek van pofája a magyar almát dicsérni - tíz évvel a nyírségi almák eltüntetése után: tudod az a banda, akik tökéletesen lefedik a kapitalizmust: tönkre tenni a hazait, majd iszonyat áron az idegent ránkerőltetni: az almánák még pl emlékszem, hogyan akarták léalmaként 10-20 Ftért megvenni az alma kilóját, miközben a boltban eladták 200ért... de nemcsak az almával, ezeregy más dologgal is megjátszották ezt: téglával, cipővel, tejjel, stb)

a lényeg: fel kell építeni a hazai ipart, sajnos erős versenyben kell újra magára találni a hazai termelőknek: a ballibek az utolsó tételig mindent eladnának, ezért utálom őket - tökéletes partnerei a ny-i multiknak: dolgozhatsz nekik fillérekért és megveheted a termékeiket, a ny-i árakon (bankok, mobiltelefon, gáz egyáron v. drágábban, mint Bécsben? elmegy minden ballib és multi a p.csába: ne minket zsigereljenek ki)

japp, cba és hazai boltok tulajai: a lidlnél volt botrány, hogy a női alkalmazottaknak külön színkód volt ciklusukra, nem? mutass egy hazai céget, aki ennyire semmibe meri venni a magyart... (a minimálbéres trükközés is sok, de ez b.szod, ez bőven megmutatta: mindent mernek, amit hagyunk)

tcom 2011.01.03. 05:42:22

@mingyá beszólok!:

A nevetséges az, hogy ülsz és egy multi gyár PC-jén írogatsz. A szocializmusnak volt 40 éve, hogy kifejlesszen PC-t neked, de 10 évvel mindig a világ után jártak. Még élhetne is a magyar ipar, ha a polgárok, kádár népének nem mindig az számítana, hogy van-e olcsóbb.

Tetszik nem tetszik a világ kullog a multik után, akik potenciáljuk folytán többre képesek, mint a kisebb piaci szereplők. És ami fontos olcsóbban tudják előállítani termékeiket.

Az is tény, hogy kb 200 ezer embert ők foglalkoztatnak és teszik nem tetszik a magyar átlagbér kétszereséért. Kétszer annyi adót, járulékot befizetve, mint az adócsaló magyar vállalkozók. Valójában legtöbb esetben létező gyárakat, vállalatokat működtetnek. Jó példa erre a MATÁV privatizációja. Az állam a távközlés területén albániával vetekedett. A települések egy részénél 1993-ban még dugdosós központok látták el a kommunikáció feladatát. Az állam épp avval volt elfoglalva, hogy csődbe megy vagy a megszorítások, és az éves 20%os infláció megmenti az országot a millforintok veszedelmétől.

A legtöbb esetben a negatív példák jutnak el a polgárokhoz. Jó lenne egy közvélemény kutatás arról, hogy szeretné e multis alkalmazott, hogy magyar vállalkozók vegyék át a működtetést?

Én már dolgoztam szín-levédiai magyar cégnél is és azt mondhatom, hogy nem kérek abból a munkakultúrából.

szamarhegy 2011.01.03. 05:42:22

@Templer: A Tesco, Allianz fajta multik is befektetők, meg az ország gazdaságát a felszín felett tartó gyártó, termelő multik is befektetők, ha találnak hasonló adottságú, de nem ilyen bajban lévő és főleg kiszámíthatatlan országot és elmennek, akkor még nagyobb bajban leszünk, ők elvannak más országokban is, és mi??? A másik, hogy ha nem átverhető hülye gyereknek tekinti ezeket a cégeket a kormány, akkor elfogadták volna a különadót, de amikor sorba jöttek a Járai cégére, a CBA-ra, az OTP-re, illetve a maximális kímélésükre szabott különadós törvények, továbbá az emiatt rögtön megszüntetett Költségvetési Tanács megtalálta azt a sunnyogósan elrejtett sort, hogy 2012 után is marad, akkor joggal gondolhatták azt, hogy a Magyar Kormány hamiskártyás játékos, akinek a szavára nem lehet adni, ezt tükrözi különben a CDS felár (2010 ápr. - 180 pont) 380 pontra ugrása, a Kormány kapkodása, inkorrekt magatartása miatt 2% extra kamatot kell -a tavaszihoz képest- a hitelek után fizetni.

decens 2011.01.03. 05:42:22

Vinnyognak a libsik mint amelyik kutya farkára léptek! :-))

ech 2011.01.03. 05:42:23

@mingyá beszólok!: És te kitől veszel autót, mobiltelefont, számítógépet meg úgy nagyjából mindent?

Béla bácsitól a kis- és középvállalkozótól?

Lehet szidni őket, köszönik szépen, jól megvannak. Nélküled is, OV nélkül is, Magyarország nélkül is.

Úgy tűnik iparunk, mezőgazdaságunk, kereskedelmünk nem versenyképes a multikkal.

Mégis mit szeretnél: egy bank, egy élelmiszerlánc, egy "háztartási bolt" legyen? Volt már ilyen? (költői)

Lehet érdemes lenne észrevenni, hogy "azok az idők" elmúltak.

21. század, globalizáció, piacgazdaság.
Ezek vannak most.

ech 2011.01.03. 05:42:23

@mingyá beszólok!: Jah és a bérszínvonalról:

Amikor jelentkezel egy állásra (multihoz vagy nem multihoz mindegy) az első kérdések között van a "Mennyit szeretne keresni?".

Itt is a kereslet-kínálat dönt (ezt már leírtam ide egyszer). Akinek ez nem elég az legyen élelmes...

Lehet jó pénzt keresni a környező országokban, csak észre kéne venni, hogy nincs már vasfüggöny. EU van!

acsa77 2011.01.03. 05:42:23

@FamilyGuy: jelentős érdeme van a multiknak, hogy behozták a vállalati multikultit és tudást. De azért már eltelt 20 év (az már egy fél kommunizmus!), és könnyebben megy a közvetlen külföldi kapcsolattartás. Felnőtt pár mérnökgeneráció stb. Tehát ahogy javulnak a kapcsolatok, úgy egyre inkább lehetőség van önálló magyar vállalatok létrehozásához. Alacsony kamatok esetén pedig simán megkapják a tőkét. A fejlesztések legtöbbször külföldön is kis csoportokból indulnak. És szerencsére nem csak Csányi-félék vannak.

Cuppanj a végére! (törölt) 2011.01.03. 05:42:23

@puffatag: Tehát szerinted a magyar vállalkozó külföldön adómentességet élvez,a helyi vállalkozók elé,fölébe helyezik? Mert itt eddig ez volt,vakegér. Hiába tolvajorbánoztok,gonosztörpéztek degeneráltak.

Cuppanj a végére! (törölt) 2011.01.03. 05:42:23

@puffatag: Tehát szerinted a magyar vállalkozó külföldön adómentességet élvez,a helyi vállalkozók elé,fölébe helyezik? Mert itt eddig ez volt,vakegér. Hiába tolvajorbánoztok,gonosztörpéztek degeneráltak.

FamilyGuy 2011.01.03. 05:42:24

@mingyá beszólok!:
Milyen márkájú a TV-d?
A mobilod? Mosógéped, hűtőd?
Jó áron tudtad megvenni a multi terméket?
Tévednék?

Felmosórongy (törölt) 2011.01.03. 05:42:24

@Bergeroth: orbán és csicskássai zsebrerakták...

valamit · http://darwin.freeblog.hu/ 2011.01.03. 05:42:24

@Hóember:
Nem érzed, hogy a tőke seggét nyaló kommunista kép mennyire hazug? Ne értsd félre, nem azt mondom, hogy hazudsz, hanem, hogy itt akkora átverés megy, hogy a tőke seggét nyalót kommunistának nevezik.

acsa77 2011.01.03. 05:42:24

@tcom: bonyolult ügy ez. Több olyan szolgáltatást soroltál fel, melyet kényszerűen csak monopólium-szerű módon lehet szolgáltatni, illetve közösségi tehervállalással. Ettől persze még fennmarad a képviseleti probléma.

Pl. ahol az orvosi szolgáltatást privát biztosítók szolgáltatják, ott az orvosok "zsarolási" potenciálja olyan magas, hogy lényegesen magasabb költségen oldják meg ugyanazt, amit szabályozottan, állami önkénnyel. A prevenció jelentős, "ügyfél" által könnyen végezhető része nálunk eleve nincs benne az állami egészségügyben, szinte teljesen privát, de a piacon elképesztő árak és megtévesztések vannak - pedig igen hitelesnek látszanak.

Teljes államosítottság esetén fennáll még az információs probléma, meg a skálafüggetlen hálózatok esetleges lebénulása, szóval valóban gáz.

NewWay 2011.01.03. 05:42:25

@Gerzsonka:
"A cégek éppen az irreálisan magas adók miatt sírnak, meg amiatt, hogy nem értelmesen költi el a kormány, ahogy illene. "

Az emberek is az irreálisan magas adók miatt sírnak, meg amiatt, hogy nem értelmesen költi el a kormány.

A nagyobb baj, hogy a 3-4 milliós nyugdíjas és inaktív réteg sakkbantartja az országot, mert az MSZP felhergelte őket.
(Tisztelet a tisztességes nyugdíjasoknak. Akik persze nem a 40 évesen nyugdíjazott rendőrök!)

Értelmes párt nem vehet el ettől a rétegtől, mert megbukik.

NewWay 2011.01.03. 05:42:25

@Sas882:
"felesleges mindenféle különadó, inkább, stabil, átlátható rendszerre kell áttérni."

Arra még nem gondoltál, hogy aki adót csal, az azért fizet gázszámlát, elektromos számlát, bankszámlát?

Tehát az extraadó most megfogja az adócsalókat is egy kicsit. Nem olyan nagyon, persze.

A nem adócsalók pedig adócsökkentést kapnak.

gulasZuppe 2011.01.03. 05:42:25

az eon es rwet en ketlabbal rugnam ki, ket millios előfizetőtábort elmebetegseg volt eladni, örök üzlet, de nekünk nem kellett az szdsz demagogia miatt, miszerint az állam rossz gazda, igaz hogy ez csak mo-ra igaz mert az armszolgáltatói szektort érdekes módon fél eurpa elfelejtette kirpivatizalni - és törvényeikkel pont ez gátolják -, mi enyhén szólva lassan minden szinten atestünk a ló túloldalára, fájdalmas a visszatérés, de ha még akarunk nyugdijat 20 év mulva akkor keserü de szükséges más utat választani mint amit eddig jartunk
--
ami most zajlik az semmi mas csak az eddig teljesen átgondolatnalul osztogatott magyar vagyon kiarmlásának lassítása a folyamatok átrendeződése
ez persze hogy kellemetlenül érinti hivatásos talicskásokat és persze hogy van penzük meg kapcsolatuk arra hogy el is hitessék nekik itt mindent lehet és senki nem tehet keresztbe ez volt az elmult 20 év, most hogy ez már más irányba megy tovább keserű a szölő
a magyar vallalkozó meg sose tud betörni a nyugati piacra egyrészt az árak miatt, másrészt mert ingyen! semmit nem dobnak az ölébe
itt még mindig nem igazi verseny van bizonyos szektorokban, és a helyzet az hogy nem is lesz soha mert máshol sincs csak baromorszaggal hitették el hogy lesz olcsóbb energia...

NewWay 2011.01.03. 05:42:25

@Gerzsonka:
" igazán jó minőségű húst eddig csak a Sparban láttam."

Értelmes ember nem vesz húst Tesco, Spar, Auchanban.

"Tejtermékek, vaj, tej, tejföl. Mindez úgy, hogy ne kelljen naponta eljárkálni érte, mert dolgozó ember vagyok. Ha a piacon venném, az oké, hogy igazi bocitól van, de másnap már gyakorlatilag dobhatom is ki."

Ez igaz, több tartós terméket érdemes a nagyáruházakban megvenni.

De Tescoban is ritkán járhatták: a Fogarasi Tescoban az a divat, hogy a gyárilag előrecsomagolt felvágott, hús 2-3 napon belül lejár (pedig 4-5 hetet bírna, ha frissítenék rendesen az árut).

Tejfölböl vagy frissföl van, vagy Tesco gazdaságos. Esetleg egy "márkás" tejföl is akad, ha szerencséd van.

Ez a választék?

A Spar is gyengül: van 5-6 féle SPAR tojás, és talán 1-2 más márka.

MiKEY 2011.01.03. 05:42:26

@Michael Knight: Szégyelld magad, Posztíró! soha többet nem kattintok a blogodra.

avionics 2011.01.03. 05:42:26

Ezek a kedves "multik" évente kiszivattyúzzák a magyar GDP 8 %-át. A töredékének a töredékével kell hogy hozzájáruljanak ahhoz hogy az őket életben tartó ország életben maradjon. Halljuk eleget a "művelt nyugat" irányából hogy itt micsoda korrupció van. Arról nem mesélnek hogy ők hány fontos "személyt" korrumpáltak hogy megszerezzék a szinte teljes magyar gazdaságot. Ha valaki ez után megkérdőjelezi hogy Orbánék kinek az érdekét képviselik az ebből él. Azért senki sem emel szót hogy itt a bankok megtehetik azt hogy egyoldalúan módosítsanak a hitelkamatokon például. Ja igen, ez a szelektív "hallás".

renevol 2011.01.03. 05:42:46

@torró: " De van egy mondás :egyszer mindenért meg kell fizetni"

Ezzel csak az a baj, hogy Magyarországon élünk, tehát ez itt sajnos nem így van.

Tibike15 2011.01.03. 06:01:57

Így van sirassuk szegény multikat, amik odahaz tudnak nyereséget és tisztességes béreket fizetni, de itt nem. Itt nem, ahol pedig például a szolgáltatóknak garantált nyereségük van ha esik ha fúj.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.03. 06:01:58

Khmmmm... Végigolvasva a kommenteket, a kép nem túl rózsás.
Egyrészt megdöbbentő egyrészt az a keserűség, düh és feszültség, ami itten gerjesztve vagyon, és aminek a húrjain a Fidesz elnöke olyan nagyszerűen játszik.
Másrészt megdöbbentő az a nemzeti önérzet, ami munkál sokakban, hogy le a mocskos multival, meg jöjjön a hazai, de azért jó a Red Bull, meg jó lesz nekünk a 140 forintos szlovák tej is a 250 forintos magyar helyett - hogy a szlovák rendszámú, Nagymagyarország-matricás autókról már ne is beszéljünk...
Harmadrészt megdöbbentő, hogy nálunk a magukat konzervatív jobboldaliak mondók ekézik a tőkét és mondanak erősem kommunista lózungokat, aki meg a magántulajdon és a tőke fontossága, netán hasznossága - meg persze talán a józan ész - mellett emel szót, azt rögvest lekomcsizzák.
Negyedrészt pedig - csak a pontos szövegértelmezés kedvéért - a poszt pusztán
- közölt egy hírt (miszerint a multik panaszt emeltek a kormány ellen),
- megállapította, hogy a panasznak van némi alapja (mivel a különadók bevezetése nem volt éppen tisztességes és fair megoldás ebben a formában),
- hozzátette, hogy a különadó maga egyébként elfogadható lenne (ha indokolt és ha fair módon vezetik be),
- valamint felvetette a kérdést, hogy vajon a Fidesz prominensei közül ki szólja el előbb magát, hogy "el lehet menni" (miután ez a - mondjuk úgy - önbizalom jellemzi egyébként az elmúlt hónapokban a kormányzat megszólalásait.
Röviden összefoglalva körülbelül erről volt szó fentebb. Csak a pontosság kedvéért.

betaberta 2011.01.03. 06:50:11

hát ezen óriásit röhögtem, és innentől kezdve volt hiteltelen az írás, pedig kíváncsi lettem volna:

"egynémelyik talán még némi nyereséget is produkál"

még esetleg némi kis nyereséget jah...egy kockacukornyit mindössze ha éppen nem deficites a cég...főleg a felsoroltak közül...pff

El Argentino 2011.01.03. 07:34:28

szegény cégek... :D
és most mi lesz? sírjunk?
az eu leb.sz? komolyan? hujuj az eu-n röhög a fél világ, a másik fele meg már kiröhögte magát

Húsleves 2011.01.03. 07:39:35

Elkészítik, meg a válság ellenére úgy-ahogy hozzák is a tervet, OFFSHORE CÉGEKEN KERESZTÜL KÜLFÖLDRE VISZIK A PÉNZT, MARAD KB. 0 FT, AZT leadózzák vastagon, amit kell, egynémelyik talán még némi nyereséget is produkál - ahogyan azt a részvényeseik elvárják.

különvélemény 2011.01.03. 07:44:06

@johevi:
Aha, szóval bankolni sem fognak azok az emberek, akik a rafiban bankoltak eddig.
Köszi, hogy felvilágosítottál!

Toporodottordog 2011.01.03. 08:09:46

@Michael Knight:

Gyurcsány már ellőtte az "el lehet menni" poént. Orbán nem fogja, mert ő nem lesz 2.0

Megdöbbentő a keserű dühödt blogháború az MSZP részéről. Demoralizáltok folyamatosan és nem hagyjátok az országot kimászni a depresszióból.

Annyi fikabullshit-et hordtok össze, hogy az embernek felfordul a gyomra, és ahelyett, hogy elkezdene mindenki produktív építő munkát végezni inkább puffog és csak a szájkarate megy.

Na ne mond már, hogy bármi rossz is van abban, hogy a Fidesz a multikra nyom rá 60 milliárdot a csillagászati profitukat megcsapolva. Jobb lenne a nyugdíjasoknak 900 forint vizitdíj ugye? Mert ugyebár a 300 forintos hozott volna 23 milliárdot.. a 60-hoz meg kellett volna az emelés.

Szóval EL LEHET MENNI a párt és hatalomcélú blogoknak... jó messzire.

Legyen végre a közért a közcél!

okostojgli (törölt) 2011.01.03. 08:11:55

"Végülis ez már majdnem olyan, mint az "el lehet menni" gyurcsányi klasszikusa."

Egyáltalán nem olyan.

LiberAll 2011.01.03. 08:14:51

@Michael Knight: teljesen igazad van, de a sok fidesz droid, csak azt látja, hogy a gonosz multit az "igazságos" Viktorka, most jól megszívatja, azt nem nézik, hogy a különadókat majd velünk magyar emberekkel fizettetik meg, a termékek és szolgáltatások árával, meg azzal, hogy pár honfitársunkat az utcára rakják. Aki meg arra számít, hogy majd a nép elsöpri a fidesz annak van egy rossz hírem, anno a 2006 -os tv székház gyújtogatós szarságot is a fidesz szervezte, szóval most nem fognak maguk ellen agárkondi

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.03. 08:21:39

@okostojgli: Igazad van, elnézést kérek. Tényleg nem olyan. Azt a Fletó mondta, ezt pedig Orbán Viktor Miniszterelnök Úr. És így már mindjárt teljesen más.

nemecsek ernő áruló 2011.01.03. 08:30:03

@NewWay: Az MSZP hergelte fel a nyugdíjasokat???? :O
Te ugyanabban az országban élsz, mint én?

Ne is haragudj, de ha csak a legutóbbi akciót nézzük:
Ki is írt magyarázkodó levelet legutóbb, hogy miért is kell elvenni a pénzemet?
Ki is adott két forduló között biztos vesztésre állva 3.5%-os nyugdíj-emelést? (gy.k.: OV 2002 április)
Ki is károgja folyamatosan hogy "a zemberek a zemberek"?

Ne haragudj, de téged átbasztak. Ne csak Magyar Nemzetet olvass, mert az hazudik!

Medgyesi valóba adott 13. havi nyugdíjat, amivel még a saját oldalukon sem értettek egyet.

Gyurcsányék azt elvették, mert egyszerűen nem lehetett fizetni.

Viktorék 14.(!!!) havi nyugdíjjal dobálóztak 2006-ban, hogy ők majd jól megfizetik, aztán minden sajtót telekürtöltek vele, hogy mekkora köcsögök Gyurcsányék, mert elveszik a zemberektől a pénzüket.

Ne is haragudj, de az, hogy a nyugdíjasok hergeléséért az mszp felelős, szemenszedett hazugság, mert Viktor, és a komcsi bandája az, aki folyamatosan rájuk hivatkozik, velük példálózik, és miatta kell az aktív rétegnek folyamatosan szívnia!!!

okostojgli (törölt) 2011.01.03. 08:39:49

@Michael Knight: Tehát neked az számít, KI mondja, és nem az AMIT mond.

Nem hiszem, hogy a továbbiakban szeretnék veled vitatkozni.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.01.03. 08:43:01

@okostojgli: Mármint konkrétan személy szerint nekem? Ezt most nem is értem...

Nzoltan 2011.01.03. 08:47:04

Az a baj ezzel az országgal, hogy a többség nem elég lokálpatrióta. Ezért megveszi a csirkéből is kb a kínait, nem pedig a hazait ha az kétforinttal olcsóbb. Lehet, hogy most drágább kétforinttal a csirke, csakhogy 10 év múlva sokkal többet veszítünk mint az árkülönbözet. Oda lesz az iparunk, az iparunkkal függetlenségünk a nagy cégektől. Megérdemeljük ha megbasszuk a kutyát kétfillérért.

A német nem veszi meg a magyar csirkét. Nem azért mert szar, hanem mert nem német. Nem is megy nekik ilyen szarul.

Csak Norris 2011.01.03. 08:48:57

Nem biztos hogy egyetértek a magyar politikával, de olyanok szólnak be akiknek semmi joguk hozzá.
Pár dolog nem világos:
1. Német cégek: Lehet jogos a felháborodásuk, de mi az anyjukért is akarnak szankciót követelni? Valamelyik cikkben olvastam hogy a külföldi üzleteket diszkriminálja az adórendszer.
A Németek nem diszkriminálják a mi munkavállalási lehetőségeinket náluk? Akkor mi is követeljünk szankciókat?
2. Angol társaság úgy bűzlik ahogy van. Genetikai selejtek mert egymás közt házasodtak évszázadokig, kivéve a bevándorlőkat. (És buták is. Legtöbb helyen nem használják a szakmámban legeredményesebb német technikát, mert bonyolult nekik, a saját elmondásuk szerint)
3. Schiff Szépmagyarnevű András itthon érvényesült? (Nem tudom pontosan) Ha nem akkor ott söprögessen ahol a babérokat szerezte.

Nzoltan 2011.01.03. 08:49:21

@Toporodottordog: Azt sokan elfelejtik, hogy az "ellehet menni"-t fletó kiknek szánta.

egyszerüen 2011.01.03. 09:01:50

Multinál meloztam ergo GE
Ez is multi:DD rendes bejelentett fizetésem volt 300 ezer felett, ergo az államnak tejeltem rendesen. A melosok is 200-260 ezer között kerestek, már a szakmunkások.

Elmentem egy helyre hogy pont nekem áll a melo. Megbeszéltünk mindent majd a fizinél a következő létminimum zsebbe majd a többi kézbe. Köl vagy mehetsz is, van helyetted más

Ennyit a multikról.

Itt a pofátlanság az hogy visszamenöleg kell adozni. Sehol nincs ilyen egy demokrata államba. Extraado jöhet, de olyan hogy visszamenöleg nincs

Kb ua a helyzett hogy elmész venni egy autot, majd 1 év mulva jön a levél hogy ez a kocsi többe kerül fizessd be.

A multi egyszerüen meg fogja oldani. Árat emel és majd a kisemberek megfizetik

A másik mindenki fuj a multira hogy igy meg ugy ekkora haszon akkora haszon

Talán tudatosan kell vásárolni. Ha 199 ft a narancs akkor veszek, de amikor felviszik másnap 225-re mert jol fogy akkor nem veszek. Ilyen egyszerü

Annyit már nem ér meg nekem

Azért kivi lennék ha kivonulnának a multik akkor orbánék és az emberek mit szolnának. Se telefon, csak kisboltok, stb stb
Annyira én pattognák, mert ott van Kina, ott nagyobb a haszon elmennek oda. Lásd a mi gyárunk is azért zárt be mert kinábol többet lehet kisajtolni
Miről is beszélünk akkor??? közel 900 ember esett ki, akik rendesen fizettek adot és ugye rendesen tejeltek is. Most zsebbe buli játszik

Tehát akkor vonuljanak ki a multik??

Csak Norris 2011.01.03. 09:02:27

@Nzoltan: Ez nem teljesen igaz. Vagy akkor behazudják a dolgot, mert a libát, kacsát "echte ungarische" jelzővel adják el. Van téliszalámi. Meg van valami "Debreziner" is de az szerintem a sajátjuk.

egyszerüen 2011.01.03. 09:02:27

@Nzoltan:

ha csak 10-20 forint különbség lenne a magyar termék és a külföldi között akkor mindenki a magyart veszi. De ....

Hiába van ráiva hogy magyar termék ha az alapanyaga pakisztánbol jön.
Innentől kezdve nem tökmindegy hogy melyiket veszem?
Multkor a paprikán láttam hogy magyar termék, meg ugye a logo is rajta van, erre a származási helye valahol messze volt:DD

A másik én szivesen veszek 300 ft-os tejet a 160 Ft-os helyett, de sajna a fizetésem nem engedi meg
ugyanez van sok mindennen

itt nem 10-20 ft különbség van hanem sokkal több

otto von bolschewick · http://farkastanya.blogspot.com 2011.01.03. 09:11:28

@jazzcool: "a jobb módú magyarok magyarországi bankoknál, brókercégeknél pld, orosz, török, ázsiai stb részvényalapokba fektetik pénzüket, illetve magyar cégek helyett pld. német stb. cégek részvényeit vásárolják."

El se hiszem! Nem akarnak bukni a szemetek, inkább nyerni szeretnének a befektetéseikkel. Rohaggyanak meg, nyerészkedő bagázs! Ahelyett, hogy kiszámíthatatlan hozamú magyar papírokba fektetnék a pénzüket, igyekeznek biztosra menni. Hát emberek ezek? El kéne venni tőlük a pénzt. Különadót a befektetőkre is, visszamenőleges hatállyal!

Nzoltan 2011.01.03. 09:11:42

@egyszerüen: azért nem tudod megvenni, mert már nincs kellő mennyiségű munkahely a munkaerőpiacon. Ergo egy állásinterjún általában nem te vagy alkupozicióban. És ez csak sokkal rosszabb lesz az elkövetkező években. Ez egy öngerjesztő folyamat.

Toporodottordog 2011.01.03. 09:37:52

@Nzoltan: Na elmesélem, hogy miképp történt ez az egész.

Egyszer volt régen volt, a KISZ tábor homokozójában Gyurcsány Ferike és az öregek boldogan játszottak a Kommunyizm III. társasjátékkal. Egy szép nyári délután jöttek látogatóba az amerikai barátok a kisgyerekükkel. A nyugati testvérek jót nevettek, hogy itt még mindig a kommunyizm III-al játszanak, hisz az már egy nagyon uncsi játék és már úgyis mindig megvannak a győztesek, így a többség nem élvezi. Megmutatták nekik a szuperfejlesztett Kapitalizm II-őt, és Ferikének nagyon megtetszett. Az öregek is belátták, hogy tényleg nem egy rossz játék. Hát megvették. Jó drága pénzen a nagytestvérektől. Ferike jó játékos volt.. okosan játszott és megtanulta a szabályokat is, írt róla globalizációs stratégiai értekezéseket is. Nagyon lelkes volt. Aztán hogy ő lett az egyik oldal legjobb játékosa gyorsan vezető is lett belőle.

Akkor jöttek a külföldi játékos katonák és megígérték Ferikének, hogy ha ad a gazdasági csoportoknak nagy kedvezményeket akkor annyi pénzt hoznak ide Magyarországra, hogy a kerítés kolbászból lesz, mindenkinek palotája lesz és hatalmas kocsikkal járhatunk majd, az üzemanyag pedig olyan olcsó lesz mint Ámerikába. Gyurcsány ennek nagyon örült és mindent úgy is csinált ahogy a nagy játékban tanulta. A multik és a vállalatok csak jöttek, csinnadrattával nagy szép üzemeket húztak a csúnya kicsi kommunista üzemek helyébe, és fénylett mind mint a legszebb csillag az égen.

Aztán a multi mondta Ferikének, hogy figy.. itt van egy nagy rakat pénz amit a legkisebb bábuk összetalicskáztak, segítse felpakolni arra az autóra és akkor nagyon jó kisfiú lesz. Ferike segített is, és még kapott a pénzből egy nagy talicskányit ő is, hogy a haverok a játékban örömet leljenek. Feri bolodg volt és lelkes. Sok teherautó jött és Ferike sokat pakolt, szorgalmas gyerek volt. De!

Aztán a nagy külföldi játékban történt valami. Jött egy krach. Kinn nagy pénzeket szórtak jobbra ballra, de itthon mi meg néztük boci szemmel, hogy vazze.. az a mi pénzünk, itthon meg nincs egy vas sem.. pánik.. mindjárt csődbemegyünk és kiesünk a játékból. Ferike ment is a teherautós emberek sofőrjeizeh, hogy háááá.. hagyjatok már egy kis pénzt nekünk is mert csőőőd.

Azok meg boldogan megveregették a Ferike vállát, hogy no para Feri! Van itt nekünk IMF meg EU hitelünk.. nem kell semmit csinálnod, ingyen kapsz egy valag pénzt.. látod kihúzunk mi téged a gödörből.

Ferike már nem volt boldog. A teherautók jöttek tovább, de a játék már nem volt olyan jó, mert a bábuk nagyon mérgesek lettek és nem akarták odaadni önként a pénzüket. Ferike befuccsolt.

Utoljára mondhatta volna még, hogy bocsi fiúk! El lehet menni. Mert amit itt csináltam az nagy kudarc. Viktorkának adom át a vezetést, ő majd megbünteti a multikat.. de sajnos őt is nagyon sajnálom, mert van egy csomó hitel amit vissza kell fizetni.. közben a teherautók meg csak jönnek és jönnek.

Jajj.. mi lesz ebből?

nemecsek ernő áruló 2011.01.03. 09:41:14

@Nzoltan: Lennék én lokálpatrióta, de ha a portugál csirke szállítási költséggel együtt is fele annyiba kerül, mint a magyar, akkor valami nincs rendben...

nemecsek ernő áruló 2011.01.03. 10:22:39

@Nzoltan: Ez nem igaz. HR-estől tudom, hogy munkaerőből óriási hiány van. Csak a jó szakemberek hiányoznak. (Ugye talán mégse kocsmázni kellett volna matek tanulás helyett...)

Táskás Tóni 2011.01.03. 10:31:32

@Gerzsonka: Nincs bizony rendben Mo-on a mezőgazdaság és állattenyésztés sem, mivel a hozzá nem értő elméleti politikus, Antall és a rokonai 1990-ben szétba..ták Mo-on a mezőgazdaságot.Ráadásul Orbánék szerint is a kis háztájiké a jövő.

ech 2011.01.03. 10:36:38

@Toporodottordog: Ezt ugye te sem gondolod komolyan?

Anno Feri a zsebbefizetős vállalkozóknak mondta, hogy menjenek. Viktorék most a multiknak mondják (de persze nem nyíltan). Sajnos ha a multik mennek, akkor az embereknek is meg kell gondolni, hogy velük tartanak-e?

A multik húsz év múlva is meglesznek. Tegyük fel a kérdést magunknak: Hol lesznek Viktorék húsz év múlva?

nemecsek ernő áruló 2011.01.03. 10:38:31

@Táskás Tóni: Ez bizony így van, a mai szar helyzetek magvait '89-'90-ben vetették el, amikor a nagy kommunistázás közepette szétverték a TSZ rendszert... pedig ha ma is működne valamilyen formában, akkor valós versenytársakat jelentenének a multiknak.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.01.03. 11:07:18

@jozicsenko: Miért gondolod, hogy a magyar tőkés majd dupla annyit fog fizetni a munkásnak mint a multi, és kisebb profitot akar mint a multi? Én a magyar vállalkozóknál szarrágóbb, kétszínűbb, ügyeskedőbb fajtával nem találkoztam még :-( Persze ezt mi huszáros romantikával próbáljuk úgy beállítani, hogy mi tökösek és élelmesek vagyunk. Legyél benne biztos, hogy a magyar mágnás minimum annyira lesz kizsákmányoló, mint a multi. Volt szerencsém az elmúlt 11 évben mindkettőhöz, van tapasztalat. Én jobban szerettem külföldi cégnél dolgozni. Tudod, ott van olyan, hogy vállalati- meg munkakultúra - amiről a hazaiak még csak hírből sem hallottak (tisztelet a nagyon kevés kivételnek!). És hiába szidják sokan a multikat, ők a JÓ és TEREMTŐ munkaerőt elismerik és megfizetik. Ja, és megbecsülik. Mikor magyar cég alkalmazottja voltam, és lebetegedtem, minden második nap hisztériásan hívtak fel, hogy mikor megyek már dolgozni, vagyok-e már annyira jól, hogy épp be tudnék menni, meg hát ha sokáig tart, helyettesítőt kell felvenni, meg hát ez így nem lesz jó (kvázi kirúgással fenyegetés), stb. Míg a gaz multinál ugyanez: főnök felhív egyszer, érdeklődik, hogy mi van, meddig írtak ki, mi a baj, és hoyg gyógyuljak, pihenjek, épüljek fel, aztán ha már teljesen rendben vagyok, csak akkor menjek, a munka megvár. Ezek után én ajánlottam, hogy ha gond van, vpn-en meg telefonon beszállok ha épp engedi az állapotom.

Másik: "kedvencem az osztrák v. német? üditős cég, amelyiknek van pofája a magyar almát dicsérni - tíz évvel a nyírségi almák eltüntetése után: tudod az a banda, akik tökéletesen lefedik a kapitalizmust: tönkre tenni a hazait, majd iszonyat áron az idegent ránkerőltetni: az almánák még pl emlékszem, hogyan akarták léalmaként 10-20 Ftért megvenni az alma kilóját, miközben a boltban eladták 200ért... "
Na, ezzel kapcsolatban eléggé képben vagyok, szatmárból származom, a legjobb almatermő vidékekről, családom és én is rendesen benne voltunk az alma-bizniszben. Sajnos ki kell ábrándítsalak, a külföldi csak részben nyírta ki termelést, megtették azt maguk a termelők. Számtalan olyat láttam, mikor a termelő direkt nem akart miőséget termelni, csak sok legyen, jó lesz léalmának. Naná, hoyg tönkrevágta a gyümölcsöst. Meg hát senki nem votl hajlandó befektetni, a 30-50 éves fákról, nem piacképes árut akartak eladni (én láttam, hogy a híres magyar almából anno mi lett, mire Szabolcsból kiért a ruszkikhoz: majdnem cefre; a tömegesen termelt régebbi fajták rosszul szállíthatók, rosszul tárolhatók). Aki mégis befektetett, korszerű fajtkat és kultúrát telepített, meg akár még sajtá hűtőházat is, az sem járt sokkal jobban: nem tudott piacot szerezni. Ennek részben oka volt az általad említett multi is, de ők maguk is. A tesco-nak és társainak szarért-hugyért kellett a jó áru is (basszák meg!), viszont a termelők sem tudtak összefogni, ugyanis 3-4 hónapig kellett volna szállítani egyenletes minőséget - erre viszont nem voltak képesek. Szóval, én siratom a magyar almát, de ezt bizony mi magunk is elcsesztük :-(

Pendemonda 2011.01.03. 11:54:30

Már megint a csúsztatások!
Nehogy már 2.0-ról beszéljünk! Azt mi kaptuk a pofánkba, magyar vállalkozók, akik még itt maradtunk, adózó magyar állampolgárként még nem csináltunk céget Szlovákiában. Az el nem hangzott 2.0 pedig azoknak sem szólt, akik idejöttek, befektettek (nekik volt mit), teremtettek esetleg munkakultúrát, és az esetek többségében ezt megfontolt számítások alapján tették. Persze hogy fáj nekik, hogy fizetni kell, de nehogy más sajnáljam a bankokat, a telekom és az olajcégeket! Tudnak ők számolni, ha úgy gondolják, hogy ez nekik nem éri meg, akkor elmennek. Amíg mi olyan hülyék vagyunk, hogy beállunk hozzájuk ügyfélnek, addig nyugi, maradnak! Sajnálni nem fogom őket, anno a pénzügyi szektorban vezettem kisebb pénzügyi vállalatokat, és tudom, hogy a pénzüket AZÉRT TETTÉK IDE, MERT ITT TÖBBET LEHETETT RAJTA KERESNI. Ha majd kevesebbet lehet keresni, akkor sírnak, és keresnek más piacokat (mondd már), Egyébként meg nézd meg őket, technológiát az aláírók közül egyik sem hoz Magyarországra, a szektor jellege miatt egyébként sokszor nem is tud (ld. pénzügyi szektor). Extraprofitról meg azért lehet beszélni - nézd meg a PSZÁF honlapján ott a mérlegeik, a biztosítók a 2009_es válságévben úgy megcsinálták a 25%-os saját tőkearányos nyereséget, mint a huzat. Magyarán van tér, ha nincs elég verseny, akkor inkább adóztassák, mint hazautalják - ekkor legalább részben itt marad. (Egyébként a versenyhiány meg az ügyfélvédelem elégtelensége miatt a PSZÁF-ra is rá lehet húzni a vizes lepedőt).

Lord_M_ 2011.01.03. 12:58:12

sokadjára mondom kár a szót fecsérelni a dologra. 1) a multik nem mennek sehová. Akármi van ez egy 10 milliós piac, 3-4-5 millió fizetőképes vásárlóval.
2) Az extraadók átterhelése a vevőkre, legyen szó bármiről is (ha nem vérszem üzemmódban vannak) akkor minimális tehertétel lesz az ország lakosságának.

Leírtam már, ha a tesco minden terméke árát megemeli 10 forinttal (a gyufától a plazmatévéig) akkor éves szinten a rá kiszabott adó 80-90%át beszedi tőlünk. Ez nekünk / fő alig fog fájni. Könnyen látható : ha hetente mész a tescoba és alkalmanként 30 terméket raksz a kosárba, akkor 300 forint extra terhet találsz a végösszegben. Havi szinten 1200 forintot. Ha idős nyugdíjas vagy, aki csak 5-10 dolgot vesz, akkor 50-100 forint a rád eső rész.

Szépségei: 1) a tesco max a 20%át adja az extra adónak (de szerintem 0-t fog),
2) azok is fizetnek belőle akik amúgy feketén kapják a bérüket vagy más törvénytelen módon szerzik a jövedelmüket.
3) (és ez a legjobb) mindenki csak annyit fizet belőle amennyit kivesz a kosárból, és nem úgy mint az SZJA estén hogy van 3 millió aki röhög a másik hármon... akik csak pislognak a fizetési papírra... hogy 50% vagy több megy az államnak... (és ugye ezt nem fizeti mondjuk Dr Izomagy Péter vállalkozó úr)

Ezen a vonalon felmérve a biztosítók, telekom cégek hasonló apró kis emelésekkel pénzükhöz jutnak, és ez is megfelelő arányban terül el közöttünk... aki napi másfél órát csacsog a telefonján az többet, aki havonta egyszer veszi elő mert nem is tudja használni az meg keveset fog fizetni)

azt én sem hiszem hogy ha a tesco kivonulna akkor azonnal 12ezer munkanélküli lenne... mondjuk 2000... a maradék 10000 helyére megjelennének apró vállalkozások, vagy pár itthoni lánc megvenné a tesco üzleteit és átvenné a dolgozók egy jó részét. Azt senki ne higyje hogy a tesco lecsavarozza a logókat feldobja a platós ifára és parlagon hagyja az üzleteit meg a kiépített infrastruktúrát... kap új logót Auchan néven vagy bejön más itthon még nem lévő üzlet és minden megy tovább...

OFF:
valaki keresett egy hentes a XIII-ban... itt az árpádhídnál van egy CBA -hentes üzlet szerintem jók, az áru friss, szép, az eladók kedvesek rendesek... a pénztárban üldögélő néni pedig forintra pontosan dolgozik eddig még nem tévedt... nem a CBA a lényeg hanem hogy kik dolgoznak...

mégvalami : valaki más meg küzdött hogy a tescoban eladót találjon: sokadjára és sokan mondjuk : a tescoban nincs eladó, legalábbis aki a sorok között korzózna.
van árufeltöltő, polcos, raktáros, , árellenőrző, pénztáros, pék :-)... Eladó van húspultban(hentes), felvágottaknál, sajtoknál, a cukrászati részen, esetleg ha van saját pizza, meg műszaki pultban (ha van ilyen)... :-) És ezek ugye nem fogják tudni hogy a PowerII energiaital miért jobb/rosszabb mint a PowerI... A szárazárunál nincs dedikált "eladó"... legalábbis amennyire ezt előéletemből emlékeim szerint felidézhetem

ON:
de pl a bankokra ráfér egy alapos fejmosás és orrbavágás... (egyoldalú szerződésmódosítás ... ugye ilyen sincs ... és mégisvan)

nemecsek ernő áruló 2011.01.03. 13:38:19

@Pendemonda: És közben minimálbérre jelentitek be a dolgozókat, szlovák rendszámú kocsival jártok, veszteségesre hozzátok ki az üzletet a könyvelőnél a simlik közben, sorolhatnánk.

Ha ez jellemző rád, akkor AZ az inkriminált Gyurcsány elszólás bizony NEKED szólt. Viszont ebben az esetben pofa lapos, mert a multi legalább ha 300-at fizet, akkor annyira is jelent be!

Pendemonda 2011.01.03. 14:24:50

Gerzsonka!

1, Nincs mininálbéres dolgozóm
2, Fizetem az adókat (áfa, helyi, nyereség, stb)
3, Nincs minimálbér + zsebbejövedelem, de nem ítélem el azt, ahol van, mert magas volt az adó+TB, kb 35%-ot fizettem bérfizetéskor és 65%-ot 12-én. Annak meg a k. anyját, aki a 65%-ot kevesli.
3, Nem csalok többet, mint a legbecsületesebb munkavállalóm
4, A könyvelőm ugyanazokat a jogszabályokat tarja be, mint az adóhatóság. Csak én késedelmi kamatot is fizetek, ha esetleg késem 2 napot, szemben az adóhatósággal, aki legfeljebb meghosszabbítja a 30 napos határidejét.
4, A rendszámom magyar, amikor multinál dolgoztam, akkor meg nem volt az.

Az inkrinált gyurcsányi beszólásról meg csak annyit, hogy hogy ha elmegyünk az országból, akkor hogy a túróba lesz munkahely, meg adó a soknapos programokra,, meg nyugdíjad Neked is? Áfa-csökkentésből, amit nagyrészt lenyeltek (= profitként hazautaltak) a jórészt külföldi kereskedőláncok?

Szóval a "pofa lapos" típusú kijelentéseket csak óvatosan, tükörbenézés után kellene elrebegni, miután visszagondolsz, hogy valóban kértél-e a fodrásztól számlát.

Ezzel együtt örülnék, ha (ahogy remélem) adózó állampolgárként továbbra is a Duna déli oldaláról írnál véleményt, mert akkor a Te adódat legalább nem nekünk kell befizetni.

tlvajferi 2011.01.04. 08:56:59

"Michael Knight válaszolt neked:

@tlvjferi: Az E.ON csak Debrecenben - tudod: Kósaföld - több mint 20 milliárdot fejlesztett az elmúlt 10 évben."

elég kevésnek találom az e-on hatalmas bevételei mellett, amelyeket a magyar poltikai elit "előre megfontolt szándékkal, bűnszövetségben elkövetett hibának" sorozata juttatott oda, hogy egyáltalán bevételei legyenek nálunk...

sírnak mindenhol a "német"-nek nevezett (értsd németországban bejegyzett, de amcsi maffiapénzzel múködő) cégek, adózniuk kell: de amikor idejöttek, nem sírtak, hogy szinte ingyen kaptak mindent...

azt ne mond, hogy mi már áramot sem tudtunk termelni nélkülük!!!
süti beállítások módosítása