Az úgy kezdődött, hogy visszaütött...
2013.02.07. 21:12
Nézem az Index címlapjának tetején a baljós, sőt egyenesen vészjósló bannert, amelyik azt hirdeti, hogy a két főgonosz - hát persze, hogy Gyurcsány és Bajnai - megint a nemzetre tör, és csökkenteni akarja a minimálbért, el akarja venni a családi adókedvezményt és már megint a…
Szabadságkommandó
2013.02.06. 12:33
A munkáltatók többsége már rég túlvan a januári bérszámfejtésen, mire a Nemzetgazdasági Minisztérium hajlandó volt közölni, hogy szerintük mégis hogyan kell értelmezni a szabadságon töltött napok után járó bérek kiszámítására vonatkozó törvényi passzust. Elvégre…
Kamatozzatok, Égi magasok!
2013.02.05. 11:20
A héten a kötvényvásárolók éppen nem kölcsönadnak nekünk, hanem a győztes szabadságharcunk eredményeként, 5,5 százalékos hozamra hadisarcot fizetnek majd...
Magyarország kétmilliárd dollár értékben bocsáthat ki dollárkötvényt a hét második felében, azt követően, hogy…
Személyzeti javaslat
2013.01.28. 20:02
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Viktor! Tudom, nem vagyunk mostanában túlságosan jóban, vagyis nem éppen felhőtlen a viszonyunk. Talán neheztelsz is rám, mert néhányszor pinokkiónak neveztelek, olykor pedig egyenesen le is hazugoztalak, és szolidan utaltam is talán diktatúrákat…
Unortodoxiából jelentjük...
2013.01.21. 22:52
Közgazdasági tény, hogy a nemzethalál szélén állunk - hangzott el a sommás megállapítás egy hétfői, élményszámba menő fórumon Unortodoxiában. Persze e mondat tragikusan zavaros és képzavaros volta azonnal érthetővé válik, ha hozzáteszem, hogy az előadók között a hazai…
A barométer esőre áll...
2012.12.29. 17:00
Előbb-utóbb Matolcsy mester emelt díjas telefonhívásért a képernyőn keresztül küldi majd a hatszázalékos gazdasági növekedést, az egymillió új munkahelyet és a növekvő reálbéreket...
Az Alaptörvénynek lassan nem asztal kell, hanem gyalupad, annyit faragja a…
Küldjön behajtókat karácsonyra!
2012.12.18. 10:54
"Küldjön Behajtókat Karácsonyra nem fizető partnereinek! Krampuszaink segítenek megtömni az Ön Télapójának puttonyát..."
Nem, kérem szépen, minden hasonlóság ellenére ez nem egy poén vagy nevezzük nevén: humorbomba és sziporka a szilveszteri Gálvölgyi Show vicces…
Határtalan keretek
2012.12.17. 19:03
A diákság széles köreivel folytatott, alapos konzultációt követően mélyreható szakmai vitát folytatott az Országgyűlés Fidesz-frakciója is a felsőoktatás tervezett átalakításáról. Az alábbiakban egy részletet közlünk az ülés jegyzőkönyvéből.
-...és kedves…
Szolgálati közlemény
2012.12.15. 17:40
Giró-Szász András kormányszóvivőParragh László elnök, Magyar Kereskedelmi és IparkamaraLiszkay Gábor főszerkesztő, Magyar NemzetL. Simon László kulturális államtitkárKubatov Gábor (neki meg biztos, ami biztos...)
B u d a p e s t
Tisztelt Kormányszóvivő Úr!Tisztelt…
Van, amire futja, és van, amire nem...
2012.12.14. 22:19
Az iskolavárosi múltjára oly büszke Debrecen 15 iskolájának a működtetéséről mondott le önként: 15 iskoláját adta át teljesen állami kezelésbe - nyilván mert nem tudta fizetni a rezsit ezekben az intézményekben. Halkan kérdezem meg: az új stadion üzemeltetésére akkor miből…
Orbán, az akcióhős
2012.12.14. 00:05
Nem unatkozik mostanság a miniszterelnök úr, ez vitathatatlan. Lelki szemeink előtt már-már politikai akcióhőssé látjuk nemesülni őt, akinek ha belefér, nyilván még a világot is megmenti a vasárnap délutáni Videoton-meccs kezdő sípszaváig.
Kétségkívül Orbán Viktoré…
Emelt szinten szinte minden...
2012.12.07. 16:24
A Volán diszpécsere szerint az emelt szintű szolgáltatás nem jelent mást, mint hogy a távolsági busz ülő utasokat szállít. És hétfőtől mindezt 10 százalékos felár ellenében.
Egy ideje már meglehetős gyakorisággal utazom az Ózd-Budapest vonalon és vissza. Tetszenek tudni: az…
Szerző: Michael Knight
25 komment
Címkék: közlekedés társadalom vasút tarifa jegyár portfolioblogger Volán NFM InterCity
Orwell ha élne...
2012.12.06. 12:09
Időnként olyan érzésem van, mintha a magyar kormány főszereplésével szappanoperát rendezne az élet Orwell disztópiájából, az 1984-ből...
Azt hiszem, van a pofátlan és aljas cinizmusnak egy foka, amikor már nem hallgathat az ember. Van az a fokú cinizmus, amit már nem vesz be a…
Terjed a nemzeti hülyeség
2012.10.29. 17:00
Azt hiszem, kezd az ország egy abszurd vígjáték színterévé válni, ahol a Monty Python szereplői Mr. Beannel és Mekk mesterrel karöltve bénáznak a kormányrúdnál... A hülyeség pedig - lévén, hogy határtalan - egyre terjed.Isten bizony, hangosan felröhögtem a vonaton, amikor…
Szerző: Michael Knight
56 komment
Címkék: kormány hülyeség böszmeség tündérmese matolcsy portfolioblogger USA
Napsütést a magyarnak!
2012.10.26. 10:12
Állami monopóliummá tenné a kormány az időjárás-jelentést. Nyilván csak azért, hogy Orbán Viktornak csakazértis igaza legyen abban, amit a fülkeforradalom másnapján mondott. Nevezetesen hogy még a Nap is másként süt.Lassan nem telik el olyan hét, hogy ne kapnánk hír arról,…
Szerző: Michael Knight
· 4 trackback 93 komment
Címkék: politika időjárás fidesz 1984 orbán viktor állam böszmeség meteorológia portfolioblogger
Ezt neked, Nobel!
2012.10.12. 12:11
Szijjártó Péter diplomáciai jegyzékben fejezi ki tiltakozását a norvég és a svéd kormánynál, a Pálinkás József volt Fidesz-miniszter vezette Magyar Tudományos Akadémia pedig felfüggeszti hivatalos kapcsolatait a Norvég és velük egy kalap alatt a Svéd Királyi Akadémiával -…
Szerző: Michael Knight
7 komment
Címkék: politika botrány poén európai unió portfolioblogger Nobel díj Nobel békedíj
Lázár: vissza 1351-be!
2012.09.29. 01:29
Lázár János pénteken kijelölte az agrárágazat és az élelmiszeripar fejlesztési irányait. A jövő: irány vissza 1351-be!
"Bankárok és bankok Magyarországon földet nem vehetnek, és nem szerezhetnek" - tette közzé pénteken a kormány álláspontját Lázár János…
A félelem bére
2012.09.25. 13:45
Igencsak szívóágon vannak a civil szervezetek - hirtelen nem is tudom, hogy a kiéheztetés vagy a kivéreztetés lenne erre a legjobb kifejezés. Esetlegesen a szopatás - de inkább nem megyek le bulvárba. Mondjuk a kormány és a kormányfő attitűdjeit ismerve nem is értem, miért vagyok…
Lehel Vezér Nemzeti Hűtőprogram
2012.09.24. 11:47
Jókedv tekintetében igazán nem panaszkodhatunk, mert meglehetősen vicces hírekkel zárult az elmúlt hét. Lassan jobb ez az egész, mint a rádiókabaré.Olvasom, hogy Orbán Viktor Rómában részt vett egy munkaebéden, amely "mini EU-csúcsnak" is nevezhető, mert azon jelen volt a magyar…
Hozamok és hozadékok
2012.09.06. 17:51
"Egy nagy családi pizzát szeretnék rendelni.De most csak egy szeletet küldjenek. A többit majd akkor, ha ismét megéheztem."
De most komolyan, én eddig csak a tündérmesékben, meg a Cofidis-reklámokban hallottam olyat, hogy a hitelt felvenni akaró határozza meg a hitel feltételeit.…
Egy kétcentis malőr margójára
2012.08.16. 20:58
Annyira tipikusan és szánalmasan magyar történet, ami Munkácsy Mihály Siratóasszonyok a keresztfán című festményével történt a minap! Az ember lassan már azt sem tudja, hogy sírjon vagy röhögjön az egészen...Történt pedig, hogy a festményt a debreceni Déri Múzeumban…
Lelkes matolcsysták a turizmusban
2012.08.14. 20:21
Meg kell követnem a kormányszóvivőt - én tévedtem. Giró-Szász András pedig tudja, mit beszél. Igenis terjed a matolcsyzmus, méghozzá megállíthatatlanul. Igaz, még nem Európában, de idehaza már lelkes követőkre talált.Egészen meghökkentett a hír, mely szerint a Magyar…
Mekk Elekek
2012.08.14. 13:58
Történt pedig, hogy Matolcsy György IQ-vizsgálatra ment. A vizsgálatot követően kérdezte tőle a miniszterelnök, hogy mégis mi lett az eredmény. Mire Matolcsy: "Hál' istennek, negatív..."Nem is értem, miért jutott eszembe ez a vicc-átirat éppen ma, amikor napvilágot láttak a…
Maffiakormányzás
2012.08.13. 13:02
Meghökkentően őszinte kormányzati beismerésekkel indul a hét - és hogy őszinte legyek, egy kicsit félek is tőle, hogy mi jön még. Persze egyik beismerésből sem hiányzott a szokásos kormányzati cinizmus. Sőt.
Kezdődött a nap az agrártárca államtitkárának veretes…
Statisztikai hatás
2012.08.03. 22:08
Előre szólnék Giró-Szász Andrásnak, hogy ez nem siker és nem eredmény. Csupán statisztikai hatás.
Azt írja a Portfolio.hu, hogy Magyarország immár második hónapja teljesíti a hosszú lejáratú hitelkamatokra vonatkozó maastrichti feltételt, vagyis az euró bevezetésének egyik…