Az Orbán-kormány nem pusztán kormány. A kormány a mi szakszervezetünk, Orbán Viktor pedig a mi harcos szakszervezeti vezetőnk. Ha Ő velünk, ugyan ki ellenünk?

Már-már hajlottam arra, hogy írok ma valami szépet a kormányról, és elnyomok a Fidesz prominenseinek a feje búbján egy-egy virtuális barackot a képviselői költségtérítések tervezett átalakítása okán - de a téma egy kicsit későbbre tolódik, attól tartok (meg különben is: hiszem, ha látom), két mai kormányzati el-, illetve beszólás ugyanis mindent vitt...

Az első meghökkentő mondat - a hírek szerint - magától a miniszterelnöktől származik, aki a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke szerint nemes egyszerűséggel "dezertálónak" minősítette a tüntetéseken füstgyertyázó és tűzcsapokat kinyitó rendvédelmiseket. Ez azért komoly dolog, lássuk be!

Szeretném gyorsan leszögezni, hogy nekem sem nyerte el a tetszésemet a békésnek mondott rendvédelmis tüntetésen a tűzcsapok nyitogatása meg a Kossuth tér füstbe borítása - csupa olyasmi, amiért egy másik tüntetésen, mondjuk a pedagógusokén, a vasutasokén, a melegekén vagy éppen a melegellenesekén értelemszerűen előállítás, aztán meg minimálisan is egy vaskos szabálysértési bírság járna. Na de hogy dezertőröknek minősíteni a tüntetésen tűzcsapokat nyitogató tűzoltókat?!

A miniszterelnöktől persze eddig sem állt messze, hogy a független magyar bíróság ítéletének, sőt: az egész eljárásnak elébe menve ítélkezzen (bocsánat, Pelikán Virág elvtárs, ez már az ítélet...), na de ez a dezertálás... Ha valóban komolyan vesszük a miniszterelnök szavait - márpedig ugye kiét vennénk komolyan, ha nem az övét -, akkor ez a dezertálás, pláne háborús viszonyok között nagyon komoly dolog. Márpedig a miniszterelnök úrtól tudjuk, hogy itt háború van, és háborús viszonyok között a dezertálás ugyebár rögtönítélő bíróságot és rendszerint azonnal végrehajtandó halálbüntetést von maga után. Szóval a rendvédelmis szakszervezetisek helyében én nem mernék annyira pörögni ezen a nyugdíjdolgon, mert lassan a bőrükre mehet a játék...

A nap másik meghökkentő mondata a belügyminiszteré volt. Pintér Sándor a rendvédelmisekkel folytatott mai tárgyalást követő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "közelebb jutottunk ismét egy-egy lépéssel ahhoz, hogy tudomásul vegyék a szakszervezetek azokat az elvárásokat, amelyeket mi szeretnénk érvényesíteni".

Katonás tárgyalástechnika, nem mondom! Egy kétoldalú tárgyalás, ahol a másik félnek egyetlen dolga van: tudomásul venni a kormány elvárásait, és kész. Na persze nem mintha illúzióim lettek volna a kormány egyeztetési szándékának komolyságát illetően. A jogalkotási törvény egyeztetési előírásait megkerülni hivatott képviselői indítványok és a mindenféle "konzultációnak" nevezett álkérdővek küldözgetése vagy éppen az Országos Érdekegyeztető Tanács negligálása miatt egy percig se gondoltam volna, hogy kormány bárkivel is érdemben egyeztetni szeretne bármiről. Na de ezt így, egy az egyben bejelenteni...

Tudom, az a baj, hogy az elmúlt hetek közvélemény-kutatási adatai miatt megfeledkeztem arról, hogy mit is jelent a kétharmad. Azt, hogy Orbán Viktor és kormánya egyszerre mindenkit képvisel, munkáltatókat és munkavállalókat egyaránt. Az Orbán-kormánynak köszönhetően mindenkinek minden jobb lett és jobb lesz, az Orbán-kormánynak hála mindenki, mindig jobban jár.

Az Orbán-kormány nem pusztán kormány. A kormány a mi szakszervezetünk. Orbán Viktor pedig a mi harcos szakszervezeti vezetőnk.

Ha Ő velünk, ugyan ki ellenünk?

Két tanulságos interjút olvastam a minap - a maga nemében mindkettő kommunikációs bravúr. Egyrészt persze a mellébeszélés, a csúsztatás és a semmitmondás magasiskolája - hadova a legfölsőbb szinteken -, másrészt viszont professzionalizmus a köbön.

Bevallom, én mindezidáig nem tartottam sokra Nagy Anna kormányszóvivőt, a szememben már a debütálásakor leírta magát. Tudniillik hazudott. És azóta még hányszor! Milyen arcátlanul nyilatkozott például akkor, amikor kifejtette, hogy az adóváltozásokkal mindenki jobban jár majd, még az is, akinek csökken a nettó fizetése. A Hírszerző vele készült interjúját figyelmesen és többször is elolvasva viszont be kell látnom: valójában vérprofi kommunikátor. Született szóvivő, akit egyszerűen nem lehet kizökkenteni és nem lehet zavarba hozni. Sosem arra válaszol, amit kérdeznek, amikor kell, visszakérdez és terel, ahol pedig szükségét érzi, mesterien csúsztat és elken bizonyos tényeket. Egészen egyszerűen hozza a kötelezőt, magas színvonalon ebben az interjúban, meg persze mindíííg, minden körülmények közt.

Ezzel persze a világért sem azt mondom, hogy helyes, ahogyan a kormányszóvivő kommunikál, mert szerény véleményem szerint egy kormányszóvivő ne hazudjon, de legalábbis ne ilyen látványosan és arcátlanul. Sőt, továbbmegyek: ahol a kormányszóvivő gyakran hazudik, ott maga a kormány is hazug. (Ennek bizonyítására elég csak meghallgatni Orbán Viktor legfrissebb országértékelőjét, és elgondolkodni azon, hogy a miniszterelnököt vajon tényleg ennyire nem zavarják a tények, vagy egyszerűen csak profi kommunikátor, aki a valóságot a csúsztatás, a hazugság és a mellébeszélés eszközeivel, gyurma módjára formálja a saját szájíze és céljai szerint.) Pusztán annak a véleményemnek szeretnék hangot adni, hogy profi módon teszi a dolgát - azzal együtt is, hogy a "dolgával", vagyis az emberek nagyüzemi hülyítésével egészen egyszerűen nem tudok azonosulni.

A másik ilyen parádés szereplés Kósa Lajosé volt. Őt hallgatva vagy olvasva rendre arra gondolok, hogy vajon hogyan nem szakad rá a plafon... De ha jól belegondol az ember, a Fidesz debreceni fenegyereke is megbízhatóan hozza a formáját és folyamatosan magas színvonalon játssza a rábízott szerepet: a kissé bumfordi, nagydumás, vagány és kivagyi vidéki taplót - bocsánat, ha ezzel valakit netán vallásos meggyőződésében megbántottam. (Emellett - biztos, ami biztos - felhívnám a figyelmet arra, hogy nem Kósa Lajosról állítottam volt, hogy kissé bumfordi, nagydumás, vagány és kivagyi vidéki tapló, csupán azon véleményemnek adtam hangot, hogy rendkívüli átéléssel és hitelességgel hozza ezt a szerepet.) A kormányszóvivővel szemben őt egyszer, de csak egyszer azért mégiscsak sikerült zavarba hozni - a vizespiskóta-affér azóta a magyar újságírás egyik gyöngyszemévé vált. De ettől az egyetlen megingástól eltekintve nincs az az újságíró, aki zavarba tudná hozni őt. Elvégre úgyis azt mond, amit akar.

És hogy mi mindebből a tanulság? Hát az nincs. Mert e professzionalizmust elismerve sem szimpatikusabb egyikőjük sem. Sőt! Mert ugye mi lenne, ha e kommunikációs képességüket például valami hasznos dolog szolgálatába állítanák! Mert ugye messze nem itt tartanának a devizahitelesek, ha valaki csak fele ennyi kommunikációs tehetséggel elmagyarázta volna nekik a svájci frankos hitelezés kockázatait, meg úgy egyáltalán a piacgazdaság működését. Bár ha jobban belegondolok, addig jó nekünk, amíg Kósa Lajos nem bonyolódik bele a devizapiacot érintő magyarázatokba...

De hogy valami slusszpoén mégiscsak legyen a végén, álljon itt egy részlet az Igenis, miniszterelnök úr című angol klasszikusból, ahol a miniszterelnök, Jim Hacker magyarázza éppen a személyi titkárának, hogy hogyan lehet "kezelni" a sajtó kényes kérdéseit. Azt hiszem, ez a részlet valamelyest talán érthetővé teszi az egyébként érthetetlent: a teljességgel követhetetlen kormányzati hadovát.
 

Amíg vártunk a kabinetfőnökre, elmagyaráztam neki, hogy mi az én nyolc módszerem a nehéz kérdések kezelésére.
 
 1. A kérdés támadása. „Ez egy nagyon ostoba kérdés. Egyáltalán hogyan juthat eszébe azt a kifejezést használni, hogy a törvény fölött?”

 2. A kérdező támadása. „És mondja, maga mióta is dolgozik a kormányban?”

 3. A kérdés dicsérete. „Ez egy igazán remek kérdés, és külön köszönöm, hogy föltette. Engedje meg, hogy én is kérdezzek valamit…”

 4. A kérdés ellehetetlenítése. A legtöbb kérdés nagyon trükkös, mert mindenféle feltételezésekkel van tele. Például olyanokkal, hogy „sokan állítják: ön meg van győződve, hogy a törvény fölött áll…” Az ilyen trükkös kérdésekre alapvetően kétféle válasz adható:
      a.) „Sokan? Mégis kik azok? Nevezzen meg közülük tízet!”
      b.) „Egy hatvanmilliós országban mindig talál néhány embert, aki mindenféle sületlenséget összehord, akármennyire is lényegtelen, téves vagy egyenesen félrevezető egy-egy ilyen állítás…” 

 5. Tegyen úgy mintha megrendezett jelenet lenne! Ez a módszer persze csak élő tévéadásoknál alkalmazható: „Tudja, arra felismerésre jutottam, hogy végül is nem lenne helyes, ha azt válaszolnám, amit ön javasolt, amikor a stúdióba jövet megbeszéltük a kérdést. A valódi válaszom…" 

 6. Használja ki az időtényezőt! A legtöbb esetben a kérdező időszűkében van, különösen az élő adásoknál. A válasz ilyenkor lehet például a következő. „Amit kérdezett, az egy rendkívül érdekes kérdés, és kilenc pontban szeretném megadni rá a válaszomat…” A riporter persze erre azt fogja mondani, hogy elegendő, ha ezek közül csak kettőt ismertet. Mire ön azt válaszolja: „Szó sem lehet róla. Ez a kérdés sokkal fontosabb annál, semmint hogy felületesen válaszoljak rá, és ha nem tudok rá válaszolni a megfelelő körülmények között, akkor inkább nem is fogok hozzá.”

 7. Hivatkozzon a titoktartásra! „Erre a kérdésre teljes körű választ szeretnék adni, a válaszom azonban olyan ügyeket is érintene, amelyeket korábban bizalmasan tárgyaltunk. Ön sem akarhatja, hogy államtitoksértést kövessek el. Úgyhogy legnagyobb sajnálatomra legkorábban is csak egy-két hét múlva térhetünk vissza a kérdésére.”

 8. Meneküljön bele egy végeláthatatlan és értelmetlen történetbe! Ha kellő ideig tud süketelni, már senki nem tud az eredeti kérdésre visszaemlékezni, és ennélfogva senki sem tudja majd, hogy válaszolt-e rá vagy sem.
 
Bernard figyelmesen hallgatta intelmeimet arról, hogy miként kell leszerelni a kotnyelesekedő sajtót. Amikor Humphrey is megérkezett, számára is összefoglaltam a lényeget: ha nincs mit mondanod, ne mondj semmit! Még ennél is jobb azonban, ha van valami mondanivalód. Ebben az esetben mondd csak el, függetlenül attól, hogy mit kérdeznek! Ne törődj a kérdéssel, te mindenesetre közöld, amit közölni akarsz. Ha ismét felteszik ugyanazt a kérdést, használd azt a szófordulatot, hogy „nem erről van szó”, vagy terelj azzal, hogy „szerintem ennél sokkal fontosabb az a kérdés, hogy…” – és persze ismét fejtsd ki, amit mondani akarsz. Pofonegyszerű!

Azt mondja a miniszterelnök, hogy a háborús gazdaságot a jóléti gazdaság váltotta fel, amely után most a munkaalapú gazdaság következik. Hűha!

Nekifutottam néhányszor, hogy megértsem, vajon mit is akart mondani a miniszterelnök. Abba most nem mennék bele, hogy nálunk nem a gazdaság, hanem inkább az állam és szociális ellátórendszer volt az elmúlt években - erőn felül - jóléti. Ezt a munkaalapú gazdaságot viszont nem egészen értem... Természetes, hogy legyen a munkának becsülete, és érje meg dolgozni - igen, legyen, és igen, érje meg -, de ez nem az úgynevezett munkaalapú gazdaság vagy mifene kérdése. Ezt a fogalmat nem értettem három éve már Gyurcsány Ferencnél és a hét évvel ezelőtti Orbán Viktornál sem.

Ha becsukom a szemem, és megpróbálok erősen koncentrálni, akkor a munkaalapú gazdaságról nekem leginkább az ipari forradalom előtti időszak jut eszembe, a középkori földművesség és a gőzgép előtti kétkezi munka. Esetleg mostanság India és Kína éhbérrel működő varrodái. Vagy hogy ne menjünk annyira messze térben és időben: a gyapot- és rizsföldek az '50-es évek elején a Hortobágyon.

Én úgy tudtam, hogy a világ egy jó ideje már a munkaalapú helyett a tudásalapú gazdaság irányába megy. Még akkor is, ha az ezt célul tűző lisszaboni stratégia nem hozta meg a várt eredményeket. De azt gondolom, hogy nagyon súlyos félreértés az állami közmunkákra érteni az EU 2020 stratégiának azt a passzusát, amely az aktivitási rátát az EU átlagában a jelenlegi 69-ről 75 százalékra emelné.

Egy gazdaság fejlettségének az egyik fokmérője az, hogy mennyire magas a szolgáltatások súlya a GDP-ben és a foglalkoztatásban. Vagyis kicsit leegyszerűsítve minél alacsonyabb a mezőgazdaságban és az élőmunka-intenzív - ipari - ágazatokban foglalkoztatottak aránya, és minél magasabb a szolgáltatásokéban, annál fejlettebb egy gazdaság. Mert mondjuk olyankor egy kétkezi munkás két dolgos keze több GDP-t tud előállítani, vagy megfordítva a dolgot: ugyanazt a GDP-t kevesebb élőmunkával lehet előállítani. Ez a fejlettség, a hatékonyság, a termelékenység és értelemszerűen a versenyképesség egyik fokmérője. És ebben - mondjuk ki - meglehetősen szarul állnak a magyar kis- és közepes vállalkozások.

Attól bizony nem lesz versenyképesebb a magyar gazdaság - és attól nem lesz jobb itt az élet -, hogy sokan, éhbérért olcsó vacakokat állítanak elő. Pedig attól tartok, hogy a mai világban valami ilyesmit jelenthet a munkaalapú gazdaság.

Persze az is lehet, hogy ez már annak a beharangozása, hogy hazánk európai közmunka-nagyhatalom lesz, kubikosok és parkgondozók százezreivel. Elvégre van erre kormányzati ígéretünk. Az egyetemi hallgatók várhatóan csökkenő számával pedig a kínai és indiai bérszínvonalon dolgozó kétkezi melósoké lesz a jövő Magyarországa... De szép is lesz, istenem!

Legutóbb Rákosi elvtárs próbálkozott ilyesmivel, 1950 környékén. Kőkemény kétkezi munkával feltúrták és becsatornázták a Hortobágyot, gyapotot, gumipitypangot meg rizst ültettek, aztán aratták is munkaversenyben. Ha úgy nézzük, akkor a munkának még volt becsülete! Mondjuk a magyar narancs kicsit sárgább volt, kicsit savanyúbb, de a miénk...

28. § (1) A tervidőszakban számos új, Magyarországon eddig nem termelt növény termelését kell kikísérletezni és meghonosítani.

(2) A textilipari nyersanyagszükséglet mind nagyobb mértékben hazai nyersanyagokból való kielégítése érdekében a gyapot vetésterületét az 1949. évi 600 kat. holdról 1954-re az eredetileg előirányzott 100.000 kat. hold helyett 200.000 kat. holdra kell emelni.

(3) Be kell vezetni a hamvas gumipitypang, a textilipari nyersanyagot biztosító kenaf, valamint az olaj- és édesipari nyersanyagot jelentő földi mogyoró termelését.

(1951. évi II. törvény az ötéves tervről szóló
1949. évi XXV. törvény módosításáról)

És igen, nem csak a munkában versenyeztek akkor, de a gazdasági növekedésben, a foglalkoztatás bővítésében is mindig, mindenkit le kellett körözni meg túl kellett szárnyalni - ugye, mennyit hallani az ilyesmit mostanság Matolcsy mágus szájából?

6. § A gyáriparban és az építőiparban az ötéves tervidőszak folyamán az eredetileg előirányzott 480.000 helyett 650.000 új munkaerőt kell munkábaállítani, köztük mintegy 45.000 műszaki munkaerőt.

(1951. évi II. törvény az ötéves tervről szóló
1949. évi XXV. törvény módosításáról)

Képzeljük el, hogy milyen fantasztikus gazdaságfejlesztési program lenne a gyapottermesztés ismételt meghonosítása a Hortobágyon! Egyrészt hány tízezer közmunkásnak adna közvetlenül munkát!

És különben is: a hírek szerint a gyapot világpiaci ára megduplázódott 2010-ben, így például drágulnak az abból készült farmerek is Amerikában. Ilyen alapon viszont a hortobágyi gyapotra alapozva akár világpiaci siker lehetne a Trapper farmer előállításának újbóli felfuttatása... Na, az a sok állami varroda a sok minimálbéres varrónővel, az lenne még az igazán munkaintenzív ágazat! A munkaalapú gazdaság netovábbja!

De komolyra fordítva a szót, azért azt csak remélni lehet, hogy nem a közmunkás gyapottermesztés és éhbéres varrodák adják majd a jövő munkaalapú Magyarországát...
 

Csak egyetérteni tudok a külföldi rendszámú autóval folytatólagosan elkövetett adócsalás és közteherviselés alóli kibújás minősített esete törvényi szintű megakadályozásának ötletével.

Hányszor megkapom e blog olvasóitól, hogy bezzeg nekem egyszerűen semmi nem jó, amit a Fidesz csinál, és ha van éppen a kormányon sapka, azért basztatom, ha meg nincs, akkor azért. Pedig ez nem így van, de tényleg. Csak egyszerűen még nem tettek olyat, amivel maradéktalanul egyet tudnék érteni. Mondjuk olyat sem, amivel legalább nagyrészt egyetértenék - de biztosan bennem van a hiba.

Most viszont előálltak egy olyan ötlettel, amit igenis támogatni tudok - persze csak akkor, ha ésszel valósítják meg. Akkor viszont maradéktalanul. Ez pedig nem más, mint a külföldi rendszámú autóval folytatólagosan elkövetett adócsalás és közteherviselés alóli kibújás minősített eseteinek törvényi szintű megakadályozása - remélem, kellő szabatossággal fogalmaztam.

Magyarán bármilyen meglepő, igenis egyetértek a jogalkotási munkában elképesztő sokoldalúságról tanúságot tevő Rogán polgártárs azon javaslatával, mely szerint törvényben kellene szabályozni, hogy az állandó magyarországi lakhellyel rendelkezők ne járhassanak külföldi rendszámú autóval.

Merthogy a Nagy-Magyarország-matricával díszített, szlovák rendszámú autók valahol a szimbólumai mindannak, amit nagyon nem lehet szeretni ebben az országban. Megtestesítik ezt a borzasztó kivagyi-magyarkodást és persze az össznépi adókerülést, az intézményesített adócsalást egyaránt. És benne van az is, hogy a sok tízezres adócsalás fölött cinkosan összekacsintunk, míg egy néhány százforintos tyúklopás miatt börtönért kiáltunk. És benne van valami szörnyű cinizmus is, hogy persze büszke magyarok vagyunk, és a nemzet így, meg a nemzet úgy, a nagy magyarságba pedig éppen csak a tisztességes közös teherviselés nem fér már bele...

Én tényleg csak azt szeretném kérni Rogán polgártárstól, hogy nehogy eltolják ezt is. Egyrészt ne tessenek már a bűnbánat mellé még adókedvezményt is adni, mert akkor már megint az fizet többet, aki eddig is rendesen a magyar államnak adózott, és megint az jár jobban, aki mindezidáig csalt az adóval. Másrészt ezúttal figyeljenek arra is, hogy a külföldi rendszámú autóval folytatólagosan elkövetett adócsalás és közteherviselés alóli kibújás minősített eseteinek törvényi szintű megakadályozása lehetőség szerint kivételesen ne ütközzön az uniós jogba - nevezetesen az áruk és a személyek szabad áramlásába.

Végül pedig azt is nagyon kérném, ha már tényleg támogatható a kezdeményezés, hogy az eddigi gyakorlattal szemben ezúttal kivételesen ne legyenek személyre szabott törvényi kivételek, amolyan Lex Bayerek, ilyesmik.

Nem is tudom, miért jutott hirtelen eszembe ez utóbbi.

*  *  *

p.s.: Értem én, hogy magas a regadó, meg hogy adót úgy általában senki sem szeret fizetni. Sok adót meg aztán pláne nem. Ugyanakkor érdekesen magyaros gondolatfutam az, mely szerint az adókerülés kiküszöbölésének egyetlen üdvözítő módszere az adó eltörlése, mondván, hogy ha nincs adó, akkor nincs mit kijátszani, elkerülni, csalni stb. Szóval azért eléggé - hogy is mondjam csak - furcsa az a gondolatmenet, hogy ha nem akarjuk, hogy sokan kijátsszák a regadó-fizetési kötelezettséget (meg a súlyadót, meg a kötelezőt, meg az áfát...), akkor egyszerűen senkinek se kelljen regadót fizetnie, és kész...

Nem elég, hogy nyakig el van adósodva a devizahiteles, vegyen fel még hosszú távú hitelt az árfolyamkülönbségre is... Ez aztán a logikus!

Előre is elnézést szeretnék kérni a Nemzeti Együttműködés Rendszerétől, de már megint a gondolatbűn csapdájába estem. Valamiért azt érzem, hogy egy kissé túlmisztifikálják ezt a devizahiteles mentőakciót. Merthogy igazából momentán senki nem ment itt meg senkit, legfeljebb elodázza a problémát. A rendesen törlesztők meg még szívnak is miatta...

Szóval ne tessék azért olyan nagyon örvendezni ezen a 180 forintos svájcifrank-árfolyamon, mert az ez ügyben a jövő hét közepén várható kormányzati győzelmi jelentések - úgymint megmentettük a devizahiteleseket, megtörtük a bankok ellenállását és a többi - ellenére ez a világért sem jelenti azt, hogy a mostani 215 forintos, meg a törlesztéseknél rögzített 180 forintos árfolyam közötti különbözetet a bankok nyelik le. De nem ám! És még csak nem is állambácsi pótolja ki azt az adófizetők pénzéből. Ezt kérem szépen, a devizahiteleseknek kell majd visszafizetniük, méghozzá kamatostól.

Nem elég, hogy nyakig el van adósodva a devizahiteles, vegyen fel még hosszú távú hitelt az árfolyamkülönbségre is... Ez aztán a logikus!

Mert ha tetszik, ha nem, a 180 forinton rögzített törlesztési árfolyam ára nem más, mint egy újabb hitelfelvéltel az árfolyamkülönbözetre - ami a tervezett négy-öt év alatt bizony akár sok százezres összeg is lehet. Mármint csak a tőkerésze, ugyebár. Meg arra ugye még rájön a négy-öt év alatt felhalmozott kamat - és akkor azt a változatot még nem is néztük, hogy mi van, ha az öt év alatt felhalmozott árfolyamkülönbözetet csak a teljes lakáshitel lejárta után, mondjuk húsz év múlva kell elkezdeni törleszteni. Tetszettek már húszéves időtávlatban kamatos kamatot számolni?

Rendben, értem én, hogy vannak, akiknek ez a 215 forintos svájcifrank-árfolyam horror - tulajdonképpen a svájcba exportálókon meg a fizetésüket véletlenül éppen svájci fankban kapó honfitársainkon kívül azt hiszem, mindenkinek az. És azt is megértem, hogy vannak családok, akik azzal is lélegzethet jutnak, ha egy ideig havi 10-15 ezerrel kevesebbet kell törleszteniük. Csakhogy ennek elég komoly ára van, további hitelek és sokkal hosszabb futamidő formájában. És bizony ezt az árfolyamkülönbséget is az emberekkel fizettetik meg - vagyis igazából senki sem ment itt meg semmit, legfeljebb időben sikerül elhúzni egy kicsit a problémát.

Egyébként meg a piacgazdaság az ilyen. Ott mindig az emberek fizetik meg - és ez tulajdonképpen így is van rendjén. Aki svájci frankos hitelt vett fel, az vállalta az árfolyamkockázattal járó többletterhek lehetőségét is. Jó lenne a devizahitelesek megmentése kezdetű kommunikációs trükkök helyett egy kicsit a pénzügyi kultúra terjesztésében élné ki ámulatba ejtő verbális performanszokra való belső késztetését - és valljuk be: páratlan tehetségét - egynémely politikusunk. (Arra, hogy a legnagyobb segítség a devizában eladósodottaknak egyébként egy komolyan vehető és hiteles fiskális politika lenne, inkább most nem térnék ki.)

Két dolog jutott még eszembe ezzel kapcsolatban. Egyrészt mi van akkor, ha valaki köszöni, de inkább nem kéri a rögzített árfolyamot, és törlesztene tovább piaci árfolyamon - mondjuk mert nem akar még néhány százezres adósságot pluszban felhalmozni, vagy nem akarja még az eredeti lakáshitele lejárta után is évekig át fizetni a törlesztőket? Vajon neki is kötelező lesz a 180 forintos árfolyam? Vagy ha nem azt választja, akkor kiíratkozik a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből? És ha ennek ellenére vagy ezzel együtt valaki mégis ezt választaná, vajon ki kompenzálja neki azt, amit a "devizahiteles mentőcsomag" miatt talán még jobban elszálló frankárfolyam miatt kell többletkiadásként hónapról hónapra kicsengetnie?

Másrészt ez a devizahiteles-mentő akció is olyan, mint a magánnyugdíj-pénztári történet volt: valahol mindkettő a hangya és a tücsök meséjére hajaz. A magánnyugdíj-pénztári megtakarítások reálhozamának felvételekor vajon hányan tartják majd tök jófejnek a kormányt - végig sem gondolva azt, hogy kamatos kamattal ez termelhetett volna nekik évről évre egyre több hozamot, végig sem gondolva, hogy tulajdonképpen már most az időskorukra félretett pénzük egy részét költik el... És hányan gondolják most jófejnek a kormányt, amiért 180 forinton rögzíti a svájci frank árfolyamát, bele sem gondolva, hogy ez sem kormányzati ajándék, hanem ezt évek múltán bizony nekik kell valamiből, valahogyan kamatostól kicsengetni.

És az a legnagyobb baj, hogy ezeket a tévedéseket, ezeket a szörnyű félreértéseket rendre csak táplálja a kormányzati kommunikáció.
 

Tulajdonképpen van abban valami logika, hogy ha Isten az Alkotmányban szerepel, ráadásul ilyen kitüntetett helyen, akkor a szenteknek törvényben a helyük. Én a kormánypártok helyében nem apróznám el: csinálnék egy törvényt a szentek jogállásáról.

Amióta az új alkotmányt telepakolták olyan megfoghatatlan és helyenként ezoterikus dolgokkal, mint a Szent Korona-tan, a történelmi alkotmány meg maga a jóisten, és amióta az országgyűlés elnöke képes volt megkoszorúzni Csaba királyfi - vagyis egy mesehős - szobrát, én már semmin sem lepődök meg. Miért éppen azt ne rögzítenék törvényben, hogy a polgárőrök védőszentje Szent László?

Persze azért némi előzetes szakmai egyeztetés ezt is megelőzhette volna! Nem lennék meglepve, ha a Honvéd Szakszervezet a napokban a Kossuth téren demonstráció keretében tiltakozna Szent László kisajátítása ellen, mondván, hogy ő eleddig a katonák védőszentje volt. A kormánypártok önkényes döntése pedig ilyeténképpen alkotmányellenes, mivel az a katonáktól egy 1990 után szerzett jogukat veszi el, a szerzett jog önkényes elvétele pedig sérti az európai jogi normákat.

Mindenesetre én a kormánypártok helyében nem apróznám el a dolgot: még a nyári szünet előtt sarkalatos törvényben rendezném a szentek jogállását és besorolását. Kétharmados törvényben rögzíteném - úgymond bebetonoznám -, hogy melyik szent kihez tartozik és kit köteles védeni, nehogy esetleges kormányváltás esetén bárki megváltoztassa a megváltoztathatatlant.

Szeretném ugyanakkor felhívni a figyelmet arra, hogy az eddigi gyakorlattal szemben sokkal megfontoltabb és körültekintőbb jogalkotói és kodifikációs munkára lesz szükség ahhoz, hogy A szentek jogállásáról és besorolásáról szóló törvény egyes paragrafusai - különösképpen a Szent Orbánról és a Szent Pálról szóló szakaszok - még véletlenül se lehessenek félreérthetőek!

Apropó, Szent Pál... A pálfordulás fogalmi meghatározása kapcsán a törvény kiegészítő mellékletében magyarázó megjegyzésként feltétlenül kéretik tisztázni, hogy ez alatt természetesen nem az előző rendszerhez való viszony változását érti a jogalkotó.

A téma komolyságára tekintettel kéretik ezúttal szigorúan mellőzni az utolsó pillanatban benyújtott, személyre szabott módosító indítványokat is. Nem venné jól ki magát például egy Lex Rogán, amelyben a Belváros-Lipótváros polgármestere a névrokonság okán kisajátítja magának Szent Antalt. Hasonlóképpen nagyon rosszul venné ki magát az is, ha Semjén Zsolt a (védett) madarak iránt érzett különös szimpátiája okán kizárólag a magáénak szeretné tudni Szent Ferencet.

Javaslom továbbá a Büntető törvénykönyv mindezzel összhangban lévő módosítását is. Az egyes büntetőjogi kategóriák büntetési tételeihez, a kiszabható mellékbüntetések közé kéretik bevenni, hogy bolti lopás, sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés és költségvetési csalás esetén, a közügyektől való eltiltás mellett hány miatyánk és hány üdvözlégy a penitencia.

Kérem a jogalkotókat, hogy ne feledkezzenek meg A szentek jogállásáról és besorolásáról szóló törvény végrehajtási rendeletéről sem, amely alapján a tövény hatályba lépésének a napjától - természetesen a történelmi alkotmány szellemével szigorú összhangban - búcsúcédulák is vásárolhatók.

A bűnbocsánat aktuális összegét pedig a Fidesz pártkasszájába kéretik átutalni.
 

Lehet, hogy az enyhe paranoia jele a kormány balfaszságát látni mindenben, de mégis eszembe jutott, hogy Wolf Kati csalódást keltő 22. helyezése az eurovíziós dalfesztivál szombati döntőjében igenis a magyar diplomácia műve. Elvégre néhány napja azt lehetett hallani, hogy a diplomácia is megmozdul a siker érdekében...

Szögezzük le gyorsan, hogy nem vagyok egy Fáy Miklós, így minőségében nem tudom és nem is akarom különösebben értékelni Wolf Kati dalát, meg hát a műfaj sem fekszik nekem igazán - akkor inkább már Hendrix és a Led Zeppelin. Azt viszont azért meg tudom ítélni, hogy jobb volt annál, mint ahová végül pontozták. És a pontozás menetét látva az is nyilvánvaló volt, hogy nagyobbrészt nem a dal milyensége döntött, hanem leginkább a szomszédos meg a baráti országok szavaztak egymásra: a svédek a finnekre, az osztrákok a németekre, a portugálok a spanyolokra és így tovább.

És minden diplomáciai erőfeszítés ellenére valamiért csak ránk nem szavaztak a szomszédos országok, és - a finnek kivételével - még a baráti európai államok sem.

És bár messze nem gondolnám, hogy az azerbajdzsáni diplomácia ügyessége a Fehér Házéval vetekedne, e tekintetben mégis joggal merül fel a kérdés, hogy mennyiben az adott ország diplomáciai sikerén vagy sikertelenségén múlik egy-egy eurovíziós fellépés sikere. Ha tényleg múlik rajta - és azt mondják, hogy tényleg múlik rajta -, hát a magyar diplomácia ezúttal leszerepelt. Pákay Philip TV-intendánst és csapatát meg egy jó nagy maflással küldték haza Düsseldorfból. Persze Szijjártó Péter most jöhetne azzal, hogy nyilván megint a szocialisták kavartak, és európai szocialista elvtársaikon keresztül alattomos aknamunkát végeztek a háttérben - de ezt a dal előzetes sajtóját látva talán még ő sem gondolná komolyan.

Szó mi szó, nem volt jó érzés azt látni, hogy mennyire - már-már tüntetően - nem szavaznak a magyarokra az európai államok. Nem tudom, hogy ez a médiatörvénynek, a kettős állampolgárságról szóló törvénynek, az új alkotmánynak vagy Orbán Viktor emlékezetes európai parlamenti szereplésének tudható-e be, már ha egyáltalán. Mégis valahogy azt éreztem, hogy pillanatnyilag még egy egészen szerethető dal ellenére is érvényesült itt valami ellenérzés Magyarországgal szemben Európában.

Ez pedig igenis a magyar diplomácia munkájának eredménye.

A miniszterelnök úrnak pedig üzenném, hogy nem Wolf Katit nem szerették és nem a magyar embereket bántották ezzel Európa-szerte. Viszont azt hiszem, egy kicsit az országról mondtak véleményt, vagyis arról, amiről Magyarország kapcsán mostanság a hírek szólnak a világban. Ez pedig többnyire bizony Orbán Viktor politikája.
 

Az, hogy Lázár János nem érti a jogállam alapvető működési szabályait, egy ideje már nem lep meg. Na de hogy egy volt igazságügy-miniszter, Balsai István is ennyire hülye legyen a joghoz?!

Valamiért azt érzem, hogy Lázár polgártárs egyre inkább a tűzzel játszik.

Félreértés ne essék, én is azt gondolom, hogy a korkedvezményes nyugdíjakkal valamit kellene kezdeni, mert tényleg abszurd, hogy egy életerős fiatalember mondjuk 40-42 éves korában nyugdíjba mehessen. Persze meg kell nézni, hogy az a 42 éves fiatalember mit csinált addig. Mert ha nap mint nap tüzet oltott meg kommandósakcióban vett részt, akkor igenis legyen korkedvezményes a nyugdíja, elvégre az egészségét tette kockára nap mint nap és nyilván az átlagosnál jobban le is strapálta a szervezetét. És akkor annak a korkedvezménynek a mértékéről lehet tárgyalni.

És az ember igazságérzete tényleg azt mondja, hogy aki viszont világ életében irodista volt, az akkor se mehessen korkedvezménnyel nyugdíjba, ha netán véletlenül tűzoltó- vagy rendőrvállap van az ingén. Merthogy mire föl...

Lehet és kell is ezt szabályozni. De nem visszamenőleg, hanem a jövőre nézve. És akár mielőbb.

De hogy attól a volt katonatiszttől, tűzoltótól vagy rendőrtől, aki most mondjuk 55-60 éves, és öt éve nyugdíjas, attól most egy tollvonással elvenni a nyugdíját és visszazavarni a munkaerőpiacra... Nem is értem.

Az, hogy Lázár János nem érti a jogállam alapvető működési szabályait, egy jó ideje már nem lep meg. Na de hogy Balsai István, egy volt igazságügy-miniszter ennyire hülye legyen a joghoz, az azért megdöbbentő.

Tessenek végre megérteni, hogy jogállamban szerzett jogot nem veszünk el, visszamenőleges hatállyal nem adóztatunk, személyre szabott törvényeket nem alkotunk, magántulajdont nem einstandolunk - és még sorolhatnám. És tessenek mondani, ugye mi azért még egy kicsit jogállam vagyunk?

Félek, hogy ebből nagyon nagy balhé lesz.

Nem csak a nemzetközi jogi fórumokon, de a Kossuth téren is.

Lassan komolyan elgondolkodom azon, hogy melyik a pofátlanabb: a köztisztviselői törvény alapján, jogszerűen felvett, esetleg bruttó három és félmillió fölötti végkielégítés, vagy Lázár János. Én mindenesetre az utóbbira tippelnék.

Lázár polgártárs megint nem nyugszik. Pedig ilyenkor annyit illene mondani, hogy bár kétszer is megpróbáltuk, nem jött be, tiszteletben tartjuk az Alkotmánybíróság bölcs döntését. Ehelyett pofátlanul arra hivatkozik, hogy az AB a nemzet érdekével ellentétes döntést hozott. Szerintem meg - de még a kormánnyal nem éppen hadilábon álló Mandiner szerint is - a nemzet érdeke ez ügyben elsősorban a jogbiztonság és a jogállamiság fenntartása, de ebből is látszik, hogy Lázár Jánossal nagyon nem egyformán gondolkodunk. Ebben sem. (A kereszténydemokratáknak az a megjegyzése, amelyben sérelmezik, hogy az Alkotmánybíróság jogi alapon hozott döntést, már-már az Igenis, miniszter úr abszurd helyzetkomikumaival vetekszik: poénnak jó lenne, ha annak szánták volna, így viszont csak siralmas és elképesztő.)

Ha nem is alkotmányellenes, de legalábbis vastagon sérti a jogbiztonságot az, ha a bevallás benyújtásának határideje előtt néhány nappal hoznak egy törvényt, amely alapvetően módosíthatja az éppen lezárandó adóévre vonatkozóan az adózás feltételeit. A már folyó adóévre visszamenőleg sem nagyon szokás módosítani az adójogszabályokon, az adózók számára kedvezőtlen módon legalábbis semmiképpen. Sőt: előre is csak úgy, ha 45 napot hagynak az adózók felkészülésére. És ha a Parlament még hétfőn netán el is fogadja az új törvényt - amihez azért a Jobbik asszisztja is szükségeltetik (és már hallom lelki füleimmel a szoci széksorokból, hogy "összenő, ami összetartozik") -, május 20-ig akkor sincs meg a 45 nap...

Hanem Lázár úr ismert pofátlansága megint nem ismert határokat. Míg a köztisztviselők és más állami alkalmazottak esetében a 2010-es évben kapott úgymond pofátlan végkielégítéseket továbbra is könyörtelenül megadóztatná (arról most nem értekeznék külön, hogy egy törvény alapján kifizetett végkielégítés hogy a fenébe ütközhet a jó erkölcsbe), addig az országgyűlési képviselők és polgármesterek esetében csak 2011. január elsejét követően alkalmazható a különadós jogszabály. Cimborákra a már megszokott kivétel, mi?

Egyrészt tessék már nekem megmondani, hogy két választás között ugyan mikor küldenek el végkielégítéssel polgármestert vagy országgyűlési képviselőt? Na ugye!

Másrészt tessék már megmondani, mi szükség van 2011. január elsejét követően a 98 százalékos különadóra, ha egyszer ehelyett a közszférában adható végkielégítéseket is maximálhatnák?

Vagy ez egyfajta suta beismerése annak, hogy minden handabandázás ellenére a Fidesz-kormány is fizet 2011-ben úgynevezett pofátlan és jó erkölcsbe ütköző végkielégítéseket?

A kérdés pedig természetszerűleg adja magát: és akkor ezt most hogy?
 

Egyelőre nagyon keresi magát a baloldal, valahol a saját romjai alatt, de Szanyi Tibor szavait olvasva nagyon rossz helyen. Hogy úgy mondjam: hideg, hideg, még hidegebb...

Pedig azt gondolom, hogy a Fidesz kormányzásának eredményeként formálódik végre valami egészséges igény az országban egy - mondjuk úgy - reális demokrata hangvételre. A Fidesz ugyanis mára a reálistól és a demokratától is igen messze került. A szocialista oldal pedig Gyurcsánnyal, Mesterházyval ugyan kétségkívül demokrata, viszont erősen szürreális. És ahogyan elnézem, egyre szürreálisabb.

Szanyi-féle ingyenbölcsi, ingyenóvoda, ingyenmenza... Hát persze! Ingyenkenyér, ingyenszalámi és ingyensör nem kéne? Csak hogy az ingyenbékávé nem is olyan régi, lázálmos ötletéről már ne is beszéljünk... Nem veszik észre, hogy annak idején éppen az ilyesféle - ráadásul agyament módon jórészt be is tartott - jóléti ígéretekkel cseszték el, de nagyon az elmúlt egy évtizedet? És nem veszik észre, hogy a Fidesz támogatottsága most részint éppen az ilyen ígéreteinek a be nem tartása miatt errodálódik?

Elképesztő, hogy nem veszik észre, hogy a második Fidesz-kormány alatt talán eljutottunk odáig, hogy a választók végre megértették: a kolbászból font kerítés ígérete valamiért mindig hamis. Mert vagy nem tartják, nem tarthatják be azokat - mint most a Fidesz -, vagy ha mégis betartják, mint kilenc éve ilyenkor a szocik, az csődbe viszi az országot.

Talán a Fidesz-kormány be nem tartott ígéreteivel és pofátlan kettősbeszédével szembesülve 2014-re eljutunk oda, hogy az emberek végre nem arra adják tömegesen a voksukat, aki a legnagyobbat ígéri, és aki a legtöbb ingyen juttatást hazudja be nekik, hanem arra, aki egy reális és demokrata alternatívát lesz képes felmutatni. Mert egy ponton túl nem hülye a választó: a saját pénztárcáján azért csak le tudja mérni, hogy a megszorítás bizony megszorítás, bárhogyan is nevezik, a "mindenki jobban jár" ígérete pedig rendre a "nagyon sokan nagyon megszívják" formában ölt testet - még akkor is, ha annak az ellenkezőjét ígérték és mondták, ígérik és mondják folyamatosan.

És igen, értem én, hogy a cél az lenne, hogy ne legyen ciki szocialistának lenni. De hiába értékelhető kétségkívül pozitívumként a Lendvai Ildikók, Nyakó Istvánok, Kiss Péterek háttérbe vonulása, ha a Szanyi Tiborok miatt továbbra is kínos, sőt: egyre kínosabb bármiféle közösséget vállalni ezzel a szürrealizálódó baloldallal. És ahogy elnézem, ez az MSZP így a büdös életben nem lesz még egyszer kormányképes erő. És ha jót akarunk, akkor így, ilyen hozzáállással, ha kérhetném, inkább ne is legyen.

Azt gondolom, hogy egy magát reális demokrataként pozicionáló pártnak lenne esélye megszorítani - és ha Orbán Viktor kormánya úgy teljesít, ahogy eddig, akkor bizony leváltani is - a Fideszt 2014-ben. Hogy Bajnai Gordonnal vagy nélküle, nem tudom.

De abban biztos vagyok, hogy nem a Szanyi Tiborokkal.

Azon gondolkozok, hogy vajon toporzékol-e most a miniszterelnök, ahogyan azt tette az emlékezetes európai parlamenti performansza alkalmával, miután az Alkotmánybíróság másodszor is elkaszálta a 98 százalékos különadóról szóló törvényt. Mindenesetre ha toporzékol, hát azt mondom: pukkadjon meg mérgében!

Vannak, akik az alkotmánybírósági döntést azzal ünneplik, hogy éljen meg hurrá, mert ezek szerint mégiscsak jogállam van Magyarországon. Attól félek, a helyzet nem ennyire rózsás.

Mert van abban valami egészen abszurd és félelmes, hogy azt kell éreznem: az Alkotmánybíróság valami csoda folytán szerencsére talált egy jogi kiskaput, amivel meg tudta fogni, meg tudta semmisíteni ezt a jogi szempontból teljességgel nonszensz, visszamenőleges hatályú törvényt. 

Ugyan miféle jogállam az, ahol az Alkotmánybíróságnak kiskapukat kell keresgetnie ahhoz, hogy kiállhasson a jogállamiság legalapvetőbb elvei és értékei mellett?

És milyen jogállamiság az, ahol egy alkotmánybírósági határozat után azon kell gondolkodni, hogy a kormány, a kormányzó párt vagy a miniszterelnök vajon hogyan áll majd bosszút mindezért?

Valami nagyon el lett itt rontva, azt hiszem.

Azon gondolkodok, hogy vajon megy-e a hiszti most, meg a durcáskodás a miniszterelnöki dolgozószobában, és hogy vajon kegyetlen bosszún töri-e a éppen fejét a kis nagyember? Vajon mer-e neki szólni valaki, hogy Viktor, állj le, legyen most már elég?

Az Alkotmánybíróság döntése legalább annyira szomorú, mint amennyire örömteli. Nem a jogállamiság diadala, legfeljebb a józan észé.

Leginkább meg nem is diadal, csupán egy érzés, hogy ha szerencsénk van, akkor talán legközelebb is lesz még egy utolsó szalmaszál...

 

Félreértés ne essék, ezek nem a Széll Kálmán-terv költségvetési sarokszámai, nem Szijjártó Péter hantázásainak négyzetes együtthatói, és még csak nem is K.I.T.T. fedélzeti számítógépének rejtett paraméterei. A megoldás ennél sokkal egyszerűbb: ezek ennek a blognak az aktuális statisztikái. Merthogy kérem szépen, napra pontosan egy éve, déli 12 órakor jelent meg Michael Knight első posztja.

Azóta éppen 188 poszt és azokhoz 8 ezer 114 komment született. A blog nyájas olvasói mindezidáig 720 ezer 262... vagyis most már 720 ezer 263 oldalletöltést produkáltak, és 7 ezer 427 esetben lájkolták valamelyik posztot. Én pedig csak ámulok, hogy milyen sokan... A Facebookon 310-en 311-en 312-en 314-en követik, követitek e blogot - legalábbis eddig, merthogy ugye ott a jobb oldalon, abban a kis dobozban lehet kattintani, lájkolni, és ez a mutató nagyon egyszerűen és gyorsan még feljebb tornázható :-)

A legolvasottabb poszt - meglepő módon - ünnepnapon született: január elsején 26 ezer 432 alkalommal (OMG!) kattintottatok Schmitt Pali bácsi újévi helyesírási ámokfutására. A legtöbb komment - szám szerint 488 - a miniszterelnök európai parlamenti performanszát értékelő poszthoz született, a legtöbben - egészen pontosan 421-en - pedig Márai Sándor és a "polgári" kormány viszonyát taglaló posztot lájkoltátok.

Én pedig hálás vagyok, de nagyon, még azoknak is, akik nem értenek velem egyet, és akik időnként egy-egy kommentben lelibsikomcsiznak, lebérbloggereznek vagy finoman elküldenek az anyámba (bocs, anyu!). Nem is az a célom, hogy mindenki csak velem értsen egyet - elvégre nem vagyok én Orbán Viktor -, csak azt szeretném, hogy egynémely fontos vagy fontosnak vélt kérdésben értelmes eszmecsere látsszék kialakulni. Legalább egy kicsivel színvonalasabb, mint amilyen egy Szijjártó Péter vs. Szanyi Tibor csörte tud lenni. És ennek azért egyesült erővel többnyire sikerült is eleget tenni :-)

Végül pedig az üvegzseb kérdésének is eleget téve - és egyben válaszul a bérblogger-jellegű kommentekre - szeretném közölni, hogy az elmúlt egy évben az Etarget rendszerében 10 ezer 681 forint 74 fillért sikerült gyűjteni az oldalon látható hirdetésekkel, de ezt állítólag majd csak akkor fizetik ki, ha eléri a 15 ezret... Mindenesetre néhány jól irányzott kattintással ezen is könnyen segíthetnek a kedves látogatók :-)

Egyszóval köszönök mindenkinek minden olvasást, kommentet, lájkolást és megosztást. K.I.T.T.-tel együtt igyekszünk rászolgálni a bizalomra a következő években is! Mert ahogyan a dolgok állnak, lesz még itt elég demagógia és politikai hülyeség, amit a jövőben sem lehet majd szó nélkül hagyni.
 

Mintha csak Aczél György szelleme kísértene a kis magyar valóságban. Ez a határozottan kellemetlen érzés tört rám három-négy friss hírt olvasva a napi sajtóban. Valami szörnyen kényelmetlen déja-vu ez, azt hiszem.

Kezdődött azzal, hogy a hírek szerint az állam teljes kontroll alá vonja a filmgyártást, sőt: az állam a jövőben beleszól a filmforgatókönyvekbe is... Hát basszus. Ilyenre legutóbb erre Aczél elvtárs vetemedett a '60-as, 70-es évek fordulóján! Félreértés ne essék, a világért sem Andy Vajna szakmai hozzáértését szeretném megkérdőjelezni, na de hogy egy kormánybiztos forgatókönyvekbe szóljon bele, az finoman szólva is nagyon rosszul hangzik. Nyilván megint bevezetik a támogatott, a tűrt és a tiltott, de legalábbis a megvalósításában megnehezített kategóriát. Már látom a lelki szemeim előtt, hogy Semjén Zsolték elvárásainak is megfelelve milyen izgalmas, fiatalos és magyaros filmforgatókönyvek kapnak majd állami támogatást! Elemi ösztön helyett Wass Albert élete és munkássága... Persze elegendő lesz elrendelni - például az érettségi feltételéül szabni - a középiskolákban a kötelező és csoportos mozilátogatást, és máris jelenthetik a megújult magyar filmgyártás fantasztikus és világraszóló nézettségi mutatóit!

Az állami forgatókönyv-átírás híre kapcsán arra gondoltam, hogy milyen szerencse, hogy a színdarabok rendezésébe és a színházak műsorterveibe még nem szólnak bele. Vagyis... Vagyis amikor azt olvasom, hogy a kultúra és a művészet világában ma már nem csak udvari szerzők, rendezők és színészek vannak, hanem deklaráltan létezik a "kormánypártok számára vállalhatatlan emberek" kategóriája is, akkor azért már ebben sem vagyok olyan biztos. Aczél György szelleme kísért itt, mondom én!

Na és a sajtószabadság! Annyian, annyiszor írtunk már róla, de akkor is mennyire tud fájni, hogy a Freedom House legfrissebb rangsora szerint momentán Pápua Új-Guineában, Ghánában és a Zöld-foki Köztársaságban is szabadabb a sajtó, mint nálunk. Ráadásul Magyarország mindezt igen erőteljes, mondhatni példátlan sajtószabadság-romlással érte el - nem is részletezem, hogy miért. Mindenesetre a Freedom House szerint magyar sajtó már csak egy hajszállal van a "részben szabad" kategóriától.

És akkor mindehhez hozzájönnek a "szociális konzultációnak" a legmívesebb aczéli és kádári propagandát idéző kérdései arról, hogy ugye korlátozza az állam a közműszolgáltatók extra profitját, és hogy ugye megtörje a kormány a gyógyszergyári lobbit, hogy azok extra profitjuk érdekében ne tudjanak drágább gyógyszereket erőltetni a betegekre... Komolyan mondom, ez a demagógia, a populizmus és a kommunista propaganda együtt, ünnepi díszcsomagolásban! Csatlakozzunk hát valamennyien teljes mellszélességgel hős pártunk és kormányunk elszánt harcához az imperialista kizsákmányoló tőke ellen!

Visszatértni látszunk oda, ahonnan jó huszonöt éve elindultunk. Elvesztegetett negyed század lett volna mindez?

Én komolyan csak egyet nem értek: miként lehetséges az, hogy egy szemernyi rossz érzésük sincs a Fidesz prominenseinek Aczél György kísértő szelleme miatt.

Nem értem, hogy miért nincs bennük legalább egy szikrányi kellemetlen déja-vu.

 

Lassacskán az is megfordul az ember fejében, hogy a Magyar Posta Zrt. tiltott állami támogatásának ötletes módját látjuk megvalósulni a permanens kormányzati levelezhetnék egyenként is néhány százmilliós megrendeléseinek sorozatával. Egy azonban bizonyos: Orbán Viktoréknak abszolút semmi érzékük sincs ahhoz, hogy miről, mikor és hogyan lenne érdemes megkérdezni az embereket.

Merthogy lassan kezd egyre kínosabbá válni a kormány állandó és grafomán levelezhetnékje. A nyugdíjasoknak címzett miniszterelnöki kérdőív, az alkotmányozáshoz kapcsolódó, álkérdésekkel teli álkérdőív postázása és az új alkotmány postázhatnékjának meglebegtetése után most a miniszterelnök jelentette be, hogy ezúttal "szociális" kérdőívet küldenek a választóknak, tíz olyan kérdéssel, amelyek "mindennapi életünk szempontjából a legfontosabbak".

Arról, hogy járjon-e plusz szavazat a gyermekek után, hogy szavazhassanak-e a határon túli magyarok, vagy hogy szükség van-e egyáltalán új alkotmányra, arról valóban érdemes megkérdezni az embereket. Viszont semmiképpen sem rosszul megszerkesztett és álságos kérdéseket tartalmazó, súlytalan kérdőíven, hanem élesben, téttel, népszavazás formájában. Népszavazást azonban kormányon már szemmel láthatóan nagyon nem akar a Fidesz.

Vannak azonban olyan kérdések, amelyekről egészen egyszerűen nem lehet, nem érdemes közvetlenül megkérdezni az embereket. Gondolok itt az úgynevezett szociális népszavazás szeretne-e ön adót fizetni jellegű kérdéseire - ezek ugyanis álságos és álszent kérdések. És vannak olyan kérdések, amelyeket egészen egyszerűen szakmaiságuk okán nem szabad közvetlenül feltenni a választóknak. Pontosan ilyen a miniszterelnök által most példaként említett kérdés arról, hogy csak azokat a képzéseket támogassa-e az állam, amelyekkel el is lehet helyezkedni. Az ilyen kérdések valós kérdések ugyan, ám ezek eldöntéséhez nem széles társadalmi, hanem komoly szakmai egyeztetések szükségesek.

Az meg aztán amúgy is végképp elképesztő, hogy egy kétharmados parlamenti többséggel rendelkező pártnak egészen egyszerűen ne legyen határozott elképzelése arról, hogy hogyan tartaná indokoltnak átalakítani például a felsőoktatás állami támogatásának a rendszerét. Úgy meg nem lehet komolyan kormányozni, hogy közben folyamatosan arról kérdezgetik a választókat, hogy mit szeretnének, és hogy a kormányzati döntéseket rendre a választók vágyaihoz igazítják.

Ez ugyanis nem komolyan vehető és felelős kormányzás, hanem szimpla populizmus.

Ráadásul abból is a leggusztustalanabb.

A Vöröskeresztnek kellett kimenekítenie a roma asszonyokat és gyerekeket a szabadon garázdálkodó, szélsőjobbos szabadcsapatok elől valahol Magyarországon. Minden hivatalos - és maradjunk annyiban: kínosabbnál kínosabb - cáfolat ellenére ez volt a hír Magyarországról a napokban a nemzetközi sajtóban.

A Vöröskereszt a természeti katasztrófákon túl többnyire háborús helyzetben menekít ki embereket - például Szomáliából, Szudánból, Afganisztánból meg Pakisztánból, de semmiképpen sem egy olyan országból, amelyik a civilizált Európa kellős közepén éppen az Európai Unió soros elnöki tisztét tölti be. Na, erre mondják azt, hogy nagyon kínos. És még kínosabb lesz, amikor a gyöngyöspatai romák közül jó néhányan esetleg megkapják a politikai menedékjogot az Egyesült Államoktól. Azt ugyanis már igen nehéz lesz holmi nemzetközi szocialista összeesküvéssel megmagyarázni.

Merthogy magyarázatból ezúttal is van bőven - bár Szijjártó Péterrel kapcsolatban mindig azt hiszem, hogy ennél már nincs lejjebb, és valahogy mindig rámcáfol a szóvivők gyöngye. 

Halljuk, hogy ez a világért sem evakuálás volt. Meg hogy ez csak a helyi romák keddi kérése nyomán előre eltervezett húsvéti táboroztatás. Na persze! Nekem meg az volt a benyomásom, hogy már a Vöröskereszt főigazgatója sem meri megmondani az igazat, pontosabban saját magát kénytelen kerek-perec megcáfolni, talán mert szóltak neki onnan föntről, talán mert figyelmeztették, nyilván csak barátilag, hogy ha jót akar a Vöröskeresztnek, akkor a miheztartás végett. Vagy mert ebben a gyönyörű, virágzó, orbáni demokráciában ilyen nagyszerűen képes működni az öncenzúra, a fenébe is.

És közben a mi kiváló köztársasági elnökünk az ENSZ-főtitkárral smúzol és BT-tanácsi tagságról álmodik, a miniszterelnökünk meg azzal kérkedik, hogy milyen tuti romastratégiát raktak le a magyarok az asztalra. Na igen. Ez is a tipikus magyar kormányzati kettősbeszéd: kifelé némi csúsztatással bár, de azt mutatjuk, hogy itt minden nagyon szép és minden nagyon jó, idehaza meg rohad az egész rendszer. Ez ment a médiatörvénnyel, ez ment az új alkotmánnyal és ez megy most is: kifelé, hivatalosan a példaértékű európai romastratégia van, meg a smúzolás az ENSZ-főtitkárral, miközben idehaza Gyöngyöspatán és Hajdúhadházon szélsőjobbos szabadcsapatok masíroznak...  

És minderről igenis a kormány tehet, nem holmi Szijjártó Péterék által vizionált szocialista-jobbikos-LMP-s összeesküvés. Orbán Viktor meg az idióta szócsöve - pontosítok: a szócsövei, mind a többiek, ők tehetnek erről. Mert talán időben és határozottan fel kellett volna lépni és rendet kellett volna tenni - például két hét alatt. Mert talán nem kellett volna annyiszor, olyan sunyi módon és cinkosan összekacsintani a szélsőjobbal. Mert nem lett volna szabad még a szavak szintjén sem kiszolgálni a szélsőjobb szavazóit. 

Mert egy demokratikus értékeket valló párt számára igenis kell, hogy létezzen egy erkölcsi határ, amin túl nem merészkedik, mert ami azon a határon túl van, az már pusztán az elvek miatt sem ér meg néhány ezer vagy néhány tízezer plusz szavazatot. Mondom: egy demokratikus értékeket valló pártnak. Mondom: az elvek miatt. Na persze ha nincsenek értékek és elvek....

És kínomban röhögnöm kell, ha arra a csekély 600 millióra gondolok, amit országimázsra meg a "szerethető állam" píárjára akarnak elkölteni mostanság. Ezek után?! Minek? Ablakon kidobott pénz lesz az... 

Mert van, amit egészen egyszerűen nem lehet kimagyarázni.

Hanem azért van abban csipetnyi koronaúsztatós, mázas perverzió, hogy a köztársasági elnök éppen húsvét hétfőn írta alá a köztársaság Magyarország új alkotmányát.

Már hallom a lelki füleimmel két kilőtt védett madár között Semjén Zsolt - vagy esetleg a többi KDNP-s szentfazék - hírmagyarázatát, hogy az Úr akarta így, meg hogy milyen isteni időzítés, és hogy Az Új Alkotmány tulajdonképpen nem más, mint Magyarország, a nemzet feltámadása, éppen ezért az alkotmány aláírásának napja végeredményeképpen a Nemzet Húsvétja. 

És hogy a párhuzamokat tovább vonjuk: a Nemzet Húsvétját és feltámadását hosszú, nyolcévnyi keserű böjt előzte meg (csak hogy a szokásos gyurcsányozás is meglegyen), de Orbán Viktor - mint a Nemzet Száműzetésben Élő Királyfija - a fülkeforradalom virágvasárnapján bevonult, és bár az Európai Unió korifeusai (a szélsőjobb kedvéért naná, hogy Cohn-Bendit & Co.) megpróbálták őt politikailag kivégezni, de ő a Nemzet Megváltójaként feltámadott, és onnan lészen eljövendő...

És persze ha már pozicionálták magát a megváltót, akkor a húsvéti szentbeszédben pozicionálni kell magát az alkotmányt is. Ami persze nem más, mint egy új evangélium: a nemzet feltámadásának és örök életének legszebb prédikációja. Igen kérem, nem kevesebb ez, mint új evangélium, vagyis örömhír, a nemzet feltámadásának és örök életének ígéretével... 

Térdre, imához!

A Fidesz részéről természetesen mindezt nem erősítik meg, igaz, nem is cáfolják - tiltaná a polgári szerénység -, mindenesetre nem tiltakoznak majd különösebben a húsvéti párhuzam miatt.

Arra azért befizetek, amikor piros narancs Pünkösd napján Szijjártó Péter galambnak öltözve, egy sebtében összehívott nemzetközi sajtótájékoztató keretében, a világ minden nyelvén szólva  jelenti be, hogy sarkallatos törvény keretében a kétharmados többség visszamenőleges hatállyal átírta a Szózatot.

Az "a sírt, hol nemzet süllyed el, Népek veszik körül" passzust ugyanis időközben felülírta az alkotmányos feltámadás.

(Végezetül pedig, de leginkább elöljáróban szeretném leszögezni, hogy engem, mint egykori katolikus ministránst, vallásos meggyőződésemben mélyen sértenek a fentebb leírtak. Ugyanakkor amilyen abszurd hellyé lett az utóbbi időben ország, reálisan nézve még a fentebb leírtak sem tűnnek elképzelhetetlennek. És azt hiszem, vallásos meggyőződésemben az sértene csak igazán, ha a Semjén-félék bármiféle párhuzamot vonnának a keresztény húsvét és az ő barkácsalkotmányozásuk közt.)

Az Új Széchenyi Terv számos kiírásánál - például az energetikai pályázatoknál - a pályázat benyújtásának feltételéül szabja a kormány a feltételes közbeszerzési eljárás sikeres lebonyolítását. Gratulálok. Már megint más izéjével a csalánt...

Értem én azt a kormányzati megfontolást, amely szerint el kellene kerülni, hogy az ország a sikertelen közbeszerzési eljárások miatt komolyabb uniós forrásokat bukjon el. Merthogy a nyertes uniós projektek megvalósítását az úgynevezett n+2-es szabály miatt nem lehet a végtelenségig húzni, márpedig a sikertelen közbeszerzési eljárások sora miatt egy-egy pechesebb projekt megvalósításának ideje a rétestésztához lesz hasonlatos - lásd a debreceniek sokadjára is sikertelen villamostenderét. Magyarán a kormány biztosra akar menni: olyan beruházásokra adna csak uniós támogatást, amelyek már sikerrel túljutottak a közbeszerzési eljárás - hogyan is mondjam finoman - nehézségein.

Erre van ugyebár az úgynevezett feltételes közbeszerzés intézménye. Ilyenkor a közbeszerzési eljárás kiírójának egy pontosan ugyanolyan és ugyanannyiba kerülő közbeszerzési eljárást kell lefolytatnia, mintha. Annyi könnyebbsége van csupán, hogy ha a végén aztán mégsem kap pályázati támogatást, akkor legalább nem kötelező szerződést kötnie a nyertes ajánlattevővel. Még jó - teszem hozzá gyorsan. Az azért úgy tényleg az oroszrulettel lenne egyenlő...

Csakhogy egy közbeszerzési eljárás lebonyolítása pénzben és energiában sem kis feladat. A közbeszerzési szakértő díjazása meg a kötelező "közzétételi díjak" egy egyszerűbb eljárás esetében is legalább félmillió forintra rúgnak, amit akkor is ki kell fizetni, ha aztán mégsem nyer az uniós pályázat. Ennyit meg nem hogy egy nagyobb civil szervezet, de egy kisebb önkormányzat sem tud csak úgy fölösben kigazdálkodni. És akkor még nem is beszéltünk a közbeszerzési eljárás lebonyoltásával (milyen szép a magyar nyelv, milyen találó a kifejezés!) járó adminisztratív feladatokra fordított munkaidőről...

És persze nem beszéltünk arról sem, hogy egy közbeszerzési ajánlat összeállítása mennyi papírmunkával és mennyi adminisztratív költséggel jár annak a hazai kis- és közepes vállalkozásnak, amelyik momentán el szeretné nyerni a munkát. Hogy mást ne mondjak: a papírmunkával járó költségeken túl, a közbeszerzés bonyolultsága miatt ugyebár kénytelen-kelletlen ő is megfizet egy közbeszerzési szakértőt... És mindezt egy olyan munka reményében, egy olyan tenderen indulva, aminek a végén még az sem biztos, hogy egyáltalán valakivel majd szerződést kötnek a kiírók.

És akkor gyorsan gondoljuk végig, hogy mindez egy-egy nagyobb uniós projekt esetében alsó hangon négy-öt különálló közbeszerzési eljárást jelent! Merthogy külön közbeszerzést kell kiírni a tervezésre, a kivitelezésre, a műszaki ellenőrzésre, de még a kommunikációs és PR-feladatokra is! A közbeszerzés költségei és az adminisztratív terhek pedig így sokszorozódnak...

A Mágus, Matolcsy György a minap jelentette be, hogy a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése érdekében elkezdték levágni a hidra fejeit. Na ja, csak előtte még növesztettek neki néhányat. Ahelyett, hogy a trükkös kis ötleteiken túl végre nekiálltak volna ésszerűsíteni a közbeszerzés intézményrendszerét, az összes ezzel járó kockázatot egy laza mozdulattal áttolják a pályázókra és a projektek megvalósításában részt venni kívánó kis- és közepes vállalkozásokra.

Ha tetszik, ha nem, valahogyan azt érzem, hogy az uniós pályázatoknál a feltételes közbeszerzési eljárás kötelezővé tételével momentán éppen a más izéjével veri a csalánt a kormány.

Miközben persze fennhangon mantrázza ennek az ellenkezőjét.
 

Hanem azért tényleg döbbenetes, hogy a képviselők álláspontját mennyire az üléspontjuk határozza meg. Egyszerűen elképesztő, hogy a kormányzati pozícióból tett nyilatkozataik mennyire köszönőviszonyban sincsenek saját maguk ellenzéki politikusként tett megnyilatkozásaival!

Csak úgy eszembe jut, hogy mit kapott a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány, amikor szükségszerű megszorításokat próbált bevezetni. Emlékezetesen horrorisztikus és már-már apokaliptikus képeket festett fel a Fidesz a nyugdíjasok megnyomorításáról és az ellenük indított "brutális támadásról", na meg az egészségügy tönkretételéről... És úgy eszembe jut, hogy vajon mit kaptak volna a szocik Lázár frakcióvezetőtől vagy Szijjártó Pétertől, ha ők próbálták volna meg három hónapra csökkenteni azt az időszakot, amíg a munkanélküli segély jár. Vagy hogy mit kaptak volna Oszkó Péterék, pláne Veres Jánosék, ha olyan változásokat vezettek volna be a személyi jövedelemadó-rendszerben, amellyel hozzávetőlegesen 1,3 millió ember rosszabbul jár, ráadásul éppen az alacsonyabb jövedelmek közül! Azt hiszem, a "népnyúzó" és a "nemzetrontó" jelzők a legenyhébbek lettek volna abban a körben.

És nem tudom, tetszenek-e emlékezni arra, hogy mit kapott a kormány az előző ciklusban, amiért adókedvezményekkel segítette az itt gyárat építő, multinacionális cégeket? Már-már a hazaárulás kategóriájába tartozott egy-egy ilyen támogatás. Alig több, mint egy éve annak, hogy közvetlenül a választások előtt Varga Mihály azt kifogásolta, hogy "a Bajnai-kormány még utolsó döntéseivel is több milliárd forintot adott multinacionális vállalatoknak", ami szerinte "nem viszi előre az országot". Rá egy hétre az azóta miniszterelnök-helyettessé avanzsált Semjén Zsolt fejtette ki, hogy "arra van szükség, hogy a gazdasági növekedés beindításáért a különböző kedvezményeket ne a külföldi vállalkozások kapják, hanem a magyar kis- és középvállalkozások".

Egyértelmű beszéd mindkettő, aligha félreérthető.

Csakhogy közben megváltozott a Fidesz prominenseinek üléspontja, és ezzel a jelek szerint az álláspontja is. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, Cséfalvay Zoltán hétfőn, a Parlamentben napirend előtt kérte ki magának, hogy a jobbikos Bödecs Barna az autóipari multiknak adott beruházási támogatásokat merészelte kifogásolni. A kormány nevében egyenesen leszögezte, hogy "nemcsak hamis és demagóg, de egyenesen ellent is mond a magyar gazdaság érdekeinek, ha szembeállítják egymással a hazai és a nemzetközi vállalkozásokat." Cséfalvay államtitkár azzal érvelt, hogy az Audi és a General Motors beruházása a közvetlen munkahelyeken túl legalább 17 és félezer beszállítói munkahelyet is teremthet, így a két autógyár támogatásának mérlege erősen pozitív. Na persze azért gyorsan hozzátette, hogy ők a világért sem "szocialista osztogatásokkal" támogatják a gazdaságot, mert osztogatással még sohasem sikerült fellendíteni a gazdaságot. Egymillió új munkahelyet viszont nem lehet csak a kisvállalkozások támogatásával megteremteni.

És hogy mi ebből a tanulság, túl azon, hogy éppen akasztják a hóhért, meg hogy meglehetősen viszonylagos a megítélése annak, hogy mi is a hamis és a demagóg? Hát, tanulság, az nincs különösebb. Mondhatnánk azt is: business as usual.

Tíz perc alatt is lehet marhagulyást főzni. Persze csak levesporból. Ehető lesz ugyan, de valami megmagyarázhatatlanul kellemetlen utóíz marad utána a szánkban... Ilyen lesz az új alaptörvény is: alkotmány, levesporból.

Ha minden a tervek szerint alakul - nem mondanám, hogy jól, csupán a kormány és elsősorban Orbán Viktor tervei szerint -, akkor ma este hatra új alkotmánya lesz Magyarországnak. Olyan, amilyen.

Elsietett alkotmány ez: törvényes bár, de minden részletében végig nem gondolt, helyenkét kissé zavaros, néhol pedig giccsbe hajlóan patetikus. Mondom: olyan, amilyen. Eredeti magyaros gulyás, originál levesporból. Műmatyó mintázat a műanyag terítőn, méjd in csájna alapon. Olyan, amilyen.

Egy ideje gondolkozok már azon, hogy vajon miért kellett ezt most, ilyen gyorsan és összecsapottan.

Nem erőfitogtatásból, azt hiszem. Az erőfitogtatáson már rég túlvan a Fidesz. A Költségvetési Tanács ellehetetlenítése, az Alkotmánybíróság jogainak csorbítása, a személyre szabott és a visszamenőleges hatályú törvényalkotás után már nincs kinek és nincs miért fitogtatni a kétharmad erejét.

Éppen ezért erőfitogtatás helyett talán valamiféle önigazolást keres a Fidesz. Önmaguknak próbálják bizonygatni, hogy lám, megy ez nekünk, ezt is megtehetjük. Hogy ha már a gazdaságban minden erőlködés ellenére sem lehet mást csinálni - lásd a konvergenciaprogramot -, legalább egyvalami legyen, ami teljesen más, mint az elődök politikája. Csak a baj az, hogy attól még, hogy valami teljesen más, mint azt, ami nem működött, az még nem jelenti azt, hogy ez működőképes. Mert dühből, bosszúból és indulatból nem lehet maradandót építeni. Értelme lett volna leülni és közösen végiggondolni, hogy mi nem működött az elmúlt húsz évben, és szisztematikusan felépíteni egy új, egy működő rendszert. Az idő, a felhatalmazás és az igény is meglett volna rá, azt hiszem.

Az új alkotmány nem egy ország, nem egy nemzet világképét tükrözi, hanem egyetlen emberét: Orbán Viktorét. Már ha egyáltalán világképnek és világnézetnek nevezhető ez a valami. Azt hiszem, leginkább ő maga akar szobrot állítani magának. Hát lett is belőle: kicsit gagyi, kicsit sorjás fröccsöntött műanyag.

Szombaton délelőtt a konyhában állva azon gondolkodtam éppen, hogy marhagulyást alapvetően kétféleképpen lehet főzni. Az egyik megoldás az, ha rászánja az időt az ember, saját kezűleg vágja apróra a hagymát és a húst, karikázza bele a zöldségeket, és lassú tűzön hagyja főni, összeérni az ízeket néhány órán át. Ebből egészen biztosan valami jó születik. Örömmel főzött étek, emlékezetes ízekkel.

Ugyanakkor kétségtelen, hogy tíz perc alatt is lehet marhagulyást főzni. Persze csak műanyagot, levesporból. A porgulyás is ehető lesz ugyan, de maradandó kulináris élményt nem okoz, és valami megmagyarázhatatlanul kellemetlen utóíz is marad utána a szánkban...

Azt hiszem, ilyen lesz az új alaptörvény is: Alkotmány, levesporból.

A debreceni fenegyerek megint hozta a formáját. A Heteknek adott interjújában a maga keresetlen bumfordiságával tökéletes kórképét adta annak, hogy mi a baj az alkotmányozással - meg a Fidesz demokrácia-felfogásával úgy általában.

Kósa Lajosnak - és úgy egyébként a Fidesznek - minden jel szerint halvány fogalma sincs arról, hogy a törvénynek van betűje, meg van szelleme. És betűről betűre tökéletesen lepapíroznak mindent, de ez utóbbival meg többnyire nem törődnek. Például az Alkotmányban tételesen nem szerepel a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalma, és bár a törvény szelleme minden civilizált országban tiltja ezt, ha nálunk leírva nincs, hát tesznek rá nagy ívben. (Tegyük hozzá gyorsan: ha le lenne írva, akkor is tennének rá. Pontosabban tennének róla. Mármint arról, hogy akkor mostantól ne legyen leírva...) Mint ahogy személyre szabott törvényeket egy demokratikus országban nem szokás, nem illik hozni - de persze ez sincs így, betű szerint leírva semmilyen jogszabályban, csak a törvény szelleme mondatja ezt velünk. A törvény szellemével meg ugye Kósa Lajosék nem foglalkoznak.

És Kósa Lajosék egészen egyszerűen nem értik, hogy a világ bonyolultabb annál, mint hogy mindent írásban szabályozni lehessen. Meg különben is: a fene akar olyan világban élni - az 1984 világában -, ahol mindent szabályoznak. Erre vannak az íratlan szabályok, mint amilyenek például a láthatatlan alkotmány láthatatlan szabályai. Azok az értékek, amelyeket magáénak vall egy közösség, és amelyeket éppen ezért nem kell, felesleges írásba foglalni. A szabadságot, a tisztességet és a becsületességet például nem lehet törvényben szabályozni. Arra sincs törvény vagy külön passzus az alkotmányban, hogy hazudni nem szabad, mégis tudjuk, hogy hazudni olyasvalami, ami nem helyes dolog.

Hanem azért az vicces, hogy az Alkotmánybíróság egyes tagjait "látó embereknek" meg "táltosoknak" gondolja a debreceni megmondóember. Vajon mit gondol akkor a saját kormányának gazdasági miniszteréről, aki delejes tekintettel, egyfajta átmenetként a törzsi varázsló és a kókler mentalista bűvész között, pusztán valami irracionális vakhitre alapozva megpróbál itt egymillió új munkahelyet és világrekord gazdasági növekedést előhúzni a kalapból. Vagy mit gondol a miniszterelnökről, aki sámánként, törzsfőnökként és uralkodóként - de legalábbis egy sámán, egy törzsfőnök és király egyesített küldetéstudatával - rendre egyes szám első személyben nyilatkozik a kormány intézkedéseiről (lásd: ő maga egyszemélyben vetette ki a különadót a bankokra, konkrétan és személy szerint ő maga növelte és fogja növelni 1800 fővel a rendőrök látaszámát és így tovább...) A baj az, hogy akinek ilyen erős küldetéstudata van, azzal nem lehet vitába szállni, annak nem lehet értelmesen érvelni, még akkor sem, ha egészen egyszerűen marhaság, amit a fejébe vett. Márpedig a miniszterelnök a jelek szerint egy táltos küldetéstudatával próbál kormányozni, ráadásul úgy, hogy nem hisz Európában, és valami furcsa hit alapján csinál gazdaságpolitikát, ahelyett, hogy Európában, az európai értékekben hinne és a józan ész szabályai alapján alakítaná a gazdaságot... A következményekbe pedig jobb bele sem gondolni!

De visszatérve Kósa Lajoshoz és az ő veretes nyilatkozatához: az meg külön vicces, vagy azt hiszem, inkább szánalmas, amikor a Fidesz alelnöke a "láthatatlan alkotmány" láthatatlanságát kifogásolja. A láthatatlan alkotmány - vagyis a tételesen, betű szerint le nem írt, alapvető jogelvek - ugyanis csak annak láthatatlanok, aki híján van a demokratikus jogérzéknek. Mert meggyőződésem, hogy akinek van szeme a látásra, az látja. Aki tiszteli a demokráciát, annak egyértelműek a "láthatatlan alkotmány" le nem írt szabályai is.

Mindenesetre egyértelműbbek, mint annak a homályos, zavaros és megfoghatatlan valaminek, amire a Fidesz mint "történelmi alkotmányra" hivatkozik a mostani alkotmányozásban.

"Csodálatos kocsik jönnek
Legendás férfiak érkeznek.
Ezt nézd meg, érdemes, soruk nyílegyenes.
Első a rend, aztán a csend. Fegyelem. Figyelem!"
(Hobo Blues Band: Vadászat)

Egyes védett madarak vadászhatóságáért lobbizik Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Tulajdonképpen már miért éppen védett madarakra ne vadászhatnának?! Elvégre a képviselőknek minden jár. És minden szabad.

Istenem, azok a szépemlékű kaszópusztai vadászatok, ahol rendre puskát ragadott Kádár János, Czinege Lajos, Biszku Béla és Grósz Károly - és persze a jeles baráti vendégek, Brezsnyev és Castro elvtársak is. Politikai elitünk mindig is vonzódott a vadászathoz, teljesen érthető tehát Semjén elvtárs polgártárs kezdeményezése is. Ilyen elit klubból igazán kár lenne kimaradni.

Méghogy védett madarak... Ugyan kérem! Hol érdekli és mikor zavarta Semjén polgártársékat az, ha valamit véd vagy netán valamit egyenesen tilt itt a törvény? Ahol a visszamenőleges hatályú jogalkotás lehetséges, ahol személyre szabott a törvényalkotás, ahol a képviselőknek és a cimboráiknak ki lehet bújni a különadó-fizetési kötelezettségek alól, ahol lézerblokkolóval járhat a frakcióvezető, ott miért éppen védett madarakra ne lehetne lövöldözni? Hiszen kétharmad van, az emberek pedig igenis arra adtak példa nélküli felhatalmazást, hogy a képviselők védett madarakra lőhessenek.

Szerintem az új Alkotmány is csak azért tartalmazza majd tételesen a kárpát-medencei élővilág sokszínűségének a megőrzését, hogy nehogy más kilőhesse a képviselőink elől a nyári és a kanadai ludakat, a barátrécét meg a szalonkát. Merthogy lesz erre egy Lex Semjén vagy ha úgy tetszik, egy Lex szalonka, ami az országgyűlési képviselőknek, de csak nekik lehetővé teszi a védett madarak kilövését, abban biztos vagyok...

Egyébként két dolog jutott még eszembe ezzel kapcsolatban. Egyrészt kár volt ezen Semjén polgártársnak pörögnie. Fogja a puskáját, kilövi, oszt' jónapot. Tekintettel arra, hogy - történelmi hagyományainkhoz híven, sőt: bizonyára az úgynevezett történelmi alkotmány szerint is - a vadászat természetszerűleg szervesen hozzátartozik a képviselői feladatok ellátásához, a mentelmi jog úgyis védi bármiféle következmény alól.

Végül pedig hadd jegyezzem meg, hogy szerény véleményem szerint a képviselőknek - de a kormánypártiaknak különösen - egyenesen kötelezővé kellene tenni a vadászatot. Elvégre Hobótól tudjuk, hogy "a vadászat a vadász számára egyrészt alkalom a szigorú önfegyelem gyakorlására, másrészt eszköz a többi élőlény megismeréséhez és megértéséhez. Megtanít gondolkodni, szabadságszeretetre, jó ízlésre és tiszteletre nevel..."

Ha valami, ez igazán rájuk férne, úgy gondolom.

Sosem feltételeztem, hogy az országgyűlési képviselői tevékenység bármiféle munkavégzésre is irányulna, na de azért ezt leírva látni megmosolyogtató.

Tanulságos kis történet kerekedett ki abból a héten, hogy az országgyűlési képviselőknek vajon kell-e 98 százalékos, visszamenőleges hatályú különadót fizetniük az elmúlt öt évben - azaz konkrétan 2006-ban és 2010-ben - kapott végkielégítésük után. Ennél tanulságosabb már csak az lesz, amikor az Alkotmánybíróság a jogbiztonságra meg a visszamenőleges hatály általános tilalmának jogelvére hivatkozva megsemmisíti a jogszabályt. A jogállamiság jövőjére nézve a legtanulságosabb pedig az lesz, ha mégsem meszeli el - de abba egyelőre inkább bele sem gondolok.

Szóval az országgyűlési képviselők és a végkielégítés... Pedáloznak persze most a pártok, hogy bizony ez alól ők se vonhatják ki magukat, módosítanak, pontosítanak, mert ugye már mégis, meg hogy nagyon kilógna a lóláb.

Pedig az a lóláb, akárhogy is nézzük, igencsak kilóg. Így is, úgy is.

Az Országgyűlés Hivatala először igyekezett leszögezni, hogy az országgyűlési képviselők jogviszonya nem munkaviszony. Ám legyen, ha egyszer így szól a jogszabály, ne nevezzük annak. A legviccesebb egyébként az RTL Klub Híradója volt, az ő megfogalmazásuk szerint ugyanis "a képviselőség speciális jogviszony, amely nem fér bele a törvény által megfogalmazott, munkavégzésre irányuló jogviszonyba". Mondjuk, ha jobban belegondolok, sosem feltételeztem, hogy az országgyűlési képviselői tevékenység bármiféle munkavégzésre is irányulna, na de azért ezt így, leírva látni, enyhén szólva is megmosolyogtató.

Komolyra fordítva a szót, fogadjuk tehát el, hogy csak a látszat csal, és az országgyűlési képviselői megbizatás tényleg nem munkaviszony. Még akkor sem, ha az országgyűlési képviselőként töltött idő - éppen úgy, mint egy hagyományos munkaviszony - egyébként beleszámít a szolgálati évekbe.

De rendben van, ha nem munkaviszony, akkor nem munkaviszony. Még akkor sem az, ha az országgyűlési képviselők végkielégítést kapnak, jóllehet a végkielégítés intézményét egyértelműen a munkaviszony esetére találták ki ugyebár. De hát a látszat csal.

Személy szerint egyébként a lólábkilógás minősített esetének tartom azt, hogy végkielégítést kap az, akinek határozott idejű a munka... akarom mondani, a jogviszonya. A munkaerőpiacon, a határozott idejű jogviszonynál, lett légyen az munkaviszony vagy más jellegű jogviszony, nincs olyan, hogy végkielégítés. Márpedig az országgyűlési képviselők megbizatása határozott időre, a következő parlament megalakulásáig szól. Határozott idejű jogviszonynál, idő előtti felmondás esetén legfeljebb a hátralévő, le nem töltött időre járó pénzt szokás kifizetni.

Jut eszembe, ezek után én már azon sem lepődnék meg, ha jövőre tényleg előrehozott választásokat tartanának, országgyűlési képviselőink pedig - élükön Lázár Jánossal - kellő jogi megalapozottsággal levezetnék, hogy akkor most felvennék a ciklusból le nem töltött időre járó átlagfizetésüket.

Elvégre ami jár, az jár...

Vajon csak az én fülemet bántotta, ahogy a közszolgálati tévé sportriporterei a keddi meccs szünetében a távollétében is Miniszterelnök Urazták a miniszterelnök urat? Mintha félelemmel és áhítattal vegyes tisztelet csengett volna a hangjukban, ahogyan emlegették Őt, szinte hallani lehetett azt a nagy M-et és a nagy Ú-t is...

Pedig ez azért eddig nem volt szokás. Urazni a sajtóban legfeljebb csak akkor szoktak, ha szemtől szemben megszólítják az illetőt. Mert például ott ül a stúdióban. De így, a távollétében Miniszterelnök Urazni... Szerintem ilyet még a HírTV se csinált eddig. Pedig ha valahol, hát ott igazán megvan az áhítattal vegyes tisztelet. Ráadásul mindezt a közszolgálati televízió sportműsorában?!

Félreértés ne essék: én tisztelem a miniszterelnököt. Nem, nem Orbán Viktort. Nem is Gyurcsány Ferencet és nem Bajnai Gordont - na jó, őt talán igen -, hanem a mindenkorit. De ettől még nem fogom A Miniszterelnök Úrként emlegetni, mert hát azért már mégis... Még Mrs. Knight sem emlegeti így, pedig neki aztán a szíve csücske. Nem, dehogyis, nem a Gyurcsány és nem is a Bajnai.

Én azt hittem, hogy azok az idők rég elmúltak már, hogy régen magunk mögött tudjuk az automatizmussá rögzült, parancsalapú és tekintélyelvű tisztelet évtizedeit. Sőt: én már emlékszem arra, hogy annak idején már a Grósz Karcsit is csak Grósz Karcsiként emlegette az utca embere, és a Híradóban se biggyesztették már a neve után az elvtársat.

Megmosolyogtató, amikor néhány blogban rendre a Kedves Vezetőként aposztrofálják a miniszterelnököt. Poénból. De basszus, ezek szerint van, aki ezt halálosan komolyan is veszi, ráadásul a közszolgálati tévé közszolgálati műsorában!

És hogy mennyire nem múltak el azok az idők! Negyven éve nem mutatkoztak olyan szívesen a politikusaink a focicsapatok körül, mint mostanság. Orbán Viktor Videotonja, Kósa Lajos Lokija (külön díjazom, amikor a csapattal együtt ő is átveszi a bajnoki aranyérmet, elvégre ő is kihajtotta magát a pályán a győzelemért), Kubatov Gábor Fradija és Deutch Twitter Tamás MTK-ja - vajon a bajnokság végeredménye megint a politikai erőviszonyokat tükrözi majd?

A tegnapi meccs egyébként jó volt, és igaza van A Miniszterelnök Úrnak - közszolgálatian szólva a messzi távolban is áldassék Az Ő Drága Neve -, most aztán megmutattuk!

Megmutattuk, hogy nekünk aztán nem diktálhatnak a futball-nagyhatalmak! Hollandok? Hiszen Hollandia sehol sem volt még, amikor már nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára. És akkor az olaszokról meg a brazilokról már ne is beszéljünk!

És különben is: a magyar futball jogfolytonossága megszakadt 1954-ben Bernben. Az azóta történteket pedig nem tekintjük érvényesnek. Magyarán a magyar válogatott a világ legjobbja. És aki ezt nem ismeri el, az a magyar embereket, a magyar nemzetet sérti meg.

Kéretik mindezt mindenkinek a kellő tisztelettel tudomásul venni.

Az önkormányzatok eladósodottságát meg kell fékezni - mondta az InfoRádiónak a hónap elején Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere. A legfrissebb Közbeszerzési Értesítő szerint most éppen 4 milliárd 825 millió forint, egy összegben folyósított, euró alapú hitelt készül felvenni Debrecen önkormányzata.

Most akkor hogy is van ez?

Meglehetősen furcsának találnám, ha Kósa Lajos három-négy héttel ezelőtt - amikor az önkormányzatok eladósodottságának a megállítására és az önkormányzatok hitelfelvételeinek a korlátozására szólított fel - nem tudott volna arról, hogy az általa vezetett önkormányzat éppen egy ilyen megahitel felvételére készül. Aki ugyanis már látott közbeszerzést közelről, az tudja, hogy egy ilyennek az előkészítése bizony nem kéthetes munka.

Mindennek a fényében viszont Kósa Lajos szavai - hogy is fogalmazzak nagyon finoman - enyhén szólva is hiteltelennek tűnnek. Lepkefingnek, mondhatni.

Mert abban ugyan igaza van Debrecen polgármesterének, hogy komoly gond az önkormányzatok egyre nagyobb adóssága - becslések szerint akár 1500 milliárd lehet összesen. Merthogy ezt egyszer, valakinek vissza kell fizetni. És persze nem a polgármesterek és nem az önkormányzati képviselők lesznek azok, akik ezt kicsengetik, hanem az egyszeri adófizetők. Mi, valamennyien. Csak ugye igen hülyén néz ki, hogy éppen az ország egyik legeladósodottabb önkormányzatának, az önmagában mintegy 23 milliárdos - az önkormányzati cégek adósságával együtt jócskán több mint 30 milliárdos - hitelállományával rendelkező, és éppen ötmilliárdos újabb hitelfelvételre készülő Debrecennek az első embere problémázik ezen. (Az egy lakosra jutó adósság tekintetében egyébként messze Hódmezővásárhely vezeti a legeladósodottabb megyei jogú városok listáját. A Fidesz másik megmondóemberével, Lázár Jánossal az élen.)

Lehet bőszen felelősöket és fejeket követelni az államadósság alakulásáért, és lehet szigorúan vizsgálni, hogy ki tehet róla. Csak esetleg tessék akkor azt is alaposan és kellő szigorral megvizsgálni, hogy hol és mennyivel nőtt az önkormányzatok adósságállománya is. Kósa és Lázár polgártársakkal kezdve a sort.

Nem mellesleg a Debreceni Önkormányzat most megkötendő, csaknem 5 milliárd forintos hitelszerződésének a futamideje a tervek szerint 2024. január elsején jár majd le. Nagyjából akkor, amikor tömegesen nyugdíjakat kellene fizetnie az államnak a most einstandolt magán-nyugdíjpénztári megtakarítások helyett.

Hol lesz már akkor Kósa Lajos és hol lesz addigra a Fidesz... Ezt is, azt is fizeti majd, aki tudja.