Drága Felebarátaim A Nemzeti Együttműködés Rendszerében! Szeretett Honfitársaim A Megbékélés Nemzeti Centrumában! És mindenekelőtt persze Te, Nyájas Olvasó!

Az elkövetkező bő egy hétben off leszek. Rövid tanulmányútra megyek, hogy megnézzem, mennyire működőképes a polgári demokrácia az alkotmányos, vagy még inkább a parlamentáris monarchia keretei között. Mert sose lehessen aztat tudni ugyebár... Mindenesetre nem árt mindenre felkészülni. Beleértve természetesen a legrosszabbat is.

Szóval egy bő hétig nem leszek, nem is moderálok, de mire Együtt Lesz Az Ország, megjövök. Ezt persze ne vegyétek fenyegetésnek. Pihenjetek inkább, én is azt teszem. Elvégre izgalmas ősz előtt állunk.

Szanyi Tibornak üzenem, hogy ez így nagyon nehéz lesz. Mármint helyreállítani az MSZP megtépázott becsületét. Majdhogynem egy mission impossible. Ezzel a garnitúrával legalábbis.

Hát ezen is túlvagyunk. Pali bácsi ünnepélyes keretek között beiktattatott. Megadták a módját, amolyan Ungarische gulasch jelleggel. Wass Alberttel és csárdással, bizonyára vaníliás karikával, a tudósítások szerint szentkoronás és sportos alkotmánnyal, ria-ria-Hungáriával és - basahalmi gazduram találó szavaival élve - egy falusi lagzi emelkedett, ámde műanyagsátras hangulatával. Operettországhoz illő módon. 

Vajon milyen forradalom az olyan, ami nem hoz gyors és mélyreható változásokat és aminek a végén marad minden a régiben? Márpedig gyakorlatilag ezt ismerte el a Nemzetgazdasági Minisztérum stratégiai államtitkára, amikor kijelentette, hogy "2012–2013 előtt nem indít érdemi reformot a második Orbán-kormány".

Hanem van abban azért valami hányaveti kivagyiság, valami hallatlan nagyképűség, ahogyan a Fidesz a törvényeket módosítja. Aktuális napi igényei szerint. És mindezt olyan pofátlanul, hogy minden eddigi gyakorlattal, normával és szokásjoggal szembe menve már Pali bácsi lehet az, aki a köztársaságnak a törvények fölött uralkodó (sic!) elnökeként nem fűz majd az egészhez semmit. Mondjuk Pali bácsit se a jogérzékenységéért szeretjük. Már ha egyáltalán.

Orbán Viktor szó szerint a következőket mondta a minap a Magyar Televízióban: "Januártól Magyarország átáll az egykulcsos személyi jövedelemadóra, hogy az átállás hány évet vesz igénybe, az egy másik kérdés."

Úgy látszik, a placebohatás sem tart örökké, és már messze nem olyan töretlen az optimizmus. Vagy hogy úgy mondjam: a legfrissebb felmérések szerint csökkenni látszik a forradalmi hevület... Pedig alig két hete még rég látott és töretlen lakossági optimizmust mért a Medián.

Nagy árat fizettünk érted, Szabadság! 

Drágább lett a lánc.

A forradalom rajtunk nem segít, vége már.

Elmaradt a nagy ünnep...

(Beatrice)

A forradalom kivérzett. Elmúlt. Mint ahogyan a Nemzeti Együttműködés is - eltemettük, még azelőtt, hogy megtudhattuk volna, mit is rejt ez a hangzatos fogalom. Csütörtök óta új szlogenek járnak: a Józan Ész és a Nemzeti Centrum lett a hívószó a Fideszben.

Arról, hogy mi a forradalom, hosszas szemantikai vitákat lehetne folytatni - folytattak is az elmúlt két-három hónapban -, mint ahogy értelmezési vitákat lehetne folytatni arról is, hogy mi az államcsőd szó jelentése. Kósa Lajosnál - bár közgazdásznak tanult, még ha a diplomája hiányzik is - a jelek szerint messze nem ugyanaz, mint egy piaci befektetőnél. De ebbe most az ideges piaci környezet miatt inkább ne menjünk bele.

A Nemzeti Együttműködés fogalma már más dolog. Az megérné a részletes értelmezést. Mert nemzeti konzultációra meg nemzeti együttműködésre - legalábbis arra, amit az én értelmezésemben e fogalmak jelentenek - igenis nagy szükség lenne. Társadalmi viták sora meg komolyan vett partnerség kellene ahhoz, hogy kitaláljunk egy új, polgári vagy modern vagy új vagy mittudoménmilyen, de mindenesetre egy működő és gyarapodó Magyarországot. De ennek az új Magyarországnak nem egyetlen politikus vízióiból kell felépülnie, mert bármekkora legyen is e politikus belső hite és elkötelezettsége, mégiscsak benne van a pakliban, hogy esetleg téved. Márpedig a római pápa is csak papíron tévedhetetlen. Egy ilyen tévedés viszont tévutat szül és sokba kerül. Újabb elvesztegetett évekbe, évtizedekbe.

Szóval nagyon kellett volna ez a nemzeti konzultáció - de ez még májusban, Kötcsén véget ért, igazából még azelőtt, hogy elkezdődött volna. Lett helyette Iránytű meg Nemzeti Együttműködés. Aztán az Iránytű mint fogalom is hamar elkopott (apropó: a csontvázakat emlegeti még valaki kormányoldalon?), heteket ha élt, már ha élt egyáltalán. A Nemzeti Együttműködés pedig szép csendben kimúlt csütörtökön. Emlékét megőrizzük.

Sajnálatos, hogy igazából máig nem derült ki, mit is takart ez a Nagyszerű Fogalom, és hogy hogyan is működött volna mindez a gyakorlatban. Mert nemzeti volt ugyan, zászlókkal és másegyebekkel, viszont az elmúlt két hónap mindenről szólt, csak az együttműködésről nem. A kétharmad biztos tudatában erőből ötletelt a kormány, egyeztetések nélkül gyártotta a nem éppen gondos előkészítésről tanúskodó törvényjavaslatokat. A Nemzeti Együttműködésről az átlag újságolvasó annyit tudott meg, hogy annak veretes szövegét ki kell majd függeszteni sokfelé, mint képet, szobám falán.

Nemzeti Együttműködés tehát nem volt, és attól tartok, hogy már nem is lesz. Orbán Viktor ugyanis feltűnő módon hanyagolta e fogalom használatát, és bizony a hangzatos Forradalmat is alig említette csütörtöki parlamenti beszédében. Helyette minden második mondatban megkaptuk a Józan Ész és a Nemzeti Centrum fogalmait. Mostantól - szeptemberig legalábbis - ezek lesznek a Fidesz hívószavai. Uborkaszezonra mondjuk éppen elegendőek.

Nem mintha nem lenne szükség arra, hogy a napi (párt)politikai érdekek helyett végre a józan ész vezérelje szeretett politikusainkat. A Bajnai-kormány egy évét kivéve ennek csaknem teljes hiányát láttuk az elmúlt években. Az elmúlt két hónapban meg aztán pláne. Mindenesetre engedtesség meg nekem, hogy azt mondjam: hiszem, ha látom, hogy a józan ész valaha is érvényesülni tud a magyar politikában!

Pedig a Nemzeti Együttműködés meg a Nemzeti Centrum fogalma - pláne egy csipetnyi józan ésszel fűszerezve - önmagában még tetszene is. Csak látnám már, hogy mindezt végre komolyan is veszi és nem csak egy újabb hangzatos szlogenként kezeli a kormány.

Addig viszont nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy a "Hajrá, Magyarország! Hajrá Magyarok!" lelkesítő üzenete helyett eztán Orbán Viktor a "Hová mentek, fiatalok?" kérdéssel zárja a Fidesz nagygyűléseit.

Amire persze azonnal jön a kellőképpen lelkes és legalább annyira hangos válasz.

"Rumba-rumba, a centrumba!"

Megdöbbentő kijelentést tett Berlinben, Angela Merkellel közös sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök: kerek-perec elismerte a Bajnai-kormány eredményeit. Orbán Viktor lázas és félrebeszél, vagy tényleg ekkora a baj?

Amikor lecseng a forradalmi láz, amikor minden népnyúzó feje már a porba hullott, amikor az előző rendszer kiszolgálóit mind elűzték és a plebs is kiünnepelhette magát, akkor jön az a rész, hogy most akkor kormányozni kellene. Meg felépíteni egy működőképes rendszert. Lehetőség szerint egy jobbat, mint amilyen az előző volt.

Előbb-utóbb most már csak visszavesznek a nagy mellényből a fiúk, mielőtt hatalmas zakó nem lesz belőle. Előbb-utóbb csak rájönnek, hogy azt a nemzeti együttműködéses maszlagot meg a fedezetlen ígérgetést, azt komoly publikum már nem veszi be. Azzal lehet ugyan hülyíteni idehaza a zembereket, össze lehet vele tarhálni a kétharmadot, de ez a produkció hozzáértő közönség előtt bizony csúfos bukta lehet.

Valahogy így állunk most az IMF és az Európai Unió delegációjával folytatott tárgyalásokon. És ennél rosszabb hírrel - attól tartok - nem is zárulhatott volna a hét. (Ápdéjt! Sajnos tévedtem. Lehet ennél rosszabb is. Megegyezés nélkül hazautazott mindkét delegáció. Hogy is szólt a klasszikus mondat: "Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk". A jóisten irgalmazzon a forintárfolyamnak.)

Valahol nem lepődtem meg azon, hogy kőkemény ultimátumot kapott a kormány. Orbánék ugyanis a jelek szerint még mindig nem értik, hogy merre, hány lépés. Még mindig nem érzékelik, hogy valójában mennyi is a mozgásterük. Pedig ideje lenne, nagyon is, mert ez egyre veszélyesebb játék.

Mondhatnám azt is: ébresztő! Ébresztő, mielőtt 250 forint nem lesz a svájci frank, 350 meg az euró.

Lehet persze most mocskosájemefezni meg szeméteurópaiuniózni, sőt egy egészségeset komenyistázni is, de mielőtt nagyon belelendülnének a kedves kommentelők, vegyenek egy mély lélegzetet, és amíg szép lassan kifújják, néhány dolgot gondoljanak végig. Laza lélektartással, nyuszitekintettel.

1., Az ország finanszírozása - vagy hogy egyszerűbben mondjam: a nyugdíjak, a pedagógusbérek és a kórházak rezsijének a kifizethetősége - gyakorlatilag teljes egészében a külföldi befektetők hiteleitől függ. És a külföldi befektetők valami szörnyű ármány folytán nem a Nemzeti Együttműködés Méltó Helyre És Szép Keretben Kifüggesztett, Ötvenszer Hetven Centiméteres Nyilatkozatát olvasgatják, amikor döntenek, hanem például arra figyelnek oda, hogy hogyan vélekedik az ország költségvetési fegyelméről az IMF és az Európai Unió (meg néhány fontos nemzetközi elemző).

2., Ha a külföldi befektetők azt hallják, hogy az ország gazdálkodása rendben van, a kormány szavahihető, és az IMF is nyugodt szívvel adna pénzt, ők is bátrabban, és ami még fontosabb: olcsóbban hiteleznek. Ez pedig már csak azért sem mindegy, mert momentán az ország ezekből hitelekből törleszti a korábbi hiteleit is, és nagyon nem lenne jó adósságspirálba kerülni. Régen rossz, ha Provident-jellegű kölcsönökre szorul az ország. (Itt jegyezném meg, hogy az IMF számításai szerint a Kósa-Szijjártó duó emlékezetes alakítása éves szinten 150 milliárd forint adósságszolgálati többletkiadást eredményezett Magyarország számára...)

3., Magyarország nemrég kért egy nagyobb kölcsönt az EU-tól és az IMF-től, a kölcsönszerződésben pedig tett bizonyos vállalásokat, például az államháztartási hiány maximális mértékére. Ezeket a vállalásokat - ezeket a szerződéses feltételeket - pedig illik tartani, ellenkező esetben legközelebb a kutya se szerződik velünk, és felmondják a hitelünket. Hogy egyszerűbben fogalmazzak: olyan ez, mintha BAR-listára kerülne az ország. Akkor aztán hitelt se kap, aminek következményei beláthatatlanok. Hogy úgy mondjam: a választások előtti, szijjártói apokaliptikus vízió és nemzethalál-kép kutyafasza ahhoz képest. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy ebben az esetben az EU komoly fejlesztési forrásokat vesz el tőlünk... És nem azért, mert szömét göci, hanem mert ez a szabály. Bár abban az esetben, attól tartok, hogy kisebb gondunk is nagyobb lenne ennél.

4., Momentán elsősorban éppen azért, hogy a nekünk hitelező külföldi befektetők bízzanak Magyarországban, megintcsak hitelt, úgynevezett készenléti hitelt szeretne kérni a kormány az IMF-től. Épeszű ember viszont nem vágja át és nem nézi nyilvánvalóan és nyilvánosan hülyének azt, akitől holnap kénytelen lesz kölcsönkérni. A kormány viszont az elmúlt időszakban éppen ezt tette. Remélem, olyan nagyon nem csodálkoznak most a válaszon.

5., És még egy dolog. Ha már ennyire rá vagyunk utalva az IMF, az EU és a nemzetközi pénzpiaci szereplők hiteleire, akkor jó lenne nem elfeledni a régi mondást, ami nem dakota ugyan, de legalább olyan bölcs: aki fizet, az petyegtet. Momentán az EU és az IMF fizet, így nem érdemes nagyon hőbörögnünk azon, ha a táncrendet is ők szabják meg...

Ezeket józanul végiggondolva nem kell szemét szocinak lenni ahhoz, hogy belássa az ember: ki kellene végre józanodni a forradalmi mámorból. Megrészegülve ugyanis nem lehet egy országot kormányozni. Pláne nem szemben a forgalommal. Persze, hogy szar a kijózanodás és kellemetlen dolog a másnaposság, de túl kellene esni végre ezen is.

Az elmúlt hetekben sajnos egyre többször jut eszembe az anekdota Szendrő Józsefről, a nagyszerű színészről és színidirektorról, akitől egy próbán megkérdezte egy rendező: 
- Direktor úr, Milyen a darab?
- Fos! - vágta rá Szendrő.
- És ha összeáll?
- Akkor még szar is lehet belőle...

Adja a jóisten, hogy ne legyen igazam.

Széles körű derűlátás és a kormányoldal elsöprő támogatottsága jellemzi a közhangulatot a Medián legfrissebb felmérése szerint. Magyarán 2006 tavasza óta először optimistábbak vagyunk és a jelek szerint pillanatnyilag többnyire elégedettek is az új kormány munkájával. Pedig.

Akárhogyan is keresi az ember, a brüsszeli Berlaymont-épület bejáratánál nincsen még kifüggesztve a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata. És nincs díszhelyre kitéve az Európai Központi Bank frankfurti toronyépületének bejáratánál sem - pedig milyen jól mutatna a nagy eurójel alatt vagy inkább annak a helyén -, ráadásul ezek a fránya washingtoni bankárok se hajlandók kitenni azt az IMF székházába. Pedig forradalom van, meg világraszóló kétharmad, ha nem vennék volna észre ezek a nemzetközi fafejek!

És szemmel láthatóan nem is hajlandók résztvenni a Nemzeti Együttműködés Rendszerében ezek az öltönyös gazemberek, ezek a nemzetrontó és alávaló nemzetközi pénzügyi oligarchák! Úgy vannak vele, mint az egyszeri nyuszika a pólókra vasalva...

Azért furcsa ám ez a helyzet. Merthogy az Európai Unió, az Európai Központi Bank és az IMF valójában tárgyalni szeretne. Együttműködni, hogy úgy mondjam. Méghozzá érdemben. Csakhogy az új magyar kormány a Nemzeti Együttműködés Rendszerének jegyében nem hajlandó velük érdemben tárgyalni. Együttműködni, hogy úgy mondjam.

Merthogy miféle együttműködés az olyan, ami arról szól, hogy a kormány kinyilatkoztatja, hogy mi a szitu, meg megmondja kerek-perec, hogy mostantól mennyi az annyi, majd pedig a tárgyaló feleknek joguk van együttműködni abban, hogy mindezt készségesen elfogadják.

Ez így nem együttműködés. Ez csak kamu. Humbug a legjavából.

Csoda, ha beintett Brüsszel, ha beintett az Európai Központi Bank és ha kiakadt mindezen az IMF delegációja? Csoda, ha e szervezetek nem szeretnek úgy tárgyalni, hogy valójában nincs is miről?

Mert míg a hazai gyakorlatban akadnak azért szép számmal, akik örömmel vállalják a díszfasz szerepét a Nemzeti Együttműködésben, addig erre márcsak a méretarányok okán sem kényszeríthető sem az Európai Unió, sem pedig a Nemzetközi Valutaalap.

Ők nem lesznek virágszál Orbán Viktor magyarosch mentéjének hajtókáján. Ők nem lesznek ciráda a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának cicomás keretén. Ők inkább együttműködni és tárgyalni akarnak. Ha lenne miről és lenne kivel.

Mielőtt idehaza és a nemzetközi porondon is végképp megbukik és komolytalanná válik a Nemzeti Együttműködés Hangzatos Rendszere, Orbán Viktor és kormánya ennyi hazai és importpofon után végre megfogadhatná a klasszikus mondást, mely szerint a kerekasztalnál ülők ne legyenek kockafejűek...

Előre jelzem: alapvetően teljesen mindegy, hogy mennyi. De nagyon nem mindegy, hogy miért és hogyan. Igen, egy újabb alkotmánymódosításról van szó, a Lex Borkairól. Egy olyan ügyről, amiről maga Borkai Zsolt tehet a legkevésbé.

Történt pedig, hogy Lázár János és Kocsis Máté országgyűlési képviselők - nem, ezúttal sem a kormány vagy a közigazgatási és igazságügyi miniszter - alkotmánymódosítási javaslatot nyújtott be a múlt héten annak érdekében, hogy a honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai a szolgálati jogviszonyuk megszűnését követően még öt évig ne indulhassanak jelöltként az országgyűlési képviselők választásán, az európai parlamenti választáson, a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők választásán.

Csekély értelmű medvebocsként még a javaslat indoklását olvasva sem egészen értem, hogy ez miért ilyen égetően fontos és sürgős változtatás, hacsak azért nem, mert esetleg így szeretnék megakadályozni az őszi önkormányzati választásokon valaki(k)nek az indulását - de konteókat nem szeretnék gyártani, ezért ebbe most inkább ne menjünk bele.

Mindenesetre a nagyszerűen előkészített és bizonyára széles szakmai körben megvitatott, valamint feltehetően kellő hatástanulmányokkal alátámasztott alkotmánymódosítással majdnem sikerült megakadályozniuk a saját győri adu ászuk, Borkai Zsolt indulását. Olimpiai bajnokunk, Győr fideszes polgármestere ugyanis négy éve még hivatásos katona volt.

Gondolom, nézett is nagyot, amikor a parlament honvédelmi bizottságában szembesült a ténnyel, hogy saját párttársai véletlenül bár, de csúful kibabrálnának vele. Szóvá is tette a dolgot, mire az előterjesztő képviselők korrigáltak: legyen az öt év csak három. Abba már belefér Borkai Zsolt is.

Gyanítom, hogy alapvetően tökmindegy, hogy öt év vagy három szerepel e tekintetben az Alkotmányban.

Nem ez a kínos.

Az igazán kínos az, hogy ma már ott tartunk, hogy a forradalmi törvényalkotási lázban nem csak az egyszeri jogszabályokat, de magát az Alkotmányt is személyre szabottan kell módosítani.

És erről természetesen nem Borkai Zsolt tehet.

Tehet róla viszont az előkészítetlenség, a kapkodás, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének jegyében az előzetes egyeztetések teljes mellőzése.

Pedig ahogyan a római életrajzíró, Suetonius mondta volt: Festina lente! - avagy: lassan járj, tovább érsz!

Lassan ott tartunk, hogy a Nemzeti Együttműködés Kormánya mint olyan nem nyújt be törvényjavaslatokat a Parlamentnek. Mintha a kormányzás összetett feladatának egy jelentős részét egészen egyszerűen lepasszolták volna a Fidesz-frakciónak.

Mielőtt többen hőbörögni kezdenének, szeretném leszögezni, hogy mindez nem arról szól természetesen, hogy a kormány nem dolgozik. Sőt! És nem is arról, hogy mondjuk Rogán Tóni ilyen rendkívül sokoldalú és széles látókörű személyiség. Sőt!

A kormány igenis dolgozik, és gyanítom, hogy Navracsics Tibor jogi boszorkánykonyhájában egy jogászokból álló, szűk élcsapat futószalagon és nap mint nap keményen túlórázva gyártja az orbáni 29 pont végrehajtásához - pontosabban egyelőre a végrehajtáshoz szükséges feltételek megteremtéséhez - szükséges törvényjavaslatokat. És azokat mégsem a miniszterelnök, mégsem a kormány, mégsem a miniszterek nyújtják be, hanem központi utasításra a Fidesz országgyűlési frakciójának tagjai.

Akár még szimpatikus is lehetne, hogy a kormány így szereplési lehetőséget ad a képviselőknek - itt azonban egyáltalán nem erről van szó.

Ami itt történik, az a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a megcsúfolása. Ami itt történik, az maga a légyszar a nyilatkozaton. Sőt: Légyszar A Nyilatkozaton.

Nagyon egyszerű oka van annak, hogy a kormány a kormányzati tiszteséget nem viselő - hogy úgy mondjam: mezei - képviselőkkel nyújtatja be a törvényjavaslatait. Így ugyanis nem kell egyeztetni. Sem a kormányon belül, a minisztériumok közt, sem pedig a szakmai szervezetekkel. Így nem kell a tárcák között köröztetni az előterjesztést, nehogy valaki, aki esetleg ért hozzá, még javaslatot tegyen a módosításra. És nem kell előzetesen kitenni a minisztériumok honlapjára sem a törvényjavaslatokat, nehogy egy szakmai szervezet esetleg értelmes módosító javaslatot tehessen. Belepofázzon, hogy úgy mondjam. És a végén még igaza is legyen, és kiderüljön, hogy a miniszterelnök elgondolása vagy bejelentése - balosok szerint kinyilatkoztatása - bizony itt-ott sántított. Ekkora blamázs meg a Nemzeti Együttműködés Rendszerében szemmel láthatóan nem engedhető meg.

Értem én, hogy Forradalom van, meg forradalmi hév, és hogy a gyors és látványos tenni akarás kényszere munkálkodik bennük. Értem én, hogy elhivatottak a fiúk, és meg vannak győződve róla, hogy ők fingták a passzátszelet. Sőt, értem én azt is, hogy a kétharmadukkal akár még finghatják is.

De nem értik meg, az istenért nem értik meg, hogy az előzetes egyeztetés nem azért kell, hogy egyesek l'art pour l'art belepofázzanak a kormány munkájába. Azért kell az egyeztetés, hogy a törvény műfajában ne fércmunkák szülessenek. Hogy ne kelljen már a parlamenti vita előtt a törvényjavaslat módosító indítványának a módosító indítványát is módosítani. Hogy ne szülessenek olyan törvények, amelyek egymással vagy más, hatályos törvényekkel, netán az uniós szabályokkal ellentétesek. Hogy a jogalkotási ámokfutásuk ne okozzon zavart az erőben.

Nem vagyok jogász, de azt gondolom, hogy a hatályos törvények összességének valami koherens egésznek kellene lennie. Kerek egész rendszert - jogrendszert - kellene alkotnia, ami egyértelműen behatárolja a mindennapi élet szabályait. Kicsit olyan ez, mint a KRESZ: enyhén szólva is balesetveszélyes lenne, ha egymással ellentmondó közlekedési szabályok sorát tartalmazná. Éppen ezért törvényt módosítani csak úgy lenne szabad, hogy ne sérüljön közben ez a koherencia. És túl azon, hogy a Gyurcsány-kormány jogalkotása - többek között a közigazgatási államtitkári szint kiiktatása miatt - meglehetősen silányra sikeredett, bizony a mostani törvényalkotási gyakorlat vagy törvényhozási láz sem a koherens jogalkotás irányba mutat.

Nem csupán a jogalkotás minőségét silányítja és a jogbiztonságot, az államba vetett bizalmat gyengíti tehát ez a gyakorlat - pedig az utóbbival amúgy is komoly gondok vannak. Ez nem más, mint A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának az egyértelmű szembeköpése.

Meglehetősen hiteltelenné teszi A Magát A Nemzeti Együttműködés Kormányaként aposztrofáló vezetést, ha ilyen nyilvánvaló és arcátlan szándékossággal kerülni igyekszik a szakmai és a társadalmi egyeztetést, ergo magát a nemzeti együttműködést.

Mindez nem üzen mást, mint hogy a kormány számára a Nemzeti Együttműködés Rendszere demokratikus.

A kormánynak demokrati, a nemzetnek meg egyszerűen kuss.

Ha valaki, hát a Fidesz pontosan tudja, hogy milyen veszélyes is tud lenni az átláthatóság. Tesz is ellene rendesen. Tudja, hogy a kétharmadot nem kis részben az MSZP-t és az SZDSZ-t körüllengő korrupciós ügyeknek köszönheti, és ugye ki tudna ma például a BKV egyes ügyeiről, ha nem kellett volna nyilvánosságra hozni azokat a szerződéseket?

És amibe a szocialisták belebuktak, abba belebukhat más is.

"Elkötelezett a kormány amellett, hogy lezárja azt a korszakot, amelyben 'szocialista vircsaftot rendeztek' a közpénzekkel, és olyan döntéseket hoztak közpénzekről, amelyek mögött magánérdekek húzódtak a közérdek helyett" – fogalmazott szokásosan kerek körmondatában a miniszterelnök szóvivője. És igaza van Szijjártó Péternek: dicséretes, hogy a kormány végre megálljt parancsolt a szocialista vircsaftnak!

De attól tartok, hogy egyúttal zöld jelzést adott a fideszesnek.

Másként nehezen értelmezhető ugyanis az, hogy most csökkenteni akarja a kormány az állami cégek átláthatóságát. És különösen furcsa ez annak a fényében, hogy eddig szüntelenül – és tegyük hozzá: teljes joggal – az átláthatóságért kiáltott. Sőt, a már említett Szijjártó Péter a legfontosabb változások közül legtöbbször a bürokrácia csökkentését és az átláthatóság megteremtését szereti kiemelni.

Valóban jó lenne, ha ezt a kettőt ki lehetne emelni az új kormány munkájának első és legfontosabb eredményei közül. Meggyőződésem ugyanis, hogy ahol átláthatóság van, ott nem lehet mutyizni. De legalábbis nem sokáig, mert kiderül. Mutyizásból meg éppen elég volt az elmúlt húsz évben, és elvileg erről is kellene, hogy szóljon az orbáni forradalom. Bocsánat, még ha helytelen is, bizonyára akkor is így helyes: Az Orbáni Forradalom. (A Csupa Nagy Kezdőbetű Varázsáról Sárbogárdi Jolán Tudna Mesélni. De Ebbe Most Inkább Ne Menjünk Bele...)

Szijjártó Péter néhány hete már nemzetközi hírű csontvázszakértő. Ha valakinek, hát neki nyilván nem kell magyarázni, hogy ahol átláthatóság van, ott nem él meg a csontváz, ahol viszont nincs, ott csontvázak teremnek. Éppen a Fidesznek lenne most jól felfogott érdeke, hogy a titkolózással ne alakítsa át az állami cégeket csontvázkeltetővé, mert egy-két éven belül nekik nem lesz egy majd nyugodt napjuk sem a Nemzeti Együttműködés Rendszerében felcseperedett csontvázak miatt.

Meg persze ne csináljon csontvázkeltetőt magából a kormányból sem.

Az első Orbán-kormány egyik sokat kritizált intézkedése volt, hogy a kabinet üléseiről szó szerinti jegyzőkönyv nem, csak összefoglaló készült. Nem lesz ez másként a követlező időszakban sem, a kormány ügyrendjéről szóló legfrissebb, 1144/2010-es kormányhatározat szerint ugyanis "a Kormány ülésérõl összefoglaló és a Kormány tagjának kérésére, indokolt esetben és a miniszterelnök engedélyével rögtön, továbbá az ülés végén az összefoglaló elkészítésére alkalmas hangfelvétel készül."

Az Index szerint is meglehetősen nyakatekert és helyenként nem pontosan értelmezhető mondatról egy klasszikus mű klasszikus részlete jutott az eszembe. És ha nem tudnám, hogy az Igenis, miniszterelnök úr a '80-as évek közepén jelent meg először nyomtatásban, ráadásul Angliában, azt gondolnám, hogy ez a hasonlóság nem lehet csupán a véletlen műve... A főszereplő természetesen ezúttal is a felülmúlhatatlan Sir Humphrey Appleby.

– Nem volt szó semmiféle ígéretről – jelentette ki Sir Humphrey, aki ezúttal is takarékosan bánt az igazsággal. – A miniszterelnök pedig nem támogatta a javaslatot. Ha támogatta volna, akkor ennek lenne valamilyen nyoma a jegyzőkönyvben. De nincs.

Dudley zavartan pislogott. – Hogyhogy nincs? – És gyorsan átlapozta a jegyzőkönyvet, amelyet – többségi döntéssel – mindannyian a kézjegyünkkel hitelesítettünk. Most már késő bánat! Bizony akkor kellett volna alaposabban átolvasnia. 

Dudley felpillantott, ha lehet, még az eddigieknél is dühösebben. – Sir Humphrey, meg tudná magyarázni, hogy miért nem szerepel a jegyzőkönyvben a javaslat további tárgyalását illető kérésem, valamint a miniszterelnök úrnak az erre adott válasza?

Sir Humphrey persze már számított a kérdésre. A válasza – mondhatni – klasszikus volt. Minden egyes szavára emlékszem. – Miközben feltétlenül igaz, hogy a jegyzőkönyv valóban a kormány tanácskozásainak hivatalos dokumentuma, mindazonáltal tagadhatatlan, hogy egy olyan tudatos próbálkozás, amely valamennyi hozzászólás és értelmezés teljes körű vázolására irányul, elkerülhetetlenül a dokumentáció indokolatlan részletezését és fölösleges kiterjesztését tenné szükségessé. 

Hacker üveges szemekkel bámult Sir Humphreyra. Valójában a kormány minden egyes tagja üveges szemekkel meredt rá. A külügyminiszter később bevallotta, hogy nem bánta volna, ha mindezt az ENSZ-ben hallja, mert ott legalább a hozzászólásokat szimultán tolmácsolással érthetővé teszik. Összességében persze amit Humphrey kifejtett, az a legtöbb ember számára teljesen világos lett volna, de ne felejtsük el, hogy a politikusok meglehetősen egyszerű lelkek.

Végül Hacker reménykedve megszólalt: – Ha jól értem, nem emlékszik, hogy mi hangzott el a vita során?

Sir Humphrey a kérdésre ismét klasszikus választ adott. – A bizottsági viták és döntések sajátossága, hogy minden résztvevő élénken emlékezik rájuk, ugyanakkor minden egyes résztvevő merőben másképp emlékezik az elhangzottakra, mint a többi résztvevő. Ennélfogva kialakult egy közmegállapodás, amelynek értelmében a hivatalos döntések azok és csakis azok, amelyeket a jelenlévő tisztviselők által készített jegyzőkönyvek hivatalosan rögzítenek. Ebből egyszersmind az is elkerülhetetlenül következik, hogy minden hivatalos körülmények között születő döntést hivatalosan rögzítenek a jegyzőkönyvben, és minden olyan döntés, ami nem szerepel a jegyzőkönyvben, úgy tekinthető, mint ami nem hivatalos körülmények között született, még abban az esetben is, ha egy vagy több résztvevő emlékezni vélne erre a döntésre, mindezek okán ebben a konkrét esetben is megállapítható, hogy ha a döntés hivatalos körülmények között született volna, akkor annak nyoma lenne a jegyzőkönyvben. És mivel nincs, tehát nem is volt! – fejezte be diadalmas egyszerűséggel.

És tessék, tényleg ilyen egyszerű ez.

Az elmúlt hetekben tulajdonképpen nyomát vesztettük a NEMESZ-nek. Szőrén-szálán eltűnt. Üzent még a bolgár tengerpartról, aztán látták állítólag feltűnni valami rendőrtiszti ünnepségen, és a hírek szerint árnyéka olykor feltűnik a T. Ház folyosóin is. De se egy beszéd, se egy komolyabb bejelentés, semmi. Éppen ezért megpróbáltuk sorra venni, hogy vajon miért és hová tűnhetett Orbán Viktor.

1., A háttérben reggel nyolc harminctól délután tizenhat harmincig a számítógép előtt ül, blogokat olvas és röhög nagyokat az egészen. Nevetése alászáll az emeleti ablakból egészen a József Attila-szobor talapzatára. A galambok önfeledten rebbennek fel a hangra, jókedv lengi be a teret, a környék lengyel turistái pedig e kacagást - mit kacagást: hangos és göndör nevetést - hallva irigykedve gondolnak arra, hogy a fene egye meg, még mindig Magyarország a legvidámabb barak. Esetlegesen a NEMESZ a legviccesebb blogokból skicceket ír a készülő Hofi-emlékestje szövegkönyvéhez.

2., A háttérben reggel nyolc harminctól délután tizenhat harmincig a számítógép előtt ül, blogokat olvas és a körmét rágva idegeskedik az egészen. Olykor pedig cifra káromkodások foszlányai szállnak alá az emeleti ablakból - ahol egykoron egy másik minisztereklnök táncolt emlékezetesen - a József Attila-szobor talapzatára, a galambok pedig ijedten rebbennek szét, vagy éppen maradnak a helyükön, miután mozdulatlanná dermeszti őket a Nemzeti Együttműködés jegyében a jeges rémület.

3., Álruhás NENYI-ellenőrként járja az országot és centivel meg vízmértékkel a kézben ellenőrzi, hogy ténylegesen méltó környezetben, megfelelő nyomdai minőségben és hogy hogy ötvenszer hetven centiben-e. Meg persze hogy "Használt-e a megöntözés: A pártos honfivér?"

4., Hosszas és kimerítő fotózáson vesz részt Nánási Pál kamerája előtt. Fontos persze hangsúlyozni, hogy a fényképek - Kósa Lajossal ellentétben - nem múzeumban, nem motoron és nem a Playboy számára készülnek, hanem a hivatalos miniszterelnöki fotókhoz. Türelemmel tűri a vaku villanásait, Nánási instrukcióit (most huncutul... kicsit csibészesebben... most gondterhelten... most meg a jövőbe tekintve...), és közben arra gondol, hogy a fene vigye el Gyurcsányt meg a hülye ötleteit, amiket a Nemzeti Együttműködés jegyében most kénytelenek lesznek majd elfogadni. Most majd kell néhány igazán jó fotó róla a polgármesteri hivatalokba, az orvosi rendelőkbe, a tantermekbe, a munkaügyi központokba, meg ha az egyház hálás lesz a Navracsicsnak, még a templomokba is szentképnek mindenfelé az országban.

5., Hosszasan és kimerítő módon modellt ül a Forradalmi Mercsöndájz Kft. közbeszerzés nélkül megbízott szobrászainak, akik a NENYI és a fentebb említett fotók méltó kihelyezését biztosító házioltárokhoz apró kerámiaszobrokat készítenek róla (utángyártás Kínában, műanyagból), többek között Rodin Gondolkodójának pózában, hátán gyertyatartóval. Lesz bronzból és műanyagból focista Viktor a drukkereknek, és lesz Viktorfej-papírnehezék is - "Homloka ráncában az emberiség, hatalmas homlok, hatalmas ész..." Egyedül lóháton ülős nem készül semmi, azt a Lajos már kisajátította. Készül viszont egy hatalmas szobor a Gellért-hegyre, tárt karokkal, mint a riói vagy a lisszaboni Krisztus-szobor, persze szakál és hosszú haj nélkül, de a tárt karokkal a Nemzeti Együttműködést szimbolizálva. Mindeközben pedig arra gondol, hogy a zemberek nem is tudják, milyen iszonyú nehéz és zembert próbáló feladat órákon át tárt karokkal modellt állni az udvari szobrászoknak.

6., Inkognitóban - titkosszolgálati eszközökkel Lothar Matthausnak álcázva magát - elutazott a focivébére és éppen a német válogatott edzését vezeti Dél-Afrika egy titkos helyén, időnként Lahm helyére beállva az egymás elleni játékban. A Nemzetközi Együttműködés Rendszerének részeként megtanít egy-két pazar esernyőtrükköt is a Nazionalelf csatárainak, olykor pedig példát mutat megkerülős cselekből. Egyedül kapusedzést nem vállal, mert azt oldja meg, ha tudja, a Bajnai.

7., Elutazott az Egyesült Államokba, és Chuck Norristól vesz különórákat, hogy megtanulja, miként teremthet tekintélyt magának.

8., Elutazott az Egyesült Államokba, ahol Chuck Norris tőle vesz különórákat, hogy megtanulja, miként teremthet tekintélyt magának.

9., A háttérben erősen gondolkodik azon, hogy basszus valahogyan kormányozni is kellene, meg ideje lenne kézzelfogható eredményeket is felmutatni, meg egyáltalán csinálni valami értelmeset, ha már az azonnali és a nagyarányú nem megy, és hogy a költővel szólva gondolta a fene, hogy az IMF és az Európai Unió akadékoskodása meg a nemzetközi pénzpiaci helyzet közepette ilyen nehéz lesz ez.

Még akkor is, ha a költő nem egészen így mondta volt. De hát ugye Gogol se volt görög - de a Nemzeti Együttműködés jegyében kicsire nem adunk.

T/589. Ez nem a legújabb Terminátor-modell sorozatszáma, de legalább olyan ijesztő. Ezen a számon vették nyilvántartásba ugyanis a szocialistáknak a "A Nemzeti Együttműködés Rendszerét Megtestesítő Személy iránt érzett szeretet, hűség és hála kifejezéséről" címmel benyújtott törvényjavaslatát. Amelyik első ránézésre felettébb szórakoztató ugyan, de egy kicsit belegondolva jeges rémület tölt el.

Vazze, mi van akkor, ha ezek tényleg elfogadják?!

Azt írja egy kedves kommentelő: "Mondjátok azt, légyszi, hogy ez csak vmi vicc..." És én magam is az év politikai poénjának gondoltam elsőre. Sőt, még másodikra is. Tökös és ötletes ellenzéki hozzáállásnak. Zseniális revansnak. Végre egy friss hangnak a Parlamentben! Arra is gondoltam, hogy ilyen fokú hülyeségre csak hülyeséggel lehet reagálni, meg hogy a politikát tulajdonképpen csak humorral lehet elviselni. Aztán egyszer csak arcomra fagyott a mosoly, amikor mint villám cikázott át agyamon a felismerés és töltött el nyomban a jeges rémület: basszus, mi van akkor, ha ezek véletlenül mégis elfogadják?

Értem én, hogy poén az MSZP törvényjavaslata, méghozzá a legjobb fajtából, de ebben a helyzetben azért igencsak játék a tűzzel.

És ha jól belegondolok, momentán több érvet találok arra, hogy a Fidesz megszavazza a javaslatot, mintsem hogy elvesse azt.

1., Elfogadják, mert az tulajdonképpen messzemenőkig kifejezi a Fidesz szándékait, és előbb-utóbb úgyis meglépték volna. Legfeljebb majd most inkább előbb, mint utóbb. Ezt mondjuk azért nem feltételezném róluk, de hát ugyebár sosenem lehessen aztat tudni. Moldova repülős bácsijával szólva sok mindenre számítottam már a Fidesztől, de volt, amire még én sem. Volt, amivel meg tudtak lepni.

2., Elfogadják, mert a Fideszben néhányan minden előzetes jel ellenére mégiscsak értik a tréfát, és jó (válasz)poénnak tartanák. Egyszóval pusztán jófejségből megszavazzák, mintegy jelezve, hogy veszik a lapot...

3., Elfogadják, mert akkor azt mondhatnák, hogy lám: a SZALEFORELÉNER-ben (Szavazófülkékben Lezajlott Forradalom Eredményeként Létrejött Nemzeti Együttműködés Rendszere - jegyezzük meg és próbáljuk meg sokszor egymás után kimondani e nyelvtörő gyakorlatot, még szükségünk lehet rá) felkarolják és teret adnak még az ellenzék legvadabb javaslatainak is.

4., Elfogadják, mert akkor aztán utána pofa sutba lenne a szociknak négy vagy nyolc kemény évre. Ijesztegethetne aztán Lendvai Ildi néni holtravált arccal a naracsdiktatúrával, jöhetne itt Fletó a demokratikus értékekkel, a válasz - esetleg szolid gyurcsányozással fűszerezve - csupán annyi lenne: "Hiszen ti akartátok, bazmeg..."

Na, akkor indulhat be igazán a forradalmi mercsöndájz! És a szocik az egészre se köpni, se nyelni nem tudnának. Meg úgy általában a jóakaratú emberek. És minderről természetesen ki tehet majd? Naná, hogy erről is az ötletgazda szocialisták...

Te jóságos isten! Csak a végén el ne fogadják...

Jobban belegondolva, igazából semmi meglepő nincs abban, hogy a közintézményekben és - kétség ne férjen hozzá - hamarosan otthonok tízezreiben is a falakon függ majd a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata. A jó marketinges reakciója ez a piaci igényekre. Operettországnak úgy kell a giccs, mint egy falat kenyér.

Néztem a múltkor a Dáridóban, ahogyan az Irigy Hónaljmirigy figurázta ki Lajcsit, Fási Ádámot meg Bunyós Pityut. Basszus, állítom, hogy a közönségnek még csak nem is esett le, hogy ez csak paródia. Hogy konkrétan és személy szerint belőlük is hülyét csinálnak Mirigyék. Olyan lelkesen és áhítattal tapsoltak a sramli ütemére... A zembereknek giccs kell. Győzike, Lajcsi és a Dáridó, ebben merül ki a "magaskúltúra" - csakazértis így, két hosszú ú-val.

Ezeknek Háziáldás kell a falra, koronás címerrel, piros-fehér-zöld szalaggal, angyalokkal. Hát most megkapták a háziáldást kormányrendeletben is.

Minden nagyon szép, minden nagyon jó!
Minden nagyon szép, minden nagyon jó!
Csak az ígéretekből nem marad semmi
És sohasem tudom már visszakövetelni.
Operettország, ó-ó-ó, operettnép...
(Beatrice)

Nem értik, a fenébe is, hányan nem értik, hogy milyen szörnyű és ízléstelen giccs ez az egész. Konkurencia a Nagy-Magyarország-felvarrók és a műanyag turulok gyártóinak és forgalmazóinak. Fröccsöntött magyarkodás.

Beindult a forradalmi mercsöndájz. És jön majd hamarosan a műanyag matrjoska is, Dáridóország ifjú királyáról - benne kicsi Szijjártó Péter, tenyerén egy koponyát tartva, még bentebb kisujjnyi Kósa Lajos, hóna alatt apró, csíkos görögdinnyével. És már látom a standokon a fajanszviktorokat is, lóháton, magyaros mentében, meg hozzá a kerámia-Palibácsikat, persze szigorúan bóvliból, méjdincsájna, nagyon ótcsóér importálva.

Erre van kereslet, ennek van piaca Magyarországon.

És ez a jobboldal idézi annyiszor és kanonizálja magának Márait, mint polgári írót? Hiszen ezek Máraihoz képest éppen annyira polgáriak, mint amennyire Mao Ce-tung európai értelemben vett liberális demokrata.

Ennek a jobboldalnak a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata felér egy háziáldással. A kerámiaviktorka fölé, jobbról is, balról is egy-egy szál rózsaszín selyemvirággal keretezve.

Szijjártó Péternek és baráti körének küldeném a dalt, nagyon sok szeretettel.
 

Tort ül a hülyeség az országban. És mindezt még az Alkotmányba is foglalják. A zember már nem is tudja, hogy röhögjön vagy sírjon az egészen.

Az elmúlt két nap őrülete - a kormányszóvivő hazudozása, a blog-helyreigazításos agymenés és a Nemzeti Együttmködés Rendszeréről szóló politikai nyilatkozat kötelező kifüggesztése - után most éppen azt rögzítenék az Alkotmányba, hogy hülyék.

Ezeknek tényleg elment a józan eszük. De legalább törvény formájában hamarosan papírjuk is lesz róla.

Most éppen az Alkotmányt szeretnék kiegészíteni azzal a passzussal, hogy „A közterhek viselésére szolgáló forrásokból, valamint az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek részéről jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelmek tekintetében törvény, az adott adóévtől kezdődően, külön mértékű kötelezettséget állapíthat meg.”

Namármost ez hasonló egy kicsit Lázár János máig érthetetlen őszinteségi rohamához. Eszerint ugyanis még az Alkotmányban is leszögezik, hogy az állam bizony rendszeresen a jó erkölcsbe ütköző módon szokott jövedelmeket juttatni. Ergo az állam csaló, de minimálisan is hűtlen vagy hanyag kezelő. Törvényileg. És konkrétan az Alkotmány szerint is hülye.

(Most hogy a jó erkölcsbe ütköző módon juttatott jövedelem mit jelent pontosan, az egy másik kérdés - így fogalmilag még véletlenül sem a havi 2 millió forintos összeghatár jut először az ember eszébe. Sokkal inkább a csúszópénz. Vagy például valami egészen más jellegű szolgáltatásért fizetett összeg. De ebbe inkább ne mejnünk bele. Maradjunk a törvény szelleménél fogva a jó erkölcs határain belül.)

Nem értem, hogy miért kell Alkotmányt módosítani ahhoz, hogy egyrészt a túl magas jövedelmeket extra adóval sújthassák, vagy hogy az állami vezetők és az állami intézmények és cégek vezetői ne kaphassanak havi kétmilliónál több fizetést. Előbbihez elég lenne a személyi jövedelemadóról szóló törvényt módosítani, utóbbihoz meg egyszerűen az állami vezetők és cégvezetők fizetését kellene szabályozni, amihez talán még egy kormányrendelet is elég lenne.

De nem. Ha jól értem: az Alkotmány a jövőben megengedi, hogy az állam, a cégei és az intézményei a jó erkölcsbe ütköző módon adjanak fizetéseket, legfeljebb alaposan megadóztathatóvá teszi azokat.

Következésképpen alkotmányossá teszi - az állam számára - magát az erkölcstelenséget is.

Polgártársak, fogadják legmélyebb elismerésemet.
 

A jövő tehát elkezdődött. Épül már az új rendszer rendszer, lesz itt jobboldali kultúra és lesznek jobboldali ünnepek is. És a vezetők portréi jönnek ezután, országszerte a tantermek és a rendelők falán, szépen retusálva, és lesz biztosan majd felvonulás is, a szavazófülkés forradalom emléknapján, a pirospozsgás arcú ifjak kezében hatalmas, éltető transzparensekkel, rajtuk a főforradalmárok fényképével, Pali bácsi meg a mellvédről integet majd joviális mosollyal...

Nem tehetek róla, de nekem olyan giccses és olyan gyomorforgató az egész.

Álljon itt egy ma hatályba lépett kormányhatározat és annak apropóján egy vers, kommentár nélkül. Vagy még inkább kommentár helyett.

Egyre szomorúbban szemlélem azt, ami történik körülöttünk. Mert ami az alábbi kormányhatározatban olvasható, az még viccnek is rossz lenne. Ízetlen tréfa. Kormányhatározatnak viszont rémálom. Ilyen már volt - és éppen Orbán Viktor akarta a legjobban, a legtökösebben azt, hogy ne legyen megint.

És akkor ezt most hogy?

*    *    *

A Kormány 1140/2010. (VII. 2.) Korm. határozata
a Nemzeti Együttmûködésről szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozat
egyes középületekben való kihelyezéséről

1. A Kormány – a Nemzeti Együttműködésről szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozat (a továbbiakban: Nyilatkozat) jelentőségére és az Alkotmány 35. § (2) bekezdésére figyelemmel – a következõ határozatot hozza.

a) A központi államigazgatási szervek és területi, helyi szervei, valamint a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezetei és a katonai igazgatás területi szervei (a továbbiakban együtt: szerv) által feladatuk ellátása során használt középületekben – a melléklet szerinti formában – a Magyar Közlönyben közzétett szöveggel, a szerv vezetője által meghatározott méltó és a középület sajátosságainak megfelelõ jól látható helyen ki kell helyezni a Nyilatkozatot.

b) A Kormány – tiszteletben tartva az államhatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvét – felkéri a köztársasági elnököt, az Országgyűlés elnökét, az Alkotmánybíróság elnökét, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az országgyűlési biztosokat, az Állami Számvevőszék elnökét, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a helyi és kisebbségi önkormányzatok választott testületeinek vezetőit, a bíróságok elnökeit és az ügyészségek vezetőit, hogy az általuk feladatuk ellátása során használt középületekben gondoskodjanak a Nyilatkozat megfelelő kihelyezésérõl.

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök

Melléklet az 1140/2010. (VII. 2.) Korm. határozathoz

A Nyilatkozat leírása

1. A színes formátumban, méltó minőségben nyomtatott, nyomdai kivitelezésű Nyilatkozatot legalább 50×70 cm méretû, álló téglalap alakú keretbe kell foglalni.
2. A Nyilatkozat hozzáférhetőségéről a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium gondoskodik. A Nyilatkozat 2010. július 1-jétől a megfelelő minőségű nyomtatáshoz alkalmas formátumban letölthető a http://kim.gov.hu/nyilatkozat honlapról.
3. A tábla megfelelõ állapotáról és szükség szerinti cseréjéről intézkedni kell.

*    *    *

Elment a nap, táskájába tevén
ügyeit, gondjait. Csönd lesz talán.
Ketten vagyunk most, Lenin meg én,
Lenin mint fénykép szobám falán.

Száját harsány szó feszíti szét,
bajusza mereven fölfele néz.
Homloka ráncában az emberiség,
hatalmas homlok, hatalmas ész.

Alatta sok ezer ember vonul,
lobogók erdeje, karok fûszálai.
Fölállok, arcomon az öröm kigyúl
jelentéssel kell most elébe állani:

Lenin elvtárs hadd szólok pár kurta szót,
nem szolgálatilag, szívből csupán
Lenin elvtárs, tudja, pokoli mód
nehéz amit végzünk egymás után.

Adunk már ruhát a mezítelennek,
több már a szén s az érc – ez, ugye, szép?
De persze, emellett – hadd mondom el Önnek,
sok még a szenny és a buta beszéd.

Míg átrágjuk magunk rajta, kimerülünk.
Ön nélkül sokan eltévedtek már,
ezen a mi földünkön, itt körülünk
s körös-körül igen sok gazember jár.

Nincs rá elég szám, s nincs nevezet,
hogy hányan vannak e csirkefogók:
kulákok, szektánsok, részegesek,
talpnyalók és munkahalogatók.

Itt járnak és gőgtől dagad a kebelük,
töltőtoll s jelvény pompázik a mellen.
Persze hogy megbirkózunk velük,
de rémes nehéz a harc ezek ellen.

Lenin elvtárs, füstös üzemeinkben
s havas tarlókon Ön itt van vélünk.
Az Ön nevével, a szívével szívünkben
eszmélünk, lélegzünk, verekszünk, élünk.

Elment a nap, táskájába tevén
ügyeit, gondjait. Csönd lesz talán.
Ketten vagyunk most: Lenin meg én,
Lenin mint fénykép szobám falán.

Ámokfutás, vagy másként mondva baki baki hátán. Nagyjából így jellemezhető a kormányzati kommunikáció elmúlt egy hónapja. Pedig erősen élt bennem az az emlék és illúzió, hogy a Fidesz legalább ebben jó. Hát a jelek szerint ebben biztosan nem.

Gyanakodtam én már a legelső kormányszóvivői sajtótájékoztatón elhangzott füllentésnél, hogy valami itt nem működik, hogy homok van a gépezetben. Aztán ugye meglehetősen furcsa volt az OMG-s kormányzati önhekkeléses partizánakció is - elképzelem, hogy mekkorát nézett az az amerikai kormányzati tisztviselő, újságíró vagy ne adj' isten, befektető, aki a kormányzati honlapok helyén ezt a viccnek is rossz feliratot találta volt. Éreztem én már akkor, hogy valami nem lesz itt jó.

És jött a csontvázazás - és vajon hol vannak azok a csontvázak? Bizonyára a biológiaszertárban maradhattak, merthogy egy komolyan vehetőt se mutatott be azóta a Szijjártó-Varga kettős. Mondjuk hallgatnak is a gazdasági tényfeltárásról rendesen. Egy kicsit Fletóra emlékeztet ez engem: akkoriban is jó esetben csak heteket éltek meg a reformhevület lendületével bejelentett, nagy és átfogó intézkedések. És a többi néma csend...

Aztán jött a két kommunikációs zseni emlékezetes, árfolyamrengető megnyilatkozása, aminél nagyobb böszmeséget - Fletót is beleértve - ember még nem követett el a magyar politikában. És a sor messze nem ért véget...

Kiderült, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményével ellentétben mégsem Veres János nevezte ki annak idején az APEH elnökének a földijét - milyen kínos ilyen téves tényközlést olvasni a gazdasági csúcsminisztérium hivatalos közleményében! És én vajon elhihetem eztán a havi GDP-adatokat?

Pali bácsi kommunikációs sziporkái már egészen szórakoztatóak voltak, de komolyan, mintha a Showder Klub legjobb pillanatait hallgatná az ember. Hiába no, színes egyéniség. Lázár János őszinteségi rohamát viszont már nem tudtam hová tenni...

És aztán jött megint a kormányszóvivő asszony, a szocializmus legszebb pillanatait idézve, kész tényként bejelentve a még csak tervezett kormányzati intézkedéseket...

Azon meg, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának sajtóreferense - a saját minisztériumának nevében sem egészen biztosan - helyreigazítást kér egy humoreszkre... Hát, ez már önmagában is humoreszk! Úgy tűnik, a kormányzati kommunikációs korifeusok - csak az alliteráció kedvéért - a humorban nem ismernek tréfát. Vagy értik ők a tréfát, csak nem szeretik. Vagy mittudomén. Mindenesetre szólhatott volna nekik valaki, hogy a médiaalkotmány még nem lépett hatályba. Bár a kormányszóvivő legutóbbi produkciója alapján én már ebben sem vagyok biztos...

Egyszóval, valami nagyon nem jól van itt, és kellően nagy a szervezetlenség. A debreceni csodacsatár, Kósa Lajos titkos fegyvere, az aranyszájú Kovács Dzsungelharcos Zoltán egyelőre úgy tűnik, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A kormány kommunikációja egyelőre többet árt a kormánynak, mint amennyit használ.

Hogy úgy mondjam: zavart érzek az erőben.

Július 1-jével megszűnt hét kisadó, az öröklési és ajándékozási illeték vér szerinti rokonok, valamint örökbefogadott gyermekek esetében... Szó szerint így kezdődik az MTI tudósítása a kormányszóvivő hivatalos tájékoztatójáról a hivatalos kormányszóvivői honlapon.

Azért van ezzel némi bökkenő. Az, hogy egészen egyszerűen nem igaz.

Ahogyan az Index is megírta: egyelőre a kormány döntött arról, hogy ez lesz majd abban az adócsomagban, amit még majd eztán terjesztenek a parlament elé, és majd ha a T. Ház elfogadja - mondjuk ezzel kapcsolatban persze ne legyenek kétségeink -, akkor lép hatályba. Majd. Ráadásul az Indexnek maga a kormányszóvivő is elismerte, hogy mindaz, amit mondott, egyelőre csupán a kormány terve...

Basszus. De akkor miért kell hazudni, ráadásul nem először?

Gondolkodtam azon, hogy vajon mi állhat emögött. Vajon készre kellett jelenteni a vezérnek a dolgot, mint annak idején Sztálin elvtársnak április negyedikét, miközben még egy bő hétig folytak a harcok Magyarországon?

Vagy lehet, hogy a Fidesz a forradalmi hévben naptárreformot vezet be, amiben az adótörvények várható parlamenti elfogadásának napja, július 19. után majd ismét július elseje következik?

Aztán rájöttem, hogy itt egészen egyszerűen a zemberek hülyének nézése kezd ipari méreteket ölteni kormányzati szinten. És épül, épül már a szép és új világ.

Hogyan is szólt a klasszikus vicc az átkosban?

Lelkesítő beszédet tart az orosz népbiztos a kolhozban.
- ...és az ötéves tervvel hallatlan előrelépést tettünk, elvtársak! A mai Pravda is megírta, hogy pártunk és kormányunk nagyszerű munkájának eredményeként az a tizenhatemeletes népház, amit három hete kezdtek építeni a Lenin téren, mára felépült teljesen, és már költöznek be a lakók...
- De hogyan lehet az? - veti közbe egy munkás. - Én mindennap arra sétálok, és ma reggel még nem volt ott semmi...
- Elvtárs, elvtárs... Tessék kevesebbet sétálni és többet olvasni a Pravdát!

Csitajtye, továrisi, csitajtye!