Szögezzük le mindjárt az elején: nem Dr. Kontrát Nóra tehet az egészről. Még az is lehet, hogy ifjonti hévvel csak jót akart. Csak hát rosszkor volt, rossz helyen.Történt ugyebár, hogy a köztársasági elnök javaslataként egy durva helyesírási hibáktól hemzsegő –…

Nincs alku

2010.11.19. 13:27

Egy rossz és igazságtalan törvényről lehet alkudozni, mert az a jogállam keretein belül marad, csupán rossz és igazságtalan. Egy, a jogállam és az alkotmányosság kereteit figyelembe nem vevő törvényről viszont egészen egyszerűen nem szabad alkudozni.  Akkor még egyszer a 98…

Nem a jobb helyek egyike

2010.11.17. 08:33

Talán igaza van Török Gábornak: ez még mindig a demokrácia, hiszen amíg választások vannak és egy ilyen poszt megírható, addig nem beszélhetünk diktatúráról. Ez azonban már nem az a minőségű demokrácia, amiben jól érzem magam.A Magyar Köztársaságban lehet személyre…

Mindent az Alkotmányba!

2010.11.14. 10:50

Schmitt Pál szerint az erdőknek - sokak szívügyének - explicit, leírva is szerepelnie kell az új Alkotmányban. Szerintem meg a Rolling Stonesnak is. Az ugyanis az én szívügyem.Mielőtt a zöldek szemében kihúznám a gyufát, szeretném a leghatározottabban leszögezni, hogy nekem is…

Past in the future

2010.11.13. 06:00

Tapasztalt autósként, a KITT kormánya mögött szerzett tapasztalatokkal, némi fészbúkos ötletelés nyomán szeretnék egy szerény, ám minimálisan 500 milliárd forintos bevételi többletet hozó ötlettel hozzájárulni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének Sikeréhez.Az ötletben az…

Mindenki jobban jár

2010.11.11. 19:22

Szerintem azok után, hogy módosító indítványokkal asszisztált a Fidesz abszurd, visszamenőleges hatályú adójavaslataihoz, az az MSZP inkább ne indítson próbapereket. Mindenki jobban jár, ha Mesterházy Attiláék csöndben maradnak vagy egészen egyszeűen beülnek a…

Nem öt év! Kötél!

2010.11.08. 23:16

Olvasom a hírekben, hogy a többi parlamenti párt is elkészítette az maga módosító javaslatait Lázár János 98 százalékos extra adót kivető törvényjavaslatához. Basszus, még asszisztálnak is ehhez a visszamenőleges hatályú jogi nonszenszhez?! Egy remek kormányhoz parádés…

Szerepzavar

2010.11.05. 22:43

Határozatban rögzítette a kormány, hogy a MAL Zrt. a felelős a vörösiszap-katasztrófáért. A kormányhatározat egyértelmű károkozóként nevezi meg a társaságot.Hát basszus. Mégis hol élünk?!Félreértés ne essék, részvétem és együttérzésem a katasztrófa áldozatainak…

Keleti szél

2010.11.05. 18:24

Basszus, fafülgomba helyett bolondgombát tehettek a napokban azon a sanghaji fogadáson a csípős-savanyú levesbe. Első felindulásból hirtelen nem tudtam másra gondolni, csak erre, olvasva az Index beszámolóját Orbán Viktor mai, a Magyar Állandó Értekezleten tartott…

Na ki a király?

2010.10.26. 19:50

Lázár János - és a hírek szerint Orbán Viktor - pontosan úgy viselkedik, mint a Sziget-reklámban a ping-pongos hülyegyerek, aki hatalmas arccal csak azt hajtogatja, hogy "na ki a király?".Engedtessék meg nekem két megjegyzés a mai nap elképesztő történései kapcsán.…

Stróman Tóni

2010.10.17. 13:11

Rogán Antal egészen egyszerűen egy politikai stróman. Mondjuk strómanokról korábban is beszéltek a rossznyelvek a Fidesz környékén, de a politikában közvetlenül korábban nem volt azért jellemző a strómankodás. Bezzeg most!A Pallasz Nagylexikona szerint a német Strohmann szó…

Koronát az Alkotmányba!

2010.10.06. 21:03

Nem értem, miért tetszettek ilyen sokan fennakadni azon, hogy az Állami Számvevőszék elnöke és munkatársai a koronát is látni szeretnék az Alkotmányban, és hogy erre Domokos László hivatalosan javaslatot is tett. Ez a dolga!Igazából én Simor András jegybankelnök és munkatársai…

Forradalmi időszámítás

2010.10.06. 16:55

Én nem értem, hogy mit parázik annyira az úgynevezett libsibolsi média holmi törvényi határidőkön a jövő évi költségvetés meg az adótörvények kapcsán. A szocik meg inkább ne is szóljanak, paráztak volna nyolc éven át. Méghogy október 15-ig kormány elé, meg november 20-ig…

Alkotmányt, alázattal

2010.08.22. 20:29

Kósa Lajos bejelentette, hogy jövőre új alkotmánya lesz az országnak, és hogy a jelenlegi alaptörvény nem méltó hozzánk. Nagyon remélem, hogy Pali bácsival szemben Debrecen polgármestere nem bejelentkezni akar alkotmányírónak. Bár ha a sport nevén nevezve, kiemelten is szerepelni…

Minden szentnek...

2010.08.06. 19:07

Hát ezen is túlvagyunk. Pali bácsi ünnepélyes keretek között beiktattatott. Megadták a módját, amolyan Ungarische gulasch jelleggel. Wass Alberttel és csárdással, bizonyára vaníliás karikával, a tudósítások szerint szentkoronás és sportos alkotmánnyal, ria-ria-Hungáriával…

Veszélyes hatályok

2010.07.31. 20:45

Hanem van abban azért valami hányaveti kivagyiság, valami hallatlan nagyképűség, ahogyan a Fidesz a törvényeket módosítja. Aktuális napi igényei szerint. És mindezt olyan pofátlanul, hogy minden eddigi gyakorlattal, normával és szokásjoggal szembe menve már Pali bácsi lehet az,…

Alkotmány, személyre szabva

2010.07.12. 16:45

Előre jelzem: alapvetően teljesen mindegy, hogy mennyi. De nagyon nem mindegy, hogy miért és hogyan. Igen, egy újabb alkotmánymódosításról van szó, a Lex Borkairól. Egy olyan ügyről, amiről maga Borkai Zsolt tehet a legkevésbé.Történt pedig, hogy Lázár János és Kocsis Máté…

Tort ül a hülyeség

2010.07.03. 13:29

Tort ül a hülyeség az országban. És mindezt még az Alkotmányba is foglalják. A zember már nem is tudja, hogy röhögjön vagy sírjon az egészen.Az elmúlt két nap őrülete - a kormányszóvivő hazudozása, a blog-helyreigazításos agymenés és a Nemzeti Együttmködés Rendszeréről…

Szobám falán...

2010.07.02. 21:20

A jövő tehát elkezdődött. Épül már az új rendszer rendszer, lesz itt jobboldali kultúra és lesznek jobboldali ünnepek is. És a vezetők portréi jönnek ezután, országszerte a tantermek és a rendelők falán, szépen retusálva, és lesz biztosan majd felvonulás is, a…

Elszólások

2010.06.26. 17:04

"Ez az igazság, ami ellen minden erőmmel küzdeni szándékozom!"Jim Hacker miniszterelnök a feleségének Vicces és meglepően őszinte, elképesztő és olykor dermesztően zavaros elszólások tarkították az elmúlt napokban a köztársasági elnök megválasztását…

Azért ismerjük el, hogy Pali bácsi biztosan jobb lesz a fegyveres erők főparancsnokának, legalábbis megjelenésében: volt sportolóként, egykori olimpikonként legalább katonás tartással végig tud majd menni a díszsorfal előtt. Úgy, ahogyan ez eddig egyetlen köztársasági…

A törvény urai

2010.06.15. 21:46

Non omne, quod licet, honestum est - vagyis nem minden tisztességes, ami szabad. Ez a latin bölcsesség (köszönet T.-nek) tökéletesen jellemzi a Fidesz tetteit. Mert kétség se férjen hozzá: semmi törvénytelenség nincs például abban, ahogyan köztársasági elnököt választ a…

süti beállítások módosítása