A szentek jogállásáról

2011.05.17. 09:51

Tulajdonképpen van abban valami logika, hogy ha Isten az Alkotmányban szerepel, ráadásul ilyen kitüntetett helyen, akkor a szenteknek törvényben a helyük. Én a kormánypártok helyében nem apróznám el: csinálnék egy törvényt a szentek jogállásáról.

Amióta az új alkotmányt telepakolták olyan megfoghatatlan és helyenként ezoterikus dolgokkal, mint a Szent Korona-tan, a történelmi alkotmány meg maga a jóisten, és amióta az országgyűlés elnöke képes volt megkoszorúzni Csaba királyfi - vagyis egy mesehős - szobrát, én már semmin sem lepődök meg. Miért éppen azt ne rögzítenék törvényben, hogy a polgárőrök védőszentje Szent László?

Persze azért némi előzetes szakmai egyeztetés ezt is megelőzhette volna! Nem lennék meglepve, ha a Honvéd Szakszervezet a napokban a Kossuth téren demonstráció keretében tiltakozna Szent László kisajátítása ellen, mondván, hogy ő eleddig a katonák védőszentje volt. A kormánypártok önkényes döntése pedig ilyeténképpen alkotmányellenes, mivel az a katonáktól egy 1990 után szerzett jogukat veszi el, a szerzett jog önkényes elvétele pedig sérti az európai jogi normákat.

Mindenesetre én a kormánypártok helyében nem apróznám el a dolgot: még a nyári szünet előtt sarkalatos törvényben rendezném a szentek jogállását és besorolását. Kétharmados törvényben rögzíteném - úgymond bebetonoznám -, hogy melyik szent kihez tartozik és kit köteles védeni, nehogy esetleges kormányváltás esetén bárki megváltoztassa a megváltoztathatatlant.

Szeretném ugyanakkor felhívni a figyelmet arra, hogy az eddigi gyakorlattal szemben sokkal megfontoltabb és körültekintőbb jogalkotói és kodifikációs munkára lesz szükség ahhoz, hogy A szentek jogállásáról és besorolásáról szóló törvény egyes paragrafusai - különösképpen a Szent Orbánról és a Szent Pálról szóló szakaszok - még véletlenül se lehessenek félreérthetőek!

Apropó, Szent Pál... A pálfordulás fogalmi meghatározása kapcsán a törvény kiegészítő mellékletében magyarázó megjegyzésként feltétlenül kéretik tisztázni, hogy ez alatt természetesen nem az előző rendszerhez való viszony változását érti a jogalkotó.

A téma komolyságára tekintettel kéretik ezúttal szigorúan mellőzni az utolsó pillanatban benyújtott, személyre szabott módosító indítványokat is. Nem venné jól ki magát például egy Lex Rogán, amelyben a Belváros-Lipótváros polgármestere a névrokonság okán kisajátítja magának Szent Antalt. Hasonlóképpen nagyon rosszul venné ki magát az is, ha Semjén Zsolt a (védett) madarak iránt érzett különös szimpátiája okán kizárólag a magáénak szeretné tudni Szent Ferencet.

Javaslom továbbá a Büntető törvénykönyv mindezzel összhangban lévő módosítását is. Az egyes büntetőjogi kategóriák büntetési tételeihez, a kiszabható mellékbüntetések közé kéretik bevenni, hogy bolti lopás, sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés és költségvetési csalás esetén, a közügyektől való eltiltás mellett hány miatyánk és hány üdvözlégy a penitencia.

Kérem a jogalkotókat, hogy ne feledkezzenek meg A szentek jogállásáról és besorolásáról szóló törvény végrehajtási rendeletéről sem, amely alapján a tövény hatályba lépésének a napjától - természetesen a történelmi alkotmány szellemével szigorú összhangban - búcsúcédulák is vásárolhatók.

A bűnbocsánat aktuális összegét pedig a Fidesz pártkasszájába kéretik átutalni.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://michaelknight.blog.hu/api/trackback/id/tr512910458

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Július 1-től betiltják a fogkrémek árusítását 2011.05.19. 19:56:48

 A hírt még sehol nem erősítették meg, de úgy hallottam, hogy a Fidesz EU Parlamenti képviselői erősen lobbiznak a néppárti frakcióban, hogy európai szintű tiltást eszközöljenek a teljes unióra.  Ezzel együtt kis hazánkban is beindult a lobbi...

Trackback: Vallásreform és az új egyház-finanszírozás 2011.05.19. 11:34:54

Vallásreform és az új egyház-finanszírozás egy új értékrendet teremt és végre tényleg az az irány, melybe Magyarországnak el kellene indulnia ahhoz, hogy mostani nehéz helyzetéből ki tudjon törni. Ha úgy látjuk, hogy a vallásreform törvény gyakorlati ...

Trackback: Kétharmados karantén 2011.05.18. 00:48:40

p { margin-bottom: 0.21cm; A cím értelmetlennek tűnhet. Adott egy párt(szövetség), amely a Parlamentben kétharmaddal rendelkezik. Óriási fölhatalmazást kapott, akár új alkotmányt is konstruálhat (meg is teszi), akár az egész közjogi rendszert átszabhat...

Trackback: Le a nyugdíjakkal, éljen a munka! 2011.05.17. 19:42:07

            Mindenben egyetértek a kormánnyal! Aki munkára képes az dolgozzon (valamilyen munkára mindenki képes. Ha mozgásképtelen majd kap ülőmunkát, ha ágyhoz kötött majd a Médiacenzor Nemz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bástya · http://magyarcitrom.postr.hu 2011.05.17. 10:56:21

Jó. Látom, fejlődőképes vagy a javaslattételek területén. Csak így tovább.

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.05.17. 11:02:06

@bástya: :-D Igyekszik az ember, ebben a mai világban ugye sosenem lehessen aztat tunni...

bástya · http://magyarcitrom.postr.hu 2011.05.17. 11:53:16

@Michael Knight: Belülről kell rohasztani a rendszert, ez a titok. Húsz év titka. :)

P.mester 2011.05.17. 13:48:32

Nem szabad ötleteket adni. Megvalósítják.

intruderjani 2011.05.17. 13:49:27

Szar kommunista vagy te májkel. Gondoltam emlékeztetlek rá, régóta értékelhetetlenek az írásaid. Viccesnek nem mondanám, komolynak meg komolytalan. Még jó, hogy sokan vagyunk és mindenki megtalálja az ízléséhez közel állót.

Egy kitartó olvasód

egyedi 2011.05.17. 22:10:58

nekem tetszett. legalább kicsit nevetgéltem :)
abba nem akartam belegondolni, hogy itt már bármi megtörténhet...

egyedi 2011.05.17. 22:25:43

és azt a ziccert kihagytad, hogy Szijjártónak se jár Szent Péter!

Michael Knight · http://michaelknight.blog.hu 2011.05.18. 11:33:37

@egyedi: A KdNP szemlézte (kdnp.hu/roviden/sajtoszemle-%E2%80%93-a-tarsadalmi-igazsagossag-a-cel), úgyhogy félek, hogy tényleg adtam nekik egy tippet...
Szijjártóra gondoltam én is, de azt hiszem, leginkább szóra sem érdemes :-)

egyedi 2011.05.18. 14:26:25

@Michael Knight: "Az oldal nem található" :( Túl sokáig nem látszott.
egy szóvivő szóra sem :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.05.18. 18:14:10

@Michael Knight: Rossz vagy!!! :))
Ha már kádéjenpés etársak is a szájukra vesznek, akkor nagyon-nagyon gyanús vagy!!! Csak nem TE leszel a ...
2 verzió van:
1. ... elrettentő példa! :)))
2. ... követendő példa! :)))
A hülye ötleteket pedig tessék mellőzni, abból van elég - jelenleg Dunát lehet rekeszteni velük, pedig aki a Dunát már látta...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2011.05.19. 12:07:51

Ajánlom a szerzőnek az írását az egy hete indult Szórakoztató Valláskritika facebook oldalon megosztani másokkal is.

www.facebook.com/pages/Sz%C3%B3rakoztat%C3%B3-Vall%C3%A1skritika/122713367809424
süti beállítások módosítása